Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-15 / 268. szám

1985. november 15. • PETŐFI NÉPE • S BIO-KINCSESHÁZ IZSÁK HATÁRÁBAN I. Kolon — üzenet a múltból Zavarban vagyok, ha a sors úgy hozza: közelii 'is­merősről, jóbarétről keld írnom. A közös élmények, baráti beszélgetések emléke veszélyezteti a tárgyi­lagosságom: torzul a világ. Számomra talán igen érdekes az, amit az olvasó esetleg unalmasnak tart, nem ért. Most, amikor egy mocsárról, a Kolan-tó- ról* írok, ugyanezt érzem. Miért ? Mert az Izsák melletti -édesvízi mocsár közeli ismerősöm. Ügy is mondhatom: barátom. Társaimmal vagy egyedül gyerekkorom óta járom rejtett ösvényeit. Legjobb játékom, legszebb ajándékom, nevelőm és tanítóm volt ez a vidék. Ha Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét olvasom, ez a bio-kincsesház jut eszem­be ... 1055: Az első híradás Kolon — vajon mit is jelent, milyen üzenetet hor­doz" ez a különös hangzású, a múltból a „tóval” együtt örökül maradt ötibetűs szó? Hány nyelvtör­ténész, szófejitő tudós, gyermeke kérdéseitől meg­szeppent tanár próbált már erre a kérdésre választ adini? Vajon kik és mikor emelték ki a táj egy jel­legzetességét, névként adva az egésznek? Máig sem lelhetünk pontos választ erre. Talán a baskír-török eredetű „kulim” (csikó) szóból származik. A kuta­tók szerint a táj kialakulása a geológiai harmad­kodban történt. A Duna áttörte a Vasikaput és a Kárpát-medence vizét levitte a Fekete-tengerig. A Pannon-tenger kiszáradása után itt homoksivatag maradt. A szél lett a szobrásza, építésze a vidék­nek. Több nagy kiterjedésű buckás terület alakult ki. Szélvájta teknő a KOLON-tó medre is. Olyan nem en^t^f^Jtóni)^^ ngd-1 vc^Jt&azer éve’jfir^.^. jelese Györffy György publikált szenzációnak számító ada­tokat. ö bizonyította be, -hogy a tó és környéke — megközelítően Izsák mai határával azonos terület — megegyezik a Tihanyi Alapítólevélben található — 1055-ben leírt — tizenötödik -birtoktesttel. Ha valaki csak a magyar nyelvi szórványokat keresi az adott fejezetben^ könnyen azonosíthatja a tájat a -maiival. A homok (HUMUC), három tó (HAR- -MU FERTEU), rókátok (ROUZLICU), három hegy (HAlRlMUlHIG), szakadék (ZARADAT), halóim (HAL- MU) — mind megtalálható ma is itt. A királyi és az egyházi birtökjárók — mint a híradásból kide­rül — a KODON vizén keltek át, (i-nde per medium aque qiue uocatur colon). Ez az első hiteles adat a vidékről. „Az ifjú szom­széd” Izsák, amely közigazgatásilag a Solti-szék- hez, tehát Fejér megyéhez tartozott — először 1421- ben tűnik föl az okmányokban Isa-k néven. Az apát­sági birtokleltárban utoljára 1267-ben szerepel „Co­lun” név, az 1358-as hamis, 1092-re datált listán már nem szerepel. Az, hogy a község a tatárjárást túlélte, és a tö­rök hódoltság alatt sem néptelenedett el, minden­képpen a mocsárvilág mentő-, éltetőképességével •magyarázható. Adatok vannak arról, hogy a tó kö­zepén levő szigeteken település maradványait ta­lálták. Pesti Frigyes kéziratos helynévgyűjtemé- nyében — a múlt században — Izsák falu régíi hely­nevei közül csak a Kolon nevét említi. Az összeíró szerint: '„a Kolon a város alatt közvetlenül elterülő több mint 5000 hold-nyi lapályon fekvő nagy, vizes, jó ízű halakkal, különösen czompóval bővelkedő roppant. nagy rét, vagyis tó, melyben igen szép és sdkezer kéve nád és széna terem, különösen a ben­ne levő szigetekbe. Nevét vette ezen szótól .Kollan- tó’, -miivel -Kamu/thi nevű -magyar lovag HU,KA TURK nevű ba-sát paripáján kollarn-tá, az az üté -le. ■Mások szerint pedig egy tallér nagyságú hajdan a parajban talált ezüst pénzdarabról, melyen ezen szók állottak: COLON, hihető Colmanus, Kálmán -magyar király érme lőhetett.” Régi közigazgatási és katonai térképeink — arányaiknak megfelelően — rendszeresen feltüntették nevét, határait. A tó él t... S' km Jött az ember... ' A Kolon-tó tehát élt, amíg nem jött az ember! De nem a nádivágók, halászok, pákászok, gyékényesek, kaszások, pásztorok bontották meg az ezeréves nyu­galmat. Nem is a menekülők zaklatták az élővilág nyugalmát. Azok a — talán jó szándékú — értelmi­ségiek és könnyű sikerékre számító politikusok húzták meg a lélékharangot fölötte, akik úgy hitték, majd ők „átalakítják”, „legyőzik” a természetet. Az első csatornanyitó kapavágás óta bomlott meg a nyugalom. Az élet törvényét eltaposta az emberi akarat. A bio-kincsesház romossá vált... Talán a Tisza-szabályozás sikere, Széchenyi Ist­ván és Vásárhelyi Pál műve indította a mérnököket, gazdasági irányítókat arra, hogy az ingadozó víz- háztartású kiskunsági homokhátság lefolyástalan vizeit csapolva „vízrendet” csináljanak a környé­ken. A múlt század utolsó harmadában született az álom a hajózható Tisza—Duna csatornáról, ame­lyen nemcsak el lehet szállítani a szőlőt, gyümölésöt és állatot a vidékről, de amelyből a puszták locso­lásához, termőre fordításához is elegendő vizet nyerhet a lakosság. Nehéz elképzelni mi lett volna, ha az álom megvalósul. Ma csak a kudarc jelei lát­hatók: az aszályos, szikkadt kiskunsági legelők és a mozgó homoktenger. A Kolon-tó virágzásának is a körző és vonalzó, a mérnöki logika vetett vé­get. A tó vizét az átkos Átok-csatorna lopta el, vé­szesen, véglegesen ... Ma délelőtt az Alsó-Dunavölgyi VízUgyi Igazgatóság szervezésében találkoznak Izsá­kon a Kolon-tó jelenéért és jövőjéért felelős szervek, intézmények, hatóságok, gazdálkodó J“*c egységek; hogy megbeszéljék a tájrekonstruk­ció tervejt. összehangolják a cselekvést, egyez, tessék érdekeiket. 1907-es kortesbeszédekben gyakran emlegették a nagy tervet. A képviselők széchenyibbek kívántak lenni a Széchenyiknél. Az akkoriban még gyakran virító nádasok helyére öntözőcsatonnákat és bu- muszgazdiag, acélos búzát termő szántókat ígértek. Potom 15 fillér ánmentesítési jutalékért. Az Izsá­kiak is engedtek a tudomány legújabb eredményei­vel megkeményített kérésnek és hozzájárultak a Kolon-tó lecsapólásálhoz. A geológiai laboratórium­ban bizonnyal szépen mutatott a terv. A tudomá­nyos műhely „mesterei” azonban sokat tudtak, de igen-igen sokat nem is sejtettek az alföldi mocsa­rak talajáról, élővilágáról. A jó szándéktól vezérlett fejlesztési terveket nagy erőkkel, igen rövid idő alatt kívánták a szerzők va­lóra váltani. Ha a kezdeti lépések után közvetlenül már látszott is, hogy nem minden úgy állókul aho­gyan azt képzelték, nem mondtak megálljt. Hiába nyíltak a csatornák és ereszek, a tőzeges talaj nem száradt ki, és csak egy kisebb eső kellett hozzá, hogy a „felszabadított földiek” újra vízrabságba ke­rüljenek, járhatatlanná, életveszélyessé váljanak. Oda lett a korábbi vízljövedelem, a búza- és rozs­termő földek pedig nem mutatkoztak. Gondok és remények ,/Mióta a tavat lecsapolták — írta izsáki riport­jában Féja Géza 1935-ben — a talajvíz két, két és fél métert apadt. Veszélybe került a környező ho- ' mókhátságon virágzó szőlő és gyümölcskultúra. Eddig sem volt vízfölösleg, most vízhiány van.” Féja nyomában Dobozi Imre is ellátogatott Izsák­ra. Ezt írja: „3000 hold fekete föld! A jó homoki gazdák szinte lázba jöttek. Nem kell majd messze föleiről hozná, idegenektől drága pénzen venni a búzát, a kukoricát, hiszen az itteni halvány földe­ken ezek nemigen teremtek. A tó feneke azonban olyan volt, mint a szivacs. Nem járhatták az álla­tok és a szekerek. Kiszámíthatatlan volt. Ideig bír­ta a terhet, aztán az állat hasig, a szekér kerék­agyig merült a lápba. Mayer János és Kállay Mik­lós miniszterek nem győzték mosdatná a szere- csent... Miért, hogyan volt a ballépés!” Menteni a menthetőt (és a mundér becsületét); már az 1927—28-as lecsapódás után hét évvel meg­indultak a víz nélkül maradt vidék hasznosítását célzó kísérletek. Két szegedi tudós, Prettenhoffer Imre királyi fővegyész és dr. Somorjai Imre főad- junfctus vezetésével öt évig vizsgálták a területet: •milyen talaj maradt a víz után, a láp mely részén mit lelhet, mit érdemes termelni. •Az értékmentő próbálkozások eredménye az lett, hogy a megtisztított déli lápréteken takarmánynö­vényeket, és — néhol — rozsot tudtak termelni, ami nagyon jól jött az állattartó gazdáknak. Aztán később — már a felszabadulás után — nagy tervet szőttek a mérnökök, az Izsákiak örömére. „Megint lesz igazi tó a Kolon” — ígérték. 1954-ben meg is épült a zsilip az Átok-csatorna itteni ágának déli részén. Ezzel — hitték akkoriban sokan — tetszés szerint lehet majd szabályozni a vízállást. Esős esz­tendők voltak; a csatornák eliszaposodtak. Kisvo­nat épült a Kolon északi részén. Tőzeget bányász­tak. így is mélyült, tisztult a teknő. A tóvidók üde­kék foltocskája akkoriban újra felkerült a térké­pekre. Farkas P. József (Folytatjuk.) VA ilyenek a népművelők? Ha a „nemzet napszá­mosairól” készült filmeket, tudósításokat nézzük: láng- lelkű, fáradhatatlan, csillogó tekintetű, Petőfi-utódoknak hihetjük őket, akik nem lo­hadnak harcolni a közöny, a hivatalok paokázása, az elide­genedés, a társadalmi passzi­vitás és a bezárkózás ellen. Magasztos „image”, gazdag érzésekkel megrajzolt kép ez, amely a játékfilmek szerep­lőivel kérne szolidaritást, megbecsülést a szakmáinak. Ha egy-egy tanácskozás, to­vábbképzés alkalmával mód nyílik csoportos beszélgeté­sekre, a forró fejű-szívű .dí­jaikról” kiderül: akadnak kö­zöttük középkorúak, nyugdíj­ba készülők, kisgyermekes anyák i^Jjlivatásuk gyakor­lásában ' hátrányosan érinti őket, hogy a kulturális állam­ig- igazgatás már-már elfelejt­kezett róluk, mint „kenyérrel is élő” emberekről. Alacsony a bérük, s rajtuk a pecsét: nem alapellátást nyújtó in­tézményben „szolgálnak”. Változnak az idők! Ezt az is bizonyítja, hogy tíz—tizenöt éve az egyetemeken „sztár” szaknak számított a népmű­velés, ma pedig lenézett, „pót- szaikként” emlegetik. Az pedig, hogy soha nincs elég képzett ember a művelődési intéz­ményekben,-ha szakképzetlenek között pedig egyre nagyobb azoknak az aránya, akik al­kalmatlanok erre a munkára vagy beismerten átmeneti megoldásnak tekintik a nép- művelősködést, csak rontja a helyzetet. A legfőbb probléma az, hogy •nem lehet igazán világosan meghatározni: ki végzi min­taadóim a munkáját? Egy első osztályban tanító pedagógus tudja: ha a gyerekek megta­nulnak olvasni, akkor jól ta­nít, ha nem, hibásan. A nép­művelésben nincs ilyen teszt. A jelenlegi helyzet leginkább Népművelők az ügyeskedőknek, a „blöff” embereknek kedvez, ök akár az egész országot el tudják ámítani, látszateredmények­kel. A hangyaszorgalmú, tég­lát téglára illesztő, csendesen dolgozóknak kevés babér te­rem. őket — ha nincs szeren­cséjük — fel sem „fedezi” a jelenlegi irányító, szakfelügye­lő-rendszer, így nem juthat ki nekik az elismerés sem. A külső szemlélőnek na­gyon gyakran zavarosnak, ért­hetetlennek tűnik a népmű­velők élete, ök maguk — köz­pontokban csoportosan, falusi •művelődési házakban egyedül dolgozók — is panaszkodnak. Nincs igazi érdekvédelmük. A Közalkalmazottak Szakszerve­zeténél — úgy érzik — csak „másodlagos” emberek. A Ma­gyar Népművelők Egyesülete pedig, amely november 16-án, azaz holnap tartja II. küldött­gyűlését, csak most kezd nagy­korúvá válni! Milyen eredményekről szá­molhatnak majd be a szekciók és a bizottságok vezetői a fő­városi tanácskozáson? Az egyesület jelentős szere­pet vállalt a közművelődés megújításáért, a népművelők elméleti, politikai és szakmai ismereteinek gyarapításáért. Sok esetben már az is segí­tett, ha egy-egy kísérletre ér­tő szakemberek fölhívták a tanácsi, szakszervezeti funk­cionáriusok figyelmét. Az Or­szágos Közművelődési Ta­nács .és a Művelődési Minisz­térium támogatásával pályá­zatokat hirdettek, ezek elsőd­leges célja is éppen a prog­resszív törekvések fölkarolá­sa volt. Az egyesület léte le­hetővé .tette, hogy feltárják és megvitassák saját problémái­kat, és azokkal kapcsolatban egységes álláspontot rögzít­senek. Számtalan vizsgálatot, fölmérést szerveztek a nép­művelőélet gondjainak meg­ismerése érdekében. Ezeknek a kezdeményezéseknek is kö­szönhető, hogy ma már a ko­rábbi évekhez képest több, a gyakorlati munkában tevé­kenykedő szakember része-, sülhet a Kiváló Népművelő •kitüntetésben; s az idén Bes­senyei-díjat alapítottak. Mára a Közalkalmazottak Szakszervezetével is rendező­dött a viszony, bebizonyoso­dott, hogy az egyesület nem kívánja elvenni az érdekvé­delem kenyerét, sőt segíti a szakszervezet munkáját. Az egyesületben jelenleg hét szakmai szervezet működik. A •tagok száma körülbelül két­ezer. A népművelők értéke viszont nem létszámuk, ha­nem tevékenységük társadal­mi hatása alapján ítélhető meg. Az esetek többségében rajtuk múlik, milyen irányban fejlődik a helyi kulturális élet, a munkahelyi művelődés. Te­vékenységük közérzetet, tár­sadalmi, gazdasági fejlődést befolyásoló tényező, tehát fon­tos politikai feladatat látnak el. Ezt a felelősséget az egye­sület vezető , testületéiben munkálkodó szakemberek is érzik. A közművelődés szá­mára az MSZMP XIII. kong­resszusán elfogadott határo­zatot, továbbá a Miniszterta­nács által jóváhagyott közép­távú fejlesztési tervet magu­kénak vallják. Szakmai fel­adataikkal párhuzamosan ar­ra törekszenek, hogy megfe­leljenek tagtársaik elvárásai­nak, s lehetőség szerint kép­viseljék és védjék a népmű­velők érdekeit. Sok-sok gonddal küszködik közművelődésünk. Nem fené­kig tejföl a népművelők éle­te. Az előrehaladásért tenni kell, s nem is keveset a kö­vetkezőkben az egyesületben, de az egyesületen, kívül is. F. P. J. „SZTÁRBÓL” PÓTSZAK Csehszlovák fotóművészet • Milos Vajir: Akt Kiállítás nyílt a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központban fotóművészek alkotásaiból • Miroslav Novotny: Cím nélkül EGEEÍ0000Z0IE0ÍDI1 A küzdő ember visszakerül? Az elmúlt négy évtizedben a magyar filmművészet tudott él­ni az ötvenes évek végén meg­fogalmazott művelődéspolitikai irányelvek lehetőslégeivel, vál­lalta a valóság tátrsadalmilag elkötelezett, hű bemutatását- Mint korábban említettük, a hatvanas évek végére a film, ahogy szerte Európáiban, ha­zánkban is, kulturális életünk fontos tényezőjévé vált, ltobb te­kintetben, segítve a társadalom- politikai törekvéseket. Ebben az időszakban eleven kapcsolat alakult ki az aQkotók és a kö­zönség között. Sietve tegyük hozzá, hogy a magyar film leg­jobbjai ekkortájt kerültek a vi­lág filmművészetéinek élvonalá­ba is, ekkor., kezdték vetíteni a kortárs magyar filmeket a fran­ciaországi, az angliai művészmo­zi-hálózatban, sőt az Egyesült Államokban és Kanadában is. A hetvenes évek magyar filmművészete továbbra is hu­manista, társadalomkritikai ala­pon vállalta a valóság feltárását. A nemzeti, történeti témákat feldolgozó alkotások döntő több­sége részt vállait a reális nem­zeti tudat, a szocialista önisme­ret terjesztésében, s mindezek az alkotások — nagy emocioná­lis erejükkel — segítették a ha­zafias és internacionalista ne­velést. Egy évtizede, hogy ki­bontakozott a dokumen tarista irányzat, amely a társadalmi va­lóság új típusú ellentmondásai­nak bemutatását vállalta fel. Mindezt Dárday István Juta­lomutazás, Harcmodor, Elek Ju­dit Egyszerű elhatározó®, Schif­fer Pál Cséplő Gyuri, Tarr Béla. Családi tűzfészek, Vitézy László Békeidő, Zolnay Pál lEatagrá- fia című alkotása fémjelzi leg­inkább. Az esztétikai ábrázolást a szociografikus igényű, sokszor purista Itényálbrázqlás váltotta fel. Ez az irányzat új színt, friss lüktetést hozott a magyar film­művészetbe, s valóban gazda­gította annak formanyelvét, ám már akkor látszottak az iroda­lom és film közötti szakadék jegyei. A nyolcvanas éveikben az e&z- tétizáló és dokumentanista pólu­sokra szakadt magyar filmművé­szet ugyanúgy viták és bírálatok kereszttüzében van, münt az el­múlt két és ffél évtized során, & bizony, néhány alkotást nem vé­letlenül ért esztétikád és társada­lompolitikai kifogás. Ugyanis ne feledjük el, hogy a szép eredmé­nyeket elért diokumentarista irányzat a nézők íltélőképességéti a hitelesség iránti igényét növel­te, ami gyakran közrejátszott a ■ silányabb, kevésbé sikerült mű­alkotások azonnali elutasításában. A közönség igényeinek mind reálisabb kielégítése, a magyar film valéságérzékenységéniek fo­lyamatos szinten tartása továbbra is megköveteli filmművészetünk; legfontosabb értékeinek jövőbeni érvényesítését: a mad társadalom Iránti közéleti elkötelezettségét, a szocialista eszmények és értékek védelmét és képviseletét, az ér­zékeny humanizmust, á különbö­ző esztétikai törekvések állandó felfrissítését, la magas fokú mes­terségbeli tudást. Ez az értékrend az elmúlt négy évtizedben iga­zolta önmagát, ugyanakkor kul­túrpolitikai céljaink megvalósí­tását is segítette. A filmművészet és társadal­munk alapvetően közös érdeke, hogy a művészi, emlberi felelős­ség, az újítási szándék mindenki­nél reális totón elemszemllélettel, politikai érettséggel, alkotói meg- gonddltsággal párosuljon. Bízunk abbjan, hiogy az elkö- vétkezendő évek magyar filmter­mésében a cselekvő, a küzdő erriber visszakerül az alkotások középpontjába, a kallódó, a tár­sadalom makro- és mikroklőmye- zetébe integrálódni nem tudó, •több iese|tlben kiábrándult, devi­áns figurák helyett. Reményked_ jünk abban, hogy a magyar film­művészet újra élfoglalja a koráb­ban kivívott helyét a ,világ film- ' művészetében, s felvállalja ko­runk szocializmust építő tevé­kenységének hű ábrázolását. (Vége.) Kovács István • A Huszárik Zoltán rendezte Szindbádot úgy is szokták emlegetni, hogy „a filmek filmje”. Latinovits Zoltán alakítása teszi igazán felejt­hetetlenné.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom