Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-15 / 12. szám

1986. január 15. 0 PETŐFI NEPE • 5

Könyvesbolti kérdőjelek

— Jó év volt 1985 — summázta olvasmányélményeit az esztendő elején a könyvbarát.

— Rossz év volt 1985 — összegzi könyvbeszerzési kálváriáit az olvasó.

A könyvszakma minden eddiginél sikeresebb periódust zárt; szinte alig van bolt, amely ne növelte volna forgalmát. A pusztán árakra figyelő vásárlók ebben semmi csodálatosat nem látnak. Drágák, sőt, nagyon drágák a kötetek. Négy Grimm-mese 128, a Szajna parti Erosz 100 forint — ma már pusztán az ármegjelölésről szinte lehetetlen megállapítani, hogy kultúrpolltikailag támogatott művet vagy pedig egyéb alkotásokat is eltartó krimit tart-e kezében az ember. A tavalyi forgalomfelfutás — sokak szerint — különös módon mégis ebből is következik: hogy tudniillik divat lett könyvet ajándékozni. Mármost: amíg 20—30 forintba kerültek a kötetek, csak az a réteg tartotta értékesnek őket, amely irodalmi szempontokra ügyelt. Most már presztízsajándéknak is igen jól megfelel — mondjuk — egy világatlasz 650 forintért. Ez a magyarázat — látszólag — távol áll az értékközpontúságtól, ám nagy erénye, hogy a gyakorlatból szűri le következtetését.

Hogyan látják mindezt Bács-Kiskun legnagyobb forgalmú könyvesboltjában? Válaszol Nagyné Tóth Mária és Baán Sándorné, a kecskeméti Katona József Könyvesbolt két vezetője.

— Rosszul indult 1985 — bizonygatják. — Januárban, februárban, márciusban még azt hittük, képtelenek leszünk teljesíteni tervünket, annyira csekély volt a forgalmunk.

— A kereslet volt kicsiny, vagy a kínálat?

— A kínálat. Értékben kifejezve: januárban 500, februárban 700, márciusban 600, áprilisban 780 ezer forint árú új könyvet kaptunk csak, s ezek sem mind számítottak slágernek.

— Akkor nyilván a könyvhét moccantotta ki a szakma szekerét a kátyúból.

— A könyvhét? A tavalyi év legnagyobb csalódásainak egyike az akkor megjelent gyenge anyag.

— Nem inkább arról van szó, hogy a kapós kötetekből kevés jött, a többiből pedig sok?

— Ez is igaz, de ennyivel aligha lehetne megmagyarázni más jelenségeket. Mi úgy látjuk, hogy amikor végre nekilendülnek a kiadók, akkor a forgalom is meglódult. Az előbbi statisztikát folytatva: szeptemberben 1 millió 250, októberben 1 millió 570, novemberben 1 millió 670, decemberben pedig 1 millió 300 ezer forint értékű könyvet kaptunk.

KÉPERNYŐ

Az 1984-es 14 millió 900 ezres forgalmunkat épp ezekben az utolsó hónapokban tudtuk túlszárnyalni, s emiatt zárhattuk 16 millió 146 ezerrel 1985-öt. Hadd tegyük mindehhez hozzá, hogy decemberben — 1,9 milliós elképzelésünkkel szemben — 2,7 millió forintot forgalmaztunk.

— Ezek annyira szép eredmények, hogy már-már elfeledtetik: forgalomnövekedés ide vagy oda, tavaly éppúgy csak nagy nehézségekkel lehetett bestsellerhez jutni, mint előtte. Mit tehetnek” önök ez ellen?

0 A jó, az Izgalmas, magas színvonalú irodalom mindig piacképes.

— Amíg bizonyos kiadóktól eleve csak meghatározott összegért rendelhetünk, addig ez a helyzet aligha változik meg.

— Érthetőbb lenne, amit mondanak, ha példával illusztrálnák.

— A Kartográfiától 1986-ban

— nem rajtunk múló okok miatt

— 164 ezer forintért rendelhetünk könyvet. Ennek ellenére 400 világatlaszt kértünk, ami eleve meghaladja a keretünket. Tételezzük fel, hogy megkapjuk, akkor — elvileg — mi már mást nem is kérhetnénk ...

— Amilyen érthetően elmagyarázták, annyira érthetetlen maga a keretbeszabályozás. Végül is mindenkinek az lenne az érdeke, hogy legyen elég abból, amit keres, és hogy olyasmit ne adjanak ki, ami csak a polcokon porosodik.

— Ne higgye, hogy szívderítő dolog ötszázötven vevőnek „nincs”-csel felelni, ha hatszázat tudnánk eladni egy könyvből. de csak ötvenöt kapunk. De nem rajtunk múlik.

— Ha a kiadók illetékesével beszélnék, ezt nekik is elmondanám. Magam — úgy is, mint vásárló, — azonban nem velük állok üzleti kapcsolatban, hanem a boltommal, ahová naponta- hetente bejárok. Hozzáteszem: ha egy-egy újdonságról nem akarok lemaradni, be is kell járnom; mert ha nem, hoppon maradok.

A Katona József nevét viselő könyvesbolt — tavalyi eredményei alapján — egy év kihagyással ismét a kiemelt kategóriába került. Egyelőre a boltosok még nemigen tudják, hogy ez milyen változásokkal — netán előnyökkel — jár majd együtt. 1985-ben új cikként kezdték meg a videokazetták árusítását, idén a műsorosokat próbálják piacra bevezetni. S persze számítanak a sikeres könyvekre, sorozatokra. Jól megy a Planétás, hiánycikk az Aranykéz (a kézimunkázóknak indított kártyasorozat), jön az Elfujta a szél —, s Révai Nagy Lexikon. (Mindenesetre ezt azok ne várják, akik nem rendelték meg, mert a Szépirodalmi — ígérete szerint — csak annyi példányban adja ki, ahányban előre elkelt a sorozat. Ezt sem üzletpolitikának, sem vállalkozó vállalati szellemnek nem nevezhetni.) Ügy vélik a Katonában, hogy talán megismételhető a tavalyi teljesítmény — ha lesznek jó könyvek. Megállapításaik szerint ugyanis a kötetek iránt csak akkor csökken a kereslet, ha tartalmuk senkit sem érdekel. A jó, az izgalmas, magas színvonalú irodalom mindig piacképes.

Dehát ez már nem a könyvesbolton múlik, még kevésbé a boltosokon. Ballal József

Kína úton a jövő századba

Orvos ismerősöm nem találta szokott helyén kulcscsomóját. Keresgélés helyett füttyentett, mire a „bujkáló” tárgyak ismétlődő hangjellel tudatták: itt vagyunk. Láttam, hallottam tartózkodási helyét megbeszélt jelre szintén hangjellel tudató szemüvegtokot is. Mindkettő tajvani gyártmány. Vettem már kínai inget és zoknit, megbízható munkaeszközöm a japán barátoktól kapott zsebszámítógép. Interjút készíthettem a Nippon tévé és a kínai televízió egy-egy vezetőjével. A Magyar Ifjúság legutóbbi számában ír a „japán csodáról”.

Közelebb kerültünk a világ jövendőjének alakulásában mind nagyobb szerepű két távol-keleti hatalomhoz! Érdeklődve figyeljük. kísérleteiket, útkereséseiket. Szeretnénk meghonosítani, elfogadtatni a mi körülményeink között is hasznosítható’ japán módszereket. Gondjaink, helyzetünk vizsgálatánál gyakran hasonlítjuk az adottságokat, a lehetőségeket, a gyakorlatot más, esetün kben távol-keleti példákhoz.

Fontos a napi állapotok ismerete, még sürgetőbb a várható fejlődés irányának felderítése, mert csak így tarthatunk lépést a világgal, kerülhetünk a mostaninál jobb helyzetbe. Ilyen holnapba tekintő összeállításként üdvözölhető A Hét különkiadása, a Kína úton a jövő századba című dokumentumműsor. Hála a kitűnő műsorvezetőnek, az érdekes filmbetéteknek, a gondolatébresztő kommentároknak, szórakoztatva tanultunk a jó ritmusú. a közgondolkodás távlatosítását segítő sort nézve.

dokumentumműösszefüggésekre, folyamatokra utalt a Hatvanhat legutóbbi, rendhagyó száma. (Száma? Mondható, hiszen rendszeres, időszaki kiadványként működik az ügyeket olykor túlságosan, veszélyesen leegyszerűsítő stílusa, módszere ellenére fontos, a közvéleményt befolyásoló sorozat.) Szembesítette korábbi műsorok felszólalóit. válaszadóit a mai valósággal, a mai nézetekkel. (Más területeken is megpróbálkozhatna televíziónk a tegnapi, tegnapelőtti elgondolások, ígéretek, jövendölések, vágyak, követelések felelevenítésével. Vissza kell adni a szó becsületét! Nyilvánvaló, senki sem lát a jövőbe, a vártnál kedvezőbben vagy rosszabbul is alakulhatnak a körülmények. Senki sem lesz kisebb attól, hogy némely dologban nem őt igazolták a fejlemények, ha elfogadható, ésszerű magyarázatot kapunk az eltérések okairól, ha időközben a változott világhoz igazítja magatartását.)

A Hatvanhat hangulata, legtöbb felszólalója azokat a nézeteket erősítette, amelyek szerint lakosságunk határozottabb, táv- latosabb, következetesebb gazdaságpolitikát sürget az élet minden területén. Csak helyeselhető az ellentétes felfogások, néha hibás, önző vélemények ütköztetése, a rész- és országos érdekek szembesítése! Akkor növelheti tekintélyét, erősítheti befolyását Bán János műsora, ha

nemcsak úgy általában készített a meghívottakkal közvéleményfotót életünk egy-egy szeletéről, hanem olyan következetes oknyomozással, szenvedélyes jobbító szándékkal, mint az elmúlt hét szerdáján.

Heltal Nándor

HONISMERET — HELYTÖRTÉNET

A kunszentmiklósi Nyakvágó csárda

A csárdát ezen a néven a néphagyományon kívül az 1801. református egyházi anyakönyv bejegyzései őrizték meg. Ott szó szerint a következőkről értesülhettünk : „Ez a keresztelő után (Csókás András) látogatott be a Kígyós mellől, a meg szállni kezdett Majorból, melj az ott ezelőtt esztendővel megtörtént gyilkossággal, hogy a Kortmárosné- nak (yalász Györgyné Horváth Sára) a nyaka gyilkos kéz elvá- gattatván ölettetett meg ... Nyakvágónak neveztetik.”

Ezt az elnevezést aztán megőrizte a szájhagyomány, ésak a tanácsülési jegyzőkönyvek feledkeztek el a történtekről. A bérlő nevét tudjuk, hiszen az 1800- as évek személyi mutatójában többször is szerepel a nevük, Halász Györgynek hívták, a feleségét pedig Horváth Sárának. Egy érdekes jegyzőkönyvi feljegyzést is tudunk róluk. Nagy József a város lakója panaszolta a főbírónak, hogy őt Halász György megverte, mert annak otthonából nem

akart eltávozni. Halász a verekedést elismerte, a nemes város 12 napi áristomra ítéltette.

A csárda jól működhetett, mivel itt haladt el a Pest—Pétervá- radi postaút, és így ezen jelentős közlekedési út mentén fuvarozóknak, kereskedőknek, juhászoknak, betyároknak, pandúroknak, pusztázó csendbiztosoknak megpihenőhelyül is szolgált, és esős, fergeteges időben menedéket is jelentett, a városnak pedig hasznot hajtott. Kapósabb, kedvesebb volt az ital az ivóban, hisz Sára asszony szolgálta fel, akinek kedvéért sokan megfordultak itt.

Szilaj pásztoroknak ez volt a legjobb, a legalkalmasabb találkozó- és szórakozóhelyük. 1792- ben híres mezei Tolvajunkat, ki az egész környéket félelemben tartotta, „Szőke vulgo Kan István Juhász bojtárt” itt ölték meg, miután ő 5 zsandárral tűzharcba keveredett és a hadnagy „pisztolyra kapván a menekülőt, keresztüllőtte’’.

Az 1870-es évektől a pásztor- és betyárvilág hanyatlásával párhuzamosan egyre inkább csökkent, majd a vasút megépítése után megfogyatkozott a vásározók, fuvarozók száma és egyre kihaltabb lett a csárda. Végül egy gazdálkodó megvette és tanyának átalakította. Lassan mindenki elfeledkezett emlékezetéről, és homály borult a múltjára is.

1978-ban a Kiskunsági Nemzeti Park átvette, felújította, és múzeumnak berendezte. Jelenleg hat helyiségből áll. Ivó a kármentővel, a kisivó, ahol a csárdatörténeti kiállítás van, a konyha, a bérlő lakószobája, a jégverem és az istálló.

Gózon István pusztabíró gondolataival zárjuk ismertetőnket:

,,Minden csak múlandó álom, a múlt is lehet szép és hasznos, ha már nem is az én világom.”

Galambos Sándor

RAKODCZAY PÁL,

SHAKESPEARE, MADÁCH, KATONA NÉPSZERŰSÍTŐJE

Az új színház első igazgatója

Szegény Rakcdczay Pál igazgató úr kihúzta a gyufát Kecskeméten.

