Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-20 / 298. szám

IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország terüle­tén ma estig: A középső, valamint a keleti országrészben is felszakadozik a felhőzet. 'Eleinte még szórványosan várható csapadék, nyugaton zápor, keleten havas eső, hó. Később a felhőátvonulásokból néhány helyen hózápor várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XL. évf. 298. szám Ára: 1,80 Ft 1985. december 20. péntek ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS Lakásügyi jogszabály-módosítás A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén kegyelettel emlékezett meg elhunyt tagjáról, Oláh István hon­védelmi miniszterről. Lázár György, a magyar kül­döttség vezetője tájékoztatást adott a KGST 41. — rendkívüli — ülésszakáról, amely megvi­tatta és elfogadta a tagállamok tudományos és műszaki haladá­sa 2000-ig szóló komplex prog­ramját. A Minisztertanács a je­lentést jóváhagyólag tudomásul vette. Ugyancsak meghallgatta és tu­domásul vette a kormány elnö­kének a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaságban tett hiva­talos baráti látogatásáról adott tájékoztatóját. A Minisztertanács jóváhagyó­lag tudomásul vette az 1986— 1990-es évekre szóló magyar— szovjet tervegyeztetés lezárásáról készített jelentést. Megtárgyalta a KGST-országokkal folytatott 1986—1990. évi tervkoordináció és a hosszú lejáratú árucsere­Wash i ngtonban érdeklődéssel tanulmányozzák azt az új szov­jet ajánlatot, hogy a nukleáris kísérletek kölcsönös moratóriu­mának életbe léptetése esetén a Szovjetunió kész megegyezni az Egyesült Államokkal bizonyos helyszíni ellenőrzési intézkedé­sekről. Ezt közölték szerdán amerikai kormánytisztségvise­lők, határozott előrelépésnek mi­forgalmi egyezmények eredmé­nyeit. Megállapította, hogy a megállapodások összhangban van­nak a VII. ötéves terv gazdaság­politikai céljaival és jelentős sze­repet töltenek be azok teljesíté­sének megalapozásában. A kormány jóváhagyta a VII. ötéves tervidőszakra szóló or­szágos középtávú kutatási és fej­lesztési tervet, amely a népgaz­dasági tervvel összehangoltan a következő öt év tudományos és műszaki fejlesztésének legfonto­sabb feladatait, valamint a gaz­dasági fejlődés gyorsításának megalapozását szolgáló kutatá­si—fejlesztési programokat tar­talmazza. A Minisztertanács módosított néhány, a lakásgazdálkodással, illetve a lakásépítés és -vásárlás pénzügyi feltételeivel kapcsolatos jogszabályt. (Háttéranyagunk a 2. oldalon.) A kormány megtárgyalta és elfogadta a saját és bizottságai­nak 1986. I. félévi munkatervét, továbbá a KNEB ellenőrzési ter­vét. (MTI) nősítve a legújabb szovjet indít­ványt. Mint ismeretes, a Szovjetunió augusztusban egyoldalú morató­riumot hirdetett meg nukleáris robbantásaira és a példa követé­sére szólította fel Washingtont. Az amerikai kormány azonban megbízható ellenőrzés hiányára hivatkozva tért ki a nukleáris kí- (Folytatás a 2. oldalon.) Ideológiai titkárok tanácskozása Bukarestben Csütörtökön reggel Bukarest­ben megnyílt a szocialista orszá­gok vezető pártjainak ideológiai és külügyi értekezlete, amelyen a központi bizottságok illetékes titkárai vesznek részt. A tanácskozáson a Bolgár Kommunista Pártot Milko Balev, Dimitar Sztanisev és