Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-30 / 152. szám
1986. június 30. « PETŐFI NÉPE • 7 SPORT. SPORT • SPORT Bravó, franciák! — Le a kalappal a belgák előtt! Igazság szerint a szurkolóknak illene nyilvánosan bocsánatot kérni a francia és a belga labdarúgó-válogatottól. A korábbi siralmas, világbajnoki harmadik helyet eldöntő mérkőzések keserű tapasztalatai után nem sok jót lehetett várni az aranyérmes álmoktól megfosztott Franciaország és Belgium pueb- lai összecsapásától. Amikor kihirdették a franciák kezdő tizenegyét, csak nőtt a kétkedők tábora, hiszen Bats, Gi- resse, Fernandez, Rocheteau és főleg Piatini még a cserejátékosok közé sem került. Vagyis'úgy tűnt, hogy a franciákat ez a mérkőzés már- nem érdekli. Henri Michel hiába mondogatta, hogy Ferreri. Vercruysse, Papin és mások már a jövő francia válogatottja képviseletében (24—25 évesek) lépnek pályára, s igenis harmadikok akarnak lenni, szavaiban mégsem hittek sokan. És nem hittek Guy Thysnek, a belgák kapitányának sem, aki azt hangoztatta: úgy tekintik ezt a meccset, mintha a továbbjutás vagy a világbajnoki cím volna a tét. A nagy unalomra számítók az első negyedóra után tapsolni kezdtek, és örömmel ismételgették: „Végre a harmadik helyért is harc folyik”. HAVELANGE: ,,A mexikóiak példásain szervezték .meg a 13. labdarúgó-világbaj- nokságot, s igen magasra helyezték a imércét a következő Mnn- diailok rendezői előtt” — hangsúlyozta egy szombati mexikóvárosi sajtótájékoztatón Joao Have- tarage, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) brazil elnöke. — A szervezőbizottság kitűnően dolgozott, a vb minden szempontból pozitív mérleggel zárult — folytatta a 7.0 esztendős sportvezető. — A labdarúgás is előrelépett, ezt bizonyítja az is, hogy a találkozókat rendkívül sokan szurkolták végiig a helyszínen, a spanyolországi Mundiail nézőcsú- csát több imint félmillióval múlta felüli a mexikói küzdelemsorozat. Az egyetlen apróbb gondot) a viMexikóvárosban nyilvánosságra hozták, hogy a világbajnoki bevételekből milyen arányban részesül a 24 „mundialista” ország labdarúgó-szövetsége. A felosztásra kerülő összegből az a négy csapat kapja a legtöbbet, amely hét-hét mérkőzést vívott, azaz a legjobb négy közé jutott együttesek. Minél kevesebb találkozót vívott egy válogatott, annál kevesebb pénzhez jut. Ám még a csoportmérkőzések során elbúcsúzott nyolc válogatott — köztük Magyarország — is jelentős summát kap. A „zárszámadás” eredménye: Argentína, NSZK, Franoiaor- szág, Belgium: 1,5—1,5 millió dollár; Anglia, Mexikó, Brazília, Spanyolország: 1,125—1,125 millió dollár; Uruguay, Marokkó, Olaszország, Szovjetunió, Paraguay, Bulgária, Lengyelország, Dánia: 900 —900 ezer dollár; A két elszánt és jól futballozó gárda között nem volt elég a döntéshez 90 perc, hosszabbítás határozott a helyzeteket jobban kihasználó franciák javára. A két csapat már csak azért is elismerést érdemel, mert példásan küzdött, ök vívták a világbajnoki történelem első 120 perces küzdelmét a harmadik helyért. Jól is játszottak. A sajtópáholyban az a kissé gúnyos megállapítás is elhangzott: azért ilyen jó a mérkőzés, mert a belgák Maradona „rémétől”, a franciák pedig Platinitól megszabadulva játszanak... Bármi is a háttér, csak azt lehet mondani: „Bravó, franciák! — Le a kalappal a belgák előtt!” Ez a két csapat vette ki a legjobban a részét a Mundial eddigi öt hosszabbításából. A belgák ezúttal játszották a harmadik ráadást, a franciák pedig a másodikat. Mellettük 30—30 perces „túlórája” van eddig a szovjet, a brazil, a nyugatnémet, a mexikói és a spanyol válogatottnak. A belgák 720 perce világbajnoki rekordnak is beillik, miként Pfaff és Ceulemans bravúrja is. 'Ök ketten a hét mérkőzésből és a három hosszabbításból egyetlen percet sem mulasztottak el. Belgiumnak 1440 perc kellett eddigi legkiválóbb világbajnoki lágbajnokság első három napját zavaró közvetítési gondok,okozták. Havelange szerint a bírók is megfelelően iáitták el feladatukat. — Nem értem, hogy miért panaszkodtak sokan arra a rendszerre, hogy az egyenes kieséses küzdelemben hosszabbítás és 11-es rúgások döntsenek — mondta az elnök. — Minden válogatott már a vb előtt tudhatta, hogy ily módon is eldőlhet a továbbjutás sorsa, erre fel kellett készülniük. A büntetőrúgások több mint száz éve hozzátartoznak a labdarúgáshoz, egyszerűen nem tudok iohb megoldást a mostaninál. A sorsolás a legrosszabb variáció lenne, a mérkőzések megismétlése pedig szervezési szempontból lehetetlen. Dél-Korea, Skócia, Magyarország, Kanada, Irak, Algéria, Észak-lrország, Portugália: 675 —675 ezer dollár. (MTI) A 3. helyért Franciaország—Belgium 4—2 (2—1, 2—2, 3—2) Puebla, Cuauhtémoc-stadion, 25 000 néző. Vezette: Courtney (angol). Partjelzők: H. Silva (chilei), Al-Sharif (Szíriái). Franciaország: Rust — Bibard, Le Roux, Amoros — Ferreri, Battiston, Tigana, Genghini, Vercruysse — Bellone, Papin. Belgium: Pfaff — Gerets, Renquin, Vervoort — Scifo, Grun, szerepléséhez. Nemcsak Mexikóban játszottak 720 percet, hanem Mexikóért is. A selejtező.- csoporfcban Albánia, Görögország és Lengyelország ellen hat mérkőzésre volt szükség, s ezután mint második helyezettnek oda-visszavágó mérkőzésen még Hollandiával is meg kellett küzdenie a mexikói világbajnoki részvétel jogáért. Csodálatra méltók a belgák azért is, mert amikor 4—2 volt az eredmény, a francia győzelem nyilvánvalóvá lett, s csak három perc volt hátra, akkor is úgy harcoltak, mintha még világbajnokságot nyerhettek volna. A Mundial meglepetéscsapata, pontosabban világhírű kapusa, a decemberben 32 éves Pfaff aján- dékozta. meg a Mundialt az egy hónapos küzdelemsorozat egyik legszebb pillanatával, amikor mint a mérkőzés egyik legidősebb és legjobb résztvevője megcsókolta a nyakába akasztott érmet. A negyediknek járót... Franciaország másodszor lett harmadik (28 évvel svédországi sikere után), és Belgium először negyedik. A Franciaország—Belgiumi „bronztalálkozó” azom kivételes mérkőzések egyike volt, amely után mindkét válogatott szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott. Henri Michel (Franciaország): — Szerettünk volna döntőt játszani, de azért a harmadik helynek is örülünk. Azért változtattam sok helyütt az ösz- szeállításon, mert játéklehetőséget akartam adni az eddig mellőzött vagy keveset szereplő labdarúgóknak is. Piatini sem fizikailag, sem ideigleg nem volt olyan állapotban, hogy pályára küld- hessem. Ö maga kérte, hogy ne kelljen szerepelnie. Kötelességünk volt, hogy a mexikói közönségtől jó játékkal búcsúzzunk, s ez sikerült is. összességében azt mondhatom a Mundialról, hogy technikailag magas színvonalú küzdelmeket hozott. Guy Thys (Belgium): — Figyelembe véve, hogy milyen nehéz sorozat ál mögöttünk, elégedett vagyok a negyedik hellyel. Ezen az utolsó összecsapáson már hiányzott az erő játékosaimból. A franciák nagy előnye az volt, hogy a cserejátékosok, akik lehetőséget kaptak a bizonyításra, mindenképp élni akartak ezzel, s ez sikerült is nekik. A mérkőzés után is csak azt mondhatom, hogy a bronzéremért vívott összecsapások teljesen feleslegesek. Ceulemans, Demol, Mommens — Claesen, Veyt. Csere: Renquin helyett F. van der Elst a szünetben, Le Roux helyett Bossis az 56., Scifo helyett L. van der Elst a 64., Tigana helyett Tusseau a 84. percben. Gólszerző: Ceulemans a 11., Ferreri a 27., Papin a 43., Claesen a 73. percben, Genghini a 104., Amoros (11-esből) a 110. percben. Sárga lap: Pfaff a 63. percben. „Mexikó utat mutatott” Magyarország is kap 675 ezer dollárt EZ TÖRTÉNT VILÁGBAJNOKSÁG ’86 — MEXICO GOKART Dutép-fölény az országos bajnokság III. fordulóján Kecskeméten a Dutép SC gokart-stadionjában változó időjárási viszonyok mellett, baleset- mentesen, de kevés néző jelenlétében rendezték meg az országos gokart-bajnokság III. fordulóját. Szinte valamennyi futamban Dutép-fölény volt a jellemző, több kategóriában nagy csatát vívtak a kecskemétiek az első helyért. Eredményék: Üttörők 50 kcm: 1. Pál (Balaton Volán), 2. Mihályi (Ikarus), 3. Bakos (Dutép SC). Ifjúságiak 125 kcm: 1. Szenics (Dutép SC), 2. Sárközi (Dutép SC), 3. TavaLi (Kisalföld Volán). C 4-es kategória: 1. Kocztur (Dutép SC), 2. Fahkas (MHSZ Heves), 3. Bujdosó (BSZ SE). C 3-as kategória: 1. Cséplő (Dutép SC), 2. Braun (Műegyetem), 3. Csordás (Bp. Volán). A 100-as kategória: 1. Cserép (Balaton Volán), 2. Szász (Ikarus), 3. Gál (Kisalföld Volán). E 250-es kategória: 1. Pap (BSZ SE), 2. Kovács (XIII. Autójavító Debrecen), 3. Németh (Bp. Volán). C 1-es kategória: 1. Szász (Ikarus), 2. Faragó Sz. András (Bp. Volán), 3. Borbély (Balaton Volán). C 2-es kategória: 1. Farkas (Dutép SC), 2. Borsos (Dutép SC), 3. Magyar (Kisalföld Volán). Csapatversenyben: 1. Dutép SC 0 hibapont, 2. Balaton Volán 3, 3. BSZ SE 7 hibaponttal. MOTORCSÓNAK Volentér nyerte a Világ Kupát Baján, a Türr István emlékmű környékén már szombaton hatalmas tömeg gyűlt össze az ünnepélyes megnyitóra, aztán még többen, amikor elindították az első ' futamot. Szombaton kissé ideges légkörben folyt a verseny, akadt bukás, megismételt indítás, sőt az olasz Gianni a start előtt véletlenül kilyukasztotta Feil János hajóját, aki később nem is tudott indulni. A bajai Volentér László, az Euró- pa-bajnpkság védője végig vezetve, biztos győzelmet aratott minden futamban. Eredmények: Világ Kupa, 0 350 kcm: 1. Volentér László (Bajai Spartacus Vízügy) 1200, 2. Sarkadi (MAFC) 700, 3. Tubákos (Bajai Sparta- cus-Vízügy) 675 ponttal. 0 500 kcm: 1. Volentér 1200, 2. Szántó B. (Lapkiadó) 460, 3. Ribizsár (Metripond SE) 352 ponttal. S 500 kcm: 1. Gyetvai (Szegedi Építők Spartacus) 1200, 2. ifj. Kuti (Bp. Vízügy) 900, 3. Szabó (ATSC) 675 ponttal. S 750 kcm: 1. ifj. Frölich (Lapkiadó) 1000, 2. Hansen (dán) 925, Volentér László Világ Kupagyőztes. 3. Andersen (dán) 563 ponttal. S 850 kcm: 1. Gereben (Lapkiadó), 1000, 2. Kuti 925, 3. Farkas (Lapkiadó) 794 ponttal. 0 850 kcm: 1. Hamvas (Lapkiadó) 1200, 2. Csájíó (SMTK) 750, 3. ifj. Frőlich 650 ponttal. 0 750 kom: 1. Cserepes! (Bp. Vízügy) 1000, 2. Kormos (SMTK) 750, 3. Ribizsár 65Q ponttal. 0 850 kcm nemzetközi: 1. Hamvas 1200, 2. Csató (SMTK) 638, 3. ifj. Frőlich 600 ponttal. A csapatversenyben: 1. Magyarország 2575, 2. NDK 465, 3. Ausztria 425, 4. Olaszország 424, 5. Csehszlovákia 186 ponttal. • A bajai Volentér (25-ös számú hajójával) magabiztos versenyzéssel előzte meg vetélytársait. (Farkas Tibor felvételei.) RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN X A Kecskeméti TE jubileumi nemzetközi labdarúgótornájának eredményei: Honvéd BEM SE— Duisburg (NSZK) 3—1 (2—1). KTE-pálya, 20(T néző. Vezette: Kara. SzKmferopol—Kecskeméti TE 3—2 (2—2). KTE-pálya, 200 néző. Vezette: Czenczik. öt napon át tartott Kiskunfélegyházán az ejtőernyősök országos utánpótlás-bajnoksága az MHSZ repülőterén. összesen 57-en vettek részt a versenyen és egy csapattal képviseltette magát a jugoszláviai Vajdaság ejtőernyős klubja is. A vetélkedés egyéni és csapat célugrásban, valamint stílusugrásban folyt. Az utóbbi az ejtőernyősök „műrepülését” jelenti: zuhanás közben különféle testhelyzetekbe kormányozzák magukat és fordulatokat végeznek. A célbaugrást Berregi Péter, az MHSZ Postás repülő és ejtőernyős-klub versenyzője nyerte 12 cm-es legjobb eredményével. A stílusugrásban Jávorszky Sándor, a budapesti IX. kerületi MHSZ ejtőernyős-klub versenyzője győzött, s ő lett az első az egyéni összetett versenyben is. A csapat célbaugrásban a csepeli MHSZ lett a győztes, az összetett versenyben pedig a budapesti IX. kerület csapata. X Mexikóvárosban elkészítették a 1988. évi olimpiai labdarúgótorna selejtezőinek beosztását. Magyarország az európai C-cso- portba kapott besorolást, a címvédő Frapciaország, Spanyolország, Svédország és Írország társaságában. X Pigniczki László és Volper László edzőknek a magyar férfi, illetve női asztalitenisz-válogatott irányítóinak június 30-án lejár a szerződésük. A szövetség foglalkozott az „utódlás” kérdésével, és úgy döntött: további munkára kéri fel a két szakembert. A megállapodás megtörtént Pigniczki és Volper újabb szerződése 1988. december 31-ig szól. X Elnökségi ülést tartott a Magyar Labdarúgók Szövetsége. A. téma a külföldi szerződések ügye volt. Dr. Páncsics Miklós, az MLSZ főtitkára elmondta, hogy tíz labdarúgó kap tárgyalási engedélyt. TOTÓ A totó 26. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. FC Llégeois—Düsseldorf 9-3 2 2. Videoton—FF Malmö 2—0 1 3. Vitosa—FF Kalmar 3—3 X 4. Sigma Olomouc— Hannover 86 3—2 1 5. |0. Dózsa—Aarhus 1—0 1 6. Grasshoppers— Admira Wacker 2—1 1 7. St. Gallen—FC Magdeburg 2—0 1 8. Widzew Lódz—Bröndby 3—3 X 9. Odense—Siófok 5—4 1 Iü. Vitkovice—IFK Göteborg 3—1 1 11. Ferencváros—Luzern 2-4 2 12. Szredec—FC Zürich 2—0 1 13. Saarbrücken—CZ Jena 9—2 B Pótmérkőzések: 14. NEC Nijmegen—MTK-VM 0-3 2 15. Lech Poznan—Linzer ASK 0—0 X 16. RH Cheb—örgryte 0—3 2 (MTI) MAI MŰSOR MOSZKVAI TV 1. MŰSOR: 16.15: Gyorsítás. 16.45: Világhlradó. 17.00: Nem jön álom a szemére — színmű. 19.00: Híradó. 19.40: Labdarúgó-világbajnokság. 19.55: Kamerával a világ körül. 20.35: Világhíradó. 20.50: Tv-szemle. 21.30: A rezidens tévedése — film I. rész. 22.40: Hírek. 22.45: A szovjet hadsereg dalai. 23.45: Kijev hídja — dokumentum- film. ÚJVIDÉKI TV: 15.00: Műsorismertetés (szerbhorvát nyelven). 15.05: RTV-vezető (szerbhorvá- tul). 15.20: Sportkrónika szerbhorvátul. 15.40: Számok és betűk. 16.00: Mexikó '86. Műsor a labdarúgó vb-ről. 17.00: Tvhíradó (magyarul). 17.15: Reklám. 17.20: Intermezzo. 17.25: Tv-híradó (szerbhorvátul). 17.45: RTV-vezető (magyarul). 18.00: Menjünk a bölcsődébe (magyarul). 18.15: Merre tart a futballunk (magyarul). 18.45: Ifjúsági fórum (magyarul). 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-híradó (magyarul). 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink (magyarul). 21.10: Zsúr (magyarul). 21.40: Tv-híradó II. (szerbhorvátul). 22.00: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 18.30: A hét eseményei magyar nyelven. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A Vychodnao folklórfesztiválról. 20.30: Sportszemle. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Júliusi filmszemle. KOSSUTH: 4.30—7.59: Jó reggeltl 8.05: Műsorismertetés 8.20: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora 9.00: A hét zeneműve — Liszt: Hamlet — szimfonikus költemény 9.30: A hét költője: Rab Zsuzsa 9.42: Nemzetközi mesefesztivál — Balga Peti — Német népmese 10.05: Nyitnikék 10.35: Balettzene 11.05: Régen találkoztunk ... Beszélgetés dr. Hetényi Ernővel, a magyarországi buddhista misszió vezetőjével 11.25: A Magyar Néphadsereg Művész- együttesének énekkara énekel 11.40: . . . hogy hosszú életű légy e földön ... Csák Gyula elbeszélésének rádióváltozata 6. (befejező) rész 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Utak, ösvények ... Sok kicsi sokra megy 1 3.05: Melis György énekel 14.10: Régi magyar dalok és táncok 14.33: Diákszerelem — Mándy Iván novellája 14.54: Édes anyanyelvűnk (Ism.) 13.59: Kóbor diákok, garabonciások. Irodalmi összeállítás 15.31: Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál — Pécs 1986. VIII/7. rész 16.05: Szíriusz és a holdonnyíló bársonyrózsa — Fantasztikus rádiójáték 16.35: A csudálatos Mary — P. L. Travers regénye rádióra alkalmazva XIII/2. rész 17.00: Eco-mix — Gazdasági magazin 17.30: Az új zene szolgálatában — A mikrofonnál a 80 éves Paul Sacher 17.50: Filmzene 18.00: Van új a Nap alatt — Tudományos híradó 18.25: Mai könyvajánlatunk (Ism.) 18.30: Esti magazin 19.15: Az Ifjúsági Rádió bemutatója: VII. Olivér — Szerb Antal regénye rádióra alkalmazva 20.17: Örökzöld dallamok 21.00: Legyen a vendégünk! 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Egy rádiós naplójából 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után PETŐFI: 4.30—7.59: A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora 8.05: Verbunkosok, nóták 8.50: Délelőtti torna 9.05—12.00: Napközben 1210: Fúvószene 12.25: Kis magyar néprajz — Tomácos házak a Káli-medencében 12.30: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig . 17.08: Újdonságainkból — Külföldi slágerek 17.30: Ötödik sebesség 19.05: „Sippal-dobbal" — Beszélgetés Bi- rinyi Józseffel, a népművészet ifjú mesterével * 19.31: Sportvilág 20.05: Kovács Andor saját szerzeményeiből gitározik 20.17: Molnár Ferenc Színháza Menyegző. A jelenet rádióváltozata 21.05: Rockújság III évfolyam 12. szám 22.00: Randevú a Jókai Klubban — Az Új Tükör és a Magyar Rádió vendége: Pau- dits Béla 23.20: Népi zene 23.50—0.14: Operettrészletek 0.15—4.20: Éjfél után 3. MŰSOR: 9.05: A kiállítótermek programjából 9.08: Ragtime- és bluesfelvéteíek 9.36: Barokk muzsika 10.35: lengjen a muzsika (Ism.) 11.05: Dperaáriák 11,40:Tenekari muzsika 13.05: Pazardi — Beszélgetés Táncsics Mihály regényéről 13.35: A Tatai Honvéd Helyőrség Zenekara játszik 13.59: Klasszikus kamarazene 15.18: Mendelssohn: II. szimfonikus „Dicsőítő ének" 16.30: Jane Widlin felvételeiből 17.00: Szovjet előadóművészek felvételeiből 17.23: A főszerepben: Nikolaj Gjaurov X/3. rész. Donizetti: Boleyn Anna — Kétfel- vonásos opera 20.38: Nagy siker volt! A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye 21.54: A hét zeneműve — Liszt: Hamlet — szimfonikus költemény (Ism.) 22.24: Világhírű előadóművészek szonátafelvételeiből I X Öltözőfolyosó