Petőfi Népe, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-23 / 95. szám

1986. április 23. • PETŐFI NEPE <f> 1 A testvéri Krím sportküldöttsége Bács-Kiskunban A testvéri Krím és Bács-Kiskun sportkapcsolatai régi ke­letűek és tartalmasak. A tapasztalatcserék gyakran ismétlőd­nek mindkét terület hasznára. Ennek folytatását reméljük, ezúttal is, amikor ismét a megyeszékhelyen köszönthetjük a napfényes Krím sportküldöttségét, akik tegnap érkeztek meg Kecskemétre, s vasárnapig lesznek a megye vendégei. A Szovjet-Krím napjai Bács- Kiskunban elnevezésű program keretében férfi kézilabda- és női röplabdamérkőzésekre kerül sor. Vendégeink ma délelőtt edzenek az Arpádvárosi Sportcsarnokban. Délután Ceglédre utaznak, ahol 17 órától Szimferopol—Cegléd fér­fi kézilabda-mérkőzésre kerül sor. A női röplafodázók pedig Szege­den töltik a délutánt, ahol a Sze­gedi Építők Spartacus vendége­ként lépnek pályára, ugyancsak 17 órától. Gazdagnak ígérkezik csütörtö­ki programjuk is. Délelőtt a testvéri Krím és Bács-Kiskun megye sportvezetői találkoznak és megbeszélik a testnevelés és sport aktuális kérdéseit. Ezt követően testnevelési órán vesznek részt a kecskeméti Lánchíd utcai Általá­nos Iskolában, ahol tapasztalat- cserére is sor kerül az iskolai testnevelés és sport, valamint az utámpótlásnevelés kapcsolatáról. Délután az Árpádvárosi Sport- csarnokban megtekintik azt a já­tékos sportvetélkedőt, amelyet a II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola tanulói és tanárai készítet­tek elő a vendégek tiszteletére. 17 órától kerül- sor a Dutép SC— Szimferopol barátságos nemzet­közi női röplabdamérkőzésre, 18.30-tól pedig a két klub férfi kézilabdázói mérik össze tudásu­kat. Vendégeink pénteken a. Kis­kunsági Nemzeti Parkba látogat­nak, majd a1 Tőserdőben, illetve a Szikrai Állami Gazdaságban foly­tatódik a programijuk. Többek között megtekintik a tiszakécs- kei üdülőterületet is. Délután a sportvezetők a Kecskeméti SC- be látogatnak, megnézik a város sport- és szabadidős létesítmé­nyeit. Este Dallal a békéért című ifjúsági találkozón vesznek részt ai Május 1. téren. A program az esti Művészbarátság című gála­műsor megtekintésével ér véget. Szombaton bugaci kirándulás szerepel a programban, vasárnap pedig elutaznak vendéeeink. B. I. A Petőfi Népe totótanácsadója A totó 17. heti, április 26—2-7-i szel­vényén továbbra is NSZK, Bundesli­ga i. és n., valamint olasz A- és B- ojatályiú mérkőzések találhatók. ^ ^t. Schalke 04—Leverkusen. NSZK. Bundesliga I. A hazai gárda otthoni veresége meglepetés. De a Leverku­sen müncheni döntetlenje is annak számít, a bajnoki címért küzdő Ba­yern otthonában. Tippünk: x, 1. 2. Saarbrücken—Kaiserslautem. NSZK. Bundesliga 1. A Saarbrücken Is hazai pályán vesztett, míg a ven­dégek idegenben győztek és mérsékel­ték kiesési gondjaikat. A hazai csa­pat egyre nehezebb helyzetbe kerül. Tippünk: x, l, 8. a. Bayern München—Miinchenglad­bach. NSZK, Bundesliga I. A hazai poratvesztés a bajnoki cím elveszté­sét is jelentheti a münchenieknek. A Gladtoach a bronzéremért küzd. Tippünk: x, 1. 4. Blau-Weiss 00—Fortuna Köln. NSZK, Bundesliga XI. Az elmúlt heti vereségük után sincs veszélyben a feljutásuk. Tippünk: x, 1. 3. Bayreuth—Bielefeld. NSZK, Bun­desliga U. A Bayreuth hazai környe­zetben vesztett, a Bielefeld idegenben győzött. A hazaiak a kiesés ellen, a vendégek a feljutásért küzdenek. Tippünk: 2. fi. Karlsruhe—FC Homburg, NSZK. Bundesliga II. A vendégek számára a feljutás a tét. Legutóbb is idegen­ben játszottak, az éllovas Blau-Weiss otthonában, és győztek. A Karlsruhe hazai döntetlenjével 40 pontos lett, és továbbra is esélyes a feljutásra. Tippünk; x, 1. 7. Avelllno—Napoli. Olasz A-osz- lály. Az Avelllno Bariban nyert és 1 bebiztosította helyét az A-osztályban. A Napolt is győzött és függetlenül az utolsó mérkőzéstől, a 3. helyen zárja az .idényt, ■ Tippünk: x. 8. Como—AS Roma. Olasz A-osz- tály. A Como kemény csatában ma­radt alul Milánóban, az Inter elleni összecsapáson, A Roma hazai pályán vesztette el első helyét. Tippünk: 2, x. 9. Lecce—Juventus. Olasz A-osztály. A Lecce római győzelmével nagy se­gítséget nyújtott a Juventusnak, amely a Milan elleni győzelmével is­mét az élre ugrott, és a bajnoki cím várományosa. Tippünk: x, 2. 1.0. Pisa—Fiorentina. Olasz A-osz- tály. A bentmaradáshoz két pont kel­lene a hazaiaknak. Tippünk: 1, X. 17. Sampdoria—Internazlonale. Olasz A-osztály. Nyugodtan léphetnek pá­lyára. Tippünk: x. 12. Cesena—Lanerossi. Olasz B-osz- tály. A Cesena hat pont hátránnyal áll az 5. helyen, a feljutást jelentő 3. helytől. A Lanerossi második. Tippünk: x. 13. Perugia—iGenoa. Olasz B-osz- tály. A 30. fordulót vereséggel zár­ták. A Perugia újból ktesőjelölt. Tippünk: L x. + 1 mérkőzés: 14. VFB Stuttgart—Bremen. NSZK. Bundesliga I. A listavezető előnye két pont a Bayern előtt. A Stuttgart a kupaszereplésért küzd, jelenleg 4. a tabellán. Tippünk: x, 1, 2. A további mérkőzésekre tippjetnk: X, x. D. I. Q ASZTALITENISZ Kiskunhalason, az Alsóvárosi Általános Iskola tornatermében rendezte meg a kiskunhalasi és kecskeméti városi asztalitenisz- szövetség a megye városainak Szuper-liga rendszerű nosztalgia asztalitenisz-csapatbajnokságát. A versenyt Somogyi Antal, Kiskun­halas Város Tanácsának elnök- helyettese nyitotta meg. Részt vett a versenyen Horváth Tibor, a Magyar Asztalitenisz Szövet­ség főtitkára is. Eredmények: 1. Kiskunhalas I. (Sörös, Mongyi, La'kosné), 2. Kiskunhalas II. (Far­kas, Bácsalmási, Kunszeri É.), 3. Kiskunfélegyháza (Csányi, Né- medi, Kalász, Horváth A., Lacz- kóné), 4. Kecskemét (Aradi, Fe­kete, dr. Stefancsik, Molnárné, Dömötör Sz.), 5. Kalocsa (Bala­ton, Facskó, Romsics E., Varga Zs.). 6. Tiszakécske (Keszthelyi, Pafféri, Horvátbné), 7. Kiskőrös (Baksa. Martinkovics, Váginé, Oláh né). A megyei felnőtt női csapat- bajnokság eredményei: Tema- forg I.—Kecskeméti Spartacus 5:4, Temaforg II.