Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-14 / 293. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM MŰVÉSZET BODOR MIKLÓS NAPTÁRA PINTER LAJOS RÁDNOTI-DÍJA I _____ D ecember: A Bak hava ,.Délben ezüst telihold a nap és csak sejlik az égen.” (Rad­nóti Miklós) t Mire ügyeljünk? A Radnóti-díj három idei kitüntetettje (közül az egyik kecskeméti: Pintér Lajos költő, a Forrás szerkesztője kapta az elismerést. A Rad­nóti Mikl'ós-emlákbizottság 1985-ben nyolcadszorr|a ítélte oda díjait, három kategóriában a kortárs költészet rangos képviselőinek. Az élet­műdíjat az elsők között Juhász Ferenc, Nagy László, Kormos István kapta — idén Kalász Mártom. Az első kötetesek közül most Csajka Gábor Ciprián részesült az elismerésben. A „középnemzedék” költői díját az alapításkor Buda Ferenc kaipta — e kategóriában jutalmaz­ták az idén Pintér Lajos költői teljesítményét. — Európai diákdal című köte­tére két éve József Attila-díjat kapott. Hozzáteszem azt is: fia­talként. A Radnóti-díj, amely a szakma elismerése, a Didergő ün­nep című könyvének honorálása — az élénk kritikai visszhang ezt mintegy előlegezie is, hiszen a kötet egyöntetűbb, mint a ko­rábbiak. — Az elszánás benne valóban talán egysodrásúbb. Amikor e könyvet a megjelenés után újra- olvastam, szinte meghökkentem, milyen pőre, milyen védetlen benne a költői egyéniség. Készü­lő újabb verseskönyvem többol­dalúnak, kísérletezőbbnek mu­B PINTÉR LAJOS , tat. Ez szinte véletlen, de szán­dékom szerint való. — A Didergő ünnep kritikusai között akadtak, akik kihasznál­ták ezt a védetlenséget, és bí­rálták az erős társadalmi kötő­dést, töltést. — Nem, ezt- nem adom fel, mégsem. A váltás azt szolgálhat­ja majd, hogy még jobban köze­lítsek jellemző önmagamhoz. Ezért is választottam az új kötetnek ezt a címet: Kézjegy. — Több értelmű címnek hang­zik. Mindenesetre, amíg az Eu­rópai diákdal szerzőjét — a cím­ből is — eleve fiatalnak sejthet­tem, a Kézjegy már felnőttre Radnóti ólomarca előtt Gyönge vagyok, hullnak könnyeim, pedig ne omolják földre itt, ha megbuníkóaniak az álmok! Hívj csak — én is fölálllök, szólj rám, én is fölkelek; de biztass'legalább:-minket várnák, s nem vethet senki gáncsot -a szökő (tisztaságnak. Mondd — igaz, hogy kiabálással, bicskát üíázító Malrázslással, menekítő önikorbácsolássai vagy úszva az árral jutnánk csiak valamerre? Igaz, hogy aki másért SZÓM, életéit szántja föl! ékével; önmlagát élteti meg sióval? Ajtót nyit az a rontásoknak, házába kínok tántorognak, tarkóját' festik sárrál, vérrel, célozzák semmi-reménnyel? Jaj, most ilátom, a te arcod kín nem sebzi: örökít könnyet, de szívünket óllomcsödákkal megedzi. Aiz 1985. évi Radnóti- díjas: Pintér Lajos. Az átadás pillanata. utaló, hisz kiforrott, végleges kézjegye a felnőttnek van. A vá­lasztáson egyébként nem csodál­kozom, mert illő, hogy harmincon felül, kétgyerekes családapaként a költőt is felnőttnek tartsák. — Így igaz. A felnőttséget, a köl­tői nagykorúságot azért is fon­tosnak tartom, mert irodalmun­kat fenyegeti a gyermekkorban felejtőzés. Ügy látom és tapasz­talom, hogy az én nemzedékem még nem kapja meg a felnőtti mivoltának kijáró társadalmi és irodalmi szerepet — márpedig ebből a felemás állapotból ki kell lépni. A felnőttség felelősségével és társadalmi jogkörével. Esszé­kötetemben, amelyet szintén át­adtam a kiadónak, a próza nyel­vén részletesen szólok ezekről a kérdésekről is. — Mai beszélgetésünk apropó­ja a Radnóti-díj. Milyen hangu­latú volt az átadás? — Ünnepélyességét az adta, hogy költőkollégáim gyűrűjében vehéttem át a díjat. — És most? Megváltoztak a napjai ? — Nem. Ezen kívül nem sza­bad túl nagy jelentőséget tulaj­donítani a díjnak. — És Radnóti Miklósnak? Mi­lyen kötelezettségeket érez együtt- járónak a díjjal? Mit jelent ma Radnóti? — Több mint tíz évvel ezelőtt írt versemben ezt így fogalmaz­tam: „de biztass legalább: min­ket várnak”. Ha ma nem is szó szerint ugyanígy mondanám, de ugyanezt. A mi nemzedékünknek: is helye van a társadalomban. A versnek egyébként az a címe: Radnóti ólomarca előtt, önma­gában paradoxon az ' „ólomarc” kifejezés használata: a puskago­lyó van ólomból, amiben erő la­kozik, de szobrot nem csinálnak belőle. Az én Radnótim arca mégis puskagolyóból lett, azt jel­képezvén, hogy az erőt, az ólom erejét nem a puskában, nem a puskák oldalán látom, hanem épp ellenkezőleg. Az emberségben, a költőiségben. A humánum olda­lán. Számomra ez is jelenti Rad­nóti időszerűségét. — Ez is? Mi még? — Az értelmiségi lét. Radnóti tökéletes viselkedési mintát adott: mindenek ellenére értelmiségi maradt. Az értelmét vesztett vi­lágban is megőrizte az értelem méltóságát, társadalmi küldeté­sét. Ez számomra azért fontos, mert ma,; más történelmi hely­zetben sajnos megfigyelhető az értelmiség — más jellegű — ön­feladása. Jól látható presztízs­vesztése, morális amortizációja, egyáltalán: az értelmiségi szerep válsága. Radnóti Miklós a mun­katáborban is képes volt megma­radni önmagának: tanárnak, köl­tőnek, embernek. Ebben a ma­gát, a társadalmi küldetését föl nem adó, meg nem tagadó értel­miségi máig érvényes példáját látom. Hogy az értelmiség le­gyen példát mutató, példát adó értelmiség. Erre kell ügyelnünk. Ballal József FEHÉR FOLTOK FELSZÁMOLÁSA A közművelődési alap forintjai Az utóbbi hetekben tetemesen megnőtt az Országos Köz- művelődési Tanács postája. Kendre érkeztek a pályázatok a legkülönbözőbb művelődési intézményektől, szervezetektől, egyesületektől azzal a céllal, hogy megnyerjék elképzeléseik­hez az országos közművelődési alap anyagi támogatását. Az OKT pár éves jól bevált gyakorlatához híven az idén is irány­elveket tett közzé, s ezekben a video-, illetve a számítástech­nikának a művelődésben betöltendő szerepére, valamint a városok és környékük, a körzetek művelődési intézményei­nek összehangolt tevékenységére hívta fel a figyelmet. A pá­lyázati igények ezúttal is meghaladják a közművelődési alap pénzügyi kereteit, összességében mégis örvendetes a nagy érdeklődés, mert azt jelzi, hogy a szakemberek fontosnak íté­lik a korszerű technika közösségteremtő, közművelődési le­hetőségeit, másrészt azt, hogy az egymástól gyakran elszige­telten működő, anyagi és szakmai gondokkal küszködő kis művelődési otthonok együttműködésével megsokszorozható enki sem tudta, ki fia­borja, s rúi.cor került a rozsdától ótvaros olaj- , szállító uszályra. Tar­tozék volt, egy soha 'számba nem vett tétel, nem több, mint egy csörlő, vagy kötélbak. Ha éhes volt, enni kapott ,a szánalmas ma­radékokból; ,ielnyűtt, olajfoltos göncöket az egymást rapszodiku­san váltó személyzettől l— ennyi­ből állt embervolta. Ha ,telerak­ták ócska bádogtányérját, kezet csókolt az adományozónak, fur­csa i bakugrásokkal végigszö- kellt a csúszós acéllemezeken s a hajó orrában lévő odújába húzód­va két kézzel tömte magába az ételt. Egyik reggel aztán teljesen vá­ratlanul új váltás érkezett, élü­kön egybenyakú, malacszemű emberrel, az új kormányossal. Fonnyadt, riadttekintetű nő, meg egy ötévesforma kislány lépke­dett a ;sor végén. „Mozogjatok!!” — röffent rájuk a férfi, és egy mocskos kendővel megtörölte tar­kóját. A kislány .felszaladt a kor­mányoskommandó lépcsőjén, hosszú hajába belekapott a friss dunai .szél. A bolond egy rekesz mögül bámult rá, tmegmagyaráz­hatatlan melegség kúszott végig testén, kitágult pupillákkal itta magába a látványt. Tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, a gyerek arcára riadt csodálkozás ült ki, szája elé kapta kezét. Kemény napok következtek. Naponta többször fordult az uszállyal az erőlködő kis boxer- hajó a finomító és az elosztóállo­más között. Az emberek mogor­ván >tették a dolgukat, esténként elmaradtak a közös sörözések, ha­mar elcsendesedett minden és pz uszály felfúvódott, döglött hal­ként himbálózott a \sötét vízen. Egyik este a bolond előbújt vackából, .végigosont a sötét fe­délzeten, s megállt a ,kormányos­lakás ajtajánál, bádogtányérját nekikoccantotta az üvegnek és várt. Éhes volt, pokolian éhes, már napok óta tengődött a ron­gyaiba rejtett kenyérdarabokon, a szemetesvödrök lázáros kincsein: almacsutkákon, konzervmaradé- kokon. Az éhség újra meg újra belemart hasába, arcán fájdalmas fintorok futkároztak. Keményebben zörgetett. A kislány nyitott ajtót, s amint meglátta a bolondot, a félelemtől apró sikkanás bukott iki száján. — A kurva anyádat! — rob­bant ki az ajtón, félresodorva a kislányt a kormányos, és már ütött is. A bolondot váratlanul érte a támadás, tányért tartó ke­zét ösztönszerűen az arca elé kapta. Ez némiképpen lefékezte az ütés erejét, de a kormányos megdühödött az öklébe harapó fájdalomtól. , Felüvöltött s , elő­rerúgott. Émelyítő fájdalom ha­sított a bolond ágyékába, .térdre roskadt, miközben pörölyként zuhogtak arcára az ökölcsapások. Nem védekezett, csak a szemébe csörgő vért törülte le kabátujjá­val, aztán már azt sem érezte, hogy mint egy rongycsomót, vé­gigvonszolják a fedélzeten s egy durva rántással megnyílik alat­ta az odú csapóajtaja. Reggelig hevert, felváltva az álom és a fájdalom kábulatában. A meredek vaslépcső felszaggat­ta fejbőrét, apró vércsík indult el a haja tövénél s végigfolyt a homlokán. Nehezen mozdult, kín­lódva emelte fel fejét, majd a lócába kapaszkodva feltérdelt. Léptek zaját hallotta la feje fö­lött, félelmében összegörnyedt, remegve hdllgatózott. A csend az­tán kissé felbátorította, felka­paszkodott a vaslépcsőrt, s eről­ködve ikinyitotta a csapóajtót. A nyílás mellett egy tálkában enni­valót talált, örömében felhorkant és zabálni kezdett, szinte nem fis rágott, ádámcsutkája fel-alá járt, ahogy erőlködve nyelte az ételt. Hirtelen felnézett. Az egyik csörlő mögött meglátta a kislányt. Elvigyorodott, kezével diadalma­san meglengette a már üres edényt. A kislány megértette a mozdulatból sugárzó , hálát, de nem lépett közelebb. — Baba ... — motyogta a bo­lond — Pici baba ... Ettől a naptól kezdve valami furcsa híd feszült a bolond és a kislány között. Pilléreit , jórészt a rendszeresen odakészített enni­való alkotta, de a bolond számá­ra az igazi kincset mégiscsak az a fénykép jelentette, melyet egyik alkalommal a tányérja mellett talált. Rossz minőségű amatőrkép volt: a kislányt egy karácsonyfa alatt ábrázolta, kezében hatalmas játékmackóval. Naponta többször is elővette kabátja belsejéből, pá­rás szemekkel nézegette, arcához simította a fényes papírdarabot. „Baba ... Pici baba...” — mor­mogta ilyenkor. Fagytól kopogós , reggelekkel búcsúzott az ősz. A szivattyúk csapja szinte égette az emberek kezét. Ölomszínűre váltott a fo­lyó, kifakultak a parti erdők s a látóhatár szélén hófelhők ágas­kodtak. Aznapra már majdnem végeztek a munkával az uszályon, amikor a baj megtörtént. ' Egy villanás volt csak az egész, nem több, mégis, mintha órákig tar­tott volna ez az egyetlen, ször­nyű pillanat. A kislány alatt, aki az egyik olajrekeszen üldögélt, kinyílt a rosszul rögzített zárófedél...! Mohó csobbanással nyílt meg alatta az opáltükör, ruhája pil­langóként terült szét a felszínen, s a nyíláshoz ugró férfiak tehe­tetlenül nézték vergődését, sze­mükben rémület. Hirtelen artiku- látlan üvöltés hangzott, s a bo­lond szinte belerobbant a nyílás körül feketéllő embercsoportba. Mielőtt, bárki megakadályozhat­ta volna, félresodort mindenkit s átvetette magát a nyíláson. Először megrémült az arcába csa­pó olajtól, aztán bal kezével va­lóságos örvényt kavart a zöldes­szürke 1lében, jobbjával pedig ki­emelte a kislány testét. Kötél csa­pódott elé, megragadta és felné­zett. Iszonyattól eltorzult arcok meredtek rá a nyílásban, köztük a kormányosé. Aztán felhúzták őket és vala­ki kitépte a kislányt la kezéből ,és átfutottak vele a keskeny pallón a parti épületbe. A bolondot a fedélzetre fektették, az\egyik mat­róz rongycsomót tolt a feje alá. öklendezni kezdett, teste görcs­be rándult. Futva jöttek egy úas- létrával, í ráhengerítették. „A partra!” — kiáltotta egy hang. Egymás mellett feküdtek. A kormányos kezét arcába temetve támaszkodott a falnak. — Mindjárt itt lesznek! — szóltak be az ajtón. Sziréna ( vijjogása hallatszott, csikorogva fékezett a kocsi a ház előtt. Fehérköpenyes alakok ug­ráltak ki belőle, köszönés nélkül rontottak a szobába, sietős ke­zekkel vétkőztették le a bolondot és a kislányt. Csípős alkoholszag árasztotta el a szobát, amint ha­talmas vattacsomókkal mosták ki a pórusokjba ivódott olajat. — Ugye ... ugye megmarad? — lépett hozzájuk a kormányos. — iMaga az apja? ‘— intett a kislány felé az egyik. — Igen... — nyögte a kor­mányos rekedten. — Megmarad. De úgy látom, ez nem magán múlott. Mindenki a bolondra nézett. Kinyitotta szemét, erőlködve sut­togott valamit, de a közelében ál­lók is alig tudták kivenni, mit mond. — Baba ... Pici baba ... — és könnyek ültek szemében. Kivitték a kocsihoz ,a hordágya- kat. — Indulás! — mondta az orvos. — 'Azt meg égessék el! — muta­. tott a kupacba rakott ruhákra. Az egyik ember felnyalábolta és kivitte a bűzös csomót. Gyu­fát vett elő, ,de félúton megállt a keze. Előhúzta a bolond szakado­zott kabátját, kiforgatta zsebeit, V aztán a hasadt bélésben valami keményre tapintott, i Egy fénykép volt valamikor, de az olaj leoldotta az emulzió nagy részét s furcsamód csak egy el­mosódott karácsonyfaág látszott rajta. A férfi szemöldöke kérdőn felszaladt, -megvonta vállát és a papírdarabot visszatette a ru­hákra. Lángolni kezdett a tűz. A kép szélei lassan felpenderültek s pillanatok múltán csak egy szür­ke hamucsomó maradt belőle, amit egy kormos lángnyelv ma­gával ragadott és szerteszórt a levegőben. az erő. Háromszáz lakóklub A kormány 1974-ben hozta lét­re egyik bizottságaként az Orszá­gos Közművelődési Tanácsot, és az országos közművelődési ala­pot, ez utóbbi feladatául adva, hogy támogassa a központi szán­dékok érvényre jutását, karolja fel és segítse elterjeszteni a prog­resszív tartalmú közművelődési kísérletet, az újszerű formákat. A pénzügyi alap megteremtésével tehát nemcsak az erkölcsi, a szakmai, hanem az anyagi támo­gatásra is mód adódott, s erre nagy szükség is volt. Az intézmé­nyek költségvetése ugyanis az idő tájt is meglehetősen szűkös volt, és még inkább az napjainkban. Ám az alap sem adhatta számlá­latlanul a forintjait, az évenkén­ti 70—100 millió forint mindig kevesebb vollt a kelleténél, jó né­hány érdemleges pályázatra az in­dokoltnál kevesebb jutott, de na­gyon sok kísérlet és kulturális vállalkozás jutott révbe általa. Az OKT-nál az egyik legsikeresebb akcióként a lakótelepi klubhálózat megteremtését említik. Viszony­lag gyorsan felismerték, hogy a közművelődés fehér foltjai or­szágszerte a gombamód szaporodó lakótelepek, s ha már méltó mű­velődési központok a pénzhiány miatt nem épültek, valamilyen átmeneti megoldást kellett keres­ni. A lakóklubok — melyekből ma már mintegy 300 működik Buda­pesten és nagyvárosainkban — ebbe a koncepcióba illeszkednek bele, és kissé már túl is mutatnak önmagukon. A mai igényeknek megfelelő, meghitt hangulatú kis­közösségekké váltak, és sok he­lyütt olyan lelkes hivatásos és amatőr népművelőket vonzottak magukhoz, akikre a későbbiekben is építeni lehet. Falusi könyvtárak Ugyancsak az országos közmű­velődési alap támogatásával épült ki országszerte sok helyütt a te­lepülések könyvtári ellátó rend­szere. A falusi bibliotékák példá­ul évek óta küszködnek, hogy szerény költségvetésükből fris­sítsék, gazdagítsák könyvespol­caikat, az emelkedő könyvárak azonban ezt a törekvést nehezítik. De mindettől függetlenül is fel­merült néhány éve, hogy nem len- ne-e célszerűbb az egymástól függetlenül és egymással párhu­zamosan futó vonalakat valahol egy pontban összehozni, az újabb beszerzéseket egyesíteni, afféle tápraktárakban, ahol ki-ki biztos megtalálja az olvasói által kért könyveket. Ma már a követendő példák sorakoznak. Napjainkban vannak kialaku­lóban hasonló céllal — főleg a kistelepülések igényesebb műve- velődését, szórakozását szolgá­landó — az úgynevezett műsor­ellátó központok. Ezek többnyi­re megyei művelődési házakhoz kapcsolódnak, és arra vállalkoz­nak, hogy ízléses, színvonalas műsorokat szervezzenek és köz­vetítsenek a falvakba, a közsé­gekbe — elfogadható áron. Bevon­ják ebbe a helyi művészeket és az elismert, népszerű amatőr együtteseket is; az első tapaszta­latok, például Vas vagy Komá­rom megyében, kedvezőek. A cé­lok között nem utolsó, hogy a fa­lusi, gyakran félállású, szakmai­lag kevéssé felkészült művelődési­otthon-igazgatókat megszabadít­sák a sekélyes műsort drágán adó hakniforigádoktól. Az évtizedes tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az érdekes és tartalmas programok becsalogat­ják a közönséget a művelődési intézményekbe, s egy-két éve nagy vonzerőnek bizonyul, főleg a fia­talok számára a video és a szá­mítógép. Az OKT már az idei pá­lyázatokat megelőzően is közre­működött ezeknek az eszközök­nek és a hozzájuk való műsorok­nak, a szoftvereknek az elterjesz­tésében. Ezideig a közművelődési alap támogatásával nem keve­sebb, mint 400 videokészülék ju­tott el a művelődési intézmények­be, és ez a nagyon is kézzelfog­ható támogatás folytatódik a jövő esztendőben is. Az újabb pályázatok, beküldési határideje: 1986. február. Építés és felújítás Változatlanul feladatának te­kinti az OKT a közművelődési célú beruházások segítését is. Aligha épült volna fel jónéhány intézmény az alap közreműködé­se nélkül. A beruházási pályáza­tok elbírálásánál a fő szempont mindig is a „fehér foltok” gond­jainak enyhítése volt, az ma is, emellett azonban előnyben ré­szesítették az olyan építési ter­veket, amelyek a korszerűbb köz- művelődést kívánták szolgálni. A siker reményében pályázhattak például az olyan falvak, városok, ahol a korábban épült nagyter­mes művelődési házat emberi lép­tékűvé kívánták átalakítani, ahol kistermekben, klubszobákban, szakköri helyiségekben képzel­ték el a jövőt, csak éppen kisebb- nagyobb mennyiségben a pénz hiányzott. Az alap arra sohasem vállalkozott, hogy maga vállalja át teljes egészében a helyi taná­csok, alkalmasint a vállalatok fel­adatát, benne azonban a jó szán­dék, a helyi társadalmi összefo­gás rendszerint partnerre talált. Olykor a pályázaton elnyert ösz- szeg adta meg a bázisát a későb­bi lakossági, vállalati felajánlá­soknak. Mindez a most befejeződő terv­időszakra is jellemző volt, azzal a különbséggel, hogy a segítés főleg a felújításokhoz kapcsolódó rekonstrukciókra, bővítésekre irányult. Nem is elsősorban anya­gi okokból ugyanis az e célra for­dítható évi 30—50 millió forint a nehezebb gazdasági helyzetben sem csökkent (igaz, nem is emel­kedett.) Bebizonyosodni látszik azonban, hogy a felújítások, re­konstrukciók révén gyakran mi­nőségileg is új értékek jönnek létre. Deregán Gábor CSAPAI LAJOS A bolond

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom