Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-15 / 268. szám
AZONOS JOGOK A KISIPAROSOKÉVAL Hetven évvel ezelőtt, 1915. november 15-én született Egreden, és 60 éves korában, 1975. szeptemberében halt meg Budapesten Pócza Jetlő fizikus, egyetemi tanár. Matematika—fizika szakos tanári oklevelet Szegeden szerzett 1938-ban. Ezután a szegedi Tudományegyetem, valamint a budapesti József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója volt (emellett 1940-től öt esztendőn át a szegedi Apponyi kollégium tanára); 1949-től egy évtizeden át az Eötvös horánd Tudományegyetem tanszékvezető professzora, majd a fizikai intézet ■igazgatóhelyettese. 1959-től haláláig az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének főmunkatársaként tevékenykedett. Több évig dolgozott az Oktatásügyi Minisztériumban, s éveken át tagja volt az MTA Fizikai Főbizottságának. Nevéhez fűződik a budapesti vékonyrétegfizikai iskola megalakítása és vezetése; módszert dolgozott ki a vékonyrétegek kialakulásának elektronmikroszkópos ultrahang vákuum vizsgálatára. Több jelentős szabadalmat és gyártási eljárást is kidolgozott. Jelentős szerepet vállalt az anyagtudomány hazai meghonosításában, s az elektronmikroszkópos szerkezetvizsgálat új módszereinek (s azok gyakorlati alkalmazásának) bevezetésében. isrnrnrnsim 1985. november 15-én, pénteken. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délelőtt U órakor: GYERE HAZA MtKKAMAKKA. Bérlet szünet. 19 órakor: FIGARO, A SEVILLAI BORBÉLY. Csortos-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 19 órakor: szexológiai szabadegyetem. AZ IFJÚKOR SZEXUALITÁSA. A TARSAS KAPCSOLATOK TANULÓ PERIÓDUSA. Előadó; dr. Szilágyi Vilmos. 20 órakor: MI KETTEN. Pécsi Ildikó és Balázsovits Lajos estje. Pódiumbérlet. Előzetes. 16-án, szombaton 11 órakor: Clró- ka Bábszínház. LUDAS MATYI. 19 órakor: a Muzsikás együttes műsora, utána táncház. MOZI UtCSKEMST Városi moal: fél 4, háromnegyed ( és 8 órakor: TITOKBAN HONGKONGBAN. sz., francia film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 órakor: IVANHOE. Sz., mb., szovjet film. 8 Órakor: TU A SZE- NAKAZALBAN. Sz., mb., angol kalandfilm. 16 éven felülieknek! Otthon mozi: nincs előadás. Mesemozl: háromnegyed 6 órákor: KRISZTA SZÜLETÉSNAPJA. Stúdiómozi: 8 órakor: ÉS A HAJÓ MEGY. Sz., mb„ olasz film. 14 éven felülieknek! BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA FOSZTOGATÓI, sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! Központi mozi: 4 órakor: VÁNDORLÁSOK MESÉJE. Sz., mb., szovjet mesefilm. 6 és 8 órakor: HURRIKAN. Sz., amerikai katasztrófafllm. 14 éven felülieknek! KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: FANTOM AZ ÉJSZAKÁBAN. SZ., mb., amerikai krimi. K éven felülieknek! KISKUNHALAS \ Fáklya mozi: 4, 6 és 8J órakor: NYOMÁS, UTÁNA! sz., olasz kalandfilm. 14 éven felülieknek! TISZAK8CSX« Művelődéit központ: T órakor: SZERELEM PASZTELLBEN. Sz., mb., csehszlovák—lengyel film. A rádió Kalocsáról Ma 19 óra 15 perces kezdettel a Kossuth rádióban. Nem messze van ide Kalocsa címmel riport- összeállítás hangzik el a kalocsai Állami Zeneiskola nyári hangversenyeiről, a város zenei életéről. Gmk-tagok a KIOSZ-ban Rendkívüli küldöttgyűlést tartott tegnap — Budapesten az Építők Szakszervezetének szókK zában — a Kisiparosok Orszá- s Szervezete. Megvitatták az országos választmány által előterjesztett új alapszabály ^tervezetet, amelynek leglényegesebb új ■vonása, hogy a gazdasági munka- közösségek érdekképviselete, érdekvédelme ezentúl a KIOSZ felirata lesz. E munkaközösségek a jövőben tagdíjfizetés ellenében általános érdekképviseletet és érdekvédelmet kapnak a gmk- tagok jogai és kötelezettségei a kisiparosokéval lesznek azonosak. Az új alapszabály keretjellegű, tehát tágabb teret ad a tagsági igények és szakmai sajátosságok érvényesítésének, ugyanakkor jobban meghatározza az alapszervezetek jogkörét és hatás- kőiét Ugyancsak új vonása az alapszabálynak, hogy a megyei szervezetek jogi személlyé válnak, ezzel nő önállóságuk, a korábbiaknál erőteljesebben képviselhetik a tagság érdekeit, és szakmai tagozatok, szakosztályok alakításával jobban érvényre juttathatják a szakmai sajátosságokat. Az országos küldöttgyűlés az alapszabályt elfogadta, és az a törvényességi felügyeletet gyakorló ipari miniszter jóváhagyása után december 1-én lép hatályba. Az ülésen felszólalt Cseh József ipari miniszterhelyettes, aki hangsúlyozta, hogy a készülő hetedik ötéves terv az Ipari fejlesztési programok szerves végrehajtásában a kisipari tevékenységgel is számol. Főleg a kisiparosok szolgáltatásaira és háttéripari tevékenységére számít az eddiginél nagyobb mértékben az ország. ÚJRA MEGKÉRDEZTÜK... Csökkentik-e a zajártalmat a Halasi út mentén? Október 9-én Megkérdeztük ... címmel Rendetzky János, a Kecskeméti Zománc- és Kádgyár műszaki igazgatóhelyettese nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a Halasi út mentén lakók nyugalmát zavarja a gyár éjszakai zaja. Az áldatlan ■ helyzet október végén, legkésőbb november elején megszűnik — ígérte az igazgatóhelyettes —, mihelyt befejezik vastárolójuk felújítását. Az éjszakai rakodást mindenesetre már a következő naptól abbahagyják. A Halasi úti Enyedi Sándor és lakótársai viszont semmi jelét nem tapasztalják az ígért változásnak. — Miért? kérdezzük újra Rendetzky Jánost. — A vastároló, amit mi bunkernak nevezünk, még nincs kész. Egyelőre béleljük, hogy aztán — jobb hangszigeteléssel — tovább használhassuk. Ezenkívül más módon is csökkentjük a zajt. Műszakkezdéskor nem dudálunk, azaz nem adunk hangjelzést, mint ahogyan más gyár teszi hagyományőrzésből. Arról is tájékoztatom a lakókat, hogy a gyárban 22 órától, éjszaka szünetel a termelés, s hogy a jövő év első feléig három millió forintot fordítunk környezetvédelemre. Azonban megmondom őszintén: teljes csend nem lesz ezen a környéken. Bár éjszaka nem termelünk, a vasúton érkező nyers- vasat — napszaktól függetlenül — folyamatosan kirakjuk. Beszélgetésünk idején is még 20 vagon vas vár kirakásra. Annyi a nyersanyag, hogy már szinte be sem fér a gyárba! A szállítmányt viszont fogadni és — rakni kell. Ennél többet, ennél jobbat nem mondhatok. Megértjük a Halasi úti lakók bosszúságát az üzem okozta kellemetlenség miatt. De azt is belátjuk, hogy a termelő vállalat sincs könnyű helyzetben, hiszen rakodni (dolgozni) alapvető érdeke. Ennek ellenére nem árt emlékeztetni az egy és háromnegyed éve érvényes — zaj- és rezgésvédelmi kormányrendeletre, amely az állampolgárok egészségének védelmét helyezi előtérbe; az éjszakai 60—70 decibeles zajszint kedvez a magasvérnyomás-.betegség, a gyomorfekély és a cukorbaj kialakulásának. így tehát a zaj elleni védekezés nemcsak környezet-, hanem fontos egészségvédelmi feladat'is! Kohl Antal Őzgida a zsanai tanyán • Egy zsanai tanyán a háziállatok mellett árván maradt őzgidáról is gondoskodnak. Túra-híradó A november 23-i pirtói és a 30-i pilisi gyalogtúránk mellett egy .kényelmesebb” kirándulást is ajánlunk a jövő hét végére olvasóinknak. A KPVDSZ kecskeméti Vörös Meteor természetjáró szakosztálya 24-éré, vasárnapra egynapos utat szervez Egerbe és Mezőkövesdre. A történelmi településen városnézés, a Matyóföld fővárosában pedig a múzeum és a Zsóri-fürdő gyógyító vize várja a résztvevőket. Indulás: a kecskeméti Do- mus Áruház elől külömbusz- szal, reggel 6 órakor. Érkezés — ugyanide — körülbelül 19 órakor. A részvételi díj 130 forint, mely csak az utazás költségeit foglalja magában. Jelentkezni november 20-ig telefonon — a 20-933-as számon — vagy személyesen lehet Marsó Györgynél, az UNI- VER Áfész központi telepén: Kecskemét, Mindszenti út 6. (A 7-es busz végállomásánál.) Ugyanitt kaphatnak olvasóink részletes felvilágosítást is a programról. EGY KIS KÖZGAZDASÁGTAN Boltvezetők továbbképzése Az ország bolti kiskereskedelmében csaknem 5 ezer, a vendéglátásban több' mint 7 ' ezer üzlet szerződéses, vagyis bérleti formában működik. E fogyasztóhelyek forgalma számottevően nő. Ennek megfelelően nyereségük 50—60 százalékkal nagyobb; mint amikor még hagyományos módon, vállalati vagy szövetkezeti kezelésben árusítottak. Jelentőségüket mutatja az a tény is, hogy az üzletbérlőktől származó átalánydíj évi összege 3 és fél milliárd, a jövedelemadóé Re- dlg 3 milliárd 200 millió forint. Időszerű tehát és egyre sürgetőbb követelmény, hogy a vállalkozók jogi és közgazdasági ismereteit valamiképpen bővítsék. Erre az elhatározásra jutott a Belkereskedelmi Továbbképző Intézet Bács-Kiskun megyei Ki- rendeltsége, amikor meghívta negyedévenkénti klubfoglalkozásra a megye félezer szerződéses vállalkozóját és a bérbeadó cégek képviselőit. A bérlők közül 46-an jelentkeztek e foglalkozásokra. Az elsőt szerdán tartották Kecskeméten, a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipart Szakmunkásképző épületében. A meghívott előadó, dr. Herner Ernő, a Belkereskedelmi Minisztérium költségvetési és ellenőrzési főosztályának vezetője, a boltvezetőket és a bérbeadókat kölcsönösen érdeklő kérdésekről beszélt. Tájékoztatta őket az önállóságról, a vállalatokkal és az áfészekkel való kapcsolatról, s az üzemeltetés egyéb aktuális problémáiról. Az előadást konzultáció követte. A résztvevők a foglalkozáson kézhez kapták a Szerződéses vállalkozó című, negyedévenként megjelenő továbbképző intézeti kiadvány első példányait. K—1 IKR-TERYEK A Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat tegnap a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet központjában rendezte meg — Pest, Szolnok, Heves és Bács-Kiskun megyei partnergazdaságai számára — az 5000-es körzet részközgyűlését. Az itt megjelent állami gazdasági, szövetkezeti vezetőket, szakembereket dr. Téglás Zoltán, az IKR közgazdasági igazgatója tájékoztatta az ország összes vetésterületéből több mint félmillió hektárral részesülő rendszer ez évi munkáiról és az 1990-ig szóló elképzeLésdkről. Ebben jelentős szerephez jut a biológiai alapok „fejlesztése”. A gazdaságok a jelenleginél is jobb minőségű vetőmagot várhatnak majd attól a hibridüzemtől, amely 1987-ben készül el. Az 1986-os tervekről röviden annyit: a főbb növények között Bács-Kiskun ban 17 partnergazdaság, 14 ezer hektáron, hektáronként 7,2 tonna .kukoricaátlagtermést szerelne elérni. Az őszi búzánál ugyanezek az adatok: 19, 23 ezer 580 hektár és 5,1 tonna. Metzinger Péter, az 5000-es körzet vezetője az idei esztendő tanulságait elemezte. —r —r Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1985. november 14-i szám: Megyei tudósítóink a vidéki iskolahelyzetről. M. K.: Bács-Kiskun: Segítenek a nyugdíjasak. (Az ötszáz képesítés nélküli pedagógus mellett a városokban főként nyugdíjas pedagógusokkal töltik be a meghirdetett állásokat.) — Szót kér az olvasó. Néhány év múlva lesz Béke-park is. (Dr. Csetényi Artúr, a HNF kiskunhalasi környezetvédelmi bizottságának elnöke.) Magyar Ilíilap, 1985. november 14-1 szám: Gádor Iván: Atkozott madár? (A cikkben a baromfinevelés és -értékesítés gondjait elemzi a szerző, megszólaltatva a kiskunfélegyházi Petőfi Termelőszövetkezet elnökét, Horváth Gábort is.) Népszava, 1985. november 14-1 szám: Baróti Szabolcs: Pro natura. A nyár továbblélfegeztetése. (A cikket illusztráló egyik fénykép a Kiskunságban, Fülöpházán tevékenykedő ifjú ornitológusokat örökíti meg.) Heti Világgazdaság, 1985. 48. szám: Válaszol egy szanálandó cég vezetője. „Kivonulunk a külföldi beruházásokból.” (A HVG interjúrovatában beszélgetés dr. Fáy Ferenccel, a Du tép vezérigazgatójával.) NAPTÁR 1985. november 15. .péntek Névnap: Albert, Lipót Napkelte: 6 óra 49 perc Napnyugta: 16 óra 08 perc Holdkelte: 10 óra 38 perc Holdnyugta: 18 óra 14 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL November 13-án Kecskeméten a középhőmérséklet 3,6 (az 50 éves átlag 5,6), a legmagasabb hőmérséklet 5,7 Celslus-fok volt, ia nap nem sütött, 18,6 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 3,6, 13 órakor 3,3 Celslus-fokot mértek. |A legalacsonyabb hőmérséklet 3,3 fok, a tenger- szintre átszámított légnyomás 1018,4 millibar — erősen emelkedő — volt. November 13-án Baján a középhőmérséklet 3,4 (az 50 éves átlag 6,3), a legmagasabb hőmérséklet 5,1 Cel- sius-fok volt, a nap 0,1 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 2,6, 13 órakor 4,8 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 2,6 fok,, a tengerszintre átszámított légnyomás 1020,0 millibar — emelkedő — volt. — Pályaválasztás. A Pamutfo- nóipari Vállalat bácsalmási gyárában pályaválasztási vetélkedőt rendeztek a napokban a helyi és a könnyező települések nyolcadikosai számára. A bácsalmásiakon kívül kunbajai, madarasi, katy- mári, csikériai, bácsbokodi és bácsszőlősi tanulók vettek részt a hasznos vetélkedőn, amelyen a kunbajaiak győztek. A második helyen a katymáriak, a harmadikon pedig a bácsbökodiaik Végeztek. Elhunyt dr. Csapod y Vera Életének 96. évében elhunyt dr. Csapody Vera állami díjas növényfiestő szakiillusztráitor, botanikus. Temetése november 25-én, hétfőn 14 órakor a Farkasréti temetőben lesz. Természettudományi Múzeum MTA Biológiai Osztálya KÖSZÖNET A Szovjetunió magyarországi nagykövetsége köszönetét fejezi ki mindazoknak a magyar szervezeteknek és állampolgároknak, amelyek, illetve akik a nagy októberi szocialista forradalom 68. évfordulója alkalmából üdvözletüket küldték a nagykövetségnek. Erdei Ferenc-emlékülés lesz Az Országos Szövetkezeti Tanács Elnöksége Rév Lajos soros elnök vezetésével tegnap ülést tartott. A testület a szövetkezetek jogi szabályozásának helyzetét elemezte. Születésének 75. évfordulója alkalmából Erdei Ferenc szövetkezeti munkásságával foglalkozó tudományos ülés megrendezésére kérte fel az elnökség a Szövetkezeti Kutatóintézetet. — SPORTUEX1KON. Megjelent a régóta várt Sportlexikon első kötete, amelynek példányai a héten kerültek a könyvesboltokba. Az 516 oldalas, fotókkal illusztrált vaskos könyv az „A”- tól ,jK’’-ig tartó címszavakat tartalmazza. A 25 ezer példányban megjelent lexikonban a 129 magyar szerző három nagy te- területet — sporttudományos ismeretek, sportági leírások, valamint neves személyiségek sporttevékenysége, illetve sportélethez fűződő munkássága — tár az |olvasók elé. Felvétel a Zeneakadémián A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozata felvételt hirdet az 1986—37. tanévre zongora, hegedű és gordonka szakra kivételes tehetségű gyermekek részére, akik nyolcadik életévüket betöltötték, de tanulmányaikat az általános iskola nyolcadik osztályában még nem kezdték meg. Á felvételi vizsga 1986 március második felében lesz. Jelentkezési határidő 1986. január 31. Jelentkezési lap igényelhető a főiskola tanulmányi osztályán, Budapest, Liszt Ferenc tér 8. — A Pajtás Apostagon. A kecskeméti Pajtás Áruház november 17-én, vasárnap A posta gon vendégeskedik. Reggel nyolc órától a Dunamenti Tsz (központjában kínálja az érdeklődőknek őszi—téli gyermekruházati áruit. — • KÉPCSARNOK-HÍR, Tegnap Kováts-Nagy Ira festőművész legújabb alkotásaiból nyílt bemutató a Képcsarnok kecskeméti) Petőfi Sándor utcai boltjában. A kiállítás nevembe 1 végéig látható. — — Műhelynap Kisszálláson. Szellemi vetélkedőt rendeznek a kisszállási művelődési házban szombaton 17 óraikor. Téma: a XIX. és a XX. század irodalma, képzőművészete és sporteseményei. Hétfőn ugyanitt nyílt műhelynap lesz, amelyen Guszinger Antal és Eőry Szabó Dezső Tolna megyei fafaragó népművészek tartanak bemutatót. — Szerkesztőségi ügyelet. Vasárnap 10-től 18 óráig. Hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, röviql tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. — Elütötte a kerékpárost. Solt- vadkerten szerdán délután Kádár IstvánrJé 26 éves pirtói lakos (Petőfi S. u. 83.) személygépkocsijával nem adott elsőbbséget ai védett útvonalon kerékpárral szabályosan közlekedő 18 éves Szálai Rita tázlárt lakosnak: elütötte a lányt, aki súlyosan megsérült. — A PAMÍR. Rockenbauer Pál, a Magyar Televízió munkatársa A Pamir ciniü filmjét mutatja be ma 16 és 18 órai kezdettel Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában, a földrajzi szabadegyetem hallgatóinak. — vásárnaptár, a hót végén, vasárnap Bács-Kiskun megyében csak Tiszakécskén rendezné« országos állat- és kirakodó- vásárt. — Műszaki fejlesztés. A műszaki fejlesztéssel kapcsolatos időszerű kérdésekről kétnapos országos tanácskozás kezdődött tegnap Pécsett. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Baranya megyei szervezetének meghívására a hazai vállalatok kétszáz vezető szakembere érkezett a me- csakaljai városba, hogy eszmecserét folytasson a következő öt év vállalati műszaki fejlesztési feladataiból az Országos Tervhivatal, á Pénzügyminisztérium, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, az Ipari, illetve a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a tudományos intézetek képviselőivel. — Tűzkár. A Bajai Mezőgazda- sági Kombinát Bokodi úti sertéstelepén a napokban kigyulladt egy T—150—k típusú erőgép. Mint megállapították, a tüzet elektromos áram rövidzárlata okozta. Az anyagi kár mintegy 200 ezer forint. BIZTOSÍTÁS — Kovács úr, nem akar biztosítást kötni a felesége bundájára? — érdeklődik a biztosítási ügynök. — Felesleges. Tegnap találtam a szekrényben egy férfit,» /6 majd vi- gyáz rá! _______________ H olnapi lapszámunkból A negyedik oldalon a Művelődén, irodalom, művészet című összeállításban ezúttal egyebek között Gádor Emil kiállítására kalauzoljuk el olvasóinkat. A du- naveosei művelődési báz és | a Petőfi Népe szerkesztő séfé közös ankétsorozatának legutóbbi vendége Buta Imre irodalomtörténész, az Élet és Irodalom főszerkesztője volt. Munkatársunk vele késdlütt interjút, amely ugyaneaen az oldalon kapott helyet. Közlünk verseket, novellát is. Az ötödik és hatodik oldalon a jövő heti nádié- és tel mi- . siómüsor található. rWTÖFI NÉP® A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 8001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—135* HÍREK • HÍREK Hl 'u I ■imnir iTiT~ifi'nr"iiiTnr—rrri[rr-",""-~ - *