Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-20 / 144. szám

1986. június 20. © PETŐFI NEPE © 7 VILÁGBAJNOKSÁG ’86 — MEXICO Európa—Amerika 5:3 Szerdán nem csökkent a ver­senyben levő világbajnokok szá­ma, mert Paraguay nem tudott leckét adni Angliának. Az is­mét Shilton és Lineker által ve­zérelt britek különösebb gond nélkül nyertek, és így a legjobb nyolc között biztosították az eu­rópai létszámfölényt. A folyta­tásban 4 korábbi világbajnok küzd, és a nyolcra zsugorodott mezőnyből 5 csapat európai, 3 pedig az amerikai földrészről való. Így bármilyen is volt az euró­paiak elleni fogadkozás, maradt minden a régiben. Tizenhárom világbajnokságon 504 hely ju­tott 32 országnak a legjobb nyolc között, s ebből 73 Európának. Egyedül az 1930. évi VB-n fog­lalt helyet több amerikai a leg­jobb nyolc között (hat), de ak­kor az „öreg kontinens” csak hírmondókkal képviseltette ma­gát. 1958-ban Svédországban és 1982-ben Spanyolországban 7:1 volt az arány Európa javára, 1934-ben Olaszországban pedig 8:0. Most már az a kérdés, hogy a létszámfölényt Európa világbaj­noki győzelemre is tudja-e vál­tani — először az amerikai föld­részen. Ezzel kapcsolatban néhány vé­lemény: Maradona (Argentina): — Ami­kor beszéltem az európai csapa­tokról, nem hitték el nekem Ar­gentínában, hogy milyen kitűnő­ek. Legjobbjaikat nehéz lesz már megállítani. Dánia elleni pará­déjával a spanyolok is az esé­lyesek között kopogtatnak. Zico (Brazília): — Le kell győz­nünk a franciákat, s akkor min­den eldől: a világbajnok Brazí­lia lesz. Piatini (Franciaország): — Kez­dettől biztos vagyok abban, hogy európai csapat lesz a végső gvöz­ANGLIA— PARAGUAY 3—0 (1—0) A legjobb nyolc közé jutásért (Mexikóváros, Azték-stadion, 45 000 néző, vezette: Al-Sharif (Szíriái). Partjelzők: Al-Shanar (szaúd-arábiai), Ponnet (belga). Anglia: Shilton — G. M. Ste­vens, Butcher, Sansom — Steven, Martin, Hoodie, Reid, Hodge — Lineker, Beardsley. Paraguay: Fernandez — Tora- les, Delgado, Zavala, Schettina — Ferreira, Canete, Romero, Nu­nez — Cabanas, Mendoza. Csere: Reid helyett G. A. Ste­vens az 58., Torales helyett Gu- aasch a 64., Beardsley helyett Hateley a 82. percben. Gólszerző: Linecker a 32. és a 72., Beardsley az 56. percben. Sárga lap: Martin a 38., Nu­nez az 59., Hodge a 68. percben. SPANYOLORSZÁG— DÁNIA 5—1 (1—1) tes. A színét is megmondom: kék, fehér, piros. Wilkins (Anglia): — Most már biztos vagyok az európai siker­ben. Nagyon belelendültünk, ne­héz lesz minket megállítani. Európai sikert jósolt közvet­lenül a dán—spanyol mérkőzés előtt a mexikói televízió számí­tógépe is. Ügy tűnik azonban, hogy ezek a jóslatok nincsenek jó hatással az esélyesre. A VB előtt például a magyar csapatot is világbajnoknak hozták ki, majd Dánia mögött másodiknak, aztán ... Szerdán Franciaország—Dánia döntőt hozott ki a gép, s két óra múlva már 5:l-es vereség súlya alatt roskadtak a dánok... A komputer szerint Franciaország 3:0-ra veri Brazíliát, 2:0-ra az NSZK-t, a döntőt pedig hosszab­bításban nyeri 2:l-re — de most már ki ellen? A Brazília—Franciaország mér­kőzés kiemelt helyen szerepel a számítógépben, de mindenütt erről a mérkőzésről beszélnek. A mexikóvárosi Mundial-központ- ban bejelentették, hogy péntek délutántól légihidat létesítenek a főváros és Guadalajara között. A 6 milliós város szállodáiban nincs hely, a legtöbb hotelben a hét végére 300 százalékkal eme­lik az árakat. A brazilok annak örvendez­nek, hogy szerdán Zico bejelen­tette, a franciák ellen már az első perctől vállalja a játékot. A francia válogatott szerdán megérkezett Guadalajarába és elhelyezkedtek a Real de Chapa­la szállóban. Henri Michel kapi­tányt mindjárt megkérdezték, mit üzen Santanának, mire szá­mítson szombaton a brazil kol­léga. Michel diplomatikusan vála­szolt: „Sokszor üdvözlöm a szombati személyes találkozásig." A legjobb nyolc közé jutásért, Queretaro, 37 000 néző, vezette: Keizer (holland). Spanyolország: Zubizarreta — Tomaő..^.Ciíiüegfl,)),,.,Goichoechea, Julio Alberto, — Michel, Calde- ro, Mamacho, Victor — Butra- gueno, Salinas. Dánia: Högh — Nielsen, M. Olsen, Busk, Anderson — J. Ol­sen, Bertelsen, Lerby, Berggreen — Laundrup, Elkjaer-Larsen. Csere: Salinas helyett Eloy a szünetben, Andersen helyett Ericksen a 61., J. Olsen helyett Mölby a 70., Michel helyett Fran­cisco a 84. percben. Gólszerző: Butragueno a 44., 57., 80., 90. (az utóbbi 11-esből) percben, Goichoechea a 69. (11- esből), illetve Olsen a 33. perc­ben (11-esből). Sárga lap: Anderson a 26., Gocihoechea a 28., Camacho a 33., Michel az 59. percben. ÖLTÖZÖFOLY OSÓ A nagy meglepetésre 5:l-re végződött Spanyolország— Dánia mérkőzés után a két szakvezető nyilatkozott, az egyik boldogan, a másik le­törtem Miguel Munoz (Spanyolor­szág) : — Csapatomat hatalmas győzniakarás fűtötte. Az első félidőben még a dánoknak kedvezően alakult a játék, de a második játékrészben már minden az én álmaim szerint , történt. A cserék is jól sike­rültek, s egyre nagyobb hang­súlyt fektettünk a támadá­sokra. Játékosaim rendre győztesen kerültek ki a pár­harcokból, és kontraakcióink olyanok voltak, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ha valakit ki kell emelnem az együttesből, azt természe­tesen a négy gólt lőtt csatár, Emilio Butragueno. Csak megköszönhetem neki ezt a teljesítményt. Sepp Pointek (Dánia): — Búcsúnk igen fájdalmas­ra sikerült. A második fél­időben egyszerűen nem is­mertem rá csapatomra. Saj­nos, ilyen a dánok mentali­tása: néha nagyszerűen ját­szanak, majd úgy, mint a kez­dők. A világbajnokságon Skó­cia, Uruguay és Spanyolor­szág ellen az első félidőben nyújtottunk jó teljesítményt. Egyszerűen nem értem, ho­gyan eshetett szét ennyire a csapat. Vereségünk jogossá­gát elismerem, a két ellenünk ítélt 11-es ellenére a játékve­zető nem hibáztatható a fias­kóért. Ügy látszik, a spanyo­lokkal nekünk mindig gon­dunk akad. MEXI-KOKTÉL MONDOGATJÁK. Olasz saj­tóértesülések szerint Enzo Bear- zot kapitány is a lemondás gon­dolatával foglalkozik. Bearzot 1975 óta vezeti az itáliaiakat. Szerződése szerint 1990-ig ma­radhatna, de a Mundialtól töb­bet várt. Ahogy az lenni szokott, megkezdődött a találgatás az azzurriaknál is. Bearzot állítóla­gos utóda Cesare Maidini vagy Dino Zoff lehet. TABELLA. A 13. világbajnok­ság összesített tabelláját az egyetlen százszázalékos, Brazí­lia vezeti 8 ponttal, 9—0-ás gól­különbséggel. A további sorrend: Franciaország, Argentína és Mexikó 7—7 pont, Spanyolország és Dánia 6—6, Szovjetunió, Ang­lia, Belgium és NSZK 5—5. TIZENEGYESEK. A tizenhato­son belül elkövetett szabálytalan­ságokért eddig 14 alkalommal mutattak a büntetőpontra a já­tékvezetők. Tizenegyszer nem hibáztak a tizenegyesrúgók, hár­man viszont — a szovjet Jevtu­senko, a mexikói Sanchez és az olasz Altobelli — kesereghettek a kihagyott büntető után. Rekor­dot jelent, hogy a Spanyolország —Dánia összecsapáson a holland Keizer három alkalommal is li­est ítélt. BÜCSŰK. A csoportmérkőzé­seken a hat korábbi világbajnok mindegyike túljutott még, a nyol- caddöntőben viszont két együt­tes búcsúra kényszerült. A há­romszoros győztes olaszok (1934, 1938, 1982) és a kétszeres világ­bajnok uruguayiak (1930, 1950) nem kerülhették el szomorú sor­sukat. Az újoncok közül Kana­da és Irak nem tudta magát be­verekedni a legjobb 16 közé, míg Dánia a nyolcaddöntőben esett ki. NEGYEDDÖNTŐK A mexikói Mundialon befejeződ téri a nyolcaddömtők. A me­zőny összesen 44 mérkőzésem van túl, s az eredetileg rajtolt 24 válogatottból már csak 8 folytathatja. Szombaton és vasárnap Mexikó négy városában két-két negyeddöntőt rendeznek a kö­vetkező műsor szerint: SZOMBAT: Brazília—Franciaország, Guadalajara (20 óra). NSZK—Mexikó, Monterrey (24 óra). VASÁRNAP: Argentína—Anglia, Mexikóváros (20 óra). Spanyolország—Belgium. Puebla (24 óira). HÉT VÉGI ELŐZETES PÉNTEK ÜTT0RÖOLLMPIA A XXII. nyári úttöröolimpia or­szágos döntőinek befejező napja: Zalaegerszegen és Nagykanizsán. Tor­na, kézilabda, kosárlabda, röplabda, labdarúgás és tollaslabda sportágak­ban. Záróünnepség 21 órakor Zala­egerszegen, a Városi Sportcsarnok előtti téren. SZOMBAT cselgáncs Napfény Kupa serdülőverseny: Szeged, 10 órakor. KÉZILABDA NB H-es női mérkőzések: Alföldi Porcelán SK—Jánoshalma, Hódmező­vásárhely, 15 órakor. Dunaújváros— Dutép SC, Dunaújváros, 10 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Lajosmi- zse—Dutép SC, Lajosmizse, 17 óra­kor. Az NB II. tavaszi utolsó fordulóján a női csapataink idegenben készülnek javítani. Nagy várakozás előzi meg a Lajosmizsén megrendezésre kerülő Lajosmizse—Dutép SC megyei rangadót. A Lajosmizse csapata a ta­vaszi gyenge szereplés után kiesőjelöltnek számít, a Du­tép sem dicsekedhet fényes eredményekkel. ÖKÖLVÍVÁS _ Nemzetközi csapatmérközés: Kecs­keméti SC—KSZO Ostrowiec, Kecs­kemét, Városi Sportcsarnok, 17 óra­kor. A június 18-tól 23-ig Kecs­keméten vendégeskedő len­gyel csapat szombaton mér­kőzik a KSC együtteseivel. A kecskemétiek az idén május­ban jártak Lengyelországban és ott nagy küzdelemben 12— 10 arányban legyőzték a KSZO Ostrowice gárdáját, de a hí­rek szerint a lengyelek most erősebb csapattal érkeztek. Minden bizonnyal nagy küz­delmet és érdekes mérkőzést láthatnak az ökölvívást ked­velő nézők szombaton Kecs­keméten. SAKK Adorján András sakknagy­mester felhívása nyomán szombaton országszerte szi­multánokat tartanak a leg­nevesebb magyar sakkozók az éhező Afrika megsegítésé­re. A „Moving Aid” (Mentsük Afrikát) akció résztvevői kö­zül Portisch Lajos Szirákon. Ribli Zoltán Pécsett, Sax Gyula Fejér megyében, Mádl Ildikó Veszprémben, Grósz- péter Attila Csongrád megyé­ben, a kezdeményező Ador­ján nagymester pedig Buda­pesten, a kispesti munkásott­honban fogadja az érdeklő­dőket. Kecskemét, vendége a „Mo­ving Aid” alkalmából a ma­gyar sakknagymesterek do­yenje, Szabó László lesz. Szi­multán-bemutatója, melybe a kecskeméti sakkmesterek is bekapcsolódnak, szomba­ton 10 órakor kezdődik az SZMT Kisfaludy utcai szék­házában. A minősített ver­senyzőket és az amatőr sakk­barátokat egyaránt várják a szervezők. A résztvételi díj — melyet a jótékony célú csekk­számlára fizetnek majd be — felnőttek 100, gyerekeknek 50 forint. Kunadacs is belépett a „Mentsük Afrikát” szimultán­sorozat rendezői közé. A Jó­kai Művelődési Házban szom­baton 9 órától Sárosi Zoltán kecskeméti sakkmester ad szimultánt a helybelieknek és a környező községek — Sza­badszállás, Kunszentmiklós, Szalkszcntmárton — áldozat­kész sakkbarátainak. Mindkét szimultánra a hely­színen lehet jelentkezni a kez­dés időpontjáig. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés az 5—16. helyért: Bp. Spartacus—Dutép SC. Up„ Kőér utca, 14 órakor. A rendkívül hosszúra nyúj­tott bajnokság utolsó mérkő­zése következik, de igazán nagy tétje már nincs a talál­kozónak. A kecskemétiek biz­tosították a bentmaradást, a Spartacus az élcsoportban van. OLIMPIAI ÖTPRÓBA Vizitúra nagypróba: Rajt Baján, a Sugovica-parton. Útvonal: Baja — Fájsz révátkelő — Baja. Jelentkezés 6 órától 7.45-ig a Kisz-táborban (Pe- töfi-sziget). Rajt 9 órakor. A bajai vízitúra nagypróba mindig jelentős esemény, mert ezen nemcsak megyénk­ből, hanem Tolnából és Ba­ranyából is számosán érkez­nek. Az előrejelzés szerint vasárnap még jó idő várható, így a szervezők sok indulóra számítanak. Hajót kölcsönözni nem tudnak, ezért mindenki csak a saját hajóján vehet részt a próbázáson. VÍZILABDA . Nemzetközi mérkőzés: Kecskeméti Vízmű SC—Bettina (Jugoszláv), Kecs­kemét, fedett uszoda. 17 órakor. LABDARÚGÁS Nemzetközi mérkőzés: Kiskunfél­egyházi TK—Plávi Dunav skoreno- vac (jugoszláv), Kiskunfélegyháza. Alpári úti pálya, 17 órakor, VASÁRNAP KÉZILABDA OIB női mérkőzés: Dutép SC—Sal­gótarján, Kecskemét, Árpádvárosi Sportcsarnok. 14 órakor. A MAGYAR VÁLOGATOTT KÉPVISELETÉBEN (.».) Mi van a tarsolyunkban? — A magyar cselgáncsváloga- tott képviseletében Kubában ven­dégszerepeit kecskeméti judósok olyan szándékkal keltek útra, hogy méltón képviselik színein­ket. Hogyan szerepeltek? — kér­deztük Varga András vezető­edzőt. — Tóth Laci teljesítményével elégedett vagyok — mondta a mesteredző. — Mindkét mérkő­zésén rá tudta kényszeríteni harcmodorát ellenfeleire. Sérü­lése akadályozta meg a döntőbe- jutásban. Jó formában volt, esé­lye lett volna a végső győzelem­re még az Európa-bajnok Serban ellen is. Deák az idén kemény „menetelésben” vett részt; néki a világbajnokságon kellett elér­nie a csúcsformáját, ott hozta magát, 5. lett. Itthop a Magyar Népköztársasági Kupában még meg tudta ismételni jó teljesít­ményét, de Kubában már leszál­ló ágban volt. Így közepes telje­sítményt nyújtva nem vehetett részt a végküzdelemben. Ehhez az is hozzájárult, hogy már az első fordulóban a kubai és pán­amerikai bajnok ellen kezdett, aki Sancti Spiritus-i lévén, ha­zai pályán, bírói döntéssel jutott tovább. A 71 kg-os súlycsoport másik reménysége, Zsöldos Zsolt“ fizikailag nagyon le volt marad­va a nemzetközi mezőnytől, öt az átállás is jobban megviselte, mint a többieket, A pályafutása vége felé járó Szabó Miklós de­rekasan küzdött, méltó ellenfél volt, bronzérmes teljesítménye dicséretesszép búcsú volt a vá­logatottságtól. A másik ;,öreg". Kovács Karcsi messze tudása alatt, teljesített. Mentségére szól, hogy sérüléséből gyógyult fel, s nem tudott igazán felkészülni. Fe- kecsnek is a világbajnokságra való felkészülés volt a legfonto­sabb feladata, az ott mutatott formájából valamit át tudott menteni. Elsősorban fizikai hiá­nyosságai voltak, amit a jövőben pótolni lehet, hiszen ő még ju­nior.. Ismerve ■akaraterejét, szán­dékát, komoly fejlődés előtt áll. — A Jósé Ramón Rodriguez- errüékversenyen, részt vett tíz vá­logatott között milyen helyezést ért el a magyar csapat? — Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a kubai judo magas szín­vonalon áll. Minden súlycsoport­ban van három-négy olyan csel- gáncsozójuk, aki nemzetközi ver­senyeken is megállja a helyét. ( Elsősorban ennek tulajdonítha­tó, hogy á kubaiak nyerték a pontversenyt. A második he­lyen a kétszemélyes belga válo­gatott végzett, a kitűnő Wan de Walle két első helyezésének kö­szönhetően (a 95 kg-os súlycso­portban és az abszolút kategó­riában nyert). A dobogó harma­dik fokára a brazilok állhatták, akik a világbajnokságon jól sze­repelt juniorversenyzőiket indí­tották. Az európai szocialista or­szágok közüL a csehszlovákok előzték meg a mieinket (ezüst- és bronzérem), a románokkal azo­nos helyezést értünk el (bronz­érem és ötödik helyezés), s ösz- szességében a középmezőnyben végeztünk — mondta Varga And­rás vezetőedző. Ba'nczik István (Vége) RÖVIDEN • RÖVIDEN X A „Halasi Hajtás” elnevezé­sű triatlon versenyt július 6-án Kiskunhalason rendezi meg a KISZ-bizottság és a városi Test­nevelési és Sportfelügyelőség. Az 500 m úszásból, 15 km-es kerék­pározásból és 7 km futásból álló verseny a kiskunhalasi Sóstón az úszással kezdődik, majd kerék­párral Kunfehértóig és végül a tó körüli futással fejeződik be. A jelentkezés írásban a kiskunhala­si városi KISZ-bizottságnál (6100 Kiskunhalas, Köztársaság u. 17.) június 25-ig. X Szolnokon június 27—29-ig országos I. osztályú pénzdíjas, valamint II—III. osztályú tiszte­letdíjas teniszversenyt rendeznek. X A labdarúgó MNK szerdai 4. selejtezőfordulójának eredményei: Fájsz—Imrehegy 0—1, Csengőd— KSC 1—3 (1—0). A hazaiak 1—2 állásnál ll-est hibáztak. Herceg- szántó—Miske 0—3 (0—1). Gsz.: Pécsi, Pesti, Tóth R. Mélykút—H. Kun B. SE 3—0 (0—0). Gsz.: Ju­hász Z. 2, Szöllősi F. 1„ Kerek­egyháza—Hetényegyháza 4—I (2—0). Az országos fordulóba ju­tott megyénkből: BSK, KSC. Mis­ke. Mélykút, KTE, A hatodik résztvevő a június 25-én szerdán Kerekegyházán 16.30-kor meg­rendezésre kerülő Kerekegyháza— Imrehegy mérkőzés győztese lesz. X A hét végén, szombaton és vasárnap válogatott többpróba- viadalra kerül sor Székesfehérvá­rott. A tízpróbában csehszlovák, osztrák és magyar atléták mérik össze erejüket, míg a hétpróbá­ban Csehszlovákia—Ausztria— Skócia—Magyarország négyesvia­dalt rendeznek. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.25: Tévétorna 8.30: SZÜNIDEI MATINÉ. 1. Az állatok beszéde. Csehszlovák ismeretterjesztő sorozat, 3. rész: Látható jelek (új). 2. Sándor Iván: A párbaj. Tévéjáték (ism.) 10.00: Nyugdíjasok délelőttje Kb. 10.30: A nyugdíjasnak sosincs ideje (FF) NDK tévéfilmsorozat. A gipszkötés 10.55: Képújság 16.45: Hírek 16.50: Három nap tévéműsora 16.55: Utolsó vacsora. Csehszlovák kisfilm (ism.) 17.10: Betűreklám 17.15: Egy szó mint száz! Nyelvi fejtörőjá­ték 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: Ablak 19.00: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Szeszélyes évszakok. Szórakoztató magazin 21.20: Nemzetközi Stúdió 22.20: Betűreklám 22.25: 50 perc a Havanna Clubban. Rész­letek a margitszigeti Thermal Szálló bár- • jának kubai—magyar műsorából (ism.) 23.15: Híradó 3. 23.25: Himnusz TV II. MŰSOR: 18.35: Képújság 18.40: Tau bácsi. Csehszlovák—NSZK— osztrák filmsorozat XX/20. rész: Holnap­tól nincs varázslat (ism.) 19.10: Régi holland mesterségek. Holland kisfilm. Sörfőzés (ism.) 19.20: Száz híres festmény. Külföldi múze­umok gyűjteményeiből. Matisse: Kék akt. Angol rövidfilm 19.30: A bokszoló. Japán film (Feliratos) 21.00: Híradó 2. 21.20: Olasz—NSZK—magyar nemzetközi férfi atlétikai verseny. Közvetítés Milánó­ból 22.30: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.15: Együttműködés. 16.45: Világhír­adó. 17.00: Rajzfilm. 17.10: Szavak mö­gött tettek. 17.40: Hírek. 17.45: Pajzs és kard — film IV. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Csajkovszkij-verseny. 20.00. Irodalmi al­manach. 21.10: Világhíradó. 21.35: Élók és holtak — film I. rész. 23.08: Hírek. 23.13: Koncertfilm. 24.08: Dokumentumfilm. ÚJVIDÉKI TV. 14.55: Műsorismertetés. 15.00: Nyári délután. 16.55: Kis hangverseny. 17.10: Tv-napló — magyarul. 17.25: Tv-napló. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Tv-magazin — szlovákul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Rek­lám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Sorozatfilm. 20.55: Az al­kotás .öröme — magyar nyelvű műsor. 21.55: Tv-napló. 22.15: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.50: Hírek. 16.55: A rendőrség napló­jából (ism.). 17.05: Kosárlabdázóink Ame­rikában — Riportfilm 3. rész. 17.30: Baráti találkozó — Magazin. 17.55: Három elkül- detlen levél — Japán bűnügyi film 2. rész (ism.). 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Régmúlt évek — Tévéjáték. 21.10: Lev Hanzel professzor— Portréfilm. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárásjelen­tés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Debussi: Pelleas és Melisande — Tv-opera (ism.). KOSSUTH: * 1 * 1 8.20: Koránkelők 8.50: Nagy mesterek — világhírű előadó­művészek 9.42: Iskolakakaó — Csetényi Anikó jele­nete elsősökről elsósöknek. VI/3. rész 9.53: Lottósorsolás 10.05: Hajdan hátsfa voltál — Weöres Sándor versei (ism.) 10.10: Operarészletek 11.00: Gondolat 11.45: Népdalok 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Illés Endre: Ezüstpénz — Könyv­szemle 12.55: A zene is összeköt — Válogatás az OIRT-rádiók műsorából 14.10: Válogatott perceink 1 5.30: Nóták 16.05: A királyfi papagája — Bakó Agnes hangjátéka 17.05: Helyszínrajz — az óbudai piacról — Riportműsor 17.30: Az indiai klasszikus zene XIII/11. rész 17.55: Operettdalok 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 19.15: Mundial '86 19.25: Embermesék 20.22: Tervek és tettek. Kerekasztal- beszélgetés a magyar gazdaságról 20.52: Hangportrék — rádiós emlékek fé­nyében: Székely Mihály 22.15: Tíz perc külpolitika 22.25: Mundial '86 22.40: Edwin Fischer zongorázik XXI1/1. rész 23.31: Martinu: VI. szimfónia 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Hajnali Bagoly— Érdekessé­gek az éjszaka eseményeiről PETŐFI: 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája 8.20: Kerekes Jártos műveiből 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben 12.10: Negyedóra háromnegyed ütemben 12.25: Édes anyanyelvűnk (ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Popzene sztereóban 14.00— 16.53: Péntektói — péntekig 17.08: Könnyűzene Vass Gábor szerzemé­nyeiből 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak 19.50: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója: Üdülés a hegyekben és a vízparton 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Éjszakai varázs — Részletek Furey zenés játékából 21.50: Az élő népdal (ism.) 22.00— 4.20: Bagoly — Estétől hajnalig 3. MŰSOR: 9.08: Népdalkórusok 9.42: Paganini: D-dúr hegedűverseny 10.10: Csak fiataloknak! 10.55: Kamarazene 11.59: Zenekari muzsika 13.05: A gyanú — Ambrus Zoltán regényé­nek rádióváltozata 14.00: Wagner: Tannhäuser — Háromfel- vonásos opera Közben: 14.58: Krúdy Gyula emlékére — Weöres Sándor verse (ism.) 15.07: Az operaközvetítés folytatása Közben: 16.19: Színészvizsga — 1986: Kocsis György 16.33: Az operaközvetítés folytatása 17.30: Kapcsoljuk a Bartók Emlékházat. Fúvósparádé — a Magyar Rádió hang­versenysorozata VII/2. rész Kb. 18.40: A Gachingi Kamarakőrus Schütz-motettákat énekel 19.05: Illés Endre: Ezüstpénz — Könyv­szemle (ism.) 19.15: Zenekari muzsika 20.25: A hosszú út — Vilhelm Moberg csa­ládregénye rádióra alkalmazva IV/2. rész 21.25: Andy Zehnpfennig együttese játszik 22.08: Sarolta — Részletek Erkel operájá­ból 23.09: A Grimethorpe rézfúvós együttes felvételeiből i

Next

/
Oldalképek
Tartalom