Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-19 / 116. szám

1986. május 19. « PETŐFI NÉPE # 1 SPORT-SPORT .SPORT LABDARÚGÓ NB II. Remekül védekezett a BSK Az elmúlt héten Dunaújváros­ban győztes hazai együttes fer­geteges rohamokkal kezdett. A sok támadás azonban az első félórában nem hozott ered­ményt, sőt igazi gólhelyezetet sem. A 36. percben szinte az el­ső bajai támadásból a vezetést is megszerezték a vendégek. Ivnd- reidesz hosszú keresztlabdája át­szállt a védők fölött. Horváth rácsapott, és 8 méterről a háló­ba helyezte. 1—0. A gól után támadott a hazai együttes, a bajaiak pedig szer­vezetten védekeztek, majd időn­ként gyors kontratámadásokkal hozták zavarba a hazaiak vé­delmét. Már-már úgy látszott, hogy a bajaiak elviszik mindkét pontot, amikor a 85. percben mégis megszületett az egyenlí­tés. A csereként beállt Horváth Z. ugratta ki középen Kisst, aki már a 16-oson belül járt, ami­kor Mohovics buktatta. A 11-est Nagy III. higgadtan értékesítet­te. 1—1. A többet támadó hazai együt­tes valójában kevesebb gólhely­zetet teremtett, mint a higgad­tan védekező és a gyors ellentá­madásokra építő bajai gárda. A döntetlen reális. Kitűnt: Majzlinger, Tumó, Horváth, illetve Nagy III., Ma­jor, Sebestyén. Eckler Elemér Az NB II. állása 1. Eger 32 16 14 2 32—26 46 2. SZEOL-tDELÉP 32 18 8 6 63—32 44 3. (Dunaújváros 32 17 10 3 56—29 44 4. Diósgyőr 32 14 10 8 34—40 38 5. Keszthely 32 12 11 9 37—32 35 6. Nyíregyháza 32 11 il 10 37—35 33 7. Komló 32 13 6 13 52—52 32 8. Baja 32 12 8 12 47—58 32 9. Salgótarján 32 11 9 12 35—34 31 10. Vác 32 11 8 13 40—44 30 U. Ganz-MAVAG 32 10 10 12 40—52 30 12. Szolnok 32 12 6 14 36—43 30 13. Szekszárd 32 9 12 1*1 29-48 30 14. Metripond »2 10 9 13 45—47 29 13. Veszprém 32 8 11 12 35—38 29 18. Nagykanizsa 32 9 11 12 38—43 29 17. Oebr. Kinizsi 32 8 10 14 36—45 26 18. Sopron 32 8 10 14 »4—43 26 19. H. Szabó L. SE 32 9 6 17 34—46 24 20. Kazincbarcika 32 8 6 18 37—36 22 Az NB II. további eredményei: Szolnok—Ganz-MAVAG 4—2, Dunaúj­város—Metripond l—0, Veszprém— Salgótarján 0—0, Debreceni Kinizsi— Diósgyőr 1—1, Eger—H. szabó Lajos SE 2—1, Nyíregyháza—Komló 3—2, Vác—Szekszárd 5—0, Nagykanizsa— Sopron 1—1, SZEOL-DÉLEP—Kazinc­barcika 3—2. A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE: Bajai SK—Keszthely 1—1 (1-0). BSK: Majzlinger — Tumó, Goldscmádit, Mohovics, Andreidasz, Morvái, Harsányi, Szőcs (Prikidánovics), Evanics, Kóczián, Hor­váth (Bognár). Edző: Temesvári Tibor. Keszthely: Hajba — Bagó, Nagy III., Németh I., Nikitscher, (Fonnyadt), Kocsis, Cziráki, Major, Sebestyén, Kiss, Bócz *(Hor- váith Z.). Edző: Szőcs János. Sárga lap: Szőcs, a 44. percben. RÖVIDEN X A szudáni atléta, Omar Kha. Ufa vasárnap Madridba érkezett. A Sport Aid a „Sportsegély Af­rikának” eseménysorozatát kísérő fáklyás futás harmadik állomása a spanyol főváros. A sportoló pénteken Khartumból indult, szombaton pedig Athénben ven­dégeskedett. Madridban fogadta Khalifát Felipe González spanyol minisz­terelnök, valamint a királyi csa­lád több tagja is. A szudáni atlé­ta ezután kezében az éhező Afri­kát jelképező lánggal 10 km-t teljesített. Az út mellett a spa­nyolok ezrei nagy iinepléssel kí­sérték futását. X Tele Santana brazil szövet­ségi kapitány és Neylor Lasmar csapatorvos egybehangzóan kije­lenté efcék, hogy ha Zico és To- niinho Cerezo nem épül fel töké­letesen a május 23-d nevezési, ha­táridőig, akkor mindkettőjükről lemondanak. — Semmit sem kockáztatha­tunk egy olyan eseményen, mint a világbajnokság, csak tökélete­sen egészséges labdarúgókkal számolhatunk — mondta Santana. — Nem megyek bele olyan fél­megoldásba, hogy a csoportmér­kőzéseket ikihagyják, s maid a második körben* beszállnak. (Lasmar doktor úgy vélekedett, hogy rossz a helyzet, különösen Zico esetében. Csak a csoda se­gíthet rajta, feltétlenül operáció­ra szorulna a sérült térd. Maga Zico azt mondta hogy jelen pillanatban képességeinek csak mintegy 20 százalékát tud­ná felvonultatni, s ez bizony ke­vés. Területi labdarúgó-bajnokság HONVÉD KUN BÉLA SE— SOLTVADKERT 1—0 (0—0) Kiskunfélegyháza, 300 néző. Vezette: Kovács K. H. Kun B. SE: öllei — Pipicz, Kránitz, Katzenbach, Tóth, Win- decker, Papp, Samu (Kántor), Kottesz, Molnár, Csányi. Edző: Parkas László, Soltvadkert: Kerpits — Lehr, Eiler, Galántai, Frittmanp, Sza­badi, Szabó, Erdős, Zsikla, Cseh (Gulyás), Sörös. Edző: Dobszai Sándor. 67. perc: Csányi futott el a jobb oldalon, majd középre lőtte a labdát, és a pontosan érkező Kottesz a léc alá fejelte. 1—0. Mindvégig kiélezett, nagyira­mú mérkőzésen a játékvezető hat sárga lapot osztott ki. Kitűnt: öllei, Kránitz, Kat­zenbach, Kottesz, Csányi, illetve Kerpits, Frittmann, Szabadi. Farkas Tibor KECSKEMÉTI SC— BÉKÉS 2—1 (1—0) Kecskemét, 1000 néző. Vezet­te: Veress. KSC: Erdei — Varga (Berki), Mátrai, Somogyi, Hájer, Hoff­meister, Csorba, Nagy J., Me­szes, Czéh, Óvári. Edző: Pataki Tamás. 36. perc: Somogyi hosszú lab­dával futtatta a jobb oldalon Hájért, aki élesen középre adott. Meszes keresztbe futva a kapu előtt bravúros fejessel a jobb felső sarokba csúsztatta a lab­dát. 1—0. 55. perc: Zsíros egészen az alapvonalig cselezte magát, majd onnan éles szögből a rosszul mozduló Erdei kapus hasa alatt a hálóba lőtt. 1—1. 60. perc: Hoffmeister ügyes cselekkel már a 16-oson belül járt, amikor visszaguritott Me­szes elé, aki 18 méterről félma- gasan, hatalmas lövést küldött a kapu jobb oldalába. 2—1. Nagyiramú, kemény mérkő­zésen a KSC többet támadott, de a békésiek ritkább ellentáma­dásai mindig veszélyesek vol­tak. Kitűnt: Somogyi, Hoffmeister, illetve Györfi, Zsíros, Maján. MISKE—TÁPÉ 3—0 (2—0) Miske, 1000 néző. Vezette: Haj­Miske: Békéi — Pesti, Hu­bert, Bogárdi (Jagica), Hayer- bacher, Illés, Domokos, Tóth, Csjncsák, Kákonyi, Pécsi (Fi­scher). Edző: Linka József. 13. perc: Tóth beadását Do­mokos futtából a kapu jobb ol­dalába lőtte. 1—0. 21. perc: Domokos nagy len­dülettel futott el, kicselezte a kapust is, úgy gurított a hálóba. 2—0. 75. perc: Tóth futott el a jobb oldalon, beadását Kákonyi lőt­te a kapuba. 3—0. A nagy melegben nem túlsá­gosan nagy iramú mérkőzésen magabiztosan győzött a miskei együttes. Kitűnt: Hubert, Domokos, Tóth, illetve Karsai. Ifjúsági eredmény: Tápé—Mis­ke 5—2. LAJOSMIZSE— SZEGEDI DÓZSA 3—2 (0—1) Szeged, 300 néző. Vezette: Sza­bó S. Lajosmizse: Kripkó — Virágh, Ábel, Csima, Nagyhegyesi, Kál­lai, Lendvai, Janó, Sajó (Hegye- si), Kocsis, Diószegi. Edző: Ben- de József. 23. perc: öze a 16-osnál visz- szakapta a labdát Gerecztől, és egyből a bal alsó sarokba lőtte. 0—1. 60. perc: Megtorpantak a ha­zai védők, amit Kállai ügyesen kihasználva, 14 méterről a háló­ba gurított. 1—1. 62. perc: Gerecz lövését Krip­kó kiütötte és a befutó Mező a hálóba továbbította a labdát. 1—2. 80. perc: Kállai hosszan vett át egy indítást, de a késlekedő Farkas kapus mellett még így is elérte és a hálóba gurította. 2—2. 89. perc: Lendvai és a szegedi kapus rajtolt egy labdáért, Lend­vai vdlt a gyorsabb, és megsze­rezte a győztes gólt. 3—2. » A könnyelműsködő szegedi vé­dők hibáit a lajosmizseiek. ki-' használták, és a hajrában meg­fordították a vesztésre álló mér- kőzést Kitűnt: Ábel, Csima. Kállai, Janó, illetve Pócsik, Gerecz. SZENTES­KECSKEMÉTI TE 2—1 (1—0) Szentes, 500 néző. Vezette: Uhrin. KTE: Varga — Putnoki, He­gyi, Nagy, Virágh, Rózsa, Földi, Seres, Pethő, Meszlényi, Walter. Edző: Losonczi László. 30. perc: Magony 18 méteres szabadrúgása a jobb alsó sarok­ban kötött ki. 1—0. 60. perc: Földi beadását a ka­pus még kiütötte, de Földi má­sodszor is középre ívelt, és Se­res 15 méterről lőtt a hálóba. 1—1. 70. perc: Berezvai beadását Hegyi röviden fejelte ki, és Má- thé 10 méterről a bal sarokba lőtte a labdát. 2—1. Kitűnt: Varga, Hegyi, Seres. A területi bajnokság állása Mundial-hírek Magyarország csoportbeli ellenfele, Kanada magaslati edzőtáborában az Egyesült Államok légierejének válo­gatottjával találkozott, s 10—0 (2—0) arányban győzött. A kanadaiak gól­jait Vrabllc (3), Moore és Norman (2 —i2), Miller, Ragan és Gray szerez­ték. A Mexikóba utazás előtt még két meccset játszanak a kanadaiak, hét­főn Vancouverben Wales és szomba­ton ugyanott Anglia ellen. • A mexikói nemzeti bank széf­jébe került a FIFA Kupa, az a trófea, amelyet majd a világbaj­nokság győztes csapata kap. A kupát tavaly decemberben a VB sorsolására hozták Mexikóba, s azóta a világbajnokság mérkőzé­seinek otthont adó valamennyi városban bemutatták. Most azon­ban — biztonsági okokból — el­zárják, hogy nehogy úgy járja­nak, mint 1983-ban a brazilok. Aikkor ugyanis a mostani trófea ősét, a Rímet Kupát ellopták a brazil labdarúgó-szövetség szék­házából. A FIFA Kupát egy olasz mű­vész, Silvio Gazzanica készítette. A földgolyót tartó nőalak 18 ka­rátos aranyból készült, s mintegy 5 kilót nyom. Molnár bronzérmes az ökölvívó VB-n Európai idő szerint vasárnap hajnalban rendezték az első hat döntőt a renói IV. ökölvívó-világ­bajnokságon. Az aranyérmeken egyenlő arányban osztoztak Ku­ba és a házigazda Egyesült Álla­mok versenyzői 3—3 győzelem­mel. , Eredmények: 57 kg: Banks (amerikai)—Sollet (kubai) p. gy. 4:1. Világbajnok: Kelcie Banks (Egyesült Államok), 2. Jesus Sol­let (Kuba), 3. Andreas Zülow (NDK) és Tornász Novak (Len­gyelország). 60 kg: Horta (kubai)—Pedroza (venezuelai) p. gy. 3:2. Világbajnok: Adolfo Horta (Kuba), 2. Engels Pedroza (Vene­zuela), 3. Emil Csuprenszki (Bul­gária) és Orszubek Nazarov (Szovjetunió). 67 kg: Gould (amerikai)—Du- vergel (kubai) p. gy. 3:2. Világbajnok: Kenny Gould (Egyesült Államok), 2. Cande­laria Duvergel (Kuba), 3. Molnár Tibor (Magyarország) és Torsten Schmitz (NDK). 75 kg: Allen (amerikai)—Maske (NDK) p. gy. 4:1. Világbajnok: Darin Allen (Egye­sült Államok), 2. Henry Maske (NDK), 3. Henryk Petrich (Len­gyelország) és Julio Quintana (Kuba). 91 kg: Savon (kubai)— Van der Lijde (holland) p. gy. 5:0. Világbajnok: Felix Savon (Ku­ba), 2. Arnold Van der Lijde (Hollandia), 3. Szvilen Ruszinov (Bulgária) és Michael Bent (Egye­sült Államok). Plusz 91 kg: Stevenson (kubai) — Garcia (amerikai) d. f. a 2. menet­ben. Világbajnok: Teofilo Steven­son (Kuba), 2. Alex Garcia (Egye­sült Államok), 3. Vjacseszlav Ja­kovlev (Szovjetunió) és Biagio Chianese (Olaszország). Ünnepélyesen búcsúztatták a labdarúgó-válogatottat TOK) I. Szarvas 27 21 4 2 60—15 46 A totó 20. heti szelvényén szereplő 2. K&C 27 17 7 3 48—22 41 mérkőzések eredményei: 3. Orosháza 27 14 8 5 43—15 36 1. Ascoll—Empoli 0—0 X 4. Gyula 27 13 5 9 39—33 31 2. Cagliari—Bologna 1—0 1 5. Békés 27 10 9 8 46—38 29 3. Catanzaro—Campobasso 1—1 X 6. KTE ~27 10 8 9 43—36 28 4. Cesena—Brescia 2—2 X 7. Miske 27 S 10 9 34—33 26 5. Cremonese—Monza 1—0 1 a. Lajosmizse 27 9 7 11 43—52 23 6. Genoa—Catania 1—0 1 9. Szentes 21 9 6 12 28—50 24 7. Palermo—Arezzo 0-1 2 10. H. Kun B. SE 27 7 6 12 39-45 22 8. Perugia—Lanerossl 1—1 X 11. Szegedi Dózsa 27 7 8 12 30—41 22 9. Pescara—Lazio 2—0 1 12. SZVSE 27 8 6 13 31—47 22 10. Trlestina—Sambenedettese 1—0 1 13. Soltvadkert 27 8 5 14 43—53 21 +1. Békéscsaba—Etir 5—1 1 14. Makó 72 7 7 13 28—46 21 12. Debrecen—Irakija 2—1 1 13. Tápé 27 7 5 13 24-38 19 13. Szliven—Siófok 3—1 1 ta. Határőr D. 27 8 3 16 34—51 U) Pótmérkőzések: Eredmények: Szarvas—OMTK 1—0, 14. Beroe—Tatabánya 1—a X Makó—SZVSE 2—3. Határőr Dózsa— 15. Hammarby—Brage 1—0 1 Gyula 2—*0. 16. Hacken—Kalmar 0-3 2 A szombati pihenőnap után vasárnap kora délután találko­zott újból a magyar labdarúgó­válogatott keret, amely a Hungá­ria körúton megtartotta utolsó hazai edzését. Ezt követően az Erzsébet Szállóban helyezkedett el a csapat, s hétfőn délelőtt 1:1 órakor indul Madrid, érintésével Mexikóba, a világbajnokság szín­helyére. • Este a kék csíkos, fehér zakó. ba, sötétkék nadrágba öltözött — ez az egyik formaöltönyük — játékosok és szakvezetőik* hiva­talos búcsúztatáson vettek részt az Erzsébet Szálló különtermé­ben. Ezen megjelent Horváth Ist­ván, az MSZMP KB titkára, Czi- nege Lajos, a Minisztertanács el­nökhelyettese és Buda István ál­lamtitkár, az OTSH elnöke. Magas színvonalú gokartverseny — külföldi sikerekkel A külföldi versenyzők látványos bemutatóját hozta Kecskeméten a második alkalommal megren­dezett Dutép—IBUSZ Kupa nem­zetközi gokartverseny. Persze ez a Itény egyetlen szakembert sem lepett meg, ismerve a hazad és a nyugati építésű1 gépek teljesítmé­nyét és gyorsaságát. Az első dön­tőt acz A—100-as váltó nélküli géposztályban futoltták. ahol a 27 induló (között 24! osztrák kartozót találtunk. Nem csoda, hogv az első három helyezett közülük ke­rült ki, a végső győzelmet Kari Wendlinger szerezte meg. Óriási 'meglepetés született a formula C—125-ös vízhűtéses gé­piek elődöntőjében, mert egv meggondolatlan előzés következ­tében három esélyes osztrák kar- tozó is feladásra kényszerült. így a döntőben öt csehszlovák ver­senyző rajtolhatott az élről. A fi­náléban , folytatódott a meglepe­tés, mert Jozef Kopeczky rotax gépével megelőzte egykori Euró- pa-bajnok honfitársát, Milán Si­makot. Harmadik az ugyancsak csehszlovák Janik, míg a magyar Szász László a hetedik helyen ér­kezett célba. Felfokozott izgalommal várta a közönség a C—125-ös léghűtéses gépek döntőjét. Itt indult ugyan­is a hazaiak kedvence, Farkas Tibor, aki a rajtot követően az élre ugrott. Ám nem sokáig időz­hetett ott, mert a rotex ezúttal is erősebbnek bizonyult a cetkánál és a csehszlovák Kalis átvette a vezetést. A kecskeméti fiú ezt • Farkas Tibor állta a versenyt a külföldiekkel. követően higgadtan irányította a száguldó kis zsámolyt, s a ver­seny legjobb magyar eredményét elérve a második lett, megelőzve az osztrák Freisenert. Fantasztikus küzdelmet, amo­lyan mini Forrna I-es versenyt hozott a Nagydíj futam. Bravú­ros előzések, lélekzételállítóan fi­nom megoldások és óriási tempó után a nyugatnémet Európa-baj­noki bronzérmes Andreas Siemens és az osztrák Wendlinger vehette át géposztályában az IBUSZ által felajánlott értékes kupát, míg a magyarok csak közeli szemlélői lehettek e számukra tújságosan is magas színvonalú versenynek. A Kecskeméti SC cselgáncsozói nyerték a Magyar Népköztársaság Kupát (Folytatás az I. oldalról.) . 1 A kecskeméti cselgáncsozók négy számban nyertek aranyér­met. A 71 kg-os súlycsoportban két KSC-versenyző vívta a dön­tőt. A tapasztaltabb Deák Ferenc 5 pontos akcióval verte klubtár­sát, Zsoldost. A 65 kg-ban Tóth Lászlónak két Dinamo-verseny- ző is jutott. A döntőbe jutásért a rendkívül erős Broega ellen volt nehezebb dolga, de bírói dön­téssel nyert. A döntőben viszont a második NDK-s. a csiszolt tech­nikájú Detlef ellen még két perc sem kellett neki a végső győze­lemhez. A nagy vetélytársak tá­vollétében Gyulai László bizto­san nyert a 78 kg-ban, s a ne­hézsúlyban pedig E. Kovács Ká­roly kemény küzdelem után ver­te az NDK-s Folhornt A pontversenyben végig nagy küzdelem folyt a kecskeméti és az NDK-beli klub között, végül a KSC nyprt, és a tavalyi máso­dik helyezés után visszahódítot­ta a Magvar Népköztársasági Ku­pát. AZ MNK EREDMÉNYEI: 60 kg (15 ind.): 1. Wágner (Bp. Honvéd), 2. Tarr (Debreceni Dózsa), 3. Petrovics (SZEOL-Délép) és Raile (Dina­mo Hoppegarten). 65 kg (27 ind,):.Tóth L. (KSC), 2. Detlef (Dinamo Hoppegarten), 3. Nagybata (Szekszárdi Dózsa) és Broega (Dinamó Hoppegarten). 71 kg (22 ind.): 1. Deák (KSC), 2. Zsoldos (KSC), 3. Gál (BSK)) és Nagy E. (H. Kilián SE). 78 kg (23 ind.): 1 Gyulai (KSC), 2. Tóth A. (iŰ. Dózsa), 3. Nyilas (Debreceni Dózsa) és Szoták (MVSC). 86 (kg (26 ind.): 1. Dommeli (Dinamo Hoppegarten), 2. Tóth L. (TJ. Dó­zsa), 3. Balogh (MVSC) és Szabó M. i(KSC). 95 (kg (13 ind.): 1 Preschel (Dinamó Hoppegarten), 2. Varga (Bp. Honvéd), 3. Tamás A. (BSK) és Hélász (Bp. Spartacus). +95 kg (13 ind.): 1. E. Kovács K. (KSC), 2, Folhorn (Dinamó Hoppegarten), 3. Molnár L. (Bp. Spartacus) és Tamás L. (BSK). Az MNK pontversenyének végeredménye: 1. Kecskeméti SC 34, 2. Dinamo Hoppegarten 28, 3. Bp. Honvéd 16 ponttal MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: (Rendkívüli adásnap/) 17.25: Hírek 17.30: Írók vendégségben Újvidékiek Sze­geden. A szegedi körzeti stúdió műsora 18.05: Képújság 18.10: Fáy András: A külföldiek. Tévéjáték (ism) 19.10: Reklám 19.20: Tévétorna 19.25: Esti mese 19.35: Reklám 19.45: Híradó 20.00: Reklám 20.05: V. Nemzetközi Karmesterverseny. Középdöntő — I. 21.45: Betűreklám 21.50: Hatvanhat. Vendég: Dr. Szikszay Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Arhivatal elnöke 22.40: Hírek 22.45: Himnusz ■ TV II. MŰSOR: 18.20: Ballagás — Magyar film (14 éven felülieknek!) 20.00: Ballagás után 21.00: Gyorsítás. Szemelvények és véle­mények az SZKP XXVII. kongresszusáról — II/2. rész 21.30: Reklám 21.35: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: ' 16.15: Szóljatok harsonák! 16.45: Világ- híradó. 17.00: Rajzfilm. 17.10: Gyorsítás. 17.40: Hírek. 17.45: Időjárásjelentés. 17.55: Grant kapitány nyomában — film V. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Ökölvívó VB. 20.40: Világhíradó. 20.55: Béke kerékpár- verseny. 21.10: Sportösszefoglaló. 21.50: Egy csokor ibolya — film. 23.17: Hírek. 23.22: Szvjatoszlav Richter Schuman mű­veket játszik. 23.27: Dokumentumfilm Szocsiról ÚJVIDÉKI TV. 16.15: Műsorismertetés. 16.20: RTV- kalauz. 16.35: Sportkrónika. 16.55: Inter­mezzo. 17.00: Tv-napló — magyarul. 17.15: Reklám. 17.20: Akció. 17.25: Tv- napló. 17.45: RTV-kalauz — magyarul. 18.00: Gyermekműsor — magyarul. 18.15: Tudományos felfedezések nyomában. 18.45: A repülőgépgyártás. 19.15: Rajz­film. 19.25: Reklám.19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyarul. 21.10: Zsúr — szórakoztató műsor magyarul. 21.40: Tv-napló. 22.00: A Boszniai-Hercegovinái kommunista szövetség kongresszusának krónikája — magyarul. 22.15: Műsorzárás — magyarul SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.35: Hírek. 16.40: Francia nyelv 29. lecke (FF). 17.10: A 21. emelet adása — Ifjúsági műsor (ism.). 17.35: A letűnő világ — Angol természetfilm-sorozat 10. rész. 17.55: Apu, anya és én — Filmsorozat 3. rész (ism.). 18.15: Banska Bystrica — Do­kumentumfilm. 18.30: A hét eseményei magyar nyelven. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese (ism.). 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Prágai Tavasz '86 — Hangversenyközvetltés a nemzetközi zenei fesztivál műsorából. 20.35: Sport­szemle. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárásjelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: A kis tér — Dokumentumfilm KOSSUTH: 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zeneműve Brahms: Cigányda­lok Op. 103. 9.30: A hét költője: Arany János. Toldi estéje (részletek) — A tölgyek alatt 9.43: Ki kopog? A Gyermekrádió műsora 10.05: Nyitnikék— Kisiskolások műsora 10.35: Prokofjev: Keringő-szvit 11.05: „Vigyük haza asszonyunkat" 11.25: Énekkari felvételek 11.38: Robert Musil: A tulajdonságok nél­küli ember (12. rész) 12.45: Jogi arcképcsarnok 13.05: Magyar előadóművészek albuma 14.10: Schubert: d-moll vonósnégyes 14.44: Eső két pesoért 14.55: Édes anyanyelvűnk 15.00: Világablak. Az olvasás gyönyörűsé­ge 15.30: Kóruspódium 15.49: Népdalok 16.05: Ugróiskola — II. középdöntő 17.00: Exo-mix. Gazdasági magazin 17.30: Az új zene szolgálatában (XI/4. rész) 18.05: Filmzene 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 19.15: Hangfotó. Burgert Róbertról 20.15: Népdalest 20.58: Slawomir Mrozek színháza 21.30: Zenekari operarészletek 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: XX. századi kórusművek 22.50: A keresztény—zsidó viszony törté­netéről 23.20: Versenyművek 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI: 8.05: Nótacsokor 8.50: Délelőtti torna 9.05—12.00: Napközben — Zenés dél­előtt 12.10: Fúvósindulók 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Verbunkosok, katonadalok 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig ... A Rádió kívánság­műsora 17.08: Újdonságainkból. Magyar könnyű­zenei felvételek 17.30: Ötödik sebesség — Ifjúság, politika, kultúra 18.30: Tip-top parádé 19.05: Nóták 19.30: Sportvilág 20.05: Rockújság. Ili. évfolyam 9. szám 21.05: Lehár: Friderika. Részletek 22.00: Férfi és nő. Ibsen drámáiból 22.49: Farkas Gyula: Csárdás rapszódia 23.00—0.14: Régi fúvósmuzsika 0.15—4.20: Éjfél után... 3. MŰSOR: 9.08: Fuvósmuzsika 9.31: Beethoven-művek 10.35: Zengjen a muzsika 11.05: Három szonáta 12.02: Orff: Carmina Burana 13.05: Fiatalok stúdiója 13.35: Wittinger Róbert: Sinfonia funebre Op. 37. 14.00: Népzene sztereóban 14.30: Stevie Nicks felvételeiből 15.00: Csajkovszkij: A Pikk Dáma Közben: 17.00:—17.30: Iskolarádió 17.00: Orosz nyelv kisiskolásoknak 17.15: Szóiesen 17.30: Az operaközvetítés folytatása 18.16: Kamarazene 18.50: Egészségűnkért! Az elfelejtett régi ételekről, fűszerekről (ism.) 19.05: Fiataloknak — kortárs zenéről 19.35: Zenekari hangverseny Kb. 21.25: Rádiószinház. Ma nem lehet meghalni. Kb. 21.46: Francia sanzonok 22.11: Új Vivaldi-lemez bemutató 23.00: A hét zeneműve. Brahms: Cigány­dalok Op. 103.

Next

/
Oldalképek
Tartalom