Sztojan Mi­hailov; a Csehszlovák Kommu­nista Pártot Jan Fojtik és Vasil Bilak; a Kubai Kommunista Pár­tot Lionel Soto Prieto és Victor Manuel Gonzalez;' a Laoszi For­radalmi Néppártot Sámán Vina- keth; a Lengyel Egyesült Mun­káspártot Józef ' Czyrek, Jan Glowczyk és Henryk Bednarski; a Magyar Szocialista Munkás­pártot Berecz János, Pál Lé- nárd és Szűrös Mátyás; a Mon­gol Népi Forradalmi Pártot Ce- rendasin Namszraj és Cerenpi- lin Balhadzsar; a Német Szocia­lista Egységpártot Kurt Hager és Joachim Herrmann; a Román Kommunista Pártot Miu> Dob- rescu, Petru Enache, Cornel Pa- coste és Ion Stoian; a Szovjet­unió Kommunista Pártját Borisz Ponomarjov és Mihail Zimja- nyin; a Vietnami Kommunista Pártot Hoang Tung képviseli. A tanácskozáson Miu Dobres- cu, az RKP KB PVB póttagja, a központi pártkollégium elnöke mondott megnyitó beszédet, majd a részvevők felszólalásai követ­keztek. Kisbútorok Kalocsáról A kalocsai Asztalosipari Kis­szövetkezet a második félévben 24 millió forint értékű bútort gyártott. Ennek tetemes része — 18 millió forint — tőkés export. Fő vásárlói NSZK-beli cégek, melyek folyamatosan veszik az itt készülő rusztikus kisbútorokat. Minden évben újabb és újabb tí­pusokkal jelentkeznek a piacon. Jövőre 12 új gyártmányt vezet­ne be. A külföldi partnerekkel a) jövő évi szállításokról a tárgya­lások jól haladnak, megközelítő - en 30 millió forintos megrende­lésre Számítanak. (Pásztor Zoltán felvétele) Washingtonban tanulmányozzák az új szovjet javaslatot Országgyűlés A munka az utolsó pillana­tig tartott: a jövő évi és a VII. ötéves terv kidolgozásá­ra ez a megállapítás minden­képpen érvényes. A széles kö­rű társadalmi vita, amely nem csupán a hivatalos fóru­mokon zajlott, meghatározta a programkészítést. Mi több, ennek összegezését az ország- gyűlés ma kezdődő üléssza­kának kell elvégeznie, hogy a terv reális törvénnyé alakul­jon. Hogy mindez nem formális újságírói fordulat csupán, ha­nem tény — elegendő ennek bizonyítására az országgyűlé­si bizottságok megnöveke­dett beleszólási, véleménye­zési kedvét említeni. A hon­atyák komolyan gondolták — gondolják — a dolgot, a vá­lasztóktól kapott felhatalmazás tudatában magyarázatokat és indoklást kértek a tervezők­től: miért emelkedik a válla­lati adóztatás mértéke, miért jut kevés pénz az infrastruk­turális fejlesztésekre, kihasz­náltak-e minden adottságot, lehetőséget arra, hogy az ipar műszaki fejlesztését előmoz­dítsák. Hallgatva őket az volt az ember érzése, hogy a köz­vélemény egyre táguló teret kap a jövő kialakításában, nőtt a társadalmi ellenőrzés az ország sorsát eldöntő te­vékenységek fölött. Aligha szükséges hangsúlyozni, hogy mindez az adott gazdasági körülmények, a vártnál ked­vezőtlenebb idei gazdasági teljesítmények következmé­nyeinek elemzésénél nagyon hasznos. Az előzmények ugyanis nem hagynak kétséget afelől, hogy 1985, a VI. ötéves terv befejező éve, nem sikerült jól. Ismerve most már a csaknem teljes évi eredményeket, ki­váltképpen az ipar teljesít­ményének elmaradása okoz gondokat és hátrányokat. A termelés emelkedése nem éri el a tervezett 1 százalékot sem, ezúttal a mezőgazdaság sem remekelt úgy, mint ko­rábban, így a nemzeti jövede­lem mindössze fél százalékkal gyarapodik. A statisztika sze­rint eközben a belföldi fel- használás — a fogyasztás — (a tervek, de nem a teljesít­mények) szerint alakul, vagy­is nem javult a gazdaság egyensúlya. Látnivalóan kényes terüle­ten, nagyon szűk mozgástéren kellett egyensúlyozni a terve­zőknek. Hiszen 1978 óta tart az alacsony fejlődési ütemmel jelzett időszak, teljesen jogos az az igény, hogy többet fektes­sünk a fejlesztésbe, s végre növekedjen a reálbér. A tár­sadalom véges tűrőképessé­ge, a szorító világpiaci igé­nyek az ipar fejlesztése iránt — mind kétségbevonhatatlan tényező. Ám az egyensúly ja­vítását is elsőrendű célnak kell tekinteni, hiszen bebizo­nyosodott: a fizetőképesség megőrzéséhez nemzeti érde­künk fűződik. íme a feladat: a vártnál rosszabb adottsá­gokhoz igazodva fejlődést el­érni, megtartva az egyensúlyt és javítva, legalább stabilizál­ni az életszínvonalat. A VII. ötéves terv erre kísérel meg végrehajtható, gyakorlatban működőképes programot ad­ni. Megismerve a célokat, az állapítható meg: kockázatvál­laló terv született, amit nem az óvatoskodás, a csendes nyu­galom jellemez, hanem bizo­nyos, ám tudatos feszítettség. A terv a végrehajthatóság maximumát vette célba, eh­hez viszont az szükséges, hogy mind a vállalatok, mind pe­dig valamennyi munkaképes állampolgár kihasználja a ren­delkezésére álló időt és esz­közrendszert. Magyarul, tu­dása, tehetsége, ereje legja­vát nyújtsa. A ma összeülő parlament minden valószínűség szerint ezen nemzeti és társadalmi erőfeszítést kívánja megalapoz­ni felelős befejező vitájával és döntésével. Hihetünk ab­ban, hogy a tervkészítés nyílt­sága nem csupán véleménye­zőket, esetenként kritikuso­kat gyűjtött, hanem az adott helyzetre cselekvéssel válaszo­ló embereket is felsorakoztatta maga mellett. Matkó István KÖZLEMÉNY j az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága 1985. december 18-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács- Kiskun Megyei Bizottsága 1985. december 18- án Romány Pálnak, az MSZMP Központi Bi­zottsága tagjának, a megyei pártbizottság el­ső titkárának elnökletével ülést tartott. A pártbizottság ülésén a testület tagjai mellett részt vettek a megyei pártbizottság osztály- vezetői, a városi és a városi jogú pártbizott­ságok első titkárai, a megyei tanács tisztség- viselői, osztályvezetői, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa, a Hazafias Népfront Megyei Bizottsága, a megyei Népi Ellenőrzési Bizott­ság, a megyei ügyészség vezetői, Kecskemét város pártbizottságának titkárai és tanácsá­nak elnöke, a megyei pénzintézetek, valamint több ipari és mezőgazdasági nagyüzem veze­tője. A napirendi pontok tárgyalása előtt meg­emlékezett a testület a legutóbbi ülés óta el­hunyt tagjáról, Dörner Henrik elvtársról és a Központi Bizottság elhunyt tagjáról, Oláh István elvtársról. A testület Romány Pál előter­jesztésében meghallgatta és tu­domásul vette a Központi Bi­zottság 1985. december 4-i ülésé­ről szóló tájékoztatót. A megyei pártbizottság Sza- kolczai Pál megyei titkár előter­jesztésében megvitatta és elfo­gadta a Bács-Kiskun megye 1985. évi gazdasági célkitűzéseinek várható ‘teljesítéséről szóló jelen­tést, valamint kiegészítésekkel elfogadta az 1986. évi gazdasági építőmunka feladataira vonatko­zó javaslatot. O A testület megállapította, hogy Bács-Kiskun megye gazdaságának fejlődési iránya 1985-ben összességében megfe­lelt a terveknek. A várt nehéz­ségek mellett gazdálkodó egysé­geink munkáját hátráltatták az év eleji fagy- és viharkárok, va­lamint az ezekkel egyidejűleg je­lentkező energiaellátási zavarok. A lakosság élet- és munkakö­rülményeinek javítását szolgálta sok helyen a tanácsok, vállala­tok, intézmények összefogása. A pénzbevételek növekedési üteme azonban elmaradt a korábbi éve­kétől, de az országos átlagtól is. Megyénk belpolitikai életét a stabilitás jellemezte. A dolgozók tetteikkel egyértelműen bizo­nyították, hogy egyetértenek cél­jainkkal és támogatják azokat. A megyei pártbizottság elisme­rését és köszönetét fejezi ki a megye valamennyi kommunista és pártonkívüli dolgozójának, akik fegyelmezett munkájukkal hozzájárultak megyénk 1985. évi gazdasági-társadalmi haladásá­hoz. A megye szocialista ipara — élelmiszeripar nélkül — várha­tóan 3 százalékkal növeli terme­lését. Ezen belül a nehézipar fej­lődése a legdinamikusabb. Az ér­tékesítés azonban nem éri el az előző évit. Ennek oka a külke­reskedelmi eladások csökkené­se. Az építőipar teljesítménye a tavalyinál kisebb mértékben csökkent. A mezőgazdasági termékek termelési értéke — a kedvezőt­len időjárás következtében — fo­lyó áron mintegy 2 százalékkal marad el az előző évitől. Az alaptevékenységen kívüli terme­lés értéke 8 százalékkal haladja meg a tavalyit. A megye élelmi­szeriparának teljesítménye rész­ben alapanyag-hiány, részben pe­dig a piac beszűkülése miatt vár­hatóan 2—3 százalékkal elma­rad az előző évitől. Az élelmi­szer-termelés nehézségei a la­kossági ellátásban az év során nem okoztak fennakadást. A korábbi évekkel ellentét­ben 1985-ben számottevően (8 százalék körül) nő a közúti sze­mélyszállítás teljesítménye, az áruszállításé viszont — lassuló ütemben — tovább csökken. Az év folyamán a hírközlésben újabb — 150 millió forint érté­kű — fejlesztés valósul meg. A kiskereskedelmi forgalom — folyó áron számolva — az előző évinél nagyobb mértékben, vár­hatóan több mint 7 százalékkal növekszik. Az árváltozásokat is figyelembe véve azonban az emel­kedés csak az élelmiszer-eladás­ban számottevő. A lakosság szá­mára ez évben a legnagyobb gon­dot a szilárd tüzelőanyag hiánya jelentette. Az év végéig felépülő több, mint 4 ezer lakással teljesül a megye VI. ötéves lakásépítési ter­ve. jelentős eredmény, hogy 1985 végére minden önálló településen sikerül megteremteni a közmű­ves ivóvízellátás feltételeit. 1985-ben tanévkezdésig 55 ál­talános iskolai és 22 középisko­lai tanterem készült el. Tovább javult az egészségügyi ellátás is, bővültek a testnevelési és spor­tolási lehetőségek. Az év folyamán — folyó áron számolva is — kevesebb beruhá­(Folytatás a 3. oldalon.) Gázlánggyújtás Tasson Az előző évit meghaladó len­dülettel folytatódott az idén Bács- Kiskun megyében a földgáz­program. Ezekben a napokban is folyamatosan dolgoznak a szak­emberek jó néhány településen, s bár összegzés még nem ké­szült, előreláthatóan az év vé­géig mintegy kilencezer családi otthonban térnek át a korszerű gázfűtésre. A vezetékes hálózatba bekap­csolt települések sorában a leg­ifjabb, a huszonnyolcadik Tass. A helyi Dózsa Termelőszövetke­zet már három évvel ezelőtt ki­építette az üzemi gerincvezeté­ket. A terményszárítástól a ko­vácsolásig sok területen, tudnak megtakarítást elérni a hatékony energiahordozóval. A vezetékes földgáz lakossági felhasználásá­ra az idén nyílt lehetőség a há­romezer lakosú községben. Jú­liusiban fogtak munkához, és az eltelt idő alatt 3,5 kilométer ve­zetéket építettek ki a DÉGÁZ szakemberei, A község lakói mint­egy háromnegyedmillió forint értékű társadalmi munkával já­rultak hozzá a vezetéképítéshez. A tegnapi gázlánggyújtó ün­nepségen Tenke András tanács­elnök köszönetét mondott min­den közreműködőnek, köztük a lakossági összefogás megszerve­zőinek a segítségért. A község életének nevezetes napját a ta­nácsháza falán emléktáblával örökítették meg a tassiak. A táb­lát Chikán Tibor, a DÉGÁZ kecs­keméti üzemegységvezetője leplez­te le. A község országgyűlési kép­viselője, dr. Bak István kiemel­te, hogy a vezetékes gáz növeli a település népességmegtartó ere­jét. A karácsonyig hátralevő na­pokban több tucat tassi család­nál kapcsolják a hálózatra a me­leget adó konvektorokat, gázka­zánokat, és folytatják a beköté­seket az év hátralevő munka­napjain is. Jövőre a tervek sze­rint további öt kilométernyi el­osztóvezetéket építenék ki, s így újabb kétszáz család kapcsolód­hat be a gázszolgáltatásba. A he­tedik ötéves terv végéig a tassii otthonok hetven-nyolcvan száza­lékába szeretnék eljuttatni a ve­zetékes földgázt. L. D. A KISKUNSÁGI SZÖVETKEZETEK KÜLDÖTTÉRTEKEZLETE A tartalékok feltárására és támogatásra van szükség A VI. ötéves tervidőszakban, ezen belül 1985-ben elért ered­ményekről, a fejlődésről, de leg­többször a gondokról volt szó tegnap Kecskeméten, a Kiskun­sági Szövetkezetek Területi Szö­vetségének küldöttértekezletén. Dr. Kosa Antalnak, a szövetség elnökének megnyitója után dr. Ivicz Vilmos titkár mondott szó­beli kiegészítést az írásban meg­küldött beszámolóhoz, aminek főbb mondanivalóját is összefog­lalta. Sok változást élt át a mező- gazdaság az elmúlt öt évben. Eb­ben az időszakban volt kiemel­kedő és a leggyengébb szőlőter­més, a sertéstartásban maximum és minimum pontok rajzolhatok egy képzeletbeli grafikonon, mint ahogyan a melléküzemág fejlő­désében és jövedelmezőségében, vagy az alaptevékenység terme­lési értékének százalékában meg­határozható nyereségben. A Kis­kunság gyenge termőképességű, homokos földjein gazdálkodó szövetkezetekben, főként a ker­tészeti ágazatok jövedelmezősé­gének romlása miatt, az alapte­vékenység veszteséges. Ehhez hozzájárul, hogy a termelési költ­ségek növekedtek, elsősorban az ipari eredetű termékek árának 2—3-szoros emelkedése miatt. A kedvezőtlen adottságú szövetke­zetek támogatási rendszerének változása ebben az évben 42 mil­lió forint eredménycsökkenést hozott. Gondban vannak most is e vi­déken a szövetkezetek. Abból a hullámvölgyből, amibe ennek az évnek végére kerültek a kiskun­sági mezőgazdasági üzemek — aszály- és fagykárok, az elvoná­sok stb. miatt —, a kilábalást ön­erőből nem képesek véghez vinni. Felszólalt többek között Tóth Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. Elmondta, hogy a megyében több gazdaságiban vannak pénzügyi gondok — zöm­mel az e térségben dolgozó sző-' vetkezetnél. A megye vezetésének (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom