Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-20 / 43. szám

1986. február 20. • PETŐFI NÉPE • 5 Egy nagy forradalmár emlékére Neve megtalálható sok ország lexikonjai­ban, hazánkban utcák, terek, intézmények őrzik emlékét, és se szeri, se száma a róla elnevezett brigádoknak. A róla szóló, vagy az ő írásait tartalmazó könyvek is megtölte­nek ma már egy könyvespolcot. Születésének századik évfordulóján mégis helyénvaló rö­viden áttekinteni egy világtörténelmi fordu­lattal összefonódó életútját. egyszer hallja, nem felejti el. Bátorsága örökre emlékezetes marad azoknak a katonáknak, akiik 1918 szilveszter délutánján a Mária Terézia laktanya udva­rán hallgatták őt. Beszéde köz­ben rálőtték — ő azonban az életveszély ellenére folytatta be­szédét. A Tanácsköztársaság első embere 1919. február 21-én letartóztat­ták és a rendőrök durván bán­talmazták. Az erről szóló sajtó- tudósítás órási mértékben meg­növelte Kun Béla és a KMP népszerűségét. Egy hónapot bőr-' tömben tölt; ez alaítt az idő alatt válik pártja a magyar politikai élet egyik döntő tényezőjévé. Amikor márciusban a polgári köztársaság helyzete tarthatat­lanná válik, a szociáldemokrata vezetők a börtönben keresik fel, őt: nélküle, s a kommunisták nélkül már nem lehet kiutat ta­lálni a kül- és belpolitikai vál­ság teremtette zsákutcából. A kiút: a két párt egyesülése, a munkásha'talom megteremté­se, és a Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltása. Éppen a külső té­nyező döntő fontossága miatt választotta Kun Béla a külügyi tárcát a Tanácsköztársaság kor-.' Hiányában. Tevékenysége nem korlátozó­dott a külügyek irányítására. Funkciójától függetlenül, ő volt a Tanácsköztársaság első embe­re. Ö dolgozta ki az új állam eszmei-ideológiai alapjait; ő mondta ki a döntő szót a hadve­zetés ügyeiben. Ö őrködött a'leg- éberebben azon, hogy a munkás- mozgalom nehezen összeková­csolt, életbevágóan fontos egysé­gét ne bomlasszák fel a minden­napok hatalmi rivalizálásai szo­ciáldemokraták és kommunisták között. Amellett ott volt mindenütt, személyesen, ahol a munkáshata­lom lényeges eseményei történ­tek, és saját személyiségének ere­jével alakította azokat. Hol Cse­pelen, hol Sopronban, hol Gödöl­lőn tűnt fel tömzsi alakja. A szol­noki híd mellett gépkocsiját talá­lat érte, a mellette ülő sofőr meg­halt; Kun Béla folytatta a front­látogatást, hogy erőt, elszántsá­got öntsön a vöröskatanákba. Nem a magyar népen és nem a Tanácsköztársaság vezetőin mú­lott, hogy az első munkáshata­lom nem tudott fennmaradni. A négyéves világháborúban kime­rült ország a külső katonai túl­erővel szemben gyengének bizo­nyult. A román királyi hadsereg támadásának következtében a Ta­nácsköztársaság kormánya 1919. augusztus 1-én lemondásra kény­szerült. Az emigráció évei Kun Béla életében ezután az emigráció nehéz évei következtek. Bécs, Moszkva, Berlin életének új állomásai. Űj közegekbe kerül: a nemzetközi kommunista moz­galom vezérkarába. Ebben az idő­ben a kommunista pártok tevé­kenységét a Kommunista Inter- nacionálé <Komintern) hangolta össze és irányította. Kun Béla a Komintern egyik vezetőjeként a nemzetközi kommunista mozgal­mat szervezve különböző felada­tokat oldqjt meg. Illegálisan utaz­gatva Európában, fontos szere­pet játszott a német, csehszlovák, román, bolgár és más pártok éle­tében. Természetesen nem szakadt el a magyar kommunista mozgalom­tól sem. Az illegalitás és üldöz­tetés gyötrelmesen nehéz hely­zetében lévő KMP-t belső problé­mák is marcangolták. Kun Béla nem jöhetett haza: azonnal fel­ismerték volna. Bár minden tő­le telhetőt elkövetett, hogy a tá­volból is lépést tartson a hazai ese­ményekkel, nem mindig sikerült neki reálisan felmérni a magyar kommunista párt szerepét és le­hetőségeit. Ebből fakadtak azok a hibásnak bizonyult értékelések, amelyek kedvezőtlen hatással vol­tak a KMP harcaira. Nem tudta elkerülni az emigránssors másik betegségét — a vereség miatti bűnbakkeresést, az azonos elvűek egymás közötti torzsalkodását — sem. Akárcsak történelmi sors­társai, Rákóczi és Kossuth, ő is sok energiát elfecsérelt olyan har­cokra, amelyek jdbb sorsra érde­mes embereknek okoztak keserű­séget és ártottak a közös ügynek. Az utókor olykor túlzottan dra­matizálja ezeket a küzdelmeket, elfeledkezvén arról, hogy itt egy olyan jelenségről van szó, amely gyakorlatilag minden politikai emigráció elkerülhetetlen velejá­rója. A húszas évéktől Kun Béla a Szovjetunióban élt. Hosszú éve­ken át a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő harcosának kijáró, tisztelet és megbecsülés övezte őt. Azután jöttek azok az évek, amelyeket az utókor a „személyi kultusz" időszakának nevez. Amikor nem számított sem a korábbi érdem, sem az egyén politikai elkötelezettsége: az emberek sorsát a beteges gyanak­vás, az önkény kiszámíthatatlan szeszélye sodorta, mint vihar a levelet. Kun Bélát 1937. június 29-én tartóztatták le — törvénytelenül, hamis vádak alapján. Halálának ■körülményei mindmáig ismeret­lenek. Csak egy bizonyos: börtön­ben pusztult el. Rehabilitására az SZKP XX. kongresszusával egy időben, 1956 februárjában került sor. Azóta foglalhatja el helyét a magyar történelem nagyjai között. Borsányi György Balekok Ha a mai francia filmvígjátékról beszélünk, sok­kal inkább komikusokban, színészekben gondol­kodhatunk, mint rendezőkben. Miként Coluche, Pierre Richard is a komédia egy sajátos, „testre- szabott” műfaját képviseli. A Magas szőke férfi felemás cipőben vagy szimpatikus, vagy mem, any- nyi-azonban biztos, hogy az élet dolgaira történő reagálá$ápak ez a módja a moziban általában kasz- sza^fewTeiehf. 'Éartháí'é: Ger.ard Depardveau italán nyomatékosabban marad meg a nézők emlékezeté­ben, de ez, úgy tűnik, sem őt, sem a vígjátékren­dezőket nem befolyásolja túlságosan. Nekik köszön­hető, hogy Depardieau nemcsak színészként, hanem — alkalmi partnerei: Pierre Richard és Coluche mellett — alkata és stílusa jóvoltából egy típus képviselőjeként van jelen. Az ellentétük kínálta lehetőség persze még ön­magában kevés lenne a humorhoz. Nem árt, ha rendelkeznek egy személyükre írott forgatókönyv­ben egy személyükre szabott sztorival, sőt egy si­kerükben hívő rendezővel is. Ennyi feltételnek csak egyetlen ember tud megfelelni, .mégpedig az, aki összehozta a párost. Veber, aki Georges Laut- ner és Edouard Molinaro mellett tanulta mester­ségét, 1981-ben a nagysikerű Balfácánnal jó nevű forgaitókönyvíróként vetette bele magát a rendezés mélyvizébe is. A kísérlet annyira jól sikerült, hogy utána nem maradt, csak égyetlen vágya. Mégpedig az, hogy a munkát kedvenceivel valamilyen for­máiban folytathassa, sikerüljön találnia egy olyan témát, amely alkalmas arra, hogy megint összehoz­za a szerencsés kettőst. Folytatást azonban nem akart a Balfácánhoz., Nem volt könnyű kitalálni a történetet — mond­ja újabb filmjéről Veber. A Balekok eredetisége, de egyben nehézsége is abban rejlik, hogy a tör­ténet érzelmeken alapul. A film, amelyben Pierre Richard producerként is jelentős szerepet vállalt, valóban ötletes sztorival dicsekedhet. A két főszereplő ezúttal egy apjától és életmód­jától megcsömörlött kamasz kölyköt próbál meg­találni, akiről anyja (Anna Dupery) mindkettőjük­nek — igen meggyőzően — azt bizonygatja, hogy saját (eddig eltitkolt) fiuk. Mindketten a legna­gyobb lelkesedéssel és egyre erősödő apai ösztö­nökkel indulnak vélt gyermekük keresésére, aki a Jegbravúrosaibb trükkökkel próbál megszökni bot­csinálta atyái szerető gondoskodása elől. Véber forgatókönyveiben megkonstruált világa olyan, mely „hozzá hasonlít, s egy cseppet sem hí­ve a realizmusnak.-’ — Mindentől fedek, ami reális, s a saját képre­gényembe menekülök ez elől — mondja a szerző. — Az én pszichoterápiám az, hogy irreális alapszi­tuációból kell kiindulni, majd „neurotikus’’ nyo­mást kell rá gyakorolni. Ez a szituáció lehet egy hivatásos gyilkos, aki egy szállodai szobában ing­ujjra vetkőzött, öngyilkosságra készülő képviselő szomszédja lesz, de lehet egy hivatásos detektív, aki egy eltűnt lány keresésére indul, s ebben egy olyan alak vezeti nyomra, akit üldöz a balszerencse. Ez a módszer az alapja a vígjáték ma egy kissé elha­nyagolt-tradíciójának, mely azonban Vebernél min­den film alapja. Nagy kár, hogy Veber ennek ellenére 'sem mer igazán bízni .saját'legjobbik énjében: szituáció­teremtő erejében, minduntalan olyan segédeszkö­zökhöz: gengszter-gegékhez folyamodik, amelyek elterelik a figyelmet az alaphelyzet kibontakozta­tásához kínálkozó lehetőségekről. Károlyi Júlia Wang Zu-De: Benőtt tó szitáló esőben. Shi Bang Hu*: Cj víztároló. A Kínai holdújév képei címmel kiállítás nyűit a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeumban. Képeink a bemutatón készültek. • Zhuang Su: Guan tábor­nok. • Shan Ying-Gui: Anya és gyer­meke kölcsönös szeretete. Kiállítás a Munkásmozgalmi Múzeumban FILMJEGYZET Száz éve született Kun Béla Kun Béla egy erdélyi kis falu­ban, 1886. február 20-án látta meg a napvilágot. Diákéveit a korabeli Magyarország rangos oktatási intézményeiben, a zilahi és a kolozsvári gimnáziumokban töltötte. Az érettségi után egy évig diákoskodott a kolozsvári egyetemen, de a jogászkodást az újságírói pályával cserélte fel. Kolozsvári .és nagyváradi lapok­nál tanulja ki a mesterség for­télyait, és hamarosan , komoly sikert könyvelhet el: feljön Bu­dapestre, hogy a századelő egyik legszínvonalasabb lapjának, a Budapesti Naplónak a szerkesz­tőségében bizonyítsa tehetségét. Alig múlt húszéves ekkor — és bizonyos, hogy gyökeret ver a pesti irodalmi életben, ha nem szólítja őt egy idézés a kolozsvá­ri bíróságra. Izgatás vádjával ültetik a vádlottak padjára. A sztrájkoló építőmunkások érde­kében írt röplap miatt hathavi államfogházra ítélik. Az ítélet arra mindenesetre elég, hogy a budapesti újságírói karriernek véget vessen. Közbeszól a történelem Ekkor neve már ismert a ma­gyar munkásmozgalomban. A Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak 16 éves kora óta tagja, és a kolozsvári szervezett mun­kásak számon tartják az energi­kus fiatalember széles körű mű-1 veltségét, szónoki képességét, íráskészségét. Az MSZDP erdé­lyi végrehajtó bizottságába 1908-ban választják be. Állása — a Munkás Betegbiztosító Pénztár kolozsvári fiókjának tisztviselője, majd igazgatója — módot ad arra, hogy ideje nagy részét a proletariátus helyzete megismerésének, a munkásmoz­galomnak szentelje. A tízes évek­re az MSZDP országosan ismert funkcionáriusainak egyikévé vá­lik. Ám közbeszólt a nagy rende­ző, a világtörténelem. Kun Bélát 1914 őszén — a kolozsvári 21-es honvéd gyalogezred katonája­ként — a galíciai frontra viszik. Ezredét az első vonalban vetik be; Kun Béla meg is sebesül a harcok során. Zászlósi rangban esett fogságba 1916 tavaszán. A szibériai Tomszk városának ha­difogolytáborába került. Itt vet­te fel a kapcsolatot az orosz forradalmárokkal. A nagy októberi szocialista forradalom győzelme után Pet- rográdba, az akkori fővárosba utazott. Itt személyes kapcsolat­ba került a forradalom vezetői­vel — Leninnel, Buharinnal, Szverdlovval. Hamarosan élére állt a magyar hadifoglyok kom­munista mozgalmának. 1918. március 24-én az ő kezdeménye­zésére alakult meg az első ma­gyar kommunista szervezet — az Oroszországi Kommunista (bolse­vik) Párt magyar csoportja. A párt létrehozása Viharos események közepette telik az 1918-as év. Kun Béla többször vesz részt fegyveres harcokban a szovjethatalom vé­delmében. Cikkeket ír a szovjet lapokba, valamint a különböző nemzetiségű hadifoglyok részé­re kiadott újságokba. Gyűléseket tart, pártiskolát vezet, képezi ki az eljövendő magyar forradalom kádereit. Neve ismertté válik egész Szovjet-Oroszországban. Ám az ő helye mégiscsak első­sorban itthon van. 1918 novem­berében tér haza — és habozás nélkül hozzálát a Kommunisták Magyarországi Pártja .létrehozá­sához. Mint ismeretes, ez a kez­deményezése lelkes segítőtársak­tól támogatva november 24-én sikerre vezet. Kun Béla emberfeletti akti­vitással dolgozik ezekben a hó­napokban. Elsősorban ő alakít­ja ki az új párt stratégiáját és taktikáját, dólgozza ki annak ál­lásfoglalását az ország előtt álló nagy kérdésekben. Részt vállal a Vörös Üjság szerkesztésében, brosúrákat ír, főleg azonban be­szédeket tart. Nincs nap, amikor ne jelenne meg munkások, kato­nák,, ifjak között és ne magya­rázná, népszerűsítené élőszóval a párt politikáját. Egyéniségének varázsa alól nehéz kikerülni; dki — Télen történt, és akkor már húszéves lehettem. Igen, húszéves voltam. A városból jöttek haza, mert megnősült a fiuk, ött laktak és gyerekük szü­letett. Azt nézték meg a gazdá- mék. Lovas kocsival voltak oda. Én ugye, amikor hazaértek, a lovakat kifogtam, vezettem be az istállóba, a gazda hátra ment a kazlakhoz a dolgát végezni. Te- rus néni vizet akart húzni a kút- ból. Odaszóltam neki, hogy tes­sék csak hagyni, majd húzok én, * csak bekötöm a lovakat. De ő azt válaszolta, hogy nem nagy munka ez. Kemény, fagyos idő volt és a kút mellett a napköz­ben kicsorgott viz megfagyott. Amint húzta fel a teli vödör vi­zet, ezen a jégen megcsúszott, a lába kiszaladt alóla és a homlo­kát teljes erőből belevágta a be­tongyűrű szélibe. Mert a kútká- va egy betongyűrű volt. Hát így halt meg, mert széthasadt a feje. De a gazda csak \káromkodott, szidott mindenkit, a telet, az is­tent, s amikor én kiléptem az istállóból, nekem támadt, hogy mindennek én vagyok az oka. Fölkapott egy vasvillát, s belém akarta vágni, de visszaugrottam az istállóba, s én is egy villát vettem kézbeSzembe álltunk. Mondom, úgy húszéves lehettem, ő meg ugye már betöltötte a hat­vanöt . . . Aztán eltemettük a Te­ríts nénit. Ketten maradtunk a tanyában. A környéken, a szeszélyesen szétszórt tanyák lakói ekkor kezdtek jobban figyelni a Kő­vári-portára. Eddig is tudták, mi történik az eperfákkal, akácok­kal körülvett, jó karban tartott tanyán. Régen tudomásul vették Pétert, a mindenest, akiről a kez­deti érdeklődések után Kővári soha nem mondta már, hogy ro­kon gyerek. Látták, amint ülnek a kocsin, mennek ide-oda, szán­tanak, vetnek, kapálnak, arat­nak az esztendő forgása szerint. Tudták, hogy a Péter neve hall­gass, dolgozz. Lakhelye az istál­ló, ruhája levetett, másoktól el­dobott holmi. Az nem lepte meg az embereket, hogy Péter írni- olvasni nem tud, ezen nem cso­dálkoztak, hiszen a tanyákon, de a falvakban is sokan éltek úgy, hogy idegen maradt számukra a betűvetés tudománya. Szükségét sem iaen érezték. Á pénzt, ha el­vetődött hozzájuk valamennyi, még számon tudták tartani, s ta­lán a nevüket is odaklnlódták az idézések, adóívek alá, de to­vább nem terjedt a tudományuk. Voltftk, akik Kővári érdemének tudták, hogy befogadta a sze­rencsétlen sorsú Pétert, jót tett vele, amikor kvártélyt, ruhát adott neki. De legtöbben néma megvetést éreztek a dölyfös em­ber iránt a kegyetlenségéért, mert látták a gyereket, a sihe- dert deres mezőkön mezítláb, szakadozott rongyokban. Tudták, hogy csakis a munkájáért tartja, emberszámba nem veszi, üti-veri, a jó szót is megvonja tőle. Nem volt titok, hogy leginkább Terus néni igyekezett enyhíteni a fiú sorsán, de ő is Kővári Imre zsar- nokoskodása alatt élt, lopva dug­hatott Péternek egy-egy jobb fa­latot, enyhébb szót, biztató mo­solyt. De Péter soha senkinek nem panaszkodott. Nem azért, mintha tudta volna, hogy másoknak is nyílhatna panaszra a szája, s akár reggeltől a vakságig sorol­hatná búját-baját. Hanem mert Sárosi Péter csendes, hallgatag, s talán néha elégedett ember volt. Mit tudott a világról? Semmivel sem többet, mint amit maga kö­rül látott: az'élet kemény, dol­gozni, küszködni kell. Szegény ember mindig volt, most is van, bőven van. Körül tanyák, dom­bok, földek, csenevész erdőcskék, utak, fönt a magas ég, ahonnan vagy verejtéket sugároz a nap, vagy esőt, havat, jeget zúdít a természet szeszélye. Igénye csak addig terjedt, hogy ha , éhes, ehessen, ha szomjas, ihasson, s ne fázzon, ha a vizeket hártyá­val vonja be a fagy. A gazdája betegségig zsugori, s bárkivel került is össze, tekin­tetével azonnal azt kutatta, ho­gyan csaphatná be, milyen hasz­not húzhatna belőle. Ezért bará­tai, jó komái nem voltak, csak időnként vetődött egy-egy szom­széd, távoli rokon a tanyába, hogy szükségtől szorongatva kér­jen valahait. Kővári adott, de a behajtásban, a visszaadás felté­teleiben könyörtelen volt. Most, hogy o két férfiember magára maradt a tanyában, fi­gyelték őket, mire fordítják sor­sukat, hogyan boldogulnak asz- szonyi kéz nélkül. Terus néni ha­lála, annak körülményei is in­kább gyanakvást, semmint együttérzést keltett a népekben. A tanyát valamiféle titokzatos­ság lengte körül, de olyan titok, ami csak a feltételezésekben lé­tezett, s így — bármennyire is szerették volna a környék lakói — soha nem derülhetett ki. (Folytatjuk.) Gál Farkas: BILINCSBEN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom