Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-24 / 46. szám
IFJÚ CITERÁSOK BEMUTATÓJA PCTŐFt Népe Százharminc évvel ezelőtt, 1856. február 24-én halt meg — 64 éves korában — Nyi- kolaj Loba- csevszkij, a ' múlt század legnagyobb orosz tudósainak egyike. Nevét Bolyai Jánoséval együtt tártja számon a'matematika története, mint akik szakítani mertek a geometria több ezer éves hagyományával, megteremtve a tér új geometriáját. A kazanyi egyetemen tanult matematikát, fizikát és csillagászatot, s 1816-tól kezdve ott oktatott, mint professzor. A természettudományok sokoldalú művelője volt. Legjelentősebb eredménye a nem euklideszi geometria, Bolyaitól és Gausstól függetlenül ő is rájött arra, hogy ha az euklideszi geometria nevezetes paralelaxiómáját (vagyis azt a tételt, hogy a háromszög szögeinek összege 180 fok) figyelmen kívül hagyjuk, akkor is belsőleg tökéletesen ellentmondásmentes geometriát lehet felépíteni. Általános vélemény, hogy kevés felfedezés gyakorolt olyan rendkívüli hatást a tudományos világkép fejlődésére, mint a nem euklideszi geometria felfedezése. Ez új utakat nyitott meg a geometria előtt, és fejlettebb geometriai szemléletet teremtett. A kazanyi egyetem 1894-ben nemzetközi Lobacsevszkij-alapit- ványt létesített matematikai munkák jutalmazására, két évvel később pedig emlékére szobrot emelt. FÜLÖPSZÁLLÁSI PÁR Gyémántlakodalom • A 801-es Gáspár András Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola nyertes citeraegyüttese. Mindenki győztes, de legfőképpen a magyar népzene Az ország tíz megyéjéből érkeztek citerazenekarok arra a szombat délelőtti találkozóra, .melyet a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházéban az Országos Pedagógiai Intézet megbízásából a 607-es Gáspár András Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola szervezett. Az együttesek tagjai valameniniyien szakmunkástanulók, ami 'különösen figyelemre méltó, hiszen a jelenlegi oktatási rendszer keretei között művészeti nevelésükre vajmi kevés a lehetőség. A hiány pótlására szolgáló egyik lehetséges megoldást mutatták be minden rábeszélésnél meggyőzőbben a legilletékesebbek, az éneklő és zenélő fiatalok. A viszonylag nem itúl drága, s aránylag könnyen kezelhető — enoek köszönhetőén egyre népszerűbb — citera jelentős segítség, hogy erősödjék a fiatalok körében is a népzenei mozgalom. Együttesre és szólistára szabott tanácsaival a zsűri a hagyományos szerepe szerinti értékelés helyett Inkább a munkához adott hasznos útmutatást. Tagjai a hangszer tanításának legjobb hazai szaktekintélyei voltak: a citeraiskola írlói, az OPI képviseletében a pécsi Várnai Ferenc, zeneszerző és szakfelügyelő, Balogh Sarolta zenetanár, és dr. Kálmán Lajos főiskolai tanár. A zsűri a zenekarvezetőknek, az ügyet szerető, lelkes pedagógusoknak a rendezvényt záró szakmai — továbbképzésnek is minősíthető — megbeszélésen elmondotta, hogy a mozgalom továbbéléséhez továbblépésre van szükség, melyhez az eddig szerzett itudásit mindenkinek folyamatosa« meg kell újítania. Ehhez kíván lehetőséget nyújtani a megyénkben kétévente szerveződő citera- és énekikarvezetői tanfolyam, amelynek idei szeptemberi vizsgája egyhétes átképzéssel az érdeklődők számára viszonylag könnyen elérhető. Ugyancsak e nyár végén nyílik Kecskeméten, a citera művelésével és tanításával foglalkozó pedagógusok számára egy olyan szaktábor, amely vitaköreivel jelentős segítséget nyújthat a felkészítéshez. A mostani bemutatón kiemelkedő teljesítményt nyújtott zenekarok és szólisták részére a továbbképzés más módját képviseli az a nyári nemzetközi citeratábor, melynek részvételi költségeit az OPI fedezi. E rendkívüli jutalomban (részesült citerajátékáért Terjékl József, a 607-es szakmunkásképző intézet hallgatója (művészeti vezetője: Juhász Péter) és a nyíregyházi Dán Csaba. Várnai Ferenc a találkozó tanulságát foglalta össze búcsúzó szavaiban: „Itt mindenki győztes, de legfőképpen egy a győztes, ar magyar népzene”. i . R. K. J. IwX'XvNv.v.vXvtvXv.vtvXóXW-XvX-Xwv.NVW Heti kulturális ajánlat Nem mindennapos, bensőséges hangulatú „házasságkötés” volt a hét végén a Kecskeméti Városi Tanácsnál. Hat évtizeddel ezelőtt fogadott hűségét erősítette meg a 86 éves Nagy Imre és a 78 éves Pitelka Margit. A Fülöpszállás, Petőfi Sándor utca 23. szám alatt élő idős házaspár négy gyermeknek, hét unokának és négy dédunokának örvend. Gyémántlakodalmukon sok minden szóba került, így például az is, hogy az évtizedek alatt az együttélés szépsége, megpróbáltatása és a munka tartotta össze őket. Ma is gazdálkodnak, állatokat nevelnek a ház körül. Kívánjuk, hogy továbbra is jó egészségben éljenek. KISKUNFÉLEGYHÁZA: Ma délután hat órakor a Móra Ferenc Művelődési Központban Magyar Dénes parodista Lép színpadra Katonadolog című műsorával. Március elsején délután három órától ugyancsak a művelődési központban megyénkbe- li énekes és hangszeres szólisták, népdalkörök és citerazenekarok adnak egymásnak találkozót. BAJA: Holnap este hét órakor a Központi moziban a Komlói Játékszín vendégjátékaként két francia komédiát láthatnak az érdeklődők. A műsoron Feydeau: Aludj el és Courtline: Első vizit című egyfelvonásosa. Csütörtökön este fél nyolckor a József Attila Művelődési Központ hangversenytermében Inke László, Hacser Józsa és Mikó István lép színpadra a Humorban nem ismerünk tréfát című zenés kamarakabaréval. Szombaton este héttől a Hazafias Népfront Alsóvárosi Körében bunyevác asszonybált rendeznek. KISKÖRÖS: Holnap délután kettő és hat órakor a Bem iskola úttörői adnak műsoros estet: délután társaiknak, este pedig szüleiknek. Csütörtökön este -hét órakor a Magyar Színkör előadásában nézhetik meg az érdeklődők a Szép magyar komédia című musicalt, amelynek zenéjét Tolcsvay Béla szerezte. KALOCSA: Szerdán délután hat órakor a művelődési központban felnőtt filharmónia- hangversenyt rendeznek. KISKUNMAJSA: Csütörtökön délelőtt fél tizenegykor és délután háromkor a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat a Süsü cirkusza című darabbal várja a gyerekeket a művelődési központban. KISKUNHALAS: Ma este hét órakor a Gőzön István Művelődési Központban Mozgó képek ankét. Holnap délelőtt tízkor és délután háromkor a Süsü cirkusza című maszkos mesejátékot láthatják a kicsinyek. Pénteken délután fél hatkor az Általános Művelődési Központ vallástörténeti szabadegyetemén Török József prófesszor A katolikus egyház története című előadásának második részét tartja.- A Gőzön István Művelődési Központ Csontváry Stúdiójában Vaja László grafikáit mutatják be. CSÁSZÁRTÖLTÉS: Az Erkel Ferenc Művelődési Házban vasárnap fél tizenegykor nyílik Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész kiállítása. A megnyitó műsorban az úttörő-fúvószenekar fanfáregyüttese szerepel. — Telefondoktor. Aki ezen a héten felhívja Kecskeméten a 082-es számot, annak a túlzott gyógyszerfogyasztás ártalmairól beszél a telefondoktor. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1986. február 22-i szám: Országgyűlési bizottságok ülései. (Az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának pénteki ülésén felszólalt Tóth Istvánné, Moravcsik Ferencné Bács-Kiskun megyei képviselő és dr. Gubacsi László megyei főorvos is. — Olvasóink véleménye. (A vaskúti Szakács Gyula a lakóhelyi értékítéletek kapcsán arról ír: tanácstag körzeti orvosa a településfejlesztési hozzájárulás mellett érvelt. — Borzák Tibor: Kiskőrösi kezdeményezők. (ötletes, vállalkozószellemű KISZ- fiatalokat mutat be a szerző Méhesi Éva felvételeivel.) Népszava, február 22-1 szám: Cseh András: Üj törekvések a téeszekben.) A tiszakécskei Solöhov Tsz gazdálkodását tavaly segítette az önelszámoló egységekre épített érdekeltségi rendszer.) Magyar Hírlap, 1986. február 22-1 szám: A lap mellékletének Ha feltör a gőz című cikke utal az évekkel ezelőtti zsanai és szánk! gázkitörésre. HIDEG IDŐ! Továbbra is hideg, téli idő lesz. A hét elején a maximumhőmérsékletek —7, —2 fok között alakulnak. Hajnalra —15, —10 fokig csökken a hőmérséklet, és a talaj közelében igen erős, —15 foknál is nagyobb fagyok fordulhatnak elő. Havazás hétfőn még lehet, főként a déli, dél- Szó V keleti országrészekben, azután csökken a csapadék valószínűsége, de sok helyen számíthatunk ködképződésre, párásságra. Február utolsó napjaiban kissé megenyhül az idő, s mind a maximum-, mind O-5-10-15 H K Sze Cs a minimumértékekben 2—3 fokos emelkedés várható. A ' talajnedvesség értéke a szántóföldi vízkapacitás százalékában az egész ország területén 95—100 százalék fölött van. MEGKÉRDEZTÜK: Mi a helyzet az influenza/ronton? Dr. Takács Anikó, a KÖJÁL Bács-Kiskun megyei járványügyi osztályvezetője válaszolt: — Megyénkben január utolsó napjaiban vették észre a körzeti orvosok a járvány első jeleit: kiugróan sok légúti megbetegedést kellett gyógyítaniuk. A február harmadik hetében hozzánk bejelentett adatok már egyértelműen bizonyították a járvány jelenlétét: tizenkétezer-ötszáz beteget jegyeztünk, s ebből ötezer ,vol-t a gyermeklkorúak száma. Szeretném hozzáfűzni, hogy jelenleg úgynevezett „kevert” járvány van, a betegség tüneted nem egységesek. A lázzal, tagfájdalmak- kal, levertséggel, huruttal orvoshoz érkező betegéket a .megfelelő gyógyszerek általában két-három nap alatt rendbehozzák. Ezen túl már szövődménytől — ,például tüdőgyulladástól — kell tartani. Az 1983-as járványtól még mesz- sze vagyunk, mégis nagyon helyesnek tartjuk hogy ahol szükséges volt — Kecskeméten és Kiskunhalason — látogatási tilalmat rendeltek el a kórházakban. Elsősorban arra hívjuk fel a figyelmet: lakásukon se látogassák a beteg rokonokat, ismerősöket, s főként ne gyermekeket, csecsemőket, mert az influenza vírusa köztudottan cseppfertőzéssel terjed! —sei— hírek hírek NAPTÁR 1986. február 86., hétfő Névnap: Mátyás Napkelte: 6 óra 33 perc Napnyugta: 17 óra 20 perc Holdkelte: 17 óra 08 perc Holdnyugta: 6 óra 55 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Napközben észak felől felszakadozik a felhőzet, egyúttal megerősödik az északi szél, a Dunántúlon helyenként hófúvást okoz; Futó hózápor többfelé valószínű. Hideg lesz az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, mínusz 6 fok között alakul. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság .közlése szerint a 8. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremónyek — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szel-, vénye 101 fogadónak volt, nyereményük egyenként 119 579 forint; 3 találata 9 076 fogadónak volit, nyereményük egyenként 665 forint. A 2 találatos szelvények száma 251 689 db, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás Jelenti: Február 82-én Kecskeméten a kö- zéphűmérséklet mínusz 1,9 (az 30 éves átlag plusz 1), a legmagasabb hőmérséklet plusz 0,2 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 8,3, 13 órakor plusz 0,1 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1006 millibar (csökkenő) volt. Február 22-én Baján a kőzéphőmér- séklet mínusz 1,3 (az 50 éves átlag plusz 1,6), a legmagasabb hőmérséklet plusz 2,8 Celsius-fok .volt, a nap 4,2 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor minusz 6,8, 13 órakor mínusz 1,5 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet minusz 6,8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1009,3 millibar (süllyedő) volt. Elhunyt Kovái Lőrinc Életének 74. esztendejében meghalt Kovái Lőrinc író, kinek elsősorban történelmi tárgyú és társadalmi regényeit ismeri az olvasóközönség. Több műve idegen nyelveken is megjelent. — KI TUD TÖBBET a Szovjetunióról? Szombaton tartották az országos verseny megyei döntőjét a kecskeméti szálvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban. A gimnazisták és szakközépiskolások versengéséből a kecskeméti Katona József Gimnázium csapata került ki győztesen. A második helyen a kiskunfélegyházi Varga Jenő Közgazdasági szakközépiskola, a harmadikon pedig a bajai III. Béla Gimnázium tanulói végeztek. Az országos döntőre az első és második helyezett jutott tovább. HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A Szigma Kereskedelmi Vállalat 20—40 százalékos engedmény- nyel kínálja Kecskeméten, a Komszomol téri vasboltban a pvc padlóburkolót, gázkazánt, festékszórót, műbőrt, Colonel radiátort, terménydairálót, jugoszláv csaptelepet, házs vízellátót, jugoszláv öntöttvas radiátort. A kecskeméti Lakásfelszerelések Áruházának mátkái úti raktárában 30—40 százalékos engedménnyel vásárolható csempe és padlóburkoló. Az Alföld Áruházban ezen a héten a DYRAS sztereó rádiómagnót, kristálycsillárt, konyhagépet, hősugárzót, egyes gázkazánokat, vizes- és whiskyspoharakat, szőrmesapkákat, kesztyűket, költött sálakat kínálják olcsóbban. Az Alföldi Tüzép Vállalat valamennyi telepén, mintaboltjában, a kecskeméti Fészek Áruházban csempe- és .padlói a pv ás ár lesz, a szezonárhoz képesít 15 százalékkal olcsóbban; a Fészekben egyes gázkazánok, csaptelepek is kedvezményes árúak. Ugyancsak minden telepen a battonyai furnéros belső ajtók árából 30 százalék kedvezményt adnak. — JARATSÜRITÉS. Február 26-től, hétfőtől kezdve Kecskeméten s 10-es számú helyi »utóbuszvonalon munkanapokon 6 és 8 óra között járatsűrítés miatt változnak az indulási Időpontok. A fenti Időponttól kezdve munkanapokon a Széchenyi térről 8.1«, 6.30, 6.30, 7.10, 7.30, 7.50 órakor, vissza a Budai útról 6.20, 6.60, 7.00, 7.20, 7.60, 8.00 órakor Indulnak a Járatok. A nap többi Időszakában és hétvégeken (szombaton, vasárnap) változatlan Időpontban közlekednek a buszok. DUNAVECSE, KEDD, 18 ÓRA Beszélgetés Faluvégi Lajossal Holnap este hatkor folytatódik Dunavecsén, a Petőfi Népe Szerkesztősége, valamint a helyi művelődési ház politikai ankétsorozata, a Beszélgetések. A közönségtalálkozón Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke tart előadást: Terveink és a valóság címmel, majd válaszol az érdeklődők kérdéseire. A közművelődési Intézmény Viksár Béla-ter- mében rendezendő est házigazdája dr. Sztrapák Ferenc, lapunk főszerkesztője lesz. Február 26-én, hétfőn ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT lé órakor: Találkozások a természetes gyógymódok szakembereivel V. ,.DIVATHÓBORT-E AZ AKUPUNKTÚRA?” Beszélgetés dr. Eöry Ajándékkal. 19 órakor: Francia komédiák. Feydeau: ALUDJ EL! Courtline: ELSŐ VIZIT. A Komlói Játékszín előadása. Kabos-bérlet. Előzetes Február 25-én, kedden IS órakor: Clróka bábszínház. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 6 és fél 8 óraikor: ELFUJTA A SZÉL. Sz., kétrészes, amerikai film. Árpád mozi: fél 6, háromnegyed 6 és 8 órakor: BALEKOK, sz., mb., francia film. Otthon mozi: délelőtt 9 órakor: ELFUJTA A SZÉL. sz., kétrészes amerikai film. Fél 6 és fél1 8 órakor: FRANCES. Sz., mb„ angol' film. 16 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: PACI MANCI FRIZURÁJA. Stúdiómozi: 8 órakor: KÉS A VÍZBEN. Lengyel film. 16 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: AZ ELVARÁZSOLT DOLLAR. Sz., maigyar film. Központi mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: KI KÉM, ki NEM KÉM? Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi (HMO) : 6 órakor; FILMKLUB. KISKŐRÖS Petőfi mozi: S órakor: A KIS EGYSZARVÚ. sz., japán rajzfilm. 7 órakor: ARANYOSKÁM. Sz., mb., amerikai 'film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: JORGENSEN, A ZSARU. sz., mb., dán krimi. 14 éven felülieknek. 8 órakor: ARCHIV FILMKLUB. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK. SZ., mb., botswanal film. bAcsalmAs Árpád mozi: 5 és 7 órakor: SZEX- MISSZIÓ. Sz„ mb., lengyel film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE A művelődési központban: 5 és 7 órakor: NYOMÁS, UTANA1 Sz., olasz kalandfilm. 14 éven felülieknek. APAI BÄNAT Rózsi sírva borul apja nyakába a pályaudvaron: — Édesapám, gyün a gyerek! — Szörnyű! — nyög fel az apa. — öt évig voltál a legdrágább intézetben és még mindig ilyen közönséges tájszólással beszélsz! Az ország erdőterületének 18, Bács-Kiskun erdeinek 32 százaléka akác. A sokféle hasznú fával foglalkoznak az Erdészeti Tudományos Intézet Duna— Tisza közi Kísérleti Állomásának dolgozói is. Munkájuk eredményeiről a negyedik oldalon szólunk. Itt Írunk a bérekről és a jövedelmekről, valamint a szabadszállási Lenin Tsz hagymatermesztéséről. A Fiatalokról — fiataloknak című rovat ezúttal a kiskunfélegyházi országjáró diákokat, és Gaszner Miklóst, az országos biológiai vetélkedőn jeleskedő bajai gimnazistát mutatja be. Ugyanezen az oldalon eddig ismeretlen dokumentumról esik szó, amely a Przemysl védelmében hajdan elesett magyarokról ad PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkeiztö-h«lyett»a: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadói Prelszlnger András Igazgat* Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 1)29,— Ft. félévre: 238,— Ft. egy évre: 51«,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út «. «001 Telefon: 28-777 igazgató: Ablaka latváa HU ISSN 0133—235*