Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-18 / 220. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XL1. évf. 220. szám Ár«: 1.80 Ft 1986. szeptember 18. csütörtök MSZBT-TAGCSOPORTOK. Számvetés — öt évről A Magyar—Szovjet Baráti Társaság VII. országos értekezlete óta végzett tevékenységről, illetve a VIII. országos értekezletbe való felkészülés feladatairól volt szó tegnap Kecskeméten, az MSZMiP-székházban rendezett tanácskozáson. Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára köszöntötte a megjelenteket, többek között Ab el László vezérőrnagyot, az MSZBT országos elnökségének tagját. A VII. országos értekezlet óta, tehát az elmúlt öt évben végzett munkáról Kisné dr. Csányi Anikó, a megyei pártbizottság osztályvezetője beszélt. Egyebek között a következőket mondta: — Elsőrendű nemzeti érdekünk a szovjet—magyar barátság ápolása, gazdagítása. Ebben különösen az MSZBT-nek van nagy szerepe, mert összefogja, szervezi a különböző programokat. A Duna—Tisza közén jelenleg 64 tagcsoport működik, s számuk évről évre nő. Az elmúlt fél évtizedben ezeknek a csoportoknak a tartalmi munkája tovább fejlődött, színvonalasabb lett. Szoros kapcsolatot építettek ki egyebek között a Hazafias Népfronttal. Az MSZBT-tagcsoportok igen sokszínű tevékenységet folytatnak azért, hogy mindenkihez közel kerüljenek a szovjet emberek mindennapjai, az ország történelme, békekezdeményezései. Vetélkedőket, különféle előadásokat, baráti beszélgetéseket és veterántalálkozókat rendeznek. Az előadó ezt követően Bács- Kiskun megye és a szovjet krími terület két és fél évtizedes kapcsolatát elevenítette fel. A jeles jubileumról az idén tavaszszal gazdag rendezvénysorozattal emlékeztek meg. Az együttműködés gazdasági és kulturális téren is igen jelentős. Gyakoriak a csereüdültetések és a munkaver- seny-vállalások. Ezek például ösztönzik a szocialista brigádokat, hogy javítsanak a Szovjetunióba exportált termékek minőségén. _ A két nép legfiatalabb képviselői, az úttörők és a KISZ- esek is aktívan kiveszik részüket a barátság ápolásából. A községekben az MSZBT-tagcsoportok elsősorban a Hazafias Népfronttal közösen szervezik programjaikat. Az országos elnökségben négyen képviselik megyénket, munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az MSZBT-tagcsoportok színvonalas rendezvényekkel hívják fel magukra a figyelmet. Kisné dr. Csányi Anikó a tervekről szólva elmondta, hogy a jövőben még többet szeretnének tenni a másik nép értékeinek megbecsüléséért, a testvéri kapcsolat ápolásáért. Lényeges a tömegpolitikai munka színvonalának javítása. a kongresszusi határozatok végrehajtása. Törekedjenek a tagcsoportok a szocializmus eszméinek minél szélesebb körben történő népszerűsítésére, az agi- tációs és propagandamunka fokozására. Fontos a fiatalok körében a tudatformálás és a2 orosz nyelv elsajátítása. Új tagcsoportok létrejöttét elsősorban a tanintézetekben kell szorgalmazni. Ezt követően többen hozzászóltak az elhangzottakhoz, s az értekezlet végén megválasztották a 12 küldöttet, akik a megyét képviselik majd a Vili. országos tanácskozáson. T. L. Tanácsülés Kiskunfélegyházán Fiatalokról, az órodától a családalapításig Az ifjúsági törvény végrehajtásáról, a tanács szakigazgatási szerveinek hatósági munkájáról, valamint a városszépészeti albizottság tevékenységéről készített beszámolókat vitatta meg tegnapi ülésén Kiskunfélegyháza Város Tanácsa. Legutóbb 1980-ban tűzte napirendre az ifjúsági törvény végrehajtásának kérdését a tanács. A munka azóta is a meghatározott intézkedési terv alapján folyt, azt a végrehajtó bizottság folyamatosan figyelemmel kísérte. Az elmúlt hat esztendőben sokat javultak az oktatás, nevelés feltételei a városban. Az óvodáskorúak több mint 90 százaléka részesül óvodai ellátásban. Az általános iskolákban ritkább a váltakozó tanítás, ehhez szükség volt a két új iskola harmincnégy osztálytermére, valamint kilenc további oktatási helyiségre. Korszerűsödtek a város középfokú tanintézetei, de ezek bővítése is szükséges, miként egy kétszázfős diákotthon létesítése is. Határozott javulás mutatkozik a pályakezdésnél, az első munkába állásnál, a beilleszkedésnél — állapítja meg a beszámoló. A családalapító fiatalok számára változatlanul meghatározó jelentőségű a lakáshoz jutás. A tanács hároméves lakáselosztásí tervét teljesítette, de az is tény, hogy a lakásvásárláskor a fiatal házasok gyakorta anyagi erejüket meghaladó terhek vállalására kényszerülnek. A tanács határozatában ismét megfogalmazta a legfontosabb feladatokat. Ezek egyebek között az önálló étkezés körülményeinek könnyebbé tétele, a város gyermek- és közművelődési intézményeinek fejlesztése, a fiatalok lakáskérdésének megoldá- aa, a gyermek- és ifjúságvédelmi munka szervezettebbé tétele. Minden állampolgár, aki ügyfélként megfordul a tanácsnál, egyetért a megállapítással, hogy a hatósági tevékenység a szak- igazgatási szervek munkájának' fontos része. Annak színvonala, gyorsasága jelentősen kihat a lakosság közérzetére. Kiskunfélegyházán ennek javítása érdekében ügyfélszolgálati irodát létesítettek, megteremtették a két idézési időpont . közti választás lehetőségét, bevezették a nyújtott ügyfélszolgálatot. Am ez utóbbival igen kevesen élnek. A városi tanácsnál évente mintegy huszonegyezer iktatott ügyben intézkednek, 9 negyvenöt- ezer körüli a határozatkiadás nélkül lezárt ügyek száma. A nyolc napon belüli ügyintézés aránya 50 százalékos, s csak mindössze 2,5 százalék húzódik tovább harminc napnál. A járások megszűnése után néhány területen az első-, illetve másodfokú hatósági jogkört a városok gyakorolják a vonzás- körzetbe tartozó községeknél. E tevékenység zökkenőmentes, jó a kapcsolat a város és a hat község között, amelynek erősítésében nagy szerepet játszik a városkörnyéki bizottság is. A beszámolót elfogadva a tanács határozatot hozott, hogy tovább kell csökkenteni a bürokratikus ügyintézést, a 30 napon túlnyúló ügyek számát, s igény szerint továbbra is segíteni a községi tanácsok szakigazgatási szerveit. V. T. Ülést tart a megyei pártbizottság Szeptember 18-ára összehívták az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának ülését. A végrehajtó bizottság javasolja a testületnek, hogy tárgyalja meg a megye időszerű politikai, gazdasági kérdéseivel foglalkozó előterjesztést. LOSONCZI PÁL BEFEJEZTE SZÍRIÁI LÁTOGATÁSÁT Együttműködésünk újabb lépcsőfoka Hivatalos baráti látogatásának utolsó napján Losonczi Pál, valamint a magyar párt- és állami küldöttség szerdán a damaszkuszi Omajjad nagymecsettel ismerkedett, megtekintette a Szíriái nemzeti múzeum kincseit, miközben a küldöttség más tagjai hat fontos egyezményt, megállapodást írtak alá. Nagy Gábor külügyminiszter- helyettes Diah el-Fattal szíriai külügyminiszter-helyettessel magyar—szíriai konzuli egyezményt írt alá. Egy másik megállapodás a két országban szerzett iskolai bizonyítványok, egyetemi diplomák, tudományos fokozatok kölcsönös elismerését rögzíti. A tervezésügyi minisztériumban Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, a magyar—szíriai gazdasági együttKalocsai modellek A kalocsai Rubin Ruházati Vállalatnál jelenleg is üzletkötésre készülnek. A 87-es év modelljei a legkorszerűbb szín- összetételben és fazonválasztékban kerülnek a szovjet és a belföldi kereskedelmi szakemberek elé. A másfél éve önállósult üzem „laboratóriumában” a gyártmányelőkészítés dolgozói felhasználják a divatlapokat, valamint az eddigi gyártási tapasztalataikat. Nagy elismerés számukra, hogy az egyik legrégebbi NSZK-beli partnerük a mintakollekciójuk elkészítését is a rubinosokra bízta. (Méhesi Éva felvétele) működési vegyesbizottság társelnöke és Székács Imre, a TES- CO vezérigazgatója három megállapodást irt alá Szabah Bak- dzsadzsi tervezési államminisz- terrel és Hamid Merei gazdasági és külkereskedelmi miniszterhelyettessel: a magyar—szíriai gazdasági együttműködési vegyesbizottság most megtartott harmadik üléséről szóló jegyzőkönyvet, az 1987/88-ra szóló árucsere-forgalmi megállapodást, valamint az 1986'88-as évekre szóló gazdasági, műszaki-tudományos együttműködés munka- programját. Szerda délben a tájékoztatási minisztériumban Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke és Jaszin Radzsó szíriai tájékoztatási miniszter ünnepélyes keretek között írta alá a két ország közötti tájékoztatási együttműködésről szóló megállapodást. Ezzel egyidejűleg Damaszkuszba is akkreditálták a Magyar Távirati Iroda bejrúti tudósítóját. (A magyar—szír tárgyalásokról kiadott közleményt lapunk 2. oldalán ismertetjük.) • « • Hivatalos baráti látogatása befejeztével szerda délután Damasz- kuszból hazautazott Losonczi Pál, az MSZMP PB tagja, aZ Elnöki Tanács elnöke és a vezetésével Szíriában járt magyar párt- és állami küldöttség. Háfez Asszad szíriai államfő a damaszkuszi elnöki vendégháztól a repülőtérre kísérte, és ott búcsúztatta vendégét, akivel az elmúlt három nap alatt két alkalommal, összesen mintegy öt órán át tanácskozott négyszem- ilcözf. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja tegnap, a késő délutáni órákban hazaérkezett Szíriából. Kiosztották az őszi BNV díjait Tegnap a kőbányai vásárvárosban ünnepélyes keretek között kiosztották az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár díjait. Kelemen Lajos, a BNV díjbizottságának elnöke beszédében elmondta: évről évre mind jelentősebb kereskedelmi találkozóhellyé, piackutató fórummá válik a 2 őszi Budapesti Nemzetközi Vásár. A BNV vonzerejét növeli, hogy a vállalatok egy része a helyszínen árusítja termékeit, lehetőséget teremtve a vélemények megismerésére is. Ezúttal 35 ország gyártói, kereskedői mutatják be kínálatukat a megfelelő üzletkötés reményében. — A bizottság az idei díjak odaítélésekor szigorú feltételek szerint vizsgálta a pályázó termékeket, különös figyelmet fordított az újdonságok exportképességére, valamint arra, hogy megfelelő-e a gyártási háttér. Végül is a 415 pályázat közül 17 termék kapott nagydíjat és 73 vásárdíjat. A díjbizottság elnöke a továbbiakban arról szólt, hogy a bizottság elemezte: hogyan vizsgáztak a piacon a két évvel ezelőtti őszi BNV-n díjazott termékek, hogyan alakult forgalmuk, s minőségük megfelelt-e azoknak a paramétereiknek, amelyeknek alapján korábban a kitüntető címeket elnyerték. Megállapították, hogy az 1984. évi őszi BNV-n díjazott termékek a zsűri akkor megfogalmazott követelményeinek ma is eleget tesznek, s a dijak visszavonására egyetlen alkalommal sem került sor. Sajnálatos azonban, hogy a vállalatok — kevés kivétellel — reklámmunkájuk során nem élnek a díjazás adta lehetőségekkel. Kelemen Lajos végül elismeréssel szólt a zsűri által idén legjobbnak minősített termékekről«. majd átadta a díjakat Nagydíjas termékek: a Habselyem Kötöttárugyár poliészter hálóruhái, a Soproni Ruhagyár fekete-fehér női ruhái, a Debreceni Kötöttárugyár matt-fényes - ét intarziaruhái, a Kispesti Textilgyár speciális kétoldali mintá(Folytatás a 2. oldalon.) SZENNYVÍZ ÖNTÖZÉSRE * • *■ wmsm **''**• ' %<•* i 1 1 1 ! Ü * Példa lehet a kecskeméti rendszer pacitásbővíités lehetőségeit la szem ©lőtt tartják. A tanácskozáson a hozzászólók a szennyvizek elhelyezésének vízgazdálkodási, vízminőségi-, talajtani, egészségügyi és könnye- zeitvédelimi szempontjait értékelték. Immár hagyományos eseményre gyűltek össze az ország szinte minden részéből az öntözéssel foglalkozó szakemberek tegnap Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában, ahol a szennyvizek mezőgazdaságii 'hasz- nosiftásámtak és elhelyezésének lohe tőségeiről, valamint a Kecskeméti Városi Szennyvízelhelyező és Hasznosító Rendszer munkájának tapasztalatairól hallgattak előadásokat. Szakolczai Pál, a megyei párt- bizottság titkára arról szólt, milyen nagy jelentősége van a ‘kecskeméti teil ennek. A negyedik éve tartó aszály időszakában minden öntözésre alkalmas víz kijuttatása a termőföldre feltétlenül szükséges, nem beszélve arról, hogy a város kommunális szennyvize e hasznosítási forma nélkül sok gondot okozó környezetszennyező forrás lenne. Dr. Varga Miklós, az Országos Vízügyi Hivaitail elnökhelyettese a szennyvíz mezőgazdasági hasznosításának. elhelyezésének távlati ilehe tőségeit taglalta. Elmondta, hogy a kecskemétinek nevezett rendszer jó példa a közeli és távolabbi jövő terveihez, beruházás és üzemeltetés szempontjából egyaránt. A vízgazdálkodás fő feladatai között jelentős a közcsatornákban elvezetett szennyvizek tisztítás utáni hasznosítása. Ennek mennyisége ma hazánkban 2,4 millió köbméter, ami a jövőben — számítások szerint — elérheti a 3,5 milliót. A távlati elképzelések között azért fomitoá a kecskeméti példa, mert egy beruházással megoldható több helyen a lakossági szennyvíz elvezetése, valamint a mezőgazdaság ellátása öntözővízzel. Dr. Tóth László, a Kecskeméti Magyar—Szovjet iBarátság Termelőszövetkezet elnökhelyettese a ítéesz területén levő telep történetét mondta el, kiemelve, hogy ma már nem kísérleti jelleggel működik a rendszer. Az idei1 év elejétől a gazdaság üzemelteti, már rekonstrukcióra is sort kerítve. Számítanak ama is, hogy az évenkénti mintegy 4 millió köbméter szennyvíz mennyisége növekedni fog, ezért további kaA szakemberek ezután helyszíni bemutatón vettek részt, megtekintették a korszerűsített nyomásfközpontot, az automatikus vezérlést, valamint a Bauer- öntözőberendezésesk munkáját. G. E. KÖZÉPTÁVÜ MOZGALMI MUNKATERV Űj követelmények a KISZ-vezetők előtt Tegnap délelőtt Kecskeméten ülést tartott a KISZ Bács- Kiskun Megyei Bizottsága. A testület Molnár Mihály első titkár vezetésével megvitatta a megyei úttörőelnökségnek az úttörővezetők IX. megyei konferenciája elé terjesztendő beszámolóját és a határozati javaslatot. Tárgyalt az ifjúsági szövetségben folyó kádermunka tapasztalatairól, elfogadta saját munkatervét, s beszámolót hallgatott meg az Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda, valamint az Ezermester Bolt Vállalat tevékenységéről. Végül személyi kérdésekben döntött. Az ülésen részt vett és felszólalt Kovács Sándor, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja is. László Anikó megyei úttörőelnök szóbeli kiegészítőjében elmondta, hogy az úttörővezetők konferenciája elé kerülő beszámoló összegzése a gyermekszervezet elmúlt háromévi munkájának. Annál is inkább szükség van erre — folytatta —, mivel a Szövetség legfelsőbb fóruma csak a tapasztalatok teljes ismeretében tud felelősen dönteni a következő öt esztendő feladatairól. Ezek közül a közéleti, politikai tevékenység erősítését, az úttörő- csapatok belső demokratizmusának kiszélesítését, az öntevékenység tágabb lehetőségeinek megteremtését emelte ki. Az ifjúsági szövetségben folyó kádermunka tapasztalatait, valamint az ennek továbbfejlesztését célzó javaslatokat tartalmazza az a vitaanyagnak szánt dokumentum, amelyet következő napirendi pontjaként tárgyalt meg a testület. A KISZ Központi Bizottsága legutóbb 1974-ben foglalkozott káderpolitikai kérdésekkel. Az azóta eltelt több mint egy évtized alatt társadalmunkban jelentős változások történtek, és ezekkel párhuzamosan módosultak a KISZ munkájának hangsúlyai, feltételei is — indokolta a téma aktualitását Kovács Sándor. — A KISZ XI. kongresszusa határozatainak végrehajtása új követelményeket állít a szervezet vezetői elé. A káderutánpótlás időszerű feladatait, új lehetőségeit felsorakoztató dokumentumtervezetet a KISZ megyei bizottsága több konkrét javaslattal egészítette ki, s a közeljövőben több Bács-Kiskun megyei szervezetben is megvitatják. (Folytatás a 2. oldalon.) B A szakembereknek bemutatták, a szennyvízhasznosító telep új,. korszerű berendezéseit is.