Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-03 / 207. szám

• PETŐFI NÉPE • * 1986. szeptember t. QQzdQ/ógpolitikQ y munko y teljc/ílmcny ck TÖREKVÉSEK A KECSKEMÉTI KOSSUTH TERMELÖSZÖ VETKEZETBEN Wi Takarékos gazdálkodás, fejlődő melléküzemágak Nagy Imre elnökhelyettes myíll- v álltam tásta szerint a kecskeméti •Kossuth Termelőszövetkezet táb­láira az idei nyáron, taiz 50 éves csapiadékátlagnalk alig fele hul­lott. — Az uitóbbd négy évben esz­tendőmként több milliós kiesést okozott az aszály. Az idén ds ed­dig íkétmiiiMó a kár atz alapte­vékenység ágazataiban. Foiyia- ■ martosán fiigyelemmel kísértük, hogyam alakulnak a mérlegadat tok. Az idén már ajz év elején számofitumlk azzal, hogy a tava­lyi aszálynak 1986-ma is lesz ha­jtása. Salimas. a gondok tovább 'Halmozódtaik. Máir az előző évek­ben messzemenő takarékosságra törekedtünk. Többek között ész­szerűbb tótaieröoóitilássaiV forga­tás nélküli Itala jmumikávwfl csőik- l'enrtjiiV a krTrttópieíkieit. Más in­tézkedéseiket is hoztunk, fejliesz- ■fettflk az együttműködésit a ház­táji gazdaságokkal. Több mint 150 növendekálUatna kötöttünk m egálliapodást a szarvasma rha- tenyésztésá ágazatban. A háztáji- iból a gazdáik exportmámőségű hízottbika átadását vállalták. A sertéságazatban is bevezettük ezt a módszert, 400 novendékjószág bérhizlalásáira szerződtünk. Kimondta azt is, hogy a ház­táji igazdaságok takarmányszük­ségletének kielégítésére keverő­üzemet létesítettek, termékeiket saját boltjaikban hozzák forga­lomba. a háztáji gazdaságok az idén mintegy 20 mnllló forint értékű áru átadására kötöttek megállapodást a közössel. Az elnökhelyettes hírt ad egy sikeresnek ígérkező kezdeménye­zésről. — Száz négyzetméteren kísér­letképpen sampion. és laskagom. bát termesztettünk. A közeljövő­ben megtöbbszörözzük a termő­Felesleges emberek i' A galvanizáló üzemben főként asszonyok, lányok dolgoznak. területet. Megjegyzem, az innen származó jövedelem hatása gaz­dasági mérlegünkben csak jövőre jelentkezik. Az első félévi számok bizo­nyítják, hogy a legtöbb jövede­CSÄTAUAI EMLÉKIDÉZÉS Szövetkezeti elnök — nyugdíjban Székely em­ber. Arcán mély redők. Küzdelmes életút áll mö­götte. Mégsem mondaná meg senki, hogy 68 esztendős. A Csátalján élő Illés Gábor emlékei között kutat. — Ho­gyan kerültek Bács-Kiskun megye déli településére a bukovinai székelyek? Elő­ször erről be­szél: — Csátalján 170 család tele­pült le, ez a bukovinai székely- ségnek egy töredéke. Józseffal- va, Istensegíts, Fogadjisten, Ha- dikfalva, Andrásiéivá — ezekből a községekből kerültek Magyar- országra. A csátaljaiak Istense- gítsből települtek át. Én akkor katonáskodtam, Dörner Egon ez­redes tisztiszolgája voltam. Tőle hallottam, hogy a szüleim is a kitelepítés mellett döntöttek. Mondom neki, apám legutóbbi levelében azt írta, hogy marad­nak. — Megy mindenki! — vá­laszolta. Valójában csak öt csa­lád maradt a mi községünkben. Először arról volt szó, hogy va­lamelyik nagybirtokra kerül, en­nél közelebbit nem tudtunk. Ké­sőbb aztán megváltozott a terv, Alsó-Bácskába telepítették be mind az öt bukovinai község la­kóit. Mindez 1941-ben történt. A szovjet csapatok átvonulása után Csátaljára hozták a székelyeket. Huszonnyolcán jelentkeztünk a Petőfi-ibrigádba. öt társunk el­esett a fronton, egyikünk sem úszta meg sebesülés nélkül. Amíg tartott a harc, a székely csalá­dok már Csátalján igyekeztek be­illeszkedni a faluközösségbe. — Gábor bácsi részt vett az ellenállási mozgalomban, mint a Petőfi-brigád tagja. Kérem, idézze fel azt a korszakot! — Igen életveszélyes körülmé­nyek között tevékenykedtünk Alsó-Bácskában a szerbekkel együtt. A kukoricaföldeken bu- nyevác halálraítéltek bujkáltak, mi eledelt hordtunk nekik, s hír­közvetítésre is vállalkoztunk. A szovjet csapatok megérkezése után, 1944 októberében jelent­keztünk a Petőfi-brigádba. So­kan kérdezgették: minek megyek, nem volt elég küzdelem eddig? Nem álltam el elhatározásomtól hiszen akkor talán a többiek is’ visszaléptek volna. Kiss Ferenc brigádparancsnokhoz kerültünk a frontra. A horvátországi, Drá­va melléki ütközetekben vettünk részt. A németek Pécsnél törték át a frontvonalat, bennünket visszaszorítottak a Dráván innen- re. A szovjet katonák segítségé­vel azonban sikerült őket a Drá­ván túlra szorítani. Akkor már nem volt lehetőségünk a megál­lásra. Közben megtudtam, hogy a családom Csátaljára került. Szóltam Kiss Ferencnek, hogy átmennék Pécsre, a Magyar Vö­rös Hadsereg 4. honvédzászlóal­jába. Ott a szovjetekkel együtt tartottunk szolgálatot. Leszere­lésem után elindultam megkeres­ni a családomat. Bátaszéken ta- lákoztam egy ismerőssel, ő is mondta: Csátalján keressem őket. De hol van az a falu? Ba­jától nem messze, hangzott a vá­lasz. Ez 1945 áprilisában volt, in­dultam tehát új falumba, Csát­aljára. — Űj élet kezdődött. Békében, mii településen. Hogyan alakult a sorsa a továbbiakban? — Azzal fogadtak Csátalján: megjött a párttitkár! Május 20- án megalakítottuk a helyi párt- bizottságot, s valóban én lettem a titkár 1949-ig. A pártiskola el­végzése után sertéstenyésztési szakiskolára kerültem 1949 őszén. Br.igádvezető voltam a Budai Nagy Antal Tsz-ben. Azt mond­ták, Zalaegerszegen vegyem át a körzetet, hozzak létre sertéste­nyésztési törzset. Miután nem volt más választásom, elmentem a távoli Zalába. Ha másképp dön­tök, vissza kellett volna fizetnem tízezer forintot, az iskolaköltsé­get. Nem is láttam együtt annyi pénzt, nem hogy én adjam. Kör­zetvezető lettem 1950 szeptember végéig. Akkor megszüntették a sertéstenyésztő vállalatot, egye­sítették az állami gazdaságokkal. Így jutottam haza újból. Me­gint meglepetést tartogattak szá­momra Csátalján: tanácselnöknek „szólítottak”. Azt sem tudtam, mi fán terem ez a beosztás. A ta­nácsválasztáson, 1950. október 26-án engem jelöltek elnöknek. Győzelmet arattam, már ha ez annak nevezhető. Bementem a községházára — akkor még úgy neveztük — s megkérdeztem a segédjegyzőtől, mit is kell csinál­nom. Nem akadtunk el a munká­ban, sorra kaptuk az instrukció­kat. Pestre, Pécsre küldtek tan­folyamra, államigazgatási isko­lára. 1950-től 1969-ig álltam a tanács élén. — Ismét váratlan fordulat kö­vetkezett életében, tsz-elnöknek akarták a csátaljaiak. Hogyan történt? — Négy tsz tevékenykedett a ^faluban. A felvidékiekét Kos­suthnak, a békésiekét Budai Nagy Antalnak, a székelyekét Vörös- keresztnek, a délvidékiekét Üj Tavasznak hívták. Felvetődött a gondolat, |hogy egyesíteni kelle­ne a négy szövetkezetét. Az ak­kori járási párttitkár inkább azt javasolta: két-ikét tsz maradjon. Nem tartottam szerencsésnek, hiszen ez további ellenségeske­désekre adott volna alkalmat. Vé­gül is egy tsz maradt. — Nagy harcok árán? — Én voltam a közgyűlés elő­adója, s addig-addig soroltam az érveimet, az egyesülés előnyeit, mígnem a szavazáskor mindenki feltette a kezét. Ki legyen az el­nök? Ez volt a következő nagy kérdés. Az eredeti javaslattal nem értett egyet a tagság. Zú­golódtak. Engem akartak meg­választani. Jeleztem a járási párt- bizottságra, ki is jöttek azonnal. meg­Nem mentem vissza a közgyű­lésre. Nem bújhattam el, kül­döttség keresett fel, hogy azon­nal menjek, mert az emberek ki­vonultak a teremből, nem fogad­ják el a régi elnök jelölését, en­gem követelnek. Paprikás volta hangulat, nem tehettem másképp, behívtam a tagságot és közöltem velük: lassan húsz éve dolgozom a tanácsnál, ne követeljék, hogy tsz-elnök legyek. Felszólaltak, hogy én agitáltam a tsz mellett, nem is lépnek ki, ha idejövök vezetőjüknek. Azt is említették, hogy ők védtek meg az ellenfor­radalom alatt, s ez így is volt, valóhan a védelmemre keltek akkor. Elhatároztam: elvállalom a feladatot, de csak törvényes választás mellett. Igen ám, de ki­derült: nem is vagyok tsz-tag. Azonnal hoztak egy belépési nyi­latkozatot, kitöltöttem, kezdőd­hetett a szavazás. Abban remény­kedtem, ha két jelölt lesz, úgy­is a2 első név marad a listán, a régi elnöké. Ha az egyiik nevet sem húzzák le, az első számúé a győzelem. Rosszul gondoltam, a szavazóhelyiségekben ceruzát adtak annak a kezébe, akinek nem volt írószerszáma. A tagság 79 százaléka rám adta voksát. Furcsa helyzet adódott: tanácsel­nökként mentem a közgyűlésre, s tsz-elnökként mentem haza. Még egy ideig dacos maradtam, de felhívott a járási párttitkár: vegyem át a tsz vezetését, mert bármi történik, én felelek érte. Három éjjel nem tudtam aludni. Négy hónapig két helyen elnö- kösködtem, majd jött egy meg­bízott tanácselnök. A termelő- szövetkezettől kerültem nyugdíj­ba. — Elfáradt-e, sikerült-e találni a nyugalmát? — Ügy tudnám jellemezni az első éveket, mint amikor egy teli kád vizet kiengednek, s én meg ott maradok az alján. So­káig úgy tűnt, nincs mit dolgoz­nom. Barkácsolgattam, a kert- bön, a szőlőben szorgoskodtam. S jött a nagy szenvedélyem: a pecázás. Elcsalt magával egy öreg horgász. Több hal akadt a ho­rogra, hamar megszerettem ezt az időtöltést. Mára ez a legfőbb szórakozásom, a feleségemmel együtt járunk horgászni. Délben lepihenek egy-két órána. Azt ál­modtam legutóbb, jó kapásom volt... — Mit gondol, ml volt nép­szerűségének titka? Hiszen nem fogadnak mindenkit úgy falujá­ban, ha valahonnan hazaérkezik, bogy „Itt a párttitkár”, majd ta­nácselnök, s önért küzdött a tsz- tagság is. — Az egyszerűség? A nem-el- hivalkodottság? Mindig úgy sze­rettem az embereket, ahogyan voltak, jó és rossz tulajdonsá­gaikkal együtt. Lehet, hogy ezt vették észre rajtam a csátaljaiak ? • Illés Gábor első felesége meg­halt. Három fia megnősült, mind­egyik megtalálta a helyét, szá­mítását. Második felesége a Ganz Villamossági Művek helyi üze­mében büfés. Fiuk erdészeti szak­munkásképzőt végzett, lányuk pedig fodrász a faluban. Még va­lami hozzátartozik Illés Gábor* életútjához: kitüntetései között található a Munka Érdemrend arany fokozata, s az Április 4. Érdemérem. Gábor bácsit Csátalla befogad­ta, otthonra lelt a székely ember. Borzák Tibor lem az ipari melléküzemágakból szármaiziilk. Sorolni kezdd: — A gázszerelő-, az építőrész- leg, a galvanizáló üzem, a mű­anyaggyártás, a lalkiaitasrészleg együtt mintegy 80 millió forint termelési értékkel szerepel mér­legünkben. A Gépipari! Beruhá­zási Vállalat mgrendiefósére 13 hidrogöóbuszt készítünk 150—700 köbméteres nagyságban., ezeket partnerünk exportra szállítja. A galvanizáló üzemet tavaly ' egy munkiacsaimdklkail bővítettük, en­nek eredményeiképpen az idén 38 százalékkal növelte termelését. Az első félévben az ipari mel­léküzemágak dolgozói teljesítet­ték többletvállalásukat, ennek köszönhetően, sikerült az aszály­károk nagyobb részét pótolni. Hasonló áldozatos munkára a következő hónapokban is szük­ség tesz. — Természetesen elsődleges célunk, az alaptevékenység ága­zataiban keresni azokat ‘a tarta* lékokat, amelyek a mezőgazda­sági termékek előállítását segí­tik elő — mondta Nagy Imre. Kereskedő Sándor Nem tudóin, találkoztak-e már felesleges emberekkel. Bi­zonyosan, mert én naponta ta­lálkozom velük. No, nem úgy értem, hogy létezésük felesle­ges, hogy ne lehetne szeretni őket különböző tulajdonsá­gaikért, egyszerűen: a munka­helyükön, elfoglalt posztjukon feleslegesek. Többnyire nem is ők tehetnek erről. Emlék­szem, az egyetemi felvételt várva adminisztrátorként dol­goztam havi kilencszáz forint­ért — ebből is látszik, milyen régen volt! — egy nagyválla­latnál, melynek telefonügyele­tét kellett ellátnom. Akkori­ban még nem volt szabad szombat, vagyis hat napon át, napi nyolc órában ültem egy ablaktalan lyukban, mestersé­ges fény mellett, és — nem érkezett telefon. Felesleges voltam. Valaki megkönyörült rajtam, és odaadott margózás­ra néhány ív papírt, de az sem tartott sokáig. Az voltam, amit mostanában kapun belü­li munkanélkülinek hívnak. Önbecsülésem a minimálisra csökkent, s ha nem kezd ér­dekelni a műfordítás és a nyelvtanulás, talán gumicel­lában folytatom adminisztrá­ciós pályafutásom. Ilyen felesleges emberek­kel, mint mondtam, naponta találkozom, ök a munkahelyi késők, fecsegők, ácsorgók, be­tegeskedők, a büfében lebzse- lők, a valahová elküldöttek, az elkéredzkedők, a gogoli holt lelkek, akik csak a fizetési ki­mutatásokon szerepelnek. Nem mondom, sorsuk alaku­lásában ők is hibásak. Huza­mos ideig nem lehet ezt az állapotot elviselni maradandó károsodás nélkül, ök a szük­ségtelen őrök, ellenőrök, se­gédek, küldöncök, portások, gondnokok, munkatársak, de lehetnek részleg-, osztályve­zetők, sőt egész hivatalok, in­tézmények irányítói is, me­lyeket valaha kitaláltak, élet- rehívtak és posztjukat meg­örökölték más, érdemdús fe­lesleges emberektől. A hivatalban, gyárban, bolt­iján lézengőkiet én nem azono­sítom feltétlenül a munkake­rülőkkel. Nem, hiszen ők je­lenlétükkel tüntetnek, í ele­den bizonyítókai annak, hogy 'munkahelyük rossz, pazarló, f>azdaságtala:n, hiszen az ilyen helyen azoknak az élete és ja­vadalmazása sem lehet rózsás, akik — helyettük is — netán dolgozni kényszerülnek. Az. •íróasztalt, munkapadot, falat vagy árokpartot támasztó dol­gozók látványa mindenna­pos, és többnyire joggal ha­ragszunk rájuk, bár voltakép­pen értük, miattuk kellene ha­ragudnunk, hiszen az a hiva­tal, vállalat, üzem, mely ezt lehetővé tes;d, bizonyára ér­demtelen, (erélytelen, tehet­ségtelen vezetés alatt küszkö­dik, vagyis: minden felesle­ges beosztott; fényes bizonyí­ték arra nézve, hogy a főnök munkája is felesleges. Nem vagyok közgazdász, így csu­pán magánvéleményemet mondom, ha azt állítom, hogy az újságokban álláshirdetések garmadájával jelentkező intéz­mények körül sincs minden rendben — nem munkaerőt toboroznak ők, hanem jelenléti ívet aláíró, blokkoló órát mű­ködtető, felesleges embereket. Hiszen ahol jól vezetik, jól szervezik és persze díjazzák a munkát, ott nem panaszkod­nak munkaerőhiányra. Ott — milyen érdekes! — nincse­nek felesleges emberek. Szentmlbályl Szabó Péter ■ :v ii ■ m Az OMFB és az ÉVM közösen közel húsz éve dolgozza ki az építő­ipar gépesítési koncepcióját egy-egy ötéves ciklusra. Az ötödik ötéves terv végéig, sőt még a hatodik ötéves terv készítésekor is Inkább s vo­lumennövekedés volt a központi kérdés: annak vizsgálata, bogy az épí­tőipar teljesítménynövekedéséhez milyen gépparknövekedés tartozzék. Történelmi és gazdasági tény: m háborús károk helyreállítását leszá­mítva nagyjából töretlen volt a fejlődés a termelésben és a nemzeti jövedelemben. Voltak ugyan hullámzások, ennek ellenére határozott növekedésről volt szó. A gazdasági helyzet kedvezőtlen változása, a pénzügyi keretek szűkössége más irányú fejlődést, fejlesztést követel. Hogy ez mit jelent az építőiparban, közelebbről az építésgépesítésben — erről beszélgettünk Ertsey Attilával, az OMFB főosztályvezető- helyettesével. Megváltozott arányok — A hatodik ötéves terv kö­zepén az építőipar teljesítmé­nyét elsősorban a nagyobb be­ruházások elmaradása miatt csök­kenteni kellett. Ez a folyamat a hetedik ötéves terv idején is ér­vényben van: az építőipar telje­sítőképessége szerény növeke­dést mutat, strukturális átrende­ződés mellett elsősorban a fenn­tartási építés aránya nő, a beru­házási építésé alig változik. Az a minimális összeg, amely a gé­pesítés rendelkezésére áll, ép­pen csak a szintentartáshoz elég, ahihoz pedig, hogy a hatékonyság növekedjék, több pénzre lenne szükség — ami pedig nincs —, hiszen jobb, korszerűbb gépek­kel lehet többnyire a gazdasági követelményeknek hatékonyan eleget tenni. — Nem vásárolunk gépeket? — Erről nincs szó. Szocialista partnereinktől államközi szerző­dések alapján a szükséges gépek zömét be tudnánk szerezni, tő­kés partnereinktől elsősorban többcélú, vagy egyedi feladatok­ra szóló gépek beszerzésére vol­na szükség. A gond elsősorban a forint előteremtése, amiből a vásárlásokat fedezni lehetne. Felújítás — növekvő ráfordítással — Az OMFB és az ÉVM mun­katársai ezek után tovább törték a fejüket... — Azon gondolkoztunk, hogyan lehet optimálisan felhasználni a szűkös forrásokat. Ha a beszer­zés nem járható út, elsősorban a meglévő állomány üzemképessé­gét kell megtartani. Vannak 14 —15, sőt 20 éves gépeink is, ezek jó minőségűek, és felújítás után üzemképesek lehetnek ma is. Igen ám, de a ráfordítási költsé­gek folyamatosan emelkednek. Előfordulhat, hogy fcét-három millió forint értékű gép felújí­tása eléri a teljes beszerzési költ­séget, vagy még nagyobb össze­get. Azt kellett tehát a további­akban vizsgálni: hogyan lehet a géppark hatékonyságát megtar­tani, esetleg javítani, milyen tech­nikai eszközökkel lehet az építési ágazatot ebbe az irányba orien­tálni. Vásárlás helyett kölcsönzés — Mi hát a megoldás? — Az egyik a gépkölcsönzések kiterjesztése. Másrészt társuláso­kat kellene szervezni. A hetve­nes évek végére kiépültek a nagy vidéki vállalatok telephelyei, ahol ipari jellegű munkákat is folytatnak. Például ablakokat, válaszfalaikat, álmennyezeteit stb. készítenek. Ez annak idején kényszerűség volt, mert néhány „fölszálló” ágazat kapacitáshiány­ban szenvedett. Vonatkozott ez különösen a háttériparra és a szakiparra. Ezek a nagyvállala­tok arra kényszerültek, hogy bi­zonyos autarchiára rendezkedje­nek be gépparkjukban is. Így lett e vállalatoknak többé-kevésbé ki­használatlan gépparkjuk, önként adódik a gondolat, hogy az ÉGV- vel társulva próbáljanak egy re­gionális kölcsönzőhálózatot ki­alakítani. — A harmadik megoldás a lí­zingelés kiterjesztése az építés- gépesítés területére is. (Lízing: a termelési eszközök bérleti rend­szere, amelyben az egyes terme­lővállalatok vállalatokkal köt­nek szerződést gépek, berendezé­sek használatra való átengedésé­re). Ez járható útnak látszik. Bi­zonyítható, hogy a rendelkezésre álló kisebb beruházási keretet koncentrált beszerzés esetén ha­tékonyabban lehet felhasználni, nagyobb árengedményt lehet el­érni, s ez a lízingügyletre is érvényes. Ha például az ÉGV va­lamelyik szállítójától tizenöt da­rab gépet kölcsönöz vagy vásá­rol, más pozícióból tárgyak mint­ha például egy megyei ÁÉV egy darab gépet kér. Hiszen a köl­csönző cég egy darabra is lénye­gében azokat a költségtényezőket számítja fel, mint több gép ese­tében, de ott a költség több gép­re oszlik meg. A lényeg tehát: ha például az ÉGV lízingügyieteket is tudna nagyobb volumenben lebonyolí­tani, ekkor egy „beruházásifor- rás-kínrtélő konstrukciót” lehetne létrehozni. Vagyis: egy-egy kü­lönleges feladat elvégzésére, amely mondjuk öt- vagy tízéven­ként fordul elő, behoznánk kül­földről a speciális gépet. A mun­ka elvégzése után a gép visszake­rül „valódi gazdájához”. Ez jobban megérné — még akkor is, ha a kölcsönzés nem olcsó —, mintha vennénk egy gépet, majd munkája befejeztével évekig a raktárban állna, kihasználatlanul. Egy érdekesség: néhány évvel ezelőtt az ÉGV egy bécsi építő­gép-kölcsönző vállalattal olyan szerződést kötött, mely szerint, ha mi tőlük gépeket bériünk, ennek ellentéteként ők is bérelnek tő­lünk különböző gépeket. Ez az üzlet sikerrel járt. Sem a gépjavítást, sem pedig az alkatrészgyártást nem ösztön­zik eléggé szabályozóink. Pedig erre is készült OMFB-tanulmány, amit elfogadták az illetékesek. Csak éppen előrejépés nem tör­tént egyik irányban sem. Ezek­ről a témákról még hosszan le­hetne beszélni. Tény azonban, hogy elmozdulás, méghozzá ér­demi előrelépés szükséges. Hiszen a gazdasági helyzet még tarto­gathat meglepetéseket... H. J. AfGSZEK. KISKERESKEDŐK FIGYELEM! A KUNSÁG VOLÁN Bajai Üzemegységének Tárházéban alacsony árfekvésű sárospataki és hejőszalontal gyártású használati és díszkerámiéik kaphatók termelői Áron. • Megtekinthetők: Baja, Nagy I. u. 39. VOLÁN TÁRHÁZ, hétfő—péntek 1—15 óra között. 1804 « ‘ j ........... •....... * *ri ...... .. .-juráin , ■ ,Kun.9 GÉ PEK AZ ÉPÍTŐIPARBAN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom