Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-31 / 127. szám

PETŐFI NÉPE Bács-Kiskun megyei krónika 1986. május 24-től 29-ig HÍREK - HÍREK Prielle Kor­nélia 1826. jú­nius 1-én Má- ramarosszige- ten, Erdélyben született. An­tóniának ke­resztelték, de névét már kis­korában Kor­néliára cse­rélte. 1841-ben Szatmáron, Tóth Ist­ván társulatánál lépett először .színpadra, 15 éves korában. In­nen Kilénui Dávid erdélyi tár­sulatához került, ahol Déryné oktatgatta, majd 1844-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. Egy év múlva Feleky Miklósnál, Debrecenben játszott, itt kérte meg kezét Petőfi Sándor. 1845 végétől a szabadságharcig Nagy­váradon. Kecskeméten, Kolozs­váron. de elsősorban Debrecen­ben játszott. 1848 nyarán színész kollégájá­hoz, Szerdahelyi Kálmánhoz ment nőül, akitől azonban a sza­badságharc elején elvált. 1849- ben Hidassy Elek földbirtokos, huszárkapitány felesége lett. Egy ideig visszavonult a színpadtól, de új házasságának felbomlása után dunántúli társulathoz szer­ződött, majd Kolozsvárott, Ara­don, később az alföldi városok­ban lépett fel. 1857-ben átmenetileg, 1861-ben véglegesen a Nemzeti Színház­hoz szerződöttMint a Nemzeti Színház tagja, yt divatos francia színművekben Szerdahelyi Kál­mán állandó partnere, akivel másodszor is házasságot kötött. A francia és az újabb magyar színműirodalom vezető női sze­repkörében kimagasló művésze volt a Nemzeti Színháznak, Mint sokszínű. egyéni varázslattal megáldott színészt ünnepelte a korabeli kritika. 1881-ben a Nem­zeti Színház első örökös tagjává választották. A színház 1892-e s bécsi vendégsSéreplésekor nagy sikert aratott a Nagymamával, melyet Csiky Gergely az ő szá­mára irt. Két hónappal halála előtt, már elborult elmével, ne­gyedszer is férjhez ment, Rozs- nyay Kálmán íróhoz. 1906. február 25-én halt meg Budapesten, Szabadszálláson te­mették el. 1965-ben síremléket állított emlékének a Szabadszál­lási Községi Tanács. Cikkei, levelei a Koszorúban (Ismeretségem Petőfivel), a Visz- szaemlékezések A Hétben jelen­tek meg, de publikált az Arad és Vidékében, a nagyváradi Sza­badságban, a Vasárnapi Újság­ban és a Művészeti Lapban is. Szombat: Kiskőrösön felavatták Szendrey Jú-. liának, Petőfi Sándor feleségének a bronzszobrát. — Két helyszínen, Pálmonostorán és Tiszaalpáron megrendezték az ifjú fejők megyei versenyét. — Baján befejeződött a kétnapos megyei úttörőtalál­kozó. — Újságírók első országos horgászversenye a Kiskunsági Öntöző Főcsatorna szalkszentmártoni szakaszán. Vasárnap: Nemzeti Zászlót kapott Hajós. — Be­fejeződtek a hagyományos borbáspusztai lovasna­pok. Kedd: A közlekedés VI. ötéves tervének megyei eredményeiről és a további feladatokról tárgyalt a megyei szállítási bizottság. — Bács-Kiskun két te­rületi tsz-szövetségének elnöksége/*együttes ülésen vitatta meg az elmúlt öt évben végzett munkát a kunfehértói Előre Tsz-ben. Szerda: A megye ismét első helyezést ért el az országos településfejlesztési versenyben. Az elisme­rő serleget Horváth István, az MSZMP KB titkára a megyei tanács ülésén adta át. — A Magyar Nőor­vos Társaság Dél-Magyarországi Szakcsoportja tu­dományos ülést tartott Kiskunhalason. — Dr. Ka- polyi László ipari miniszter átadta a Kiváló Vál­lalat címet igazoló oklevelet a Kalocsai Sütő- és Édesipari Vállalatnak. Csütörtök: A VII. ötéves terv fejlesztési céljairól tárgyalt a megyei népfrontbizottság. — Kecskemé­ten tartott ülést az Állami Gazdaságok és Erdőgaz­daságok üzemegészségügyi szakbizottsága. — A VII. országos sportnapok megyei és Kecskemét vá­• A kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezetben a héten befejezték a lucerna első kaszálását. A.600 hektáros területről egy Hesston járvaszecskázó jut­tatta pótkocsis IFA tehergépkocsikra a fontos ta­karmánynövényt, amelyet azok a szárítóüzembe vittek. A tervek szerint az idén 300 tonna szárit- mányt exportálnak. Képünkön: a járvaszecskázó az első kaszálás utolsó fordulóján. rosi ünnepélye a széktói stadionban. — Egészség- ügyi dolgozók békegyűlése a kecskeméti Erdei Fe­renc Művelődési Központban. A nagy polgármester szobra Bácsalmás a Kákóczi-szabadságharc Idején teljesen elnéptelenedett, s 1711- ben, azaz 275 évvel ezelőtt tértek vissza lakói. Emellett az Idén, június 2-án ünnepli a város újratelepítésé­nek 200. évfordulóját. Erre az évre esik még egy évforduló: 100 éves a Rákóczi Oti Általános Iskola. A helységben rendezvénysorozattal (inneplik a hármas történelmi évfor­dulót. Március az ifjúság, április az egészségügy, május az oktatás hó­napja volt, június a tanács hónapja lesz. Hétfőn a városból elszármazott neves személyiségekkel találkozhat­nak az érdeklődők a Vörösmarty- könyvtárban, délelőtt 10-kor. Délután ünnepi tanácsülés lesz, ese pedig a művelődési központba várják az ér­deklődőket Polgár Ernő író szerzői estjére, amelyen több neves színmű­vész, Tolnai Klári, Gáti Oszkár, Du­nai Tamás és Hartal Zsuzsa is fellép. Július a kiállítások, augusztus a mezőgazdaság, szeptember pedig a sport hónapja lesz. Októberben a nem­zetiségiek kínálnak gazdag, színes programokat a hármas történelmi év­forduló jegyében. Régi adósságát törlesztette Kecskemét városa Fritz János egy évtizede készült Lestár Péter- portréjának bronzba öntésével. A sajnos, nem eléggé körültekin­tően elhelyezett szép alkotást tegnap délelőtt, rövid ünnepség­gel avatták fel. A Zója Utcai Ál­talános Iskola kórusa Zsebics Ilo­na vezényletével adott rövid mű­sort, majd Bodor Pál szavalatát követően, Fehér Sándor, a Haza­fias Népfront városi bizottságá­nak elnöke méltatta a város egy­kori kiváló polgármesterének múlhatatlan érdemeit. A Lestár téren felavatott új. szobrot meg­koszorúzták a városi tanács és a városszépítő egyesület vezetői. (Pásztor Zoltán felvétele) PIACI KÖRKÉP Arak Kecskeméten Retek (csomó) 3—5 Vöröshagyma 15—18 (forint'kilogramm) Zöldhagyma Fejes káposzta L0—12 JülO tyuk 52 (csomó) 1,50—3 Saláta (db) 3—4 Élő csirke 54 Cseresznye 15—25 Karalábé (db) 4—5 Tej (liter) 9 Földieper 25—60 Karfiol 15—18 Tejföl (liter) 60 Savanyú káposzta 25 Paradicsom 60—«0 Tojás (db) 1,70—2 Egres 25 Zöldpaprika (db) 2—6-pj burgonya 25 Mák 100 Uborka 30—40 Sárgarépa (csomó) 5—20 Zöldbab 60—80 Petrezselyem Arak Kiskunhalason Zöldborsó 23—40 (csomó) 3—22 Elő tyúk 64—65 Hónapos retek Fejes káposzta 7—10 Élő csirke • 54 (csomó) 4—5 Saláta (db) 1,50—3 Tejföl (liter) 80 Zöldhagyma Karfiol 20—25 Tehéntúró 80 (csomó) 1,50—3 Paradicsom 30—50 Tojás (db) 1,50—1,60 Paraj 20—25 Paprika (db) 2—6 lUjbungonya 18—20 Sóska 20—25 UborkS 20—30 Sárgarépa (csomó) 5—15 Cseresznye 20—26 Zöldbab 50-70 Petrezselyem Meggy (apró) 25—30 Zöldborsó 20—30 (csomó) 12—16 Földieper 40—60 MŰSOR fii 1986. május 31-én, szombaton. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 9 órától; Állati nap. Előzetes. Június 3-án, kedden, 19- órakor Háy Gyula: A LO. Komédia a veszprémi Petőfi Színház előadásában. Jávor- és . Ka bos-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed t «• I órakor: EGY MARÉKNYI DOL­LÁRÉRT. sz.. olasz film. 14 éven fe­lülieknek! Árpád mozi: fél 4, háromnegyed t ős 8 órakor: HÓBORTOS NÉPSÉG. 6z., botswanai film. Otthon mozi: délelőtt 10 és féa 6 órakor: A PART. Sz., kétrészes, mb., szovjet film. Stúdiómozi: 8 órakor: IDEGEN SZENVEDÉLYEK, Sz., szovjet film. IÁ éven felülieknek! Mesemozi: fél 4 és háromnegyed t órakor: PÖTTÖM PANNA. Pajtásmozi: fél 4 órakor; A SÓ­LYOM NYOMÁBAN. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: OTTO, AZ ORRSZARVIŰ. Sz., mb., dán me- aeflim. Fél 6 és fél 8 órakor: SZE­RELMI LAZALOM. Sz., olasz film. 14 éven felülieknek! Központi mozi: 4, « és 8 órakor: MARATON ÉLETRE-HALALRA. Sz., mb., amerikai kalandfilm. 16 éven fe­lülieknek! BÁCSALMÁS Árpád mozi: 4, 6 és 8 órakor: JÖR- GENSEN, A ZSARU. Sz., mb., dán krimi. 14 éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 4. 6 és 8 órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. SZ., mb., olasz film. Stúdiómozi: (HMO): délelőtt 10 óra­kor: ÁLMODIK AZ ALLATKERT. KISKÖRÖS Petőfi, mozi: 7 órakor: FARKAS- VEREM. sz., kétrészes, mb., szovjet krimi. 14 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 óraikot;: DONALD kacsa ÉS A TÖBBIEK, sz., ameri­kai rajzfilm. Háromnegyed 6 és 8 órakor: VAD banda, sz., amerikai film. 18 éven felülieknek! KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: A HÁZIBULI FOLYTATÓDIK, sz., mb., francia film. TISZAKÉCSKI , A művelődési központban: 6 óra­kor: A KÉT ARANYÁSÓ. SZ., NDK film. 8 órakor: A HÉT MERÉSZ kaszkadőr, sz., amerikai kaland­film. JÜNIUS 1-ÉN, VASÁRNAP ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10—12 Óráig: ÁLLATI NAP. 19 órakor Verdi: MACBETH. A Sze- . gedi Nemzeti színház előadása. Ope­rabérlet. Előzetes. Június 4-én, szerdán, 19 órakor: Eisemann: EGY CSÓK És MÁS SEM­MI. A békéscsabai Jókai Színház elő­adása. Kálmán Imre-bérlet. A jövő héten megtekinthető kiállí­tás: Faragó Miklós festményei. MOZI A MOZI MŰSORA AZONOS A SZOMBATIVAL, KIVÉVE: KECSKEMÉT Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: HÖBORTOS NÉPSÉG. Sz., botswanai film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: A PROFI, sz., mb., fran­cia krimi. 16 éven felülieknek! Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: PÖTTÖM PANNA. Stúdiómozi: nincs előadás. Pajtásmozi: nincs előadás. BAJA Uránia mozi: matiné: AZ INKÁK KINCSE. Bácsalmás: nincs előadás. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: ALADDIN ÉS A CSODALAMpa. sz., mb., ja­pán ■•mesefilm. 6 és 8 órakor: VAD BANDA. sz.. amerikai film. 18 éven felülieknek! KISKOROS Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉI^KUL. SZ.. mb.. Olasz kalandfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed G és 8 órakor: KÉK LAG! INA. sz., ame­rikai film. 14 éven felülieknek! Megyénk az országos sajtóban Új Tükör, 1986. '22, szám: Gyuriié László: Utolsó beszélgetés Szigeti Károllyal. (Nekrológ.) Csavlek András: Személyes, egy­szerű, közvetlen. (A Kiskunfélegyházán született, fiatal festőmű­vész, Gubcsi Attila bemutatása.) Kertészet és Szőlészet, 1986; 22. szám: Tudományos Diákköri Konferencia Kecskeméten. (Az eseményt az idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg.) — Partnerüzemi borverseny. (A Hosszúhegyi Szőlőtermesztési és Borászati Rendszer 4. versenyét tartotta a Bajai Mezőgazdasági Kombinát vaskúti pincészeté­ben.)— —sz—: Újdonság. Természetes növénykondicionálö. (A vaskúti Bácska Tsz Fito Horn .nevű termékének ismertetése.) JAVASLATTERV KÉSZÜL Tudományos szakbizottsági ülés A megyei .tudományos koordi­nációs szakbizottság legutóbbi ülését Kecskemétem az MSZMP oktatási igazgatóságán tartotta, Balázs Sándornak, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, a szakbizottság elnö­kének vezetésével először a me­gyei társadalomtudományi okta­tóhelyek következő öt. évre szóió kutatási terveit vitatta meg. Megállapította, hogy sok témá­val foglalkoznak, elaprózzák munkájukat a kutatók, hiányzik a következetes ellenőrzés, kevés a megyét érintő tanulmány, mostohán kezelik a társadalom­tudományokat. A bizottság mun­A kisborjú bakija A Ludais Matyi április 30-i számának Tücsök és bogár círpű rovatában megjelent verssel, s a hozzá írt szöveggel kapcsolat­ban Harmos Jenő szerkesztőségünkhöz fordult, s tisztázta ma­gát. Kérésének eleget téve az alábbiakban közöljük a levél lé­nyegét: Az inkriminált szöveg, mely a Ludas Matyi április 30-i Tü­csök és bogár című oldalán megjelent versszak alatt volt olvas­ható, nem tőlem származik, nem én gondoltam ki. Abban, hogy az idézett versrészt az anyák napjához közel eső számban Ki zölték, nincsen részem, ugyanis jóval korábban küldtem el, p tőlem függetlenül jelent meg ily időszakban... (Érdeklődésünkre a Ludas Matyi szerkesztőségétől azt az in­formációt kaptuk, hogy a vers alatti szöveget valóban nem Hr.r- mos Jenő, hanem a szerkesztőség egyik munkatársa írta, és tette közzé. A szerk.) kacsoportja kidolgoz egy javas­lattervét, amedyet a megyei ve­zetőkkel egyeztet és pályázat út­ján publikál. Ezt követően meghallgatták az oktatási igazgatóság tevékeny­ségét ismertető tájékoztatót. Az intézmény feladata a politikai továbbképzésen kívül a társa­dalomtudományi kutatások egyes témáinak egyeztetése, részvétel a tudományos közéletben. Jelen­leg két témában egyeztetik a ku­tatómunkát, az egyik a megye nemzetközi kapcsolatainak ala­kulásával foglalkozik, a másik az idős emberek szociológia; vizsgálatára terjed ki. A műhely­munka javítása érdekében az idén tanulmánykötetet szeretné­nek megjelentetni a tanárok ku­tatómunkájáról. NAPTAR 1986. május 31., szombat Névnap: Angéla Napkelte: 4 óra 52 perc Napnyugta: 20 óra »2 perc Holdkelte: 2 óra 03 perc Holdnyugta: 13 óra 11 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területé­re ma estig: Az ország keleti fe­lében is erősen megnövekszik a felhőzet, országszerte többnyire erősen felhős lesz az ég, csak időnként szakadozik fel kissé a felhőzet. Többfelé várható újabb csapadék. A legmagasabb nappa­li hőmérséklet szombaton 16 és 21 fok közöft valószínű. A Kecskeméti Agrometerológial Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás Jelenti: Május 29-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 21,7 (az 50 éves átlag 17,7), a legmagasabb hőmérséklet 26,5 Cel- sius-fok volt. A lehullott csapadék mennyisége 3,2 milliméter. A nap öt órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 16,0, 14 órakor 18,8 fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet 15,4 fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1010,6 millibar — mérsékel­ten emelkedő — volt. Május 29-én Baján a középhőmér­séklet 21,8 (az 50 éves átlag 18,0), a legmagasabb hőmérséklet 27,4 Celsius- fok volt. A nap 10,9 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 12,5, 14 órakor 15,3 fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 12,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1011,2 millibar — emelkedő — volt. Csapadék nyomokban hullott. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a pénte­ken Budapesten megtartott 22. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 24, 33, 38, 53, 81 A május havi tárgynyeremény­sorsoláson június 3-án a 22. hét szelvényei vesznek részt. Kettős kiállítás Budapesten, a Fővárosi Műve­lődési Házban (Fehérvári út 47.) június 2-án, hétfőn nyílik meg az a kiállítás, amelyen az oszt­rák Hans Gustav Edöcs fotómű­vész képeit és Pólyák Ferenc né­pi fafaragó művész szobrait mu­tatják be az érdeklődőknek. A kiállítást — amely pontosan egy hónapig tekinthető meg — Be- reczki Loránd művészettörténész ■nyitja meg. — Gabona-díj. Az elmúlt évi gabonatermesztési versenyben az első kategóriában (kétezer hek­tár vetésterületig) első díjat ka­pott a Kunbaja—Bácsszőlősi Ál­lami Gazdaság (a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát leány- vállalata). Tavaly a nagyüzem 709 hektáron termesztett gabo­nát, és 125 százalékkal növelte a termést, (Juhász Jenő tudósítónk­tól.) A KALOCSAI városi kiállító- teremben vasárnap 11 órakor ki­állítás nyílik Bozsó János kecs­keméti festőművész alkotásaiból. A tárlaton — amelyet dr. Sztra- pák Ferenc, a Petőfi Népe fő­szerkesztője nyit meg — a mű­vész huszonöt tájképe és csend­élete látható. A Bozsó-képeket július 25-ig tekinthetik meg az érdeklődök. — Szurkoljunk együtt! A kecs­keméti Szalvay Mihály Ifjúsági Otthonban Szurkoljunk együtt, labdarúgó vb ’86 címmel klubot alakítottak. A világbajnokság ideje alatt az öt színes televízió elé — valamennyi adásidőben — várják az érdeklődőket. — Gyermekrajzok. Negyven év úttörőélete címmel gyermekrajz- kiáilítás nyílik hétfőn délután fél 3 órakor a kisszállási művelő­dési házban. A pályázati kiállí­tásán a környék általános isko­láiból beküldött, több mint száz színes rajz és festmény látható. A Legjobbakat díjazzák. — Szerkesztőségi ügye­let: vasárnap 10-től 18 órá­ig, hétfőtől péntekig na­ponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es te­lefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Súlyos sérülések u közutakon Kisszállás külterületén, az 55-ös számú úton csütörtökön Dózsa György 20 éves kelebiai lakos (Hunyadi u. 1.) lovas foga­tával a földes útról feti akart hajtani a szilárd burkolatú útra, s nem adott elsőbbséget egy sze­Felmentés — kinevezés A Minisztertanács Rácz Sándor altábornagyot, a Magyar Nép­hadsereg nyugállományba vonu­ló személyügyi főcsoportfőnökét — érdemei elismerése mellett — honvédelmi miniszterhelyettesi tisztségéből felmentette. Egyide­jűleg dr. Kovács Jenő vezérőr­nagyot a Minisztertanács honvé­delmi miniszterhelyettessé, a honvédelmi miniszter pedig a Magyar Néphadsereg személy­ügyi főcsoportfőnökévé nevezte ki. KITÜNTETÉS Tegnap ünnepélyes vállomány- gyűlést tartott Kiskunhalason a BM határőrkerület. Nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntöt­ték Hirling József határőrezre-, dest, aki több mint három évti­zeden keresztül volt parancsno­ka a halasi lovasiSkolának. Tóth Imre vezérőrnagy, a BM határ­őrség országos parancsnoka Ki­váló Határőr emlékérmet és pla­kettet adományozott Hirling Jó­zsefnek és feleségének. Romany Pál. a megyei pártbizottság első titkára a megyei tanács által ala­pított „A megye testneveléséért és sportjáért” dijat adta át a ki­váló kiskunhalasi sportember­nek. — ÚTTÖRŐM AJ ALIS. Izsákon úttörőket és kisdobosokat avat­nak vasárnap délelőtt. Ezután a helyi ájész majálison látja ven­dégül a gyerekeket. Sport- és ügyességi vetélkedőket rendez­nek számukra. — MARILYN-SOROZAT. Kö­zöljük kedves olvasóinkkal, hogy a Marilyn-sorozatunk következő részét hétfői lapszámunkban kö­zöljük. — Közlemény. A Kecskeméti Ingatlankezelő és Távfűtő Vál­lalat értesíti a fogyasztókat, hogy június 3-án reggel 8 órától jú­nius 4-ép 14 óráig a használati- meiegvíz-szolgáltatás — hőköz- pont-átalakítás miatt — az aláb­bi helyeken szünetel: Lánchíd u. 1., 1/a, 1 b, és a Nyíri út 41-től az 59. számig. A vállalat kéri az ott lakók megértését. (1195). Az ünnepi könyvhét al­kalmából a negyedik olda­lon ismertetjük a Szép versek — 1985 című köte­tet. Ugyanitt jelentkezik j Safjtóposl.a rovatunk, amely­ben egyebek között szer­kesztői üzeneteket küldünk Kerekegyházára, Lajosmi- zsére, Kiskunmajsára, Kis­kunfélegyházára és Kecs­kemétre. Az ötödik ol-l dalon cikket közlünk a Kunszálláshoz tartozó íü- löpjakabi tanyaközpont ve­gyesboltjának építéséről, valamint a Kiskőrösi ÁUa-| mi Gazdaságban folyó párt- életről. Publicisztikánk cí-, me: Termékeink életkora. DRÁGA ASSZONY — Az én feleségem egy drága asszony, este még a cipőmet is lehúzza! — Mikor hazamész? — Nem! Amikor el aka­rok menni... A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK | mély-gépkocsinak. Összeütköztek, és Dózsa súlyosan megsérült. Fülöpszálilás határában, az 52-es számú úton, ugyancsak csütörtökön, súlyos sérülést szen­vedett Kiss József 29 éves ja- kabszáLLási lakos (Petőfi u. 37.). aki tehergépkocsival a jobb ol­dali • árokba hajtott és felborult. Balesetét figyelmetlensége okozta. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes: tír. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Dapk i a dó V á 1 lalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1 a. 6001 Telefon: 27-61:1 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesftö r postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: *3,—• Ft. negyedévre: 120.— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet, rotációs eljárással Kecskemét. Külső-Szegedi ut 6. 6001 Telefon: 23-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—235x Hétfői lapszámunkból A tanács hónapja Bácsalmáson

Next

/
Oldalképek
Tartalom