Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-24 / 225. szám

INNOVÁCIÓ Újítások és találmányok menedzselése Kilencven éve született Ara- nyossi Magda (1896—1977) iró, újságíró, ■a munkásmoz­galom harcosa. Fiatalon be­kapcsolódott a Galilei Kör te­vékenységébe, s a baloldali pedagógusok mozgalmába. A Tanácsköztársaság idején a peda­gógus szakszervezetben tevékeny­kedett, majd a Tanácsköztársaság megdöntése után, 1920-ban emig­rált, s férjével (Aranyossi Pál új­ságíróval) Olaszországban, Auszt­riában, Svédországban, Németorr szágban, 1926-tól 1941-ig pedig Franciaországban élt. 1924-töl több esztendőin át volt a Párizsi Munkás című lap munkatársa, majd — szintén éveken át — a magyar kommunista nőmozgalom sokszorosított lapjának, a Március 8-nak a szerkesztője, 1934-től a fasisztaellenes akcióegységet szor­galmazó Nők Világbizottságának egyik vezetője, s a mozgalom központi lapjának szerkesztője. Férjével együtt még 1941-ben hazatértek, s részt vettek az ille­gális KMP tevékenységében. Ara­nyossi Magda 1945 februárjában a Magyar Nők Demokratikus Szö­vetségének egyik megalapítója, a központi vezetőség tagja, 1945— 1949 közt az Asszonyok című lap szerkesztője volt, majd hosszú éveken át a Munkásmozgalmi (későbbi nevén Párttörténeti) In­tézetben végzett tudományos munkát. Szeptember 24-én, szerdán MOZI KECSKEMET Városi mozli fél 5 és fél 8 órakor: KELLY HŐSEI I—n. Sz., kétrészes, mb., amerikai film. 14 éven felüliek- nek^ Árpád mozi: fél 4. háromnegyed « és 8 órakor: E. T. sz., amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. LOVE BTORY. Amerikai film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: »Z.ÉLMOLNAR. Videomozl: 4, 6 és 8 órakor: KATONtAORVOS. Sz., francia kaland- film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: VÉGSŐ MEGOLDÁS. Sz., mb„ ame­rikai krimi. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: A JÉGKI- RALYNŰ. sz., mb., szovjet mese- film. Háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA FOSZ­TOGATÓI. Sz.. amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA. Sz., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. Korábban már beszámoltunk a kecskeméti Innovációs és Export- árutermelő Központ megalaku­lásáról. A KISZ-kezdeményezés azzal a nem titkolt szándékkal indult útjára, hogy a megyében élő fiatal újítók és feltalálók öt­leteit felkarolva — a népgazda­ság érdekeinek megfelelően —, az eddig még kihasználatlan szellemi erőket a termelés szol­gálatába állítsa. A KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottságán most arról tájékoz­tattak, hogy a mozgalom kiszé­lesítése érdekében felhívással fordultak az ötletemberek és fia­tal alkotók felé. Olyan további külső munkatársakat kerestek, akik a központ céljaival azono­sulva részt kívánnak venni a munkában. Az újítások és szaba­dalmak elbírálására hozott in­tézkedések nagymértékben meg­könnyítik az újítók és felltalálók helyzetét. Jó ötletek esetén nem kell éviekig várni a hasznosítás­ra. A megvalósításhoz saját tő­Szakmai erőpróba egészségügyi fiataloknak Egészségügyi ifjúsági napok el­nevezéssel agészhetes programso­rozatot szervezett a szakmában dolgozó fiataloknak a kecskeméti egészségügyi KISZ-bizattság. A megyei kórház Nyíri úti tömbje­iben kiállítás nyílt az intézmény ■amatőr művészetnek alkotásaiból Ugyanitt tegnap délután fiaital egészségügyi dolgozók szakmai •versenyére, a megyei gyógyszer­tári központban pedig ifjú Bács- Kiskun megyei gyógyszertári szakdolgozók vetélkedőjére került sör. A mai nap a sporté: ‘labdarúgó- mérkőzés, női kispályás föol, asz­talitenisz és sakk háziverseny szerepe) a programban. Holnap este 7 órakor az Izsáki úti kór­ház klubjában dr. Keresztes Nagy Imre, a GAME tanszékve­zető tanára tart politikai fórumot Hazánk és a nagyvilág címmel. Hétfőn, az egészségügyi KJSZ- szervezetek megyei vezetői ta­nácskoznak Kecskeméten az ága­zatban dolgozó fiatalok mozgalmi feladatairól. kével rendelkeznek, a későbbiek során innovációs tevékenységet folytató kisbankokkal lépnek majd kapcsolatba. A merőben új kezdeményezés tükrözi azt a szerepet, amelyet a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, alkalmazkodva a meg­változott gazdálkodási körülmé­nyekhez, példamutatóan felvál­lalt. Lehetőséget teremtve ezzel a pályakezdő műszaki értelmisé­giek szakmai kibontakozásához. K. A. MEDOSZ-tervek A MEDOSZ Bács-Kiskun me­gyei Bizottsága .tegnap délelőtt a Szakszervezetek Megyei Taná­csának székhazában ülést tartott, amelyen részt vett dr. Dobi Fe­renc, a MEDOSZ főtitkára. A ta­nácskozáson a megyei bizottság ötéves intézkedési tervét vitatták meg, valamint az ifjúsági tago­zatok, ifjúsági tanácsok létreho­zásának teendőiről beszéltek. Dr. Dobi Ferenc a megjelent szak- szervezeti tisztségviselőket tá­jékoztatta az érdekképviselet ak­tuális feladatairól. A tanácskozás után a főtitkár a Helvéciái és az Izsáki Állami Gazdaságban is­merkedett az ott folyó szakszer­vezeti munkával. Volt egyszer egy játszótér Erről a játszótérről, hosszú­nak tűnő néhány éve, hangu­latos sorokat lehetett írni. Nagy Kristóf munkájáról le­hetetlen volt elragadtatás nél­kül szólni. A sárkányról, a csúszdáról, a szarvasról, a hin­táról: Kecskemét egyetlen, gyerekeknek való, nem beto­nos, ötletes — széchenyiváro- si — játszóterét jelentették. • Csak messziről impo­záns a szarvas, közelről már látszik, mennyire szétkopott szinte az ösz- szes eresztéke. ® Megereszkedett, bal­esetveszélyes a hinta va­salása. Ugyanez a hely ma, 1986 de­rekán az enyészetet jelképezi, a pusztulást. Mutatja azt, mi­vé lesz valami, amire nem fordítanak gondot. . .. Előbb csak az út menti korlátból kezdtek hiányozni a darabok, aztán valami huli­gán a sárkány száját mocs­kolta be sprayfestékkel, utóbb a kecske korhadt el, később a hinta vasalása ereszkedett meg. Az eredmény: erről a játszótérről már csak múlt Időben írhatunk szépeket. Ez' már csak volt játszótér. Szörnyű dolog ez, hogy va­lami, ami lehetne, nincs. (Ballai) „Átutazó" madarak a Hortobágyon Bár Európa-szerte színéé nyá­rias .meleggel köszönitötit be az ősz, az északi tájak tétire mele­gebb vidékekre költöző madarai­nak tömegei ösztönük parancsára elindultak őszi—téli vándordíjuk­ra. Egyik nagy .tranz'tszállójuk a Hortobágyi Nemzeti Park. Az elmúlt niapcikibami már szánté tel­Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1986. szeptember 22-i szám: Kecskeméti népraj­zosok mezőségi gyűjtőúton. (Információ a romániai Mezőségre indult kecskeméti kutatókról.) — Az indulásról hírt ad a Ma­gyar Nemzet is. Magyar Hírlap, 1986. szeptember 22-i szám: Jó termés a ho­mokom (Gnnálk László képriportja a soltvadikerti Krizsán Fe­renc termelőnél zajló szüretről.) Sza'bad Föld, 1986. 39. szám: Varga S. József: Az őszt kerestem és rátaláltam. (Az őszi körképben Kecskemét, Solt, Szabadszál­lás is szerepel.) — Deák Attila: Évadnyitás Kecskeméten. (A Ka­tona József Színház terveiről.) — Fotó a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet bugaci méneséről. jesen ki is cserélődött a Horto­bágy madárvilága. A gólyáik rég útra keltek, csupán, a fekate gó­lyáik közül lehet néhányat látni, a második költésű molnárfecskék pedig most tartják a hosszú út­jukat megelőző repülésgyakarilai- taifcat. Gémek, kócsagok még nagy számban találhatók a halas­tavak környékén. Ezek ugyanis az éppen fdlyametbam lévő leha­lászásnál bőséges táplálékot talál­nak. A nemzeti parkban egyéb­ként művileg, is elősegítik, hogy a rendkívül száraz időjárás elle­nére megfelelő terepük »legyen a vízi madaraknak: jelenleg is árasztják az Egyek és Tiszafüred közötti Justus-Fekete-réti mocsa­rat és a pusizlta más, mélyebben fekvő részeire ds folyamatosam engednek vizet. E mesterségesen árasztott területeken már tömege­sen láthatók e vidéken csak félen vendégeskedő nagy- és kis!illáik, kisebb csapatokban a vetési ludak. MŰEMLÉKVÉDELEM A Velencei Karta a gyakorlatban ■Budapesten tegnap a Hilton SaáfllLó nagytermében háromna­pos magyar—olasz műemlék­védelmi konferencia kezdődött az Olasz Kulturális Intézet, a Nemzetközi Kulturális Intézet, ■az Országos Műemléki Felügye­lőség. veíllamiirit a Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzet­közi Tanácsa (ICOMOS) magyar nemzeti bizottságának rendezé­sében. A konferenciáin a két ország építészei, művészettörté­nészei és régészei 16 magyar! és olasz szakértő előadásának meg­vitatásával fotlytatnalk (tapasz­talatcserét. Megvizsgálják egye­bek között, hogy miiként sike­rül a gyakorlatban alkalmazni a műemlékvédelem nemzetközi okmányában, a Velencei Kar- tában több minit két évtizeddel ezelőtt összefoglalt helyreállítá­si élveket. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Figyelmetlen járművezetők Kecskeméten, a Baromfifeldol­gozó Vállalat előtti parkolóból szeptember 22-én Urbán László 27 éves kerekegyházi lakos (Zrí­nyi u. 2.) személygépkocsijával figyelmetlenül hajtott ki, és neki­ütközött Keresztes Béla 19 éves kecskeméti segédmotor-kerék­párosnak (Sólyom u 26.). A segéd- motoros súlyosan megsérült. Gátér határában, a 4ől-es szá­mú úton ugyanezen a napon Hor­váth Henrik 14 éves tanuló, szen­tesi lakos (Április 4. tér 13.) se­gédmotor-kerékpárjával nem tar­totta be a kellő oldattávolságot, s emiatt összeütközött az előtte kerékpáron közlekedő Tarjányi Rozália 60 éves kerékpárossal (Gátér, Tanya 19.), aki súlyos sé­rülést szenvedett. Őrizetbe vették a szekszárdi gázol ót A rendőrség őrizetbe vette Né­meth Sándor szekszárdi lakost, aki hétfőn Szekszárdon 7 embert gázolt el a járdán. Ügyében foly­tatják a vizsgálatot. A szekszárdi megyei kórháza ba szállított sérültek közül ked­den csak a 9 éves Rehl Miklóst engedték haza, aki lábtörést szenvedett. A súlyos sérültek kö­zül a 7 éves Fejős Miklós álla­pota éjszaka még válságos volt, de most már túljutott az életve­szélyen. A kórház baleseti sebé­szetén láb-, illetve medencetörés­sel ápolják Pál Attila és Vas Zoltán tanulókat, valamint két gyermek szüleit: Fejős Jánost és Rehl Jakabnét. Kari Evelin 9 éves tanuló sérülése könnyebb. (MTI) iVezetőségválasató közgyűlést tartott tegnap Kecskeméten a Magyar Gyógyszerészeti Társa­ság Bács-Kiisfcum megyei szer­vezete. A Tudomány éa Tech­nika Házában rendezett tanács­kozáson a résztvevők elsőként beszámolót hiafilgattiak meg a imiegyed Igyógyszenászet elmúlt négy észténdőbn elért tudomá­nyos és gyakorlati eredményei­ről, a többi között az alapel­látásban dolgozó gyógyszeré­szek és állatorvosok együttmű­ködésének ikrJsizélesítéöánől, «. (szám útira technika . aikalmazálsá- mak tapasztalatairól. Ezt követően megválasztották a 17 tagú új vezetőséget. A GYÓGYSZERÉSZEK KÖZGYŰLÉSE Egészséges életmódra nevelés szervezet elnöke, dr. Pauli Péter megyei vezető szakfelügyelő gyógyszerész lett, elein ökeú, dr. Mikola Bálint, az MSZMP Bács-Káiskum IMeigyei (Bizottsá- gániaik politikai munkatársa, és dr. Matejka Zsuzsanna megyei tfőgyógytszerész. A közgyűlés megerősítette Itdjtkárf tisztében dr. Kraszkó Károlyt, megyei ve­zető szakfelügyelő-helyettest. A jelenlevők a következő ciklus legfontosabb föladataként az egészséges életmódra neve­lésben való közreműködést ha­tározták meg a Magyar Gyógy­szerészeti Társaság megyei zer. vezete szásmára. NAPTAR 198«. szeptember 24., szerű i Névnap: GeUért Napkelte: 6 óra 33 perc Napnyugta: 18 óra 40 perc Holdkelte: 21 óra 16 perc Holdnyugta: 13 óra 27 peré AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium é* a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Szeptember 22-én Kecskeméten a középhőmérséklet 16,í — :iz 50 éves átlag 14,9 —, a legmagasabb 22,6 Cel- slus-fok volt. A nap 7 órán keresztül sütött. Tegnap reggel f órakor 13,7, 14 órakor 23,9 fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 11,7 Celslus- fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1019,4 millibar — mérsékel­ten süllyedő — volt. Szeptember 22-én Baján a közép­hőmérséklet 13,0 — az 50 éves átlag 15,2 —, a legmagasabb hőmérséklet 24,7 Celsius-fok volt. A nap 9,’5 órán keresztül sütött. Tegnap re igei 8 óra­kor 9,1, 14 órakor 24,0 ifokót mértek. A legalalcsonyabb hőmérséklet 6,0 Celslus-fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1020,4 millibar — nem változó — volt. | — élet más bolxgókon. Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában holncp 15 órá­tól Élet más bolygókon címmel Szászvári Tibor TIT-előc dó beszél — vetítéssel egybekötve — a nyugdíjas szabadegyetem hallga­tóinak. — Közgazdasági és üzemgaz­dasági hetek. A Szervezési és Ve­zetési Tudományos Társaság Bács-Kiskun Megyei Szervezete szeptember 30-tól október 30-ig Közgazdasági és üzemgazdasági hetek címmel előadássorozatot szervez. A Kecskeméten, Kalo­csán és Kiskunhalason megren­dezendő tanácskozáson a vállal­kozó vezetésről, termékeink ver­senyképességéről, a műszaki in­nováció gondjairól, valamint a kétszintű bankrendszerrel hall­hatnak előadásokat az * érdeklő­dők. ; | — Intenzív nyelviskola. A kecskeméti Gépipari és Automa­tizálási Műszaki Főiskolán szep­tember 26-án, 17-től 19 óráig le­het beiratkozni a TIT j intenzív nyelviskolára. — NYUGDÍJAS PEDAGÓGUS KLUB. Kiskunfélegyházán, a Szakmaközi Művelődési Házban szeptember 26-án, pénteken 17 órakor Rosta Ferenc tanár veze­tésével újra találkoznak a nyug­díjas pedagógus klub tagjai. A résztvevők tájékoztatót hall­hatnak az új oktatási törvényről. A klubfoglalkozások ezután min­den hórlap negyedik péntekjén 17 órakor kezdődnek. Ű? tagok jelentkezését is várják,; de más munkaterület nyugdíjasai is részt vehetnek a programokon, — Gyomirtószer. Kedden Bé­késcsabán a megyei íjövényvé- delmi és agrokémiai állomáson gyomirtási tanácskozását rendeze­tek. Á mintegy száz .résztvevő előadásokat hallhatott a búza kártevői elleni védekezés tapasz­talatiról, az egyszikű gyomok el­len használható újabb {Szerekről. A hagyományos gyomirtó első­sorban a kétszikűek ellen nyúj­tott védelmet, mostanra azonban az egyszikűek (például a vadzab, a réti ecsetpázsit és ;y rozsnok- fajok) szaporodtak el. Ezek el­len a növényvédők a Glean ne­vű angol készítményt ajánlják a gazdaságok szakembereinek. E szerből egy hektár búzaföldre mindössze 15 gramm kell. E kis mennyiség eredményes . alkalma­zásához, egyenletes elosztásához fejlett technika, jól képzett szak­ember szükséges. — Göteborg! szakításán öt magyar vállalat vesz _ részt a szeptember 30-án nyíló ■ Götebor- gi Nemzetközi Élelmiszer, Szak­vásáron. A magyar kiállítók a Hungexpo szervezésében 58 négy­zetméternyi területen j mutatják be exportajánlatukat. A Terim- pex Külkereskedelmi ; Vállalat Herz és Pick szalámit.' kolbász­féleségeket, sonkát, sajtot, a Kon- sumex zöldség-, gyümölcskonzer- veket és pudingféleségeket, tész­taféléket kínál. A Tokaj-Hegyaljai Borkombi­nát, valamint a Dél-Alföldi és a Pest Megyei Pincegazdaság gon­doskodik az innivalóról. A tokaji italok egy része már ól ismert a svéd piacon, a System Bolaget üzlethálózatban ötféle tjokaji bort forgalmaznak. VENDÉGLÁTÁS — Vegyetek még c rétes­ből, különben azt hiszem, hogy nem ízlik — biztatja a háziasszony a vendégeit. — Köszönöm — szabad­kozik egyikük —, igazán ízlik, én már hatot meg­ettem. j! — Volt az nyolc'] is, de hát, ki számolja Kitüntetés Beck Tamás, a Magyar Keres­kedelmi Kamara elnöke tegnap Kamarai Emlékplakett kitünte­tést nyújtott át Keserű Jánosné- nak, a Kamara volt társelnöké­nek kiemelkedően aktív és ered­ményes munkásságának elisme­réseként. Keserű Jánosné éveken keresztül tevékenyen hozzájá­rult a Kamara fejlődéséhez és a magyar vállalatok érdekeinek szolgálatához. Az emlókplakett átadásánál jélem volt Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyettes, ott voltak a Kamara ügyvezetősé­gének tagjai. Csütörtökön: tanácsülés Kecskeméten Holnap délután egy órakor a városháza dísztermében ülést tart Kecskemét Város Tanácsa. A testület egyebek között megvi­tatja a város 1970—'1985 közötti gazdasági fejlődéséről., valamint a tanács hosszú távú, 2000-ig- szóló tervkoncepciójáról készült előterjesztést. Elhunyt Ladányi Mihály A Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művé­szeti Alapjának irodalmi szak­osztálya megrendüléssel tudatja, hogy Ladányi Mihály József Atti­la- és SZOT-díjat költő életének 53. évében, súlyos betegség kö­vetkeztében váratlanul elhunyt. Temetéséről később intézkednek. — SZÍNHÁZBARÁT KUN- SZENTMIKLÓSIAK. Egy éve működik Kunszentmiklóson a színházlátogatók baráti köre. A havonta egyszer szervezett buda­pesti színházlátogatás mellett ez­után népszerű művészeket is meghívnak helyi előadásra. Első alkalommal Sándor György hu- moralista szerepelt a napokban Kunszentmiklóson. A színház ba­rátok rendezvényeinek a kisipa­rosok adnak otthont, a helyi KlOSZ-székházban tartják az előadásokat. — RÉGI MESTERSÉG, a szö­vés fortélyaira tanítják meg mindazokat a felső tagozatos diá­kokat a kecskeméti Szórakaté- nusz Játékmúzeumban, akik sze­mélyesen vagy telefonon (20-332) szeptember 30-ig jelentkeznek a szövőszakkör tagjainak sorába. Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon A Duna—Tisza köze kerámia­kincsei című sorozatban a középkori agyagművesség- röl írunk. Ugyanitt köny- nyed, ám nem minden ta­nulság nélküli olvasmányt. Forrai György: Miért les­ték meg Zsuzsannát a vé­nek? című kötetét ajánl­juk a könyvespolcra. Je^ lentkezünk az Irány jelző összeállítással is. Az ötö­dik oldalon bemutatjuk Lath Imre kecskeméti me­zőgazdasági mérnöktanárt, aki nemrégiben gyémánt­diplomát kapott. Itt dicsér­jük a vaskúti Bácska Tsz vállalkozó szellemét, s el­látogatunk — a Tanuljunk egymástól! sorozatban — a Heves Megyei Szövetkezeti Szállítási Közös Vállalat­hoz is. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságinak napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettea dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyal Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András lgaagatd Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-21« bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj: egy hónapra: 49,— Ft. negyedévre: 129,— Ft.1 félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. «001 Telefon: 28-777 Igazgató: Blrkás Béla HU ISSN 0133—235X

Next

/
Oldalképek
Tartalom