Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-04 / 234. szám

a Petőfi Népe albuma

Otthonának erkélyéről Kecskemét főterét lebet látni.

S a színház épületét.

A Katona József Színház hajdani igazgatójánál, Radó Vilmosnál vendégeskedünk. Régi fényképeket nézegetünk, a színészdinasztia tagjairól, nagyanyjáról, édesanyjáról, testvéreiről, barátairól, pályatársairól, színészekről.

Emlékeket idéz fel, történeteket mesél.

ELISMERÉSEI:

Munka Érdemrend ezüst fokozata ' — 1969

Bács-Kiskun megyei művészeti díj / — 1971 Munka Érdemrend

arany fokozata — 1973 Érdemes művész— 1984

„Imádom a színházat, a színészeket"

— 1913. november 30-án születtem Sümegen. Apám vidéki színtársulat igazgatója volt. Állandóan vándoroltak: hetenként, kéthetenként váltogatták állomáshelyüket. Édesanyám szép nő s nagyszerű színész volt. (1. kép) Sajnos nem ismerhettem, mert születésem anyám életébe került. Tizedik gyerekként jöttem a világra, kéthónapos voltam, amikor meghalt. Nagyanyám nevelt, aki a vidék legismertebb primadonnája volt, (2. kép) Szigeti Marinak hívták; Felhagyott a színészmesterséggel, azért, hogy nővéremet es engem felneveljen. Hétéves koromig éltünk Sümegen. Onnan Kispestre költöztünk, ott jártam iskolába is. 1930-ban kerültem apám társulatához, majd a debreceni színházhoz szerződtem. A hajdani színészegyesület iskolájában vizsgáztam. 1931- ben, 18 évesen kaptam oklevelet. Debrecenben úgynevezett „táncos boy” szerepkör várt rám, ma talán segédszínésznek felelne meg ez a titulus. Akkoriban az országban több színházi kerület létezett: elsőtől ötödren- dűig. Volt szerencsém mind az öt kategóriát kipróbálni, mint színész. Ez az időszak jelentette életem legboldogabb korszakát. No nem azért, mert annyira kedvező körülmények között játszhattunk. Sokszor alakítottam jóllakott, dúsgazdag királyt, milliomost, holott korgott a gyomrom. Ez nem számított, hiszen aki a színészettel jegyezte el magát, ilyesmire nem adott. Mi legalábbis nem adtunk. Később aztán a debreceni színház vezető színésze lettem, 1945-ben pedig rendezői képesítést' Béreztem. Különböző táfstílatok- nál kamatoztattam tudásomat: rendeztem, játszottam. Bátyám, Radó László és két sógorom, Károlyi János és Vértes Károly színigazgató volt. Unokatestvérem, Tolnay Andor énekes bon- vivánként vált ismertté, majd a Magyar Tábori Színház igazgatója lett. Testvéreim közül még öten választották a színészmesterséget. Nekem sem jutott eszembe soha, hogy más foglalkozás után nézzek. Ha mégis másképp hozta volna a sors? Bizonyára futballistának szegődtem volna el. A mai napig nagy focirajongó vagyok ... De térjünk vissza a színházakhoz! 1947-ben ment nyugdíjba a sógorom, az ő társulatánál dolgoztam akkor. Felkínálta a lehetőséget: vegyem át az igazgatást. Ilyen szerencsés úton kerültem Károlyi János helyére. Bevallom, titkolt vágyaim közé tartozott, hogy egyszer saiát társulatom legyen. A magán- színházban minden felszerelésről gondoskodni kellett: jelmezekről, díszletekről, könyvtárról stb. Harmadrendű színházammal az államosításig jártuk Bács-Kiskun megyét. Főképp Baján, Bácsalmáson, Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán és Kalocsán szerepeltünk, s két megyén kívüli helyszínen, Makón es Pestlőrincen. Nem akarom most részletezni, hogy milyen küzdelmes életünk volt, mivel járt az állandó vándorlás. Az államosítás Baján ért bennünket. Szeretnék egy fotót adni azokból az időkből, de sajnos egy sincs már a birtokomban, mind elkérte, s elvitte a Színház- történeti Injézet egyik munkatársa.

— Hogyan alakult pályája az államosítás után?

Úgy.látszik szerencsés csillagzat alatt születtem, mert nem kellett megválnom a színháztól. Kecskemet—Szolnok—Szentes körzetben lettem gazdasági igazgató, pedig azt sem tudtam, mennyi kétszer kettő. Szerencsére rövid ideig tartott ez a tevékenykedésem. Mai zsargonnal élve úgy mondanám: megfúrtak. örültem is ennek. Abban reménykedtem, hogy visz- szatérhetek a színészethez. Erre azonban akkor mégsem volt mód. Művészeti és szervezőtitkár, később pedig a szervezőiroda vezetője lettem. Bizonyos okok miatt időnként színházvezetői tennivalókat is elláttam, mígnem 1958-ban a színészek kérésére engem neveztek ki igazgatónak. Nézze csak, ez a fotó akkor készült. (3. kép) Még egy ősz hajszálam sem volt!

— Hivatalosan 1974. janhár 1-jén ment nyugdíjba. Tizenhat esztendeig állt a színház élén. Jó hírű korszakokat tudhat maga mögött.

— Ehhez az is hozzátartozik, hogy kiváló társulatot vettem át 1958-ban. Könnyű helyzetben voltam, mert a vidéki színészéletről rengeteg tapasztalatom halmozódott fel, s talán érzékem is volt a direktorsághoz. Mindig ügyeltem arra, hogy jó színészek, rendezők legyenek a társulat tagjai. Megtanultam a szabályt: a színházvezetőnek tudnia kell, hogy hol, mikor, kikkel és kiknek játszik a társulat. A közönség igényét nem szabad szem elől téveszteni. Ez persze nem azt jelenti, hogy szolgaian elégítsük ki kívánságaikat. Régi mondásom: a közönség előtt kell haladni, ízlésüket formálni, de lépteink nem lehetnek hétmérföldesek.

— Vili bácsi gyakran töltötte idejét színészei között, számos fénykép tanúskodik erről.

— Nem irodából irányítottam a színházat. Szinte mindig a társulatom tagjai között tartózkodtam. Azért is, mert imádom a fajtámat, a színészeket. Ma is jól érzem magam köztük. Ezen a fotón Falvay Klára, Csorba István, M. Horváth József és Rózsa Sándor látható. (4. kép.) Feletteseimmel is igyekeztem jó kapcsolatot tartani. Mindig azt vallottam, hogy a színház autonóm terület, de azért az állami vezetők intencióit érdemes meghallgatni, figyelembe venni. Mindenkor tudtam együtt dolgozni a városi és megyei vezetőkkel, soha nem volt összeütközés, vita közöttünk. Mint színházigazgató, gyakran találkoztam az ország politikai életében szerepet játszó emberekkel is. Itt például a miniszter- elnök Kállai Gyulát üdvözlöm (5. kép), aki kecskeméti látogatása során egy előadást is megnézett a színházban. Csuhraj szintén ellátogatott a városba. A kép középén Tóth László, a bal sarokban pedig a neves szovjet filmrendező és én. (6. kép.)

— Mennyire élnek emlékezetében a régi előadások? A sikerek, a bukások, a kritikák?

— Az ország egyik legjobb — legoptimistább — Optimista tragédiáját Kecskeméten adtuk elő, Németh Antal rendezésében. Erre szívesen emlékszem. Országos visszhangra talált Raffai Sarolta Egyszál magam- ja. Még most is sajnálom, hogy budapesti szihházak nem vettek át repertoárjukba. Neves operettszereplőinket sem felejtem el: Galambos Erzsit, Fonyó Józsefet, Zsadon Andreát, Dévényi Cecíliát, Sas Józsefet... Voltak olyan esztendők, amikor operett-előadásaink színvonala nem maradt el a Fővárosi Operettszínházétól. Sorolhatnám a Shakespeare-darabokat, a Rómeó és Júliát, a Szentivánéji álmot, a Vihart. Büszke vagyok arra, hogy évente két-három új magyar dárabot is bemutattunk. Persze voltak bukások. Ezeket is vállalom.

I # *

Radó Vilmos a kecskeméti Katona József Színház örökös tagja. Ma is kötődik Thália otthonához. Véleményét, tanácsait meghallgatják. Volt olyan időszak is, amikor kevesebbet kérdezték. Túl az első idei premiereken, bizakodva a határidőre elkészülő színházrekonstrukció ban, az addigi őszinte sikerekben — bizton reménykedjünk Radó Vilmossal együtt: lesz még Kecskeméten pezsgő színházi élet.

Borzák Tibor

A

z egyetemes és nemzeti kulturális értékeink, történelmi hagyományaink megőrzése, továbbörökítése művelődéspolitikánk szívesen vállalt kötelessége. E nemes feladat teljesítésében nélkülözhetetlen szerepet játszanak muzeális közgyűjteményeink, történelmi emlékhelyeink, műemlékeink, amelyek ma már széles körben fejtik ki hatásukat.

Negyedszázaddal ezelőtt, az első országos múzeumi hónapot nem is titkoltan még azzal a céllal szervezték meg, hogy a közönség figyelmét a múzeumokra, a múzeumokban folyó tudományos és ismeretközvetítő munkára irányítsák, hogy a társadalom értő támogatását meg- nyeijék a múzeumügynek, a múlt értékeinek védelmére. Az évek során a múzeumok látogatottságát növelni hivatott akcióból hagyományos kulturális rendezvénysorozat lett, elnyerte sajátos arculatát s beépült köz- művelődési rendszerünkbe. Ez az évről évre visszatérő esemény része lett annak a folyamatnak, amely a magyar múzeumok négy évtizedes fejlődését jellemzi. Ézek az intézmények ebben az időszakban kaptak lehetőséget először arra, hogy tervszerű, messzire látó munkával megalapozzák a muzeális emlékek, műtárgyak, történeti értékek védelmét, hogy az alapvető, elsősorban a múzeumi gyűjteményekhez kötődő tudományok, a régészet, a néprajz, a művészet- történet, a helytörténet művelését kiszélesítsek és elmélyítsék. A múzeumok társadalmilag nyitott intézményekké váltak, rendezvényeik sokszínűén gazdagodtak, közművelődési munkájuk hatékonysága megsokszorozódott. Ennek következtében látogatottságuk erőteljesen megnövekedett, s az elmúlt években már több mint 19 millió érdeklődő fordult meg a kiállításokon. Örömteli dolog, hogy ma már az iskolai kirán- dulocsoportok mellett a munkahelyi közösségek és a családok jelentékeny részének is szokásává vált a múzeumok, a tárlatok látogatása.

A magyar múzeumok fejlődése, funkcióik átrendeződése megváltoztatta a hagyományos intézményhálózatot is. A kulturális decentralizáció folyamatában 1963-tól megalakultak a megyei- múzeumi szervezetek. Minisztériumunk e jól működő hálózati rendszerek továbbfejlesztésére programot dolgozott ki. Azt szeretnénk, hogy megyei múzeumaink a jövőben regionális kutatásszervező és -finanszírozó szerepkört vállaljanak azokban a témákban, amelyeket gyűjtőterületük és gyűjteményadottságaik meghatároznak számukra. Ezen a minőségi megújuláson bontakoztatható ki közművelődési tevékenységük olyan szakosítása is, melyben a legfontosabb múzeumi kiállítások az adott témakörben országos, regionális áttekintést adhatnak és országos érdeklődésre tarthatnak számot.

A régi értelemben vett nagy múltú országos gyűjtemények mellett létrejöttek a szakmúzeumok, az egyes tájmúzeumok, a szakmai és helytörténeti gyűjtemények, emlékhelyek. Az ilyen típusú intézmények száma ma már több száz, s az irántuk meg* A múzeumi hónap vidéki megnyitóján avatta fel a művelődési miniszter a szanki közösségi házat. Avatóbeszédét ez alkalommal közöljük.

í «*$$$»

0 A szanki közösségi ház

0 Gy. Szabó Béla emlékkiállítása

KÖPECZI BÉLA:

PÉLDAMUTATÓ SZANKIAK

Gy. Szabó Béla emlékkiállítása*

nyilvánuló érdeklődés egyre fokozódik. Ma múzeumi típusú intézményeink 88 százaléka vidéken található, s ott dolgozik — és ez fontps! — a szakképzett muzeológusoknak csaknem a fele.

Fiatal városainkban és a kisebb településeken újonnan létrejött múzeumi típusú intézmények alapvetően helylközműve- lodési funkciókat látnak el. Igen sok olyan történeti, művészeti tárgyat tesznek a látogatók számára is hozzáférhetővé, amelyek a nagyobb múzeumokban ritkán vagy soha nem kerülnek a közönségeié. Az ilyen helytörténeti gyűjtemények, tájházak általában jótékony hatást gyakorolnak közvetlen környezetük kulturális viszonyaira, a lakóközösség történeti érdeklődésére, nemzeti tudatára. Elősegítik a lakóhelyi környezet alaposabb megismerését, a szűkebb pátriához való tudatos kötődést, a haza szeretetét.

Talán nem tűnik ünneprontásnak, ha elmondjuk, hogy a jelentős eredmények mellett a múzeumügyben és a műemlékvédelemben is jó néhány megoldásra váró probléma halmozó0 Gy. Szabó.Bclat^i. pásztor szerelmével

0 Gy. Szabó Béla: Futóhomok

dott fel. Szaporodó múzeumaink, kiállítóhelyeink, ragyogóan helyreállított műemlékeink, a sokasodó tudományos eredmények és kiadványok, a növekvő létszámú közönség sem feledtethetik velünk hiányosságainkat, tennivalóinkat. Mert a múzeumok gyarapodásával együtt jár a szűkölködés is: a raktárak zsúfoltsága, a feldolgozásra és restaurálásra váró tárgyak tömegessége, az épületek elöregedése, leromlott állapota, az anyagi eszközök korlátozottsága, a múzeumi dolgozók alacsony fizetése. Épülő műemlékeink mellett vannak omladozó váraink, romos kastélyaink és népi építészetünknek is vannak rogyadozó hírmondói. S az értékeinkért aggódó, a tékozlás miatt joggal türelmetlen és cselekedni kész magatartás mellett sajnos él még a javakat elherdáló közömbösség, a felelőtlenség, sőt, olykor a céltalan rombolás, pusztítás is. A jelenségek, objektív nehézségek, szemléletbeli fogyatékosságok és mulasztások láttán nem maradhatunk tétlenek. Szükség van a jog erejére, de mindenekelőtt egy olyan közgondolkodásra, pártoló magatartásra, amely segíti értékeink megmentését, méltó megtartását és folyamatos gondozását.

Úgy vélem, a közszellem s az egész társadalom igénye tükröződik kormányunk azon intézkedéseiben is, hogy tervbe vette a legnagyobb közgyűjtemények épületeinek teljes felújítását, korszerűsítését. A Művelődési Minisztérium pedig feladatul tűzte ki a múzeumfenntartók számára a rekonstrukciók kiterjesztését, az épületek megfelelő karbantartását', a műtárgyvédelmet, a biztonság fokozását, az intézmények belső rendjének megszilárdítását.

Az országos múzeumi és műemléki hónap vidéki megnyitójának helyet adó Szánk község példamutatóan bizonyította, hogy mit tehet egy település lakossága múltja feltárásának,

hagyományai megőrzésének érdekében. A Kerenyi József és Szálas Péter tervezte közösségi ház megépítésével jelentősen javultak a közgyűjtemények elhelyezési feltételei, s ebben a házban kapott helyet a Gy. Szabó Béla Szánk községnek adományozott műveiből rendezett állandó kiállítás. Az 1905-ben Gyulafehérvárott született művész tehetsége korán kibontakozott. Kós Károly biztatására kezdett el fametszeteket készíteni, s ebben a művészeti technikában a világ legelső mesterei közé küzdötte fel magát. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, s ekkor sokszor fordult meg a kiváló történész és a község akkori református lelkésze, Esze Tamás meghívására Szánkon. A kiállítóhely kialakítása még életében elkezdődött; a mester ragaszkodott ahhoz, hogy a helyszínhez kötődő rajzokat, pasztelleket mutassák be, ezzel is bizonyítva ragaszkodását e tájhoz és embereihez.

Tulajdonképpen egy életművet mutat be ez a kiállítás. Az alkotások jó része a Magyar Nemzeti Galériából származik. Sajnos, Gy. Szabó Béla az avatáson már nem lehet itt. Lassan egy éve, hogy eltávozott közülünk. A más magyarországi múzeumokban és itt Szánkon őrzött művei újból és újból lehetőséget adnak arra, hogy találkozzunk művészetével, amely a magyar egyetemes kultúra része. Éz a művészet az ember, az emberiség nagy témáival foglalkozik, s szervesen kapcsolódik az univerzális kultúra nagy értékeihez. Három fametszetsorozata, a Dante Isteni szinjátéka, a Jelenések Könyve által inspirált illusztrációk, a Hónapok megjelenítései azt bizonyítják, hogy a magyar művész jogot formálhat az egyetemességre s nemzetközi sikert arathat az is, aki még olyan kicsi közösségből kerül ki, mint amilyen az erdélyi magyarság.

Tisztelt Ünneplő Közönség! Az országos múzeumi és műemléki hónap vidéki rendezvényeit megnyitom, a közösségi hazat Szánk lakosságának, a közművelődés szolgálatának átadom.

1986; október 11.