Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-24 / 225. szám
4 e PETŐFI NÉPE • 1986. szeptember 24. FILMFÓRUM UTÁN Sótlanság és műfaji egyneműség Két éve, a kecskeméti filmfórumon már volt alkalmaim ismerkedni a gártók és a forgalmazók rövidfilm-ügybert indított offenzív áj ónak részleteivel. Miközben figyeltem az idei bajai fórum utolsó délelőttjén az időnként vitává terebélyesedő, személyes hangú beszámolókat, és tűnődtem, a hosszabb távra érvényes tapasztalataikból és elképzeléseikből hogyan rajzolhatnék viszonylag áttekinthető képet, azon vettem észre magam, hogy „peda- .gógus-fül'lel” kezdem hallgatni a nem „pedagógus-szemmel” nézett filmekről a megjegyzéseket, véleményeket. A három munka- csoport vezetői ugyancsak e megközelítési szempontot választották a fő téma, a történelmi filmmel kapcsolatos problémák áttekintésekor. Történelem és tudatformálás Az egymást nem kis mértékben fedő címek — A film szerepe a nemzeti önismeretfonmálás- ban, A történelmi filmek felhasználása az oktatásban és a Film, történelem, tudatformálás — tulajdonképpen „provokálták” is ezt a hozzáállást. Az összejövetel alaphangnemét meglehetősen pontosan jellemezte Mohos Sándornak, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársának a munkacsoportok tapasztalatait összegző beszámolója, melyben megfogalmazta a tanítás napi gyakorlatához is szorosan kötődő kérdéseit. Igen hangulatosan, minden laikus közös kérdésével •kezdte, hogy személy szerint borzalmasan kíváncsi volt arra: mi az, amit történelmi filmnek nevezhetünk? Ha valóiban „minden film történelmi film”, akkor melyik történelmibb: amelyik a társadalom komplex ábrázolására vállalkozik, vagy amelyik elsősorban történetfilozófiai kérdéseket taglal? Tágabfo értelemben sok a történelmi film, de szőkébb értelemben mégis inkább csak azok tartoznak ide, amelyek informálnak arról, mi és hogyan volt (elsősorban politika és gazdaság), de szimpatikusabbak azok, amelyek analizálva, a mi és a hogyan helyett a miértre keresik a választ. Most már, sajnos, egyértelműen elmondható, hogy az ismeretterjesztő film nem fogott talajt az iskolában, a legalább harminc éve megújulni igyekvő (de igen nehezen mozduló) pedagógia a 16 mm-es technikát a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudta beerőszakolni az oktatásba. A szeptember elsején kiadott gyönyörű, új, képekkel teli tankönyvekben nemhogy feladatként, de még csak utalásként sem találkozhatunk a filmmel. Hogy a tankönyv- író s tanár megismerje, figyelembe vegye, s naponta használni tudja ezt a fajta képi kultúrát, abban a jelenlevők egybehangzó véleménye szerint jelentős szerepe lehet majd a videónak. Hiányzó érdekesség Mohos Sándor arról is beszélt, hogy maguk a filmek sem tesznek meg mindent azért^ hogy az iskolába kerüljenek. Az előző nap látott produkciókkal kapcsolatban elmondta, hogy tartalmi szempontból gyakran- túlteng bennük a politikatörténet, kevés az olyan alkotás, amely az emberek, a gazdaság, a tárgyi kultúra érzékletesebb oldaláról ragadta volna meg történelmünket. Hozzáfűzte még, hogy a formai problémák sem lebecsülendők; abban a meglehetősen hosszan tartó időszakban, amikor a ver- balitás ellepi az iskolát, filmjeink is túl sokat beszélnek, Bizonyosan nehéz az absztrakt szöveg és a képiség harmonikus egységét megteremteni, de arra nincs mentség, hogy csak ilyen kis mértékben próbálnak élni a film formanyelvével, a legritkábban alkalmazva például a részletek kiemelésének lehetőségét, melynek oly nagy szerepe van az oktatásban. És órákon keresztül rímeltek az észrevételek, a filmekkel és a forgalmazással kapcsolatos gondok: miért nem élnek a rövidfilmek a fogalmak szemléletessé tételének lehetőségével, hol maradnak az animáció lehetőségei, melyek akár a gazdaságtörténettel. yaló ismerkedésbe is új színt vihetnének. Hogyan lehet válaszolni öt-hat éves válaszokkal például a ma gazdaságpolitikájának kérdéseire? De érdemes megemlíteni a napi gyakorlatban fellelhető „mai” négy-öt-hat éves dakumentuimfilmek „frissességét”, és nevezetes ünnepeinkre kölcsönözhető filmek aránytalanul kicsi választékát. (Jellemző példaként hangzott el, hogy a két leggyakrabban forgalmazott film az első és a második világháborúról szól, s hogy mindkettő húszéves. Merev határok Szó esett még a történelmi oktatófilmek sótlanságáról, műfaji egyneműségéről, mely szoros kapcsolatban áll a gyártás régóta állandó és rugalmatlan szerkezetével. A jelenlegi rögzült, •merev határok lehetetlenné teszik, hogy az érzelmi, értelmi érdekeltség fokozása érdekében összeházasítható legyen műfajilag minden, akár mindennel. Annál is inkább szükség lenne erre, mert a produkciók zöme azt a mai tizenéves korosztályt veszi célba, amely érzékenyebben lenne képes befogadni és beépíteni a jelenleginél feszesebb, sűrűbb, asszociatívabb anyagokat Érdemes lenne ezzel kapcsolatban töprengeni, kísérletezni azon is, hogy a befogadás módozatai a video és a jellegzetesen reá fogalmazott anyagok által hogyan gazdagodhatnak vagy szegényedhetnek. Általános észrevételként hangzott el az is, hogy a filmek leggyakrabban árván és pőrén jutnak el az iskolai vetítésekre. (Tudtommal ez megyénkben nem jellemző, aki e célból filmet kórt és kaphatott, az nem fordult hiába segédanyagért sem az illetékesekhez.) Kár, hogy kevés gyakorló tanár hallotta az elhangzottakat, talán hasznosíthatott volna valamit abból, hogy az iskolák és a rövidfilm (-gyártás és -készlet) szándékai, lehetőségei szerint mi várja őket idén az iskolában. Kár, még akkor is, ha. meghatározóbbak voltak a filmek helyett, mint a filmek ürügyén felvetett kérdések. Károlyi Júlia üJsokjjsíiyn i T elevízióműsorok a Fegyveres Erők Napja alkalmából Változatos műsorral: helyszíni közvetítésekkel, dokumentumösszeállítással és portréfilmmel emlékezik meg a televízió szeptember végén a Fegyveres Erők Napjáról. Szeptember 26-án délután sugározza a televízió a Rövidfilmstúdiók műhelyéből című sorozatában a MAFILM Katonai Filmstúdió három kisfilmjét: Az öttusázók, a Kicsi vagyok és a Téli erőpróba című filmeket. Másnap egésznapos közvetítéssorozatban több helyszínről számolnak be a Fegyveres Erők Napjának ünnepségeiről, eseményeiről. 9 órától látható a belpolitikai főszerkesztőség Mitiők című műsorában a középiskolai honvédkollégiumok életét bemutató fi'm. Ebben diákok és tanárok vallanak e sajátos iskolatípus életéről, a katonai életpályával magukat eljegyzett középiskolás diákok mindennapjairól. 9.55 órától helyszíni közvetítést sugároznak a budapesti Városligetnél a Dózsa György úton megrendezendő nyilvános katonai eskütételről. Kora délután a Petőfi Csarnokba s egy katonai alakulathoz, valamint Szolnokra, a Tisza-vidéki programokra kalauzol iák el a tévénézőt. Szeptember 28-án sugározzák a Pécsig Körzeti Stúdió filmjét Állandó katonai belépő címmel. A portréfilm Horváth Mihály nyugállományú alezredes tapasztalatokban gazdag életútját mutatja be. Jobbat vártunk v ^ H1 i m| WM| '11 Szebb, egységesebb címlapot is láttam már, mint amilyennel a most megjelent Bács-Kiskun megyei útikönyv csalogatja az olvasókat. (Négy szó, két elütő betűtípus, három betűnagyság ,..) Pontosabb, több szeretettel megírt helyismereti kiadványokat dicsérhettünk e hasábokon az utóbbi években. A hozzávetőlegesen 9 A/5 ív terjedelmű, Kovács Gergely fotóival élénkített új útikalauz hasznát sajnos az elnézhetönél több hiba csökkenti. Szép megyénk dicsérete Kicsit elnagyolt megállapításokat is tartalmaz a jól összefogott természetföldrajzi bevezetőt követő Gazdasági élet című rész. Aránytalanul kevésnek és .túlzottan leegyszerűsítettnek érzem, amit a megye iparáról, mezőgazdaságáról ír Kovács Gergely- né, a kötet szerzője, noha napjainkban mind több a tanulmányi, a tapasztalatcsere jellegű társasutazás, noha a turisták többsége érdeklődik e táj gazdasági teljesítményei iránt. A Történelem alcímű összefoglalás zárja az első részt. A Részletes útikalauz 23 szövegoldalt szentel a megyeszékhely bemutatására, annyit, mint az ösz- szes többi városnak együttvéve. Dicséretes: számos, eddig a vendégforgalomból kevéssé részesülő faluról, kirándulóhelyről — például Ordas, Harta, Ágas- egyháza —, természetvédelmi területről is tájékoztat a Pusztatourist kiadványa. Örömmel olvastam a tájházakról, az Erdei Ferenctől vett jellemző idézeteket, o múzeumi ismertetésieket. A Gyakorlati tudnivalók című fejezetet Ikrényi Tünde állította össze. Ellentmondások Különösen az általános áttekintést és a kecskeméti oldalakat szeplőzik téves információk, hibák. Többismeretlenes rejtvénynek is fölfogható — például — a megye mezőgazdasági területével foglalkozó fejtegetés a 13. oldalon. Annak az állításának higgyünk, hogy a dunai töltésekkel „több százezer hold művelhető területet” nyert megyénk lakossága, vagy annak: „40 ezer hektár művelés alatt álló föld található a megyében”? Ha az utóbbi állítás volna az igaz, (nem az), akkor hová lett az a 120 ezer hektár, amit 1945-ben szétosztottak? A pontos adat különben 625 ezer hektár. Papírgyárban papírt gyártanak, a kiskunhalasi papíripari üzemben dobozokat, így az útikönyv helytelenül említi papírgyárként (15. oldal). A XVI. század végén kezdődött meg a homokos területek parcellázása, a kötetben jelzett 1860-as évekkel ellentétben. (Katona József 1815-ben egy ilyen akció során vásárolt kertjében, „almafám tövében” fejezte be a Bánk bán első változatát. A 15. oldalon említett vasútvonalak közül a rendes nyomtávúak sohasem voltak helyi kezelésben. Nemcsak nyelvérzékünket bántja; téves is a következő mondat: „Ekkor tört előre az immunis homokvidéken a szőlőkultúra kiteljesedése”. (Képzeljük el a kiteljesedés előretörését!) Mivel nem a termőtalaj (a humusz, a homok stb.) betegedett meg, nem beszélhetünk a homoktalajok immunitásáról. Megfulladt a laza homokban a szőlőt pusztító gyökér- tetű, ez volt ennek a vidéknek a szerencséje. v ^ ~ ' '"-m Hol született Latabár? Miért a 18. századra teszi a szőlőtelepítés kezdetét az útikönyv? Hornyik János, Szabó Kálmán és mások meggyőzően bizonyították: már a^török korban öreghegyként tartották számon szőlőbirtokaikat a kecskemétiek. 1806-ban Kecskemét határának nagyobb részét és nem egyhatodát borította futóhomok (28. oldal). Nem Héjjas István, hanem Héjjas Iván különítménye hurcolta el a börtönbe zárt forradalmárokat. Ok és okozat cserélődött néhány sorral alább: a konzervgyárak léte, a nagyobb értékesítési biztonság lendítette föl részben a zöldségtermesztést, amelyet azonban még jóindulattal sem lehetett öntözésesnek minősíteni, mint ezt a könyv szerzője megkockáztatta. Még a rokonszenvező szeretet sem mondathatja valakivel: „Kecskemét városképe megőrizte a múlt minden értékét” (30. oldal). A Bánk bán utca 7-es számú épület ugyan egy macskaugrásra van a Katona József utca 7-es számú háztól, mégis bosszankodnának azok, akik hitelt adva az útikönyvnek, az előbbi házat vélnék Latabár Kálmán szülőházának. A Katona József utca 7-es számú házban látta meg a napvilágot kitűnő komikusunk, egy azóta — részben vagy egészben? — lebontott házban. Járt-e Tagore Bugacon? ■ Még a környékbeli kisiskolások is tudják, hogy- a Naiv Múzeum épületét emlegetik gólyás házként és nem az Orvos- és Gyógyszertártörténeti Múzeumot befogadó népi műemléket. A Pannónia Filmstúdió kecskeméti műterme az itt gyártott filmekkel is méltó megbecsülésünkre, fölösleges olyan egész estét betöltő rajz-játékfilmeket nekik ajándékozni, amelyeknek készítésében csak közreműködők voltak (50. oldal). Há már idézünk, idézzünk pontosan. A Katona- síremlék szövege helyesen: „csak öszvetett..(51. oldal). Bugac nevét csak századunk harmincas évtizedének közepétől ismeri az idegenforgalom, és — a sajnos elterjedt hiedelemmel ellentétben — Rabindranath Tagore sem járt a pusztán, csak a titkára és több barátja. Bátsoh Samu helyesen Bartsch Samu (123. oldal). A terjedelmi korlátok sem mentik fontos adatok, figyelemkeltő utalások hiányát. Útikönyvtől teljességet kívánni botorság, de azért Fényes Adolfot, Moholy-Nagy Lászlót, Konecsni Györgyöt illett volna megemlíteni a megye nagy szülöttei között. Feltétlenül említést érdemelt volna Vasarely keceli kompozíciója és Illés Gyula kecskeméti, a három forradalmat fölidéző Május 1. téri emlékműve. Több szobornál hiányzik alkotója neve. „Az épületek eseményei.. Henye mondatok tucatjai is nehezítik Bács-Kiskun igazi arculatának megismerését, okozhatnak félreértést. Nézzünk egy példát: „A Rákóczi út két oldalán eklektikus és szecessziós középületek és lakóházak húzódnak, falaikon emléktáblákat találunk, lakóik, eseményeik megörökítésével.” Nemcsak eklektikus és szecessziós ... épületek „húzódnak” (hová? H. N.), hanem például szocialistarealista stílusúak is. Bármennyire meresztettem a szemem, csak háromnak (és nem valamennyinek) egy-egy (és nem több) falán találtam emléktáblát. Arról nem is szólván, hogy a házaknak nem voltak „eseményeik”... A helyesírási hibák sem válnak a kötet előnyére. Miért írták sorozatosan kötőjellel az egybetartozó Hunyadiváros, Széchenyiváros stb. városrészneveket? A főbb forrásmunkák, a felhasznált irodalom megnevezése iiemcSák illendőség kérdése, ha úgy tetszik etikai kívánalom, hanem buzdítás, kedvcsinálás a megye múltjának, jelenének alaposabb megismerésére, ezért is hiányoltuk az utalásokat. Jól tudom, egyszer le kell zárni mirtden kéziratot. A korrektúra során azonban lett Volna mód a legfontosabb módosulások átvezetésére. Nyolc hónapja nem hat — mint az első oldal harmadik sorában olvasható — hanem nyolc város van Bács- Kiskunban. Ragaszkodhatott volna a kiadó Puszta- tourist új címének és telefonszámának közléséhez. • Szívesen kölcsönöznék a kötetben hemzsegő „jelentős” jelző közül egyet e dicséretes szándékú vállalkozás méltatására, de jószívvel sem minősíthető a műfaj jelentős termékének ez a munka. Heltai Nándor HUNYADI ISTVÁN Jászsági dallamok A födémesi vegyeskar \tévéprodukciója idézte fel a régi eseménysort a szentandrási tanyán apámmal és Sedon Palya bácsival. A tanyaház szélcibálta nyárfái alatt [állítottuk föl a festetten asztalt. Az aranyló homoki borral koccintgattak, és tele tüdővel fújták a régi jászsági dallamokat. Apám prímszólamához Palya .bácsi ter celt zengő baritonján. Mit őriznek azok a nyárfák — ha ugyan megvannak még — a jász népköltészet vidám H)agy panaszos énekeiből? Fölidézik-e a Mátra lejtőiről ideszökött suhogó szelek azokat la sötéttónusú, borongó dallamokat? Aligha. Csak bennem támadnak fjei újból azok a szomorkás lánysirató rigmusok a halott kedvesről, aki az örvénylő folyóba, ölte magát. Az a táj és a belé helyezett dolgok könyörtelenek, csak bennünk támadnak fel a valaha megtörtént események. Ameddig élünk, fönnmaradnak, mint ez a dal is, amelyik a szentandrási tanyát idézi: „Lovamat kötöttem piros almafához. Magamat kötöztem gyönge violámhoz. Keblére borulok, mikor a hold fölkel, könnyekkel öntözöm reggel, ha válnunk kell.” Egy apró növésű, vékonyka legény alakja dereng ismét fölbolygatott képzeletemben, a próbaéves tanító, ahogy végigénekli a jász portákat termetes atyjafiával, Sedon Palya bácsival. Szelíd vonású, de sötét szembogarú legényke volt az apám, komor tekintetű, de szabályos arcú. Megfordultak {utána a szemérmesen pironkodó, eladó lánykák, habár alig törődött velük. Itt akarta meggyökereztetni őt Erzsiké méném, hogy megkötözze helybéli menyecskének valóval. De ezek a lánykák a testesebb javakhoz hajló realitásukkal sehogyse illettek apám nyelvoktatást megújító terveibe. Pesti polgárlányt választott feleségnek. Legényidőmben magam is megfordultam Apátin, s a vele szomszédos Szentandráson. Miféle mágikus erők vonzottak ide az apai géneken túl? A gének .v.v.v.v.v.v.v.^X'XvX'X’Nv továbbörökítik az élményt is. Nem volt szülőhazám ez a homokos, törpeakácos földrész, de annak tekintettem mégis. ]Apám szavajárása, habitusa izig- vérig jász volt. — Gyere haza, a Jászságba, kisfiam! — hívott ide nem egyszer. Apátiban állott (Erzsiké néni oszloptornácos háza, szépen gondozott belsőkert választotta el a Se- don-atyafiság sárga kúriájától. Rövid ugrásra volt innét a főtér, a kettős tornyú öregtemplommal. Nem kellett fölkapaszkodnom a toronyba, hogy lássam■ a Mátra gyakran ködös ereszkedőit. Sedon Palya bácsi (még élt azokon a vakációkon. Legényfia, Palkó ugyancsak, s a keménykobakú Laci gyerek, szoknyakergető pajtásaim. Közénk tartozott még Bozóki Jenci, a felnőttbosszantó csínyeket kiagyaló tréfamester. Ámde rég lebontották a legendás tanyaházat, ha ugyan szét nem esett szarufáira. ICsak én látom a pirostetös, nehéz parasztasztalt, a régi dallam támasztotta derengésekben, s a zörgő levelű kukorica- táblát, hajbókoló napraforgókkal. — Gyere, Isti, öntözzük meg a Kanzsó-lányokat és a szépséges Török Magdust, de jól vigyázz, nehogy ázott ürgeként térj haza, mert rádcsapnak az ajtó mögül a biciklipumpával — intett Lackó. v Emlékezetes locsolkodások voltak ezek a kiruccanások húsvét hétfőn. Az ölükben cipeltek haza a Sedon-fiúk. Egyik se él ma már. A galuppirende végzett Palkóval egyetemista éveiben. Megfázott az egyik sze- les-zimankós őszi délután, hajnalba nyúló borozgatás közben. Elrákosodott gyomorfekélye vitte sírba Lackót java férfikorában. Azokon (a húsvéti pityizáló-traktás kirándulásokon ' nem sejtettük, ki mire végzi, kinek van jussa a vénkorhoz. Egyik fő-fő ajándékunk a rejtve maradó idő. Csak a szándéktalanul elkapott dallam, ami any- nyira hasonlított jászsági énekeinkre, kergeti szét emberöltők vastag páráit, hogy ifjúságunk színtevére lássunk. A vénséges tanyákra és a pelfjhedző állú cimborákra, szemükben a véglegesnek hitt gondtalanság hályogával. • Hazafelé. (Tóth Sándor felvétele)