Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-17 / 14. szám

1986. január 17. • PETŐFI NÉPE « 5 NÉLKÜLÖZHETETLEN MUNKAESZKÖZ BÁCS-KISKUN MEGYEI ALKOTOK RÉSZVÉTELÉVEL Téli tárlat Szolnokon • Túri Endre: Életfa. • Töröcsik Jolán: Föld- anya. mm Negyvenéves a Társadalmi Szemle Akkoriban, 1945-ben, de még később is nehéz volt tájékozód­nunk a történésekben, a politi­kai helyzet alakulásában, és nem kevésbé világnézeti-etméieii kér­désekben. A felszabadulás uitán egy-egy település sajátosságaitól függően szerveződtek újjá a kommunista pár|t helyi csoport­jai, szervezetei. A megelőző ne­gyedszázad sok ellenlábast, gáncsvetőt hagyott örökül, akik számára a Ikommunásiták léte, még’inká'bb a közéletben való je­lenléte ellenkezést váltott ki. A kommunisták hélyzate nem volt irigylésre méltó. A marxi elmé­let megközelítő ismeretén kívül más fegyverünk nem volt, nem lehetett. Igazságérzet, bátor szembenézés a valósággal, vita- készség, agitatív meggyőző erő, türelem, másak véleményének tiszteletiben tartása, elviselni, hogy olykor vesztesek iß1 lehe­tünk. — Ez volt akkori létünk és erőnk, vezetőerőnk alfája és Omegája. . Nehéz vált a kezdet, hiszen alig volt olvasható irodalma a leendő új világnak. Nehéz volt hozzájutni az ilyen forrásokhoz. Másoknál talán szerencsésebb voltam, kezembe jutott Vadnay Andor: a Tiszamellékről, tanul­mány az alföldi munkáskérdés- rcl című könyve (kiadva 1900- ban), vagy az Osztályharcok a XIX. században (Wolfner Pál tollábái). Elolvashattam Franz Mehrinigitől a Marx Károly élete című 1925-ben kiadott könyvet, vagy Bébel Életemből 1922-ben napvilág olt látott könyvét. Mind. kettő a Népszava Könyvkereske­dés bátor kiadása. . Szorgalmas kutatás uitlán kövtetikezett a többi. Székfű Gyula Három nemzedéke, Szakszervezet! mozgalom Ma­gyarországon, 1926—1929, a Ma-, gyár őrs zúgj Szakszervezeti Ta­nács Jelentése, a Magyar Gyári- munkásság, szociális helyzetkép (1940), Ágoston Péter: A ma­gyar világi nagybirtok története (1912), Juhász Nagy Sándor: A magyar októberi forradalom története (1945) és a többi. Csupán néhány írá&mú, ame­lyek még inkább fokozták aiz ér­deklődésemét. Ezért fogadtam Lelkes örömmel, hogy 1946 Ja­nuárjától megjelenik a Magyar Kommunista Párt tudományos föiyóiraíta, "bt Társadalmi Szem­le. Elsősorban az értelmiség fo­gadta nagy érdeklődéssel. Ha­vonta vántj és olvasott folyóirat volt eiz áranál is inkább, mert a magyar tudományos élet legki- váióbbjai nyilvániuitalk meg kü­lönböző témájú tanulmányokkal. A szerkesztőbizottság összetétele biztosítéka volt a sizínvanalnak. Fogarasl Béla (főszerkesztő), Ge­ro Ernő, Lukács György, Mód Aladár, Molnár Erik, Révai Jó- zsef, Rudas László. A Munlkás- mozgaloimi-történeti lexikon. Mód Aladárt, az 1946—53 közötti évek­ben a Társadalmi Szemle felelős szerkesztőjeként említi, A Társadalmi Szemle elődje — hasonló címmel — 1931—1933 között jelenít meg, amihez Kecs­kemétnek annál is inkább köze volt,1 mert egyik szerkesztője Molnár Erik volt, aki számos, akkor is nagyon feltűnő és érde­kes cikkel gazdagította a folyó­iratot. (A paraszt az eredeti tő­kefelhalmozás korában, Az ér- téktöbbletrálta a gyáriparban.) A rendőrség ezen a címein is nyil­vántartotta Molnár Eriiket az ak­kori és la későbbi magyar tudo­mányos élet kitűnő polihisztorát. A bevezető cikk utat jelölt a folyóiratnak, de azt lis kifejti, hogy aiz olvasó miit várhat tőle. ,,A folyóirat munkájának úttörő­nek kell lenni... Az elmélet je­lentőségének és iaz eddigi ered­mények ismertetésének munká­jánál összehasonlíthatatlanul fontosabb a marxizmus—leniniz- mus tanításainak magyar viszo­nyokra való alkalmazása és to­vábbfejlesztésé ... Az újjászüle­tett Társadalmi Szemlének egy negyedszázad el nem végzett munkáját keli pótolnia.” A legfontosabb mindenekelőtt az újjáépítés, amélyinek azon­nali telteit Mód Aladár az Újjá­építés gazdaságpolitikája című tanulmánya fogja keretbe. Ki­fosztott, ni-ncstelen az ország. Minden vagyonunk alaposan megdézsmálva. Súlyos feltételei vr.nnalk az újjáépítésnek. A fővá­ros házai 75 százalékban sérül­tek. 45 ezer vagonunkból 7 ezer maradt meg. ötszáz mozdonyt és 104 uszályt nyugatra hurcoltak 168 ezer tonna az elrabolt textil­es bőr anyagok, szerszámgépek, gyógyszerek, posta- és vasúti fel­szerelési anyagok súlya. Mini­mális az 1944 őszi vetések terü­lete. A búza terméseredménye az évi átlagos 22 millió mázsá­val szemben, 1944-ben 6—8 mil­lió volt. A sertésállomány vesz­tesége 70 százalékos. Zsírból egy lír,kosra havonta 0.5 kilogramm jut. s ezen még a napraforgó sem segít. Gondoskodni kellene a tisztviselők nagy tömegéről is, akiknek száma az 1938-as 120 •ezerről 170 ezerre növekedett, azaz több mint az üzemekben munkásként dolgozók száma. Tehát a születő új demokrá­ciának három egymással össze­függő fő kérdést kellett megol­dania: 1. az infláció megféke­zését, 2. a szén és az ipari ter­melés biztosítását, 3. az élelme­zési válság megoldását. Antos István a Pénzügyi ki- bontiakoizás útjait fürkészi, ami­kor kendőzetlenül ír a ma már szinte elképzelhetetlen igazság­ról. ,,Nem volt a piacom áru, a gyárak, az üzletek kifosztva áll­tak ; termelésünk bénán, közle­kedésünk szétzúzva, és így ter­mészetes, hagy a feliszabadulás­kor az infláció újabb hatalmas lökéssel haladt előre, az árak a forgalom megindulásakor az 1944. év végi áraik sokszorosát tetteik ki. .. Az elérhető bevéte­lek a kiadások 5 százalékára sem nyújtottak fedezetet. Mindehhez nem állt más forrás rendelke­zésre, mint a bankóprés.” De azért mindig léptünk elő­re. Felosztottuk a földet, küz­döttünk a politikai és a gazda­sági reakcióval szemben, az ipa­ri termelés beindulásán fáradoz­tunk, megvédi ük rendszerünk kezdeti vívmányait, tisztes — bár niem la várakozásinak megfe­lelő — eredményt értünk el az országgyűlési választásokon (nagy politikai merészség volt a felszabadulás után a nyolcadik hónapbon választást kiírni), dolgoztunk a mumkásegysiég erő­sítésén, szilárdítottuk a Balolda­li Blokkolt. Háttérbe szorítottuk a jobboldali resitaurációs erőket. Megtaláltuk helyünket a nem­zetek között a Szovjetunióval való barátságra építve. Ezen a fundamentumon szerveződött az MKP III. kongresszusa a „Tiéd az ország, magadnak építed” jél- szóval. Az ellenforradalmi idő­szak féléves kényszerű szünete után 1957 májusában indult is­mét a doigmaitizmusltól megtisz­tult folyóirat. Negyven év múl- tám, ismételten olvasva a könyv­tárnyi művet, még jobban felis­merve a jobbító politikai szán­dékot, azt mondjuk: úgy kellett munkánkhoz, mint a mindenna­pi kenyér! A miaga idejében ugyiain tükrözte a politikai vonal­vezetés hibáit, de később levert- kezte azokat, és megújulva, friss, korszerű szellemmel állt a párt­áid íva és 'az egész magyar köz­vélemény rendelkezésére W. D. A csillagászati tél első napján a Szolnoki Galériában nyílt kiál­lítást szelíd márciusi időjárás ajánlgatta a látogatók kegyeibe. Ennek ellenére a két ünnep kö­zött alig-alig tévedt be néző a be­járatot barikádozó állványerdő között. Igaz, az időjáráson kívül nem sok hírverője volt a kiállí­tásnak. Talán a kritikát szánták kedv­csinálónak, és ennek a feladatnak most készségesen eleget is teszek, hiszen rögtön elöljáróban szeret­ném elmondani, hogy a Bács-Kis- kun és a Szolnok megyei művé­szek közös tárlata érdemes meg­tekintésre. A bemutatott anyag változatos, az elmúlt évi kiállítá­sokhoz képest szellemében is nyi-. tottabbnak tűnik. A nyitottság­nak persze megvan a kockázata — a színvonal egyenetlenségé­ben, de ezt a kockázatot érdemes vállalni az összevetés, a megmé­retés kedvéért. A szellemi nyitottság nemcsak abban jelentkezik, hogy a két me­gyéhez szorosabban, vagy lazáb­ban kötődő, országosan is ismert, sőt külföldi művészek is szerepel­nek a tárlaton, ihianem az itt „ho­nos” alkotók művei is azt bizo­nyítják, hogy a hagyományok folytatásának, megújításának sok­féle lehetősége van. Természetesen emelte a .be­mutató színvonalát, hogy a Kecs­keméthez mindinkább vonzódó Kossuth-díjas szobrász, Kiss Ist­ván öt ismert kisplasztikáját ál­lítja ki, különösen a Népmese cí­mű kompozíciója megnyerő, de Ildi című lírai bronzportréja a monumentális munkáiról közis­mert szobrász kivételes kara'kter- érzákéről tanúskodik. Hasonló szá­lak fűzik Szolnokhoz Gyurcsek Ferencet, akinek három kő Har­cosa a magyar szobrászi forma- nyelvtől ugyan eltérő hangot je­lent, de erőteljes tehetségű mű­vész kvalitásos munkája. A szobrászati anyagnál marad­va a szolnoki Nagy István díja­zott kisplasztikái, vagy az ugyan­csak szobrászati díjaTTkapott Ke­rekes Ferenc faszobrai nemcsak a fővárosi pályatársak által meg­szabott mérték szerint mérhetők, hanem az elismerést is igazolják. A kiegyensúlyozott plasztikai anyagból mpg.Pálfy Gusztáv ter­mészeti „italait” tárgyakkal variá­ló kisbronzát, a Csigaszívet és a Kagyló címűt, valamint Szabó László márvány női portréját sze­retném kiemelni. (Kár, hogy szer­kesztési hiba folytán a csak rep­rodukcióikat tartalmazó kataló­gusból ez kimaradt.) Simon Fe­renc ezúttal csupán érmeket állt­FI LM JEGYZET Kék villáin A kék villám — mint sejteni lehet — nem természeti, hanem műszaki csoda. Elsősorban tá­madásra, de ha a szükség úgy kívánja, védekezésre is kikép­zett repülőalkalmatosság, amely úgyszólván tökéletes. Elektroni­kus agya előtt nincs titok, kivéd­hetetlenül megnyílik például a világ bánmely adatbankja. Érzé­kelői a falakon át nemcsak a han­got, hanem az emberi test körvo­nalait is 'közvetítik. Az amerikai gyártmányú Kék villám szakava­tott kezekben még arra is alkal­mas, hogy történeit kerekedhessék köré. Persze, ilyen mértékű töké­letesség vonzata nem lehet egy szürke kis sztori... A Kék villám kormányára egyetlen ember méltó csak, még­pedig az, aki szakmailag és em­berileg pontosan olyan tökéletes, mint a szuperszerkezet technikai­lag. Mint menet közben megtud­juk, a Spielberg Cápa cimű film­jéből ilyen oldaláról is megismert rendőr (Roy Scheider) ismét tö­kéletesen megfelel a szélsőséges ideákban fogalmazó amerikai szó­rakoztatófilmes játékszabályok ­tott ki, és mintha a kiállításon való jelenlét kedvéért szereplésé­nek, művészi rangjához mért színvonalát is háttélbe szorította volna. Kritikai megjegyzésként el kell azt is mondanom, hogy az említett kiegyensúlyozott plasztikai anyag­ból egyedül a turikevei Finta Sán­dor munkáit érzem kilógónak. Nem azért, mert a felsoroltaknál elvonatkoztatottabb formanyel­ven próbál beszélni, hanem, mert ezen a nyelven nemigen szólal meg. A festészet és a plasztika határ- területén vannak Túri Endre és Balanyi Károly Bács-Kiskun me­gyei művészek tűzzománcai. Köz­ismert, hogy a kecskeméti tűzzo­mánc-alkotót elep országos hírű, az alkotótelep eredményeinek „le­szálló javai” jelennek meg azon­ban a két művész zománcképein. Balanyi Károly szitaképei job­bak. A szitakompozíciók említésé­vel a grafikához értünk, amelyek­ben két, „honosítás” alatt álló „szolnoki” művész Ágotha Mar­git és Rékassy Csaba munkái játsszák a főszerepet. Ágotha szí­nes linómetszeteivel méltán ka­pott grafikai díjat. A 'képi lát­vány által és mögött a mesevilág, a színházszerep létforma gazdag gondolati rétegei fejeződnek ki munkáiban. E gondolatgazdag­ságban szemléleti rokonai Rékas­sy rézmetszetei: < más stílusban, más kifejezési eszközökkel, hal­latlan szakmai biztonsággal, és talán iintellektuálisabb áttételek­kel vallanak ezek a lapok az em­beri tudat 'mélyrétegeiről. Merő­ben más grafikai látásmódot .kép­visel az ugyancsak díjazott Klos- sy Irén. Finom tollrajzainak tó­nak. Aki olyan jó rendőr, mint amennyire jó pilóta (természete­sen a sémák szerinti távol-keleti kiképzésnek köszönhetően), az megbízható, lelkiismeretes mun­katárs és barát, annak számára nem lehet probléma, hogy saját és mások életét a film másfél órá­jának minden percében kockára tegye az igazságért. Mindez per­sze meglehetősen fáradságos, üz­letileg viszont még annál is job­ban kifizetődő. nusmeneteivel, a vonalhálók, és - kötegak' mívességável, líraibban, érzelmesebben vall a világról. A festészeti anyag, a korábbi években is megszokottan, színvo­nalában is a legváltozóbb, bár szemléletben ez az anyag is vál­tozatos. Mindenekelőtt két mű­vész — stílusban, felfogásban egy­mással nagyon is rokonítható — munkáit szeretném kiemelni. El­sősorban pályájuk, művészi szám dókáik megvalósításának követ­kezetessége miatt. Fazekas Mag­dolnára és Meggyes Lászlóra gon­dolok. A szemléleti és kifejezés­beli rokonság megakadásában nem szívesen hivatkozom arra, •hogy művészházaspárról van szó, bár kétségtelen, hogy a ket­tő között ok és okozati kapcsolat is létezhet, de mind Fazekas, mind Meggyes önálló művészi szemé­lyiségek. Mindkettőjük munkái­ra a színekben oldódó látványfes­tészet a jellemző. Meggyes kolo- ritja kissé visszafogottabb, sze­mérmesebb. Fazekas Magda fes­tészete látomásosabb, formailag is átírtabb, bár Éva című portré­ján mintha Meggyes képei meg­jelenítéséhez jobban közeledne. Meggyes legutóbbi korszakának jó átlagszínvonalát bizonyítják a bemutatott munkák, bár e kor­szak legkvalitásosabb művei ez­úttal nem szerepelnek a tárlaton. Változatlanul jelentős művész­ként fémjelzik Berényi Ferencet a kiállításon bemutatott képei, bár már többször megcsodált alkotá­sokról van 6zó, és a kis képek ha­tását gyöngíti az a rendezési fel­fogás, amely egymástól elszakít­va (sőt emeletnyi távolságban) mutatja be a munkákat. Míg Berényi a kis méretekben monumentális, Baranyó Sándor A szuperrendőr a szupergép se­gítségével rájön egy olyan politi­kai gyilkosságra, amelyhez hason­lóval minden valamirevaló szóra­koztató filmben találkozhatunk. Azok sem egészen eredetinek ha­tó fordulatok, melyeknek lég­szűrőn gat ottabb perceiben a fő­hőst a nyilvánosság védelmére bízzák, mint ahogyan azok sem, amelyekben az életért és az igaz­ságért azonos ellenféllel kell meg­küzdenie. nagyobb képei harsány, erőteljes pasztózusságukkal hívják fel ma­gukra a figyelmet. Tanulságosak képei a külföldi vendégművész, Serge Delaveau munkáival ösz- szevetve is. Az azonos motívum Delaveaunál az egzotikus té­mát jelenti, ezt Chiovini párás ko- loritját a fauvokéval ötvözött szín­világgal jeleníti meg, szinte az idős mester képi kiyágásaival azonos nézőpontból. Látszólag Delaveau a színesebb, de Baranyó vízparti képei a fesitőileg erőtel­jesebbek. A rendezéstől szerencsés ellenpontozás volt a két művész munkáinak nyilvánvaló szem­besítése. Kár, hogy a rendező neve sehol sincs feltüntetve, ment munkájá­ról lenne néhány dicsérő és kriti­kai megjegyzésem. A kiállítás, rendezésében látható ellenpon­tozásra törekedett, és ezáltal nem­egyszer érdekes összefüggéseket tudott földeríteni a művek kö­zött. Ez az eredmény viszont olyan áldozattal járt, hogy egy-egy mű­vész munkáit egymástól viszony­lag nagy távolságra tudta csak bemutatni. A földszinti nagyterem két szemben levő fala feielgetett egymásnak, párbeszédüket azon­ban, a köztük levő nagy távol­ság miatt, a nézők csak nehezen tudják követni. Így talán szeren­csésebb lett volna egy-egy falon belül megteremtenie a szándéka szerinti összefüggéseket. Rideg Gábor A Szolnoki Galériában február 9-ig látható téli tárlat anyagával Bács-Kiskun megyében, Baján is’ találkozhattak már a művészet­barátok. az elmúlt esztendő vé­gén. « Életben maradni A hónap zenés-táncos produk­cióját három olyan név fémjelzi, melyek közül az esetek többségé­ben egy is elég az üzleti sikerhez. Sylvester Stallone ezúttal írója és rendezője annak a filmnek, mely­ben Stallone sikersztoriját John Travolta adja elő, ezúttal persze táncban elbeszélve. Mindehhez a Bee Gees együttes szolgáltatja a zenét, melynek alkalmanként vagyonokat is áldozni kész mened­zsere; Robert Stigwood azonos az­zal a filmproducerrel, aki annak idején fantáziát látott például a Jézus Krisztus szupersztár létre­hozásában. Travolta és a Gibbs- fivérek már előzőleg is részt vet­tek egy Stigwood által finanszíro­zott sikeres vállalkozásban: az 1978-ban bemutatott Szombat esti láz volt a kommersz zenés­filmek listáján az első, mely ga­rantáltan népszerűséget és pénzt biztosított a produkció imént már felsorolt minden résztvevőjé­nek. Ez a film teremtette meg Travoltát, a sztárt. Eszközeiben azonban — előző filmjével ellen­tétben csak a professzionizmusra hagyatkozik. Az események közép­pontjában egy készülő show-mű- sor áll, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a tánckari epizodista, Tony Manero sztárrá váljék a Brodwayn. Károlyi Júlia # Jelenet a Kék villám című filmből. MI LEGYEN A GYEREK? A minap azzal állított haza a gyerek, hogy pályát kell választania. Az iskolában mondták neki. ö úgy gondolta, hogy a Fradi-pá­lyát választja, én azonban igyekeztem lebeszél­ni róla. Képzeljék el, hogy nézne ki ez a vörös­hajú gyerek zöld-fehérben! Az első meccsen el­keresztelnék nacionalistának. Hát még így, hogy a színeket is keveri... Hiányzik ez nekem? No ugye? A két ballábával akár videotonos lehet­ne, sőt, ha jól meggondolom, bekerülhetne a Pécs első csapatába is ... A feleségem megvétózta a dolgot, ö ugyanis szakszervezeti bizalmi. Most választották meg az ősszel. Olvasta a jogköri listában, hogy joga van hozzá. A hivatalban persze csak bólogat, de itt­hon rögtön megvétózza a határozataimat. Mond­tam is neki, hogy „jól van, édes anyukám, ak­kor mondd meg te, milyen pályát válasszon a gyerek!” Azt válaszolta erre, hogy szerinte a legjobb a korcsolyapálya. Igaz, hogy egy kicsit csúszós, de csak a téli hónapokban kell óvatos­nak lennie, nem úgy mint például egy vállalati igazgatónak, aki bármikor elcsúszhat egy banán­héjon. Banán... lassan már azt is elfelejtem, hogy néz ki... De felocsúdtam filozófiai töprengé­seimből, s eképp nyilatkoztam: — Hja — mondtam mély bölcsességgel —, minden hadnagy a zsebében hordja a maga ba­nánját. Csak az nem mindegy, hová csúszik raj­ta. Épp a múlt héten hallottam, hogy egy mi­nisztériumi osztályvezetőt ki akartak nevezni büntetésből egy nagyvállalat vezérigazgatójának. Szerencsére betöltötte az ötvenötödik évét, így aztán villámgyorsan kérte a nyugdíjazását. De hol van még a mi gyerekünk a nyugdíjhoz? Es végül is mivé legyen hát ez a szerencsétlen gye­rek? — Favágó — mondta a feleségem —, vagy maszek esztergályos ... — Ugyan, édesem! — pirítottam rá érces han­gon. — Láthattad a tévében, hogy ahhoz legalább két diploma kell. Miből tartod el a fiad még tizenöt évig? — Ez igaz — bólintott rá a nejem szomorúan — most emelkedett a savanyú uborka ára is... aztán felcsillant a szeme, mint Archimedesé, amikor a fejére pottyant az a bizonyos alma. — Legyen burgonyafelvásárló! Annyi krumpli ter­mett az idén, hogy azt sem tudjuk, mit kezd­jünk vele. — Hehe — mosolyodtam el hangosan a fölfe­dezésén — jövőre meg munkanélküli lesz, mert egy fia krumplit nem tesznek a földbe... Így volt ez a káposztával is. — Csak nem adjuk ablakpucolónak...? — morfondírozott tovább életem párja. — Arra mérget vehetsz — morogtam —, mert az a pálya is évtizedekre le van kötve a két- három diplomások számára. Amint így töprengtünk, emésztettük magun­kat, egyszer> csőik nagy bölcsen megszólalt a gye­rek. — Ha már a Fradiba nem engedtek, végső elkeseredésemben elmegyek közgazdásznak. Nagyon dühös lettem erre a pimaszságra, és azonnal kitagadtam. — Ha ezt a csúfságot megteszed velünk, nem vagy többé az én gyerekem! — mondtam őszinte felháborodással. — Nem tűrhetem, hogy úton- útfélen rossz lánynak nevezzék az édesanyá­dat!... T. Ágoston László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom