Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-07 / 56. szám
1986. március t. » PETŐFI NÉPE • t SPORT-SPORT MÁRCIUS 15-/G LEHET NEVEZNI A MINIFUTBALLTORNARA A győztes Belgiumba utazhat A Magyar Ifjúság Kupáihoz hasonló, újaihb kispályás lafodarúgó- kupát rendeznek. Ezúttal a Delta Tours utazási iroda vállalt védnökséget a minifutball-tömeg- -sportakció felett, amelynek végső győztese Belgiumba utazhat. A benevezett csapatok három kategóriában (férfi, női, ifjúsági) mérkőzhetnek áprilisban és májusban. Mindhárom kategória győztese részt vész az immár hagyományos belgiumi nemzetközi mi- nifutbalil-tornán. A második helyezettek díja egyhetes balatoni nyaralás. A felnőttcsapatoknak ezer, az ifjúságiaknak (17 év a korhatár) 500 forintot kell befizetniük nevezési díjként a Delta Tours gazdasági osztályán (1093, Budapest, IX., Közraktár u. 3.). Egy-egy csapat 10 játékost nevezhet, de NB-s bajnokságban szereplő játékosok nem vehetnek részt a tormára. A verseny lebonyolítására a Pest Megyei Labdarúgó Szövetséget kérték fel. A szövetség főtitkára, Kriczki István elmondta, hogy a minifutballt egyelőre csak a fővárosban játsszák nagyobb számban, de számítanak a vidéki csapatok nevezésére is. A jelentkezési határidő: március 15. A játékszabályok több ponton eltérnek a hagyományos kispályás futballtól. A játéktér 20x40 méter, de mindkét kapu előtt 5 méteres büntetővonalat kell húzni az alapvonallal párhuzamosan. Ezen belül sem védő, sem csatár nem tartózkodhat, csak a vész- kapus. A kapu három méter széles és egy méter magas, A mini- fútba 11 pontos szabályai a Pest Megyei Labdarúgó Szövetségnél (Budapest, V. kér., Steindl Imre u. 12.) szerezhetők be. „Aki Mexikóról lemaradt, pályázza meg Belgiumot!” — ez lehetne a jelmondata az újabb tömegsportakciónak, melyre a rendezők várják a jelentkezőket. A benevezett csapatokat — a területi elv szerint — osztják csoportokba, majd a csoportok győztesei egyenes kieséssel jutnak el a négyes döntőbe, amelyet isimét körmérkőzéses formában, május végén, vagy június elején rendeznek meg a fővárosban. Hegedűs Géza RÖVIDEN • RÖVIDEN X A nemzetközi labdarúgókupák eredményei: BEK: Bayern München—Anderlecht 2—1, Steaua—Lahti 0—0, Barcelona- Juventus 1—0. KEK: Dukla Praha—Benfica 1—0, D. Dresden- Uerdingen 2—0, Crvena Zvezda —Atletico Madrid 0—2. UEFA Kupa: Hajdúk—Waregem 1—0, Sporting—Köln 1—1. X Az ORFI Kórházban megvizsgálták Nyilasi Tibor válogatott labdarúgót. Dr. Jakab Gábor elmondta, hogy Nyilasi gerince ágyéktájon rendkívül merev, fejlődési rendellenességről van szó. Egyhetes injekciós és tablettás kúrát javasolt, gyógytornával és fizikoterápiás kezeléssel vegyesen. Ha ez a módszer nem hoz eredményt, akkor kisebb műtéti beavatkozásra lesz szükség, de ez nem gátolja Nyilasi részvéteiét a világbajnokságon. X A Tungsram SC női kosárlabda-csapata nyerte az MNK-t, miután 86—59-re legyőzte a BSAC csapatát. Némi üröm is vegyült a lámpagyáriak örömébe, mert a kupa átadására a szövetség egyetlen vezetője sem jelent meg, így a mérkőzés bírája, Genesev Piámén adta át a díjakat. X Hét országból húsz külföldi sakkozó és huszonhét hazai versenyző vesz részt a Kecskeméten folyó nemzetközi sakkversenyen, az IBUSZ Kupán. A 4. forduló után már nincs száz- százalékos versenyző a 47 tagú mezőnyben. A verseny állása a 4. forduló után, a függőjátszmák befejezése előtt: Máthé, Heyken (NSZK-beli), Gauglitz (NDK- beli), Lovass I. 3—3 pont, Varas- dy, Bany (lengyel) Vokac (csehszlovák) 2,5—2,5 (1—1 függő). X A közelmúltban kétnapos konferenciát tartottak a Testnevelési Főiskolán, Ez alkalommal került sor a sporttudománnyal foglalkozó dolgozatok elbírálására is. A bírálóbizottság A labdarúgó-csapatok technikai teljesítményeinek összehasonlító vizsgálata a különböző osztályú mérkőzések alapján című dolgozatáért és a témakörrel kapcsolatos előadásért Udvarhelyi Attilának és Hasziiló Ferencnek a harmadik díjat ítélte oda. A két keceli fiú a szegedi főiskolán tanul. Középiskolai tanulmányaikat Kecskeméten végezték a Katona József illetve a Bányai Júlia Gimnáziumban. X A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége ünnepség keretében adta át a „Magyar Atlétikáért” emlékplakett arany fokozatát dr. Kismartoni Károlynak a sportágban kifejtett több évtizedes munkája elismeréseként. X Zico, a kitűnő brazil labdarúgó valószínűleg nem tart a nemzeti válogatottal európai túráján. A játékosnak a keddi edzésen kiújult régi sérülése a tavaly megműtött bal térdében, s ez kétségessé teszi budapesti vendégszereplését is. X Nemzetközi fedettpáiyás atlétikai viadalon a kanadai Mark McKoy 6,25 mp-cel nyerte az 50 méteres gátfutást. Teljesítménye a világ eddigi legjobbja, egy tizedet javított az amerikai Greg Foster tavaly elért eredményén. X A Nemzetközi Kézilabda Szövetség döntése szerint a svájci férfi kézilabda-világbajnokságon vasárnap Aaruban lejátszott Svédország—Románia mérkőzés eredményét (25:20) 10:0-ás gólaránnyal írták a svédek javára. A döntés oka: a találkozó után a doppingvizsgálat a 25 éves román Adrian Simionnál pozitív eredményt mutatott. A tiltott szerek listáján szereplő Ephedrin orresepp használatáért kizárták a további küzdelmekből. X Súlyos balesettel kezdődött a portugál rallye, amely a harmadik viadal a világbajnoki sorozatban. Az első szakaszon Joa- quim Santos portugál versenyző Ford RS 200-as kocsijával megcsúszott és a nézők közé vágódott. Hírügynökségi jelentések szerint két halottja van a balesetnek. A portugál rendőrség közölte, hogy egy 36 éves asszony és egy kislány lett a szerencsétlenség áldozata, s a sérültek száma húsz. A versenyt felfüggesztették. Santos sértetlen maradt. PENTEK BIRKÓZÁS irnrUi Károly Ifjúsági II. osztályú emlékverseny: Bp., Szőnyi út, 10 órakor. KOSÁRLABDA NB I-es férfi rájátszás az 1—6. helyért: Csepel—(Bajai SK, Csepel, 17.30- kor. Egy hete, (a Csepel elleni első találkozó előtt, Baján az influenza és a sérülés nem kímélte a csapatot. Likár és Kiss úgyszólván az 1 ágyból ment a mérkőzésre, Ágfalvit pedig bokasérülése zavarta. A i„betegek” |közül Likár az első félidőben remekül játszott és Ágfalvi is {kitűnően irányított. Kovács bizonytalanul kezdett, az első négy rádobást, elrontotta. Később javított, 8 rádobásból hatszor betalált. A mérkőzést eldöntő tényező 'volt, hogy Hosszú a jó védekezés mellett biztosan „hozta” pontjait, s a második félidőben 10 méterről szórta a 3 pontos kosarakat. A mai visszavágó előtt jó a hangulat a bajai kosarasoknál. Nem kétséges, hogy a Csepelt saját otthonában nem lesz könnyű legyőzni, de a ba- jaiak bíznak abban, hogy nem lesz harmadik mérkőzés. Ha mégis? Akkor vasárnap Baján 11 órakor biztosíthatják a döntőbe jutást. RÖPLABDA NB r-es fériimérkőzés az 1—4. helyért: Kecskeméti SC—(Bp. Honvéd, Kecskemét, Városi sportcsarnok, is órakor. Harmadik fordulójához érkezett a legjobb hazai férfi röplabdacsapatok rájátszásos körmérkőzés-sorozata. A bajnokság első két helyezettje tulajdonképpen már ismert. Bár még hátra van minden együttesnek hat-hat mérkőzése, az már csak papíron képzelhető el, hogy ne a Tungsram legyen az első, s ne a Kecskeméti SC a második. Á bronzcsata győztese viszont még ismeretlen, a Honvéd és a Szeol-Déiép is felléphet a dobogó harmadik fokára. A KSC gyengült az utóbbi, hetekben, mert a kezdőjátékosnak számító Farkas bevonult katonának. Helyére Vámos léphet elő, de ez szerkezeti változásokat Is maga után von, ami azt jelenti, hogy nehezebb lesz felvenni a versenyt a bajnokkal a vasárnapi rangadón. Karagics Mátyás csapatától azt várjuk, hogy jó játékkal és győzelmekkel szórakoztatja p hazai közönséget. NB I-es női mérkőzés az 5—16. helyért: Dutép SC—Szolnoki Vegyiművek, Kecskemét, Árpádvárosi sport- csarnok, 16.30-kor. A kiesés ellen küzdő Szolnoki Vegyiművek a „mumus” szerepét tölti be a Dutépnél. A keresztjáték legérzékenyebb fiaskója éppen a -Szolnok elleni kettős vereség volt, amire máig sem tudnak elfogadható magyarázatot adni a kecskemétiek. Korábban ugyanis hazai pályán mindössze kétszer veszteitek a Szolnok ellen. A két csapat eddig 14 mérkőzést játszott, ebből 9 alkalommal a {Szolnok nyert, ötször a ,Dutép SC győzött. Most itt az alkalom a javításra. RAKK IBUSZ Kupa nemzetközi sakkverseny : Kecskemét, Dutép-sakkiterem, 6. forduló 9.3ö-t61|, 7. forduló 16 óráitól. SZOMBAT LABDARÚGÁS Területi bajnokság: Szegedi VSE— soltvadkert, Szeged,14.30-kor, Jv.: szászak. Tápé—Kecskeméti TE, Tápé, 14.30-ikor. jv.; Hajdú. Váratlanul „csak” döntetlent ért el Dobszai Sándor legénysége — ráadásul hazai m m m ■ A szokatlanul ihd(rt«h# márciusi Időjárásban az egyik legnagyobb gond a labdarúgópályák hótól való megtisztítása. A Honvéd Kun Béla SE sporttelepén a játékosok is kivették a részüket a munkából. vasárnap labdarúgás NB il-es mérkőzés: Kazincbarcika— Bajai SK, Kazincbarcika, 14.30-kor. Rendkívül fontos mérkőzést játszik a BSK Barcikán, ugyanis a Vegyész még nem mondott le a benímaradás kiharcolásáról. A bajaink téli felkészüléséről még nem kaptunk képet, hiszen az első találkozójuk elmaradt. Így azonban egy hetet nyerhettek a vetélytársakkal szemben, kicsit meghosszabbították az alapozást. No és a sérüléssel, betegséggel bajlódó játékosok is felépülhettek, s így a legjobb összeállításában léphet pályára Temesvári Tibor gárdája. - ■ A döntetlen már mindenképpen szép sikernek számítana a BSK számára. Területi bajnokságiHíecskfeméti SC— Makó, Kecskemét, széktói pálya. 14.30-kor, jv.: szabó s.; Határőr Dózsa—Miske, Orosháza, 14.39-kor, jv.: Magyar Z.; Békés—Honvéd Kun B. SE, Békés, 14.30-kor, Jv.: Köböl: La- josmizse—OMTK, Lajosmizse, 14.30- kor, jv.: Zsembert. A négy mérkőzésen — négy pontra van valós esélyük a megyebeli csapatoknak. A KSC-től és a Miskétöl mindenképpen győzelmet remélünk, a Lajosmizsétől hazai pályán te bravúrnak számítana a 'két pont megszerzése, hasonlóan a HKBSE győzelme Békésen. ^ * Megyei labdarúgó-bajnokság, kéz- ^ dé* 14.30-kor: Kiskőrös—Tass, Jv,; Mátyus: Bajai Tsz SK—KTK, jv.: Nagy II.; Hart»—KAC-MEDŐSZ, jv.: Kankas: Izsák—Sükösd, Jv.: Nagy Z.: Honvéd Radnóti SE—Bácsalmás, szabadszállás, községi pálya, Jv.: szabó S. : Mélykút—Tlszakécske, jv.: Miklósi Kecel—Jánoshalma, Jv.: Kiss A.; Kalocsa—Akasztó, Jv.: Dobos. A múltheti fordulót a mostoha időjárás miatt elhalasztották. Tudjuk, hogy az intézkedés helyes volt, de az Is biztos, hogy vasárnap sem vár száraz pálya, zöld fű a csapatokra. A második fordulóval és egyben a Harta—Kiskunhalas rangadóval kezdődő tavaszi szezon előtt a pá* Í fák állapota mellett a szak“ mbereket leginkább foglalkoztató kérdés a szabálykönyv 12. pontjának szigorúbb értelmezése. Még be sem fejeződött az NB I-es játékvezetők továbbképző tanfolyama, amikor Körös játékvezető Egerben perceken belül két piros lapot mutatott fel két Honvéd-játékosnak, s ezzel lavina indult. Szerencsére — mint ez később kiderült — csak a vita volt nagy. A kiállítások „lavinája” mégsem indult be. Az eddigi tapasztalatok szerint a játékvezetők az NB I-es, NB Il-es és területi bajnoki mérkőzéseken szigorúan bírálták el a durva játékot, mégsem volt sok kiállítás. Vajon így lesz-é ez a me-* gyei bajnokságban? Nyári Ferenctől a megyei labdarúgó-szövetség játékve- - zető bizottságának elnökétől azt kérdeztük, hogy a kunfehértói táborozásnál mit mondtak a megyei játékvezetőknek? — Mindenek előttj^rra hívtuk fel a figyelmüké*; hogy a durva játékot a megfeleld utasítás szerint bírálják el, de azt is kértük, hogy ne akarjanak főszereplők lenni a mérkőzésen. Valószínű, hogy a megítélésekben még lesznek különbségek az elkövetkező időszakban, de azt tapasztaljuk, hogy a szakvezetők alaposan felkészítették játékosaikat a m m mm £§»£ • Latyakos pályán Is lehet gólt lőni. (Farkas Tibor felvételei) várható ítéletekre. Ha ezzel nem is sikerült elejét venni a durva játéknak, mégis valószínű, hogy jóval kevesebb lesz az emberre menő szabálytalankodás. .Asztalitenisz Országos II. osztályú serdülő és újonc TEMAFORG Kupa: Kunszent- mtklós, 19 órakor. CSELGÁNCS Ifjúsági II. Icrcs. ORV: Bp., Megyeri út, 10 órakor. KÉZILABDA A Dutép Téli Kupa mérkőzései: Kecskeméten, az Arpádvárosi sportcsarnokban. Lajosmizse—Dutép SC 7.30-acor, Cegléd—Vác 8.40-kor, Du naföldvár—Lajosmizse 9.50-kor, Szolnok— Dutép sC M órakor, Vác—Lajosmizse IZjUl-koi-, Szolnak—Cegléd 14.30-kor, Dutép SC—Dunaföldvár 15.40-kor. KOSÁRLABDA NiB I-es női rájátszás az 1—6. helyért: Kecskeméti SC—BEAC, Kecskemét, Városi sport csarnok, 10.30-kor. Az igazi küzdelem a bajnoki helyezésekért a női NB I- ben most kezdődik. A KSC kellemetlen ellenfelet kapott a BEAC csapatában, hiszen az egyetemistákat a legutóbbi bajnoki mérkőzésen is csak nehezen sikerült legyőznie A BEAC szerdán az MNK döntőjében szerepelt, és bár vereséget szenvedett a Tungs- ramtól, mert nem játszott jól, mégis veszélyes ellenfél, tehát a KSC-nck nagyon oda kell figyelnie a vasárnapi találkozóra, mert nem mindig sikerülhet 20 pontos hátrányt ledolgozni. RÖPLABDA NR I-es férfimérkőzés, az 1—4. helyért: Tungsram sC—Kecskeméti SG, Bp.. Megyéri út, 15.30-kar. SAKK OB I-es csapatbajnokság: Bp. Postás—Dutép SC, Budapest, 9 órától. Megyei bajnokság: 3. forduló. Kezdés: 9 órakor; Baja—Kiskunhalas, Madaras—Széchenyi SE II., Kecskeméti Spartacus—Dutép II., Kalocsa—Lajosmizse, Jánoshalma—KTE II. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.55: Tévétorna (Ism.) 9.00: Iskolatévé. Magyar irodalom (ált. isk. 6. oszt.). Csokonai — II. rész. (Az ország szegénye) 9.40: Technika (ált. isk. alsó tagozat). Kövek 10.00: NYUGDlJASDÉLELÖTT Kb. 10.10: Makszim Gorkij: Az áruló. Tévéfilm (Ism.) Kb. 12.10: Képújság 15.15: Iskólatévé. Még megmenthető! XI/3. rész: Levegőnk 15.30: Egy'osztályba járunk. Kisiskolások Vietnamban 16.00: A természet válaszol. Frenyó professzor műsora. Éreznek-e a növények? 16.15: Hírek 16.20: Száz híres festmény. Caravaggio: Az emmausi vacsora. Angol rövidfilm 16.30: Három nap tévéműsora 16.35: A győzelem stratégiája. Szovjet do- kumentumfilm-sorozat XV/6. rész: Átkelés a Dnyeperen 17.35: Képújság 17.40: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete 17.55: Reklám 18.00: Ablak — A belpolitikai főszerkesztőség műsora 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A Telepódium bemutatója. Nehéz nőnek lenni? Kabaré 21.10: Szó, zene, kép — Házigazda: Győr 22.00: Apák egyedül — Dokumentumfilm 22.50: Tv-híradó 3. 23.10: Himnusz TV II. MŰSOR: 17.45: Tau bácsi. Csehszlovák—NSZK— osztrák filmsorozat XX/5. rész: Tau bácsi az iskolában (Ism.) 18.25: Képújság 18.30: A Dirty Dozen Brass Band New Orleans-ból a „Pori Jazz 1985" fesztiválon 19.00: Ablak — (Az 1. műsor folytatása) 19.30: Nemzeti parkok Alaszkában — NSZK dokumentumfilm (Ism.) 20.10: Kamera — IV/1. rész: Szovjet film- történet: Filonov 20.40: Férfi Kéziladba Világbajnokság — Helyosztó Közben: Kb. 21.15: Tv-hlradó 2. 22.00: Kockázat — A Külpolitikai Szerkesztőség világgazdasági magazinja 22.30: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 18.30: Filmkoncert 19.00: Híradó (Vremja) 19.40: Gyerünk lányoki 21.10: Ma a világban 21.25: A Szovjetunió népeinek IV. téli spartakiádja — Megnyitó 22.00: Furcsa felnőttek — film 23.15: Hírek 23.21: Operettmuzsika ÚJVIDÉKI TV: 13.55: Műsorismertetés — magyarul 14.00: Tenisz Davis Kupa. Jugoszlávia— Szovjetunió — közvetítés magyar nyelvű kommentárral 17.00: Tv-hlradó — magyarul 17.15: Reklám 17.25: Tv-híradó szerbhorvát nyelven 17.45: Zenebona — magyar nyelvű szórakoztató műsor 18.15: Tv-magazin — szlovákul 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-híradó — magyarul 19.55: Reklám 20.00: A háború szelei — amerikai filmsorozat, Vili. rész 20.50: Az alkotás varázsa 21.50: Tv-híradó — szerbhorvát nyelven 22.10: Műsorzárás 14.00—16.00: Szünidei műsor a nyugatszlovákiai kerületben 16.10: Hírek 16.15: A győzelem babérjai — Dokumentumfilm 2. rész- 16.45: A rendőrség naplójából 16.55: Kerekasztal-beszélgetés 17.35: Pár perc muzsika 17.45: Sfrepüló VB 19.00: Tévétorna 19.10: Esti mese (Ism.) 19.20: Időjárásjelentés 19.30: Tv-híradó 20.00: Fiatalok tv-klubja 20.40: Férfi kézilabda VB — Döntő. A szünetben: Időszerű események I. 22.10: Időszerű események II. 22.21: Időjárásjelentés 22.25: Ez történt 24 óra alatt 22.35: A Skippy-akció — Tévéjáték KOSSUTH: 8.20: Világablak VI. rész (Ism.) 8.50: Adriana Lecouvreur 9.33: Melyik az az egy? 9.53: Lottósorsolás 10.05: Szerelem — Veress Mikiós versei 10.10: Zenekari muzsika 11.00: A magyar nyelv hete 11.45: Maros Rudolf: Ecseri lakodalmas 12.30: Ki nyer ma? — Cegléden 12.45: Bari Károly: A varázsló 12.59: Jevgenyij Nyesztyerenko — önarckép 14.10: A magyar nyelv hete 14.40: Nóták 15.00: Erről beszéltünk... 15.30: Hétszínvirág 16.05: A körberz — Békés Pál mesejátéka 17.00: Ami a számok mögött van 17.30: Idősebbek hullámhosszán (Ism.) 19.15: Embermesék 20.15: Évszázadok mesterművei „ 20.50: Mi a titka? — Anton Dermota művészete 21.30: Portéka — Sertésconíb a világpiacon 22.20: Tíz pere külpolitika • 22.30: Nem szentírás 23.00: Kamarazene 23.43: Csajkovszkij operáiból 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után PETŐFI: 8.05: Orfeusz az alvilágban — Operett 8.50: Tíz perc külpolitika (Ism.) 9.05—12.00: Napközben 12.10: Magyar táncok fúvósok tolmácsolásában 12.25: Édes anyanyelvűnk (Ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Popzene sztereóban 14.00-—17.30: Péntektől péntekig 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Régi nóta, híres nóta 21.05: Senki többet? — Harmadszori 22.21: Egy elégedett ember 23.20—0.14: Kellemes pihenéstl 0.15—4.20: Éjfél után 3. MŰSOR: 9.08: Iskolarádió — Törd a fejed. Számítógép az iskolapadban (Ism.) 9.38: Wieniawski-művek hegedűre 10.05: Csak fiataloknakl 11.00: Handel: Hat concerto grosso 12.04: Kamarazene 13.05: Rádiószinház: Körön kívül ' 14.12. Durkó Zsolt műveiből 14.50: Operatörténeti érdekességek XIV/ 14. rész 17.00: Iskolarádió: Nyitnikék (Ism.) 17.3Ö: Az indiai klasszikus zene 18.05: Zenekari muzsika 18.50: Bari Károly: A varázsló (Ism.) 19.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót Kb. 20.05: Madrigálók 20.15: Szép asszonyok mondókéi... 21.08: Dollar Brand dzsessz-kvintettje játszik 21.51: Brahms: II. szimfónia 22.32: Karvezetők XIV/12. rész