Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-10 / 58. szám

1986. március 10. • PETŐFI NÉPF. • 5 Rózengildék huntzutságai avagy Dromlet drák királyfi A. Malgot István vezetésével dolgozó Mozgásszínház Tagozat már jó né­hány látványos előadással hívta löl magára a hazai és külföldi színház­barátok figyelmét. A zenére történő kifejező mozgás, a sajátos gesztusvi­lág, a maszkok, a fények változatos alkalmazása mellett, a kevés, de a szokásostól eltért» funkciójú szöveg teszi igazán izgalmassá előadásaikat. A társulat ma új darabbal lép a közönség elé. A darab a Kecskeméti Tavaszi Napok rendezvénysorozatának egyik produkciója, s szerepel a Bu­dapesti Tavaszi Fesztivál programjá­ban is. A bemutató előtt beszélget­tünk Malgot István rendezővel. —• A pki-kat tanúsága szerint ősi drák legendák nyomán irt müveti lááhatuit.k . . . — A darabo-t balkánira vet­tük. Való igaz, hogy a Balkánon fellelhetők azok az ősi mítoszok, amikből egyebek mellett a Ham­let is származik. S hogy miért drák? Azért, mert tudomásom szerint a drák volt az a néptörzs, amely nem élt a Balkánon, te­hát egyetlen egy nép vagy nem­zet sem sértődhet meg, amikor Drákiáról 'avagy Draml étről be­szélünk. — Térjünk vissza a színlapra, eszerint a darabot Setkßzpir Vil- vtas ínja,. Valójában ki a szerző? — Én. A Hamlet-sztarihoz már rengetegen, különbözőképpen hozzányúltak. Tom Stoppard an­gol drámaíró például kétszer is átdolgozta. Megírta a Rosenc- ran'tz és Guildenstern halott cí­mű darabját, s emellett van egy zanza Hamlet je is1. Ez utóbbi ti­zenöt perében foglalja össze a .történetet. Amikor elolvastam, akkor jutott eszembe, hogy ezt másképpen is össze lehet vonni, s megcsináltam. A darabban elő­forduló szövegek egyébként Sha- kespeare-től származnak, Arany János fordításában. — A címbén szereplő Rózen- gild feltehetően a két udvaronc nevének '■az ösgzevdndtsüi • •. — Igen, a huncutságok pedig arra utalnak, 'hogy ebben a va­riációban ők mozgatják az ese­ményeket. — Mint S'toppardnál. Mellék­szereplőkből főszereplőkké lép­nek elő. A mozgásszínháei pro- dukcióbain meghatározó elem a zfnc. Milyen z/enére épül a moz­gás ebben a darabban? — Nagyon széles értelemben vélt balkáni népzenére. Tehát nemcsak török, bolgár, román, hanem csángó, iráni, azerbajdzsá- ni, sőt a finnugorokhoz tartozó cseremisz dallamok is megszó­lalnak. Amiit érdemes kiemelni, hogy az egész zenét tulajdonkép­pen a török, a törökös motívu­mok tartják össze. — Mennyi lesz benne a szö­veg? — Nagyon kevés. Egyébként a külföldiek is megérthetik, hiszen a sztori ismert, csak mi ennek eg.v nyersebb változatát adjuk elő. Különben pedig semmiféle eredeti Hamletet hem érdemes számon kérni rajta. Bízom ben­ne: a közönség elfogadja, hogy a darab mögött van egy Hamlet- sz'turi, de a lényeg a balkáni ze­ne, az erre történő mozgás, s mindaz, atnit kifejezünk a sza­vakon túl is. — Éspedig? — Egy-két dolgot elmondok. Ebben a darabban Hamlet, mint olyan, nem létezik. Az elején Rózengiltí és Gildenróz, ahhoz hogy terveiket végre tudják haj­tani, felöltöztetnek egy udvari bolondot Haimletnek. Ez a nem igazi Hamlet viszont egy idő után elkezd azonosulni a szere­pével, s ezért elnyeri végső bün­tetését, vagyis ugyanúgy el kell pusztulnia, mint az eredetinek. Tehát leginkább egy szereppel valló azonosulásról szól. Az em­ber az életben különböző pályá­kon indulhat, de amit felvállalt, következetesen végig kell csinál­nia, s a végeredményét is vál­lalnia kell. A másik: ezt a drom- leti szerepet töhb oldalról meg­kérdőjelezik, a darab folyamán kialakul egy harc, amiben ez a két ímellékfigura — mint Stop­pardnál — marad élétben. A probléma ezután következik, ugyanis semmit sem tudnak kez­deni a győzelmükkel. Tehát elő­áll az „és akkor mi van?” hely­zet. — Vagyis egy abszurd drámát leftunk? — Igen. De erről szól egyéb­ként az eredeti is, csak Shakes- peare-nél a végén bevonul For- tinbras, s valószínűleg átveszi a hatalmat. Nálunk nincs Fortin- bras, nem vonul be senki. De akkor mi van? Ez az a kérdés, amit a darab megfogalmaz. Hogy dráko’k léteztek-e(, lényegtelen kérdés. A történész hajlamú né­zők majd kinyomozzák. Kormos Emese VALAKI ELÍRTA? — TÉVES UTCANÉV? Benke vagy Bende? Miért hiányzik a „Küzdtünk híven a forradalomért.. .” cí­mű gondosan összeállított me­gyei munkásmozgalmi életrajz- gyűjteményből Benke József neve, moha utcanév is hirdeti Kecskeméten az 1919-es mártír érdemeit; erről töprengtem az utcáik, utcanevek 1 történetén dolgozva. A Tanácsköztársaságé doku­mentumok, a proletárdiktatúra időszakát tárgyalj feldolgozá­sok, a Héjjas-bahda garázdál­kodásairól föüzablató cikkek, tanulmányok nem említik Ben­ke Józsefet. A kiadott biblio­gráfiákban sem szerepéi. A te­metői márványtáblán is hiába keressük nevét. Élt-e valójában? Aligha. Kire emlékeztet a Halasi és a Matfcói úttal párhuzamos Benke József utca? Bársony Ferenc, az MSZMP megyei bizottsága irat- és le­véltárának vezetője segített a valószínűsíthető megfejtésihez. Megfigyelte: az utcanévadás in­dokolásában szereplő adatok azonosak Bende József építő­munkás életrajzi adataival, A háború élőit a haditengerészet­nél szolgált. A szakegyleti tag, a szociáldemokrata aktíva orosz fogságban ismerkedett meg a kommunista elvékkel. Az elsők között számolt be személyes ta­pasztalaitok alapján az Októberi forradalomról 1919. január 9-én, a szociáldemokrata párt helyi gyűlésén. Később a Kecskeméti Munkás, Katona- és Földmű­vestanács tagjává választották miint az említett munkásmoz­galmi életrajzi lexikonból is tudható —, ülnök volt a forra­dalmi katonai törvényszéknél. Héjjas banditái őt is elhurcol­ták, meggyilkolták. Az áldoza­tok között említi 1919 novem­ber végi jelentésében a kecske­méti államügyészség — a fog­lyok megvédéséért eredményte­lenül próbálkozó — vezetője. Miért maradt ki neve Gubá- nyi Mihályéval, Hegedűs Re­zsőével, P. Kovács Istvánéval, Neumann Imréével, Vércse Gá­boréval, Zöldi Jánoséval, Szent- g.yörgyi B'erencével, Seres Fe- rencével, Németh Imréével, Énekes Lászlóéval, Deutsch Imréével, Áchim Sándoréval együtt a kecskeméti temető mártírsíremlékéről ? '(Megjegy­zendő : ezen több név — pél­dául Hrabár János, Dósa Emá- maiel — pontatlan1.) Egyikíik­másikuk :az orgoványi emlék­művön megtalálható, de az 1955-ben oltt felavatott emlék­mű névsora sem téljes. Javaslom: cseréljék, javítsák ki az utcanév-táblákat, ha a hi­vatalos vizsgálódás is megerő­síti kételyeimet, a hiba okára vonatkozó feltételezést. A meny­nyi ben mégis egy bizonyos, va­lóságos Benke Józsefről nevez­ték el az említett utcát, akkor ismertessék a lakossággal, hogy kit tiszteljenek a nevezettben. Érdemes volna pontosítani a mártíremlékmű veken olvasható névsorokat, is. Haltai Nándor SZÉPEN MAGYARUL ­— SZÉPEN EMBERÜL Pontatlanságok a pont körül Játékos kedvemben, de ugyan­akkor a legkomolyabb felméré­si szándékkal afféle minitesztet nyújtok át a kedves olvasónak. Kérem: húzza alá azt a toldalé­kolt számalakot, amely ön sze­rint a leghelyesebben felel meg ennék a jelentésnek: „a hónap első napjával”. Az alábbi tizen­kettő közül kell kiválasztani: 1-el, l.-tel, 1-vel, 1.-vel, 1-ével, l.-ével, 1-jével, l.-jével, 1-ejével, 1.-ejével, 1-sejével, 1.-sejével. Igen: „mindössze” ez a 12 vari­áns létezik, viszont úgyszólván valamennyivel találkoztam; ha nem is mindegyiket a sajtóból, de a diákok füzetéből már isme­rem. A toldalékolás kapcsán lénye­ges megfogalmazás olvasható A magyar helyesírás szabályai 11. kiadásának 290. pontjában: „A sorszámnevek után — ha számjegyekkel írjuk őket — ... a pontot a toldalékokat kapcsoló kötőjel előtt is megtartjuk 3.- nak futott be, a 8.-ba jár, a 10.- kel, a Tutaj u. 4.-ben stb. (A keltezés e tekintetben kivé­tel . ..”) vagyis: ha ez így van, akkor az év és a nap jelölésére szolgáló számjegyekhez a tolda­lékok kötőjellel ugyan, de pont nélkül kapcsolódnak. A fönti pél­dák közül így már csak a pont nélkülieket kell szemügyre ven­nünk. „A hó első.napjával" ki­mondva és betűkkel leírva így fest: elsejével. Nézzük az alapállású „elseje” formát! A 11. vezérkönyvünk ki­adásáig (1985 tavaszáig) valóban ez a forma járta: 1-e, 1-ét, 1­étől, 1-ével stb. A Helyesírási Bizottságban tevékenykedő je­les nyelvészek elégtelennek vél­ték (jogosan!) ezt a toldalékolást a problémamentes 2-án (azaz második -j~án) vagy éppen a 31- én (harmincegyedik +-én) el­járással összevetve. Ha ugyanis az első, pontosabban az else szó­alakhoz tesszük az -e birtokos személyragot, akkor láthatóan hiányérzetünk támad: pl. feb­ruár elseje. Szerencsére főnevek sora hoz­ható föl meggyőző mintaként, miért is kellett az első nap jelö­lését helyesre módosítaniuk a szabályzat összeállítóinak. Pél­dául tető, tete-je, teté-jén, vagy: mező, meze-je, meze-jén stb. Máris helyben vagyunk: első, else-je, else-jén, else-jével. Csu­pán ezt az egyet fogadhatjuk el ezentúl helyénvalónak. Egyaránt rossz tehát az 1-el, 1-vel, de még az eddig uralkodó 1-ével forma is. Kizárólag így helyes írnunk, ha számnév is van: 1-jével. Holczer Jóméi AZ ÉV ÉNEKESNŐJE KECSKEMÉTEN Konc(z)ert — Nem gondolod, hogy a né­zőtérről nagyobb élményt nyúj­tana a k-oncert? — ri.pakodott ram egy tizenhét óv körüli leány a színfalak mögött, ami­kor la függöny szélét fogtam, hogy lássam az énekest, a mű­sort, Nem 'gondoltam, hiszen azzal a céllal jöttem Koncz Zsuzsa (kecskeméti hangverse­nyére, (hogy airról adjak számot e riportban, mi i,s történik va­lójában ott, ahová a nézők nem juthatnak be. Persze, hogy nem; hiszen ők jegyet váltottak a jobb oldali négyes, vagy a bal- közép tizenkettes székibe. * » Az időpont: február 28. Dél­után négy óra,, ideje körülnéz­nem a „tetithelyen”, az Erdei Ferenc Művelődési Központban: Kiderült: késtem, aiz előadók, a zenészek már rég itt vannak, talán már nem is állnak velem szóba a föllépés előtti izgalom­ban. Az ŐRI illetékes szervező­je bemutat annak, aki megha­tározza, hová léphettek, honnan figyelhetem a műsort. De előbb a helyi szervezőt, Vécsy Györ­gyöt kérdezem, mii a helyzet a koncert kezdete előtt egy órá­val ? — A délutáni programon, öt­kor nem lesz telit ház. Az estire viszont minden jegy ellikelt. Mit tettek annak érdekében, hogy egyetlen egy szék se ma­radjon üresen? Ezt még jóval előbb kérdeztem Vécsy György­től, talán egy hónappal ezelőtt. Akkor megtudtam; január vé­gén hozták a közönségszerve­zők tudtára, hogy Koncz-kon- cert lesz Kecskeméten. A száz- forintos belépők gyorstan fagy­tak, de csak az este nyolckor kezdődő hangverseny re. Egyéb­ként az ŐRI két élőadásra vet­(Méhesi Éva felvétele) te béribe a kecskeméti művelő­dési központ színháztermét, nyolcezer forintért. » Az érdeklődők már nyitogat- jük az ajtót, látom, fialtalak, idősebbek egyaránt kíváncsiak Konczra. Milyen a hangulat az öltöző kiörül? Fél öt, gyorsan telik az idő. A hangbeállás előtt megbeszéljük az énekes­nővel, hol „iábaJtlamkodhatak”. Zsuzsa a színpadon. Hang be­állás. Néhány dal, néhány tak­tus — .pnóba gyanánt, hogy mi­lyen legyen a hangerő. Jó, ez megvan. öltözés. Pillanatok ailatt kész, a sminkelés megtör­tént. még a próba előtt. Néhány perc múlva a színpadon kell (eme) köszöntenie a morajló tömeget, ám ezt muszáj elodáz­ni. Nincs fekete harisnya, irány az Alföld Áruház. (Segítőkész rajongó gyorsan akad!) A kö­zönség ebből mit sem sejt. Már tapsol is: Koncz Zsuzsa talpig lekétében átl előttünk. AzORI- ügyelő negyed hatot jegyez pa­pírjára, kezdődik „a” koncért. Az év énekesnője elkezdi mű­sorát. Adjon az Isten..., Üj- hold kelt fel, Alvajáró, Eljön majd a nap... — friss, majd régebbi kompozíciók csendülnek fel. S óriási taps, minden meg­hajláskor. A Mama kérlek után követ­kezik majd Bródy János. De még nincs itt. Reményked ik mindenki: idejében érkezik. Hajszálpontosan jön. Csak azt nem tudja, a színpad melyik oldaláról szólítja Zsuzsa. Meg­nyugtatjuk, biztosan jobbról. Már hívja is. Később ismét gi­tárt fog majd kezébe, együtt énekelnek. A Ha én rózsa vol­nék című örökzöld, jelképes dalt. A Világító trükkje: a hát­térben piros-fehér-zóld reflek­tor világítja meg a kék füg­gönyt. • f Az ŐRI műsorszenkeszbője, Péter Györgyné sorolja a turné állomáisadit. Február 5-én kezd­ték Szombathelyen), azóta be­járták az egész országot. Utol­jára március 7-én lépnek fel a koncert szereplői Pakson. (Mire ezek a siorok megjelennek, ta­lán pihennek egy kicsit!) Min­denhol telt ház fogadta Konczé- Ikat. — Szeretik őket — véle­kedik az Igazán illetékes szer­kesztő —, főleg azért, mert Zsu­zsa a szövegre ad. Erről Koncz Zsuzsával is be­szélgetek, már a koncert után. Fáradt, el is hiszem, hiszen elő­ző este szintén két műsora volt az Erkel Színiházban. Nem fo­gadja szívesen az aiuitogram ké­rőiket. Kérdéseimre átgondoltan, pontosain felied. Nincs hely a tel­jes interjú közreadására, csak néhány mondat a turnéról: — Fontosnak tartom a kon­certeket. Azért, hogy közvetle­nül is élezzem, hogyan hatnak dalaim a közönségtre. A mostani turnén néni kelllett véres küz­delmet folytatnom azért, hogy azt adhassam,, ami igazán be­lőlem jön. Régebben a saját magammal támasztott követel­ményeknek nehéz volt megfe­lelnem, főképp a zene tekinte­tében. Mindig a dalszövegek, a mondanivaló a fontos számom­ra, győzni keld a dallam fe­lett ... Nem lesz pihenő, március I5-én Pesten, 17-én Sopronban énekéi Koncz Zsuzsa. Uitána pe­dig: irány Amerika, Majd nyá­ron jön él a teljes kikapcsoló­dás ideje. Lesz mit kipi henni - Németh Oszkár, a Fonográf do­bosa így véli: — Nem a játék, hanem az utazás fáraszt bennünket. Kecs­keméttel szerencsénk van, hi­szen egy óra az út. Viszont a távolabbi városaikat a kemény télben nehéz volt megközelíte­ni. Sokszor éjjeli két-három órakor értünk haza Pestre, öt- órás kocsikázás ultán, (ha ugyan nem robbant le az autó ... • _ » H amarosan kezdetét veszi az esti félllépés. A színpadon ismét hangolnak a zenészek, Zsuzsa erőt gyűjt. A ráadok nem nyi­latkoznak névvel, csak néhány mondat kerül ide tőlük a ri­port végére. Ők is „élvezik” a turné megterhelését. Kecske­métre például már délben elin­dultak, hogy mire a reflektorok a színpadra irányulnak, minden a helyén legyen, s úgy, aho­gyan feelll. Ők csukják be leg­később az ajtót, üres színpadot hagyva maguk után. S a kon­cert másnap nekik is kezdődik elölről.;. A Konc (z) ént. Borzák Tibor f) ? ) Pedig letartóztatása óta, a börtönben el­töltött fél esztendő alatt szinte egyfolytában ezen törte a fe­jét. Miért? Amikor a vonatra ült, amikor megpillantotta a kivilágított tanyaablakot, dehogy is gondolt ő arra, hogy a tás­kájában van az agancsnyelű bicska, hogy megöli a gazdáját. Csak arra gondolt — nem is a vonaton, csak amikor az abla­kot meglátta — hogy bemegy, jó estét kíván a gazdának, be­szélgetnek, elmondja: ő nem haragszik, de jó lenne valami a jussból. Egy-két hízó, egy borjú, vagy ilyesmi. Csak azt akarta, hogy Kővári Imre lássa: jó ruhája, jó munkája és jó ke­resete van. Erre, ilyesmikre gondolt. A börtön kemény priccsén is számtalanszor visz- szatért a tanyára gondolatban. Terus néni, Kató jutott az eszébe, s újra és újra a gazda. Az első pofon azon a reggelen, amikor elveszettnek hitt cipőjét meglátta az ágy előtt. A Csillag elfutása, kikötés a kútágashoz. Ha nagyon odahallgatott magá­ba, képes volt hallani az ostor suhogását, érezni lábaszárán a sziszegő fájdalmat. Aztán a többi verés, a vasvilla, amely­nek négy ágát látta közeledni. Látta azt is, hogy a téli hajna­lokon fölérezve a takaró dere­sen fehérlett a priccsen, s iri­gyelte, csodálta a libákat, mert azoknak a novemberi hidegben sem kékült meg a lábuk, mint az övé, az ő mezítlába. Máskor csak a ritka örömö­ket vetette felszínre az emléke­zet: mákoskalács egy sosemvolt karácsonykor. Kató forrósága. Lám, sánta volt, és mégis mi­lyen forró. A jámbor tehén, a Milka türelme, amikor az éh­ség horgai a tőgyéhez hajlítot­ták a kisgyereket, hogy tejet szopjon. A vásári forgatag, ahol az agancsnyelű bicskát vették. A bicskát . . . — És aztán felgyújtotta a ta­nyát! — hallotta valahonnan messziről a szavakat. Riadtan nézett körül. Szinte csodálko­zott, hogy ő még mindig itt van a tárgyalóteremben, s a bíró beszél hozzá. De mit mond? Hiszen 6 elmesélte, hogyan ke­letkezett a tűz. Vagy nem mond­ta el, csak gondolta? — A dulakodásnál fellökődött az asztal, leesett a petrós lámpa és ettől égett le a tanya. Én nem gyújtottam fel, nem is akartam, inkább az eloltásra törekedtem, de annyira égett, hogy nem bír­tam semmit cselekedni. A gaz­dámat még kihúztam az ud­varra, de a tanyát nem bírtam eloltani... A tanya porig égett. Sárosi Péter ott kuporgott talán száz­ötven méterre a tűztől egy kö­kénybokor fehér virágsátra alatt és öklét rágva zokogott, zokogott. — Lenne egy kérdésem a vádlotthoz! — Tessék! — adta meg az ügyésznek a szót a bíró. — Emlékszik-e arra, hogy hová tette a bicskát, amikor észrevette, hogy lángra lobbant a tanya, amikor a gazdája már halott volt? — Nem tudom megmondani, hogy hová lett a bicska, de úgy emlékszek, hogy eldobtam. Pon­tosan nem emlékszek. — Köszönöm. Az ügyész így gondolkozott: Sárosinak igaza lehet abban, hogy a tanyát nem szándékosan gyújtotta fel. Ha ugyanis szán­dékosan teszi, akkor az úgy tör­ténik, hogy a gyilkosság elköve­tése után a tettes a hosszú éve­kig féltve őrzött bicskát zsebre teszi, magához veszi az asztal fiókjából a pénzt, aztán gondo­san szétlocsolja a petróleumot, meggyújtja és távozik. A vád­lott előadása tehát — ahogyan szaknyelven mondják — élet­szerű és logikus. Első hallásra. Csakhogy! — gondolkozott to­vább az ügyész. Ezt semmi más nem bizonyítja, mint maga a tettes vallomása. Nem olyan buta ez az ember, mint aho­gyan itt elhiteti velünk ő is, meg a szakértő is. Méghogy de- bilitás, Nono! Hátha tényleg úgy történt, ahogyan én, az ügyész végiggondoltam, azzal a különbséggel, hogy amikor megölte a gazdát, már annyira megriadt, hogy nem merte a pénzt is magához venni, „csak" a tanyát gyújtotta fel. Nagyon is tudja, hogy eldobta a bics­kát, mert azt megtalálták az asztal hamuja között, s ugyan­csak ráleltek az elégett pénz­re is. A két népi ülnök a megdöb­benéstől nem tudott kérdezni, de figyelni is alig. Az ügyvéd a tanúkra tartalékolta kérdéseit, s gondolatban már a védő be­szédet fogalmazta. — A tárgyalást berekesztem. Holnap reggel nyolc órakor a tanúk kihallgatásával folytat­juk — jelentette be a bíró, és az órájára nézett: elmúlt dél. A fegyőr ismét föltette Sáro­st csuklójára a bilincset, s el­indultak a kanyargó folyosó­kon a börtönbe vezető vasajtó felé. VII. Reggel, már jóval a tárgyalás megkezdése előtt a folyosón várakoztak a tanúk. Gumicsiz­mában, "kucsmában, bekecsben, szatyrokkal felszerelve teleped­tek a padokra, s elszörnyedve olvasták az ajtóra kifüggesztett cédulán: Sárosi Péter, ember­ölés bűntette. De nem beszél­gettek. Ültek, vagy álldogáltak csendben, cigarettáztak, ujjhegy közül reggeliztek. Minden moz­dulatuk megállt, még lélegze­tet is alig mertek venni, amikor a folyosó elágazásánál megje­lent egy fegyőr kíséretében Sá­rosi Péter, bilincsben. Sárosi csak egy futó ' pillantást vetett rájuk, azután fejét leszegve ment az ajtóig, s belépett a te­rembe. Ismerte ezeket az embe­reket, meglepődött, hogy mun­katársait, a szálláson vele egy szobában lakott embereket nem látta vtt. Csak a tanyaszomszé­dokat. Sárosi Péter nem érzett szé­gyent. Ült a vádlottak padján, a fegyőr mellett. Olyan hangu­latban, mint aki túljutott egy nehéz akadályon. A kihallgatás, az a tény, hogy itt a bíróság előtt mondhatta el mi. hogyan történt, fesztelenné tette, és úgy gondolta, de inkább csak ösz­tönei súgták neki, hogy ami ez­után történik, ahhoz neki már alig lesz köze, csupán kívülálló szemlélője marad eay folyamat­nak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom