Petőfi Népe, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-14 / 87. szám
1986. április 14. • PETŐFI NÉPE • 5 A MŰZSA ALKOTÓJA: INGA SZAVRANSZKAJA A százéves Tóth Árpád „Egyike legkedvesebb szobraimnak” Felszabadulásunk ünnepép avatták Kecskeméten, a Kom- szomol téren Inga Szavranszka- ja szovjet szobrászművész Múzsa című alkotását. A környezet rendezése dr. Mayer Antal és Farkas Gábor közös munkáját dicséri. A szobrot már hónapok óta mustrálhatták az arra járók, s magán-közvéleményk utatásom szerint a közönség többségének megnyerte tetszését. A művésznő személyesen részt vett az avatási ceremónián, s néhány napot Kecskeméten töltött. Ez idő alatt kértük tőle e rövid interjút. — Nem jellemző, hogy egy nő a képzőművészet területéről éppen a szobrászatot választja. Hogy úgy mondjam „férfimunkának” számít... — A Szovjetunióban ez egyáltalán nem szokatlan jelenség, sok szobrásznő társam van. Hogy én is erre a területre vetődtem, inkább a véletlennek köszönhető. A Szurikov képzőművészeti főiskolához tartozó művészeti szak- középiskolában kezdtem tanulmányaimat, majd a hajdani Sztro- gpnov főiskola utódjában, a moszkvai iparművészeti főiskolán folytattam. Professzoraim közül legszívesebben Motavilov- ra s Belasovára emlékezem. Eredetileg festőnek készültem, de a tanáraim úgy vélték, több tehetségem van a szobrászathoz. — Igazuk lehetett, hiszen úgy tudom, már több szovjetunióbeli s külföldi kiállításon is sikerrel szerepelt... — Nálunk az a szokás, hogy egyes korosztályoknak szerveznek bemutatkozási lehetőséget. Több ilyen tárlaton szerepeltem. Alkotásaimmal részt vettem jó néhány külföldi kiállításon is, például Szófiában, Belgrádban, Bukarestben, Varsóban, Rostockban, Kölnben. Belgrádban, Bukarestben és Kölnben múzeumban őrzik egy-egy művemet. A Múzsa az első köztéri szobrom, amelyet külföldön állítottak föl. — S miért éppen nálunk? — Nagyon szerettem volna, ha Magyarországra kerül ez az alkotásom. Közel áll hozzám a magyar szobrászat, az építészet, s a természeti környezet. örülök, hogy most már itt lehet az én szobrom is. — Feltehetően kapcsolatban áll hazánk jeles művészeivel... — Először folyóiratokból ismerkedtem a magyar szobrászattal. Nagy hatással volt rám Kerényi Jenő, Amerigo Tot, Schaár Erzsébet művészete csakúgy, mint Varga Imréé, Kő Pálé és Kiss Istváné. Ez utóbbiakkal személyes kapcsolatba is kerültem. — Miként esett választása a Múzsára? — Elég tipikus alkotásom, jellemző munkásságomra, s a leg- kedvesebbikek egyike is. — Most már tulajdonképpen csak volt... . — Igen, egy kicsit szomorú is vagyok, hogy itt kell hagynom. A művész ilyenkor kettős érzéssel küszködik: örül, hogy közszemlére kerül a szobra, de egyben nehéz is megválni tőle. A sajátom, de már mégsem az enyém. Mindenesetre a Múzsa eggyel több ok arra, hogy visz- szatérjek Kecskemétre. Nagyon bensőséges, kedves városnak találom. Szeretnék itt egy kis kiállítást rendezni a munkáimból. — Min dolgozik jelenleg? — Sorozatot készítek különbö• Inga Szavranszkaja. (Méhes! Éva felvétele) ző országok jeles, közéleti szerepet vállaló asszonyairól. Ebből már néhány darab elkészült, például a bolgár Ludmilla Zsivko- váról. A magyarok közül Csehák Judit portréját mintázom meg. Most fogok vele személyesen találkozni. Kormos Emese Érdemes megnézni • Részlet a Olabellinál megjelent Schubert-átlrat — Melodies hongrolaei — címlapjáról 1840-ből. KOTTÁK A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL Hangos zenei események színhelye ezekben a napokban hazánk fővárosa. Itt tartotta közgyűlését az ISCM, az Üj Zene Nemzetközi Társasága (a társaság alapítói között volt Bartók és Kodály is). Modern — zenei hangversenyekkel, bemutatókkal ünnepük a Világ Zenei Napokat. Ebből az alkalomból kiállítást is rendeznek a Budapest kiállítóteremben Szép Kották címmel. A nemzetközi kiállításra hatvan cég küldte el az utóbbi tíz évben megjelent modern zenei kottái közül a legszebbeket, legérdekesebbeket, összesen 2500 kotta sorakozik a tárlókban, állványokon úgy, hogy az érdeklődő látogató kézbe is veheti, forgathatja, lapozgathatja. Egyik-másik kiadó 20—50 kottát is küldött a bemutatóra, s szinte nincs a világon olyan jelentős zeneműkiadó, amely ne képviselné magát e rangos rendezvényen. Itt van á londoni Chester Music, a francia Editions Alphonse LEDUC Cie, a moszkvai Muzika, az NDK-beli Verlag Neue Musik, a Milánói G Ricordi C, a madridi Real Musical s a prágai Supraphon, a moszkvai Szovjetszkij Kompositor, és a többi. A magyar színeket 100 hazai kiadású modern zenei kotta képviseli, a Zeneműkiadó gondozásában. Valamennyi kiállított mű részt vett a szép kották versenyében, amelyet nemzetközi zsűri bírált el, s ítélte oda a három díjat és a dicsérő oklevelet a legszebb kiadásoknak. (Olasz, osztrák és japán kiadók nyerték el a díjakat.) Sóik kiadó a kottákhoz hanganyagot is küldött a kiállításra. A kazetták, lemezek fejhallgatóval egy külön teremben meghallgathatók, a hanganyaghoz is mellékelik a mű kottáját. Aki időt szán rá, akár több napig is hallgathat modern zenét. E modern nemzetközi kottakiállítással egydőban és helyen Liszt és a zeneműkiadók címmel egy másik tárlat is látható. Az egyes kiadók mai Lisztkottái mellé archív anyagot is felvonultatnak. Régi leveleket, kéziratokat, első kiadású kottákat, a Zeneakadémia és a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből. Láthatja a közönség Liszt Ferenc kéziratát, levelei^ kortársak írásait Liszthez és Lisztről, fotókat, rajzokat. Figyelemreméltó az új kiadású Lisztkották sokasága, amelyek az NSZK- ból, az NDK-ból, Franciaországból, a Szovjetunióból, és Ausztriából érkeztek, kiegészítve a hazai Liszt-kiadványok sorát. K. M. • Zichy Mihály grafikája a Bote and Bock kiadásának címlapjáról 1883-ból (Liszt Ferenc hagyatéka). • Liszt Wei- marban, fénykép a mester kézjegyével. KÖNYVESPOLC Egyharmadország Vitányi Ivánra oda kell figyelni, ő is e*zt kéri, várja olvasóitól, ezért meghökkentő kijelentésekre is ragadtatja magát. Most például azt írja, hogy Egyharmadország vagyunk, vagyis minden, ami működik, csak egyharmad részben működik jól. A megállapítás vitára ingerelhet, mert szerzőnk olyan értelmiségi, aki nem általános igazságot kifejező velős mondásokat fogalmaz, hanem gondolkodtatni akar. Tényékét sorakoztat fel, hogy vitapartnerei ne csak szellemi párbajt vívjanak vele, hanem környezetükből folytassák a bizonyító sort, vagy cáfolják meg példáikkal a szerző állításait. Mindezt annak érdekében, hogy olvasói cselekedjenek, változtassanak. Most különösen oda kell figyelni arra, amit mond, mert megfeszített, erős összpontosítással végzett, minőségileg jobb munkára van szükség, ha fel akarunk zárkózni a nálunk fejlettebb országokhoz. A szerző azt sugallja, hogy a felzárkózás egyetlen lehetősége, ha a társadalom általános kultúrája, benne a tömegek kultúrájának alakulása, az egyik alapvető kérdéssé válik. Hibásnak tartja a napi — mégoly jogosnak is látszó — gondok eluralkodását, annak túlhangsúlyozását, hogy az egyetlen, mindentől független szempont a gazdaságosság, mert ebben a felfogásban a szűk pénzügyi szemlélet játszik főszerepet. Elméleti megközelítést is nyújt, amikor megfogalmazza a kultúra lényegét: „a kultúra (legáltalánosabban) az ember viszonya a maga által megteremtett (elemberiesített) világhoz.” Vitányi gondolkodásában az ember nem csak mint befogadó van jelen, akit meg kell tölteni adatokkal, nyers és többségében összefüggéstelen tényekkel, amelyeket elraktároz, s majd valamilyen ösztönzés hatására nyilvánosságra hoz. Ez csak arra jó, hogy olyan emberek formálódjanak, akik azt hiszik, többók másoknál, akik ezzel is korlátot emaüinek maguk és a többi ember közé. írásainak egy részét joggal nevezhetjük vitairatnak. S itt most nem elsősorban műfaji meghatározásról van szó, hiszen Vitányi keményen hadakozik a kultúra méltóságának visszaállítása érdekében. Ezért még azt is vállalja, hogy kijelentse: a kultúra tömeghatását tekintve mindig a legkonzervatívabb erők közé tartozott. A rövid ismertetés nem teszi lehetővé, hogy a rendkívül gazdag tanulmánygyűjtemény minden írásával részletesen foglalkozzunk. Ezért röviden néhány megjegyzés. A szerző komolyan gondolja, hogy a kultúra és közösség egymással összefüggő fogalmak. Biztos, hogy ezért adja közre Közösségeim címmel azt az öninterjút, amelyben nemcsak magáról, családjáról beszél, hanem írása hátterében ott él és mozog a hazai történelem is. Fontosnak érzi a demokrácia és kultúra összekapcsolódását. Valamikor ifjonti hitének ellentmondóan arra a következtetésre is eljut, hogy a kulturális demokrácia inkább mélyült, mint szélesedett. A kritikus hangvétel nem a pálya széléről bekiabáló ember rosszul sikerült gesztusa, hanem a politikai gyakorlattal együtt élő és dolgozó értelmiségi megjegyzése. Ezért fogadhatók el még a kevésbé kiérlelt, tendenciákat jelző írásai is. De különösen ezért olvashatjuk örömmel az életműhöz tartozó, a népművészet védelmében írt tanulmányait. Az elveiben, szemléletében következetes kötet egészen biztos, hogy részletkérdésekben vitákat vált ki. Egy dologban nem kétséges, hogy Vitányi Ivánnak a gyakorlati közművelődést irányítónak igaza — és rögtön hozzá kell tenni —- felelőssége van: a társadalmi és gazdasági vezetésnek figyelembe kell venni általános kulturáltságunkat. Ellenkező esetben saját jövőnk lehetőségeit ássuk alá. Komáromi Attila Tóth Árpád — aki Aradon született 1886. április 14-én — „a leghibátlárlabb modern magyar lírikus". Szabó Lőrinc, a huszadik századi magyar irodalom egyik klasszikusa nyilatkozott így. Kiss Ferenc irodalomtörténész hangsúlyozta tanulmányában, hogy emberként és költőként egyaránt „gáncstalan” lovag ■volt. Másvalaki azt írta róla, hogy ő a ledkei&iiesebb ember, akit valaha ismert. Tóth Árpádot egyrészt nagyszerű lírai termékenységéért, másrészt valóság iránti- érzékenységéért becsülték az olvasói és szerkesztői. Nála a szomorúság éppen olyan költői jelenvalóság volt, mint a keserűség, az elnémulás, a búsongás és az elfáradás. Képzeletében mindig meghalt valami, valaki, és mindig újraéledt. Tóth Árpád legnagyobb versei — A hajnali szerenád, Az esti sugárkoszorú stb. — egyértelműen kifejezik a költő valóságszerelmét és egyben elvágyódását a valóságtól. Tóth Árpád a Nyugat-nemzedék egyik olyan elhivatott költője volt, aki Ady Endréhez és Juhász Gyulához hasonlóan képes volt kifejezni korának min• Tóth Árpád menyasszonyával. den rezdülését. Most, amikor születése évfordulóján rá emlékezünk, nem árt emlékeztetni arra, hogy az 1945 utáni új olvasói nemzedék csüggött szavain. Ezrek és ezrek kedvencévé vált annak idején. ■A kitűnő alkotó Budapesten, halt meg 1928. november 7-én. V. M. A NEKDO TA KINCS TAR » Kaszinózó táblabírák Darnay Kálmán Kaszinózó táblabírák című kétkötetes munkájában — o szerző szavai szerint — „korfestő történeti tréfák" leírásával rég letűnt, furcsa világba, a vármegyét irányító nemesek, megyeházi tisztségviselők, politikusok adomá- zó, anekdotázó köreibe vezeti el az olvasót. A magyar történelmi múlt kiválóságai közül Csokonai Vitéz Mihály, Kisfaludy Sándor, Deák Ferenc eseteit is megörökítette a szerző. 9 9 9 Pölcz János ácsmester maga volt a testet öltött butaság. Kisfaludy Sándor egyszer marhaitató vályút készíttetett vele. Amikor elkészült a vályú, Kisfaludy megjegyezte: ■— Ügy látom, János, egy kicsit szűkre szabta a vályú Hatóját! — Nem lehet az. nemzetes uram — szólt vissza a mester, s fejjel belehajolt az Hatóba. — Látja, nemzetes uram? Megvan nekem mindenre a tapasztalati mértékem. Ha az én fejem belefér, ihatik abból a legnagyobb ökör is! ♦ • • A napóleoni csaták után francia sebesültekkel keveredett Sümegre Marschal doktor, a francia felcser. Lánybolondító, szép férfi volt, három megyéből jártak hozzá a betegek. A helybéli szépségek közül az egyik jogásztudós Juliska nevű lánya járt szorgalmasan hozzá gyógyulást keresni. A doktor szabadulni akarván a lánytól, egy alkalommal mérgesen kibökte: — Nincs a kisasszonynak semmi komoly baja. Menjen férjhez, olyan egészséges lesz, mint a makk, mert ez csak olyan lány- betegség! — Hát vegyen el feleségül! — Tudja, kedves kisasszony, mi csak írjuk az orvosságot, de magunk nem szoktuk bevenni! • • • Pozsonyban, a diéták — országgyűlések — idején Csokonai Vitéz Mihály a ricsajos kedvű Somogy megyei küldötteknek, követeknek volt a kedvence. Egy mulatozáskor g komolykodó Spissits János követ rászólt a verbunkot táncoló költőre: — Hallgattasd el, Miska öcsém, azt a cigány cincogást! Poétásko- dó vénádat is jobban szolgálná, ha napnyugtakor a ligetben a fülemülék dalát hallgatnád. — Nem addig van az, János bátyám! Kegyelmednek is csak azért tetszik jobban a fülemülék zengedelme, mert azok nem tányéroznak! • • • A 17. század óta híres búcsújára hely volt Sümeg. A múlt század harmincas éveiben egy alkalommal rettenetes zápor zavarta meg a messzi vidékekről a kegyhelyre zarándoklók sorait. A sóház környékén rájuk szakadt eső elől úgy kerestek menedéket az asszonyok, lányok, hogy gyorsan a fejükre fordították rokolyájukat. Az egyik takaros menyecske a szoknyákból valahogy többet markolt fel a kelleténél. A híres, helybéli lánybolondító ügyvédbojtár, bizonyos Csukly Pepi odaszólt a hátul kullogó néninek, hogy figyelmeztesse tévedésére a menyecskét. — Nem mondom én neki, fiatal úr — hangzott a válasz —. hátha erre szól a fogadalma! • • * Rédey János, Kisfaludy Sándor kocsisa, nagyon kedvelt cselédje volt a költőnek. 1829-ben, a kolerajárvány dühöngése közepette a korán kelő költő a szokottnál is korábban lépett be az istállóba. A lovait árván, elhagyatva találta, János kocsis ágya is érintetlen volt. A költő felháborodva lépett ki az istállóból, amikor éppen szembe jött vele a kocsis. — Hát te hol csavarogtál az éjjel? — Ne haragudjék rám a nemzetes úr! A tegnapi misén azt prédikálta ki Zsoldos plébános úr, hogy a kolera éjjel, álmában lepi meg az embert. Hát én bizony a Goldner kocsmájában id- dogálva virrasztottam át az éjszakát, hogy a nyavalya rám ne találjon! 9 9 9 A sümegi kolostor borospincéjének pincemestere a múlt század harmincas éveiben Fakun- dus atya volt. A hatalmas étvágyú barát italozás dolgában is az első legények közé tartozott. Róla maradt fenn a híressé vált mondás: — Pálinkát három elvből nem iszom. Tiltja a fogadalmam. Árt az egészségemnek. Különben is ma már négy kupával ittam! K. Gy. M. TÓTH ÁRPÁD: • Erdő Jó -így csendesen nézni a fákat. Érezni a derűt, 'mely fnindent áthat; Oly jó így egyszer mélyen örülni. Fáradt, szegény látásomat Zöld pázsitkendőbe törülni. Aztán lehúnyni n szemem egy percre. Míg az élet kis nuomorú perce F.zer évvé iringatja magát, S kinyitni aztán S nézni ezer évvel öregebben. Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben A nap örökké fiatal Nagy, zengő aranycsillagát!
