Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-20 / 247. szám

\ Száztizenöt éve született Dunaszent- miklóson Cser- venka Miklós (1871—1920) szociálde­mokrata vas­esztergályos, párt- és szak- szervezeti ve­zető. Fiatalon bekapcsolódott a mun­kásmozgalomba, s 1907-ben az MSZDP kongresszusa beválasz­totta a párt vezetőségébe. Néhány évig szerkesztette a Magyar Vas­utas című lapot, s a háború évei­ben a csepeli Weiss Manfréd gyár­ban szervezte a sztrájkot. Mint szakszervezeti vezető, 1919. már­cius 21. előtt szembenállóit a kommunistákkal, de a Tanácsköz­társaságot, a proletariátus álla­mát szivvel-lélekkel szolgálta. Kun Béla is becsülte egyenességé­ért, s 1919 április végén egy ter­vezett kormányátalakításnál nép­biztosnak javasolta. A tanácskormány megdöntése után nem menekült el, lakásáról vitte el a rendőrség 1919. augusz­tus 12-én. Tíz hétig tartották fog­va, aztán kénytelenek voltak sza­badon bocsátani. Kiszabadulá­sa után — a Szociáldemokrata Párt egyik titkáraként — a letar­tóztatottak ügyeivel foglalkozott. Lelkiismeretessége, bátorsága ha~ mar szemet szúrt a „kommunis­ta bűnösökre" vadászoknak: 1920. január 19-én éjjel az Ostenburg- különítmény tagjai lakásáról a Mária Terézia-laktanyába hur­colták el, majd ismeretlen helyen január 25-én kivégezték. Szabó István \ Kecskeméten született 1896. október 20-án. A bútoraszta­los szakma el­sajátítása után fiatalon a fő­városban ke­resett mun­kát. Tagja lett | a Magyaror­szági Famunkások Szövetségének és a Szociáldemokrata Pártnak. Az első világháborúban a katonai kiképzés után az orosz . frontra küldték, ahol hosszú ideig kór­házban kezelték betegsége miatt, majd leszerelték. Thék Endre bu­dapesti bútorgyárában dolgozott, és folytatott mozgalmi tevékeny­séget is. Kecskemétre 1927-ben került haza, itt családot alapított. Rövidesen a famunkások helyi csoportjának egyik vezetőjeként a szociáldemokrata pártszervezet újjászervezésén fáradozott, dr. Molnár Erikkel együtt. Az alaku­ló gyűlést 1929. augusztus 4-re hirdető röplapot Szabó István nyújtotta be a polgármesterhez. Ezt követően az SZDP-szervezet vezetőségének elnöki tisztét töl­tötte be, élete végéig. 1936. ápri­lis 26-án, tuberkulózisban hunyt el Kecskeméten. A Famunkások Szaklapja a kö­vetkező szavakkal méltatta tevé­kenységét: „Szabó szaktársunk fáradhatatlan munkát fejtett ki nemcsak a famunkások, hanem az összmunkásság érdekében. A párt­mozgalom érdekében is á legna­gyobb odaadással dolgozott." Népfront- és áfész-akció Kiskunfélegyházán A Hazafias Népfront Fogyasztók Városi Tanácsa és a kiskunfélegyhá­zi Integrál Afész a fogyasztók nap­ja és a szövetkezeti hónap kereté­ben kOzOs akciót szerveznek. Október 22-én, szerdán 10 órakor Tiszaalpáron, az ABC-áruházban édes­ipari termékekből, kozmetikai cik­kekből és Amfora-árukból rendeznek bemutatót és vásárt. Délután 14 óra­kor Kiskunfélegyházán, a Mezőgaz­dasági szaküzletben a növénytermesz­téssel, műtrágya- és növényvédő szer felhasználásával kapcsolatos szak­tanácsokat hallhatnak az érdeklődők. Egyidejűleg vevőankétot is tartanak. Október 23-án 10 órakor a bugaci ön- kiszolgáló élelmiszerüzletben a Fő­városi Sütőipari Vállalat termékeiből, édesipari lisztesárukból, valamint konzervipari termékekből kóstoló­val egybekötött árubemutatót tarta­nak. — SZABADEGYETEMEK. Ma 17 , órai kezdettel /Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában A teremtés címmel előadást hall­hatnak az érdeklődők A bib­lia és a művészetek szabadegye­tem keretében. Ugyanitt 18 óra­kor dr. Kovács László, a TE- SZÖV titkárhelyettese A kister­melés szerepe _a Kecskemét kör­nyéki kertészeti termelésben címmel tart előadást a kertésze­ti szabadegyetemen. Őszi kerékpártúra Bár csípős volt a reggel, mégis közel félszázan pattantak nyereg­be, hogy részt vegyenek a kecs­keméti Hírős Tömegsport Egye­sület szombati kerékpártúráján. Mire a Mária-kápolnához értek, az idő is felmelegedett, s a vállalko­zókedvű biciklisták gyönyörű őszi napsütésben kerekezhették végig a 35 kilométeres út további sza­kaszát. Á túra állomásai közül az Árpád-kori romkert, a Mó- ricz-tölgy, valamint a Nyíri erdő­ben levő festői Szulyovszky-er- dészház a történelem és a táj ked­velőinek jelentett nagy élményt, de akik a pedálozáson túl to­vábbi testmozgásra vágytak, azok sem unatkoztak, hiszen a hetény- egyházi sporttelepen lővészver- seny és kispályás labdarúgó-mér-r kőzés tette változatosabbá a prog­ÍREK • HÍREK ramot. A bográcsban főtt birka­pörkölt után szellemi vetélkedő szerepelt a műsorban, s a leg­eredményesebben versenyző a Petőfi Népe féléves előfizetési Pártbizottsági nyugdíjasok Baján Kedves vendégek látogattak Bajára a közelmúltban: a megyei párt­bizottság nyugdíjasai. Amint Szűcs Béla, a csoport szervezője — aki az MSZMP Oktatási Igazgatóságának tanszékvezető tanáraként vonult nyugalomba — elmondta, hatvanhárman vannak, akik évente egy-két alkalommal kirándulást tesznek együtt. Most a tbajai üzemek, intéz-/ mények meglátogatását tűzték ki célul. A városi pártbizottságon Papp György, az MSZMP városi bizottságának első titkára tájékoztatta a vendégeket Baja város múltjáról, .jelenéről és jövőjéről, majd a láto­gatás a Bácsihús megtekintésével ért véget. Képünkön: a kecskeméti nyugdíjasok III. Béla király szobra előtt. Kép és szöveg: Gá] Zoltán! KEDDEN, SZERDÁN TISZAKÉCSKÉN Tanácskozás a helyi tájékoztatásról A Magyar Népművelők Egyesü­lete kedden és szerdán a Tisza- kécskei Arany János Művelődési Központban a helyi tájékoztatás­ról szervez konferenciát. A ta­pasztalatcserére is alkalmat nyújtó két napon Gödöllőtől Ba­jáig, Gyöngyöstől Kecelig sok helység népművelője vesz részt Azt vizsgálják, hogy a helyi lapok milyen módon segíthetik a helyi nyilvánosság érdemi tájékoztatá­sát, s vannak-e új módszerek a hatás növelésére. ■amMHi Új, Kecskeméten eddig szokatlan műsort reklámoznak városszerte a plakátok. Csak ma! címmel Frideri- kusz Sándor talk-show-ját hirdetik, amely ma este mutatkozik be a kecs­keméti Erdei'Ferenc Művelődési Köz­pontban. A „botrányhős” riporterről április körül sokat cikkeztek az új­ságok a Halhatatlan interjúim című könyve kapcsán. A műsor idén már a harmadik évadját kezdi. Először Nyíregyházán mutatta be a fiatal ri­porter, de tavaly már Debrecen és a fővárosi Vidám színpad Is meghívta őt. A talk-show lényegét a közönség már Ismerheti Vitray Tamás Tele- fere című tévés produkciójából!, amelynek egyik tánsszericesztóje éppen Frlderlkusz Sándor. Híres vagy . kevésbé híres, de mindenképpen ér­dekes emberekkel készül az Interjú a színpadon, a közönség bevonásával. Közben a vendégek egylke-másika a saját műfajában produkálja is ma­gát. Éppen Vitray Tamás mondotta, hogy a csak mának az az Igazi vonz­ereje, hogy a nézők mindenbe be vannak avatva, sokkal Inkább, mint bármilyen más előadáson. Ez persze néha vájkálásnak hathat, de a beszél­getőpartnernek bármikor jogában van a riportert visszautasítania. Frlderlkusz Sándor ezt vallja: „Az én kérdéseim a közönség kérdései, legfeljebb nem szorulnak belém Il­lendőségből, vagy a partnereim irán­ti alázatból, hanem kimondatnak.” Nos, ma este megláthatjuk. A nyV/t műsor egyik vendége a tévé egyik műsorvezetője, Bózsa György lesz, de meghívást kapott az ország egyik „legfiatalabb” színésznője, a 78 éves Jászai Joli néni, és az egyik legnép­szerűbb színművésze. Halász Judit is. Ott lesz egy egyelőre titokban tartott személy is, aki egy olyan sajnálatos aktualitás érintettje, akiről mostaná­ban sokat beszélnek országszerte. Számottevő csapadék nem várható Eleinte to­vábbra is csen­des, a hajnali párásságot le­számítva napos idő lesz. Mától átmeneti felhő- södésre számít­hatunk, ebből azonban csak jelentéktelen csapadék lehet. Holnap nap­közben felsza­kadozik a fel­hőzet. A meg­erősödő északi széllel hűvö­sebb levegő áramlik a tér­ség fölé, ami. nek hatására a nappali felmelegedés a kezdeti 16, 21 fokról, körülbelül 14, 10 fokra esik vissza. A hajnali hőmérsékletek álta­lában nulla fok körül lesznek. Ennél csak ma és holnap hajnal­ban várható melegebb (4, 9 fok), MŰSOR a felhőzet kisugárzásokat gátló hatása miatt. A talajnedvesség értéke a szán­tóföldi vízkapacitás százalékában október 16-án Báes-Kiskun me­gyében: 0—50 centiméter mély­ségben 25—30; 50—100 centiméter mélységben 35—40. RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS A rendőrség kéri annak a sze­mélynek a jelentkezését, akitől ez év nyarán Kecskeméten, a MÁV- n agy állomás utasellátója elől el­loptak egy piros színű, Babetta típusú segédmotor-kerékpárt. A jármű vázszáma: 451111207/108, motorszáma: 152138. A bejelen­tés megtételére, és a megkerült segédmotor-kerékpár átvételére a kecskeméti rendőrkapitányság Kossuth tér 3. I. emelet 103. szá­mú hivatali helyiségében lehet jelentkezni. Október 20-án, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban.) Előzetes Október 23-án, csütörtökön este 7 órakor: SYBILL. Bérletszünet. 24-én, pénteken este 7 órakor: SYBILL. Bér- letszünet. 25-én, szombaton délután 3 órakor: SYBILL,. Bérletszünet. Este 7 órakor: SYBILL. Bérletszttnet. 26-án, vasárnap délután 3 órakor: SYBILL. Gombaszögi Ella-bérlet. Este 7 óra­kor: SYBILL. Bérletszünet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ 21-én, kedden este 7 óraikor Baján, a József Attila Művelődési Központ­ban: JÖVÖRE VELED UGYANITT. 21-én, kedden este 7 órakor: HÁ­BORÚ ÉS BÉKE. Bérletszünet. 22-én, szerdán este 6 órakor: HÁBORÚ ÉS BÉKE. Kazal László-bérlet. A Berkes Ferenc közgazdasági szakközépisko­la részére bemutatott előadás. 23-án, csütörtökön este 7 órakor: HÁBORÚ ÉS BÉKE. Karinthy Frigyes-bérlet. 24-én. pénteken este 7 órakor: HÁ­BORÚ És BÉKE. Arany János-bér- let. 25-én, szombaton este 7 órakor: HÁBORÚ És BÉKE. Kacsóh Pongrác- bérlet. 26-án, vasárnap este 7 órakor: HÁBORÚ ÉS BÉKE. Rajz János-bér- let. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes 23-án, csütörtökön 16 órakor- A CI­VILIZÁCIÓS BETEGSÉGEKRŐL. HANGULAT- ÉS ALVÁSZAVAROK. Vendégünk: dr. Szűcs Attila osztály­vezető főorvos. NAPTÁR szelvényét kapta jutalmul. A ki­rándulás sárkányrepülő-bemu­tatóval folytatódott, majd a részt­vevők a Csalánosi erdő érintésé­vel tértek haza. — IDÓPONTVÁLTOZÁS. Dr. Tölgyesi István a múzeumi hó­nap keretében „Bioszféra-rezervá­tum a Kiskunságban” címmel tart előadást ma, a Katona József Múzeumban. A program a meg­hirdetett időponttól eltérően 16 óraikor kezdődik. Megyénk az országos sajtóban \ MHSZ Elet, 1986. 20. szám: M. I.: Van, aki saj-8 nálja, van, aki örül! (Me-S gyénk vezetőségének dön-| téseiről, hogy megszünte-í tik a SÁHV OD-jét.)------g a — gy: Kitűnő hajómodel-l lező-verseny Baján. Föld és £g, 1986. 10. szám: Kucsora József: Az arany-5j homok városa: Kecskemét.'^ — E. Kovács Zoltán: A TITp kecskeméti planetáriuma.^ — Fuxreiter Mónika: As-1 vány- és kőzetgyűjtők Ba-i ráfi Köre Kecskeméten. —1 Iványosi Szabó András: Ál-fl landó földtani és ásványta-9 ni kiállítás Kecskeméten.^ — Lisztes János: Termé-s szetvédelem és közműyelő-9 dés a Kiskunsági Nemzetig Parkban. — Konfár Sán­dor: Földrajztudomány, or-Sí szágjárás, csillagászat Bács-g Kiskunban. Felsőoktatási Szemle, 1986.’£ 9. szám: Gaál Attila dr.: Aj hallgatók évközi tudásá-jj nak és vizsgaeredményei-! nek elemzése. (A szerző a® bajai Eötvös József Taní-a tóképző Főiskola adjunk-9 tusa.) óvodai Nevelés, 1986. 9.; szám: Kitüntetettjeink. (Dr|l Losoncz Mihályné, a Kecs-js keméti Óvónőképző Inté-H zet munkatársa a Munka Érdemrend arany fokoza-H ta kitüntetést kapta a pe-jt dagógusnap alkalmából.) Népszava október 18-ÍJS száma: (gerencsért): Prog­ram Egertől Hajdúszo-y boszlóig. (A cikk említi a^ Népszava Barátság klub no-B vemberben esedékes kecs-* keméti programját is.) Vasárnapi Hírek október^! 19-1 száma: Hordótárlatflj (Sugár György képriportja* Vass Csaba szobrászművészt mutatja be, aki egyebek^ mellett a Hosszúhegyi Me­zőgazdasági Kombinátnak, is dolgozik.) 1384. október 20., hétfő Névnap: Vendel Napkelte: 6 óra 09 perc Napnyugta: 16 óra 49 perc Holdkelte: 17 óra 45 perc Holdnyugta: 9 óra 03 perc IDŐJÁRÁS Ma estig délnyugat, nyugat fe­lől átmenetileg megnövekszik a felhőzet és elsősorban a Dunán­túlon várható eső. Az élénk dél­nyugati szél a hidegfront elvonu­lása után északnyugatira fordul és többfelé megerősödik. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 4 és 9 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérsék­let még a helyenkénti napsütés ellenére is csak 13 és 17 fok között valószínű. A Bajai Meteorológiai Főállomás Je­lenti: szeptember 18-án Baján a kö­zép hőmérséklet 5,9 (az 60 éves átlag 10,5), a legmagasabb hőmérséklet 17,3 Celslus-fok volt. A nap 8,2 órán ke­resztül sfltótt. Tegnap reggel 7 óra­kor 2,7, 13 órakor 18,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hómérséklet 0.0 ,Cel- sius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1011,9 millibar — süllyedő — volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 42. já­tékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 97 fogadó­nak . volt, nyereményük egyen­ként 128 463 forint, 3 találata 5913 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1054 forint, a 2 talála­tos szelvények száma 157 775 da­rab, ezekre egyenként 39 forintot fizetnek. FOGADÓNAPOK A megyei tanács tisztségvise­lőinek és osztályvezetőinek fél­fogadása ezen a héten: október 22-én, szerdán dr. Gajdócsi Ist­ván, a megyei tanács elnöke, csütörtökön, 23-án pedig dr. P. Kovács István kereskedelmi osz­tályvezető tart fogadónapot. — Bugac a tokiói tévében. Kecskemétet és Bugacot bemuta­tó félórás japán filmet vetítettek vasárnap a tokiói televízió hatos csatornáján. A „Szeretettel a Föld körül” című népszerű ütifilm-so- rozat múlt heti, Budapestet be­mutató része után a kecskeméti mezőgazdasági nagy vásárt ismer­tette meg látványosan a nézőkkel a film, majd Bálint Mihály fogat­hajtó Európa-bajnok vendégeként a bugaci pusztát és a ménest hoz­ta közel a távol-keleti szigetor­szág természetszeretetéről híres népéhez. _ LEMEZDEDIKÁLÁS. Ked­den, október 21-én délután 4-tól fél 6-ig a kecskeméti Arany Já­nos utcai hanglemezboltban Kor­da György és Balázs Klári_ dedi­kálja Forró éjszakák című nagy­lemezét. S KÖT-VK?C A skót megkérdi cimbo­rájától, McGregortól: — Híre járt, hogy meg­gondoltad magad: nem j válsz el Racheltől? — Egyszerűen nincs más megoldásom: annyim meg- hízott, piogy nem tudja visszaawki a jegygyűrűt! ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: LENNI VAGY NEM LENNI. sz„ mb., amerikai film. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: HÁZIBULI. Sz., mb., francia film víg játék. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: A DÜHÖNGŐ BIKA. Mb., amerikai film. 14 éven felüliek­nek. 0 _ Stúdiómozi: 8 órakor: EGY Nö AZONOSÍTÁSA. Sz„ olasz film. 16 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: KRISZTA SZÜLETÉSNAPJA. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: BREAK H. Sz., amerikai film. Központi mozi: Szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor; AZ ÉJSZA­KA. Olasz film. 18 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 órakor: ÚJRA DO­NALDEN. sz., amerikai rajzfilm­sorozat. 7 órakor: HIVATALOS VÁL­TOZAT. Sz., argentin film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor; MA­RADOK hűtlen HÍVE. Sz., ame­rikai filmvígjáték. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ARANY- ésO yuccAban. sz., nvb., olasz filmvlzláték. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: A JEGKI- RAlynO. sz.. mb., szovjet mesefilm. 6 órakor: ÍGY JÖTTEM. Magyar film. 8 órakor: FILMKLUB. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor; A NAGY GENERÁCIÓ. Sz., magyar fllmvlgjá/ték. 14 éven fe­lülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 5 órakor: ÚJRA DONAL­DEN. sz., amerikai rajzfilmsorozat. 7 órakor: AZ ARTATLANSAG BIZO­NYÍTÁSA. sz., mb., angol krimi. 14 éven felülieknek 1 HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A kisszállást művelődési házban holnap 8.30 órától tisztított ruhavá­sárt tartanak. A, Szlgma Kereskedelmi Vállalat kecskeméti, Matkól úti bevásárló­központjában egyes csempék és pad­lóburkolók 20—30, fürdőkádak 30 szá­zalékos árengedménnyel vásárolha­tók. Kecskeméten, a lakásfelszerelé­sek áruházában (Petőfi s. u/5—7.) 380 voltos szivattyú 40 százalékkal, hidrofor, valamint egyes csaptelepek 30 százalékkal olcsóbban vásárolha­tók, amíg a készlet tart. A kunszentmlklósi iparcikk-áru­házban átmeneti kabátokból rendez­nek vásárt, amíg a készlet tart, 20 százalékos árengedménnyel. Az Alföldi Tüzép Vállalat kecske­méti telepén 30 százalék engedmény­nyel kaphatók a szakmári méret- egyesített, üvegezett ablakok. Ugyan­itt a lakiteleki' kisméretű, l. osztályú tégla 2.56 forint helyett 2,00; a má­sodosztályú 2,36 helyett 1.70; a har­madosztályú 2,03 forint helyett : forint darabonként, művi áron törté­nő befizetéssel, amíg a készlet' tart. Az áru a lakiteleki téglagyárból szál­lítható el. A 126-os számú soltl tele­pen 30 százalék engedménnyel kap­ható a 2 mm-es síküveg, amíg a kész­let tart. A Bácska Kereskedelmi Vállalat kecskeméti Szivárvány Áruházában tovább tart az öltönyosere-akcló. Ugyanitt reklámáron 1?0 forintért kí­nálják a plédeket. A tréning- és sza­badidőruhák közül az ezer forint alat­ti árúakból 200, az ezer forint feletti árúakból 300 forint, engedményt ad­nak, amíg a készlet tart. A Petőfi Sándor utcai készrubaboltban férfi bőrzakók és saíarik 30 százalékkal ol­csóbbak, és tovább tart a régiért újat öltönycsere-akció. Kiskunfélegyhá­zán, a tanácsháza alatti kisáru házban kabátvásár kezdődik: minden meg­vett kabáthoz ajándékutalványt ad­nak. A kalocsai 532-es Duna Áruház e heti ajánlata: az M—12-os s típusú vegyesfűtésű kályhákat 40 százalék­kal adják olcsóbban. Elhunyt dr. Pozsonyi Endre Dr. Pozsonyi Endre, a Magyar Néphadsereg 2. sz. Katonai Kór­háza fül—orr—gége osztályának vezető főorvosa'hosszú, súlyos be­tegség után, 58 éves korában el­hunyt. Az intézet saját halottjá­nak tekinti. Temetése október 24-én délután három órakor lesz a Kecskeméti Városi Köztemető­ben. — FAFARAGÁSOK. A Számí­tástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalatnál (Kecskemét, Irinyi u. 17.) Sőreg Dénes amatőr fafa­ragó alkotásaiból rendeznek kiál­lítást. A tárlat október 24-étől no­vember 7-ig látható, munkana­pokon 8-től 16 óráig. Holnapi lapszámunkból A Salgótarjánban lezaj­lott cigány-napokról köz- lünk beszámolót a negyedik oldalon. A Belgrádi Nem­zeti Színházban Slnkó Er­vin drámáját- mutatják be — erről ugyanitt írunk. A Gyermekélet — Gyermek­évek összeállításban ezúttal egy Finnországban járt győztessel készített riportot kSzlünk. valamint az orosz nyelvi vetélkedő következő fordulójának feladványát találják meg ifjú olvasóink. A hordók kecskeméti mes­teréről készített riport a lap ötödik oldalán kap he­lyet. A könyvespolcra A magyar élelmiszeripar tör­ténete című értékfeltáró könyvet ajánljuk. Publi­cisztikánk a szövetkezetek­ben folyó pártmunkáról szól. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Klskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a blrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516.— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Vezérigazgató: Blrkás Béla' HU ISSN 0133—235X

Next

/
Oldalképek
Tartalom