Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-22 / 197. szám
1 j QQzdQ/ógpoliühQ j munka y Idjc/ílmcnyck MUNKAALKALMAK A DÁVODIAKNAK PETŐFI NÉPE • 5 1986. augusztus ZZ. Biztonságos gazdálkodás A PIACHOZ ALKALMAZKODNI KELL Dávod háromezer lelket számláló község Bajától 25 kilométerre. Ahhoz túl messzire fekszik a várostól, hogy lakosai ott keressenek munkaalkalmat, de ahhoz túl ke ■/, hogy annak vonzásából kikerülhessenek. A helybeli Augusztus 20. Termelő- szövetkezetnek nemcsak feladata, hanem célja is, hogy a településen élőket munkalehetőséggel, a község fejlesztésével ,,helyhez kösse". A múlt évben 230 millió forint termelési értéket, 12 millió forint nyereséget elérő 850 szövetkezeti tag alig másfél hónapja választott új elnököt, Csata Imre személyében. Így nem csoda, hogy az elnök a gazdaság múltjának bemutatását Kontai János főkönyvelőre testálta. így kezdődött — A szövetkezet története 1960-ban kezdődött, amikor négy tsz alakult a községben, közülük a legnagyobb az Augusztus 20. volt. Hat évvel később a három kisebbet összevonták, majd 1970- ben a maradók kettőből lett egy. Felépült három szakosított állattartó telep, két tejelő- és egy sertéstelep, volt hagyományos szőlőjük a tagoknak és telepítettünk 100 hektár nagyüzemi gyümölcsöst. A legfontosabb azonban mindig is a szántóföldi növénytermesztés volt a 7—8 és 35 aranykoronás földeken. — A kertészeti ágazatokat jövedelmezőségi viszonyaik romlása miatt két-három éve megszüntettük. A nyolcvanas évek elején az állattenyésztést — hasonló okok miatt — mérsékeltük. Ma már nincs juhászat — 1500 anyás volt — és a tehénállományunk felére apadt. Ugyanez idő alatt a szántóföldi növénytermesztést és a melléküzemágakat fejlesztettük. Ma 1300 hektáron termesztünk őszi búzát, 1500 hektáros a kukorica, 500 a napraforgó és 400 hektár a szója. Szemveszteség nélkül — Igen szépen sikerült az aratás, két hét alatt végeztünk — szól közbe az elnök. — Azt már a kezdetkor látni lehetett, hogy a 6,2 tonnás hektáronkénti terméstervünket nem hozza a búza. De minél inkább meg akartuk közelíteni. Célunk az volt: minden szemet magtárba szállítani. A kombájnosoik és a szállítók fizetésük 10 százalékának megfelelő összeget kaphattak, ha nem találunk szórt szemet. Nem is találtunk. A kombájnos az első ötven méter után ellenőrizte, van-e a földön szem. A pótkocsira nem menetközben ürítették a réseket szigetelték. — A termésátlag 5,62 tonna lett hektáronként. Ez pedig egyértelműen ennek a módszernek köszönhető — véli a főkönyvelő. — Az aszály ezt a területet is sújtja. A magasabb fekvésű iga- li részt főképp, itt a búzánk is kevesebb lett és a kukoricára sem számíthatunk. — Majd ha a margittaszigetl térségi meliorációs program teljes mértékben megvalósul, talán jobb helyzetbe kerülünk, — veszi át a szót Csala Imre. — Egyelőre azonban a szántóföldi erő- és munkagéppark eddigi jó színvonalának megtartása érdekében a világbanki hitellel vásárolt eszközök javításának lehetőségét igyekszünk megteremteni. A jövő év végére elkóizül — rekonstrukció keretében — az új javítóműhely. Feldolgozó és varroda — Eddig is és — lehetőségeinkhez képest — ma is törekszünk helybeli vertikumok kialakítására — szól ismét Kontai János. — A sertéstelephez például szorosan kapcsolódók a hús- feldolgozónk, amely a regionális vágóhidak közül az egyik legnagyobb. A tíz-tizenkétféle termék igazán keresett. Egy csöppet elgondolkodik az elnök: — Nagyon jó lenne, ha a töltelékárut itt, a községben is for• A sertéstelep fiaztatójában két műszakban dolgozik Radó Istvánná és Fábián Antalné. (Méhes! Éva felvételei) galmazni tudnánk. Nagy gond a háziasszonyoknak, hogy csak a túrajárat hozza ezeket és pillanatok alatt elfogynak. A vágóhíd pedig itt van. A saját bolt segítene. — És remélhetően ugyanúgy jövedelmezne a gazdaságnak, mint a többi melléküzemág. A féléves értékelés szerint ugyanis a varroda, a faüzem, a Bács- húsnak bérmunkát végző csontozó és húsfeldolgozó egyaránt nyereséges. — Remélhetően a tsz is az lesz! — sóhajt az elnök. — Pontosabban nem marad el a várakozástól ez az érték. Jövőre pedig talán lépést is válthatunk. A tehenészeti telepeken „elhasználódott” a technológia. A részletes elemzést most végezzük és ennek birtokában döntünk a további sorsáról. Talán hatásosabb lesz, ha egy telepre csoportosítjuk az állatokat, a másikon pedig új állattenyésztési ágazatot létesítünk. A növénytermesztésben is keressük az új megoldásokat. A nagyobb nyereséget hozó növényeket szeretnénk mi Is a területre hozni, illetve visszahozni. Gondolkodunk a vetömag- előállításan borsó, repce, lencse, csemegekukorica termesztésén. A háztájiknak az év végére ajánlást készítünk, mit érdemes a földeken termelni. A vemhesanyakoca -kih ely ezési akcióban már sikereink vannak.' Bár az idén várhatóan ezerrel kevesebb hízót adnak át a tagok a felvásárlóknak, mint tavaly. — Mindig is a térség egyik legbiztonságosabban gazdálkodó szövetkezete voltunk — mondja a főkönyvelő. — Az itt élőknek biztos megélhetést nyújtunk. A bérszínvonalunk azonban valamivel elmarad a környező gazdaságokétól. Ezen változtatni a legnagyobb feladataink egyike, hiszen az itteni emberek ugyanolyan szorgalmasan -Jelgoznak, mint a bárhol másutt élőik. Gál Eszter Mi már felkészültünk a tanévre! — Iskolaköpenyek, — iskolatáskák, — tornaruházati cikkek NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VARJUK VÁSÁRLÓINKAT: Baja: GABI Kisáruház, Kecskemét: PAJTÁS Kisáruház, Kiskunfélegyháza: CSÖPI Kisáruház, Kalocsa: PÖTYI Kisáruház, Kiskunhalas: TÜNDE Kisáruház. BÁCSKA KERESKEDELMI VÁLLALAT 1819 Húsipari gondhegyek A magyar agrárvilág egyik jelentős, soksok sikert hozó területe fölött az utóbbi időben beborult az ég: de nemcsak a komor felhők bukkantak fel a horizonton, a húságazat maga is gondokkal, belső bajokkal küszködik. Pedig a húsipar gazdasági és társadalompolitikai szempontból egyaránt kiemelkedő szerepet foglal el a népgazdaságban; vállalatai produkálják a teljes élelmiszeripari termelés harmadát, több mint 50 milliárd forint értékben, 36 ezer ember foglalkoztatásával. Az állami húsipar dolgozza fel a mező- gazdaság vágóállat-termelésének 70 százalékát, aminek 60 százaléka itthon kerül forgalomba, a többit pedig külföldön értékesítik. És az élő állatok meg a húsipari termékek külországi eladása meghatározó szerepet játszik agrártermékeink kivitelében — megközelítően a felét adja a teljes élelmiszer- exportnak. Nem elég versenyképes A nyolcvanas évek elején ennek az árucsoportnak a 90 százaléka a konvertibilis piacokon keLt el. Az idő tájt — 1984-ig — évente 500 millió dollárt tett a népgazdaság asztalára a húsipar. Ma ellenben már csak 300 milliót tud felmutatni. Az elmúlt években ugyanis a világpiacon — a túlkínálat következményeként — lezuhantak az élelmicikkek, köztük a húsok exportárai, aminek mértéke ez utóbbinál meghaladta a 40 százalékot is. Am a tetemes, évi 200 millió dolláros árveszteségnek csak az egyik fele magyarázható azzal, hogy a világpiacon több lett a hús, mint a fizetőképes vevő. A bevételkiesés másik fele egyértelműen versenyképességünk gyengeségéből fakad. Néhány éve még ugyanis jól el lehetett adni a disznóhúst hasított félsertés formájában, illetve a marhát negyedelve, egy-két év óta viszont a piac mindinkább már csak a darabolt, feldolgozott, kiváló minőségű termékeket igényli, amelynek előállítására a húsipari vállalatok legtöbbje nem volt felkészülve, és valójában még ma sincs. A piac kívánalmaihoz nekünk kell alkalmazkodni! Elsősorban úgy, hogy a húsipar erőteljesen növelje a feldolgozott, tetszetősen becsomagolt kész- és félkész .termékeinek mennyiségét és skáláját. És ehhez a termékszerkezet-váltáshoz szükséges pénz jelentős hányadát egy világbanki program fedezi: a tizenhárom húsipari vállalatot érintő korszerűsítésre, beruházásra csaknem hatmilliárd forintot lehet költeni. Csakhogy ahhan, hogy az elmúlt két évben folyamatosan és nagymértékben romlott a húsipar jövedelmezősége, a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulása, nemcsak a számunkra kedvezőtlenre fordult külpiaci helyzet a hibás. Az egész népgazdaságnak nagy érvágást okozó árveszteség mindenki számára bebizonyította: sajnos, a magyar hús és húskészítmények legtöbbje — eltekintve már az alacsony feldolgozottsági szinttől — nem igazán versenyképes a világpiacon. Számtalan okból. Zsíros és drága Az itthon előállított sertéshús minősége — a nemzetközi árukkal összehasonlítva —, csak a közepest éri el: a honi sertés nemcsak zsírosabb, de kisebb rajta, átlagosan öt-hat kilogrammal, a nemes húsrészek súlya is, mint például a Dániában hizlaltakon. Különösen — az évenként felvásárolt sertéseknek csaknem a felét adó — háztáji gazdaságokban felnevelt állatok minősége gyengébb a kívánatosnál, bár a fajtaváltás már e területen is megindult. A piac igényeihez igazított állományalaikítást azonban nemcsak itt, a többi állatfajnál is szorgalmazni kell, mert hát Nyugaton és Keleten is kelendő exportcikket csak minőségi alapanyagból lehet gyártani. De az elmúlt években — és ez egy újabb súlyos probléma — nemcsak a feldolgozó vállalatok, hanem az állattenyésztés gazdaságossága is nagymértékben romlott. A mezőgazdaság túl drágán termeli meg a húst. Az ólakban, istállókban elérhető nyereség pedig jelenleg már a legtöbb üzemben nem tohb az árbevétel 5—6 százalékánál. És ez a jövedelemhányad nagyon szerény, nem éri el a bankban elhelyezett pénz után járó kamat nagyságát sem, azaz: egyáltalán nem ösztönzi a tenyésztés korszerűsítését, a fejlesztést, a jobb minőségre törekvő munkát. Ez igaz a kis- és nagyüzemben egyaránt, még akkor is, ha a közelmúltban emelkedtek a felvásárlási ának. Önálló vállalatok Az Állami Tervbizottság a közelmúltban áttekintette a húsvertikum helyzetét; kijelölte a tennivalókat, és a munka javítása érdekében pénzügyi intézkedéseket is hozott. E határozat fő elemei közé tartozik, hogy a vállalatok költségracionalizáiási programokat dolgozzanak ki és hajtsanak végre, a műszaki fejlesztések megvalósításával, alapanyagaik és termékeik további javításával pedig korszerűsítsék termékszerkezetüket, kiindulván a belföldi és exportigényekből. Szorosabbra kell fűzmi az alapanyag-termelő, feldolgozó és értékesítő üzemek, vállalatok kapcsolatait, előtérbe helyezve az anyagi érdekeltségen nyugvó társulási formákat. Az Allatforgalimi és Húsipari Tröszt vállalatai önállóvá válnak. A szakemberek nagyon bíznak abban, hogy ez az anyagi érdekeltségen és felelősségen nyugvó szabadság, egy rugalmasabb gazdálkodási módra való átállás serkentőleg fog hatni az egész magyar hústermelésre. Tovább javul majd a hazai ellátás, és növekszik a gazdaságos export. Horváth L. István A PÁRT ÉS A MUNKÁSMOZGALOM VETERÁNJAI A félegyházi cipészeket szervezte A tizennégy tagú kubilkoscsaiád második gyermekéként született nyolcvankét évvel ezelőtt Kiskunfélegyházán egy városszéli kis házban Balázs István. Még tartott az első világháború, amikor 11 éves korában apja — aki hetvenöt százalékos hadirokkantként tért haza — odaadta suszterinasnak a nagymamához. A nagymama vásárokra hordta a csizmát, a cipőt, de akik csinálták, bizony mezítláb jártak, nekik nem jutott, legfeljebb papucsra futotta, de azt is kímélni kellett. Balázs István három és fél évig tanulta a cipészséget, de megtanult mást is. A Tanácsköztársaság idején ifjúmunkásként bekapcsolódott a munkásmozgalomba, tagja lett a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének. — Szerveztük a fiatalokat — emlékszik vissza a szellemileg és fizikailag egyaránt friss Balázs bácsi. — A munkásifjúság előtt távlatok nyíltak meg, s jól érezték társaim: elkövetkezett az ő idejük. A KIMSZ-ben beválasztottak az ellenőrző bizottságba. Sajnos a Tanácsköztársaság elbukott, s nekünk meg kellett húzódni. A segédlevelemet 1920-ban állították ki, ebben az évben emlékezetes eset történt velem. Májusfát állítottam, ezért bevittek a rendőrségre, s jól megpofoztak. Azt hitték, kiverték belőlem a kommunista eszméket, pedig éppen ellenkezője történt... Nem tettem le a suszterárat, 27 évig különböző cipészmestereknél dolgoztam, de voltam téglagyári segédmunkás, sőt, még az E5-ös út építésében is részt vettem. A múlt rendszerben a munkásmozgalomban részt venni, funkciót vállalni nem volt éppen veszélytelen, de Balázs Istvánt nem rettentették el a pofonok, a rúgások. A Magyar Bőripari Munkások Szakszervezetének 1922-ben lett a tagja. A cipészek és bőrmunkások 1936. július 1-jén választották meg a szakszervezet városi ' elnökének tisztébe, amelyet 1945-ig betöltött. Eközben agitált, röplapokat terjesztett, sztrájkokat szervezett. — Jól emlékszem, 1936-ban a cipészekkel sztrájkot szerveztem a magasabb munkabérért. A sztrájk eredményes volt, hiszen1 a cipészek száz-, a csizmadiák 80—90 százalékos béremelésit kaptak. A felszabadulást követően Balázs "István ismét ott volt a félegyházi politikai közéletben. Már 1945- ben — ekkor lépett be a pártba — tagja lett a Nemzeti Bizottságnak, s az akkori pártszervezeték által létrehozott ideiglenes képviselőtestületnek. Még ez év júniusában megszervezte a Bőripari Munkástermelőszövetkezetet, amelynek 1948-ig volt elnöke. A Füszért Vállalatnál dolgozott Kecskeméten 1951-ig, majd a Kiskunfélegyházi Városi Tanács ideiglenes elnökhelyettese volt. Később a járási tanács titkárságán végzett munkát, s végül a városi tanács iparügyi főelőadói munkaköréből vonult nyugdíjba. A pártmunkát természetesen nem hagyta abba, hiszen alapszervezeti titkár volt a Városi és a járási tanácsnál, sőt, 1957-től öt éven át munkáson szolgálatot is teljesített. Választott párttisztséget töltött be egészen a múlt év végéig. — Sajnos, az egészségem meggyengült, így csak a pártbizalmi tisztséget tudom vállalni — mondta. — Délelőtt sok az elfoglaltságom, de délutánonként általában itthon vagyok, rendben tartom ezt az apró kertet. Balázs István most is aj>ban az egyszobás városszéli kis házban él, ahol született. A legnagyobb öröm számára, ha két fia — mindkettő Kecskeméten lakik —, s unokái és dédunokái, akik gyakran, meglátogatják ... Gémes Gábor • A JÓI sikerült aratás után a kombájnokat a következő munkához, a napraforgó- betakarításhoz szakítják át a gépműhely Dobé István szocialista brigádjának tagjai. . * A varró. OaPan 8Zt* badidőru- hák készül- nek.
