Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-14 / 38. szám

1986. február 14. • PETŐFI NÉPE • 3 Az élni tudó kunpeszériek Régebben Peszéradacs néven ismerték. Ma Kunpeszér, ahol ötezer hektáron igyekszik boldogulni csaknem nyolc­száz ember. Bács-dÁiskun legészakibb csücskében találha­tó ez a település, amelyről Czesznek György téesz-elnök azt mondja, hogy a „világ vége”. Itt húzódik a megyeha­tár, méghozzá úgy, olyan furcsán, hogy nem egy család­nál a kert Pest megyében van, a ház és az udvar pedig Bács-Kiskunban. „Mindenki a téeszben” A földterület zöme a szövet­kezeté. S ez elmondható a fel­nőtt dolgozókra is. Kevés az el­járó és a bejáró. Gyakorlatilag minden keresőképes személy helyben megtalálja a boldogulá­sát. Földrajzi helyzetüket te­kintve: Kunszentmiklós, Kecske­mét és Lajosmizse között terül el ez a minifalu. Pusztaság ve­szi körül a települést. Talán ez a tény is erősíti hitüket, törek­vésüket a megmaradásért. Nem is akármilyen eredmény­nyel: a létszám állandósult mos­tanára, az elvándorlás egyáltalán nem jellemző. Egyik magyaráza­ta ennek, hogy olcsón lehet épít­kezni. Ez annál is érdekesebb és becsesebb, mert a nagyon' mos­toha körülmények — rossz föld­minőség, akadozó utazási lehető­ség, egyfajta „istenhátamögötti- ség” stb. — ellenére kell min­denkinek megküzdenie saját lé­téért. Szakállas Lajos helybeli párttitkár a környék futóhomok­jellegére utalva mondta: „Ha jön az áprilisi szél, félő, hogy elviszi Kecskemétre az egész területet”. A Parasztbecsület Tsz tagjai­nak és dolgozóinak a száma megközelíti a félezret. A dolgo­zóknak mintegy a fele nő. A két fő ágazat, a növénytermesz­tés és az állattenyésztés fele-fele alapon osztozik. A birka keve­sebb ugyan, mint régebben volt, de a csirke, a pulyka és a liba kezd „uralkodni" a kunpeszériek életében, remélt boldogulásában. A kavicsbánya, a kicsi esztergá­lyosrészleg, a varroda, a könyv­kötő- és a betonüzem ugyancsak hozzájárul egyrészt a megélhe­téshez, másrészt az életforma megváltozásához. Ebben a kis szövetkezetben oz, átlagkereset csaknem ötezer forint, s ez álta­lában elégedettséget vált ki. (Kü­lönösen. ha figyelembe vesszük a szokatlanul rossz talajminősé­get.) A fentiekről rokonszenves tömörséggel csak ennyit mondott az elnök: „Szeretem, ha minden­ki nyugodtan alszik.” Kellene orvos, pedagógus — Van már víz, több portála- nított utca, orvosi rendelő, jó vegyesbolt — mondta Varga Fe­rencire tanácsi kirendeltségveze­tő. (Ugyanis' tiz év óta nem önál­ló a község: Kunszentmiklóshoz tartozik közigazgatásilag.) És hoz­zátette: — Építettünk drágán korszerű orvosi és pedagógusla­kásokat, ám ezek üresen állnak ma is. Hiába hirdetünk pályá­zatot, úgy látszik, ide az isten háta mögé nem akar jönni sen­ki. De ez csak a pedagógusál­lásra vonatkozik. Sajnos, orvos ákkor sem jöhetne, ha lenne je­lentkező, mivel a szabályok sze­rint a falu lélekszáma ezt nem teszi lehetővé ... íme az életváltozás néhány beszédes példája, ténye: leg­alább hetven gépkocsitulajdonos él a kicsi faluban. Minden ház­ban van rádió, tévé, mosógép. A lakások nyolcvan százalékában élvezhetik a fürdőszoba kényel­mét az emberek. Az iskolások száma ma már nem csökken. A (felsősök napon­ta Kumiszentmiíkllósra járnak, a OÁZIS A PUSZTASÁGBAN kisebbek — ötvennégyen — hely­ben készülnek az életre. Az óvo­dáskorúak mindegyikét el tud­ják helyezni. Legnagyobb gond­juk, hogy a kevés létszám miatt a kis- és nagycsoportosokat együtt kell nevelni. így akadozik az is­kolai előkészítés. Szebbek a lakások Tetszetős a kicsi, ám az igé­nyeknek mindenben megfelelő klubkönyvtár. Együtt van a mo­zival és a minden esztétikai igényt kielégítő presszóval. És ritka dolog: itt nincs panasz a fiatalok viselkedésére. Jól mű­ködik a KISZ-klub is. És van két citerazenekar, Bognár Lász­ióné vezetésével. Életváltozásról szóltunk fentebb. Nos, ehhez az is hozzátartozik, hogy sok a fa, bokor, virág a faluban, és egyre szebbek kívülről- belülről a lakások. A he­lyi vezetők véleménye sze­rint az igények ma már ilyen tekintetben is meg­egyeznek a városiakkal. Varga Mihály KALOCSA, KÖZÉPSŐ KERTEK Itt a friss újság! • (Kiima Győzi) felvétele) — Itt a friss újság, Rózsika néni! — nyújtotta át a Petőfi Né­pét a kalocsai Középső kertek . egyik házában lakó Varga Sán- dorné nyugdíjasnak a 30 év kö­rüli hírlapkézbesítő. Néhány szót még váltanak, az­után a fiatalember fogja kerék­párját, s egy épülettel odébbáll. Nincs még reggel 9 óra, s a bi­ciklijére szerelt táskának már csak az alján vannak lapok. Ezek szerint jól mondhatta az előbb: tényleg friss újságot ad az olvasóknak. Korán kezd­heti napi munkáját Umenhoffer László, ha ilyen hamar eljuttat­ja a családokhoz a lapokat, s még egy kicsit beszélget is. — Nem mindenkihez viszem be az újságot, általában bedo­bom a levélszekrénybe, de tu­dom, hogy a fájós lábú Rózsika néninek nehezére esne a csúszós lépcsőn lejönnie — mondja. — Ügy érzem, a gyorsaság és pon­tosság mellett a kedvesség, ud­variasság is hozzátartozik a munkámhoz. Még csak egy éve kézbesítek újságokat, de észre­vettem, hogy erre is kell időt fordítani, mert igénylik az em­berek. Ez is szükséges ahhoz, hogy előfizetőimet megtartsam, illetve újakat szerezzek. — Hány előfizetője van? — Napilapokból hetvenhét Pe­tőfi Népét, kilencvemhárom Nép- szabadságot, huszonegy Népsza­vát, tizennyolc Népsportot, hat Magyar Nemzetet és öt Magyar Hírlapot viszek ki a huszonhat utcából álló körzetembe. És ren­geteg heti-, illetve havilapot. Pél­dául százharminckét Nők Lapját, százkét Rádió és Televízió Újsá­got, negyvenhat Szabad Földet és még sorolhatnám tovább. Húsz kilométert biciklizek naponta, de díjbeszedéskor ennek a dupláját, mert kétszer keresem föl az elő­fizetőket. Ez időigényesebb mun­ka, mert ilyenkor becsöngetek olyan otthonokba is, amelyekben egyelőre díjat még nem szedek . . . — És eredményesek ezek a csöngetések? — Nem akarom magamnak tu­lajdonítani a közös eredményt, ezért többes számban mondom. Kalocsa belterületén hatan kéz­besítjük a lapokat. Az idén janu­árban a Petőfi Népét nyolcszáz- hatvanhatan, februárban nyolc- száznyolcvanan fizették elő. Egy évvel ezelőtt nyolcszázhuszonki- lenc előfizetője volt a megyei lapnak. Az emelkedés a kézbesí­tők eredménye is. — Olvassa is, vagy csak kézbesíti az újságokat? — Persze, hogy olvasom is. Na, nem mindegyiket, arra nincs idő. De a Népszabadságot és a Petőfi Népét mindig. —• Mindent? — Nem. Főként a helyi és kör­nyékbeli cikkek érdekelnék. Jó­nak tartom, hogy a sportoldalon és egyre gyakrabban másutt is megtalálom a kalocsai tudósítók írásait. — Látszik, szereti, amit csinál. Hogyan lett lapkéz­besítő? — Eredetileg bolti eladó va­gyok, aztán levelezőn leérettsé­giztem. Dolgoztam több helyen, legutóbb a kisgépgyártó válla­latnál, ahol diszpécser voltam. Gondoltam egyet és ... — Megérte? — Két ókból is. Itt a postán a lapkézbesítésnél jobb a munka­idő-beosztás, igaz, hajtani kell. És másrészt a fizetésem is több. Az alapfizetéssel, a lapmennyiség utáni teljesítménybérrel, a szom- ba tönként i kézbesítésért járó pluszpénzzel általában kijön a havi ötezer—ötezerháromszáz fo­rint. S délutánonként havi ezer­kétszázhetven forintért plaká­tokat ragasztok a Magyar Hirde­tőnek. Meddig csinálom? Nem tudom. Ha észreveszem, hogy az előfizetők elégedetlenek mun­kámmal, mert nem vagyok elég pontos, gyors, akkor abbahagyom. Addig pedig minden reggel: „itt a friss újság, kedves olvasó!”. Tárnái László Dr. Molnár René (1896—1942) Igencsak meglepődték dr. Mol­nár René váratlan eltűnésén 1932 nyarán az ügyvédet futólag isme­rők. Az elegáns jogászról kevesen tudták, hogy fiatal korától ro­konszenvez a marxista tanokkal. 1925-ben kérte felvételét a Ma­gyarországi Szocialista Munkás­pártba. Fiatal ügyvédként forra­dalmárokat védett: a statárium b evezetése u tán elfogott Sál la i Imre életéért harcolt az osztály- bírósággal. Feladatát az eszmetárs bátorságával teljesítette. Fontos üzeneteket közvetített az illegáli­san szervezkedő Kommunisták Magyarországi Pártja vezetői és a bebörtönzöttek között. Már a per során megjegyezte dr. Domo­kos Józsefnek, védőtársának: „szorul nyakamon a hurok”. A menekülés Természetesen leplezte moz­galmi munkáját, dolgozott, amíg csak tehette. Egy római-parti vasárnapi für­dőzésnek köszönheti megmene­külését, hallottam dr. Molnár Eriknétől. A strandon találkozott sógora családjával, a velük egy házban lakó, magasrangú, ka­méleontermészetű rendőrtiszt fe­leségével, aki — tudatosan vagy véletlenül — kipötty ént ette: rend­őrségi akció készül dr. Molnár René ellen. Még azon éjjel vo­natra szállt, meg sem állt Bécsig. Néhány nap múltán a kecske­méti újságok is foglalkoztak a családilag a városhoz kötődő ügy­véd menekülésével. „Molnár Erik nyilatkozata öccsének állítólagos szökéséről” címmel tudósított az esetről a jobboldali Kecskeméti Közlöny. Az érdeklődő riporter­nek — hiányos információira hi­vatkozva — megtagadta a választ, de másnap levelet küldött a szer­kesztőségnek. „Fivéremmel, Mol­nár René dr. budapesti ügyvéd­del kapcsolatban a sajtóban kü­lönböző hírek jelentek meg, ame­lyek téves megvilágításban tün­tetik fel fivérem ausztriai utazá­sát. Az elterjedt hírekkel szem­ben meg kell állapítanom, hogy fivérem f. hó 18-án szabályszerű útlevéllel nyári szabadságra Ausztriába utazott. Az elutazásiát követő napon detektívek jelentek meg irodájában, magukkal vittek különböző irodai aktákat, néhány tudományos könyvet. Fivérem­nek elutazásakor nem volt tudo­mása az ellene folyó eljárásról és ha netalán a fenti előzmények bírói eljárásra vezetnének, fivé­rem a bíróság rendelkezésére fog állni.” Emigrációs évek Feltehetően dr. Molnár Erik sem tudta pontosan; miért nyo­moztak öcCse után. Arról is csak később értesülhetett, hogy az il­legális pártlakáson megtalálták a rejtjeles üzenetek, feljegyzésiek megfejtéséhez szükséges könyvet, Tolsztoj: A kaukázusi fogoly cí­mű művét. Viszonylag kevés időt töltött dr. Molnár René Bécsben, hamaro­san továbbutazott Berlinbe. Köz­ben idehaza távollétében bíróság elé állították és — bátyja ragyo­gó védőbeszéde ellenére — bűnös­nek mondták ki. Rábizonyították, hogy egyik kezdeményezője volt a jászárokszállási kommunista szervezkedésnek. A helyi lapok kárörvendve tu­datták 1933-ban: Leningrádbam le­tartóztatták a Szovjetunióba átte­lepülő ügyvédet. A hír, sajnos, igaz volt, de azt már nem közöl­ték, hogy a félreértések tisztázá­sa után hamarosan szabadon, en­gedték a magyar forradalmárt, aki különféle tudományos inté­zetekben kapott megbízatásokat. A tragikus vég Sajnos, ő sem kerülhette el a magyar emigrációt megritkító ül­dözéseket. 1938-ban letartóztat­ták és kitalált, hazug vádakkal tíz esztendőre ítélték. Az északi Je­ges-tenger egy szigetén halt meg fiatalon, 46 éves korában. Részletes életrajza megírásra vár, különböző álneveken — Körösi György, Baán István stb. — meg­jelent tanulmányai az eddigiek­nél alaposabb elemzést, számba­vételt érdemelnének. Bővíthetné József Attiláról kialakult képiün­ket kettejük kapcsolatának feltá­rása. Munkásságának méltatói téve­sen elsősorban egyetemi kapcso­latainak, a forradalmi tanulsá­goknak tulajdonítják mind radi­kálisabb szemléletének kicsírá­zását, noha a harcos szociálde­mokrata, tudós édesapa. Molnár Aurél középiskolai tanár példája hatott mindenekelőtt a két fiú­gyermekre. Az elvei mellett ki­tartó pedagógust ezért helyezték büntetésként az ország egyik vé­géből a másikba, Újvidékről az Árva megyei Alsó-Kubinba, majd Fiúméba. Itt igen erős marxista kör alakult ki, többek között Mol­nár Aurél irányításával. A megszállók megbilincselve toloncolták át hazánkba. Így ke­rült a Molnár család Kecskemét­re, előbb a Műkertbe, majd egy — azóta lebontott — Horváth Dö­me utcai lakásba, végül a Nagy­kőrösi utcába. Molnár Renét méltán sorolja az utókor a magyar progresszió nagyjai közé. Heltari Nándor „KÖLCSÖNVETT” KERÉKPÁROK, ELBITANGOLT TENÉN NÉGY BORJÚVAL — BECSÜLETPRÓBA AZ UTCÁN Elveszített tárgyaink menedéke Elhagyott esernyő egy sincs. Gazdátlan kerékpár, kismotor, pénz­tárca, kulcscsomó és igazolvány viszont akad bőven. Azt kérdik, hol? Kecskeméten, a Csongrádi út 33. szám alatt, a talált tárgyak keze- lőségén. Itt gyűjtik össze mindazt az értékes, vagy akár filléres hol­mit, amit a megyeszékhelyen és környékén veszít el a tulajdonosuk. Persze, nem minden elárvult tárgy jut el ide. Csak azok, melyek jó kezekbe kerülnek. Olyan megtalálóéba, aki veszi a fáradságot, és megpróbálja visszajuttatni a meglelt holmit jogos tulajdonosának. Könnyelműek és feledékenyek lennénk? Vagy becsületes emberből van ilyen sok? Nehéz eldönteni. Egy biztos: meglepően sokféle ta­lált tárgy várja a Csongrádi úti raktárban gazdáját. Gazdájukra váró kerékpárok. (Straszer András felvétele) Ki mit hagy el? Törvényerejű rendelet teszi minden helyi tanács feladatává a gazdátlanná vált tárgyak ke­zelését. Az eljárás szigorú sza­bályok szerint folyik: a megta­lált holmikat 90 napig őrzik, s ha ezalatt tulajdonosuk nem je­lentkezik értük, a becsületes megtaláló igényt tarthat rájuk. Kivételt az igazolványok képez­nek. Esetükben nyolc nap a ha­táridő. Letelte után az iratot el­küldik az illetékes hatósághoz. Azért nem a tulajdonoshoz, aki­nek neve, lakcíme megtalálha­tó, mert lehet, hogy időközben már újabb igazolványt váltott magának. . Amint Gábor Györgytől, a Kecskeméti Városi Tanács ügy­félszolgálati irodájának vezető­jétől megtudom, a megyében a Csongrádi úti kezelőség forgal­ma a legnagyobb. Évente több mint félezer elveszített tárgy ke­rül ide. Egy részét személyesen hozzák be a megtalálók, és a rendőrség is a tanácsi kezelőség- re továbbítja a leadott holmikat. Az igazolványok legfőbb szállí­tója pedig a posta. Nemcsak a tisztességes megtalálók választ­ják gyakran ezt a megoldást, a magukra valamit adó tolvajok is úgy szabadulnak meg a táskában, kabátban, gépkocsiban maradt irattól, hogy bedobják a postalá­dába. Magam is tapasztaltam, hogy egy táska elvesztésékor nem fel­tétlenül az anyagi kár a legbosz- szantóbb, hanem a személyi iga­zolvány, az elhagyott iratok be­szerzése. Érdekes, hogy ennek el­lenére rengeteg okmányt — sze­mélyitől a munkakönyvig, útle­véltől a vadászigazolványig — nem keresnek a tulajdonosaik. Pedig sók felesleges utánajárás­tól kímélhetnék meg magukat, ha érdeklődnének a talált tárgyak kezelőségén, mielőtt a rendőrka­pitánysághoz vagy más hatóság­hoz fordulnak. Persze nemcsak iratok várják itt a tulajdonosokat. A megtalá­lók nagyon ötletesek. Képesek mindenféle holmit meglelni, amit más elhagy. Ki mit talál? Kincses Imre, a tanács nyug­díjas főelőadója egy évtizede gyűjti, iktatja, kezeli a talált tárgyakat. Korábban a tanács­háza épületében, négy éve pedig itt, a kissé eldugott, ütött-kopott Csongrádi úti raktárban. Ennyi idő alatt bőséges tapasztalatot szerzett, mi mindent lehet útón- útfélen találni. Hoztak már be méteres szárítóventillátort, trak­torgumit, egész vég szövetet, öt­ven pár cipőt egy tételben, toll- bálát, külföldiek által ittfelejtett kempingfelszerelést. Leggyakrabban az igazolvá­nyok mellett a kerékpárok mon­danak búcsút a gazdájuknak. (Igaz, nem mindegyik saját jó­szántából.) Jelenleg is több tu­cat hűtlen kétkerekű sorakozik a raktárban. (Vajon hol keresik őket, keresik-e egyáltalán a tu­lajdonosaik?) S az itt levő hét különböző motor ugyan hiány- zik-e valakinek? A járműveken kívül Imre bá­csi női retikülöket, diplomatatás­kát, több szatyor használt ruhát mutat. A jókora villamosikábel- doboznak egy kis nyomozás után már akadt gazdája. A DÁV ma­gára vállalta, csak éppen elvinni nem sietnek, pedig a telephelyük itt van a szomszédban. A kisebb méretű, értékes tár­gyakat páncélszekrény' őrzi. Be­lepillantok. Pénztárcák — néme­lyik több ezer forintot tartalmaz — arany fülbevaló, karórák. Itt 'kapott helyet egy kisebbfajta könyvtár is. Senki sem jelentke­zett érte, s a megtaláló sem tar­tott rá igényt. Igaz, a minikönyv­tár elég különleges: mind a 16 kötet Stendhal Pármai kolostor című regényét tartalmazza — orosz nyelven. Azután itt van még egy tehén is négy borjával. No, nem a rak­tárban, vagy a parányi irodában, hanem az iktatókönyvben. Meg­találója bejelentette az elbitan- golt jószágokat, gondozza őket. A nyilvántartásban szereplő cí­men átveheti az állatokat, aki el­vesztette. Legutóbb egy Simson-motort hoztak be a Tinódi utcából, s egy női ezüstróka-gallért, melyre a Szabadság téren akadt a becsü­letes megtaláló. Pillanatnyilag zömmel ez a kí­nálat. De vajon mi mindent ke­resnek még a behozott tárgya­kon kívül, akik betérnek ide, a kezelőségre? Ki mit keres ? Előbb a szerencsésekről. A be­hozott holmik nagy része ugyan­is megtalálja a gazdáját. Január végén például egy táska tulajdo­nosa az ötezer forintos OTP-be- tétkönyvét is visszakapta. Persze akad, aki kevesebb szerencsével jár. A Csongrádi úti raktár dél­után 1 órától negyed 4-ig tart nyitva. Ottjártamkor, félóra alatt hárman kopogtattak a kicsiny iro­da ablakán, melyben bizony el­kelne egy telefonkészülék. Egyi­kük egy Csepel-kerékpár után érdeklődött, melynek a hátsó gu­mija piros, a másik ügyfél — egy fiatalember — a kismotorját ke­reste. ö már visszatérő vendég. Második éve havonta eljön meg­nézni, hátha előkerült a szívé­nek kedves Simson, amelyik 1984-ben tűnt el. A harmadik ügyfél egy idős postás,, Huszka László, ö sem feledékenysége miatt kopogtat. Szolgálati kerékpárját az alatt a néhány perc alatt „vették köl­csön”, míg bevitte a küldeményt a Munkácsy utca egyik házába. A búzakók, új Csepelen rajta volt a postai jelzés is — talán ez tetszett meg valakinek? Mint megtudom, húsz év alatt három­szor tűnt el a postáskeréfcpár, s mindannyiszor megkerült. Husz­ka László most is bízik a becsü­letes emberekben. • • * A forgalom ilyenkor, a hideg téld napokban kisebb az átlagos­nál. A sok elhagyott, elejtett, ott­felejtett tárgyat vastagon belepi a hó. Ha majd néhány hét múl­va elolvad, előkerülnek az út- szélre dobott biciklik, a leejtett kulcscsomók, tárcák. Ha valaki­nek ilyen akad az útjába, gon­doljon arra: egyszer még ő Is lehet a mások becsületességében bizakodó ügyfél a talált tárgyak kezelőségén... Lovas Dániel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom