Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-09 / 288. szám

1985. december 9. • PETŐFI NÉPE • 5

HIÁNYZIK A SZAKMAI SEGÍTSÉG

,,Műfordítóként valami többletet adhatok...”

M

i volt Révfy Tivadar műfordítói pályájának első lépcsőfoka?

— A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem francia—német szaka, ahol 1961-ben kaptam diplomát. Nehéz időszákban, az 1956 utáni konszolidáció légkörében tanultunk — jellemző, hogy hivatalosan akkor még a nyelvszakos egyetemisták számára sem volt külföldi továbbképzés. Az én személyes szerencsém, hogy idegenvezetést vállalva, ennek ellenére kijuthattam az NDK-ba. Meg kell jegyeznem, hogy az egyetemre sem volt egyszerű bekerülni; nekem például nem is sikerült azonnal. Egy gyárban dolgoztam, amikor — 1957 februárjában — külön kérvény alapján, behívtak a disszidáltak üresen maradt helyére. Végül is tanévvesztés nélkül tehettem vizsgát. A francia irodalom érdekelt a kezdetektől fogva, s különös szerencsémnek tartom, hogy az egyetemen még tanított engem Eckhardt Sándor és Gyergyai Albert, utóbbi, első fordításaimat elolvasva, biztatott. A bemutatkozásra mégis 1969-ig kellett várnom — akkor jelent meg nyomtatásban egy francia szerzőktől származó tanulmánykötet, amelyben egy írást én ültettem át magyarra.

— Ml volt ez az írás?

•*- Michael Bútor tanulmánya 'Marcel Proustről. Ezt az alig 13 oldalt máig a legnehezebb feladatnak tartom. Bútor stílusa egyébként sem könnyű, ráadásul pedig Pro us tró 1 Proust stílusában írt — kemény munkával sikerült megfelelően csengő magyar szöveggé formálnom az esszét. Ennek ellenére, ha ma kézbe veszem, bizony háromszor- négyszer is el kell olvasnom egy- egy mondatát, annyira bonyolult ... Mindenesetre ennek köszönhetem, hogy megkaptam a következő megbízást, éspedig a francia Pen Club elnökének, Armand Lanoux-nak a Maupassantról írt 600 oldalas tanulmányának lefordítására. Ezt tekintem főművemnek. Érdekes műfaj: csevegő stílus, korabeli sajtótudósításokkal fűszerezve, regényesített történettel — élvezet volt dolgozni rajta.

— Nem kifejezetten jellemző, hogy a fordító vidéken él. On milyen hatását érzi ennek?

— Mivel előnye nincs, csak a hátrányát érezhetem. Egy Baján élő műfordító elég elszigetelt — nehezebb tartani a kapcsolatot a kiadóval, időt rabló hónapokba telik intézményközi csere keretében megszerezni egy-egy hiányzó szakkönyvet. Az én helyzetem ráadásul még különlegesebb az átlagosnál, hiszen magam nem írok, „csak” fordítok, s mert a fordítóknak nincs külön szövetségük, a Magyar írók Szövetségének sem vagyok tagja. Nem a tagsági viszony hiányzik, hanem a szakmai segítség és a szakma intézményesített érdekképviselete, amire Baján — e szempontból nézve: a világ végén — sokszoros szükségem lenne. Egyáltalán nem tartom kielégítőnek azt, hogy gyakorlatilag semmiféle lehetőségem sincs szakmai megbeszélésre — mert nincsenek szakmai megbeszélések sem, de ha lennének, Bajáról aligha lenne módom aktívan részt venni bennük.

— Marad tehát a munka. Hogyan váltott át a franciáról angolra?

— Lcunoux után — gondolom: jutalmul és pihentetésül — egy Georges Simenon-kötet következett, a Maigret és a pádon üldögélő ember. Azután azonban világosan a tudomásomra hozták, hogy egyszerűbb megtalálni egy pesti fordítót, mint kapcsolatot találni Bajával. Áttértem tehát az angolra és az oroszra. Az egyetemen már tanultam angolul, s utána is hol abbahagytam, hol folytattam — az az igazság, hogy a nyelvet ma sem nagyon beszélem, persze a fordításhoz ez nem is elsőrendűen szükséges. Van aztán egy oroszból készített, megjelenés előtt álló fordításom is: Csehov-tanulmány, de ne kérdezze, mikor olvashatja, mert én már két éve nem kérdezem a kiadótól: 1981-ben adtam le az én részemet.

— Hivatalos statisztikák aligha készültek Imég, ám személyes tapasztalatból mondhatom, hogy szépen fogy a Cornelius Ryan- kötet a „D"-napról. Ez könnyű vagy ,nehéz munka volt?

— Nekem azért is izgalmas, mert korábban nem mélyedtem el a hadtörténetben, amire most rákényszerültem. Találni a fordításban új magyar kifejezést is; a légideszant helyett például ezt: légiszállítású. Aki egyébkénit eddig elolvasta, az mind elragadtatással nyilatkozott a könyvről; hallom, hogy akad, aki éjjel háromig olvasta — de ez, természetesen, nem az én érdemem, hanem Cornelius Ryané, én csak visszaadni próbáltam stílusát.

— A szakma értékítélete természetesen |nem pénzcentrikus, de egy kívülálló számára az adna e munka értékéről pontos képet, ha elárulná, mennyit kapott a fordításért.

— A műfordítás az anyagi megbecsülés hiánya miatt került a mai, nem irigylésre méltó helyzetébe: csak a megszállottak vállalják, de megélni ebből nem lehet. Emiatt máris hat a kontraszelekció, és csökken a nyelvtudó emberek száma. Ami konkrétan a kérdését illeti; 1983-ban, októberben kaptam meg a kéziratot és 1984 április végén adtam le. Minden estém, szombatom és vasárnapom ezzel telt — a fizetésem pedig 20 ezer forint, ami lehetséges, hogy tekintélyesnek tűnő ösz- szeg. Mondhattam volna azonban úgy is: havi háromezerért fordítottam le a könyvet — és ez már nem egészen ugyanúgy hangzik. De nem szeretném, hogy azt higgye: minden a pénz. Fontos, de nem minden. Az én számomra az a tudat ad erkölcsi elégtételt, hogy műfordítóként valami többletet adhatok, mint nyelvtanár. Nekem ez a legfontosabb.

Bállá! József

OLVASÓNAPLÓ

Cornelius Ryan: A leghosszabb nap

A Téli könyvvásár igazi szenzációja Cornelius Ryan A leghosszabb nap című kötete. A témyregény az OverLord-hadmű- velet — a szövetségesek normandiai patraszállásának — első 24 óráját meséli el. Nem hadtörténeti elemzés, de értékéről sokat mond, hogy a hadtörténet is elemzi: Ránki György A második világháború története című munkájában több helyütt forrásként idézi Cornelius Ryant. Nehezen is lehetne elvitatni az egykori haditudósító érdemeit. Ezrekkel beszélt az 1944. június 6-i „D”-nap résztvevői közül, s tudott meg tőlük olyan — emberi — részleiteket, amelyeket egyetlen hadtörténet sem tart említésre méltónak. Mire gondolt a tizedes a csónakban? Hogyan magyarázható, hogy a tekintélyes lap keresztrej tvény-ro- vatában különös módon a megfejtendő szöveg a gigalntikus hadművelet legtitkosabb kódszavait tartalmazza? A hadtörténeti munkák számokkal operálnak: ennyi az egyik oldal, annyi a másik. E számok azonban mindörökre felfoghatatlanok —, mert hiszen csak számok. Ryan — és könyvének ez a legnagyobb érdeme — az egyes ember szemével láttatja a történteket. Az izgalmas köteteit szemléletes stílus, bravúros szerkesztésmód és —ilepyűgöző eseményáradat jellemzi. A magyar fordítás munkáját Révfy Tivadar, a bajai vízügyi főiskola kollégiumának igazgató- . ja végezte el.

SZÉPEN MAGYARUL —

SZÉPEN EMBERÜL

Felfutás

A címben kiemelt felfutás már előlegezi, hogy a szókészlet nemkívánatos gyakori használatáról fogunk írni. A divatos szavak állandó ismételgetése a kifejezés árnyaltságát veszélyezteti.

Ilyen maga a felfutás is. Számtalan jobb szót használhatnánk helyette. Például: „A Zsiguli gyorsan felfutott"; „vállalatunk felfutott", vagyis: hirtelen nagy eredményeket ért el.

Máskor realizálunk. „Egyezményt igyekszünk realizálni”; „A közművelődési törvény realizálása”; „Jó jegyekkel realizálható tudásszint”. Pedig az egyezményt kötik, a törvényt hozzák vagy alkotják, a tudásszintet pe- di jó jegyekkel fejezik ki.

Ami eddig előrelátható volt, az ma várható: „Az ipar termelése várhatóan növekszik”. A rádióban

ilyet is hallottunk: „Most pedig kérdezzük meg a meteorológustól, hogy várhatóan milyen idő várható”. Ráadásul a szóismétlés sem ékessége a stílusnak.

De a sor is kelleténél többször szerepel. Ma már mindenre sor kerül. Az idő folyamatában így van, de felesleges annyiszor hangoztatni. Például: délután kerül sor erre meg erre; az összejövetel keretén belül kerül sor valamire. Nemrég ezt hallottam: „Beszélgetésre került sor, amelynek során megbeszéltük a soron következő feladatokat”. Nehéz eldönteni, hogy minek a során történt valami. A sornak a során, vagy a beszélgetések során? Itt igazán sok a sor. Nem hiszem, hogy így ki kellene cifrázni a mon. danivalót.

Nem lehetne egy kicsivel kevesebb hangzatosságot? Ügy látszik kiemelten (!) jobban kellene megszervezni a divatos szavak elleni küzdelmet.

Kiss István

Felújítás után november 29-tól Ismét várja látogatóit a szombathelyi Smldt Múzeum, amelyet dr. Smidt Lajos, a Vas megyei Marku- sovszky Kórház egykori igazgató-főorvosa alapított 1998-ban. Az európai hírű múzeum 40 ezer darabból álló gyűjteménye főbb felbecsülhetetlen értékű műtárgyat, kultúrtörténeti emléket őriz. A képen: a múzeum fegyvergyűjteménye.

Európai hírű múzeum

„E SZÁZAD HONOM S BÖRTÖNÖM”

Hollós Korvin Lajos emlékezete

Ha élne még, most lenne nyolcvan esztendős. Kicsit kesernyésen vénné tudomásul, hogy az irodalmi közjtudiart, mélynek ő oly szorgos munkása volt, többé- kevésbé megfeledkezett róla.

1905-ben született. Fiatalságát Óbudán töltötte. Élete delelőjén, az Óbudai búcsú című novedlás- kötetóben idézte vissza hányatott ifjúságát, családja nyomorát, apja különös, gyökértelen alakját, azt a folyamatot, ahogy a hajdan nagypolgári család egyik pillanatról a másikra proletárrá vált.

A húszas évék kezdetétől számíthatjuk költői érdeklődését. Egyidős volt a Nyugat második nemzedékének költőivel, de sorsa egészen másképpen alakult: nem élvezhette az irodalom védettségét, korán ki kellett szállnia a társadalmi harcok terepére, s ott mind tudatosabban vállalt szolidaritást a munkásosztállyal. Felismerte a fasizálódás veszélyeit, s nagyhatású versekben mutatta be a jobboldali demagógia igazi természetét (Turulisták márciusi ünnepe). Az illegális Kommunista Páirt tagja lett. Verseit és poémáit munkáskórusok szavalták. Tudatosan vállalta a mozgalmi költő szerepét. Nem tört művészi babérokra, a verset fegyvernek vélte, mélynek élét az elnyomás ellen lehet fordítani. Ez a küldetés, a mozgalmi Avantgarde szelleme itört meg benne akkor, amikor 1936-ban teljesen váratlanul és érthetetlenül kizárták a pántból. Döbbenetes élményének, belső megrendülésének dokumentumai voltak az Elhal a dal (1938)' versei, amelyekben látszólag a magánélet szférájába vonult vissza. Ám ebben a kötetében i,s olvashatók azok a Freskók, kor jellemző ki? versek, amelyek azt bizonyítják. hogy aki egyszer vállalta szerepét, nem egykönnyen válik meg attól. Ebben a verses ciklusában „a világ ügyének szónoka” maradt, s ezekben maradt igazán kö’tő is.

A második világháború legnehezebb éveit kalandosan vészelte

ál, négyszer szökött meg munkaszázadából, s hetekig bujkált lélegzetvisszafojtva egy pincében. A felszabadulás ultán úgy érezte, megnyílt előtte a nagy lehetőség. 1945-ben egyszerre két műve is megjelent, Hátsó lépcső címmel regénye, amelyet erős naturális színezés és történelmi tudatosság jellemzett, és Válogatott versei.

1945 és 1948 közé estek Hollós Korvin Lajos legtermékenyebb íróévei. Jóvátétellél kecsegtette addig meglehetősen keserű sorsa. Ügy érezte, a megújuló szocialista irodalomnak adhat mintát, ha salját művészetében megpróbálkozik a különféle stílusirányzatok szintetizálásával. Torpedó című novella kötetében ezért is elegyedhettek realista, expresz- szionista és szimbolista képek. Böjti szeleic (1948) című regényében ia szatíra irányába tett kísérleteket.

Ekkor még nem sejtette, hogy a következő évek újabb megpróbáltatásokat tartogatnak számára. 1949-ben újra kizárták a pártból. A közéletbe és az irodalomba csak hosszú évek után térhetett vissza, de akkor is szilárd eltökéltséggel és öntudattal fogalmazta meg Ars poeticájában: „Szavam mögött osztályom áll: a dolgozó szegények”.

A hatvanas években mintha érezte volna, hogy életútja immár rövidre szabott: egyre-más- ra jelentette meg népszerű regényeit, elbeszéléseit és verselt. Különösen emlékezetesek e kései írások közül a Füttyszó a sötétben (1965) kötet újabb versei, melyek szatirikus hajlamának újraéledéséről vallottak, és a Komédiások (1965) című kulcs- regénye, amelynek két hősében nem volt nehéz ráismerni a tragikus sorsú Bajor Gizire és Germán Istvánra. A Komédiásak talán a legjobb írása volt Hollós Korvin Lajosnak. Hat évvel később már halott volt.

Gazdag életművének új és új kötetei azonban azt sejtetik, hogy az alakja körüli csend csak időleges, s ugyanúgy felverekszi magát emléke, mint ahogy ő tette hányatott és áldozatos élete során.

R. L.

Hangverseny a GAMF-on

Az elmúlt napokban J. S. Bach születésének 300. évfordulója tiszteletére ünnepi hangversenyt rendezett Kecskeméten a műszaki főiskola közművelődési bizottsága. A hangversenyen két szegedi együttes is fellépett, az Űjszegedi Kamarazenekar és a Canticum Kamarakórus.

A Kecskeméten először vendégszereplő újszegediek — javarészt matematika-fizika szakos tanárok — Locatelli, Scheidt, Vital!, J. S. Bach és Farkas Ferenc műveit szólaltatták meg igényes zenei hangzásban. A Canticum Kamarakórus ezen az

esten régi angol madrigálokból és francia sanzonokból állította össze műsorát. A Gyüdi Sándor által vezetett kórus bemutatója osztatlan elismerést érdemelt ki a hallgatóktól.

Az est házigazdája, a GAMF Kamarazenekara műsorának első részében Vivaldi G-dúr szimfóniáját adta elő, Lakó Sándor irányításával. Az ünnepi hangverseny zárószámaként J. S. Bach 56. kantátáját adták elő a kecskemétiek, Szécsi Istvánnak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős hallgatójának közreműködésével.

KONGRESSZUSI SZÁMVETÉS AZ NDK-BAN

i. Egy kis történelem

Egyre többet emlegetik a Német Demokratikus Köztársaságban a j'övő év áprilisát, amikor a Némeit Szocialista Egységpárt megtartja XI. kongresszusált. Nemrégiben módomban állt (tanulmányozni a kongresszusra való felikészülés néhálmy fontosabb fázisát, megismerhettem a a kongresszus irányelveit, a pártszervezetek ideológiai nevelő és szervező munkáját, az NDK üzemeiben, termelőszövetkezeteiben folyó munka új vonásait, a mezőgazdaságban dolgozók felkészülését és kongresszusi felajánlásait is.

Ahhoz, hogy megértsük és kellően értélkelni itudjük a XI. kongresszus különös jelentőségét, hasznos visszatekinteni a közelmúlt évtizedek .történelmére, fő- kénit a munkásmpzgalom küzdelmei, fejlődése tükrében.

A berlini Karl Liebknecht Hausban, maijd a Német Történelmi Múzeumban kielégítő felvilágosítást kaptunk minden kérdésünkre. A Kart Liebknecht Haupban dolgozott 1906-tól a Német Kommunista Párt központja, a párt központi bizottsága, a Rote Fahne szerkesztősége, a Junge Garde — az ifjú- , kommunista mozgalom vezetősége, Karl Liebknecht, Ernst Thäl- mlalnn, Clara Zetkin is. A náci időkben természetesen elkobozták az épületet, de a felszabadulás után újra az NKP tulajdonába

került vissza, és olyan történelmi események zajlottak le falai között, mint a két munkáspárt egyesülése, W. Pieck és O. Gro- tewohl történelmi kézfogása.

Németországban Marx és Engels, Böbéi hatására már 1847- ben megalakult a Kommunisták Szövetsége, a német és a nemzetközi munkásosztály első önálló pártja. 1847-ben Marx és Engels közzétette a Kommunista Kiáltványt, a munkásmozgalom első teljes érvényű programját. Az elnyomás és a junker terror ellenére ismertté vált és óért hódított Marx és Engels forradalmi tanítása. A német—francia háború, a Párizsi Kammün leverése után a német munkásmozgalom a porosz-német militarista állam edlen folytatott kemény, sok áldozatot követelő harcot.

A némtet munkásmozgalom huszadik századi története már közismert. Az első világháború kitörése idején a szociáldemokrata pártveizetőség és a helyi szervek zöme támogatta a hadüzenetet, és e tévedésüket csak a katonai vereség, á császárság bukása után tudták úpy-ahogy korrigálni. A megalakuló köztársaság forradalmi értjét a szociáldemokrata és kommunista párt mögé sorakozott munkástömegek adták. Ám a szociáldemokraták árulása következtében a forradalom dsméit elbukott. Karl Liebknecht ép Rosa Luxemburg meggyilkolása már végképp megmutatta, hogy az imperialista nagytőke csak a megfelelő alkalmat, az őt mindenben kiszolgáló személyeket kereste, hogy leszámoljon a forradalommal. A keresett személyt meg is lelték Hitlerben és náci bandájában. Az 1933 januárjában hatalomra került Hitler mindemben megfelelt a német nagyburzsoázia elvárásainak: véres terrort alkalmazott B munkásmozgalom ellen. Koncentrációs táborokba, bitó ailá, gázkamrába küldte a német nép legjobbjait, óriási fegyverkezésbe kezdett, amely 1939-ben a második világháború kirobbanásához vezetett.

A német koncentrációs táborokról már rengeteg irodalom, v issza emlékezés, dokumentum jelent meg. Magam is jártam több táborban, most a sachaenhause- niben, de mindig elemi erővel tönt rám a borzalom. Nemcsak az áldozatok száma megdöbbentő, hanem az a szörnyű szervezettség, ahogyan a halálba küldték Bz emberekéit. A nácik cinikus jelmondata — Arbeit nacht frei — vagyis, hogy a munka felszabadít ^ ennek a tábornak a bejárati ajtaján is ott díszelgett. Ez a szabadság azonban a haláfl szabadsága volt, hisz az itt őrzött kétszáaeaernyi fogoly nagyobb része a krematóriumok kéményén át, vagy tömegsírokban végezve szabadult meg B földi éleit szenvedéseitől.

Éhezted és, értelmetlen, de önmagában is gyilkos kényszermunka, biológiai kísérletek, hidegkúrák annak megállapítására, hogy meddig bírja az emberi test a hideget, född alatti (börtönök, ahol a foglyok hosszú, kínos éhhalálát „tudományosan” figyelni tudták. Ilyen módszerekkel dolgoztak — gyilkoltak vadul, szenvltelenül, tömegesen: gázkamrákban, ifőbelövéspel, sor- t.üzekkel. A gonoszság teteje volt a felszabadulás előtti napokban útnak indított halálmenet, amely- lyel 30 ezer foglyot küldtek a halálba, Brandenburgon, Meklen- burgon át azzal; hogy valahol a tengerparton átadják majd őket az angoloknak. Ezt persze csak. a foglyoknak, mondták így, valójában titkos parancsként árit kapták a menet szervezői, hogy a foglyok soha sem érkezhetnek célba; útközben így vagy úgy, meg kell semmisíteni őket. Így is történt.

A német munkásosztály mégis, ilyen helyzetben is bátor, kíméletlen harcot foflßrtatotrt) a nácik ellen, még a koncentrációs táborokban is szervezte az ellenállás sejtjeit. Az a nagy veszteség sem ltudta harokészségükft megtörni, hogy időközben Ernst Thälmlanmft is meggyilkolták. Tanító sálihoz a legnagyobb nehézségiek idején is igyekeztek hűek miairadni; együttműködésre törekedtek, kommunisták ép szociáldemokraták minden erejüket a hitleristák elitem 'harcra összpontosították.

Vasvárt Ferenc

Következik; 2. A nácizmus felszámolása a keleti zónában