Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-05 / 30. szám

1986. február 5. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT • SPORT Felkészülési körkép Benépesültek a pályák, megkezdődött a felkészülés a megyei baj­nokság második vonalában is. Körképünkben arra kerestünk választ, hogy az egyesületek mikor, milyen programmal, reményekkel kezd­ték a felkészülést a márciusi bajnoki nyitányra? Megyei II. osztály DUSNOK A megyei II. osztály déli cso­portjában szereplő együttes ja­nuár 12-én kezdte a munkát. Ti­zennyolc játékos jelentkezett az első foglalkozáson, s azóta is eny- nyien gyakorolnak. Az alapozás egyelőre a tornateremben folyik, de amint enyhül az idő, a szabad­ban is lesznek edzések. Rogács János sportköri elnök arról tájékoztatott bennünket, hogy az együttes több teremtor­nán vesz részt. Ami a célkitűzést illeti, az már a bajnokság indulá­sakor megfogalmazódott: az együttest a szakvezetők az első három hely valamelyikére várják. Erre minden esélyük megvan, an­nál is inkább, mert a remek őszi szereplést egy egységes, kitűnő gárda harcolta ki, és úgy tűnik, ez a lendület tavasszal is jellem­ző lehet az együttesre. Öröm le­írni, hogy a Dusnoki SE csapa­tának létesítményellátottsága jobb az átlagosnál. Az elmúlt évben újították fel az öltözőket, és csi­nosították a pálya környékét. Bá­zisszerveik — a helyi termelőszö­vetkezet, a községi tanács — min­den segítséget megadnak a mun­kához, és a szurkolók is maguké­nak érzik az együttest. Rogács János nem kis büszke­séggel szólt az ifjúsági csapatuk­ról, amely a bajnokságban veret­lenül áll az első helyen. KATYMÁR A katymári együttes az 1985— 86-os bajnokság őszi szezonjában egy pont hátránnyal végzett a má­sodik helyen. Bóna István, a lab­darúgó-szakosztály vezetője elége­dett ezzel a teljesítménnyel, hi­szen a kedvezőtlen sorsolás miatt betervezett 5—6. helynél ez lénye­gesen jobb. A szakvezető úgy íté­li meg, hogy a csapat tavasszal is ott lesz az élmezőnyben, és egy dobogós helynél nem adják alább. Az alapozást január közepén kezdték, változatlan gárdával. A keretből februárban három játé­kos bevonult katonai szolgálatra, helyükre fiatal, tehetséges játéko­sokat szeretnének a csapatba épí­teni. HERCEGSZÁNTÓ Hercegszántón is megkezdték a felkészülést. Bartulov Marin volt NB I-es labdarúgó tizedik éve irányítja az együttest. A kitűnő edző az őszi szezonban a harma­dik helyre hozta fel a csapatot, és tavasszal is szeretnének az 1—3. hely valamelyikén végezni. Vélin Marin szakosztályvezető szerint a siker az egész csapat érdeme. Mindenkivel meg voltak elégedve, de a szakvezető kiemelte Nagy, Jászay, Petrovszki és Horváth teljesítményét. A csapat munkáját nagyban segítette, hogy jók a lé­tesítmények. Mivel az együttesnek tornater­me nincs, a foglalkozásokat a sza­badban tartják. H. G. A Petőfi Népe totótanácsadója A totó 6. heti, február 8-9-1 szel­vényén továbbra is NSZK, Bundesli­ga I. és II., valamint olasz A és B osztályú mérkőzések találhatók. 1. Bremen—1. FC Köln. NSZK, Bun­desliga I. A listavezető hamburgi győzelmével megtartotta négypon­tos, , ftőpyét. A kölniek hazai veresé-e ge meglepetés. Tippünk: l. 2. Mönchengladbach—Hamburg.' NSZK, Bundesliga I. A Hamburg ott­honában vesztett a Bremen ellen, míg a Gladbach Saarbrückenben is nyer­ni tudott. Tippünk: x, 1. 3. Frankfurt—Bochum. NSZK, Bun- desliga I. Az elmúlt fordulót a Frank­furt döntetlennel, a Bochum vereség­gel zárta. Mindketten a középme­zőnyben tanyáznak. Tippünk: x. 4. Schalke 04—Uerdingen. NSZK, Bundesliga I. A Schalke hazai vere­ségével közel került a kiesőzónához. Az Uerdingen győzött, és tartja 6. helyét a táblázaton. Tippünk: x, 1. 5. Bayreuth—Wattenscheid. NSZK, Bundesliga II. A Bayreuth gyengén szerepel, ismét vesztett, és a kiesés elkerüléséért küzd. A vendégek ha­zat pályán döntetlenre játszottak. Tippünk: x, 2. 6. Karlsruhe—Aachen. NSZK, Bun­desliga II. Mindketten győztek, és tagjai a tömör élmezőnynek. Tippünk: x, l. 7. Oberhausen—Stuttgarter Kickers. NSZK, Bundesliga II. A solingeni dön­tetlen jól jött a hazaiaknak, ám a veszély még nem múlt el fölöttük. A Kickers vesztett, de megtartotta 2. helyét. MA: LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Bajai SK—Tatabányai Bányász, Baja, Petőfi-szigeti pálya, 14.30-kor. Kalocsai SE—H. Radnóti SE, Ka­locsa, Hunyadi-pálya, 14.45-kor Tippünk: x. 8. Atalanta—Juventus. Olasz A osz­tály. A Juventus előnye öt pont, leg­utóbb fölényes biztonsággal verte a tavalyi bajnok Veronát. Az Atalanta Pisában döntetlenre végzett. Tippünk: 2, x. 1 9. Torino—AS Koma. Olasz A osz­tály. Még egy esetleges vereséggel gém veszti el 2.■helyét a Roma. míg a Torino szerencsés esetben feljebb kerülhet. Tippük: x, 1, 2. 10. Udinese—Avellino. Olasz A osz­tály. Az Udinese a kiesés ellen küzd. Az Avellinót is fenyegeti a kiesés, de négy pont előnye van a hazaiak­kal szemben. Tippünk: 1, x. 11. Verona—ilnternazionale. Olasz A osztály. Mindketten a várakozás alatt szerepelnek, és a középmezőny­ben tanyáznak. Tippünk: x, 1. 12. Campobasso—Lazio. Olasz B osz­tály. Nincs lényeges különbség közöt­tük, az elmúlt héten döntetlent értek el. Tippünk: x. 13. Monza—Triestina. Olasz B osz­tály. A Monza újabb vereségével nagy hátrányba került, és úgy tűnik, hogy beletörődött a kiesésbe. A vendégek a feljutásért küzdenek. Tippünk: x, 2. +1 mérkőzés: 14. Arezzo—Pescara. Olasz B osz­tály. Kiesési rangadó, ahol a győz­tes lépéselőnyhöz juthat. Úgynevezett „négypontos” mérkőzés. Tippünk: X, 1. A további mérkőzésekre tlppjelnk: 1, X. D. I. RÖVIDEN X A Kiskőrösi Spartacus SE labdarúgócsapata február 10-től tíz napon át a Tesla Vrable ven­dégeként Csehszlovákiában tart edzéseket és játszik előkészületi mérkőzéseket. ________HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK________ LAB DAROGAS A Jánoshalmán megrendezett Hunyadi Kupa teremlabdarúgó- torna helyosztóinak eredményei: 7—8. helyért: Kiskunhalas—Já­noshalma 3—2. 5—6. helyért: Ba­jai Tsz SK—Soltvadkert 2—2. (7-es rúgásokkal győzött a Ba­jai Tsz SK). 3—4. helyért: Akasz­tó—Miske 4—3. 1—2. helyért: Bácsalmás—H. Kun Béla 4—3. Végeredmény: 1. Bácsalmási Medosz SE, 2, H. Kun Béla SE, 3. Akasztói SE, 4. Miskei Tsz SK, 5. Bajai Tsz SK, 6. Soltvad- kerti TE, 7. Kiskunhalasi AC- MEDOSZ, 8. Jánoshalmi Sparta­cus SE. A tornán, közepes érdek­lődés mellett, nagy küzdelmet és jó mérkőzéseket vívtak a csapa­tok. A kiváló első sorral rendel­kező Bácsalmás és a Kun Béla SE kiemelkedett a mezőnyből. A két csapat összecsapása jelentet­te a legjobb élményt. Meglepe­tés a tavalyi két finalista, a ku­pavédő Jánoshalma és a Kis­kunhalas gyenge szereplése. Különdíjat kapott a legjobb mezőnyjátékos: Vojnics Antal (Bácsalmás), a legjobb kapus: Szőke István (Bácsalmás), a gól­király: Sörös Lajos (Soltvadkert) és Vojnics Antal (Bácsalmás) 7 —7 góllal. a ASZTALITENISZ Egy liutal a.s/.tulitenis/.ező, Benke János, a Bácsmobil játé­kosa bizonyult a legjobbnak a hét végén Kunszentmiklóson rendezett körzeti asztalitenisz- csapatbajnokságon. ö volt az egyetlen, aki valamennyi mérkő­zését megnyerte. Akadt a ver­seny során más kiemelkedő tel­jesítmény is. A kunszentmiklósi Temaforg férficsapatát ugyanis két lány, Szőke Judit és Érti Anita erősítette. Az már nem is volt váratlan, hogy a Kunszent­miklósi KSE I. csapata (Érti Blanka, Zolnai Ildikó, Véli Ani­kó, Schütz Mária) nagyszerű já­tékkal, szinte lesöpörte az asz­talról a kecskeméti ERTI-KE- FAG férficsapatát. Eredmények: Kunszentmlklós I.— Kecskeméti ERTI-KEFAG 6:3. Kun-* 1 2 szentmiklós I.—Bácsmobil 3:6, Kun- szerntmiklós I.—Orgoványi Tsz SK 0:9. (Ezen a mérkőzésen a kunszentmik­lósi csapat gyengébb felállásban ját­szott.), Kunszentmiklósi Temaforg—. Bácsmobil 4:5, Orgoványi Tsz SK—i Kecskeméti ÉRTI-KEFÁG 9:0, Kun-. szentmlkjósl Temaforg—Kecskeméti' ERTI-KEFAG 9:0, Orgoványi Tsz SK— Bácsmobil 3:6, Kunszentmiklósi Tema­forg—Orgoványi Tsz SK 6:3. Befejeződött az NB Il-es csa­patbajnokság első fordulója. A Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK férficsapata a bajnokság félide­jében az élen áll. Férfi Gárdos-csoport: 1. Kkfházl Lenin Tsz SK 10 9 1 18 2. BVSC II. 10 9 1 18 3. Ceglédi VSE II. 10 8 2 16 4. Bátonyterenyei Bányász 10 8 2 16 5. MEDICOR SE 10 5 5 10 6. Szolnoki Spartacus 10 5 3 10 7. Miskolci Dec. 4. Drótmű 10 4 6 8 8. Szegedi Móra Tsz SK 10 3 7 6 9. MALÉV SC 10 2 8 4 10. Borsodi Kinizsi 10 2 8 4 11. Hajdúszoboszlói Gázláng 10-10 - Női Schmiedl-csoport (az élmezőny állása): 1. Statisztika 10 10 - - 20 2. Bp. Építők 10 9 - 1 18 3. Bp. Kinizsi 10 7 12 15 4. Gamma 10 6 2 2 14 5. OMTK 10 4 3 3 11 6. KSI 10 4 2 2 10 7. K. Spartacus , 10 3 3 4 9 CSELGÁNCS Hosszú idő ulan vegre javult az úttörő cselgáncsozók teljesít­ménye a körzeti rangsorverse­nyen. A Békéscsabán szombaton megrendezett találkozón me­gyénk szakosztályai két első he­lyet és sok értékes helyezést sze­reztek. Eredményeik: Úttörő 1. korcsoport, 29 kg; 2. Rubesch (Állampuszta), 3. Zoller (KSC). 32 kg: 3. András (Kalo­csa), 5. Varga és Pap (mindkettő KSC). 35 kg: 2. Nltsch (Állampuszta), 3. Kuczík (KSC) és Markó (Kalocsa). 38 kg: 5. Szabó I. (Harta). 41 kg: 3. Király N. (KSC). 49 kg: 2. Ambrus (Harta). 53 kg: 2. szabó s. (KSC). 58 kg : 3. szalúki (Kalocsa). Úttörő II. korcsoport, 29 kg: 3. Ivá- nyl (KSC) és Kurucz (KSC). 32 kg: 2. Nagy Zs„ 5. Kiss G. és Almásl (mind KSC). 35 kg: 2. Kánlsz (KSC), 5. Fekete (KSC) és Váradl (Harta). 3» kg: 1. Kálmán (KSC), 5. Szűcs (KSC) és Haszán (Kalocsa). 41 kg: 2. Szőnyi (KSC), 5. szabó Zs. (KSC) és Ferenc (Kalocsa). 45 kg: 2. Martin- kovlcs (Állampuszta). 49 kg: 1. Bá­lint (Harta). 58 kg: 2. Tóth (KSC). K KÉZILABDA A 11. Országos Mini Kupa le­ány kézilabdatornát Kecskemé­ten az Arpádvárosí Sportcsar­nokban rendezte meg a Dutóp SC kézilabda-szakosztálya. A kupa védője, a tavalyi győztes veszprémi együttes nem vett részt a tornán, de a mezőny erős­ségére jellemző volt, hogy négy olyan csapat is akadt, akik ta­valy az úttöröolimpia országos döntőjén szerepeltek. A kupát kitűnő játékkal, megérdemelten nyerte el a kecskeméti Béke Té­ri Általános Iskola csapata. A II. Mini Kupa végeredménye: 1. Kecskeméti Béke Téri Általános Iskola, 2. Dunaújvárosi Sí., 3. Dunakeszi, 4. Gödi Általános Is­kola, 5. Hódmezővásárhely, 6. Sárbogárdi Általános Iskola. A versenybíróság három különdí- ját adott ki a legjobbaknak. A legjobb kapus: Szabó Ágota, (Bé­ke tér), a legeredményesebb já­tékos: Hudra Andrea (Dunakeszi) 14 góllal, a torna legjobb játéko­sa: Sárközi Márta (Béke tér). KOSÁRLABDA NB il-es fér]imérközés: Bajai Eötvös TK—Szarvas 91—68 (39 —33). Baja, vezette: dr. Garam- völgyi, Parádi. Baja: Nagypál (13), 'Kancsár (3), Kulisity (6), Csátaljai (8), Szabó (28). Csere: Heller (10), Andó (20), Francsva (3), Módos, Hegyes. Edző: Vinkó László. NB Il-es női mérkőzés: Bajai Eötvös TK—Kisújszállás 124— 29. (70—18). Baja, vezette: Pará­di, Dudás. Baja: Orrnódi (29), Kovács (28), Karácsonyiné (7), Bauer (5), Kmetovics (26). Csere: Kato­na (19), Görög (8), Nagy A. (2), Pauk, Nesnes. Edző: Schmidt I.ajosné. ökölvívás Osztályozó mérkőzés az NB 1- be jutásért: Honyéd Kun Béla SE—Paksi SE 15—13. Kiskun­félegyháza, 500 néző. Vezették: Bada, Nagy. Pontoztak: Barabás, Fazekas, Piski, Oros. Eredmények: (elöl a H. Kun Béla SE versenyzői) ifjúságiak, 54 kg: Berente ellen a második menetben Győré döntő fölénnyel gyqzött 0—2. 60 kg: Szász pontozással győzött Orsós ellen 2— 2. 63,5 kg: Jani kiütéssel vesz­tett Károlyi ellen. 2—4. 71 kg: Némedi átesett a súlyhatáron, így Nagy ellenfél nélkül győzött. 2 —fi. Felnőttek: 51 kg: Nyezsnik ellenfél nélkül győzött, 4—6. 54 kg: Urbin — Kalocsai döntetlen, 5—7. 57 kg: Óré az első menet­ben feladta Karmacsi ellen, 5—9. 60 kg: Horváth pontozással győ­zött Szili ellen. 63,5 kg: Tégli ellen Magvart a második menet­ben sérülés miatt leléptették. 9 —9. 67 kg: Thurzó a második menetben döntő fölénnyel győ­zött Czedneczi ellen. 11—9. 71 kg: Oláh ellenfél nélkül győzött, 13—9. *75 kg: Eisenbrot a máso­dik menetben feladta Gál ellen, 13—11. 81 kg: Rimóczi ellen Mo- c»án az első menetben feladta. 15—11. +81 kg: Kó'zót az orvos nem engedte mérkőzni Erőss el- len. 15—13. • A női kosárlabda NB Il-es bajnokság Keleti csoportjának élén ve­retlenül álló bajai Eötvös. József Tanítóképző SK. Lehet, hogy ősztói újabb NB I-es csapata lesz megyénknek? (Farkas Tibor felvétele) Az osztályozó első mérkőzésén a vártnál szorosabb eredmény született. A visszavágó február 9-én, vasárnap Pakson lesz. SAKK Szokatlanul korai időpontban rendezi meg idei első nemzetkö­zi versenyét a Dutép SC. A hét­főn megkezdődött 16 résztvevős torna FIDE II. kategóriájú, a nemzetközi mesteri norma igen magas, 11 pont. A mezőny össze­tétele arról tanúskodik, hogy a februári dátum nem a legked­vezőbb a külföldi versenyzők számára. Alaposabb előkészí­téssel a rajtnál adódó zökkenő­ket is el lehetett volna kerülni. Az első fordulóban ugyanis csak hat páros ült asztalhoz, négy sakkozó mától kapcsolódik be a versenybe. Az időpontütközések miatt a fordulók sorrendjét is módosítani kellett. Az I. fordu­ló érdekesebb eredményei: Mó­zes (román)—Salánki 1—0, Má- thé—Nagy Helga 1—0, Schuh (osztrák)—Brestian josztrák) döntetlen, Grünberg (román)— Marasescu (román) döntetlen, Orsó—Polajzer (jugoszláv) 1—0, Czeglédi—Kormányos döntetlen. OB Il-es csapatbajnokság, az 1. for­duló eredményei: Nyugati csoport: Kecskeméti TE—Veszprémi Volán 8.5:5,5. Az egyéni eredmények (elöl a KTE játékosai): Csála—árt Öeíhény d.t Lovass—Sulyok d„ Haragos—Pa- pagorasz UB, Horváthr-dr,„ri,Magyar 1:0, dr. Centgráf—Antal 1:0, Donkó— Sablyán 1:0, Kalmán-dr. Horváth d., Miklós—Palcsó 1:0, Hajagos—Kovács 1:0, Kátal—Lázár 0:1, Krizsán—Palla d., Csabai—Mach d„ Keresztes—Göbö­lyös 0:1, Talmácsi—Lakner 0:1. Keleti csoport: Debreceni Universi­tas—K. Széchenyi SE 10:4. Az egyéni eredmények: dr. Lovas—Deák 1:0, Marosi—Kovács L. 0:1, Mészáros—dr. Kovács Z. 1:0, Sári—Kámán 0:1, Les- tyán—Ballal d.,. Krlzsány—Tóth d Kelemen—Borsavölgyl 1:0, Tóth J.— Bíró 0:1, Dósai—dr. Kántori0:l, Kiss— Halász 0:1, Roszik—Benczik 0:1, ifj. Polgár—Máté 0:1, Kása—Boda 0:1, Ga- raguly—Fodor 0:1. & TEKE NB l-es női mérkőzés: Kecs­keméti MÁV—BKV Előre 3—5 (2220—2328). Az ifjúsági ered­mény: Kecskeméti MÁV—BKV Előre 0—4 (603—747). NB Il-es jérfimérközés: Kecs­keméti MÁV—Borsodi Építők VSC 5—3 (2367—2360). Fontos két pontot szerzett a Kecskemé­ti MÁV az élmezőnyhöz tartozó borsodiak ellen. Nem volt köny- nyű győzelem, hiszen az utolsó párban Mozsár 35 fa előnnyel kezdett, amiből a végén mind­össze 7 maradt. TÖMEGSPORT Kecskeméten a BRG rendezé­sében első ízben került sor a BRG Kupa labdarúgó-teremtor­nára. A Lánchíd utcai tornacsar­nokban élénk érdeklődés mel­lett, élvezetes mérkőzést vívtak a csapatok. A meghívott 12 együttes azok közül került ki, akik bejutottak a Magyar Ifjú­ság Kupa megyei döntőjébe. El­fogadta a meghívást a KTE fel­nőtt és a KSC ifjúsági csapata is. Már az első összecsapáson pá­lyára lépett a későbbi első és második helyezett két csapat, a Magyar Szovjet Barátság Tsz és a KTE. A selejtezőben 1—1 volt az eredmény. Ezt követően „robbant a bomba” — kiesett a házigazda BRG. A harmadik csoportban indultak a KSC fia­taljai, játékuk nagy közönségsi­ker volt. A döntő hozta az egész torna legjobb harminc percét. Tulaj­donképpen KTE „házidöntő” volt, mert az MSZBTSZ csapa­tának minden játékosa valami­kor lila-fehér színekben rúgta a pettyest. Az ellenfél pedig a maiak legjobbjaiból összeállított válogatott volt. Simon Jenő az „öregek” edzője örülhetett, játé­kosai — Héjjas, Porhanda, Ter- jéki, Csurka, Magyar I., Horváth, Puskás, Szabó, Virág — vehették át a díszes serleget. A döntőben Magyar—Szovjet—KTE 2—0, gól­szerzők: Puskás és Horváth. A . harmadik helyen a Kecskeméti , Konzervgyár végzett. A legjobb kapusnak felajánlott tiszteletűi-; jat Tonté (ÉPFU) kapta, míg a legjobb góllövőnek Bohács bizo­nyult. Különdíjat kapott Por­handa Balázs, akit a torna leg­jobb mezőnyjátékosának válasz­tották. Ötödik alkalommal rendezték meg Kalocsán a Fáklya Kupa ’ teremlabdarúgó-tornát, amely­nek döntőjében a Pedagógus a rendes játékidőben 3—3-ra vég­zett a Közalkalmazottak csapa­tával, de hosszabbításban 5—3-ra nyert. A harmadik a Fiúnevelő együttese lett. Dunapatajon került sor a fa- ’ lusi dolgozók téli szpartakiádjá- / nak Kalocsa város és körzete ' döntőire, amelyeken 12 település 141 sportolója vett részt. Az egyes sportágak győztesei: Asztalite­nisz: Férfiak, egyéni: Kovács (Iszkra Kalocsa). Páros: Mikó, Kovács (Iszkra). Női, egyéni: Kovács (Dunapataj). Páros: Var­ga I., Varga II. (Iszkra). Vegyes­páros: Kovács, Gyura (Iszkra). A férfi és női csapatversenyt is a kalocsaiak nyerték. Sakk, fér­fiak: Nagy L. (Dusnok). Csapat­ban: Solt. Nők: Monostori (Gé- derlak). Teke, férfiak: Báló (Dusnok). Csapatban: Dusnok. Nők: Túrna! (Apostag). Az ösz- szelett verseny eredménye: 1. Dusnok 100 ponttal, 2. Iszkra Kalocsa 68, 3. Dunapataj 67 pont­tal. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.55; Tóvétorna 9.00: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 8. oszt.) A csillagászat ma 9.25: Angol nyelv. Follow Mel 15. Where's he gone? 9.40: Éneklő ifjúság. Viva la musical Far­sang 9.50: Delta. Tudományos híradó (ism.) 10.15: Finom kis korlátolt felelősségű tár­saság. NSZK tévéfilm (Ism.) 11.45: Szia Mamii 12.25: Képújság 15.35: Iskolatévé. Orosz nyelv kicsiknek — 4. rész • 15.45: Játékok maskarában. Maszk- és jel- mezkészftésí ötletek — 1. rész 16.10: Utak. Dienes professzor játékai — 1. rész 16.30: Hírek 16.35: Aki mer, az nyeri Matematikavetél­kedő az ált. isk. 5—6. osztályos tanulói­nak 17.05: 100 híres festmény. Külföldi múze­umok gyűjteményeiből. Rubens: Mercur és Argus. Angol rövidfilm 17.15: Mi és a számítógép. Számítógép- kedvelők magazinja 17.45: Képújság 17.50: Reklám 17.55: Liszt Ferenc. Tévéfilmsorozat — VIII/1. rész (ism.) 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Utazás Quizlandba. A Magyar Tele­vízió és a Magyarország című hetilap . közös vetélkedője. III. rész: Döntő 21.15: Zene, zene, zene 22.05: Tv-hlradó 3. 22.15: Himnusz TV II. MŰSOR: 17.10: Képújság 17.15: A kamasz. Szovjet tévófilmsorozat — VI/4. rész 18.30: Unser Bildschirm. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 18.50: A vállalati siker kulcsa — v/2. rész: A vállalati stratégiai tervezés 19.30: Beethoven: I. szimfónia 20.00: Műteremben. Paul Arma (ism.) 20.35: A sas és a félhold jegyében. Lengyel tatárok. Lengyel kisfllm 20.55: Tv-híradó 2. 21.15: Ékes gyilkosság. Francia bűnügyi vígjáték 22.55: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.45: Ma a világban 17.00: Az SZKP KB tervvitái 17.15: A béke és az ifjúság 17.50: „Szergej Lazo élete és halhatatlan­sága" c. film 1. rész 19.00: Híradó 19.40: A film 2. része 20.45: Ma a világban 21.05: „Ifjú Oroszország" c. tv-film. 3. rész 22.09: Hírek 22.19: N. Anvenkov, a Szovjetunió kiváló művészének műsora ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés magyarul 16.15: Tv-napló — magyarul 16.30: Reklám 16.35: Bejelentkezés és akció 16.40: Valzaldana: Nagysánc 17.25: Tv-napló 17.45: Külföldi sorozat gyerekeknek 18.15: Szórakoztató zene 18.45: Dokumentumműsor 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-napló — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Zenés est 21.30: Tv-napló 21.50: Műsorzárás SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.20: Hírek 16.25: VSZ Kosice — Tesla Pardubice jég­korongliga-mérkőzés 18.50: Egy szakács kalandjai — Rajzfilm­sorozat 8. rész (FF) (ism.) 19.00: Tv-torna 19.10: Esti mese (ism.) 19.30: Tv-hlradó 20.00: Harmincezer dolláros örökség — tv-komédia 20.40: Társadalmunk időszerű kérdései 21.30: Időszerű események 21.56: Időjárásjelentés 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.10: Tarendol — Francia filmsorozat 1. rész KOSSUTH: 8.20: Világablak — Humor és történelem V. rész (ism.) I 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Nótacsokor, verbunkos muzsika 9.39: Beszélni nehéz ... (ism.) 9.51: Medvetánc — Muzsika gyerekek­nek 10.05: „Vár egy új világ ..." — Fejezetek a szocialista irodalom történetéből 10.35: Gyermekversek zenével 10.50: Muzsikáló természet — Európai ge- zék 10.55: Szimfonikus zene 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. — Minden pénzzé tehető? 13.00: Kamarazene 14.09: A magyar széppróza századai — A realizmus nagy előkészítője (ism.) 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsikai 15.30: Francia sanzonok 16.05: MR 10—14 — Magazin tizenéve­seknek 17.00: Egy életút állomásai. Emlékezés Kun Bélára, születésének 100. évfordu­lóján — III. rész 17.30: Operafelvételekből 18.02: Kritikusok fóruma 19.15: Rádiószlnház: Katonadolog — K6sa Judit dokumentumjátéka 20.03: Oiszkotéka 21.03: Nóták 21.30: Amiről a világ vitatkozik 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Zsoldos Imre trombitál 22.53: Politika — tudomány. Folyóirat­szemle 23.03: Alfred Cortot zongorázik 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után ... PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben 12.10: Mai magyar fúvósindulók 12.25: Néhány szó zene közben 12.30: Népi zene 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Lelátó — A Sportosztály magazin- műsora 15.05: Rákostól ,Ferihegyig — Fejezetek a magyar repülés történetéből. II. rész 16.00: „Mindig kerestük egymást" — Sza­bálytalan kettős portré a Rubold-testvé- rekről 17.05: Dobos Attila énekel 17.20: Diákfoci 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Ritmus! A Beatles együttes amerikai lemezei XII/7. rész 19.05: Tudósítások bajnoki jégkorong­mérkőzésekről és az országos slbajnok- ságról 19.15: Operettkedvelőknek 20.05: Rockföldről érkezett. A Dream Aca­demy együttes felvételeiből 20.50: Tudományos könyvmozaik 21.05: Mit olvashatunk a Pártélet februári számában? 21.10: Rádiószlnház: Isten veled. Indiai — Moldova György hangjátéka 21.44: A Rádió Dalszínháza: Hárman Pá­rizsban — Zenés játék 23.20—0.14: Népdalcsokor 0.15—4.20: Éjfél után ... 3. MŰSOR: 9.08: Operába hívogató. — Donizetti: Szerelmi bájltal 9.39: Híres előadóművészek felvételeiből 10.50: Töltsön egy órát kedvenceivel 11.50: Pillanatkép 11.55: Pouleno-motetták 12.07: Barokk zene 13.05: Vállalkozók a tudományban. III. rész (ism.) 13.25: Népzene sztereóban 14.00: Martin: Négy etűd vonószenekarra 14.20: Slágerről — slágerre. Külföldi új­donságok 15.00: Salvatore Accardo hegedül 15.18: Oreratörténeti érdekességek — XIV/ 10. rész 17.00—17.30: Iskolarádió. Törd a fejed! Számítógép az iskolapadon 17.30: Takeo Morijama dzsesszkvartettje játszik 18.00: Kamarazene 18.30: V materinskom jazyku — A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műso­ra Miskolcról 19.05—19.25: Iskolarádió. Gitárral, ango- lull Alapfokú német társalgás 19.35: A Magyar Állami Hangversenyze­nekar hangversenye Közben: Kb. 20.25: Minden létező valami jel. Be­szélgetés Ferencz Győzővel Kb. 20.45: A hangversenyközvetltés foly­tdtáSd Kb. 21.25: Operaáriák 21.44: Kamaramuzsika 22.41: Karvezetők - XXV/10. rész

Next

/
Oldalképek
Tartalom