—Kecskeméti Spartacus 5:4, Temaforg III.— Kecskeméti Spartacus 5:4. AUTÓSPORT Három páros képviselte a kis­kőrösi színeket a Salgó Rallye nemzetközi autóversenyen. A Ga­rami, Mayer duó indulását nem kísérte szerencse. Űj Ladájukkal túl gyorsan kezdtek, s árokba csúsztak, fel kellett adniuk a ver­senyt, A Darin, Lehocaky kettőst nem nevezte egyesülete, mert nem volt meg a szükséges edzéside- jük. A kiskőrösi vezetők szerint felelőtlenség lett volna nemzet­közi versenyen így indulniuk... A Pivarcsi, Lucza páros viszont remekül szerepelt. Okosan és jól versenyezve a harmadik helyen végeztek az N—4-es géposztály­ban. S3 KÉZILABDA _________ A megyei bajnokság eredmé­nyei: nők: Soltvadikert—KAC- Medosz 15—22 (8—16), Szarik— Harka'kötöny 19—8 (12—7), Kkmajsa—Jánoshalma II, 16—14 (7—21). Férfiak: Kecel—MFSC 30—22 (17—17), Tiszakécske»—Soltvad- kert 15—14 (25—8), Kkfélegyhá- za—Bácsalmás 23—22 (12—15). NB Il-es férfimérkőzések: Du­tép SC—Váci Izzó 26—24 (12— 10). Kecskemét, 400 néző.' Vezet­te: Bakos, Mózner. Dutép: Rapi — Kanyó 2, Hajba 3, Liptai 2, Barna 1, Korsós 8, Berta 5. Cse­re: Sebessy (k), GáLl 3, Nagy, Kovács, Járdi 2. Edző: Börcsök József. Liptai és Hajba korai sé­rülése befolyásolta az eredményt. Lajosmizse—Kondorosi Tsz SK 34—34 (18—17). Lajosmizse, 300 néző. Vezette: Horváth, Szabadi. Lajosmizse: Kovács — Ronkó 4, Szórád 6, Dudás 4, Tóth J., Tóth II., Sápi 8. Csere: Rubos (k), Kun 8, Móra 2, Havasi, Strubka. Ed­ző: Péter László és Sápi Zsom­bor. NB H-es női mérkőzések: Du­naújvárosi Papír—Jánoshalma 33—22 (14—14), Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Nádasdy, Tóth J. Jánoshalma: Forgó — Romsics 6, Szanyi 4, Bereczky, Kiss 2, Ki­rály 6, Débella. Csere: Kormá­nyos 4, Lantos, Pál, Rada. Váci Forte—Dutép 27—21 (16— 10). Dutép SC: Járosiné — Pesz- met 5, Molnár 4, Patyi 4, Szabó • A győztes kiskunha­lasi asztalite­nisz-csapat (balról): Mangyi Aladár, Ladtos Dénesné. Sörös Sándor. (Némedl László felvétele.) 1, Gulyás 2, Keserű 5, csere: Csá­bi (k), Kenderes, Szabó, Vankó, Sárkány. Edző: Kalmár Jenő. Megérdemelten nyert a váci csa­pat. OIB női mérkőzés: Dutép SC— Szegedi Textil 22—19 (9—9). E KOSÁRLABDA | Osztályozó a női NB I-be jutá­sért: BKV Előre—Bajai Eötvös Tanítóképző 51—35 (16—12). Bu­dapest, MTK-csarnok. Vezette: Pajor, Aranyosi. Baja: Kovács (2), Kissné (4), Kmetovics (15), Karácsonyiné (2), Ormódi (11). Csere: Görög (1). Edző: Sahmidt Lajosné. NB Jl-es eredmények: nők: Eg­ri TK—«Kkfházi Vasas 100—35 (44—24). Ld.: Pallagi 11, Mátrai 10. Férfiak: Egri TK—Kkfházi Lenin Tsz SK 88—72 (49—34). Ld.: Szolnoki 17. Maros 17, Ná­dasdy 12. |S]g| RÖPLABDA NB Il-es férfimérközés: Kapos­vári Dózsa—Dutép SC 3:0 (8, 18, 11). Kaposvár. Vezette: Mészá­ros, Páldi. Dutép SC: Halasi, Nagy L., Karagies, Szoboszlai, Bera, Nagy T., csere: Beoka, Széli, Krizsán. Edző: Maczák György. NB Il-es női mérkőzések: Ka­locsai SE—Honvéd Auróra SE 3:0 (5, 14, 10). Kalocsa. Vezette: Port. Kalocsa: Faragóné, Sán­dor B., Babai, Sándor H., Bol- váriné, Kovácsné. Csere: Barna, Tóth, Kengyeli Z. Edző: Faragó­né Magyar Edit. Dunaújvárosi Építők—Izsáki Medosz 3:0 (16, 14, 8), Dunaújvá­ros. Vezette: Pál, Hercz. Izsák: Molnárné, Vass É., Vass J., Sze­gedi, Takács, Tege. Edző: Priki- dánovdes Lukács. Népes mezőnyök, 115 öklöző indult a Debrecen Kupa felnőtt és ifjúsági versenyen. A Kecske­méti SC 11 sportolót nevezett, s közülük kilencen a dobogón vé­gezlek. Eredményeik: Felnőttek: 67 kg: 1. Karácson Mihály, + 91 kg: 1. Kiss Gy. Ifjúságiak: 51 kg: 2. Vezsenyi, 54 kg: 3. Trecskó, 57 kg: 1. Németh O., 60 kg: 1. Konkoly I., 63,5 kg: 2. Lénárt, 71 kg: 2. Kolompár J., 75 kg: 1. Kovács L. Az összetett pontversenyben a KSC bizonyult a legjobbnak, míg Konkoly István a legtechniká­sabb versenyző, Vigh János pedig a legeredményesebb edző külön- díját vehette át. £ OB ll-es mérkőzések: Keleti csoport. Makó—Kecskeméti Szé­chenyi SE 9,5:4,5. Eredmények (elöl a makóiak): Dobos—dr. Lo­ÖKÖLVÍVÁS vas döntetlen. Rostás—Pál dön­tetlen. Papp—Marosi 1:0. Lin- czer—Sári 1:0. Dr. Berecz—Les- tyán 1:0. Sonkoly—Krizsány 1:0. Hajdú—Kelemen 1:0. Bezdán— Tóth döntetlen, Oláh—Dósai 0:1. Balázs—Bense 1:0. Diamant— Szabó 1:0. Dr. Mosonyi—dr. Szi­getvári 0:1. Borús—ifj. Polgár 1:0. Elefenti—Kása 0:1. Nyugati csoport: KTE—Láng Vasas 5,5:8,5. Eredmények (elöl a KTE versenyzői): Csala—Fábri 0:1, Lovass—Márkus 1:0, Hara­gos—Papp 0:1, Horváth—Ságodi döntetlen, dr. Centgráf—Nikolet- ti 0:1, Donkó—Hegedűs döntet­len, Kalmár—Marton 0:1, Mik­lós—Lendvai 1:0, Hajagos—Ud­vari döntetlen, Krizsány—Czapp 0:1, Csabai—Szántó 1:0, Keresz­tes—Ruttkay döntetlen, Darida— Maróti döntetlen, Oláh—Csizma­dia 0:1. Az úttörő-olimpia körzeti saklc~ versenyeinek döntői: Bajai kör­zet (győztesek). Kisdobos fiúk: Pencziniger Zoltán (Madaras). Kisdobos lányok: Garajszki Ró­zsa (Madaras). Úttörő leányok: Burány Katalin (Madaras), úttö­rő fiúk: Kovács Zoltán (Mada­ras). Kalocsai körzet. Kisdobos fiúk: Szabados Tibor (Solt). Kis­dobos leányok: Bajnok Ildikó (Solt). Úttörő fiúk: Molnár Zol­tán (III. sz. Ált. Isk. Kalocsa). Úttörő leányok: Gajai Csilla (Szaikmár). Csapatverseny: 1. Szakmár, 2. Solt, 3. Harta. Debrecen és Kecskemét váro­sok serdülőkorú sakkozói az el­múlt hét végén Debrecenben két­szer is megmérkőztek egymással. A tizenhattagú csapatok első ta­lálkozóját 10,5:5,5, a másodikat 9,5:6,5 arányban nyerte a Dutép gárdjára épülő Kecskemét-válo- gatott. A kecskemétiek legjobb pontszerzői: Sándor, Mann, Sza- kolczai, Gerőy, Szöllősi, 2 pont, ifj. Krizsány, Józsa, Rozgonyi 1,5 pont. El TEKE | NB l-es női mérkőzés: Szegedi Postás—Kecskeméti MÁV 6:2 (2320—2101). Ifjúsági 4:0. NB Il-es férfimérkőzés: Kecs­keméti MÁV—Szegedi Postás 4:4 (2282—2255). NB ll-es női mérkőzés: Szánk —Vasas Ikarus 7:1 (2420—2038). NB 111-as mérkőzések: Szánk —KTE 6:2, Gyula—Dutép SC 7:1, Kac-Medosz—Tiszakécske 7:1. Megyei bajnokság: Mezőgép— KTE II. 4:2, K. MÁV—K. Zo­mánc 2:4. M Kiskunhalason, a 618. számú Ipari ■ Szakmunkásképző Intézet április 25—26-án rendezi meg a szakmunkástanulók délterületi sportversenyét, nyolc sportágban. TÖMEGSPORT úszás _______ A középiskolások országos úszóbajnokságát Budapesten, a Komjádi uszodában rendezték, és azon a kecskeméti úszók ered­ményesen szerepelitek. Két orszá­gos bajnokságot és több értékes helyezést hoztak haza. Eredmé­nyek: 50 m gyorsúszás, bajnok: Loványi Róbert (Kecskeméti Piarista Gimnázium. Edző és testnevelő: Magó Gábor) 25,53. 100 m hátúszás, bajnok:. Gáli Tibor (Katona J. Gimnázium, testneve­lő: Dunszt Ferenc. Edző: dr. Do­hai Gyula), 1:05,15. 50 m hát­úszás: 2. Gáli 29,98. 100 m gyors - úszás: 3. Loványi 58,01. 4x50 m gyorsváltó: 4. Katona J. Gimn. (Deák R., Deák P., Lukács, Gáli) 1:49,37. 4x50 m vegyesváltó: 4. Katona J. Gimn. (Deák R., Van- csura. Lukács. Gáli) 2:03,67. 50 m leány hátúszás: 6. Naske A. (Bányai J. Gimn.) 34,67. 100 m férfi mellúszás: 7. Vincze (Bá­nyai) 1:17.69. 50 m pillangód.: 8. Tóth Z. (Piarista Gimn). 29,10. VÍZILABDA Úttörő 1 B osztály: KVSC— Bp. Spartacus 8—4. G.: Mezős Cs. 4, Borbély 2, Várnagy, Pán- czél. Úttörő 11/A.: KVSC—Tipog­ráfia 3—1. G.: Mészáros 2, Stei- nacker. Úttörő Il/B. Bp. Honvéd— KVSC 26—1, KVSC—Dunaújvá­ros 13—3. Középiskolás-bajnakság: Pia­rista Gimnázium—Katona II. 6—1. G.: Loványi 4, Nagy R., Tóth Z. Katona I.—Bányai 8—7. G.: Deák R. 3, Vágó 2, Deák P., Mu- csi, ill. Garai 3, Tóth B. 3, Vin- cze 1. öregfiúk-mérközés: Dunaúj­város—Kecskeméti Vízmű SC 5—9. KVSC: Baán — Abonyi, Németh, Kiss K., Rozgonyi 5, Nagysolymosi T. 3. Simon B. 1, Garay. LABDARÜGÄS Területi labdarúgó-bajnokság: Északi csoport. (Zárójelben az if­júsági eredmények): MFSC— Úszód 12—2, Helvécia—H. Me­zőfi SE 2—2, Kunszentmiklós— Gábor Á. 0—1, Tiszaalpár—Hala­si Spartacus 6—4 (1—0), Hetény- egyháza—Imrehegy 1—3 (3—0), Harka'kötöny—Kiskunmajsa 2—1 (4—2), Kerekegyháza—Csengőd 2—1 (2—2). A bajnokság állása 1. Imrehegy 19 15 2. Kerekegyháza W Í2 3. Hely. MEDOSZ 19 10 4. Csengőd 18 10 5. Tiszaalpár 19 10 6. Hetényegyháza 19 10 7. H. Mezőfi SE 19 7 8. Harkalcötöny 19 7 9. H. Gábor A. SE 19 7 10. Kkhalasi Spart. 18 5 Itt. MFSC 19 4 12. Kunszentmiklós 19 3 13. Kiskunmajsa 19 2 14. Úszód 18 2 Ifjúságiak (élcsoport) 1. Kerekegyháza 16 11 2 3 55-21 24 2. Tiszaalpár 15 11 — 4 55—28 B» 3. Hetényegyháza 15 7 5 3 31—IS 1» Déli csoport: Császártöltés—Gara 1— 1 (5—0), Kelebia—Homokmégy 0—* (4—0), Hajós—Nagybaracska 9—1 <9— 2), Fájsz—Kunbaja 5—0 (2—1), Kafy- már—Hercegszántó 1—0 (4—1), Dua- nok—Vaskút 3—1 (1—1), Tataháza—«. Kinizsi 1—0 (0—3), Tompa—firsekcsa- nád 3—2 (4—0). A bajnokság állása 1 78—22 S3 5 58—34 26 3 58—18 » 4 44—23 28 5 44-36 24 5 34—28 24 6 38—34 20 7 34—40 1» 8 47-30 17 8 36—48 16 9 45—43 14 2 14 22—59 8 3 14 24-03 7 2 IS 21—66 6 1. Katyimár 22 14 2. császártöltés 22 14 3. Dúsnak 22 14 4. Fájsz 22 12 5. Hercegszántó 22 11) 6. Hajós 22 11 7. Homokmégy 22 8 8. Tompa 22 9 9. Kelebia 22 9 10. vaskút 22 9 11. Ersekcsanád 2í 8 12. Nagybaracska 22 8 13. Gara 22 6 14. Kunbaja 22 3 15. B. Kinizsi 21 4 16. Tataháza 22 3 1 45—18 35 3 45-15 33 5 42—19 31 5 58—26 29 6 85—24 27 6 43—31 27 6 40—30 24 9 44—43 22 9 33—39 22 3 10 27—30 21 4 9 35—38 20 4 12 33—30 16 4 12 29—35 18 5 14 32—60 11 2 18 21—59 8 2 17 31-JJ6 9 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.55: Tévétorna (Ism.) 9.00: Iskolatévé. Fizika (Ált. isk. 8. oszt.) Az elektromos energia átvitele (FF) 9.25: Angol nyelv. Follow Me! 25. Where is it? 9.40: Fizikai kísérletek III. — Vezetési je­lenségek 9.50: Delta — Tudományos híradó (Ism.) 10.15: Történetek a kiskertekről — NDK tévéfilmsorozat VII/4. rész: Hét végi lá­togatások 11.10: „A Bokréta" — Dokumentumfilm a magyar néptáncmozgalom 50 évéről — A szegedi körzeti stúdió műsora (Ism.) 11.55: Képújság 15.25: Iskolatévé. Érettségizőknek — .je­lentem versben mesémet" (Egy Balassi- vers elemzéséhez) 16.10: Nefelejcs — Irodalom kisiskolások­nak 16.30: Hírek 16.35: Pergő képek — A Magyar Amatőr­film- és Video Szövetség műsora 17.15: „E falu szülötte vagyok..." — A pécsi körzeti stúdió műsora 17.45: Egészségünkért! — Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója az idős emberek egészséges életmódjá­ról 17.55: A világ tetején — Angol dokumen- tumfilm-sorozat IV/1. rész: Hogyan lehet odajutni? 18.45: Képújság 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hfradó 20.00: Az élet ilyen is, meg olyan is — NSZK tévéfilm 21.15: Parabola 21.45: Drámaírók műhelyében — Szabó Magda 23.30: Híradó 3. 23.40: Himnusz TV II. MŰSOR: 18.00: Képújság 18.05: ifjú Oroszország — Szovjet tévé­filmsorozat IX/4. rész: Ami a viharnál is szörnyűbb 19.10: Nasa obrazovka — A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi mű­sora 19,30: Brahms: Szerelmi dalkeringők (Ism.) 20.00: Kockázat — A külpolitikai szerkesz- • tőség világgazdasági magazinja 20.30: Szerencsés találkozás — A Natura Szerkesztőség műsora 21.00: Híradó 2. 21.20: A farkasok ideje — plexikéi film (14 éven felülieknek!) 23.00: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.00: Beszélgetés a közszükségleti cikkek előállításáról 16.45: Ma a világban 17.00: Rajzfilm 17.10: A béke és az ifjúság 17.45: Hírek 17.50: „Az első fiú" c. film I. része 19.00: Híradó (Vremja) 19.40: Irodalmi almanach 21.00: Ma a világban 21.20: „Csendes Don" c. film III. rész 23.17: Hírek 23.22: V. Repin hegedül 23.57: „A dicsőség kapuja" ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul 17.00: Tv-napló — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-napló 17.45: Gyermekműsor 18.15: Zenés műsor 18.45: Amatőrizmus 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-napló — magyarul 19.55: Reklám 2Ö.00: Belpolitikai műsor — ruszinul 21.00: A művészetek világában — ruszinul 21.30: Tv-napló 21.50: Műsorzárás SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.15: Hírek 16.20: Letűnő világ — Angol természetfilm 6. rész 16.45: A világűr meghódítója — Lengyel bábfilm (Ism.) 17.55: Maja, a méhecske — Rajzfilmsoro­zat 18.20: Erről is, arról is — Magazin (FF) (Ism.) 19.00: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Tv-híradó 20.00: Önök estje — Magazin 20.50: A rajzfilmgyártásról 21.15: A brovnistei hagyaték — Dokumen­tumfilm 21.30: Időszerű események 21.58: Időjárás-jelentés 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.10: Marek, a koravén — Feliratos ju­goszláv film KOSSUTH: f 8.20: Eco-mix (Ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Évszázadok mesterművei 9.49: Katonainduló 10.05: Gólem — Hernádi Gyula hangjáté­ka 10.46: Mi ez a gyönyörű? 11.04: Opera 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv — Tan ácstag-tálán üdülők 13.00: Aranykard — Emlékműsor Zalka Mátéról 13.44: Népi hangszeres muzsika 14.09: A magyar széppróza századai (Ism.) 14.25: Operaslágerek 15.00: Népzenei Hangos Újság 15.40: A Molnár-dixieland új lemezéről 16.05: MR 10—14 17.00: Kossuth-dlj — korhű keretben 17.25: Zenekari muzsika 18.02: Kritikusok fóruma 19.15: Dorogi Zsigmond rádiókompozlci- ója 20.14: Schubert: Arpeggione szonáta 21.30: Háttérbeszélgetés 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Filmzene 22.37: Új betegségcsoport? 22.52: Triólemezeinkből ^ 0.10: Himnusz 0.15-4.?0: Éjfél után... PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika (Ism.) 9.05—12.00: Napközben 12.10: Operettdalok 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Népi zene 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Ugyanaz többször 14.15: Kottái Lajosnak hívják (Ism.) 15.05: Fiatalok muzsikálnak 15.15: Prokofjev: Péter és farkas 15.40: Fúvószene 16.14: Táncdal 16.48: Diákfoci 17.08: A DISCO Light Orchesta felvételei­ből 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Coco. Részltek Previn zenés játéká­ból. A Neoton Família slágereiből 19.35: Nóták 20.05: Rockföldről érkezett 20.50: A középkori technika bibliája 21.05: Virágénekek 21.25: Közvetítés a Spanyolország—Ma­gyarország utánpótlás EB-elődöntő lab­darúgó-mérkőzés II. félidejéről 22.20: Könnyűzenei stúdió 23.20—0.14: Közkívánatra! 0.15—4.20: Éjfél után ... 3. MŰSOR: 9.08: Muzsikáról versben, prózában 9.35: Népzene sztereóban 10.00: Magyar előadóművészek felvételei­ből 10.36: Pillanatkép 10.41: A rock and roll-tól a funky-ig 11.41: Zenekari muzsika 12.32: Rádióénekkarok XVI/8. rész 13.05: Szonda (Ism.) 13.35: Opera 14.25: Magnóról magnóra 15.05: Hazajárás 16.00: Magyar előadóművészek felvételei­ből 16.25: Új Melódia-lemezeinkből 17.00: Iskolarádió: A véges végtelen (Ism.) 17.30: Népzene 18.00: Operaáriák 18.30: V materinskom jazyku 19.05—19.35: Iskolarádió: Francia társal­gás. Alapfokú német társalgás 19.35: Komolyzene 20.12: Négyszemközt Kodállyal 20.33: Külföldi tudósoké a szó 20.48: Rádiószínház 21.26: Mozart-művek 22.26: Zenei panoráma 23.00: Eszmecsere

Next

/
Oldalképek
Tartalom