A tisztelt színügyi bizottság úgy kitessékelte a városból, hogy a lába sem érte a földet.

Poros levéltári iratkötegek rejtik a nagyhatalmú döntnökök nevét, az új kőszínház első direktoráról így ír a Magyar Irodalmi Lexikon: „(Pest, 1856. január 15. — Szentendre, 1921. június 6.) színháztörténész és színigazgató .. Előbb cikkeket, tanulmányokat irt a színházról (Színpadi tanulmányok, 1881; A színészet rendszere, 1884), de hamarosan tanítói állását is felcserélte a színészettel, bár igénytelen megjelenése, gyenge hangja miatt nem sok sikerre számíthatott. Mint szín- igazgató 1892-től közel egy évtizedig próbálkozott több vidéki városban Shakespeare és Madách népszerűsítésével, míg tömicre nem ment, és vissza nem kellett térnie 1900-ban a tanítói pályára ... Ebből az időszakból származnak elméleti írásai. Szigligeti, Katona és Madách népszerű életrajza mellett úttörő jelentőségű munkája a Dramaturgia...” A Magyar Életrajzi Lexikon szerint ,.ő volt a Shakespeare-kultúra apostola a vidéki színpadokon ... a színészek játékát rekonstruáló módszere előfutára a modern kutatásoknak”. Hosszan méltatja a Színházi Kislexikon is. „Mint színigazgató 39 vidéki városban együttesét saját költségén vezette) 234 szerepben, 868-szor lépett fel... Elméleti műveiben először alkalmazott mimografikus leírásokat”. Mályuszné Császár Edit, egyik életrajzírója meggyőzően bizonyítva állította: „Rakodczay Pál a magyar színháztudomány egyik legértékesebb, de minden bizonnyal legmellőzöttébb, legkevésbé megbecsült munkása volt. ... egész életén át színházi problémák boncolgatásával foglalkozott, annyi elmélyült- séggel, olyan belülről látva meg egyes jelenségeket, mint kortársai közül kevesen”.

# Ra'kodczay Pál a Lear király címszerepében 1893-ban,

Az 1897. március 7-én őt elmarasztaló, hároméves szerződését fölbontó, a családi, örökségét a hazai színügy oltárán föláldozó direktort megbüntető urak olvasták-e egyetlen sorát? Tudták, hogy ő írt először könyvet magyar színészről, hogy itt Kecskeméten nyomatta A színészet a művészetek rendszerében című kötetét. Sejtették-e, hogy micsoda hősies erőfeszítéssel mutatott be „jól összeválogatott" társulata a régi színházépületben hat Shakespeare-művet, előadta a Bánk bánt, a Faustot, az Ember tragédiáját egyetlen évadban. Második és utolsó kecskeméti évadát a gyönyörű új épületben kezdte 1896. október 14-én. Műsorán — egyebek között — Moliére, Szigligeti, Dumas, Madách, Offenbach-, Abonyi-mű is szerepelt. Színház címmel időszaki kiadványt is szervezett a fáradhatatlan kezdeményező, amelyhez hasonló színvonalú azóta sem sok jelent meg vidéken.

Mivel Küry Klára vendégszereplésekor előzetes engedély nélkül fölemelte a helyárakat — így is megtelt a nézőtér — megtámadta a színügyi bizottság és szócsöve, a Kecskemét. Megvádolták: „Ócskánál ócskább darabokat mutat be" (?!?), „mindössze 10 újdonságot hozott”. Hasztalan hirdette Küry Klára újabb vendégszereplését rendes helyárakkal, mennie kellett. Elégedetten tudatta a Kecskemét: „Nem engedték, hogy a hetvenkedő igazgató packázhasson" ... a színügyi bizottsággal. A színházi ügyekben minden jogot fenntartó hivatalnokok elégedetten dörzsölhették kezüket.

(Nem járt jobban utódja, Csóka igazgató sem, neki is hamar útilaput kötöttek a talpa alá, noha nagy ambícióval, hozzáértéssel dolgozott. Két évadot húzott ki Kecskeméten, majd Micsey F. György csak egyet.)

Legalább az utókortól megérdemelne valamilyen emlékjelet Rakodczay, aki honunkban elsőként foglalkozott a „jó össz- játék” elméleti és gyakorlati feltételeivel. Fő művének A rendező című fejezetéből idézett sorokkal fejezem be tisztelgő emlékezésemet. ,.A jó csszjáték feltétele mindenekelőtt a jó színészet. Az •egyszerű dialógot csak a tehetséges színészek teremthetik meg. De kell egy vezető eszmének uralkodni, mely annyi ember törekvését közössé tegye, a netáni ellentmondásokat kiegyenlítse, és amire a szereplők figyelme nem terjedhet ki, pótolja. Ez. a rendező dolga.

A rendező, az a karmester, ki az énekesek és zenészek előadását összetartja. Csakhogy a rendező nem partitúrából vezényel. Ezt az ő szelleme szerzi, és így még inkább alkotó művész, mint a karmester".

Heltai Nándor

A4' j \r£ az Északi Szél.

— Te, szelek szégyene korholta a Déli szelet. — Te pipogya puhány! Nem is érdemied meg, hogy szélnek nevezzenek! Vacak szellőcske vagy csak, lenge fuvallat! Méghogy kényeztetni a világát, fákat cicomázni, füveket ébresztgetni, erdőt ringatni, ki hallott ilyet?! Vedd tudomásul, hogy egy igazi szél süvölt, örvénylik, zúzmarát hoz, dérrel és jéggel ver, fákat csavar ki, özönvizet áraszt, tetőket tép le, kazlakkal labdázik, zúg- búg, vicsorog, megfagyaszt!

— De hiszen — védekezett ijedten a Déli Szél —, nem láttál te még olyat, amikor vörös sivataghomokkal árasztom el Európát? Amikor kiszárítom a folyókat, a földeket, amikor egyetlen forró fuvintásommal elf onnyasztom a leveleket?

— Lári-fári, tavaszt hozol és meleget — legyintett az Északi Szél. — Tulajdonképpen nekem kellene fújnom valaLÁZÁR ERVIN:

Széllelbélelt

mennyiötök helyett — morgolódott.

Ebből látszik, hogy a Keleti meg a Nyugati Szelet sem tartotta valami sokra, de legjobban mégiscsak a Déli Szél volt a bögyében. így aztán — mert ugyanaz a szél mégsem fújhat négy felől, sőt két felől sem — így szólt.

— Majd én megmutatom neked! Mától fogva én fújok délről, te meg északról. Majd meglátod, hogy a Déli Szél is lehet igazi férfi! Faggyal, zúzmarával, hóval és jégveréssel!

Mit tehetett a Déli Szél, fogta magát, elhúzódott északra, nagy hóval borított fenyvesek mélyén didergett, jégmezőkön fagyoskodott, és közben langyos tengeröblök meg virágzó gyümölcsfák után vágyakozott.

Az Északi Szél meg nagy dérrel-dúrral hozzákezdett. Nekirontott a világnak a trópusok tájékáról, fújt, süvöltött, rikoltozott. De döbbenten látta, hogy boldogan nyújtózkodnak alatta a földek, a fák örömtáncot járnak, riszál- ják derekukat a bokrok.

— Dermedjetek meg! — rikoltotta.

Na, de rikoltozhatott, ahogy akart. Eletet hozott, meleget; ■ áldották még a lába nyomát is. Magába roskadt az Északi Szél, ajaj — gondolta —, úgy látszik délről fújni nem olyan egyszerű, mint gondoltam. S ezen annyira elmélázott, hogy csendesebb, simogatóbb, selymesebb lett, mint az elődje.

Az meg — a Déli Szél —, amikor eljött az ideje, dermedte« kikászálódott a jéghegyek közül, és szelíden végigsuhant a tájon.

— Ne féljetek, én a Déli Szél vagyok — fuvolázta kedvesen.

De ettől á fuvolázástól fogyotton peregtek le a fák levelei, az erdei állatok fázósan egymáshoz bújtak, a fűszálak — megannyi ezüst tű — derekasan csillogtak.

— Nem értitek, hogy én vagyok a Déli Szél, hé! — rikol- tozott mérgesen az északról jött Déli, de mondhatott, amit akart.

— Beszélj csak, bolond, beszélj — gondolták magukban a mezők és összehúzódtak.

Feldühödött a szél, fölzengett, recsegtette, ropogtatta a világot, vitte a nádfödeleket. Ügy dühöngött, ahogy elődje soha. Reszketett a ei- lág.

S?égyellte magát a Deli Szél. hogy északról fújván milyen vadember lett. Az Északi még jobban szégyenkezett, hogy délire válván micsoda pipo- gya puhány lett. Nem is mernek azóta egymás színe elé kerülni. S azóta úgy van — bár ezt senki sem akarja elhinni nekem —, hogy a Déli Szél fúj északról, az Északi meg dél- ' ről.

L