Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-25 / 148. szám
4 9 PETŐFI NÉPE « 1986. június 25. KÜLFÖLDI PROFESSZOROK BAJÁN „.Nagyon érdekes a Dr. Asahitaro Nishimura, a tokiói Waseda Egyelem néprajzprofesszora és dr. Andres von Brandt professzor, a hamburgi Halászati Fogás technikai Kutatóintézet igazgatója a napokban Bajára érkezett, dr. Sólymos Ede, a Türr István Múzeum nyugalmazott igazgatójának vendégeként, aki a halászat múltjának közismert hazai kutatója. A Sugovi- ca Szálló teraszán beszélgettünk a két vendéggel. — Az elmúlt harminc évben a halászcsónakok, 'halászhajók érdekeltek leginkább, illetve maga a tengerek világa. Ezt vizsgáltam Thaiföldön, Kambodzsában, Sri Lankában és még több dél-ázsiai országban — mondja dr. iNishimura, amikor kutatásuk felől érdeklődöm. — Engem is a halfogás technikája érdekel, pontosabban az, hogy különböző eszközök, módszerek miiként segítették az élelmiszerszerzést — közli Brandt professzor. — Miközben intézetem a leghatásosabb halfogási módokat, eszközöket igyekszik kidolgozni, ón gyűjtöm, rendszerezem a földkerekségen használatos halfogási szokásokat és eszközöket, — A napokban érkezett meg a professzor úr legújabb könyve, a Londonban kiadott Fish Catching Methods of World, mely éppen Sólymos Ede munkássága alapján közli a magyar adatokat. Milyen hasonlóságok vannak egyes népek halászati kultúrájában? — A halászat, a halászélet a különböző országokban a földrajzi, gazdasági, történelmi stb. hatások miatt eltérő — véli Andres von Brandt. — Az azonosságok megtalálását nehezíti, hogy általában szűk földrajzi környezetiben gondolkodunk. Az összehasonlító módszer kidolgozásában jelentős eredményeket ért el egy magyar kutató, dr. Gunda Béla, a debreceni egyetem Herder-díjas professzora is, aki évekkel ezelőtt kapcsolatba lépett a világ halászattal foglalkozó tudósaival és tanulmányokat kért tőlük. Ennek eredménye két vaskos kötetben jelent meg (The fishing culture of the world, Bp., 19114.). Véleményem szerint szükség lenne egy nemzetközi központra, amely irányítaná a kutatásokat és az információcserét — mondja a japán tudós. — Én lí)64-ben Tokióban egy konferencián javasoltam, hogy hozzanak létre egy olyan teamet, amely csak ezzel foglalkozna. — Hogyan szereztek tudomást a bajai gyűjteményről? — Valami katalógusban találkoztam vele először, és nagyon örültem, amikor Lengyelországban annak idején megismerkedtem dr. Sólymossal. Tőle aztán bőséges információkat kaptam — magyarázza a japán kutató. 9 Dr. Andrea von Brandt és dr. Asahitaro Nishimura. — Mi a célja a mostani bajai látogatásuknak? — A baráti találkozáson túl a múzeum halászati gyűjteményének a megismerése, illetve az, hogy tájékozódjunk a magyar múzeumok munkájáról. — Én most egy katalóguson dolgozom — veszi át a szót Brandt professzor —, mely a világ halászati gyűjteményeit sorolja fel, és ehhez itt is gyűjtöm az adatokat, — Önök bejárták az egész világot. Mond valami újat a bajai gyűjtemény? — Mivel elsősorban tengeri halászattal foglalkozom — válaszai a japán tudós —, nekem újdonság a folyami halászat. Nyilvánvaló, hogy más munkaeszközöket, életmódot és kultúrát fejleszt ki a tenger, mint a folyó. — Valóban sokfelé jártunk, és sok mindent láttuk, mégis találunk újdonságokat. Mindkettőnk számára nagyon érdekes a butykáló, amit csak irodalomból ismertünk, s például nagyon tanulságos volt megismerni részletesen a jelzővel felszerelt emelőhálót és a búvárhálót is. — Milyen jelentőséget tulajdonítanak tudományos munkásságuk szempontjából a személyes kapcsolatoknak? — Nagy a jelentőségük. Sok tudóst ismerek itt, Európában is — magyarázza dr. Asahitaro Nishimura. — Megküldjük egymásnak tanulmányainkat, bibliográfiáinkat, felhívjuk egymás figyelmét új könyvekre, levélben megvitatunk különböző problémákat. Elég gyakori a levélváltás, de az különösen nagy öröm, ha néha személyesen is találkozhatunk, mint most itt. Baján, ahol nagyon kedvesek az, emberek. És nagyon tetszik a városuk. , Agócs Imre OLVASÓNAPLÓ Az önző gén Nagyon szeretem a krimit, a kalandregényeket, minden olyan könyvet, amitől nehéz elaludni, de olyan izgalmas írásművet, ni int Hi. hard Dawkins Az önző g< n ríű tudományos esszéje, ■i •Ütemben nem olvastam. .' , : /o. óm kisebb és nein 'i.o : keres és talál(!) ví'. r .gy mi az élet ért 1 guü'is az egyetemi ,it'r'cnot olyan alapin'v. ni. a ember van, .. I ote/.i.;, és válasza várat magára. Richard Dawkins könyve — ha tetszik, ha nem — felelet; ' ad rá. Egvik legszellemesebb hasonlataim írja: az ember, vagy bármelyé állat olyan túlálőeép, amely nem más. mint az önmaga túlélésére és sokszorosítására szakosodott gén, e funkcióra beprogramozott. végrehajtó apparátusa. Az ellenvéleményekre, esetleges ellenpéldákra is választ ad a szerző, míg végül elfogadjuk. hegy bizony számítógépek vagyunk, ak'ket ugyan magunkra hagytak, bizonyos döntések rajtunk. az. eszünkön múlnak, de a vezér érdekében. Ez pedig -az önző gén. Te vakarod a hátam, én meg lovag y éden. Ez a könyv égvén n a legtalálóbb sűrítési- V kifejtendő tételénei. : r az. önző. M: ni at fülszövege írja, a könyv, a .‘^jelenésekor — tíz éve. Angliában — kisebb tudo- mánye.s botrányt kavart, ami nem is csoda. Aki követi az Elet es Irodalom hasábjain most zajló (vagy inkább öldöklő) vitát a tudomány es áltudomány ellentmondásairól, az már .semmin sem csodálkozik. Legfeljebb elszomo- rodik, hogy úgy látszik, Angliában sem jobb a helyzet. A fiatal oxfordi tudós veszélyes álláspontról indítja logikai következtetéseit: nem arra alapoz, amit mi, emberek magunkról tartunk, vagy tartani szeretnénk, hanem olyan természeti-biológiai lényként fog fel bennünket, „ami” ugyan némileg különbözik az altatás növényvilágtól, de ugyanazon céltól vezérelve oldja meg problémáit. Bizony; Albert Einsteinben és a disznóparéjtoan sok a közös vonás. A sok-sok felmerülő kérdés legfontosabbika az, hogy ezek szerint miként lehetséges az ember sajátos különállása: már- már úgy meghódította a természetet, hogy lassan minden saját (helyes vágy téves) akaratán múlik? A választ úja'bb szellemes hasonlattal kapjuk meg. Ez pedig a tudományos-fantasztikus regények kedvelt alaptémája, az alkotója fölé kerekedő gép, a hatalmat megkívánó robot esete. Az ember olyan számítógép — tételezi fel Richard Dawkins —, amit túl jól programoztak, ezért, megismerte saját gazdáját, és olyan eszközök birtokába juttatta önmagát, melyek segítségével urát és parancsoíóját is le tudja győzni: a gént, A kérdés — ezzel mit ér el, mi célból, és mi az értelme — nyitva marad a könyvben. Ugyanis az emberiség önmegsemmisítésének veszélye jó királyunk, a gén uralma alatt föl sem vetődhetett volna. A könyv mondandóját — vér- mérséklet szerint — különféleképpen lehet fölfogni. Ellenbib- 1 iáként — amikor az ember nem történelme' elején, hanem a vége felé lázad teremtője ellen, fölfogható pesszimistán, optimistán, nek;keseredve, vagy éppen a teljes felelőtlenség hiteles igazolásaként, de leejtett kesztyűnek is: lássuk, mire megyünk mi. emberek, ha saját magunk urai leszünk? Egyelőre táplálkozunk, élünk, szaporodunk. Ez mindenesetre — ahogy néhány százezer év tapasztalata mutatja — már bevált. (Gondolat, Budapest. 1986.) Hámori Zoltán HONISMERET — HELYTÖRTÉNET A pota néprajzi csoport A Kalocsai Sárköznek nevezett földrajzi-történeti tájegység északkeleti részén, Kalocsa város egykori határának területén egy környezetétől jól elkülöníthető újkori magyar néprajzi csoport él: a pota. Az általuk lakott föld, a kalocsai szállások világa ma öt közigazgatási egység: Kalocsa. Szakmar, öregcsertő, Ho- mekmégv és Drágszél határát képezi. A kalocsai szállások' lakóinak viseleté, hímzése és színes falfestése ismert a magyarság körében. Pota megnevezésük azonban a legutóbbi időkig nem keltette föl a kutatók figyelmét, annak ellenére. hogy a pota éppen olyan, napjainkban is élő. gyakran használt megkülönböztető népcsoport- név. mint például a mezőkövesdiek matyó elnevezése. A kalocsai szállások hagyományőrző parasztnépének egyik fontos sajátossága, hogy katolikus vallásé, ök mindig különbnek érezték magukat a Duna melléki helységek református lakóinál, akiket „falusiakénak neveztek, és akiket erkölcsi alapon elítéltek egykézősükért. Azok viszont, a szállásiakat nézték le sok gyefe mékükért és cifrálkodé hajlamukért. A szállások lakói és a poták a déli ő-ző nyelvjárás kalocsai változatát beszélik. Erre az ő-zésen és a régies ű-zésen kívül a hosz- szú mássalhangzók időtartambeli megrövidülése jellemző. Kiejtésük szerint például a „jöttéim”, „gyütem”, az „asszony”, „oszony”, a „visszakellett jönni”, „visza kólót gyüni”. Ez a jellegzetes beszéd korán felkeltette a környékbeli helységek lakóinak érdeklődését, Tréfálkozás közben igyekeztek utánozni a kalocsaiak kiejtését és gyakran előfordult, hogy az utánzóit szó gyúnynévvé vált. például a potás hangsúllyal ejtett „madzagos”. A valláson, a közös eredet tudatán és a nyelvjáráson kívül a viselet, a hímzés és a kézi falfestés voltak azrtk a területek, amelyeknek jellemző vonásai alapján leginkább elkülöníthetők a kalocsai poták a környezetüktől. A színes hímzéssel ékesített női viselet az apró díszítésben különbségektől eltekintve hasonló az egymástól legtávolabb eső szállásokon is. de alapvetően eltér a Duna melléki falvak református lakóinak puritánabb, sötétebh női viseletétől és a déli nemzetiségi falvakétól is. A századunkban egvre színesebbé váló virágos kalocsai hímzést a város és a szállások parasztnépe fejlesztette ki. A szállásokon egykor elterjedt kézi falfestésnek, a pingálás- nak pedig nemhogy a környéken, de országrésznyi területeken túl is nehéz méltó párjára akadni. A pota szó jelentésváltozáson ment keresztül. A XIX. század végén a matyó szóval együtt még úgy jegyezték föl Kiskunhalason, mint a református többségű város szegény katolikusainak csúfnevét. 1910-ben viszont Patajon már a kalocsaiak megnevezésére használták. Vallási kisebbséget jelölő gúnynévből itehát egy népcsoport nevévé vált. Valószínűleg azért, mert e tájon a refor- mátusság számára Kalocsa és szállásainak népe merítette ki igazán a katolikus fogalmát. Napjainkban nemcsak a reformátusok, hanem a közelebbi és távolabbi katolikus helységek népei is pofának nevezik a kalocsaiakat. pontosabban a kalocsai szállások lakóit, A pota szó ma már olyan népcsoportnév, ami mögött a jelzett terület néprajzi elkülönülése, a megnevező helységekéhez viszonyított kulturális különbözősége érződik. Ezt jól érzékeltetik a halasi, a jánoshalmi és a keceli tanyákon lépten-nyomon feljegyezhető ,,po- taembör”, „potaasszony”. „po- taszoknyás” kifejezések. A „potás" jelző használata elterjedt a környéken. Minden olyanra mondják, ami a kalocsaiakra emlékeztet: sokvirágú, színes ruhára. rövid szoknyára, szép templomi éneklésre, hegyes orrú barna menyecskére. Bárth János TISZJELET HUSZÁR1K ZOLTÁNNAK Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban Neveztek lilmpoétunak, képírónak, a vizuális beszéd megújí- tójának, a szuverén iílmnyelv megteremtőjének. Munkait illették szürrealista, reneszánsz, impresszionista és' barokk jelzőkkel. Öt magát reneszánsz, kísérletező embernek — aki költő, képzőművész, díszlettervező es filmrendező volt. Aki negyven évesen rendezte első játékfilmjét, s aki ötvenévesen ügy halt meg, hogy tovább él íilmtakercse- ken, amelyek nélkül már nem lehet többé filmtörténetet írni, sem idehaza, sem másutt. Az alkotó ember, a sokoldalú művész előtt tiszteleg most halála után öt évvel a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Hommage á Huszárik Zoltán című kiállítás. Amely Huszárik nyolcszáz grafikájából válogatott kétszáz alkotásával meggyőz arról, hogy a számos díjjal, fes/.tiválsikerrel elismert filmrendező képzőművésznek is kiváló. Schéner Mihály, aki az aszódi gimnázium rajztanáraként felismerte,, támogatta a tehetséges Huszárik Zoltán képzőművészeti törekvéseit, kiállítási megnyitójában úgy vélekedett: „Huszárik, miként a reneszánsz ember, az önkifejezés minden lehetőségét megragadta. Grafikáit úgv értelmezhetjük, mint filmrendezői tevékenységének sajátos útijegyzeteit, érdekes emberekről, távoli tájakról, különös karakterekről, ám e yaj- zok, mint szuverén alkotások is megállják helyüket”. Huszárik sok interjúban elmondta, eredetileg képzőművésznek készült, véletlenül vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára (egy felvételiző barátját kísérte el. amikor a vizsgabizottság beszólította az ott tébláboló fiatalembert.) Pályája azonban nem volt zavartalan. Harmadévesen elbocsátották a főiskoláról Sok mindemmel próbálkozott, volt olajbányász, vasúti pályamunkás, biztosítási ügynök, szobafestő, részt vett a Vajdy,hányad vára restaurálásában, oft- hon Domanyban földet művelt Aztán a filmgyár szerződtette ügyelőnek, másodasszisztensnek Később Várkonyi Zoltán támogatásúval folytathatta főiskolai tanulmányait. Nyolc rövidfilm (egyebek közt a tíz hazai és nemzetközi díjat nyert Elégia, az ugyancsak több hivatalos elismerést szerzett Amerigo Tot, a Tisztelet az öregasz- szonyoknak az A piacéra és két nagy játékfilm (Szindbád 1971. Csontváry 1980) maradt utána. Vonzotta a színház is. Debrecenben megrendezte Örkény István Macskajátékát (a díszleteket is maga készítette). S azt tervezte, a Csontváry-film befejezése után néhány évig színházban dolgozik. írásai is fennmaradtak. Legutolsó munkájának forgatókönyv- vázlatát az Élei és Irodalom közölte Filmjeiben, grafikáiban, írásaiban az elmúlás gondolata foglalkoztatta. Az örök témák érdekelték: a születés, a halál, s ami e kettő között van: szerelem * Egy ríjz A kiállításról. es szeretet, figyelem mindenemben esendöség és szenvedés iránt. Érdeklődése sokoldalú volt. Legfontosabbnak mégis a piktorát tartotta. Hogy miért, arra válaszoljunk saját szavaival: ..Azért is. mert következetesen megőrzi képi látásmódomat, és amikor nem dolgozom. kiváló munkaterápiának bizonyul. Egyébként gyerekkoromtól kezdve a népművészet, a képzőművészet és a költészet volt a szellemi nevelőm. Irántuk való érdeklődésem ma is csorbítatlan. Szeretem. azokat az alkotásokat, •amelyekben az értelem és az érzelem csakúgy, mint a valóságban, ikertestvérek”. A kiállítás szeptember 14-ig tart nyitva. K. M. Ha elég hosszan eltöpreng az ember, milyen szörnyű halál lehetett így belehullani a kudarc örvényébe, hamar elhiszi, hogy Marilyn átokkal az ajkán távozott, s ma is itt kisért a közelben —• az amerikai kísértetek First Lady-je. Oly könnyedén kapcsolódik minden mindennel az okkult világában, miért ne hihetnénk hat, hogy az ő keze rántotta el a kormányt a chap- paquiddicki hídon? Miért is ne hinnénk el, hogy a brentwoodi hacienda cementtéglás szobájában esett szomorú halál visszhangjából indult útjára akárhány bánat és karrier? Való igaz, hogy az elkövetkező perek során Hobby Kennedy mind jelentékenyebbé nőtt, s már az igazi nagyságnak sem volt híján, amikor ráköszöntött élete utolsó estéje — de miért ne feltételezhetnénk. hogy ez a finomszövetű és rejtélyes folyamat, amely a nagyságig emelte, nemcsak bátyja halálának óráján vette kezdetét, hanem azon a holtsápadt hajnali órán is. amikor Marilyn búcsúja után megszökvén Los Angelesből, szembenézett és leszámolt valamivel magában? De ha mar odáig el mentünk, hogy ily nagy befolyást tulajdonítsunk Marilynnek egy nem akármilyen amerikai hős életéest. Maller: Marilyn — Coronet Kiad», i9ti: — magyar fordítása ISSC-ban jelenik meg a Corvina Kiadónál. Ebből közlünk részleteket.! ben, miért ne mehetnénk még messzebb, s miért ne láthatnánk épp az ő halálában azt a magot, amelyből az elkövetkezendő gyilkosságok mind kisarjadtak? Mert ugyan ki lehet biztos benne, hogy nem állott érdekében vagy a ClA-nek, vagy azFBI-nak, vagy a maffiának, meg ráadásul még a fél világ titkosrendőrségeinek, hogy az elnök öccsét hírbe keverjék egy filmsztárral, aki azelőtt egy színműíró felesége volt, akitől „kommunista mozgalmak támogatása” miatt megtagadták az útlevelet? Olyan ostoba persze még az FBI se lehetett, hogy Mata Harinak próbálja beállítani Marilynt, s persze nem is maga miatt tartották oly szoros megfigyelés alatt, hanem a Kennedy- fiúkra voltak kíváncsiak. Ha hajlandók vagyunk hitelt adni a történetnek, mely szerint az FBI eltüntette a Santa Moni- ca-i telefonközpont papírszalagját, akkor azt is meg kell kérdeznünk, hogy vajon az FBl-nak melyik szárnya tehette? Vajon óvni akarták-e a Kennedyek hírnevét, avagy éppenséggel ellenük gyűjtöttek bizonyítékokat? Nem lehetséges-e, hogy a CIA csúcsain lábrakapott az ijedelem, hogy esetleg éppen maga az elnök — nem sokkal a Disznó-öböl után vagyunk — vezeti akarva- akaratlanul, esetleg mit sem sejtve, azt a baloldali mozgalmat, amelynek hullámai már Amerika gyökereit mossák? De ha ezt a gyanút túlzásnak találnánk, még mindig könnyűszerrel feltehető, hogy tálán az FBI főnökének állhatott érdekében néhány olyan értesülést szerezni, amely jól jöhet neki még az alkudozásban, amikor felszólítják majd, hogy mérsékelje kissé a hatalmát. Akad-e, aki merőben kizártnak tartja, hogy Bobby Kennedy úgy érezte, kénytelen elhalasztani a bátyja halálát követő vizsgálat bírálatát, míg maga is be nem költözik a Fehér Házba? Ha Marilyn csakugyan a balsors szelleme volt — „Happy Birthday, drága elnök úr” — akkor ez a szellem mélyen belenyúlt a történelem gépezetébe. A vége felé már politikai érdekek uralták az életét, s a halálát még inkább. Ha csakugyan gyilkosság volt, amit úgy rendeztek meg, mintha öngyilkosságot követett volna cl kétségbeesésében, mert elfordult tőle a szerelme — gondoljuk csak meg, micsoda nyomást gyakorolhattak ezzel utóbb a Kennedyekre! Vagyis joggal mondhatjuk, hogy volt indíték a gyilkosságra. Az persze mar más kérdés, hogy bizonyítékokat is találunk-e. Bizonyíték, úgy tűnik, fikarcnyi sjnesen; sót, a gyilkosság teóriájával szemben ott ál! Marilyn labilitása, az a nagyon is valószínű eshetőség, hogy több altatót vett be a kelleténél, s hogy a tébolyultati dolgozó orvosok hiába próbálták megmenteni az életét — ami kétségkívül egyszerűbb magyarázatot kínál a sok furcsa ellentmondásra. (A melltartóját például azért is eltávolíthat ták, mert mesterséges légzést , alkalmaztak. Nemkülönben lehetséges az is, hogy Mrs. Murray mindjárt az elejen betörte az ablakot és félrehúzta a függönyt, $ csupán azért mondott mást, mert valahogy el kellett tussolni a hiányzó időt.) Viszont természetszerűleg az is elképzelhető, hogy a gyomormosásra azért volt szükség, mert él kellett távolítani a szervezetéből azt, ami megölte. Am ha tovább erőltetjük csekély esélyünket, hogy bizonyítani tudjuk a gyilkosságot, fennáll a veszélye, hogy veszendőbe megy valami ennél lényegesebb és fontosabb. Hiszen halála részleteinek elösn- rolása közben máris szem elől tévesztettük a kínt. Marilyn elment. Lebukott az utolsó tabletta horizontja mögött. Se külső hatalom, se fájdalom nem volt hát erősebb önnön magánál, annál az erőnél, amivel ó húzta magot lefelé. Kishíján megfojtották már csecsemőkorában, majdnem belefulladt az árvaházi életbe, a víz alá nyomták a filmgyárban, nem sok hiányzott hozzá, hogy torkán akadjon a harag a házasságaiban, de mintegy dacból talán, mindvégig ura maradt a sorsának, ami talán egyúttal azt is jelenti, hogy a halála fölött is maga akart rendelkezni, s ki tudja. nem szólalt-e meg fülében hi- vogatóan az örökkévalóságból r valami gyermekkori dalocska, mire nagyot szökkenve maga mögött hagyta zsibbadt lelke kínjait, hogy majd új eleire keljen egy másikban; istenhozzádgt int a világnak, melyet meghódított, s aztán nem tudta, mitévő legyen vele. Sose fogjuk megtudni, így ment-e el. Hiszen épp ily könnyen elképzelhető, hogy csak kában áttévedt a határvonalon. sirva- zokogva szíve utolsó csücskébe húzódva, de nem volt. aki válaszoljon. Anyja kételyébe burkolózva jött közénk, s rejtély ködében távozott. (Vege) (Bari István fordítása)
