Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-27 / 123. szám

1 Száztíz éve született Bo­gár Ignác (1876—1933) nyomdász, a szociálde­mokrata, majd a kommunista mozgalom har­cosa. Már 1912-től a nyomdászszakszervezet egyik vezetője volt, s a polgári demok­ratikus forradalom kezdetétől a munkásegység megteremtéséért küzdött. Kun Bélával többször is tárgyalt a nyomdák ügyében, s ezek a megbeszélések sokszor alakultak át a két párt közötti együttműködés, illetve egyesülés feltételeit latolgató tárgyalások­ká. Bár az egyesülés konkrét tár­gyalásain már nem volt ott, de a két párt közötti megállapodás nyomtatásban megjelent szöve­ge alatt az ő neve is szerepel. A Tanácsköztársaság időszakában előbb a nyomdászszakszervezet titkáraként dolgozott; részt vett a belügyi népbiztosság sajtóbi­zottságának munkájában, s tag­ja lett a Budapesti Munkásta­nács öttagú elnökségének is. A fehérterror idején letartóz­tatták, s az ellenforradalmi bí­róság kétévi és haromhónapi börtönbüntetésre ítélte. A fogoly­csere-akció révén távozhatott 192i-ben Moszkvába, ahol nyom­daigazgató lett, a Sarló és Kala­pács című újság munkatársa. Ko­rábban szerzett, s a börtönévek alatt kiújult tüdőbaja ragadta el 1933-ban. * Atádi Vilmos 1821. május 27- én született Tóth-Gyugyon, So­mogy megyében. Tanulmányait Tatán és Győrött végezte, előbb gazdasági, majd jogi pályát vá­lasztott, s 1847-ben ügyvéddé es­küdött fel. Mint író legelőször az Életképek ben írt Torma álnév alatt. Később a Pesti Divatlap­nak volt segédszerkesztője, majd a Jelenkornál újságíró, s a po­zsonyi országgyűlésen a lap ki­küldött tudósítója. 1848—49-ben a legtöbb írása a Népbarátban jelent meg. 1851-ben Vas Gereben társa­ságában szerkesztette a Falu Könyvét, ahol több népies dol­gozata jelent meg. Cikkeit ebben az időben a Hölgyfutárban, a Reményben, a Szépirodalmi La­pokban, a Falusi Estékben és a Pesti Naplóban közölték. 1854 októberének elején el­hagyta a fővárost. Kecskemétre nevezték ki ügyvédnek, ahol a Tisza szabályozásának irányítá­sával megbízott Andrássy Manó gróf titkára. 1865. február 23-án halt Kecskeméten. meg MŰSOR HAZÁINK MEZŐGAZDASÁGA DIÁKSZEMMEL Halasi siker Beszámoltunk lapunkban arról, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Hazánk mezőgazdasága di- ákszemmel elnevezésű pályázatán szép Bács-Kis- kun megyei sikerek születtek. Akkor az általános iskolásokat jutalmazták. A középiskolás pályázat eredményét szombaton hirdették ki Budapesten. összesen 340 dolgozat érkezett a rangos pályázat­ra. Bács-Kiskun megyéből hat középfokú intéz­ményből 21 munkát kaptak kézhez. Ezúttal a kis­kunhalasi Szilády Áron Gimnázium növendékeinek kedvezett a szerencse, három tanuló kapott jutái­mat. Vilonya Balázs és Benkő Csaba (II/a) Halas mezőgazdaságának történetét dolgozta fel. Pálya­munkájuk címe: Miért híres vidékünk agrármúlt­ja? Sas Antal (III/c) pedig arról írt: miért készül mezőgazdasági .pályára. Gratulálunk sikerükhöz! Savaria .táncverseny Huszonegyedik alkalommal rendezik meg az idény június 13-itól 15-ig a Savaria nem­zetközi táncverseniyt és a magyar társastánc- bajnokságot. A jelentkezések szerint ezúttal tizenöt országból 37 itáncospár érkezik Szom­bathelyire a legjelesebb amatőr versenytánco­sok soraiból. A rendezvény első napján Körmenden tantjálk meg a magyar társastánc-baj noks’á- got, amelyen ezúttal minden eddiginél több, összesen! 18 pár indul. Utána Szombathelyen, a Művelődési és Sportházban lelsz a nem­zetközi verseny: június 14-én a standard- táncokkal, június 15-én, pedig a lát in-ameri­kai táintcoklkal szerepelnék, majd nagyszabá­sú gálaesten búcsúznak a várostól a résztve­vőik. A táncverseny után, június 16-tól 20-ig immár a hetedük alkalommal rendezik meg Szombathelyen a itáncpedagógusob ás ver- senytáncosok továbbképzését, amelyre mint­egy ötven táncost várinak. A kurzust az an­gol David Griffin itáncmester vezeti. HÍREK - HÍREK A Magyar Horgász csapata és Várhelyi Tamás nyerte a Petőfi Népe vándorserlegét Május 24-én, szombaton a Kis­kunsági öntöző Főcsatorna szalk- szentmártoni szakaszán rendez­tük meg az újságírók első orszá­gos horgászversenyét, amelyre a Petőfi Népe vándorserleget ala­pított. A Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségével és a Magyar- Országos Horgász Szövetséggel közösen szervezett vetélkedőre tíz szerkesztőség tizennyolc ver­senyzője érkezett. A halak a kedvező idő ellené­re sem méltányolták az újságírók versenyzőkedvét, mindössze 11 ezer 440 grammot sikerült ho­rogra - csalni, négy tollforgató semmit sem fogott. A csapatver­senyt végül is a Magyar Horgász szerkesztőségének együttese (Pé­ter Róbert, Földeáki Béla, Várhe­lyi Tamás) nyerte 3 helyezési számmal (a csapat minden tagja első lett szektorában.) A Petőfi Népe együttese (dr. Sztrapák Fe­renc szektorában 2., Koloh Elek 3., Banczik István 2.) 7 helyezési számmal a 2. helyet szerezte meg, 3. helyen végzett a tv pécsi körzeti csapata (Nagy Ist­ván, Békés Sándor, Bárány György) 11 helyezési számmal. Egyéniben Várhelyi Tamás bi­zonyult a legeredményesebbnek 3140 pontot gyűjtve, 2. Péter Ró­bert 2240, 3. Földeáki Béla 1750 ponttal Szerkesztőségünk tagjai közül dr! Sztrapák Ferenc a 4., Banczik István az 5. helyen vég­zett az egyéni versenyben. Az eredményhirdetést a szalk- szentmártoni Petőfi Tsz központ­jában tartottuk, ahol Koszta Fló­rián elnök várta a résztvevőket. Selmeci Ernő, a MOHOSZ IB me­gyei titkára tartotta a szakmai értékelést, majd dr. Tárnái Lász­ló, a Petőfi Népe szerkesztőségi titkára átadta a vándorserlegeket, érmeket és okleveleket a dobogós helyezetteknek. Az egyéni verseny győztesé­nek a MOHOSZ megyei intéző- Szövetség ajánlott fel tisztelet­díjat, amit Czakó Béla főtitkár­tól vett át Várhelyi Tamás. A második helyezett Péter Róbert- nek a MOHOSZ megyei Intéző bizottsága képviseletében Ma- gony Imre elnök nyújtotta át a márkás pecabotot. A bronzérmes versenyzőnek, Földeáki Bélá­nak a kecskeméti Aranyhomok Szálloda díját Borszéki Lajos, az MTSO nyugalmazott elnöke ad­ta át. ' A csapatverseny helyezettjei a Petőfi Népe, az IBUSZ kecs­keméti irodája és a Szövetkezeti Élet szerkesztőségének díjait ve- hették át A Petőfi Népe Kupa MUOSZ horgászversenyről a tv szegedi forgatócsoportja felvételeket ké­szített és június 3-án kedden 18.30-tól a kettes csatornán su­gározza a körzeti adás kereté­ben. B. I. Angol vendég Kecskeméten A MTA Regionális Kutatá­sok Központjának kecskemé­ti Településkutató Csoportjá­nak vendégeként megyénk agrárfejlődését, a fejlődés te­lepülési hatásait tanulmá­nyozza ezekben a napokban Larry Howes, a Glaucester-i Művészeti és Műszaki Egye­tem professzora. 1986. május 27-én, kedden. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes. 28-án, szerdán, 19 órakor a Kecs­keméti szimfonikus Zenekar Strauss- estje. Kemény Endre karnagy búcsú­fellépése. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed fi és 8 órakor: EGY MARÉKNYI DOL­LÁRÉRT. sz., olasz film. 14 éven fe­lülieknek! Árpád mozi: fél 4, háromnegyed fi és 8 órakor: HÁBORÚBAN NŐTTEM FEL. Sz.. mb„ japán film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és és fél 8 Óraikor: KÉK LAGIŰNA. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 8 órakor: DANTON. Sz., lengyel—francia film. 14 éven fe­lülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A TÖRÖK ES A TEHENEK. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: VAD BANDA. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek! Központi mozi: szünnap. B4CSALMAS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: HALAL- CSAPDA. Sz., mb., amerikai krími. 16 éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 4, fi és 8 órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. Sz., mb., olasz film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ITT ÉLNED, HALNOD KELL. Magyar film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor; SZERELMI LAZALOM. SZ., olasz film. 14 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE A művelődési központban: 8 óra­kor: AZ ELVARÁZSOLT DOLLAR. Sz., magyar krimi. ® Péter Róbert, a győztes csapat kapitánya magasba emeli a dorserleget. van­NAGYBARACSKA ÖTÖDSZÖR Féner Tamás fotóművész nyitja meg ma délután négy órakor Buda­pesten, az Óbuda Galériában (III. kerület, Fő tér l.) az iV. Nagybaracs­kai Fotográfiai Alkotótelep kiállítását. A bemutató megtekinthető na­ponta — hétfő kivételével — 10-töI 18 óráig, július 7-ig. Szénnel tisztított innivaló Az NDK-ból is vásárol a hazai vízügyi szervezet a felszíni vizek tisztításához szükséges granu­lált aktív szenet. Ez az import — egyelőre kisebb mennyiségben — kísérleti alkalmazásra törté­nik, de az NDK ilyen terméket készítő új gyára előreláthatóan 1988-tól nagyobb tételekben is szállítja majd Magyarországra. Így remélhető, hogy 1990-től tel­jesen ki tudják elégíteni a hazai felszíni víztisztító üzemek szén­igényét. A szükséglet most éven­te mintegy 300 tonna, kétszer annyi, mint amennyinek a nyuga­ti országokból való behozatalára mód van. Az NDK szállítások lehetővé teszik, hogy a követke­ző években az ország mindegyik felszíni víztisztító művénél, így a fővárosinál, a szolnokinál, a Keleti-főcsatornánál is granulált aktív szenet használjanak aktív- szén-por helyett. A dunai, a ti­szai és a balatoni felszíni víztisz­títók már régóta ezt alkalmazzák. Az aktív szén, akár granulátum, akár por alakú, kiszűri a vízből a szerves vegyületeket tartalma­zó lebegő anyagokat, amelyek rontják a víz színét, szagát, ízét, A vízbe adagolt szénport később a többi mikroszennyeződéssel együtt eltávolítják, de újra már nem használhatják fel. A granu­lált szenet viszont beépíthetik a szűrőrendszerbe mindaddig, amíg képes magába szívni a szennye­zőket, sőt a „kimerült granulá­tumot” újra aktivizálhatják. A lakosságnak szolgáltatott évi 900—1000 millió köbméter ivóvíz 90 százalékát felszín alat­ti vizekből nyerik, csupán 10 szá­zalékát, (ez évente 100—104 mil­lió' köbméter) merítik a felszíni vizekből. Ennek éppen olyan jó minőségűnek kell lennie, mint a felszín alattinak, ezért szűrik, tisztítják különböző eszközök­kel, egyebek között aktív szénnel. Az Országos Vízügyi Hivatal megköveteli, hogy á felügyelete alá tartozó vízművek állandóan ellenőrizzék a fogyasztásra szánt víz minőségét, tisztaságát. Cserbenhagyta áldozatát — Figyelmetlen gyalogosok Május 23-án Solton, az Árnyas utca 26. számú ház előtt Bódi Zoltán 19 éves dunaföldvári la­kos (Dózsa Gy. u. 13.) motorke­rékpárral elütötte az előtte ke­rékpárját szabályosan toló Szé­les Istvánné 65 éves helyi lakost (Ságvári E. u. 15.), aki súlyos sé­rülést szenvedett. A motorkerék­páros a balesetet látva megállás és segítségnyújtás nélkül tovább­hajtott a helyszínről, majd jár­művét a munkahelyén elrejtette. Bódi Zoltánt a rendőrség elfog­ta és őrizetbe vette. Ugyancsak pénteken Homok­A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK | I Megyénk az országos sajtóban Néphadsereg, 1986. 21. szám: Kovács Nándor: Megújuló kór­ház és kutatóbázis. (A kecskeméti MN 2. Katonai Kórház be­mutatása fotáklkal.) Képes 7., 1986. 7. szám: Seszták Ágnes: Tűz a pusztában. Színes fotókkal illusztrált interjú Tóth Istvánné Girus EMa íkar. galapusztai tanítónővel.) Állam és Igazgatás, 1986. 5. szám: Árvay Árpád: A városkör­nyéki bizottságok Bács-Kiskun megyében. . mégy belterületén, a Kossuth u. 70. számú ház kapubejárójából Kapitány Andrásné Zsubori Bor­bála 66 éves helyi lakos (József A. u. 1.) kerékpárjával figyelmet­lenül hajtott ki, és összeütközött az ott haladó Szalontai Jenőné 39 éves, helyi lakos (Hillie 48.) által vezetett személygépkocsi­val. A kerékpáros súlyosan meg­sérült. A fenti napon, Soltvadkert kül­területén, az 54. számú úton, a 43-as kilométer közelében Dara­bos Zsolt 20 éves rémi lakos (Dó­zsa Gy. u. 6.) személyautójával szabálytalanul előzött, majd a szembejövő forgalom miatt visz- szatért a bal oldalra és ott neki­ütközött az előtte haladó, Vizi József 60 éves helyi lakos (Pető­fi u. 24.) által hajtott lovas ko­csinak. A baleset következtében a fogat utasa, Vizi József né a kocsiról leesett és súlyosan meg­sérült. Május 23-án Kiskőrösön, a Kossuth u. 70. számú ház előtt is baleset volt. László István 79 éves helyi lakos (Hámán K. u. 6.) ke­rékpárját tolva elélépett a már .féktávolságon belül érkező sze­NAPTÁR 1986. május 27., kedd Névnap: Hella Napkelte: 4 óra 53 perc Napnyugta: 28 óra 28 perc Holdkelte: 0 óra 52 perc Holdnyugta: i óra 58 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területé­re ma estig: Általában derült, száraz idő várható, csupán dél­után kezd a Dunántúlon növe­kedni a gomlyfelhőzet és ott már előfordulhat zápor, zivatar. A változó irányú szél mindenütt délkeletire, délire fordul. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Május 25-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 17,8 (az 5« éves átlag 17,0), a legmagasabb hőmérséklet 21,4 Celsius-fok volt. !A nap 7 órán ke­resztül sütött! Tegnap reggel 8 órakor 15,6, 14 órakor 22,1 Celsius-fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,4 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 11026,6 millibar — emelkedő — volt. Május 25-én Baján a kiizéphomér- séklet 17,6 (az 50 éves átlag 17,3), a legmagasabb hőmérséklet 21,5 Cel­sius-fok volt. A nap 14,1 órán keresz­tül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 15,8, 14 órakor 21,7 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,0 fok, a tengerszíntre átszámított légnyomás 1026,5 millibar — emelkedő — volt. — Mundiál-törülközők. Egye­di tervezésű törülközőkkel látta el a mexikói világbajnokságon részt vevő magyar labdarúgó­válogatottat a Hőgyészi Vegyes­ipari Szövetkezet. A világtérkép­pel és a sporteseményhez kap­csolódó szöveggel díszített törül­közőkből a Magyar Labdarúgó Szövetség megrendelésére 200 darabot készítettek. Jutott a kü­lönleges törülközőből a női lab­darúgó-válogatott tagjainak is, ajándékul eddigi sikeres szerep­lésükért. — A CUKORBETEGKLUB soron következő nyilvános elő­adását Kecskeméten, a művelő­dési "központban május 29-én. csütörtökön 15 órai kezdettel hallgathatják meg az érdeklő­dők. Dr. Bruncsák András osz­tályvezető főorvos Emésztőszer­vi panaszok a cukorbetegségben címmel tart előadást, majd Bán Györgyné dietetikus befőzési ta­nácsokat ad a cukorbetegeknek. TOTÓ mélygépkocsinak és összeütköz­tek. Az idős ember súlyos sérü­léseket szenvedett. Pénteken, Kecskemét határá­ban, az 52. számú út mellett lé­vő kerékpárúton Sándor István­né helyi lakos (Zentai u. 16.) elé­lépett a féktávolságon bélül ér­kező segédmotor-kerékpárnak és összeütköztek. A gyalogos figyel­metlenségéért súlyos sérülések­kel „fizetett”. Szombaton Lászlófalva hatá­rában, a 4623-as út 7,4 kilométe­rénél Haumann Ferencné 51 éves budapesti lakos (XXI., Ár­pád u. 8.) személygépkocsijával gyorshajtás miatt kisodródott az útkanyarban és az árokba bo­rult. Utasai közül Ágotái Lajos- né 64 éves budapesti lakos (XI.. Bogdonfy u. 2.) súlyosan megsé­rült. Május 25-én Bácsalmás külterü­letén Wolf József 46 éves kun­bajai lakos (Táncsics u. 38.) sze­mélygépkocsijával figyelmetlenül közlekedve, letért a jobb oldali útpadkára, majd a kormányt bal­ra rántva egy fának ütközött, és súlyos sérüléseket szenvedett. P. S. SZABADIDŐ A postás hevesen ostro­molja a szép Kovácsnét. — Az isten szerelmére, nem lehet, még itthon van a férjem! — tiltakozik az asszony. Este felhívja telefonon a postást. — Jön? Most egyedül vagyok. — Éppen most, a sza­badidőmben? Elhunyt Dajka Margit Dajka Margit színművésznő, Kossuth-díjas Kiváló Művész 77 éves korában elhunyt. Temetésé­ről később intézkednek. Művelődési Minisztérium Magyar Színházművészek Szövetsége Thália Színház — Bács-Kiskun a televízióban. Ma este fél hét órai kezdettel a Szegedi Körzeti Televízió műso­rában több alkalommal foglal­koznak a megyénkben történt ese­ményekkel. A Gyermekcipőgyár­tás- és kereskedelem címmel tar­tott fórumról, valamint a Hajó­son rendezett Orbán-napi bor­ünnepről láthatunk majd ripor­tot. Érdeklődésre tarthatnak szá­mot a borbáspusztai lovasna­pokról és a kecskeméti szabadidő­park avatásáról készített felvé­telek is. — ELMARAD ' AZ ELŐADÁS. A kecskeméti Tudomány és Tech­nika Házában május 29-re, csü­törtökre hirdetett nyugdíjas sza~ badegyetem előadása — techni­kai okok miatt — elmarad. — Kovács László bajai íestő- és fotóművész szociófotóiból ren­deznek tárlatot a csongrádi mű­velődési házban. A május 30-án, pénteken nyíló tárlat június 15- ig tekinthető meg. — SEGÉLYKÜLDEMÉNY. Ha­zaérkezett dr. Hantos János, a Magyar Vöröskereszt országos végrehajtó bizottságának elnö­ke, aki az Afgán Vörös Félhold Társaság meghívására május 18. és 25. között küldöttség élén az Afganisztáni Demokratikus Köz­társaságban tartózkodott. A de­legáció megbeszéléseket folyta­tott a két szervezet kétoldalú együttműködéséről, a nemzetkö­zi vöröskereszt-mozgalom idő­szerű kérdéseiről, és átadta a Magyar Vöröskereszt újabb se- gélylküilideményót Abduil Szalaam- nak, az Afgán Vörös Félhold Társaság főtitkárának. A kül­döttséget fogadta Pchanmal Gul- dad miniszterelnök-helyettes. — Ladánybenén: TEKISZ-vá- sár. Tisztított külföldi ruházati cikkeket kínál a kecskeméti TE- KISZ a ladánybenei művelődési házban május 29-én és 30-án, 10-től 18 óráig. — Szerkesztőségi ügye­let: vasárnap 10-tői 18 órá­ig, hétfőtől péntekig na­ponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es te- lefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon.-T A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság közlése szerint a (21. heti totó­nyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 6 da­rab, nyereményük egyenként 595 506 forint, 13 találatos szelvény 14 darab, nye­reményük egyenként 282 082 forint, 12 találatos szelvény 641 darab, nye­reményük egyenként 5868 forint, 11 találatos szelvény 8033 darab, nye­reményük egyenként 468 forint, 10 találatos szelvény 58 404 darab, nyereményük egyenként 97 forint. A közölt adatok nem véglegesek. (MTI) — AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT ÚJDONSÁGAI. — Németh Ká­roly: Beszédek és cikkek 1979— 1985. — Csepeli György: A hét­köznapi élet anatómiája. — Sza­bó Bálint: Az „ötvenes” évek. — Tilkovszkij L.: Bajcsy-Zsilinszky Endre. — Mai orosz dekameron. Heinrich Böll: És lön este és reg­gel (válogatott elbeszélések). — BaDel művei. — Németh László: Művelődéspolitikai írások. — Szántó Judit: Napló. — Baráth Lajos: Vakvágat. — Herman Ottó: Erdők, rétek, madarak. — Bálint Ágnes: Tündér a vonaton. — Fehér Klára: Mi, szemüvege­sek. — Kalász Márton: Morgató. — Kiss Benedek: Fütty úrfi. — Kolozsvári Papp László: Piruett­akció. — Kormos István: A nyár gyerekei. — Valló László: Em­lékké válók magam is. — Gólya­vári esték — a gondolkodás év­századai. — Petényi Katalin: Bar- csay. — Szántó Tibor: A magyar piakát. — 20. századi művészet a Magyar Nemzeti Galériában. — Bél Mátyás: Buda visszavívása. — Markovits Rpdion: Szibériai garn-izon. Holnapi lapszámunkból Bácsalmás július 2-án I ünnepli újratelepítésének 1200. évfordulóját. Ez al- I kálómból — a negyedik ol- I dalon — közöljük a város I régebbi történetét áttekin- Jtö írást. Kemény Endré­inek. a Kecskeméti Szimfoni- 1 kus Zenekar vezetőjének ] tevékenységéről ugyanezen I az oldalon közlünk cikket. ] Milyen lehetőségei vannak I az iparfejlesztésnek? Erről kezdünk cikksorozatot — I a megyei tanát* ipari osz- I táiyvezetőjének tollából I az ötödik oldalon. Ugyan- I itt foglalkozunk a bácsbo- kodi Aranykalász Tsz vas­ipari üzemének munkájá- I val is. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér l,a. 6091 Telefon: 27-614 Telexszám: 26-216 bmtv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 429,— Ft. félévre: '258,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—235x

Next

/
Oldalképek
Tartalom