Petőfi Népe, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-18 / 91. szám

1986. április 18. • PETŐFI NÉPE • 5 BETANÍTOTT MUNKA DIPLOMÁVAL? A Mezőgép konstruktőrénél Hiányoznak a technikusok Nem becsüljük meg eléggé a műszaki értelmiséget. Elkoptatott megállapítás ez már manapság. Egy üzemvezető vagy főmérnök még csak keres valahogy, de aki a klasszikus mérnöki munkát, a tervezést gyakorolja, az vékonyabb borítékot vihet haza a hónap végén. Pedig milyen sok múlik rajtuk! Gyártmányaink és az alkalmazott technoló­giák műszaki színvonala, pontosan az, amiből nem a legjobbat kínál­juk a világpiacon. Állnak azonban még remek mérnökök a rajzasz­taloknál. Ezekkel a gondolatokkal kerestem tel Sónyi Tamást, a kecskeméti Mezőgép Vállalat konzervgéptervezőjét, akinek már az édesapja is gépészmérnök volt, ő maga pedig emellé még a gazdasági-mérnöki diplomát is megszerezte. Arra voltam kiváncsi, hogy a saját munká­ján keresztül hogyan érzékeli a műszaki értelmiség helyzetét. Alkotó erejének teljében van, 43 éves. Eddigi tapasztalatai szinte predesztinálják rá, hogy kiváló konzervgépkonstruktőr legyen. Dol­gozott Százhalombattán, majd az Élelmiszeripari Tervező Vállalatnál és a Gépexport élelmiszeripari főosztályán. 1978-tól 9 Mezőgép kon- zervgép-fejlesztési osztályán találhatjuk. Miért — mennyit? A vállalat éves árbevételében, a konzervipari gépekből származik mintegy félmilliárd forint, nagy tehát a szakma jelentősége. So­rnyi Tamás korábbi tapasztalatait is felhasználva, jelentős munkát végzett a gyártmányfejlesztésben, ma a működő és a tervezés alatt álló berendezések legjobb isme­rője. Főnöke szerint mindig le­het rá számítani, ha nincs bent az osztályvezető, mindenki hoz­zá fordul. Hallgatólagosan amo­lyan helyettesfélének számít. Tár­sai közül azzal is kiemelkedik, hogy ő jutott legtovább a számí­tógépnek a mérnöki munkához való alkalmazásában. (Tudniillik elkezdte.) Alapfizetése 7350 forint, ehhez havi átlagban hat—hétszáz jön még hozzá. Sok-e ez, vagy kevés? Ha meggondoljuk, hogy a mérnö­köknek ebben az életkorban kel­lene behozni azt az egzisztenciá­lis hátrányt, amit a szakmunká­sokkal szemben a hat évvel ké­sőbbi pályakezdés okozott, kevés. Mire elég? Ha meggondoljuk, hogy Sónyi Tamás 1981-ben — tizenöt évi munkaviszony után —, 38 évesen költözhetett be csa­ládjával együtt életének első ön­álló, 55 négyzetméteres lakásába, láthatjuk, hogy csak hosszas ta­karékoskodás után elég valamire. Kevés, hiszen alig több a tavalyi ipari átlagkeresetnél. Különösen kevés, ha azt nézem, hogy egy tervező munkája az osztályon SSázRÚlUós értékű , ken- zervgép eladhatóságát befolyásol­ja. De ez az éremnek csak az egyik oldala. Az érem másik oldala A beszélgetés közben megkér­deztem Sónyi Tamást, mit csinál­na, ha most nem tartanám fel? — Egyik fő termékünk egy an­gol licenc alapján honosított, majd továbbfejlesztett létöltő és zárógép. A látható helyen lévő csavarok és anyák rozsdásodnak, ami az élelmiszeripari higiéniai követelmények szerint nem en­gedhető meg. Jelenlegi feladatom az összes tervdokumentáción át­jelölni, hogy ezek a csavarok a jövőben nem közönséges, hanem krómacélból készítendők. — Mennyi időt vesz ez igénybe? — Körülbelül tíz napot. — Bocsásson meg, de ez még egy technikus képességeit sem igényli. Szerintem egy felkészült műszaki rajzolóra is rá lehetne bízni a dolgot. — Valóban. De nincs kire. Az osztályon a nyolc beosztott kö­zül négy tervezőnk, — akik mér­nökök —, ketten szerkesztők — akik technikusok —, s rajtuk kí­vül van két műszaki rajzoló. Na­gyon gyakran előfordul, hogy el­pocsékoljuk az időnket egy gu­migyűrű, vagy alátét rajzolására, mert nincs elegendő középfokú végzettségű szákember. Ha a részletmunkákat át tudnánk ad­ni, akkor a jelenlegi két-három gép tervezése helyett évente a dupláját produkálhatnánk, vagy sokkal több időnk jutna a gyárt­mányok korszerűsítésére. Ez utób­bival meg kellene előzni a pi­acot, de jó, ha követni tudjuk. — Ezek szerint a magasabb színvonalú gyártmányfejlesztő munkához itt nem több mérnök­re, hanem több technikusra vol­na szükség? — Saját környezetemben úgy x látom, hogy igen. .• • .o. ••>. Miként látja a vezérigazgató? Mivel úgy tudjuk, hogy a Me­zőgép emellett külső fejlesztő cé­geket is foglalkoztat, kikértük dr. Kuczik István vezérigazgató vé­leményét is. — Való igaz, előfordul nálunk, hogy a mérnököket nem a szak- képzettségüknek megfelelő mun­• Sónyi Tamás, aki a klasszikus mérnöki munkát, a tervezést gya­korolja. kakörben vagyunk kénytelenek foglalkoztatni, ugyanakkor külső vállalkozókat is megbízunk fej­lesztési munkákkal1. Ilyen ellent­mondásokat az iparban feltárni ma rendkívül könnyű. Nincs ele­gendő középfokú végzettségű szakember, de az ő feladatukat is el kell végezni valakinek. Mér­nöki kapacitásunk is kevés, kül­ső cégeket a gyors határidő, vagy speciális szakmai ismeretek miatt veszünk igénybe. — Nincs ma Kecskeméten any- nyi szerkesztő, hogy alkalmazá­sukkal a saját mérnöki kapaci­tásuk is növekedjen? — De van. Csakhogy öt-hatezer forint alatt nem jönnek el hoz­zánk dolgozni, mert ennyit más­hol is megkapnak. Ha többet fi­zetnénk, akkor az komoly bér- feszültséget okozna. Előbb a mér­nökök fizetését kellene rendezni, de erre saját erőből nincs mó­dunk. Egyébként keressük a meg­oldást, a nagykőrösi Toldi Mik­lós Élelmiszeripari Szakközépis­kolában — támogatásunkkal —, gépész tagozatú osztály is indult, jelenleg harmadikosok a tanulók. Az idén pedig megkezdődik a technikusképzés is. — fejezte be dr. Kuczik István. Lehetne a dolgot tovább ele­mezni, de álljunk meg itt. Az alátétrajzolásért 7500 forint na­gyon sok. Ki tehet róla? A mér­nök? Vagy a vállalat vajon, ame­lyik megengedi (kénytelen meg­engedni?!) magának, hogy időn­ként a betanított szellemi munkát az alkotással azonos szinten ér­tékelje? A mérnök sok, vagy a technikus kevés? Megválaszolan­dó kérdések. Az új technikusok tömeges munkába állításáig még sok idő eltelik, a gond viszont égető. Itt is, másutt is. Mielőbb tenni kell valamit. Bálái F. István Csövek a meliorációhoz A talaj vízháztartását ki­egyenlítő dréncsövekből az idén 200 tonnával többet gyár­tanak a TSZKER berettyóúj­falui telepén. A mintegy 5 millió méternyi, négy méret­ben gyártott dréncsőmennyiség a Dunától keletre eső mező- gazdasági területek melioráci­ós talajjavításának teljes igé­nyét fedezi. A Nagy Körforgás Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal orvos, úgy hív­ták, hogy dr. Kerekes Attila. De­rék jóravaló ember volt, már az óvodában is megosztotta pajtá­saival a mézes-vajas kenyerét, és az egyetemen is minden ellen­szolgáltatás nélkül segített tár­sainak, ha megakadtak a tájana­tómia egy-egy fogas kérdésénél. Ez a szelíd, kedves fiatalember egyszer elment a Beteghez, aki igencsak nyögdécselt az ágyban. Becsülettel megvizsgálta, kezet mosott, felírta a szükséges gyógy­szereket, éppen indulni akart, amikor a Beteg egy százast du­gott a zsebébe útravalónak. A pá­lyakezdő orvos zavartan tapogat­ta a zsebét, és felháborodott sza­vak kíséretében vissza akarta ad­ni a pénzt, amikor 6 maga sem tudta, hogy történt, agyának egyik rejtett zugából alattomosan elő­retört egy gondolat, mely tétová­zásra késztette. Eszébe jutott ugyanis, hogy otthon várja a go­nosz boszorkány, és seprűvel ker­geti ki, ha nem számolja le a markába az e havi albérleti dí­jat. Az is felötlött benne, hogy neki, mint a kiváltságos alattva­lók egyikének, öröklakásra kell gyűjtenie. Ha ott helyben agyon­ütik, akkor sem tudta volna meg­mondani, mennyi idő alatt fog összejönni a pénz. És a fiatal or­vos hirtelen sűrűre ráncolta a homlokát, és elhatározta, lerövi­díti a lakáshoz jutás idejét. Ad- dig-addig babrált a kezével, míg jó mélyre tolta a pénzt a zsebé­ben, és félszeg mosollyal az ar­cán kihátrált az ajtón. Annyit se mondott, hogy: kukk! Ettől kezdve nem volt se éjje­le se nappala. Miieden hónap vé­gén terjedelmes listát készített a befolyt pénzről, valóságos köny­velést vezetett bevétel és kiadás rovatokkal. Eltűnt arcáról a fél­szeg mosoly, és határozott moz­dulattal rakta zsebre a hálapén­zeket. Ott, ahol nem köszönték meg neki ily módon a fáradozá­sát, jeges pillantást hagyott ma­ga mögött, mintha azt akarná mondani: Megálljotok csak, jö­vök én még errefelé! Egyébként igyekezett mézes-mázos szavak­kal biztosítani a betegeket, hogy 6 a legjobb doktor széles e hazá­ban, a többi csak kapzsi sarla­tán. Eltelt egy év, eltelt kettő, és három esztendő múltán dr. Ke­rekes Attila egy kétszobás örök­lakás boldog tulajdonosa lett, kocsit is vett, s már a lánykérés gondolatával foglalkozott, ami­kor váratlan esemény zavarta meg életét. Elromlott a fürdőszo­bájában a csaptelep, és a szere­lő, különben szintén igen serény, jóravaló ember, lemondóan csó­válta a fejét. És ekkor különös dolog történt dr. Kerekes Atti­lával: akaratlanul is megmoz­dult a keze, mintha önálló éle­tet élne, belenyúlt a zsebébe, elő­vett egy százast, átadta a szere­lőnek, aki két perc leforgása alatt megbőrözte a csapot. És ettől kezdve dr. Kerekes Attila köny­velésén mintha gonosz átok ült volna. Ha kapott valahol 100 Ft- ot, haladéktalanul oda kellett adnia az autószerelőnek, aki most már rögvest beállította kocsijá­nak gyújtását. Dr. Kerekes Atti­la immár anyi év után ismét ön­vizsgálatot tartott, és megfogal­mazott magának egy örök érvé­nyű közmondást: Egy Nagy Kör­forgás az egész! — és este, a gyo­morhurut orvoslásáért délután zsebre vágott hálapénzt keserű mosollyal átengedte a tévészere­lőnek. Így volt, igaz volt, arról vi­szont nem szól a fáma, mi lett a sorsa azoknak, akik kimaradtak a Nagy Körforgásból. Adamecz Kálmán A Szovjetunió és a KGST A gazdasági növekedés meggyorsításának határozott szándékáról tanúskodnak azok a célok, amelyeket az SZKP XXVII. kongresz- szusán fogalmaztak meg. így például az év­század végére a nemzeti jövedelem csaknem kétszeresére, s az ipari potenciál is a kétsze­resére nő. A párt nagy hangsúlyt helyez a munkatermelékenység növelésére, az anyag- és energiatakarékosságra. E kiragadott pél­dák is mutatják, hogy a Szovjetunióban most a gazdaság intenzifikálásának időszaka kö­vetkezik. Hasonló feladatok állnak a többi szocialis­ta ország előtt is. Ezekben az államokban, csakúgy mint a Szovjetunióban, a gyorsítás fő ösztönzője a termelés műszaki tökéletesí­tése. Nem véletlen, hogy a KGST-országok 1985 decemberében meghirdették a tudo­mányos-műszaki haladás ezredfordulóig szó­ló közös programját. Ezért a program a tag­országok legfontosabb érdekeit érinti. Ezért a szocialista közösségben nagy figyelemmel kísérik az SZKP XXVII. kongresszusa által kidolgozott gazdasági stratégiát, hiszen a szovjet gazdaság, tudomány és technika je­lentős szerepet játszik az integrációs folya­matban'. Ily módon az SZKP legfelsőbb szer­vének döntéseiben nagy nemzetközi felelős­ség is rejlik a testvéri országok iránt. Mint ismeretes, a tudományos-műszaki fej­lődés meggyorsítása a szocialista országok­ban oly módon történik, hogy az erőket a tudományos-műszaki haladás döntő területei­re összpontosítják. A Szovjetunióban, csak­úgy, mint a KGST más tagországaiban a népgazdaság elektronizálása, a komplex au­tomatizálás, az atomenergetika, az új anya­gok és technológiák, a biotechnológia került a figyelem középpontjába. Tekintélyes tudó­sok véleménye szerint például az e'ektroni- zálás révén biztosítani fogják a munkaterme­lékenység jelentékeny növelését a különbö­ző ágazatokban, s a termelés anyagigényes­sége, áz új termékek bevezetésének az ide­je, mintegy a felére csökken majd. A közös erőfeszítések révén az említett öt irányban több mint kilencven nagy tudományos-mű­szaki problémát kell megoldani, s a fő fel­adat abban rejlik, hogy ezeket mielőbb hasz­nosítsák a gyakorlatban. A Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít ezeknek a feladatoknak. „Meggyőződésünk, hogy a szocializmus képes megoldani a leg­bonyolultabb feladatokat is” — mondotta- Mihail Gorbacsov az SZKP XXVII. kong­resszusán. — „Ehhez létfontosságú, hogy mind aktívabban működjünk együtt, ami nem csu­pán egyesíti, hanem meg is sokszorozza po­tenciáljainkat, s az általános előrelépés meg­gyorsítását ösztönzi.” Vlagyimir Krasznokutszkij AZ ÁHV KEZDEMÉNYEZTE Együttműködés a sertéshizlalás fejlesztésére Mindenki jól jár Ügy tűnik, az utóbbi egy-két évben a sertéstenyésztés-hizlalás a kisárutermelés egyik legneural­gikusabb pontja. Talán akad szakember, aki még erre az óva­tos megállapításra is felkapja a fejét, mondván: a kijelentés tar­talma múltidőben értendő. Való igaz, a tavaly októberben hozott, illetve az idén január 1-től ér­vényes intézkedések a két évvel ezelőtt kezdődött, 1985 végén már drámai erejűvé növekedett fo­lyamat megállítását-visszafordí- tását célozták, a termelői kedv zuhanása azonban olyan mértékű, hogy az intézkedések hatására is inkább csak lassú termelésfelfu­tás várható. A fellendítés érdekében a ter­meltetésben érdekelt szervek, szervezetek összefogására van szükség — ismerte fel a Bács- Kiskun Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. Ezért kezdemé­nyezte annak az együttműködés­nek a megteremtését, amelyben a résztvevő felek a húsipari vál­lalaton kívül: a Dél-Alföldi Ál­lattenyésztés-Fejlesztő Vállalat, a Bács-Kiskun Megyei Gabona-; forgalmi és Malomipari Vállalat, az OTP és a kistermelést integ­ráló mezőgazdasági szövetkezetek képviseletében a bajai és a kecs­keméti TESZÖV. Az együttmű­ködési megállapodás aláírása rendkívül fontos eseményként ér­tékelhető, mivel a kistermelői sertéstenyésztés fejlesztése érde­kében hasonló összefogásra még nem volt példa. Zsír helyett húst Megyénkben a sertésállomány a VI. ötéves terv elejétől inten­zíven növekedett. Az évi több mint másfél millió vágósertés ér­tékesítésével Bács-Kiskun első­második helyen állt az országban. E mennyiség nagyobb i*észe — több mint hatvan százaléka — a kisgazdaságokból került ki. Az exportlehetőségek beszűkülése miatt a hizlalás jövedelmezősége 1983 végétől folyamatosan rom­lott a nagy- és kisüzemekben egyaránt, de az utóbbiakat érin­tette érzékenyebben. A felvásár­lási ár nem, a termelés költsége — a legalapvetőbb is: a szemes takarmány ára — viszont növe­kedett. Ugyanakkor sokat romlott a tápok beltartalmi értéke. Súlyosbította a helyzetet az 1984—85. évi rendkívül hideg tél, amit a jószágok nehezen visel­tek; súlygyarapodásban, vemhe­sülésben nem érték el a kívána­tos mértéket, sok volt az elhullás. Mindezek után, amikor a MÉM a fajtajavítás érdekében meghir­dette, hogy 1986-tól kötelező lesz a kistermelői sertéseknek a nagy­üzemihez hasonló vágóhídi mi­nősítése, elterjedt az a (rém) hír, hogy az értékesített sertésért csak a minősítés után kapja meg a pénzét a kistermelő. Bár ez nem felelt meg a valóságnak, mégis visszavonták az intézkedést, illet­ve rábízták a kistermelőre, hogy vállalja-e a minősítést. A sertés- tartási-hizlalási kedv zuhanását azonban már nem lehetett meg­állítani. Bács-Kiskun megyében a kocaállomány 1985-ben mintegy 15 ezer sertéssel csökkent, az ÁHV összes felvásárlása 120 ezer­rel, ez 16 százalékkal kevesebb az 1984. évinél. Van azonban egy másik, ré­gebbi keletű, de a mennyiségi csökkenésnél semmivel sem ki­sebb gond a kistermelői sertés­hizlalásban. Mert igaz, hogy me­gyénk még jelenleg is az elsők között áll az értékesítésben, azon­ban a Bács-Kiskunból kikerülő vágósertés minősége a leggyen­gébb az országban: túl sok ben­ne a zsír. Ez a megyénkben el­terjedt fajtának, illetve a már kimutathatatlan fajtakeveréknek tudható be. A kül- és belpiac egyaránt a hússertést igényli. Bács-Kiskunban mindeddig nem sikerült ennek érdekében alap­vetően megváltoztatni a kister­melői szemléletet. Felár a mennyiségre, minőségre A fajtaváltás szükségességét is figyelembe véve hozta létre a ser­téstenyésztést, -hizlalást ösztönző rendszerét az ÁHV, ezekre a szempontokra épül az együttmű­ködési megállapodás is. Ennek alapján a húsipari vállalat a kö­vetkezőket vállalta: hatezerötszáz forintos áron másfél éves kamat­mentes hitelre jó minőségű vem­heskocákat, igény szerint süldő­ket adnak a kistermelőknek. Akik fehér hússertés kantól származó szaporítóanyaggal vemhesítik te- nyészkocáikat, azoktól az insze- minálás díját az ÁHV átvállalja. A kistermelők, de nem különben a nagyüzemek igényeinek megfe­lelően tenyészkanokat adnak el 6 ezer forintos egységáron. Cél­juk: a megye teljes kistermelői tenyészkan-állományát megfelelő minőségű fajtára cserélni három éven belül. Minderre összesen mintegy százmillió forintot fordí­tanak saját nyereségük terhére. Részben a központi árintézke­déseken, részben az ÁHV válla­lásain alapszik a mennyiség nö­velését és a minőség javítását cél­zó premizálási rendszer. Az ér­tékesítési alapár a múlt évi 35,50 forinttal szemben az idén 39,30, a mennyiségi és minőségi felár­ral együtt 41,50 forint kilogram­monként. Attól függően, hogy az átadott sertés mely minőségi osz­tályba tartozik, a vágás ' utáni minősítés alapján újabb felárat kaphat a termelő, kilogrammon­ként 60 fillért, 1,20 illetve 2,10 fo­rintot. Hitel a kistermelőnek A Dél-Alföldi Állattenyésztés- Fejlesztő Vállalat egyebek között a mesterséges termékenyítés ál­talános és teljes szolgáltatássá va­ló fejlesztését, a gabonaforgalmi vállalat a korszerűbb sertésfajta igényeinek megfelelő tápta­karmányok folyamatos biztosítá­sát, a komplex premixek árusí­tását is vállalja. A sertéshizlalás­ra szerződött kistermelők 150 ezer forint értékű hitelt vehetnek föl ötéves időtartamra, hat százalé­kos kamattal. Ezt az összeget az állatvásárlástól kezdve az ólépí- tésig-korszerűsítésig — természe­tesen a termelés fejlesztésén be­lül — bármire fordíthatják. A kistermelést integráló mező- gazdasági szövetkezetek eddig is sokat tettek a sertéshizlalás ér­dekében, így marad ez továbbra is. Azonban meg kell találni ezek­nek az üzemeknek az érdekeltsé­gét ebbéli tevékenységükben. Ennek kíván eleget tenni az együttműködési megállapodás. Amennyiben valamennyi fél meg­valósítja a benne foglaltakat, ok­kal várható, hogy a kistermelői sertéshizlalás kedvező fordulatot vesz. Almási Márta Eredmé­nyesen fog­lalkoznak prémes álla­tok tenyész­tésével a Nógrád me­gyei klshar- t.váni terme­lőszövetke­zetben. Je­lenleg 330 görény, 167 vörös-, kék­es ezüstróka tartozik az állomány­hoz. Ezüstrókák

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom