Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-29 / 229. szám

világ proletárjai, egyesüljetek» AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLI. évf. 229. szám Ára! 1,80 Ft 1986. szeptember 29. hétfő Lázár György Belgiumba utazik Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke Wilfried Martens bel­ga miniszterelnök meghívására szeptember 29-én, hétfőn hivata­los látogatásra Belgiumba utazik. Lázár György belgiumi látoga­tását megelőzően a belga sajtó is­mertetéseket közöl Magyaror­szágról, hazánk politikai, gazda­sági, társadalmi és kulturális éle­téről. A gazdasági jellegű folyó­iratok cikkei, valamint Belgium legtekintélyesebb flamand nyel­vű napilapja, a főleg gazdasági körökben -népszerű De Standaard szombat-vasárnapi számában Lá­zár Györggyel készített interjú egyértelműen arra mutatnak, hogy a politikai dialógus mellett különösen a magyar—belga gaz­dasági együttműködésben rejlő számos lehetőség iránt mutatko­zik érdeklődés. A magyar miniszterelnököt fo­gadja I. Baudouin belga király is. e Bag! Zoltán honvéd! szülei társaságában as eskü szövegét mondja. Gyermekfalu­avatás Battonyán Számos ország közéleti szemé­lyiségének jelenlétében szom­baton Battonyán felavatták az S. O. S. Nemzetközi Gyermekfalu Szervezet első magyarországi létesítményét. Dr. Csehák Judit­nak, a Minisztertanács elnökhe­lyettesének avatóbeszédét kö­vetően a kezdeményezés jelentő­ségét méltatta Helmut Kutin, a nemzetközi S. O. S.-szervezet elnö­ke, valamint Gyulavári Pál, a Békés Megyei Tanács elnöke is. Az eseményen részt vettek a gyermekfalu és Ba-ttonya lakói. Ott volt a magyar társadalmi és politikai élet több képviselője, valamint Hans-Heinz Reinprecht, az S. O. S. főtitkára is. Az ünnepi rendezvényre eljöttek az alföldi településre a finn, a jugoszláv, a lengyel, az NSZK-beli, a norvég éa az Osztrák S. O. S.-szervezetek és falvak küldöttei. Az építészeti megoldásában is figyelemre méltó gyermekfalu az S. O. S. nemzetközi szervezet egy­millió dolláros támogatásával, itthoni vállalatok, intézmények, szocialista brigádok és magánsze­mélyek, valamint az egyesület ál­tal szervezett akciók huszonnégy­millió forintos hozzájárulásával, jelentős társadalmi munkával épült föl. ÜZEMBIZTONSÁGA KIFOGÁSTALAN Beindították a Paksi Atomerőmű harmadik blokkját Megkezdődött a villamos- energia-termelés a Paksi Atomerőmű most elkészült harmadik blokkjában. Az új reaktorblokkót vasárnapra .virradó éjszaka 1 óra 53 perc­kor kapcsolták rá az országos energiahálózatra. A párhuza­mos kapcsolásnál jelen volt Kapolyi László ipari minisz­ter és a sikeresen végrehajtott indítás alkalmából gratulált a Paksi Atomerőmű Vállalat szakembereinek, valamint a nagy létesítmény építésében és szerelésében részt vett több vállalat dolgozóinak. A blokk teljesítménye meg­egyezik a már négy éve üze­melő első, és a két évvel ez­előtt indított második számú blokkéval, 440 megawatt. így összesen 1320 megawatt telje­sítménnyel dolgozik majd a Paksi Atomerőmű, - amikor a harmadik blokk is teljes ka­pacitással termel. Ez várha­tóan — a fokozatos teljesít­ménynövelés és az időszakos ellenőrzések, próbák után — ez év végén vagy 1987 janu­árjában érhető el. Akkor már a Hazánkban termelt villamos energiának egyharmadát ad­ja majd Paks. Űj vonás a 3. blokk megva­lósításában, hogy ezt az egy­séget — eltérően az 1. és a 2. blokktól — nagyrészt magyar gyártmányú irányítástechnikai eszközökkel látták el, így például a folyamatellenőrző számítógéprendszer is a ma­gyar ipar terméke. A korsze­rű eszközök gyártását és atomerőművi szerelését nagy­részt a Központi Fizikai Ku­tató Intézet és az MMG Au­tomatika Művek végezte el. ' Áz ország legnagyobb be­ruházásánál megvalósított új létesítmény üzembe helyezé­se különösen nagy jelentősé­gű, mert az energiatermelés­ben sok nehézséget okozó té­li időszakban mar számotte­vően hozzájárul majd ener­giaellátásunkhoz. Az elmúlt két esztendő kemény tele bi­zonyította, hogy az atomerő­mű üzembiztonsága a legzor­dabb hidegben is kifogásta­lan: a két blokk mínusz 20 fok alatt is teljes kapacitás­sal termelt. A SZÓRÓANYAG: SZÖLŐCSUMA Építik a biofiltert Solton • A filter silóit préselt szőlőcsumával töltik meg, mondja Lendvai Pál üzemvezető. Az Állati Fehérjetakarmányo­kat Előállító Vállalat (ÁTEV) Sol­ti telephelyét 1963-ban létesítet­ték, a nagyközségtől két kilomé­terre délre, az 51-es főútvonal mentén. A budapesti Illatos út „réme” költözött a festői szépsé­gű tájra. A korabeli tanácsülési jegyzőkönyvek tanúsítják: a Sol­tiak tiltakoztak a bűzös gőzö­ket, gázokat az éterbe juttató üzem építése ellen. Hiába! Az építkezést nem tudták megaka­dályozni. Ma már nem tagadja senki a településen, hogy az el­hullott állatokat begyűjtő, hasz­nos anyaggá feldolgozó létesít­mény sok hasznot hozott Solt­nak. Százötvenen dolgoznak ott a községből. Fizetésük megha­ladja a többi helyi ipari üzem­ben alkalmazottakét. Az ÁTEV egység kollektívái rendszeresen és jelentős összegekkel támogat­ják a községfejlesztést. . Minden dicséretes lenne: ha az üzem nem rontaná a táj levegőjét kellemet­len gázaival. Két éve, amikor az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal illetékeseinek jelentése elkészült e témakörben, a nagy­üzem vezérigazgatója azt ígérte egy tanácsülésen: öt éven belül megszűnik a kellemetlen, közér­zetet rontó környezeti tényező a tájon. A napokban arra kerestünk vá­laszt: mit tettek a vállalat ille­tékesei a nagy jelentőségű „ígé­ret” jegyzőkönyvbe vétele óta? A solti üzem vezetője, Lendvai Pál kalauzolt, tájékoztatott a gyári sétán. — Telepünkön — kezdte az üzemvezető — az elmúlt évben százmillió forintos rekonstruk­ció kezdődött. Több területen is korszerűsítjük a termelést. Mo­dern gépsorokat vásárolunk, át­szervezzük a termelést, új tech­nológiai megoldásokkal kísér­letezünk. A költségek egytizedét szántuk a feldolgozás során ke­letkező bűzös gőzök szűrésére, a biofilterek elkészítésére. A kör­nyék községei régót£(,-joggal sür­getik ezt. Szinte hónapról hónap­ra beszámolok az irányító tes­tületeknek a munkákról. — Most éppen melyik fázisnál tartanak? — A filtersilók építése folyik. A vállalat másik két gyáránál Tökölön és Sárváron beváltak az osztrák szabadalom alapján épült szűrők. Mindkét helyen a Hosz- szúhegyi Mezőgazdasági Kombi­nát építőbrigádjai végezték a munkát. Sikeresen. A szűrő­masszát, amelyet — kezdetben úgy tűnt — valutáért kellett vol­na megvásárolnunk, hazai alap­anyaggal váltották ki. — Konkrétan: milyen anyag „büztelenít"? — Egyszerű tömörített szőlő­csumával töltjük meg a beton­teknőket. Ezen vezetjük át az üzemekből szívott levegőt. Ami a légbe jut majd: tiszta leve­gő... — Mikortól üzemelnek majd itt a szűrők? — Nagyon bízunk az építők­ben. Mindkét helyen kiválóan dolgoztak. A határidőt tartani tudták. A rendszer üzemeléséhez azonban a filtereken kívül más egységekre is szükség van. Meg kell építeni egy hetvenméteres csővezetéket, fel kell szerelni az elszívókat, ventilátorokat, és tel­jesen zárttá kell tenni a feldol­gozósort. Az átadás dátuma vár­hatóan 1988. szeptember harminc. A nagyberuházás átadásával két fontos környezetvédelmi feladat­nak is eleget teszünk. Gyárunk kapacitása annyira megnő, hogy egy esetleges tömeges állatpusz­tulás esetén is gyorsan össze tud­juk gyűjteni és fel tudjuk dol­gozni a tetemeket. Ezzel meg­akadályozzuk a továbbterjedő fertőzést, és azt, hogy a beteg­séggel fertőzött területek bűzö­sek legyenek. A másik: Solton és környékén végre tiszta lesz a le­vegő. F. P. J. Katonai eskt Nyitott kapuk fogadták szom­baton délelőtt Kecskeméten, *a laktanyába, a katonai esküre ér­kező szülőket, hozzátartozókat, barátokat, érdeklődőket. A láto­gatók megnézhették, próbálgat­hatták a fegyvereket, működtet­hették azokat a harci eszközöket, amellyel a Magyar Néphadsereg rendelkezik, s amelyekkel az újoncok, a most esküt tevő fia­talok a hazai védelmét gyakorol­ják. Mint ilyenkor lenni szokott, több ezren voltak kiváncsiak az ünnepélyes fogadalomtételre, amelyet a fiatal katonák, a nem­rég bevonult fiúk tettek. Pontosan 10 órakor megszólalt a díszjel, s Kovács Sándor őr­nagy jelentette a parancsnoknak, az újoncok, a* eskütételre felso­rakoztak. A Himnuszt követően Töröcsik Béla alezredes szólt a fiatal katonákhoz. Beszédében a katonai esküben foglaltakra hív­ta fel a figyelmet, arra, hogy az egy életre szóló fogadalom, amely elkötelezi azokat a férfiakat, akik vállalták a haza fegyveres vé­delmét. Szinte hihetetlennek tűnt — még katonaviselt ember szemé­vel is —, hogy az alig néhány he­te bevonult fiatalok milyen fe­gyelmezetten, erőt sugárzóan, egységesen, szinte mozdulatla­nul hallgatták a szavakat. Meg­ható, torkot szorongatóan feleme­lő érzés fogott el mindenkit, az édesanyákat, menyasszonyokat, feleségeket könnyekre is fakasz­totta, amikor a Szózat akkordjai mellett Bagi Zoltán honvéd — szülei társaságában — az alaku­lat előtt mondta el a' katonai es­kü szövegét, s társai férfias ha­tározottsággal ismételték meg. Az eskütétel után Schadl György ezredes köszöntötte a katonákat, utalva szabadságharcos elődeink példájára, az elkövetkezendő idő­szak kemény, férfias helytállásá­ra. A katonai eskü díszmenettel fejeződött be, majd a szülők, hoz­zátartozók találkozhattak az es­küt tett katonákkal. (Lapunk 3. oldalán összeállítá­sunkban fegyveres erőinket kö­szöntjük.) G. G. Csikéria: kiváló határőrközség Ünnepi eseményre került sor tegnap a fegyveres erők napja alkalmából megyénk elsőként felsza­badult községében, Csikérián. Már a kora délelőtti órákban sokan igyekeztek a fellobogózott főutcán a művelődési ház felé, amely előtt a madarasi úttö­rőzenekar térzenét adott. A tíz órakor kezdődött rendezvényen Vasmansz- ki Károly ezredes, a kiskunhalasi határőr maga­sabb egység parancsnoka mondott beszédet. Meg­emlékezett a fegyveres erők napjáról, szólt az el­múlt évtizedek békés építő munkájának eredmé­nyeiről, s méltatta a határőrség és Csikéria lakos­ságának példás együttműködését. Csikéria 1977-ben lett határőrközség. Az akkor vállalt kötelezettségeinek kiemelkedő színvonalon tett eleget, így a határőrizet segítésében, a közrend, a közbiztonság fenntartásában, a honvédelmi ne­velőmunkában, az államhatár rendjének betartá­sában. Mindezekért a határőrség országos parancs­noka a településnek Kiváló Határőr jelvényt és elismerő oklevelet adományozott. Ezt beszéde vé­gén Vasmanszki Károly ezredes nyújtotta át Hugyi József tanácselnöknek, akit a belügyminiszter a Közbiztonsági Érdemérem arany fokozatával tün­tetett ki. A határőrség országos parancsnoka Hóbor Sán­dor és Rozsnyik. István önkéntes határőrök tevé­kenységét Kiváló Társadalmi Munkáért éremmel ismerte el, ötén pedig Kiváló Határőr jelvényt vet­tek át. A határőrkerület parancsnokának elismerő oklevelét kapta az ünnepségen a csikériai Gárdo­nyi Géza Úttörőcsapat, a helyi önkéntes határőr­csoport és az MHSZ községi szervezete. A kitüntetettek nevében Hugyi József mondott köszönetét, s ígéretet tett arra, hogy a továbbiak­ban is minden segítséget megadnak az eredményes határőrizethez. Köszönetét fejezte ki az önkéntes határőrök családtagjainak, majd emlékzászlót adott át a helyi határőrőrsnek. Az általános iskolai néptánccsoport műsorát kö­vetően a település északi és déli határán Kiváló Határőr Község táblákat lepleztek le. A nap programja délután a sportpályán lovasbe­mutatóval zárult. V. Z. Több a brikett, nagyobb a kínálat az Alföldi Tiizép telepein Utalványra: 85 millió forint értékű tüzelő Hűvösödik az idő, nemsokára fűteni kell a lakásokat. Sok helyen a következő őszi—téli hónapokban is hagyományos módon, kályhát, ka­zánt és konyhai tűzhelyet használva jutnak meleghez az emberek. Meg tudták-e vásárolni a télire való tüzelőt, s ha még nem, feltölthe­tik-e kamrájukat és pincéjüket ezután szénnel, brikettel és fával? — kértünk tájékoztatást Búza Endrétől, az Alföldi Tüzép Válladat keres­kedelmi igazgatóhelyettesétől. A lakosság ellátása szilárd tü­zelőanyagokkal az idén kedve­zőbb, mint tavaly. Szeptember elejéig 325 ezer 200 tonna szenet vettek Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye tüzéptelepein, ahol a 3 héttel ezelőtti szénkészlet 24 ezer 900 tonna volt. ötször any- nyi, mint a múlt év azonos idő­szakában. Növekedett a brikett­vásárlás: 319 000 tonnát értéke­sítettek az egy esztendővel ko­rábbi 301 000 tonnával szemben. Míg 1985 nyarának vége felé csu­pán 1800 tonnát tett ki a telepek kínálata ebből a tüzelőféléből, az idén már 15 300 tonnát árusíta­nak. Pótolva a tavalyi kevés sze­net. eltolódott a kereslet a tűzifa iránt, és ennek következménye a tüzelőanyag-kereskedelemben ma­napság is tapasztalható. Amíg egy éve fából 85 500. az idén ed­dig már 91 200 tonnát adtak el, s a telepek készlete több mint négy és félszeresére növekedett. Nemcsak a forgalmazásból, de a tüzelőanyagok 1986. évi jobb minőségű összetételéből is arra következtetünk, hogy a megyé­ben jelentősen javult az ellátás szilárd fűtőanyagokból. Az el­múlt hónapokban senkinek sem kellett sorbaállnia, hogy téli tü­zelőjét beszerezhesse. Hasonló­an jó a helyzet a szövetkezeti ke­reskedelem telepein is. Gyenge minőségű, alacsony kalóriaértékű lignit és osztjlyozatlan, kődara­bos aknaszén ma már sehol sincs; a bányákból érkező szénszállít­mányok mennyisége ez idő sze­rint nagyobb a keresletnél. Az alapvetően javuló kínálat — a brikett részarányának emelke­dése, az értéktelenebb szénfaj­ták kivonása a forgalomból és más választékjavító törekvések — ellenére továbbra is maradtak megoldásra váró problémák a tü­zelőanyag-ellátásban. Oroszlányi széinnel az Alföldi Tüzép Vállalat nem tudja teljes mértékben fe­dezni a szükségletet, azonban le­hetőség van rá, hogy valamilyen szénfélét mással helyettesítsenek. A Carborobot kazánokban példá­ul gazdaságosan eltüzelhető az oroszlányi rostált daraszén is, hazai vagy import feketeszén pótlásaként. A farkaslyuki bá­nya — mint Búza Endre elmon­dotta — jelentős mennyiségű da­raszenet ajánlott fel szállításra. Azonban érdeklődés (kereslet) híján egyelőre nem rendelnek belőle. Holnap, szeptember 30-án lejár a tüzelőutalványok beváltásának ideje. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az utalványok tu­lajdonosainak volt alkalmuk a téli tüzelő megvásárlására. A hó­nap közepéig 85 millió forint ér­tékű szenet, brikettet és fát vet­tek Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye tüzéptelepein. K - 1 Bezárta kapuit az őszi BNV Vasárnap a hivatalos nyitá­si idő előtt fé! órával, már fél tízkor utoljára nyitották 2U Kőbányán az őszi BNV ka­puit. Az utolsó nap a verófé- nycs, kellemes időben a csúcs- forgalom jegyében zajlott le. A látogatókat e napon is változatos programok várták. Szinte egymást érték a divat­bemutatók. Népszerűek vol­tak a szabadtéri játékos ve­télkedők. Egész nap near fogy­tak el a nézők a szórakoztató elektronika pavilonjában, ahol képmagnókról játékfil­meket, rövid rajzfilmeket ve­títettek az érdeklődőknek. Ha­talmas sikerük volt a külön­böző szabadtéri bemutatók­nak, show-ntűsoroknak és rengeteg nézőt vonzottak as autóújdonságok, köztük az új típusú szovjet gépkocsi, a Lada Szamara. Jutott vasárnapra is elég vásárfia. A BNV-n árusító üz­letek rekordforgalmat bonyo­lítottak le. A Centrum Áru­házak kitelepült üzletei csak­nem 25 millió forintos bevé­telt könyvelhettek e) a tíz nap alatt. A Skála több helyen árusított. Forgalma tíz nap alatt elérte a 14 millió forin­tot. A késő délutáni órákban sem ritkult a pavilonokban és a vásári sétányokon a tömeg, a látogatók az utolsó perceket is kihasználták a nézelődésre. Vasárnap este 7 órakor a Eá- kóezi-induló hangjaival bú­csúzott az összesen több mint 70® ezer vendéget fogadó őszi Budapesti Nemzetközi Vásár. A főtér árbocairól levonták a részt vevő országok zászlóit és bezárta kapuit a fogyasz­tási cikkek szakvására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom