Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-09 / 134. szám

SZOCIALISTA KULTÚRÁÉRT KITÜNTETÉST KAPTAK Kétszázöt éve született George Ste­phenson (1781 —1848) angol mérnök, fel­találó, a vas­útépítés út­törője. A gőz ere­jét már az ókorban felismerték, s évszáza­dokon át tudósok egész sora já­rult hozzá ahhoz, hogy a gőz a közlekedésben is szerepet kap­jon. Az első sínen haladó gőz- kocsit 1805-ben mutatta be Ri­chard Trevithick angol mérnök. S búr maga Stephenson is kije­lentette, hogy „a mozdony nem egy, hanem’ az összes eddigi technikusok munkája”, ennek ellenére a gőzmozdony feltalálá­sa a köztudatban George Ste­phenson nevéhez fűződik, ö ma­ga bányafűtő gyermeke volt, s szülei elemi iskolába sem tudták járatni. Később egy bánya al­kalmazottja lett, ahol felismer­ték a fiú képességeit és egy gőz­gép kezelésével bízták meg. Tu­domást szerzett az említett an­gol mérnök félig kész találmá­nyáról, s ettől kezdve- minden idejét a gőzmasina szerkeszté­sével töltötte. 1814-ben készült el új rend­szerű mozdonya, amely fényesen kiállta a megtartott próbát. Az angol bányatulajdonosok azon­nal felismerték a gözmozdony- ban rejlő óriási lehetőséget, meg­építették — Stockton és Darling­ton közt — az első vasútvonalat, amelyet 1825. szeptember 21-én adtak át a forgalomnak. MŰSOR 1986. június 9-én, hétf&n. ERDEI FERENC "MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ,17.3# órakor:’OKÉ A MUSICAL! A Pécsi Nemzeti színház előadása. Musical-bérlet. Előzetes.- ll-én. szerdán, 14 órakor: Clróka Bábszínház. ESZTI ALMA. A, B, C, ■ D össze­vont bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fel 4. háromnegyed « cs R órakór: KICSI, BE SZEMTELEN. -Sz.. olasz film. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: A NEVEM: SENKI. sz., mb., olasz film. Otthon mozi: fél S és fél 8 órakor: A FEUER TÖRZSFONOK. Sz., tnb., amerikai kalandfilm. Stúdiomozi: 8 órakor: A FEHER VAROSBAN. Sz., svájci—portugál film. II éven felülieknek! Mesemozi: háromnegyed 8 órakor: A VILÁGGÁ MENT KIRÁLYLÁNY. Videomozi: 6 órakor: DRAKULA GRÓFNŐ. Sz., angol kalandfilm. BAJA Uránia piozi: fél 4 és 7 órakor: PISZKOS TIZENKETTŐ. SZ., kétré­szes, mb., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek! Központi mozi: szünnap. . B ÁCSALMÁS .Árpád mozi; (, es fl órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. Sz.. mb., olasz kalandfilm. KALOCSA Otthon mozi: 4. B e.s « órakor: EGY MARÉKNYI DOLLÁRÉRT Sz.. olasz westernfilm. 14 éven felülieknek.! KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: HÁBO­RÚBAN NŐTTEM FEL. Sz., mb., ja- pán film. KISKUNHALAS fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: ÖT LADA ARANYRÖG. Sz., mb., francia, kalandfüm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed o és 8 Órakor: VÉGTELEN NAPPALOK. Sz., szovjet film. 14 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE A művelődési hazban: 6 órakor- .-ÁLMODIK AZ ALLATKERT. Sz., ma­gyar film. 8 órakor: FILMMÚZEUM. NAPFIVÉR, HOLDNŐVÉR, sz.. angol film. Ünnepi műsor és vastaps Pontosan tíz esztendővel ez­előtt alakult meg a Kecskemét Neptáncegyüttes, Nagy Dezső ve­zetésével. Az egy évtized elegen­dő volt arra, hogy elismerjék munkájukat, s nem utolsósor­ban megismerjék őket Bács-JCis- kun megyében és azon túl. Szá­mos alkalommal szerepeltek kül­földön is. 1982 óta Szeverényi Anikó az együttes vezetője, s ta­valy ősztől Kopasz István látja el a művészeti teendőket. A Kecskemét Néptáncegyüttes szombaton este, az Erdei Ferenc Művelődési Központban ünnepi műsort adott elő. Fellépett a fel­nőttcsoport, bemutatkoztak a gyerekek, s az utánpótlás is szín­re lépett. Nagy tetszést aratott a kun verbunk, a kecskeméti csár­dás, a sárközi karikázó, a zemplé­ni leánytánc, a Hegedűs és a Garabó együttesek programja. Az ünnepélyes pillanatok ré­sze volt, amikor Szabó Attila, a megyei tanács művelődési osz­tályának vezetője átnyújtotta a Kecskemét Néptáncegyüttesnek a Szocialista Kultúráért kitünte­tést. Gyorsmérleg könyvhét után Moldova kötete az első órában elfogyott Befejeződött az ünnepi könyv­hét, véget ért a boltokban, a sátrak előtti tolongás. Most már csak az a kérdés, kinek mikor lesz ideje elolvasni a megszer­zett műveket. Van, aki elége­detten, van, aki bosszúsan must­rálja otthon a könyvkupacot. Az idén szinte az utolsó pillanat­ban jutottunk hozzá a szokásos könyvheti tájékoztatóhoz, inkább más forrásokból értesülhettünk az újdonságokról. A tavalyihoz képest nőit a megjelent művek száma, az átlagpéldányszám vi­szont csökkent. A korábbi évek­ben sem sikerült a legnagyobb érdeklődésre számottartó köny­vekből kielégíteni az igényt, s ez most még inkább jellemző volt — ezért a bosszúság. A kecskeméti Katona József Könyvesboltban például — mint megtudtuk — az első órában el­fogyott az idei sztárkötet: Mol­dova György, A pénz szaga cí­mű könyve. Hatszáz darabot kaptak mindössze, s ennek a mennyiségnek a többszöröse is elkelt volna. Hasonló érdeklő­dés kísérte Mezei András Éva és sok-sok Adóm- című kötetét, amely a ra-re sorozatban jelent meg. Nagy sikere volt Illyés Gyula 1929 és 1945 között papír­ra vetett naplójegyzeteinek, csakúgy, mint Szabó Bálint Az „ötvenes évek" és Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalom­ba című kötetének. Mintha csök­kent volna az érdeklődés a könyvheti antológiák iránt, a Rivalda és a Szép versek példá­nyai még mindig vevőre várnak. A készlet elég jól kitartott a könyvhét végéig, néhány sike­resnek is mondható műből, mint Kolozsvári Grandpierre Emil Emberi környezet, Nádas Péter Emlékiratok könyve, Mocsár Gábor ... elejitöl fogva, Mar- kovits Rodion Szibériai gumi­zón című könyvéből maradt is. A könyvünnep idején került a boltokba Zám Tibor Jelené­sek napja, Halász Ferenc Ar­cunkon a történelem című kö­tete, valamint a fiatal Bács- Kiskun megyei költők antoló­giája, a Homokfúvás. A me­gyénkben szerzők műveit élénk érdeklődés kísérte, legfrissebb értesülésünk szerint néhány példány még beszerezhető belő­lük a Szabadság téri üzletben. A kiskunlhalasi szövetkezeti könyvesboltban is a kecskemé- tihíez hasonló helyzetről számoltak be. Pár ezer forinttal kisebb forgalmat bonyolítottak le, mint tavaly, de az összeg így is túl­szárnyalja a félmillió forintot. Nem a könyveik iránti vonzal­ma csökkent a halasiaknak, hanem a kötetek példányszáma. Éppen abból kapták a legke­vesebbet. amire a legnagyobb igény lett volna. Csak példa­ként: Moldova György kötetéből négyszáz, Kellér Dezsőéből öt, Mezei Andráséból és Esterházy Péteréből harminc darabot szál­lítottak. Az idei könyvhetet így, akár a hiányköny\’ek ünnepének is nevezhetnénk. H. K. E. Megyénk az országos sajtóban ■ I Népszabadság, 1986. jú- I nius 7-i szám: Lidicére em- I lékeztek Kalocsán. (Infor- I máció a csehszlovákiai fa- ® lu mártírjainak tiszteleté- I re emelt kalocsai emlék- 8 műnél tartott kegyeletes I ünnepségről). Magyar Hírlap 1986. jú- I nius 7-i szám: Gyümölcs- I és zöldségszállítás Euró- | páb'a (Bács-Kiskunból cse- I resznyét szállítanak Svéd- | országba, Ausztriába. | NSZK-ba). ■ ■ MELEGSZIK AZ IDŐ! A hét elejé­től kevesebb csapadék vár­ható, a hét kö­zepétől túl­nyomóan na- . pos, száraz lesz az idő. A nap­pali felmele­gedés a hát elején 15, 20 fok között ala­kul, később 22, 27 fokos ér­tékek várha­tók, majd a hét végére he­lyenként 30 fo­kig is' felme­legszik a le­vegő. A hét közepétől a hajnali órákra csak 12, 17 fokig hűl le a levegő. A talajnedvesség értéke a szán­tóföldi vizkapacitás százaléká­ban Bács-Kiskunban 1986. június 5-én, 0—50 centiméter mélység­ben 60—75, 50—100 centiméter mélységben 80—85. Vágják a kaprot Nem mindenki örült az esőnek a hé­ten. A fajszí Kék Duna Mezőgazdasági Termelőszövetkezet traktorosait nehéz feladat elé állította az ázott talaj. A be­takarítás nem állhatott meg, beérett a kapor, vágni kellett. Az idén 100 hek­táron termesztik ezt a fűszernövényt, szárítás után elsősorban az NSZK-ba szállítják. Helyére rögtön babot vetnek. Ha kicsit felszárad a talaj, folytatják a spenót és a borsó betakarítását. (Pásztor Zoltán felvételei) HÍREK - HÍREK A MAGÁNTAXISNAK NEM KÖTELEZŐ? Kecskénél, Palló Imre utca. A Vacsihegyben kibontakozó új lakótelep egyik c*fkn®m két e„ve költöztek ide a lakók, szépen parkosították a sor­ház lakások bejárata előtti területet, s a parkok elválasztásához, „o“ a gyl- iogos közlekedéshez beton kockalapból út is épült. Elég széles, s hogy félre ^k’ mUldkét végére kikerült a tábla, amely, tiltja a gépjármüvek be- näjtä sat. Indokolt a tiltás? Mivel ez gyalogjárda, két személygépkocsi el sem fér egy­más mellett, ugyanakkor sok kisgyermek Itt játszik, rollerezik, háromkerekű biciklit hajt, labdázik, s még hozzátehetjük: a járművek ide a sarat is fel­hordhatják — vagyis mindent összegezve jogos, helyes volt a kitiltásuk. Elméletileg. Mert a KJ 18-39 forgalmi rendszámú (54-es számú) magántaxis ezzel nem ért egyet. Legalábbis ez tűnik ki abból, hogy nap mint nap be­hajt az utcába, s a lakása kapujánál megáll, ott parkol. Az sem késztette jobb belátásra, hogy az utca lakói lakógyűlésen, s más alkalomkor kérték, ne Jár­jon be az utcába kocsijával, hiszen húsz méterre onnét van hely parkolásra. Tehát úgy gondolja a magántaxis, reá nem vonatkozik a tiltótábla? s azt te figyelmen kívül hagyhatja, amit kért tőle — szépen - egy lakóközösség? Ennyire közömbös lenne egy szolgáltatásra vállalkozó az emberekkel szem­ben, akik éppen megrendelőik is lehetnének? Még a gyereksereg érdekében sem hajlandó harminc lépést gyalogolni? Ez a magatartás nem jellemző a taxisokra! Jó lenne, ha erre is gondolna a Palló Imre utca rendjét megszegő, és nem adna alkalmat arra sem, hogy a magántaxisok Jó hírén folt ejtödjön ... — csis — Tisztújítás a horgász- szövetségben A Magyar Országos Horgász Szövetség szombaton a- MEDOSZ székházában tartotta tisztújító közgyűlését. A szövetség elnöke. Kovács Antal államtitkár, az Or­szágos Vízügyi Hivatal elnöke nyitotta meg a tanácskozást, majd Czakó Béla főtitkár fűzött szóbeli kiegészítést a közgyűlés elé terjesztett írásos beszámoló­hoz. A beszámolóból kitűnt, hogy az országban tovább növekedett az érdeklődés a sporthorgászat iránt, s most csaknem hatvan- ezerrel több a horgász, mint öt évvel ezelőtt. A szövetség és egyesületei kezelésében lévő ta­vakból és folyószakaszokból tavaly 1314 tonnával több halat fogtak Iji, mint öt évvel korábban. A külföldi horgászok érdeklődése is megnövekedett a halban bő hazai vizeink iránt: öt év alatt megkétszereződött a nálunk hor­gászó vendégek száma. A közgyűlés résztvevői a vi­tát követően továbbra is fontos feladatnak jelölték meg, hogy halivadák nevelésével, a horgász­tavak halgazdálkodásának ja­vításával, a telepítések növelé­sével gazdagítsák a horgászok zsákmányszerzés! lehetőségeit. Szorgalmazzák a víz-, a környe­zet- és a halvédelem széles körű kibontakoztatását is. " A közgyűlésen megválasztot­ták a vezető testületeket és tiszt­ségviselőket. A szövetség elnöke ismét Kovács Antal lett, s újra Czaikó Bélát választották főtit­kárrá. ■■■■■■■■■■■■■■ NAPTÁR 1986. június 9., hétfő Névnap: Félix Napkelte: 4 óra 47 perc Napnyugta: 20 óra 99 perc Holdkelte: 5 óra 37 pere Holdnyugta: 22 óra 59 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területé­re ma estig: Változóan, többnyi­re gyengén felhős, nagyrészt szá­raz idő várható. Csupán egy­két helyen — elsősorban észak­nyugaton, illetve a Tiszántúlon — valószínű záporeső. Az észa­ki, északkeleti szél napközben gyakorta erős, néhol átmenetileg viharos lesz. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet hétfőn 19—24 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium 'és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Június 7-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 15,0 (az 50 éves átlag 18,4), a legmagasabb hőmérséklet 19,9 Celsius-fok volt. Csapadék nem esett, a napsütéses órák száma 12 volt. Teg­nap reggel 8 órakor 14,5, 1(4 órakor 20,3 Celsius-fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 9,4 fok, a ten- gerszlntre átszámított légnyomás 1015,9 millibar — emelkedő — volt. Június 7-én Baján a középhőmér- séklet 13,9 (az 50 éves átlag 19,0), a legmagasabb hőmérséklet 19,0 Celsius- fok volt. Csapadék nem esett, a nap­sütéses órák száma 10,3 volt. Tegnap reggel 8 órakor 12,8, 14 órakor 18,8 Celsius-fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 9,8 fok, a tenger- szintre átszámított légnyomás 1017,0 millibar — emelkedő — volt. LOTTO A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 23. já­tékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: — 4 találatos szelvénye 76 fo­gadónak volt — nyereményük egyenként 144 004 forint. 3 talá­lata 7531 fogadónak volt — nye­reményük egyenként 727 forint. A 2 találatos szelvények száma 231 661 darab — ezekre egyen­ként 30 forintot fizetnek. (MTI) FOGADÓNAPOK A megyei tanács tisztségvise­lői és osztályvezetői közül ezen a héten június 12-én, csütörtökön Tohai László általános elnökhe­lyettes, június 11-én. szerdán pe­dig dr. Sörös Éva igazgatási osz­tályvezető tart fogadónapot. — Kerekegyházán, a művelő­dési házban június 9-én, hétfőn és 10-én, kedden 8—18 óráig TE- KlSZ-vásárt tartanak. Import­ból származó tisztított felsőru­házati cikkeket kínálnak az ér­deklődőknek. Áremelések A konzervipari vállalatok, a szörpgyártó üzemek, a Gabona­tröszt, a Budapesti Szeszipari Vállalat, a Fővárosi Sütőipari Vállalat, és a forgalmazó válla­latok tájékoztatják a lakosságot, hogy az előállítási költségek nö­vekedése miatt egyes termékeik fogyasztói ára 1986. június 9-től emelkedik. A nagyüzemi gyártású száraz- tészták fogyasztói ára átlagosan 10 százalékkal — ezen belül az olcsó fehér, valamint kéttojásos tésztaféléké 8 százalékkal — nö­vekszik. A szörpök — a cukor terme­lői árának a múlt évben bekö­vetkezett emelkedésével össze­függésben — átlagosan 5 száza­lékkal drágulnak. A konzervipar által előállított egyes Maggi és szegedi levespo­rok és -kockák, valamint ételíze­sítők átlagosan 9 százalékkal lesznek drágábbak. Az alapanyagok árának emel­kedése miatt a sütőélesztő fo­gyasztói ára átlagosan 9.5 száza­lékkal, az eceté 13,8 százalékkal növekszik. Az 5 dekagrammos csomagolt sütőélesztő ára 1,20 forintról 1,30 forintra, az 1 lite­res 20 százalékos flakonos savas eceté 11,20-ról 12,70 forintra vál­tozik. (MTI) FIGYELMEZTETÉS — Szereted azokat a nő­ket, akik nem tudnak főz­ni? — Dehogyis szeretem . . • — Akkor hagyd békén a feleségemet! HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A Bácska Kereskedelmi Válla­lat kecskeméti Szivárvány Áru­házában öltönycsere-akció indul: minden új öltöny vásárlása ese­tén a régiért 400 forintot beszá­mítanak. A Rákóczi úti lakástex- tiltboltban bútorplüss és futósző­nyeg maradékvásár lesz, 30 szá­zalék árengedménnyel. Kiskun­félegyházán, a Kossuth u. 21—23. szám alatt lévő ruházati boltban az import függönyök árából 40 százalék árengedményt adnak. — TÁPLÁLKOZZUNK KOR­SZERŰEN! A Bács-Kiskun Me­gyei Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat korszerű táplálko­zást szolgáló termékeiből ren­dez bemutatót és ételkóstolót Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Június 10-én, kedden 14-től 17 óráig bárki megízlelheti a kalórisze- gény, ízesített tésztákat, az uni- korn termékeket, a diétás készít­ményeket. Mindezek receptjét a helyszínen be is lehet szerezni. A bemutatott áruk felhasználási le­hetőségeiről, élettani hatásáról, kalóriaértékéről Kremzerná Ma­kai Zsuzsa, a Hollós József me­gyei kórház-rendelőintézet die­tetikusa ad felvilágosítást. — Közlemény. A DÉMÁSZ Kis­kunfélegyházi Kirendeltsége érte­síti a lakosságot, hogy június 16- án 7-től 15 óráig részleges áram­szünetet tart Kiskunfélegyházán, az Illásházy, Apaffy, Balassa, Lisznyai és Bessenyei utcákban. (1326) Szerkesztőségi ügyelet: Vasár­nap 10-től 18 óráig, hétfőtől pén­tekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósí­tások. információk közölhetőit a 27-611-es teleíonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. \ Szovjetunió politikai, gazdasági, kulturális élete a témája 4. oldali összeál­lításunknak, melyben a ba­ráti ország hétköznapjait és hazánkkal való kapcso­latát is érintik az írások. Egy különleges hulladék okozta gondokról szól a Mi lesz veled ciánsalak? eímíi írásunk, az ötödik oldalon. Ugyanitt publi­cisztikánk témája a Szab­vány és korszerűség. Meg­szállottság nélkül nem megy — nyilatkozta a Kertésze­ti Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intézete tudományos igazgatóhe­lyettese, akivel Kisfáiban beszélgettünk — többek kö­zött — a magyarországi vörösborkészítés fejleszté­séről. Az interjú szintén az ötödik oldalon olvasható. ■■■■ PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér la. «001 Telefon: 27-61,1 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Elöfizethe'lő a hírlapkézbesítö postahivataloknál es kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129.— Ft. félévre: 358.— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét. Külső-Szegedi ut 6. 6001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—235x 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom