Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-01 / 205. szám

Százharminc éve született ln- nokentyij Annyenszkij (1856— 1909) orosz költő, író, műfordító és kritikus. Eredetileg tanárnak készült, s éveken át gimnáziumban taní- tott nyelveket, valamint orosz irodalmat. Az 1880-as években kritikusként kezdte írói pályáját, majd műfordítóként is jelentke­zett; egyebek közt oroszra ültette át Euripidész összes műveit, de cikkeiben — és fordításaiban is — elsősorban a francia szimbo­listákat népszerűsítette. Erede­ti alkotásokkal viszonylag későn jelentkezett. Három mitológiai témájú impresszionista drámáját ismerjük: az 1901-ben publikált Melanippa, a filozófus, az 1902- ben megjelentetett lxion király, valamint az 1906-ból való Lao- damia címűt. Tépelődő, szuggesztíven őszin­te lírájú kötetei életében nem keltették fel különösebben az érdeklődést iránta. 1904-ben lá­tott napvilágot a Csendes dalok című verseskötete, majd pedig néhány évvel később a Cipruslá- dikó, utóbbi már halála után. Az akmeista költők, főként Ahmato­va őt tekintik előfutáruknak. Moszkvában 1959-ben jelentet­ték meg összegyűjtött műveit (Versek és tragédiák). MŰSOR 1986. szeptember 1-jén, hétfőn. MOZI KECSKEMÉT Várost mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: TŰZ VON ALBAN. Sz„ mb., amerikai krimi. 14 éven felü­lieknek ! Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 8 és 8 órakor: TARTS MÉG. TARTS MÉG. BŰVÖLET. Sz„ szovjet film. 14 éven felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél Tt órakor: VÉGSŐ MEGOLDÁS, sz­ínű., amerikai krimi. 14 éven felüliek­nek! Stúdiómozi: 8 órakor: SZOMSZÉD SZERETŐK. Sz„ mb., francia film. 14 éven felülieknek! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: HAMUPIPŐKE. Videomozi: 8 órakor; TRINITA ÉS SARTANA. sz., olasz westernfilm. BAJA Uránia mozi: fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA. Sz., amerikai tűm. 14 éven felülieknek. Központi mozi: szünnap BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: FAN­TOM AZ ÉJSZAKÁBAN. Sz., mb., amerikai krimi. 1« éven felülieknek: ' KALOCSA Otthon mozi: 4. 6 és 8 órakor' SZERELEM ELSŐ VÉRIG. Sz., ma­gyar film. 14 éven felülieknek! KISKŐRÖS Petőfi mozi: 7 órakor; A FÖLD FIAI. Sz., kétrészes szovjet film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: háromnegyed 6 órakor: A LATHATATLAN EMBER. Sz., mb. 8 órakor: JÖJJÖN EL EGY KÁVÉRA HOZZÁNK! Sz., olasz Xi lm víg játék. 16 éven felülieknek! KISKUNHALAS ■niT.jklya moz*: 4, 6 és 8 órakor- PO- xékE' SZ" mb" amerikai űlmvigjá­TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz- P-!1; ,.an •' 6 órakor DONALD KACSA KALANDJAI. Sz., amerikai í?H‘lmsorozat' 8 órakor: A KOBRA Sz., mb., olasz krimi. 16 éven felülieknek. — Állattenyésztőik ta­nácskozása. A háziállatok tenyésztéséről, nagyüzemi .tartá­sáról lesz szó azon iaz eszme­cserén, amelyet a budapesti kongresszusi -központban ren­deznek meg szeptember elseje és 4-e között. Ekkor üil össze — ezúttal hazánkban — az Euró­pán Állattenyésztők Szövetségé­nek 37. tudományos ülésszaka és közgyűlése. Ma délelőtt hetvennégy mozgáskorlátozott Bács- Kiskun megyei fiatal táborozni indul. A kecskemé­ti gyülekező után autóbuszokkal Parádfürdőre utaz­nak. Az itteni SZOT-gyermeküdülőben töltenek el tíz napot. A Vöröskereszt megyei szervezete hatodik alka­lommal szervezte meg az idén a mozgássérült gye­rekek táborát. A 'költségeket teljes egészében ön­kéntes adományokból, kollektívák, szocialista bri­gádok, vöröskeresztes alapszervezetek befizetései­ből fedezik. A táborba utazó gyerekek többsége tolókocsihoz kötött, egy részük teljes körű ápolást igényel: etet­ni, mosdatni, pelenkázni és természetesen állandóan kísérni, mozgatni kell őket. Az utazás és a gazdag programmal kitöltött táborozás ezért különleges él­ményt jelent mindannyiukna'ic, otthon maradó szü­leiknek pedig, akiikre a mindennapos gondozás há­rul, egy kis pihenés lehetőségét nyújtja. A mozgássérült gyerekek ellátásáról, kényelméről 31 gondozó, egy gyermekorvos és kilenc foglalko­zásvezető gondoskodik Moravcsik Ferencné Vörös­kereszt-titkár, kiskőrösi országgyűlési képviselő ve­il Pillanatkép a tavalyi parádsasvári táborból: közös agyagozás a szabadban. zetésével. Mindannyian társadalmi munkában vál­lalják évről évre a teljes embert igénylő feladatot. L. D. A kis üzlet is üzlet Innovációs központ Kecskeméten A KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottságának ötlete alapján In­novációs és Exportárutermelő Központ kezdi meg működését Kecskeméten. A tapasztalatokat az 1983-ban alakult VÁFI, a Vál­lalkozó Fiatalok Irodája szolgál­tatta. Az iroda 500 szakembert tart nyilván, akiknek eddig csak egyszerűbb munkavégzésre nyílt lehetősége, pedig a közreműkö­dők fele diplomával rendelkezik. Ennek a szellemi kapacitásnak szeretnénk, a munkahelyi tevé­kenység mellett, egy második csatornát nyitni, — tájékoztat a központ célkitűzéseiről Szállási Béla megyei titkár. Az egyéni ér­dekeltségen alapuló kezdeménye­zés egyben népgazdasági érde­keket is szolgál. Az innovációs tevékenység előmozdítását két te­rületen is szorgalmazzák. Újítók, feltalálók ötleteinek gyűjtésére vállalkoznak. Ezek el­bírálására szakemberekből álló zsűrit hívnak meg. Az értékesí­tés és hasznosítás segítésére me­nedzserek jelentkezését várják. Mi ndenki munkája arányában részesülhet a haszonból, ez jelen­tené az üzleti alapokon működő vállalkozás hajtóerejét. Hasonló jellegű felhívással fordulnak a vál­lalatok, üzemek műszaki és gaz­dasági vezetőihez, amikor egy konkrét fejlesztési feladat vagy megoldatlan műszaki probléma kivitelezésére ajánlanak fel meg­felelő szakembert és közreműkö­dést. Másuk fontos feladatuknak az ország exportárualapjának bőví­tését tekintik. Nemcsak terme­lésszervezésre, hanem biztos nye­reséget ígérő termékek gyártá­sára is vállalkoznak. Kapcsola­tot építettek ki a Skála Keres­kedőházzal. Azért éppen velük, mert önálló külkereskedelmi jo­gosultsággal rendelkeznek és a kis üzletet is üzletnek tekintik. Ajánlatot kaptak, hogy szabad kapacitásukat kihasználva ameri­kai megrendelésre készítsenek szemüvegtokokat pulykalábbőr- böl. A VÁFI Innovációs és Ex­portárutermelő Központja is sze­retne saját ötlettel jelentkezni a piacon, ezért legutóbb mintada­rabokat küldött és ajánlatot tett a Skálának tolipaplan gyártásá­ra. A gyártásra bedolgozói háló­zatot szerveznek. — kisvágó — Henry Moore meghalt Nyolcvannyoic éves ko­rában vasárnap elhunyt Henry Moore, napjaink egyik legnagyobb szobrász- művésze. Much Hadham-1 lakásán, álmában érte a halál. A művész bányászcsa­ládból származott, iskolái elvégzése után tanítóként dolgozott, majd művészi ta­nulmányokat folytatott. Előbb a leedsi művészeti iskolába járt, majd a lon­doni Királyi Művészeti Kollégium tagja lett. Már gyermekkorában, a yorks- hire-i szülőfaluja templo­mában látott szobrok ha­tására elhatározta. hogy szobrász lesz. Első kiállítá­sát 1928-ban rendezte Lon­donban. Moore-t, aki elsősorban gömbölyded kőszobrai ré­vén vált ismertté, leggyak­rabban az anyaság és a sze­relmes pár témája foglal­koztatta. Egyik legismer­tebb alkotása az UNESCO párizsi székháza előtt fel­állított márványszobra. NAPI JEGYZET A féldeciztetés még nem vendéglátás! Ma még könnyű annak, aki akarja: napfelkelte után egyket­tőre lerészegedhet! S milyen változatos nz élelmiszerboltok kétdeciliteres rövidital-kíná­lata! — tanúsította ezt egyik reggel két, egymáshoz közeli eset Kecskeméten. A Sárkány utca egyik háza előtt egy fér­fi valószínűen nem a sarki nyomóskút vizétől csetlett-bot- lott, kismotor-kerékpárjával a kerítés mellett. Alighanem így meginoghatott egyensúlyában az a másik, idősebb férfi is, aki a csetlő-botlótól 15—20 mé­ternyire, egy kétdeciliteres hubertussal lépett ki a forga­tagba a Nagykőrösi utcai élel­miszerüzletből. Másképp, józan munkába állással nem kezdődhet a nap, csak szeszes ital fogyasztásá­val ? Reménytelenül számol­junk az alkohollal továbbra is, mint rizikófaktorral, a mun­kahelyeket és a családokat ért káros következményei miatt? Ha az egyik napról a másikra nem is lehet gyors eredményt elérni az alkoholizmus elleni küzdelemben, legalább kez­deti lépésekkel igyekezzünk e szenvedélybetegség minden­napi feltételeit csökkenteni! Ebben játszik szerepet a Kecs­keméti Városi Tanács keres­kedelmi osztályának néhány, a közelmúltban hozott intéz­kedése. Megnézték: hol, milyen le­hetőségek vannak a reggeli * italkínálat visszaszorítására. A körülményeket mérlegelve döntöttek elsőként, hogy az Univer Áfész Erdősi Imre ut­cai, Tabdinak is nevezett ven­déglőjétől és a nagy forgalmú útkereszteződéshez közel lévő Budai kapu eszpresszótól visz- szavonják a 9 óra előtti sze­szesital-árusításra szóló enge­délyt. A múlt héten, csütör­tökön újabb hat vendéglátói üzlet — a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet Adria étter­me, a Kiskunsági Vendéglátó vállalat Pálma cukrászdája, Árpád sörözője, a Konzum Kereskedelmi Vállalat Zöldfa vendéglője, a Városföldi Álla­mi Gazdaság KSC vendéglő­je és a Helvéciái Állami Gaz­daság Rákóczi úti borozója — vezetőjét értesítették hasonló döntésről. Az intézkedést, az alkoho­lizmus elleni általános társa­dalmi küzdelem mellett, több okból hozta a helyi tanács szakigazgatási szerve. A KSC vendéglőjében miért mérjék már reggel is a pálinkát és más röviditalokat, amikor ott jobbára sportolók étkeznek, akiknek igazán nem hiányzik a féldecizés? Vagy: az autó­busz- és a vasútállomás kö­zelsége nem lehet hivatkozási alap a Zöldfa vendéglőben a reggeli italmérésre, hiszen egyébként a város központjá­tól és az idegenforgalmi iro­dáktól távol esik. A reggeli vendéglátásnak az a feladata, hogy valóban kul­turált körülmények közt ven­dégül lássa, reggelivel szolgál­ja ki az ide érkező látogató­kat, vagy a helyi lakosokat. Egy kivétel is akadt a kö­zelmúltban elrendelt korlá­tozások alól. Ez pedig a Wes­selényi utcai Mackó büfé, ahol az üzlet szerződött az 1BUSZ- szal külföldiek reggelizteté­sére és egész napos ellátására, ötvenkét turistának készíte­nek ételeket, 15 százalékos ár- kedvezménnyel. Szívesen látnánk több ilyen kivételezett vendéglátó he­lyet. Ahol nem annyira az italmérésre, mint inkább a kulturáltabb és szélesebb kö­rű vendéglátásra alapozzák az üzleti tevékenységet! Kohl Antal Megyénk az országos sajtóban Vasárnapi Hírek, 1986. augusztus 31-i szám: L. Z.: Négynapos borozás után. (Fényképes beszámoló a bajai országos bor- és üdítőital-bemutatóról.) — Mussolinii Kiskőrösön. (Glossza a kis­kőrösi Júlia kávéház italválasztékáról.) Képes Újság, 1986. 35. szám: Képes körkép. (írnak Banész Pe­ter mátételki lakosról is, aki tavaly harmadik lett az országos tejtermelési versenyben.) Nők Lapja, 1986. 35. szám: Török Katalin: A gyerekeken ér­demes! (Baky Zsuzsanna tanárnő portréja, aki Fülöpszálláson született, s pályáját Sükösdön kezdte.) Kertészet és Szőlészet, 1986. 35. szám: Hajdú Edit: Kurucz András, a szőlőnemesítő. (A miklóstelepi borszőlőnemesítő mun­kásságáról.) — Győri Lajosné: Minősített fajta. Príma konzerv, paradicsom. (A Zöldségtermesztési Kutató Intézetnél, Kecske­méten nemesített növényről.) — Gergely István 1903—1986. (A kertész szakember Baján is oktatott. Mezőgazdasági Technika, 1986. 8. szám: RAB—5 féligfüggesz- tett ásóborona. (A kecskeméti Mezőgép Vállalatnál kifejlesztett új gépről.) „ Békemozgalmi Körkép, 1986. 7. szám: A béke hangja. (A „Pe­dagógusok a békéért” mozgalom és a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet pályázati felhívása.) Melegszik az idő A hét elejétől a nappali fel- melegedés erő­södik, a hét má­sodik felében ismét gyakran 30 felhős lesz az ég, záporesők, esők valószí- nűek. A mi­nimumhő­mérsékletek 12, 17 fok között, 10 a maximum­hőmérsékletek 22, 26 fok kö­zött alakul­nak. A talajnedvesség érteke a szán- gyében: 0 -50 centiméter taély- tóföldi vízkapacitás százalékában ségben 50 -55; 50—100 centimé- augusztus 28-án Bács-Kiskun ma- tér mélységben 45—55. NAPTÁR 1986. szeptember 1., hétfő Névnap: Egyed, Egon. Napkelte: 6 óra 02 perc Napnyugta: 19 óra 27 perc Holdkelte: 2 óra 18 perc Holdnyugta: 18 óra 39 perc: IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: Időnként meg­növekszik a felhőzet, legfeljebb egv-egy futó zápor lehet. A nyu­gati, északnyugati szél többnyi­re mérsékelt, néha kissé élénk lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet hétfőn 17—21 fok kö­zött alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Augusztus 30-án Kecskeméten a kő- zéphömérséklet 14,3 (az 50 éves átlag 19,5), a legmagasabb hőmérséklet 19,9 Celsius-fok volt, a nap 2,3 órán át sütött, és 2,5 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 8 órakor 1.2,5, 14 órakor 19,6 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 8,5 fok, a tengerszlnire átszámított légnyomás 1019.7 millibar (emelkedő) volt. Augusztus 30-án Baján a középhő­mérséklet 14,2 (az 50 éves átlag 19), a legmagasabb hőmérséklet 18 Cel­sius-fok volt, a nap 4,1 órán át sü­tött, és 2,3 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 8 órakor 10,1, 14 órakor 20,8 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,5 fok, a tengerszintre álszámftott légnyomás 1020.7 millibar (emelkedő) volt. — Csehák Judit Becsbe uta­zott. Szeptember 1—5. között Bécsben kerül sor a II. hungaro­lógiai világkongresszusra, amely­nek védnökei között van Lázár György miniszterelnök és dr. Franz Vranitzky osztrák kancel­lár. Csehák Judit, a Miniszterta­nács elnökhelyettese vasárnap Bécsbe utazott, ahol a magyar kormány képviseletében részt vesz a világkongresszus megnyi­tóján, HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A Bácska Kereskedelmi Válla­lat Pajtás Áruházában lányka és bakfis flanell pizsamákat kínál­nak reklámáron, amíg a készlet tart. A széchenyivárosi ruházati boltban mától pólóvásár lesz: 39 százalék árkedvezményt adnak, amíg a készlet tart. A kéttemp- lom közi méteráruboltban — szep­tember 6-ig — egyes dzsörzéanya- gok szintén 30 százalékkal lesz­nek olcsóbbak. Az Alföldi Tüzép Vállalat kecs­keméti telepén a szakmári mé- rétegyesített, üvegezett ablakok 30 százalékos árengedménnyel kaphatók. A kecskeméti Fészek Áruházban az egyes gázkazánok 10—45 százalékkal, a formater­vezett 125-ös, 150-es, 160-as és 170-es fürdőkádak — különböző színekben — 30 százalékkal ol­csóbban szerezhetők be, amíg a készlet tart. Valamennyi tüzép- telepen pedig 10 százalék áren­gedményt adnak a VÁÉV-BRA- MAC alpesi tetőcserepekből. x — Lázár György befejezte sza­badságát. Lázár György, n Mi­nisztertanács elnöke befejezte évi rendes szabadságát. Személyi hír, A belügyminiszter-ihelyettes 1986. augusztus 31-i hatállyal — a szol­gálat felső korhatárának eléré­sével — nyugállományba helyez­te Ferenczi István rendőr alezre­dest. a Bács-Kiskun Megyei Rend­őr - foka p it ánysá g ti tkárs ágveze­tőjét. Eredményes munkája elis­meréséül egyben részére „Dísz- tör”-t adományozott. — FOGADÓNAPOK. A megyei tanács tisztségviselőinek és osz­tályvezetőinek félfogadása ezen a héten: szeptember 4-én, csü­törtökön, dr. Matos László ta­nácselnök-helyettes, szerdán, 3- án pedig dr. Sörös Éva igazgatá­si osztályvezető tart fogadóna­pot. — SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ADATVÉDELEM. Első ízben lá­tott napvilágot hazánkban a szá­mítástechnikai adatvédelemmel átfogóan foglalkozó kézikönyv. A kiadvány — amelyet a Központi Statisztikai Hivatal megbízásá­ból a Számítástechnika Alkal­mazási Vállalat szakemberei ké­szítettek — részletesen tartalmaz­za az adatvédelemmel kapcsola­tos jogszabályokat, részletezi és magyarázza a legfontosabb ten­nivalókat. Szó van benne az al­kalmazott biztonsági megoldá­sokról és a számítógépes vissza­élések megelőzésének lehetősé­geiről is. — GÁZBEKÖTÉSEK CSÖ- LYOSPALOSON. A hároméves ütemiteiv előiirányzatámak meg­felelően szeptember elejéig a községben összesen már 400 ház- bam gyullad meg la vezetékes gáz'» A kivitelezők, akik pontos mun­kát végeztek: a Dégáz kiskunha­lasi kirendeltsége és a szegedi MŰCSÖSZER vgmk. A követke­ző hónapokban újabb lakásokat kapc'o'^ck be a gázszolgáltatás­ba a községben. — Sajtolják a napraforgót. Az ötven napig tartó repceszezon után megkezdődött a naprafor­gómag sajtolása a Martfűi Nö­vényolajgyárban. A szezonkezdés­re 4200 tonna mag érkezett nz üzembe. Mostantól közúton és vasúton 2500 tonna nyersanyag kerül naponta a gyárba, ahol egy- egy nap 1400 tonna napraforgót dolgoznak fel. Az első laborató­riumi vizsgálatok azt mutatják, hogy a magvak olajtartalma egy­két százalékkal magasabb a ta­valyinál. — Gépkocsinyeremény-betét- könyv sorsolás. Az Országos Ta­karékpénztár augusztus 29-én, péniteken Budapesten rendezte a gépkocsinyeremény-betétkönyvek idei harmadik, sorrendben 101. sorsolását. A húzáson az április 30-ig váltott és a július 31-én még forgalomban volt 5000 és 10 000 forintos gépkocsinyere- mény-betétkönyvek vesznek részt. A sorsolás eredményét a szep­tember 2-i lapok közük. HIVATÁS Egy orvos sétálni megy a feleségével. Űtközben fia­tal, szőke, rendkívül szép és elegáns nővel találkoz­nak, akit az orvos előzéke­nyen üdvözöl. — Honnan ismered? — kérdezi a feleség. — A hivatás hozott ösz- sze vele. —■ Az övé, vagy a te hi­vatásod? A Bács-Kiskun Megyei Rendőr- főkapitányság vezetője 1986. szep­tember 1-jei hatállyal a megyei rendőr-főkapitányság titkárságá­nak vezetőjévé Déri József rend­őr őrnagyot nevezte ki. — Szerkesztőségi ügye­let: vasárnap 10-töl 18 órá­ig, hétfőtől péntekig na­ponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es te- iefonszámon, valamint • 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon, a „Zenés" finnországi úti. napló mellett jelentkezünk a Fiatalokról — fiataloknak című összeállítással. Ebben — egyebek között — arról írunk, hogy mit kínálnak ősszel az ifjúsági házak Egyanitt közöljük azt az. interjút, amelyet Mihail Tál sakknagymesterrel készítet­tünk. A katymári Egyetér­tés Tsz pártalapszervezeti, egyben községi pártvezető­ségi titkárával a pártmun- kaí és a termelés kapcsola­táról beszélgettünk. A cikk az ötödik oldalon kap he­lyet. Hozzáértés + kftvet. kezetesség = siker! Hogy e „művelet” valóban így igaz-e, az kiderül — ugyan­csak az ötödik oldalon — a Bácsépszer Vállalati munka­ügyi szabályzatának elem_ H zéséből. PETŐFI NÉPE A Magyar Szociálist» Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes dr. Gál Sándor Kiadja: a Bacs-Klskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgat* Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 8001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terlesztl a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egv hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129.— Ft. félévre: 258.— Ft. egv évre: 516.— Ft. Készült a Petőfi Nvomdábai» nfszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út «. 6001 Telefon: 18-777 Igazgató: Birkái Bála HU ISSN IUI- 215*

Next

/
Oldalképek
Tartalom