Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-29 / 203. szám

1986. augusztus 29. © PETŐFI NÉPE © 3 MEGBÍZATÁSA: PÁRTCSOPORTBIZALMI A tataházi állatgondozó Sovány, inas, termára sült férfi Papp Sándor, a itataházi Petőfi Termelőszövetkezett állatgondozó­ja. Nyíltszívű, s emiaitt szókimon­dó, rendkívül munkabíró, s mind­ezekért tekintélynek örvendő em­ber. Kommunista, aki példamuta­tással. s ha kelü, meggyőző szóval teszi a dolgát. — A pántcsoporíbizalmii megbí­zatás olyan funkció, amely alap­vetően! fontos a pártmunka szem­pontjából. Nemos, mindig idő és lehetőség taggyűlést tartani, meg nagy plénuma előtt melyik pa­rasztember meri elmondani — még ha pántitag is — a vélemé­nyét, Nem mintha félne, de nem tudja kifejezni magáit, ezért szé­gyell beszélni. A csoportértekez­letek, azok másak. Otjt magunk vagyunk, ismerjük egymást, s nem kell olyan szépen beszélni, félszavaikból is szót értünk. Sorolja az érveket a pámteso- portmunka mellett, s igazai van! A nagyobb összejövetel nem min­dig alkalmas arra, hogy személyes gondjával, ügyével, bajával elő- hozsikodjiék az ember, még akkor sem, ha az a közt érinti. Ahhoz meghitt, megszokott környezet, jó barát, megértő munkatárs, elv- társ kéül. Aztán, elmagyarázni a világ, az ország dolgait, a politi­két, a gazdasági és politikai ösa- szefüggéseket, ehhez nem elég a kétórás taggyűlés, a zajos csoport- éritekezlet sem. Munka közbeni pihenéskor talán még inkább ter­mékeny talajra hullik a szó. — Az aüapsziervezet vezetősége is elvárja az önállóságot tőlünk, ment azt tartják, mi, pántcsoport- bizafimiak (tartozunk felelősséggel a csoport működési körzetében. S ez így is iiSaz, meg így is jó. Mi látjuk, hol szorít a cipő, hol kell sürgősen (tenni, de a nagy önálló­ság nem azt jeleníti, hogy nem tá­jékoztatjuk a pántalapszervezet vezetőségét. Ellenkezőleg. Minden cs open térteké zielen ott van egy- egy vezetőségi tag, vagy éppen a titkár. Ezenkívül informáljuk is a vezetőséget, hogy ne súlyosbod1- jamiak a gondok, időbeni jöjjön a segítség, ha keli, az intézkedés. (Papp Sándor - itföbb mint tíz év© tagja a pántnak, s nem kezdő a csopantibizalmáak között. Jól isme­ri a munkahelye, az ál’iattenyész­tés, ezen belül a sertés.tenyészt és terveit, gondjait, és ezekhez igar zíitja a szükséges pántíeladatokat. Az agiitáöiós érvek megszerzésé­ben, a tájékozódásban sokat segít neki. hogy amikor az állattenyész­tést tárgyalják pert- vagy téeszr vezetőségi ülésen, mindig meghív­ják. — Legutóbb a itóesz- és a pánt- vezetőség együttes ülést tartott, ahol elmondtam, csökkent a ser­A mohácsi csata évfordulóján Egy szemtanú, Brodarics István királyi kancellár így írja le a se­reg első összecsapását a törökkel: „Amint a támadásra jelt ad. tak, az első csatarendben állók hevesen összecsaptak az ellenség­gel; elsütötték összes ágyúikat. A támadás nem sok kárt okozott, bár sokkal hevesebb volt, mint. sem katonáink számától várni le. hetett volna; az ellenség részéről többen estek el, mint a mi ré. izünkről. Végre is az ellenség vi­tézül küzdő katonáink elöl hát. rálni kezdett, vagy azért, mert a mieink támadása visszaszorítot­ta öt, vagy azért, hogy közelebb csaljon bennünket ahhoz a hely. hez, ahol ágyúi voltak jelállítva. Ekkor sebes vágtatva érkezett a királyhoz Báthory András és je­lentette, hogy az ellenség meg. hátrált, s miénk a győzelem. Elő. re kell nyomulni, s támogatni kell az üldöző csapatokat." A folytatást, a csata kimene­telét mindannyian ismerjük. Mi­csoda groteszk fintora a sors. nak, hogy a négyszázhatvan év­vel ezelőtti ütközet magyar győ­zelmi jelentéssel indult. Ama em­lékezetes napon — 1526. augusz­tus 29-én — bizonyára kevesen sejtették a magyar seregben, hogy történelmünk egyik forduló­pontjának részesei. Valóban olyan nagy hordere­jű volt a mohácsi csatavesztés? A hetvenes évek fordulóján fel. lobbant, s majd egy évtizedig nem jutott nyugvópontra a történészek vitája Mohács szerepéről a későb­bi események alakulásában. Egy azonban bizonyos. Történeti tu­datunkba úgy vonult be az ütkö­zet — ma is így tartjuk számon —, mint az erős középkori ma­gyar állam bukásának napja. Az irodalom hű tükre, s gyak­ran megfogalmazója a köztudat­ban gyökeret verő jelképeknek. Mohácsot Kisfaludy Károlynak, a 300. évfordulón írott sorai vés­ték máig hatóan a közös emlé­kezetbe. Verse 'később .kötelező olvasmány lett az iskolákban, s diáknemzedékek biflázták a közismert pentámetert: ..Nemze­ti nagylétünk nagy temetője, Mo­hács”. Petőfi egyik versében így te- szí fel a kérdést: „Hol lesz az új Mohács, ahol megint lemegy majd a haza napja?”. A patópá. los szólást — több is veszett Mo­hácsnál — Ady komolyra fordít­ja. Egyik legkeserűhb, önmagát és saját népét ostorozó verse ezt a címet viseli: Nekünk Mohács kell. S a hangütés: „Ha van Is­ten, ne könyörüljön rajta: Ve. réshez szokott fajta”. Mi is veszett oda valójában a mriiác'-i catamezőn? Íme a rö­vid leltár az akadémiai történeti kronológiát véve alapul: A 25 ezer főnyi magyar sereg másfél—két óra leforgása, alatt döntő veresé­get szenvedett a nrntegy 75—80 ezer reguláris katonát számláló szultáni seregtől. A csatában el­esett hét főpap — köztük Tomo. ri Pál kalocsai érsek —, számos főúr. néhány ezer lovas és mint­egy tízezer, jórészt idegen — cseh, német, lengyel — gyalogos zsol­dos. II. Lajos magyar és cseh király menekülés közben a meg­áradt Csele patakba fulladt. A mérte« serpenyőjét az teszi Igazán súlyossá, hogy nem lehet elválasztani e naptól á legna­gyobb veszteséget, a következő • A mohácsi emlékpark. másfél évszázadot Buda vissza­foglalásáig. Mohács régóta jelké­pes fogalom, jóval többet jelent, mint önmagában egy — akármi­lyen sorsdöntő — katonai ütkö­zet. Másfajta jelkép, mint Buda visszavívása, melynek 300. évfor­dulójára a közeli napokban em­lékezünk. A mohácsi csatamezőn nap­jainkra emlékpark létesült. Ez a nemzeti emlékhely — s a mai év­forduló — nem történelmünk va­lamely dicső pillanatát idézi. Közös dolgaink átgondolására fi­gyelmeztet. Lovas Dániel RÁCS-KISKUN, 1956 IV. A parasztság egyetlen útja: a szövetkezés testenyésztésben a szaporulat. Az okáról ás szóltam. Elismerték, iga­zam van, de kénytelen voltom a beszámolót kiegészíteni. A hatá­rozatban az állít, hogy ér jük el a .tizenegyezres évi szaporulatot, én meg azt mondtam az elnöknek erre, ne két, hanem legalább há­rom (tenyészkant vásároljanak. S az elnök? Mát gondol, mát mon­dott? Nyomban' kiadta az utasí­tást, mert egyetértett velem. Lát­ja, így már lehet agitálni, érvel­ni, eredményeket elérni... Gémes Gábor A ikomimundsta pártpolitikának évtizedeken át, folyamatosan központi kérdése volt a (mezőgazda­ság problémaköre, és ezzel együtt a szövetkezeti politika. 1919 után okkal volt ez így, hiszem a Ta­nácsköztársaság vereségében része volt a paraszt- politikában elkövetett hibáknak. Azóta szüntelenül témája volt a párt elméleti munkásságának. Külö­nösen az átszervezés megkezdésével volt napiren­den, hiszen politikai gyakorlatunk éveken át — a résztvevők meg nem hátráló hite ellenére — neím kevés1 kudarccal járt. Mi is volt a helyzet az országban a negyvenes évek közepén? Erre Donóíth Ferenc ad pontos vá­laszt, aki annak idején a megye agrárgondjainak csillapításáért nagyon sokat tett. „A reform nélkül semmilyen (társadalmi haladásnak nem lehetett szi­lárd alapja az országban. Lezárta a múltát egy nagy népcsztály cselekvő részvételével.” iMajd iDo- nátth így teszi fel a kérdést: „Lehet-e kisparaszti mezőgazdaságot közvetlenül szocialista nagyüze­mi mezőgazdasággá átalakítani, nem várva, míg a kapitalizmus törvényei (a konkurencia, a koncent­ráció) a kisüzemet a mezőgazdaságban is megszün­tetik, és a parasztokból mezőgazdasági proletárok lesznek?” íme a szocialista átszervezés elvi alapja! A legvitatottabb kérdés Annak érdekében, hegy az ellenforradalmi ese­mények érthetőbbé váljanak, szükséges megvizs­gálni Bács-iKisfcunban is a termelőszövetkezeti moz­galom — a felszabadulás utáni .nyolc év alatt ki­alakult helyzetét. Az ellenforradalom idején a fa­lu „lassúsága’* nemcsak a föld féltésével, birtok­lási jogával, lassúbb gondolkodásával függött ösz- sze elsősorban, hanem osztályszellemének különle­ges érzékenységével. Hiszen vidéken (testközelből voltak láthatóik a földeik egykori urai és a hatalom más birtoklói. Földbirtokosok, szclgabíró'k, főjegy­zőik, községi bírák, tesaparasztok, volt .ügyvédek, akik igen gyorsan felismerték a hatalom vissza­szerzésének lehetőségeit. Falun szerveződtek a ko­rábbi Kisgazdapártba tömörült jobboldali erők (er­ről később majd többet), így tehát jól volt látható, hogy „mire megy ki a játék”. 1948—49-től néhány éven át a falun is trónra ült a kérlelhetetlen, személyi hatalom, amely az át­szervezés, a begyűjtés, az adófizetés és a bírságolás túlhajtásáva! félelmet hintett el. Ezért volt a me­zőgazdaság 1953-tól, de különösen 1956-tól a bel­politika legvitatottabb kérdése. Sajtóban, testületek napirendjén, pártdcfcumenturnékban legtöbbször a mezőgazdaság szerepelt. Különösen a folyóiratok adták hangot — különböző érvekkel — a paraszt­ság ügyéneik. (Például: A somogyi példa című szo­ciografikus írás, amelyben Márkus István nem kis bátorsággal tette szóvá az átszervezés, az emberek személyi jogait sértő állandósult politikai akcióit.) Kijutni a zsákutcából A termelőszövetkezetek helyzetét vizsgálva abból indulunk ki, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesz­tésének egyetlen lehetséges útja: a társas nagyüze­mi gazdálkodás. Ez az alapvető kérdés össznemzeti „izgalom” tárgya volt, nem oktalanul, hiszen az .ide kapcsolódó vizsgálatok nyugtalanító tüneteket je­leztek. • Hogy a mozgalom kezdetét vette, az annak kö­szönhető, hogy még elesettségében is fellelhető volt az akkoriban csaknem ismeretlen demokratizmus. Inkább az ügyhöz nyúló szervek magatartása volt diktatórikus, a módszerekben nem válogató. A mozgalom ezekben a kezdeti években nem fej­lődött kielégítően (országosan sem). Ez az alig moccanó helyzet kezdeményezte a vitákat. Hogyan lehet kijutni ebből a zsákutcáiból? Bács-Kiskunban 1951. és 1952. években, a szövet­kezeti taglétszám biztatóan növekedett. 1953 szep­temberéiben a növekedés ugrásszerű: 46,6 százalék, az előző évekhez képest. Vajon mi van a számok mögött? A földreform során földhöz nem jutottak, az előhaszonfoérleti rendelet alapján, a „bérletes” parasztok és az adminisztratív intézkedések miatt a gazdasági lehetetlenülés előtt .álló, a kis földte­rülettel rendelkezők léptek a tsz-ektoe. A földdel nem rendelkezőik rckonszsnwel fogadták a szövet­kezeteket. ök voltaik a szövetkezeti szervezés pio­nírjai és első bajvívói. Ök voltak azok, akik a szö­vetkezeteket megrázó viharokban 1953-ban és 1956- ban kitartottak a kollektív gazdálkodás mellett és védelmezték a közöst. A kilépők elsősorban a föld­del rendelkező birtokosokból adódtak, annál is in­kább, mert a beszervezéskor megvolt kényszer nem felejtődött el. 1955-bean 2370-en léptek ki a szövet­kezetékből, az előtte belépők 65 százaléka. Kevesebbet termelnek 1955-ben 28 új tsz alakult 697 taggal, 6195 ka­taszteri hold területtel. A területnek csak 38 száza­léka volt saját vagy bérelt föld, a többit az állami tartalékterületek és a legeltetési bizottságok adtálk. A belépők nagy része földnélküli volt, amit az is igazol, hogy 58 kataszteri hold földre jutott egy számosállat. A tagok által .bevitt földek nagysága egyre csökkent. 1954. december 31-én egy tágra ju­tó földterülete 7,4 hold volt, 1955. október 31-én ez 4,6 holdat tett ki. A területnövekedés forrása az állami ,tartaléteter.üle.t volt. Az egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztok azt hangoztatták, hogy a szövetkezetek az állam sokoldalú támogatása ellenére (a támogatás ala­csony szintjéről nem .volt információjuk) keveseb­bet termelnek, mint az egyénileg dolgozó parasz­tok. Ez vonatkozott a kalászosokra és a kukoricára egyaránt. Tudni kell, hogy a tsz-elk 1955-ben 72 k üogrammíkatas*zter i (hold műtrágyát használtak fel. Az egyénileg dolgozó parasztoknak egyáltalán nem jutott belőle. A szövetkezeti földek is jobbak voltak. A tsz-földek szántóterületének átlagos ka­taszteri tiszta jövedelme 12,36 aranykorona, míg az egyénileg dolgozó parasztoké 9,46. Hasonló volt a helyzet az állattenyésztésben is. A szövetkezetek­ben 5,6 kataszteri holdra, az egyéni parasztgazda­ságokban 3,4 kataszteri holdra jutott egy számos­állat. A termelőszövetkezetek 100 kataszteri hold szán­tóra vetítve 12,97 mázsa húst adtak fogyasztásra, az egyénileg dolgozó parasztok — bár kötelezettsé­geik plafonja állandóan' emelkedett — 55,51 má­zsát. Tejből a tsz-ek 100 holdra vetítve 44,62 hekto­litert, az egyéniek 122,11 hektolitert termeltek. Eze­ket az adatokat az egyénileg dolgozó parasztok tud­ták és hangot adtak a táz-gazdátkodásról kialakult véleményüknek. Az alacsony színvonalú árutermelés következmé­nye volt az alacsony árbevétel. Ezért volt minimá­lis a téesz-tágok készpénzrészesedése. Elv és gyakorlat A tsz-ekben az 1955-ös mérleg szerint 1 kataszte­ri hold összterületre 1622 forint állóeszköz jut, míg az állami gazdaságoiknál 3476 forint. Ugyanebből a mérlegből állapítható meg, hogy a tsz-ek állóesz­közének háromnegyed része állami forrásokból származik. A tsz-ekben magas az 1 kataszteri hold összterületre eső adósság. A hitelösszegek évről év­re növekszenek. A hitelek 70 százaléka beruházási tétel. Az egyénieket a tsz-elk adósságtömege vissza­tartotta a közös'gazdálkodás vállalásától, hiszen a belépéssel maga is adós lett volna. Mivel a hitel függőséget jelentett, ez .gyakorlati­lag megsértette a mindig hangoztatott termelőszö­vetkezeti demokráciát. Bár meg kell állapítani, hogy a nemegyszer kritikus helyzetet a gazdálkodó közös;*:geloben meglevő demokratizmus segítségé­vel vészelték át. Az 1956-ig megvolt tsz-fejlesztés kampányszaka­szokra osztódott, de mindig felfedhető volt a leg­fontosabb alapelvek: az önkéntesség, a fokozatos­ság, az önállóság és a demokratizmus sérelme. 1956 februárjában összeült a Szovjetunió Kom­munista Pártjának XX. kongresszusa, amely fon­tos megállapításokat tett: a szocializmus túlnőtt egy ország keretein, világrendszerré vált; a háború nem'végzetszerűep elkerülhetetlen; lehetőség van a forradalom békés .győzelmére; elítélte a személyi kultuszt és a törvénysértéseket, kimondta, hogy ér­vényesíteni kell a kollektív vezetés elvét és .gya­korlatát. A XX. kongresszus mély benyomást tett a párt és az egész ország közvéleményére. Bíztok abban, hogy a kongresszus nyomán hazánkban is levonják a konzekvenciákat, és az MDP szakít addigi gya­korlatával. A kibontakozásig azonban még sok mindennek kellett történnie, bár az MDP Központi Bizottságának 1956. március 12—13-i ülése megállapította, hogy a magyar párt politikája megfelel a XX. kongresz- szus irányvonalának. YV. D. J?égi barátom, Komorra •lv a színművészeti főis­kolán tanít. Nagyon komolyan veszi a hivatását. Amikor el. ragadja a munka láza, min. denről elfeledkezik a világon, és késő éjszakáig „abríktolja” növendékeit. A minap úgy kilenc körül beugrottam hozzá a főiskolá. ra, hogy meghívjam egy kor­só sörre. Mint általában, most is a kis próbaszínpadon talál, tam, ahol kétségbeesetten gesztikulált, mintha csak a láthatatlan nézőket hívta vol. na tanúnak, és verejtékben úszva azzal kínlódott, hogy egy tucat hlmnemű ifjú tehetséget megtanítson arra, miként kell viselkedni a tragikus helyze. tekben. — Jói nézd meg ezeket a fiúkat! — súgta a fülembe. — Tudod, ez o legtehetségtele­nebb gárda, amivel valaha is dolgom akadt. Így is volt. A tagbaszakadt fiatalemberek, akik közül bár. melyik a kőműves szakmában is remekül elboldogulhatott volna, leírhatatlan szenvedést és emberfeletti fájdalmat pró. Technikai felkészülés háltak ábrázolni az úgyneve. zett esettanulmányokban. Sze­rencsétlenül huppantak a földre, mintha villám sújtot. ta volna őket, természetellene­sen vonaglottak a poros szín. pádon, epilepsziás görcsökben fetrengtek, és végül olyan ügyetlenül haldokoltak, hogy rossz volt nézni. Nem, nem, nem! — kla. b3.lt Komorra. — Ez így nem lesz jó, ez így durva kihívás a nézőnek! A néző nem buta, csak szkeptikus. Győzzétek meg! Több görcsöt, élethűbb vonaglást. Szenvedjetek, az ördög vigye el! Kíváncsi len­nék, el tudjátok-e egyáltalán képzelni azt a tragikus szituá­ciót, amit el kell játszanotok? A kegyetlen álnők ellenség rettenetes sebeket ejt rajtatok az embertelen párviadalban. Ti vérző fejjel feküsztök. Ah­hoz még túl fiatalok vagytok, hogy egyből meghaljatok, ám a vég közel... Kezében a ka. szávai közeledik az iszonyú halál. A fiatalemberek lehorgasz- tott fejjel álltak. Nem is gon­dolták volna, hogy ilyen ne. héz a dicsőséghez vezető út. Komorra jelére újból neki. fogtak a munkának. Arcukat keserves grimasz torzította el, lengették karjukat, mint egy haldokló hattyúcsapat, ide-oda dobálták kezüket és lábukat, mint a tragikus Laokoon-szo- borcsoport figurái. — Elég! — intette le őket Komorra. — A Szenvedés — fájdalom — halál jelenet lesz a házi feladat. Próbáljátok odahaza a tükör előtt. — Gondolod, hogy lesz be. lőlük valami? — kérdeztem Komorrától már a sörbárban ülve. — A színházban természe­tesen nem — mondta. — A pályán viszont... Ez ugyan­is a_ Győzelem Sportklub lab­darúgói számára szervezett speciális tanfolyam. Ernst Reel (Zahemszky László fordítása) DÖNTÉS A FELLEBBEZÉSEKRŐL Ki lesz ősztől egyetemista? A felsőfokú oktatási intézmé­nyek nappali, esti és levelező ta­gozataira felvételt nem nyert pá­lyázók közül mintegy 5800-an nyújtottak be fellebbezést, átirá­nyítási kérelmet, panaszt. Az ok­tatásügy illetékesei 1250 esetben hoztak határozatot nappali, több mint ezer esetben esti és levelező tagozatra való felvételre, továb­bá több mint 400-an nyertek elő­felvételi az 1987—88-as tanévre. A Művelődési Minisztériumtól kapótt; tájékoztatás szerint mint­egy 42 ezren jelentkeztek a hazai felsőoktatási intézmények nappa­li tagozataira: az egyetemeken és a főiskolákon átlagosan 2,52-sze- res volt a túljelentkezés. A ko­rábbi évekhez hasonlóan igen magas volt azoknak a száma, akik tudományegyetemeken kí­vánták tanulni: átlagosan 2,7-szer többen jelentkeztek, mint arneny- nyi felvehető. Az ELTE bölcsé­szettudományi karán például százon felül alakult ki a pontha­tár. Itt a különböző szakok kö­zül kiugróan magas volt a pszi­chológia, a francia, a német, va­lamint a magyar szakra felvéte­lizők felkészültsége (104—106 pontot értek el). Tovább nőtt a tanár- és tanítóképző főiskolák­ra jelentkezők száma, a felvételi keretszám bővítése egyébként el­sősorban ezeket az intézménye­ket érintette. A természet- és a műszaki tu­dományos szakokra is többen je­lentkeztek, mint tavaly, de itt még így is az átlagos alatt volt a túljelentkezési arány. A .műsza­ki felsőoktatásban ezúttal is az építész- és a villamosmérnöki szakterületen alakult ki a legma­gasabb ponthatár. Továbbra is, kiemelkedően ma­gas volt az egészségügyi pályák­ra jelentkezők száma; az általá­nos orvosi és fogorvosi karokon például 100—110 volt a- pontha­tár, így az idén is jellemző volt, hogy a rendelkezésre álló helyek­re még a legjobb eredményt el­értek közül is válogatni kellett. ősztől egyébként a hazai fel­sőoktatási intézmények nappali tagozatain 16 700-an, az esti és levelező tagozatokon csaknem tízezren kezdhetik meg az első évfolyamot.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom