Petőfi Népe, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-05 / 157. szám

IRODALOM • MŰVÉSZET KECSKEMÉTI RAJZFILMES MŰTEREM Másfél évtized sikerei, gondjai Éppen 15 esztendeje, hogy létrejött a fel- szabadulás után a magyar filmgyártás első Budapesten kívüli műhelye: a Pannónia Filmstúdió kecskeméti animációs műterme. Utólag már könnyű megállapítani, hogy eh­hez több dolog kedvező egybeesése kellett. Mindenekelőtt köszönhető annak, hogy a rajzfilm másfél évtizeddel ezelőtt már nagy léptekkel haladt a népszerűség ösvényein, a televízió jóvoltából is, s a szakemberek úgy vélték, további sajátos színt, pezsdülést hoz­hat e műfajnak a decentralizáció. És annak is, hogy az ötlet igen kedvező fogadtatásra talált Bács-Kidkunban: Kecskemét és a me­gye vezetői lelkesen a műterem életrehívása mellett voksoltak, támogatást szavaztak. Vé­gül, de nem utolsósorban, annak köszönhető e 15 éves alkotói közösség léte, hogy — bár különösebb hagyományai nem voltak a rajz­filmkészítésnek itt — akadt egy maroknyi fiatal, tehetséges grafikus, aki vállalta az út­törő murikét, aki elég ambíciót érzett ahhoz, hogy megismerje e sajátos műfaj titkait. CUMANIA — NYOLCADSZOR Múzeumok évkönvve Születésnapi beszélgetés — Kezdetben tizenöten voltunk — emlékszik Mikulás Ferenc, a műterem vezetője —, s a város egyik öreg épületében kaptunk helyet. Ma hatvan munkatársat számolunk. A különböző bérmun­kák mellett, mintegy 150 rajzfil­met készítettünk fennállásunk óta. Másfél évtizede még senki­nek nem volt közülünk főiskolai végzettsége, míg ma az alkotói gárda 40 százaléka dicsekedhet diplomával (bár természetesen ez önmagában nem lehet minő­sítés). A kezdet kezdetén egy 16 milliméteres felvevőgép jelentet­te technikai eszközeink legérté­kesebb darabját. Azóta sok mil­lió forint értékű eszközökkel, be­rendezésekkel gazdagodtunk (bár attól a színvonaltól, amit korunk rajzfilmgyártása követel, még mindig messze állunk). — Visszatekintve az eltelt más­fél évtizedre, a műterem melyik produkcióját, eseményét, vál­tozását tartod meghatározó je­lentőségűnek? Megelőzve a hosz- szas felsorolást, inkább így fo­galmazok: melyik ötöt, esetleg hatót a sok közül? — Azt mindenképpen, hogy e gyönyörű, új épületbe költözhet­tünk. Azután a Magyar népme­sék sorozatait, a Vízipók — cso­dapók című első egészestés pro­dukciót, egyedi alkotásaink vi­lágfeszti válekon nyert díjait, a műterem nemzetközi ösztöndíj- rendszerének kialakítását... — Ez eddig már öt! — És a Kecskeméti Animációs Filmszemlét, e műfaj egyetlen hazai seregszemléjét. Abban, hogy ennek a rangos eseménynek ez a város adhat otthont három- évenként, műtermünk sikerei­. nek is szerepe van. — Az itt készült kiemelkedő produkciók közismertek a tévé és a mozi rajongói számára egy­aránt. Sikereitektől — az elinúlt másfél évtizedben — nagyon sok szó esett lapunk hasábjain is. Ta­lán nem hat ünneprontásnak, ha éppen most a műterem gondjai felől kíváncsiskodom. Említet­ted például, hogy korunk igé­nyeitől jócskán elmaradnak az itteni technikai berendezések. — A probléma valahol ott kez­dődik, hogy ma még országunk­ban több mint 19 év egy-egy gép, berendezés kifutásának — lecse­rélésének —» ideje. Ha azt vesz- szük, hogy ez például az USÁ- ban három és fél esztendő csu­pán, akkor már arra is választ találtunk, hogy miért készül ki­sebb önköltséggel és sokkal több produkció egy miénkhez hason­ló méretű amerikai műterem­ben. Holott a szellemi tőkéjük talán feleannyi... — Itt mennyibe kerül egv rajz­film? — Egy percnyi általában 100 —150 ezer forintba. Igazán kor­szerű technikával rengeteg kéz­zel végzett munkát —, s persze munkabért — megtakaríthat­nánk, jócskán lecsökkenne a gyár­tási idő, az önköltség, több pro­dukcióra — avagy bérmunkára — lenne lehetőségünk, ami több pénzt hozna, és így tovább. Sze­rintem a ráfordítás hamar meg­térülne, csakhogy köztudottan szűkösek napjainkban népgaz­daságunk lehetőségei. Az állami támogatás a rajzfilmgyártás te­rén is csökkent. — Konkrétabban? — A dotáció reálértéke keve­sebb, mint tíz éve volt, vagyis az egy esztendőben készített alko­tások költségeinek alig tíz szá­zalékát fedezi csupán, a többit önerőből kell előteremteni. A bol­gároknál például ez éppen for­dítva van. Ezért' is szorgalmaz­zuk más országok rajzfilmesei­vel a kooprodukciót, ezért válla­lunk bérmunkákat. A kérdés, ho­gyan tarthatjuk meg szakmai önbecsülésünket, művészi törek­véseinket, miközben a profitra koncentrálunk. Az adott körül­mények között ugyanis a fogyasz­tótól reméli a támogatást szinte minden művészeti ág, mi is. A nézők többségének azonban a könnyű műfajú, szórakoztató jel­legű produkciók kellenek; a ké­pileg, gondolatilag gazdagabb művészfilmek kevésbé. Szerin­tem meg lehet — és meg kell — találni a kivezető utat, amelyen a népszerűség és a művészi igé­nyesség találkozik. Ilyen volt pél­dául a Magyar népmesék soro­zat, ilyenek a most készülő Leo és Fred epizódjai, s ilyen lesz a magyar népmondákat feldolgo­zó új 13 részes rajzfilmsoroza­tunk, melynek előkészületi mun­kái már megkezdődtek. — A tömeges és művészi igény találkozási pontjai, illetve ellent­mondásai sokat vitatottak vala­mennyi művészeti ág megítélé­seinek szószékein. — Talán azért, mert hajlamo­sak vagyunk minden művésze­tet rendíthetetlen komolykodás­sal, homlokráncolgatással páro­sítani, holott a humor is jelleg­zetessége lehet az úgynevezett elit művészetnek. De ez a kérdés úgy is feltehető, hogy valójában ki tesz le többet a társadalom asztalára; az, aki pályafutása so­rán készít hét-nyolc nagyszerű, sajátos világot tükröző, de csak szűk szakmai körben igazán el­ismert alkotást, vagy az, aki po- pulárisabb módon, de milliók szá­mára szórakozást, kacagást, örö­möt jelentő produkcióval rukkol elő? A válasz többféle alapállás­ból megfogalmazható. Az azon­ban kétségtelen, hogy rajzfilmes műtermünknek alaposan meg kell vizsgálnia a közeljövőben a le­hetőségeit, művészeti és gazda­sági szempontból egyaránt, hogy az elkövetkező másfél évtized­ben is eredményesen működ­hessen. Átgondoltabban, terv­szerűbben kell például foglalkoz­nunk ezután az olyan hasznot ho­zó kiegészítő tevékenységgel, mint a képregény, a matricák, avagy a külföldi bérmunka, ame­lyek bevételét azután a rajzfilm­gyártásunk pezsdítésére fordít­" hatjuk. — Ha jól tudom, a Pannónia Filmstúdión belül a kecskeméti műtermet is érintő lényeges vál­tozás történt július elsejétől. — így igaz. Pontosabban! a rajzfilmgyártás különvált. Ez azért érdekes a mi szempontunk­ból, mert hogyan törekedhettünk volna önállóságra, ha a műter­• Mikulás Ferenc: „Kezdetben tizenöten voltunk...” mek munkáját összefogó rajz- filmstúdió sem volt önálló eddig, holott a magyar animációs alko­tások 90 százalékát jegyzi éven­te. Szerintem szerencsés lenne, -ha a Pannónia Rajzfilmstúdió műtermei is — közöttük a kecs­keméti — minél nagyobb önálló­ságot kapnának a jövőben, hiszen így egyértelműbbé lehetne tenni a művészi és a gazdasági sike­reket vagy kudarcokat, s ezzel együtt kialakulhatna egy egész­séges versenyszellem a rajzfilm- gyártáson belül. — Milyen alkotások készülnek jelenleg és a közeljövőben a kecs­keméti műteremben? * — Még ebben a hónapban el­készül a már említett Leo és Fred sorozat első 13 epizódja, illetve magyar—bolgár koprodukcióban a Hogyan kerül Eszter az asztal­ra? című egyedi film. Nagy kará­csonyi verseny címmel egy 25 perces gyermekfilmet forgatunk amerikai megrendelésre. A régé­szet eredményeinek felhaszná­lásával az avarokról készülő pro­dukciónkat bizonyára jól tudják majd hasznosítani az ismeretter­jesztők, múzeumok is. Á magyar történelmi mondák megfilmesí­tését még az idén elkezdjük. Fo­lyamatban van a Kentaurgye­rek című rajzfilm forgatása. Egész estét betöltő alkotásként tervez­zük megfilmesíteni Mikszáth Kál­mán Beszélő köntösét és Diderot egyik művét... é Leo és Fred. Meg­álmodójuk: Tóth Pál. — Az elmúlt héten Zágrábban jártál, az animációs világfeszti­válon. Milyen tapasztalatokkal tértél haza? — Mindenekelőtt megemlíte­ném, hogy ötszáz'alkotást nevez­tek erre a nemzetközi seregszem­lére, s ebből 58 került a verseny­vetítések listájára, ahol a magyar rajzfilmeket öt produkció rep­rezentálta. Közülük kettő itt, a kecskeméti műteremben készült: Luc Degryse — belga ösztöndí­jasunk — Souvenir című egyedi filmje, illetve Tóth Pál Leo és Fred sorozatának egyik epizód­ja. Díjat ez alkalommal sajnos egyik magyar alkotás sem nyert. Tapasztalatszerzésre és -cserére azonban jó alkalmat kínált ez a fesztivál is. Különösen érdeke­sek voltak a retrospektív vetíté­seken bemutatott video- és kom­puteranimációk, melyek minden bizonnyal új fejezetet nyitnak a jövő rajzfilmgyártásában. A zágrábi seregszemlén kínálkozott lehetőség egyebek mellett arra is, hogy a világ különböző ré­szeiről érkezett szakemberekkel a Kecskeméti Animációs Film­szemle jövőjétől beszélgessünk. Konkrétabban: arról az elképze­lésünkről, miszerint az egész es­tét betöltő rajzfilmek nemzetközi seregszemléjének Kecskemét ad­na otthont az elkövetkező évek­ben, évtizedekben. Koloh Elek Ezer példányszámban jelent meg a Bács-Kiskun megyei mú­zeumok évkönyve. Jóllehet, a belső borítón 1984-es datalást látni, ami hizomyána a kézirat nyomdába adását jeleníti. E hat­száz oldalas kiadvány, formáját tekintve ás nagyszabású vállal­kozásnak tűniiik. A Cumania korábban — 1972- től 1983-ig — tematikus szer­kesztésben készült. Három ar­cheológiái, két ethnographiai és ugyancsak két históriád kötet lá­tott napvilágot. A másítani kiad­vány évkönyvjellegű, több szak­terület kutatási eredményeit fog­lalja ’össze, fejezetenként más­más témával foglalkozik. Egy­szerű okok készítették a szerkesz­tőket — dr. Bánszky Pált és dr. Sztrinkó Istvánt — a változta­tásra: gyorsabb publikálása le­hetőséget kinél, mint a tematikus összeállítás. Hét fejezetben sonakoziniak me­gyénk muzeológusainak, kutatói­nak tanulmányai. A művészet­történet témakörébőll két anyag olvasható a Cumaniában. Simon Magdolna Kedskemét építésze­tével foglalkozik. Érdekes, so­kak számára hozzáférhetetlen il­lusztrációk egészítik ki mon­dandóját. A századforduló épí­tészeti elképzeléseit a Bács-Kis­kun Megyei Levéltár tervainya- gámak felhasználliásával, elemzé­sével ismerhetjük meg. Bánszky Páll a Kodály Zoltánról készült képzőművészeti alkotásokat .mu­tatja be. A helytörténeti össze- állítáisban Sz. Körösi Ilona ada­tokat közöl a reformkori Kecs­kemét életmódtörténetéről, Sza­bó Zoltán pedig a kecskeméti céhek 18. századi vallási vitáit eleveníti fel. Két tanulmány fog­lalkozik a régészettel, a me­gyénkben végzett ásatások lelet­J anyagát dolgozzák fel igen ap­rólékosan, sok-sok képpel il­lusztrálva. Biczó Piroska az Ár­pádkori települések leletmenté­seit, V. Székely György pedig a Ladányibene-Hornyákdornb 13. századi, felszínre került kincseit elemzi. , Legtöbb írás témája a nép­rajz. Bárth János a Bácska észa­ki határvidékén elterjedt föld­művelés és állattartás 18. szá­zadi vonatkozásait vizsgálja Bosnyák Sándor adatokat közöl az alföldi magyarság néphitéhez, a juhászbojtárból lett író, Kádár Lajos visszaemlékezései alapján. A szerző 1972-beri kereste fel a tiszaialipári születésű Kádár La­jost, hogy összegyűjtse az Alpár néphitére vonatkozó emlékeket Hankóczi Gyula a kiskunsági te- kerőlan,tokról, Sólymos Ede a ba­jai halászcéhekről ír. Tanulmá­nyaikat fotók, mellékletek teszik teljessé. Sztrinkó {István úgy­szintén érdékes témát dolgozott fel: a Duna—Tisza közi lakóhá­zak tűzhelyeire Vonatkozó isme­reteiket foglalta össze. Az irodalomtörténeti közlemé­nyek között szerepel Fazekas István összeál’ilítása. A kiskun­félegyházi születésű költőhöz, próza íróhoz. Falu Tamáshoz, címzett levelekből ad váloga­tást. Orosz László a Bánk bán nemzeti színházi előadásainak szövegét elemzi 1368-tól 1929-ig. Hegedűsné Kalmár Agnes Gra- bowieczky Leon játéktervezőről emlékezik meg. A Cumania Em­bertan című fejezetében Henkey Gyula és Kalmár Sándor 1958 és 1980 közötti vizsgálódásairól ad számot, Számvetésűikből a kis­kunsági őslakosok jeílsmzcit is­merhetjük meg. Borzák Tibor UTASSY JÓZSEF: Rigóhívogató Gyere, te kis néma madár: feketerigó! Hagyd ott, olyan vén a határ, ránézni se jól Gyere, hallgatag testvérem, diktátor a tél! Hallgassunk együtt kevélyen, súgva, mint a szél. Ne borzongasd a bokrokat, gyere, gyere már, bajtársam a sorsban: költő fekete madár. TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: Mirigy jeligére Luc Degryse versenyfilmjének egyik pillanata. Reggeli újságböngészése köz­ben szokatlan házassági apróhir­detésre bukkant Kiss Ödön. Több­ször is elolvasta, mert egyszerű­en nem akart hinni a szemének. „30 éves, 165 cm magas, arány­talanul kövér, nagyon csúnya, albérletben lakó kisfizetésű tiszt­viselőnő keresi elnéző és megér­tő férfi ismeretségét házasság céljából „Mirigy” jeligére a ki­adóba.” Agyafúrt — csóválta meg a fe­jét Kiss Ödön. — Ez a nő tisz­tában van vele, hogyan lehetsé­ges annyi fényesre szidolozott önreklám közül előnyújtózkodni. Pedig a fejemet rá, hogy minden­nek a. fonákja igaz, és egy na­gyon csinos, karcsú, jókeresetű, vezető beosztású hivatalnokról van szó. Hatásos reklám az egész, figyelemfelkeltés a temérdek „na­gyon csinos”, „szépnek mondott”, „széparcú"... stb. között, akár az édességek émelyítő garmadá­jában egy adag füstölt csülök. Ha viszont mégis igaz, amit közölt — töprengett tovább —, akkor meg az őszintesége bámu­latra méltó. Ilyen pőrén kitárul­kozni, ez minden tiszteletet meg­érdemel! Elhatározta, hogy ír a nőnek, megismerkedik vele. Több váz­lat után egy nagyon szép, csaknem költői levelet fogalma­zott, melyben az őszinteséget hangsúlyozta ki, mint a társas­kapcsolat legfontosabb érzelmi fundamentumát. Nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy so­hasem vonzották a szexbombák. A levélben mellékesen kitért arra is, hogy főosztályvezető, egy Zsiguli és egy épülő hétvégi ház gazdája, csalc éppen a feleségé­ről meg a két gyermekéről nem tett említést. Nem lehet mindent egyszerre, majd alkálomadtán sor kerülhet a kényesebb témák­ra is. A nő válaszolt, telefonszámot adott meg, és Kiss Ödön még aznap felhívta. — De én valóban nagyon csú­nya vagyok — közölte a nő a te­lefonba —, ne tápláljon illúzió­kat, mert a hirdetésben a színtisz­ta igazat írtam. Kiss Ödön megnyugtatta, hogy nem táplál illúziókat, és a hir­detésben éppen ez a kendőzetlen őszinteség ragadta meg, ezért hát nagyon szeretné a személyes találkozást. A nő azt felelte, hogy ő szíve­sen találkozik személyesen is, de nem akar hiába fáradni, te­hát mielőtt bármiben megálla­podnának, jobb, ha Kiss Ödön előbb átgondolja a dolgot. Ugyan­is már kétszer adott fel ilyen szöveggel apróhirdetést, kétszer ment el hiába, nem volt ott az illető, illetve lehet, hogy még­is ott tartózkodott, csak éppen a megbeszélt jel hiányzott előle. — Ahogy megláttak, nyilván eldugták az újságot. De megér­tem őket, hiszen én valóban bor­zasztóan kövér és nagyon 'csú­nya vagyok, a férfiak), meg ugye... — Ne is folytassa — vágott közbe Kiss Ödön —, csak sajnál­ni tudom azokat a szerencsétle­neket. ők még nem tudják, hogy az őszinteség mindennél fonto­sabb. Sőt továbbmegyek, az őszin­teség szépít, tehát én máris csi­nosnak látom magát. — Ez igazán nagyon kedves — mondta a nő —, de azért csak legyen mindenre felkészülve. Ha akarja, adhatok egy kis előzetes jellemzést önmagámról. . . — Isten őrizz! — tiltakozott Kiss Ödön—, hová gondol? Meg-' fosztana a megismerkedéssel já­ró meglepetés izgalmától ... A hangja igazán kellemes, a töb­bit bízza a képzeletemre. Aztán megállapodtak egy presszóban, a napban, az idő­pontban és az ismertetőjelben. Kiss Ödön az Üj Tükör legújabb számát teszi majd az asztalra, a nő meg egy színes esernyőt hoz a hóna alatt. Ha véletlenül elke- ' rülnék egymást, Kiss Ödön ter­mészetesen újra jelentkezik te­lefonon. — Azért a Mirigy jelige túl­zás — kockáztatta meg Kiss Ödön búcsúzóul. — Hogy lehet valaki ennyire engesztelhetetlen ön­magával szemben? Nem is be­szélve arról, hogy sajátmagunk esztétikai hovatartozását a leg­nehezebb megítélni. — Csak várja ki a végét — ne­vetett halkan a nő —, és maga is tapasztalni fogja, hogy nem ír­hattam Tündét vagy Csipkerózsi- kát... Sőt, ha belegondolok, ta­lán még egy kicsit elnéző is vol­tam magammal szemben. Kiss Ödön felajzottan készült a találkozóra. Sok kalandban volt már része, de úgy érezte, mindegyik között ez lesz a leg­izgalmasabb. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a nő olyan csúnya legyen. Akárhányszor próbálta elképzelni a találkozá­sukat, mindig egy nagyon csi­nos nő perdült be a presszóajtón, aki majd kicsit csúfondáros ne­vetéssel honorálja az ő meglepő­dését. És ha mégis? Ha valóban nagyon csúnya? Akkor meg az őszintesége lenyűgöző. Aki ké­pes ilyen kegyetlen önkritikával nézni saját magát, az kemény jellem, egyéb dolgokban is kö­vetkezetesen egyenes lehet. Vagy­is mindenképpen megéri, hogy megismerje. Ha nagyon csinos, akkor ugyan hazudott a hirde­tésben, de a szépsége jnenti, ha nagyon csúnya, akkor meg az őszintesége vonzó. És negyven­évesen már megengedheti ma­gának az ember azt a luxust, hogy ezt az erényt a szépség fö­lébe helyezze. A megbeszélt időpont előtt már egy jó negyedórával ott ült a zsúfolt kis presszóban, és feszül­ten leste a bejáratot. Az Üj Tü­kör legújabb számát a kólásüveg- hez támasztotta. Ha nagyon csinos, fene bánja, ha nagyon csúnya, üsse kő — latolgatta, amíg lassan kortyol­gatta a kóláját, ahogy vánszo­rogtak a percek. Aztán a megje­lölt időpontban pontosán megje­lent a nő. Hóna alatt a színes esernyőt szorongatta, és Kiss Ödönnek első döbbenetében az jutott eszébe, hogy az a színes esernyő az egyedüli, ami vala­micskét mutat rajta. Ez a nő nagyon őszinte ...! — ismerte el tárgyilagosan, mígi gyorsan becsúsztatta aktatáská­jába az Üj Tükröt, és kicserélte egy Esti Hírlappal. A nő tétován elindult az asz­talok között, arcán zavart, kicsit ráfagyott mosollyal nézegetett szét, és amikor az eredménytelen körséta után kilépett az utcára, Kiss Ödön sajnálattal kevert lel­kifurdalást érzett. Mintha egy ember féltve őrzött titkába pil­lantott volna felelőtlenül, hogy aztán szemérmetlen módon visz- szaéljen vele. Szeretett volna fel­ugrani és utánasietni, hogy visz- szahívja legalább néhány szóra, egy kis beszélgetésre, de úgy érez­te, a lábait láncos vasgolyók húz­zák, akár a középkori elítéltek­nek. Pedig — villant át az agyán — talán ez lehetett az egyetlen nő az életemben, aki igazán őszinte volt hozzám! i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom