Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-14 / 112. szám
1986. május 14. PETŐFI NEPE «> 7 SPORT. SPORT - SPORT NŐI KOSÁRLABDÁZÓKKAL NYUGAT-BERLINBEN (II.) Két mérkőzés— három győzelem Az első ellenfél a vendéglátók együttese volt, amelyet egy esztendővel ezelőtt biztosan győzött le a Kecskeméti SC. A találkozót egy gimnázium tornacsarnokában rendezték, ahol valamennyi ülőhelyet elfoglalták a nézők. Már a bemelegítés alatt kitűnt, hogy nincs egy súlycsoportban a két csapat. A kecskeméti lányok ruganyosabbak, gyorsabbak adogatás közben, s határozottabbak a palánk alatt. Magasságban, nem múlták felül ellenfelüket, hiszen Fück és a válogatott Farkas nem tarthatott társaival, míg Balázs sérülése miatt kénytelen volt a kispadról figyelni a játékot. Kezdés után Kovács Kláriék gyors játékukkal meglepték ellenfelüket, s mire vendéglátóink feleszméltek, már 27—0 (í) volt a KSC előnye. A tetemes előny ellenére is jogosan jegyezte meg Kegel Tamás a nézőtéren: — Érdekes, hogy vezetünk, sokkal jobbak vagyunk, s mégsem játszunk. Egyedül Kovács Klári képes trükközni, villogni, látszik, hogy élvezi a mérkőzést. A többiek csak a gépiesen betanult variációkban gondolkodnak. Mindezzel együtt a kék-fehérek könnyedén győztek, pontosan 100 pontig jutottak, míg ellenfelük 31-et hozott össze. Természetesen zúgott a taps, a nézők hálásak voltak a játékért, a mutatott remek teljesítményért. Vendéglátóm, Brigitte Kielmann jóval túl a harmincon még játszott a csapatban, sőt eredményes pontszerzőnek bizonyult. — Régen fáradtam el ennyire — mondta a mérkőzés után. — Nagyon gyorsak és nagyon fiatalok u magyar lányok, nem csodálom, hogy ilyen jól szerepeltek a bajnokságban. Amikor már majdnem harminc ponttal vezettek, kicsit megijedtem. No, nem attól féltem, hogy nagy különbséggel kapunk ki, hanem attól, hogy a kecskemétiek hálás vendégek módjára engednek bennünket is játszani. Ez felért volna egy arculcsapással! Ám a magyarok végig teljes gőzzel hajtottak, s ezért még annak is örülök, hogy többet dobtunk harminc pontnál. Gitti egyébként többi társához hasonlóan munkája után jár el az edzésekre, az ő feladata még a csapatban a labdák őrzése,» szállítása. Meglehetősen felelősségteljes a napi munkája, fiókvezető-helyettes egy bankban. Ennek ellenére amikor csak teheti, ott van az edzéseken. A női mérkőzés után volt még egy összecsapás, amelyet a Nagykőrösi Kinizsi játszott a Neukölln férfiegyüttesével. Ezen a találkozón csak nagy küzdelemben győzött a magyar csapat, amelyben két volt kecskeméti, Bogscbütz és Foki is játszott. A KSC második találkozója előtt vendéglátóink igyekeztek kicsit megijeszteni bennünket. Az ellenfél ekkor a Nyugat-Berlin legjobbjának tartott TUS Richterfelde együttese volt. Ráadásul vendéglátóink a mérkőzést megelőző este éjszakai diszkóba vittek bennünket, tréfásan megjegyezve, hogy legutóbb azért győztek olyan könnyen a lányok, mert operaelőadáson voltak csupán, s alaposan kipihenhették magukat a Neukölln elleni összecsapás előtt. A második mérkőzésen valóban sokkal jobb ellenféllel találta magát szemben a KSC. Nagyon jó adottságú tizenéves játékosok alkotják a Richter- leldet, amely most a második ligába kerülésért küzd. Villámgyorsan fejlődnek támadásba, magasak, ruganyosak, tudják „járatni” a labdát, s taktikailag meglepően érettek. Szinte látványosan játszottak, gyakran tapsolt most is a közönség, ám a félidőben mégis a kecskemétiek vezettek húsz ponttal. Hogy miért? Mert a házigazdák egyszerűen képtelenek betalálni a gyűrűibe! Elképesztően gyengén dobnak, ordító ziccereket is kihagynak. így aztán nem volt kétséges az újabb nagyarányú KSC-siker, 93—32 lett áz eredmény Sütő Magdiék javára. Két mérkőzés — két győzelem a mérleg. No és egy harmadik, amit a közönség és házigazdáink körében aratott a csapat. Elismerően szóltak a kecskeméti lányok játékáról, magas játékintelligenciájáról, és megnyerő viselkedésükről. Ez a harmadik győzelem pedig jóval értékesebb az előző kettőnél. Rajtmár István (Folytatjuk) A Petőfi Népe totótanácsadója A totó 20. heti, május 17—18-1 szelvényén tíz olasz B osztályú, valamint az Interllga ’86 sorozatból négy, a pótmérkőzéseken pedig két svéd I. osztályú meccs található. 1. Ascoli—Einpoli. olasz B osztály. Az Ascoli vasárnapi győzelmével növelte leijutási esélyét. Az Empoli hátránya mindössze három pont. Tippünk: x, 1. 2. Cagliari—Bologna. Olasz B osztály. Az idény elején nagy lehetősé-, get kapott a Cagliari, amellyel nem* 1 2 3 * 1 tudott élni, és búcsúzni kényszerül; k B osztályttól i;Aj (Bologna győzött,! és tartja 8. helyét. Tippünk: x, 1. 3. Catanzaro—Campobasso. Olasz B osztály. Az arezzói súlyos (0—3) vereségével Ismét kiesőhelyen van a hazai gárda. A Campobasso döntetlenjével is előbbre lépett. Tippünk: x. 4. Cesena—Brescia. Olasz B osztály. A monzai vereség egyben a (eljutást remény elvesztését Is jelenti a Cesena számára. A Bresclának 3 mérkőzésből már öt pont is elegendő a feljutáshoz. Tippünk: x, 1, 2. 5. Cremonexe—Monza. Olasz B osztály. Az Ascoli elleni vereség a kieső- zóna közelébe „sodorta" a Cremone- se együttesét. A Monza későn hajrázik. Tippünk; x, l. S. Genoa—Catania. Olasz B osztály. A hazaiak vesztettek Empoliban, míg a Catania otthon tartotta a két pontot a Cagliari ellenében. Tippünk: x, l. 7. Palermo—Arezzo. Olasz B osztály. Az Arezzo elkerült a kiesőzónából, mivel nyert a Catanzaro elL.YBDARÜGAS NB U-es mérkőzés: Bajai SK—Debreceni Kinizsi, Baja, Vasvári P. utca, 17 órakor. Területi válogatottak döntője: Dráva- csoport—Tlsza-csoport, Kecskemét. KTE-pálya, 16 órakor. Az 1986—87. évi labdarúgó MNK megyei selejtezőinek első fordulója, kezdés 17 órakor; Jakabsz állás—H. Mezőfi SE, Szalkszentmárton—Kun- szentmiklós, Hetényegyháza—Helvéciái MEDOSZ, Kecskeméti MÁJV— MFSC, Kiskunmajsa—Harkakötöny, Tiszaalpár—Kerekegyháza, Dunatelen. A Palermo Bresclából vitt el egy pontot. Mindkettő a bentmaradásért harcol. Tippünk: 1, x. 8. Perugia—L. an erősül. Olasz B osztály. A pontszerzés ellenére is a kiesőhelyre került a Perugia. A Lane- rossi 3. helyről várja a folytatást. Tippünk: X, l. 9. Pescara—Lazio. Olasz B osztály. A két együttes döntetlenre végzett a S3, fordulóban, A Pescara . kiesőbe- ljfen (ló.), a Lázio a 13. helyen áll. Tippünk: x. 80. 'i'rlestluawMw^eiledetiesé. -dlaSt* Iöl B osztály. A vendégek vesztettek Bolognában, és kiesőjelöltek lettek. A Triestina pontot (0—0) rabolt Vicém zében. Tippünk: 1, x. 11. Békéscsaba (magyar)—Ettr (bolgár). Interllga ’86. B csoport. Még mindkettő nyeretlen. A hazai pálya előnyét élvező csabaiak megszerezhetik a két pontot. Tippünk: 1. 12. Debrecen (magyar)—Trakija (bolgár). Interllga ’86. B csoport. A két együttes jól kezdett az Interllga- sorozatban, és esélyük van az első hely megszerzésére Is. Tippünk; X, 1. 13. Szliven (bolgár)—Siófok (magyar). Interllga ’86. A csoport. A hazai környezet a bolgár csapat esélyeit növeli. Tippünk: 1. fi mérkőzés: 14. Borea (bolgár)—Tatabánya (magyar). Interllga ’86. A csoport. A tét az első hely megtartása. Tippünk: x, l. A további mérkőzésekre llppjeink: 1. 1. D. I. hegy, Úszód—Fájsz, Kunfehértó— Kkshalasi Spartacus, Kunbaja—Tataháza, Tompa—Kelebia, Bátya—Hajós, Hunapataj—Homokmégy. A sportrovat kéri a tudósítókat, illetve a rendező egyesületek vezetőit, hogy az MNK-mérkőzés eredményét a mérkőzést kővető napon, a délelőtti órákban telexen (36-2X6), vagy telefonon: (30-051) közöljék. vízilabda OB I-e* mérkőzés: Bp. Spartacus— KVSC, Bp. spartacus-uszoda. 17 órakor. , Világbajnoki főpróba a négyesfogathajtóknak Sajtótájékoztató a borbáspusz- tai lovasnapokről Május 23. és 25. között hetedik alkalommal) rendezik meg a bor- básipusztai lovasnapokat, s ennek előzeteseként tartottak sajtótájékoztatót a lovasszövetségben. t<~: ’P/.píJ.r 11)7» n It? I Először Janik József, a i fogathajtó-szakbizottság nemrégiben megválasztott elnöke számolt be a sportág ez évi feladatairól, kiemelte, hogy a négyesfogathajtóknak meg kell őrizniük a nemzetközi elsőségüket, míg a kettesektől az élvonalba kerülést várják. Dr. Tóth László, a Magyar— Szovjet Barátság Tsz elnökhelyettese, a borbáspusztai lovasnapok szervezőbizottságának elnöke elmondta, hogy a programban a legnagyobb érdeklődésre a négyesfogatok derbije számíthat, hiszen ezt a versenyt a világbajnokság főpróbájának tekintik a válogatott szakvezetői. De valószínűleg sok embert vonz majd a többi esemény is, így a kettesfogatok és az idén első alkalommal az egyesfogatok viadala. Lesz még voltizsbemutató, patkolóverseny, díjugratás, pusztaötös és megannyi látványos program. A lovasnapok szervezői 15—20 ezer vendég érkezésére számítanak, s alaposan felkészülnek a fogadásukra és az ellátásukra. A sajtótájékoztató befejező részében Sütő Ödön, a Balaton- napybereki Á. G. igazgatója tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy június 6—8-án Balatonfenyvesen rendezik meg a kettesfogathajtó országos bajnokság első fordulóját. R. I. Ma: tétlen—Csengőd, Császártöltés—ImreHÍREK, TUDÓSÍTÁSOK | ASZTALITENISZ NB U-es férfimérközés: Kkf- házi Lenin Tsz SK—Szolnoki Spartacus 21—4. Győztesek: Bene 5, Szily 5, Verebes 5, Huszta 4, Laczkó 2. A már NB I-be jutott félegyházi csapat az utolsó NB IJ-es mérkőzésén fölényesen győzött. A Budapesten rendezett serdülő „Húszak” bajnokságán Laczkó Tamás (Kkfházi Lenin Tsz SK) a 13. helyet szerezte meg. Kunszentmiklóson a megyei női ifjúsági „Tízek” bajnokságán a bajnoki címet Érti Blanka (Temaforg, edzője: Szőke J. és Kelemen. Á.) szerezte meg, 2. Horváth A. (K. Spartacus), 3. Érti A. (Temaforg), 4. Nyúl K. (K. Spartacus), 5. Váli (Temaforg) és Horváth A. (Kalocsa). A Kecskeméten rendezett városi „Tízek” bajnokságának eredményei: Lányok: 1. Bódiis B. (Kerekegyháza), 2. Tóth Sz. (K. Spartacus), 3. Zsolnai (K. Spartacus). Fiúk: 1. Kara (K. Spartacus), 2. Gyarmaty (Kerekegyháza), 3. Somodi (K. Spartacus). EL BIRKÓZÁS___________I A Szolnokon rendezett úttörő- versenyen a KSC birkózóinak eredményei: A korcsoport. 35 kg: 1. Horváth J., 2. Rácz; 41 kg: 1. Kósa; 45 kg: 3. Fékete Z.; 58 kg: 1. Balassa, 2. Sebestyén. B korcsoport: 45 kg: 2. Horváth I.; 53 kg: 1. Szabó J. ATLÉTIKA Kiskunhalason igen jól rendezték meg a megyei nyílt atlétikai bajnokságot. A versenyen a megyei szakosztályok mellett Szegedről és Nagykőrösről is számos atléta indult. Eredmények: Férfiak: 100 m: 1. Arató (KSC) 11,1, 2. Kői (H. Kun B. SE), 11,2, 3. Juhász (H. Kun. B. SE) 11,3. 200 m: 1. Arató 234, 2. Boros (KSC) 24,6 . 400 m: 1. Kullai (KSC) 5.1,3, 2. Rózsa (Szeged) 53,0, 3. Szénási (KSC) 53.8. 1500 m: 1. Zeller (SZEOL- Délép) 3:59,0, 2. Asztalos (KAC) 4117.4, 3. Denes (H. Kun B. SE) 4:23,7. 5000 m: 1. Jura Kulik (KSC) 16,07,0, 2. Lemcse (H. Kun B. SE) 16:32,0, 3. Fricska (H. Kun B. SE) 16:48,8. 400 m gát: 1. Vo- vá'k (KAC) 60,2, 2. Szűcs (KAC) 60.8. 4x100 m váltó: 1. H. Kun B. SE 43,9, 2. KSC 45,0, 3. Szeged 46,2. 4x400 m: 1. KSC 3:34,0. Magasugrás: 1. Lantos (spartakiád- válogatott) 185, 2. Cseh (SZEOL- Délép) 185. Távolugrás: 1. Cseh 648, 2. Herczeg (KSC) 642, 3. Rideg (H. Kun B. SE) 638. Súlylökés: 1. Rajniczer (SZEOL-Délép) 17,83, 2. Lendvai (Nagybaracska) 15,96, 3. Halász (TFSE) 14,29. Gerely: 1. Palotai (Nagykőrös) 71,68. 2. Szűcs (Nagykőrös) 62,82, 3. Kovács (Szeged) 55,70. Nők: 100 m: 1. Faragó (KSC) 13.4, 2. Kormány (KSC) 14,0, 3. Kispál (KAC) 14,1. 200 m: 1. Faragó 27,8, 2. Kormányos 28,4, 3. Bácsalmási (KAC) 29,0. 400 m: 1. Hohn E. (KSC) 60,9, 2. Réthei 64.4, 3. Kispál 66,4. 800 m: 1. Patai (KSC) 2:32,8, 2. Bácsalmási 2:33,3. Magasugrás: 1. Réthei 155, 2. Farkas (KSC) 150, 3. Faragó É. (KAC) 145. Távolugrás 1. Farkas 515, 2. Faragó B. (KSC) 475, 3. Horváth Zs. (Jászszent- lászló) 470. Súlylökés: 1. Boga- sov (KSC) 10,72, 2. Farkas 10,10, 3. Hideg (Jászszentlászló) 8,50. Gerely: 1. Szűcs (Nagykőrös) 38,20, 2. Zsufa (Nagykőrös) 38,20, 3. Farkas 35,20. A Kecskeméten május 10-én rendezett megyei serdülő B. egyéni atlétikai verseny győztesei: (Valamennyi versenyszámban két győztes nevét közöljük. Az első 1973-as, a második az 1972- es születésűek csoportjában lett első.) Lányok: 100 m: Braunitzer (KSC) 13,8, Bábiczky (KSC) 13,3. 400 m: Nagy E. (KSC) 63,0, Csib- rany (KSC) 66,3, 1500 m: Seres (H. Kun B. SE) 5:35,5, Buknicz (KAC) 5:33,6. 4x100 m váltó: KSC 54,7 (csak egy korosztályban volt). Távolugrás: Mendler (B9K) 472, Túri (H. Kun B, SE) 488. Súlylökés: Kiss P. (H. Kun B. SE) 8,46, Hajsza (KSC) 9,86. Gerely: Görög (H. Kun B. SE) 26,72, Vasas (KAC) 29,30. Fiúk: 100 m: Szabó A. (Tisza- kécske) 12,6, Gáspár (KSC) 12,6, 400 m:’Cseklye (H. Kun B. SE) 65,7. Gáspár 58,8. 1500 m: Bús (KAC) 4:54,0 (csak az 1973-asak- nál volt induló). 4x100 m: (KSC) 50,6. Rúdugrás: Szíjártó (KSC) 200, Kánisz (KSC) 260. Távolugrás: Szabó A, 521, Marokiity (KSC) 516. Súlylökés: Huszka (H. Kun B. SE) 10,91, Svéda (KAC) 12,01. Gerely: Huszka 32,72, Herczegh (H. Kun B. SE) 39,00. A május 11-én rendezett versenyszámok: Lányok: 200 m: Nagy E. 28,4, Szilágyi (KSC) 28,7. 800 m: Csonka (Kerekegyháza) 2:37,4, Kürtösi (Kerekegyháza) 2:35,0, 4x400 m: KAC 4:30,0. Magasugrás: Kovács T. (KSC) 135. Vidács (H. Kun B. SE) 150. Diszkoszvetés: Jákfalvi (KSC) 18.12. Tóth A. (KSC) 24,60. Fiúk: 80 m gát: Vékony (H. Kun B. SE) 14,3, 100 m gát: Kur- gyis (H. Kun B. SE) 15,9. 800 m: (1973-asok): Tannóczi (Tkécske) 2:27,7, 3000 m: Bús (KAC) 10:18,9. Nagy S. (KAC) 11:0,7, 4x100 m váltó: H. Kun B. SE 4:11,8, magasugrás: Szíjártó (KSC) 155. Vakulya (H. Kun B. SE) 171, 200 m: Velez (KAC) 28,3, Gáspár (KSC) 26.2, diszkosz: Huszka (KSC) 25.20. Orbán (KSC) 33.16. 3:0 (10, 9, 7). Az Izsák osztá- lyozót játszik az NB 11-ben maradáséit. El TEKE I Az NB III. „Tizek" bajnokságán Gyulán megyénk versenyzőinek eredményei> 3. Orbán (Du- tép SC) 427, 5. Kecskés (KTE) 394, 6. Határ (Tiszaikécsike) 388, 10. Kormányos (Szánk) 364 fával. TENISZ | Baján i-endezték meg a megyei felnőtt egyéni teniszbajnokságot. Eredmények: férfi egyes: 1. Tóth Mihály (KTC), 2. Üjhídi (KTC), 3. Bakonyi és Huszár, mindkettő (KTC). Ffii páros: 1. Tóth M.—Üjhídi, 2. Bakonyi- Olajos (IKTC). 3. dr. Szelei— Vörös (KTC). és Csátal.kú—Fekete (Bajü'. Közút). Női egyes: 1. Péstuka Szilvia (Bajai Közút), 2. Barátlh (KTC), 3. Násfay (KTC) és Pataki (Bajai Közút). Női páros: 1. Pestu- ika—Melegdi (Bajai Közút), 2. Náslfay—Barát. (KTC), 3. Pataki—Gáti (Bajai Közút). a VÍZILABDA | Kecskemet város középiskolás v i xi Unbda-ibu jnOkságának eredményei, lányok: Közgazdasági— Katona 6—3. Közgazdasági- Bányai 7—5. Bányai—Katona 4—3. Katona—Közgazdasági 7—6. Végeredmény: 1. Bányai Júlia Gimnázium. 2. Közgazdasági, 3. Katona. Fiúk: 607. sz. Ipari Szakmunkásképző—Piár 11—2. Piár—Bányai 6—2. Végeredmény: l. 607. sz. Ipari Szakmunkásképző, 2. Katona I.. 3. Piár. 4. Bányai, 5. Katona II. ( iS kézilabda NB II-es női mérkőzés: Csepel Autó—Dutép SC 22—18 (10—9). NB U-es férfimérkőzések: Ti- szatföldvár—Dutép SC 23—22 (10—11), Orosháza—Lajosmizse 23—16 (11—7). Megyei női bajnokság: (Zárójelben az ifjúsági eredmény): KAC-Medosz—Kkmajsa 35—24 (27—9). Harkakötöny—Kiskőrös 15—16 (19—14), Lajosmizse—Jánoshalma II. 33—13 (8—20), Solt- vadkert—Bácsalmás 19—13. (35—1), Kisszállás—Szánk 14—14 (24—9). Férfiak: K. MFSC— Kiskunfélegyháza 40—25, Solt- vadkert—B. Kinizsi 27—23. Kiskunmajsa—Bácsalmás 40—21 (21—8). Kecel—KAC-Medosz 19—32. E KOSÁRLABDA _______| Fe lszabadulási Kupa férfimér- közés: KSC—Egri Tanép 79—73 (36—37). Ld.: Csorvási 19, Gulyás 13. Cseh 13. Osztályozó női mérkőzés az NB /-be jutásért: Közgazdasági Egyetem—Bajai Eötvös TK 65— 04 (35—38). Ld.: Ormódi 21. Kovács 18. RÖPLABDA NB U-es férfimérközés: Dutép SC—Kőbányai Fabulon 3:2 (8, 12, —10. —13. !». NB U-es női mérkőzések: Kalocsai SE—Székesfehérvári SZIM 3:0 (12, 12, 9), OSC—Izsák 3:0 (12, 14, 13), Ganz.-Villany—Izsák SS labdarügAs Megyei II. osztály, null csoport (zárójelben az Ifjúsági eredmény): Dus- nok—Fájsz 2—0 (2—1), Tompa—Hajós 2—2 (2—4). Ersekcsanád—Tataháza 2—0 (3—0), Vaskút—Kelebia 3—1 (3—1). Hercegszántó—Gara 1—1 (l—0), Kunbaja—Homokmégy 2—1 (1—4), Nagybaracska—B. Kinizsi 2—1, Katymár— Császártöltés 0—1 (0—3). állása: A bajnokság 4. Császártöltés 2. Dusnok 3. Katymár 4. Fájsz 3. Hercegszántó 6. Hajós 7. Tompa 8. Vaskút 9. Homokmégy 10. Ersekcsanád ti. Nagybaracska 12. Kelebia 13. Gara 14. Kunbaja 13. ß. Kinizsi 16. Tataháza 26 16 5 6 46—1» 37 26 17 3 6 48— 20 37 26 14 7 5 44—32 35 26 13 7 6 67—32 33 26 13 6 7 74—29 32. 26 12 7 7 46—35 31 26 II 3 10 52—48 27 26 11 3 10 37—33 27 26 9 8 9 47—(40 26 26 11 4 11 41—46 2» 26 10 3 11. 47—30 23 26 10 3 11 36—44 25 26 7 4 15 :í4—70 18 26 6 3 15 17—37 17 26 4 2 20 27—66 ÍO 26 4 2 20 36—94 ll> Északt csoport (zárójelben az ifjúsági eredmények): H. Mezőfi SE— Kkh. Spartacus 4—0, Harkakötöny— H. Gábor Áron 3—4. Helvéciái Me- dosz—imrehegy 4—2 (4—0). Tiszaalpár—Kiskunmajsa 2—lf (2—0), Kunszentmiklós—Csengőd 2—t (0—1). A bajnokság állása: 1. Imrehegy 22 18 3 l 94—23 39 2. Hetényegyháza 22 13 4 3 41—31 30 3. Kerekegyháza 22 13 3 6 67—40 29 4. Helvécia 22 11 7 4 44—24 29 5. Csengőd 22 11 6 5 47—27 28 8. H. Mezőfi SE 22 9 0 7 48—38 24 7. Tiszaalpár 22 10 4 8 50-46 24 8. H. Gábor A. SE 22 9 3 8 52—33 23 9. Harkakötöny 22 7 6 9 38-53 2» 10. Kkhalas) Spart. 22 6 7 9 41—53 19 U. MFSC 22 4 7 11 32—53 15 12. Kunszentmlklós 22 3 2 13 30—66 12 13. Kiskunmajsa 22 3 4 13 34—74 10> 14. Úszód 22 9 2 18 33—92 6 eredménye: Ifjúságiak 1. Kerekegyháza 2. Hetényegyháza 3. Tiszaalpár 4. Csengőd 18 12 3 3 «0—24 27 18 10 3 3 42—15 25 18 12 1 5 60—37 25 18 9 4 3 46—29 22MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.55: Tévétorna (ism.) 9.00: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 8. oszt.). Elektromágneses rezgések, hullámok (FF) 9.25: Angol nyelv. Follow Mel 28.1 enjoy it 9.40: Fizikai kísérletek III. Radioaktivitás I. 9.50: Delta. Tudományos híradó (ism.) 10.15: Utolsó állomás. Román film 11,45: Képújság 15.30: Iskolatévé. Hogyan működik? 2. A cipzár 15.45: Aki\mer, az nyer! Matematikavetélkedő középdöntője az ált. isk. 6. osztályosainak 16.25: Hírek 16.30: Az értelmes munka iskolája. (Munkára nevelés az NDK-ban.) Riport- dokumentumfilm 17.10: Betűreklám ■17.15: A kakukk. Iráni film 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: A világ tetején. Angol dokumen- tumfilm-sorozat IV/4. rész: Nodrup kolostora 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Jogi esetek 20.45: Betűreklám 20.50: Jaroslav Hasek: Rafinált bűnösök. Tévéfilm 22.00: Népzene zenekarra. Vujicsics Tihamér: Szatmári dalok és táncok 22.05: „Messzi fények". Dokumentumfilm 22.45: Híradó 3. 22.55: Himnusz TV II. MŰSOR: 17.30: Ifjú Oroszország. Szovjet tévéfilmsorozat XI/7. rész: Támadás 18.35: Képújság 18.40: Ecranul Nostru. A Szegedi Körzeti Stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora 19.00: 26. Miskolci Tévéfesztivál. A díjkiosztó ünnepség 19.30: 10 perc a Szovjetunióban. Jasznaja Poljana. Szovjet rövidfilm 19.40: Naheed Siddiqui. Pakisztáni kisfilm 20.00: A nagyszentmiklósi kincs. Rövidfilm 20.25. Na jó, viaskodni akarunk — Gotthold. Ephraim Lessing. NDK rövidfilm 20.50: Fehér alapon fekete-fehér négyzet. Malevics szuprematizmusa — Angol rövidfilm (FF) 21.00: Híradó 2. 21.20: Az ABBA története. Holland film 22.10: Tv-basic tanfolyam XVI/15. rész: Adatállományok (ism.) 22.35: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.45: Világhlradó 17.00: A világ és az ifjúság 17.35: Béke kerékpárverseny 17.55: „Grant kapitány nyomában" c. film II. rész 19.00: Híradó 19.40: Ökölvívó VB 20.55: Világhiradó 21.10: „Először férjnél" c. film 22.45: Hírek 22.50: A tagiial lelet c. film 23.43: Liszt Ferenc: VI. Magyar Rapszódia SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 15.25: Hírek. 15.30: Kerékpáros békeverseny 8. útszakasz. 16.25: Trnava—Zilina labdarúgó Szlovák Kupa-döntő mérkőzés. A szünetben: Lehetőség van. Riportműsor. 18.20: Az 1985-ös oroszvári aratási ünnepség műsorából, felvételről. 19.00: Tv- torna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv-hiradó. 20.05: Igló — Dokumentumfilm. 20.20: Jubileum a Lucernában — Könnyűzenei összeállítás. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárásjelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Marijka, a hűtlen — Cseh film ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul. 17.00: Tv-napló — magyarul. 17.15: Reklám. 17.20: Bejelentkezés és akció. 17.25: Tv-napló. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Komolyzenei műsor. 18.45: Zenés adás: Lakodalom Ovcsiban. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Belpolitika — szlovák nyelven. 21.00: A művészetek világában — szlovákul. 21.30: Tv-napló. 21.50: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Eco-mix — Gazdasági magazin (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Népdalcsokor 9.37: Beszélni nehéz ... (ism.) 9.49: Daiposta 10.05: Irodalmi világjárás. Anatólia 10.35: Dallal üzen Ázsia (ism.) 10.51: Operaegyüttesek 12.45: Törvénykönyv — Az A. I. D. A. Budapesten 13.00: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek 14.05: A magyar széppróza századai — Justh Zsigmond: Fuimus (ism.) 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika — Az amatőr zenei mozgalom híradója 15.30: Hangos szótár— Beszélgetés idegen szavakról 15.50: Könnyűzene — hangszerszólók 16.05: M R 10—14 — Az úgy volt... 17.00: Vesszőparipáink 17.30: Filmzene 18.02: Kritikusok fóruma 19.15: Slawomir Mrozek színháza: Egy nyári nap 19.59: Európa zenéje Liszt zongoráján XII/1. rész 20.39: Nótaest 21.30: Virágvasárnap — ősszel — Útiriport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kórusművek 22.44: Egy igazgató névjegye 23.04: Lemezmúzeum — Hans Hotter énekel 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben — Zenés délelőtt 12.10: Birtwistle: Grimethorpe ária 12.25: Útikalauz üdülőknek 12 30: Katonadalok, néptáncok 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Randevú a Jókai Klubban (ism.) 15.05: Rivaldafényben. Gilbert Bécaud 15.55: Verbunkos muzsika 16.08: Slágerfilmek — filmslágerek 16.48: Diákfoci 17.08: Olasz slágerek 17.30: Ötödik sebesség — Ifjúság, politika, kultúra 18.30: Körkapcsolás bajnoki vízilabdamérkőzésekről 19.30: Defossez: Fanfár 19.40: Népdalkörök pódiuma (ism.) 20.05: Rockföldről érkezett 20.50: Tükörképek — Hármas szaltó 21.05: Zsák'és foltja — Szabó Orsolya házassági műsora haladóknak 21.45: Nagy Gábor szerzeményeiből 22.00: Egy énekes — több szerep 23.20—0.14: Könnyűzene esti hangulatban 0.15—4.20: Éjfél után ... 3. MŰSOR: 9.08: Felejthetetlen arcok az Operaházból 9.36: Szimfonikus zenekari hangverseny 10.28: Barokk muzsika 10.55: Töltsön egy órát kedvenceivel 11.55: Pillanatkép 12.00: Zenekari muzsika 13.05: Elektronika és társadalom II. rész (ism.) 13.25: Kórusainknak ajánljuk 13.46: Haydn-áriák 14.25: Slágerről-slágerre 15.05: A Beaux Arts trió felvételeiből 16.09: Kocsis Zoltán zongorázik 17.00—17.30: Iskolarádió — Törd a fejed. Számitógép az iskolapadon 17.30: A Komlói Pedagógus Kórus énekel Kb. 18.10: Hegedűszólók 18.30: V materinskom jazyku 19.05—19.35: Iskolarádió: Gitárral angolul! 19.35: Operaáriák 20.10: Fiatalok a seregben 20.40: Szimfonikus muzsika 22.03: Óda a nullához 22.39: Reneszánsz hangszeres muzsika XX/16. rész t