Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-01 / 257. szám
1985. november 1. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT-SPORT • SPOR'l RÖPLABDA KUPA-FORDULO ELŐTT Lennikben is a variációs játék lehet eredményes • Tavaly a görög Olimpiakosz nem bírt a KSC-vel, a kecskeméti szurkolók hasonlókat remélnek a belga Lennik ellen is... (szemben a KSC együttese). A Kecskeméti SC férfi röplabdaegyüttese ezúttal a Kupagyőztesek Európa Kupájában próbálhat szerencsét. Tavaly a kék-fehérek a görög Olimpiakosz legyőzése után a szovjet Dinamó Moszkva elfen vesztettek, az idén hasonló sors várhat a kék-fehérekre. A sorsolás szeszélye folytán ezúttal a belga Lennik ellen mérkőzhet Karagics Mátyás csapata, s ha továbbjut, akkor következhet ismét a szovjet Dinamó .. . A kecskemétiek pénteken utaznak el a belga kisvárosba, amely 80 kilométerre van Brüsszeltől. A hírek szerint Lennikben 3—4 ezer ember él, aki általában ott szurkol a csapat mérkőzésein is. fgy aztán várhatóan túlfűtött légkörben kerül sor a mérkőzésre. — A Vasas ellen az utolsó két ■■játszmában már nagyszerűen játszott a csapat — mondta Dunszt Ferenc mesteredző, aki Karagics Mátyás „helyett’ vette fel a telefont, amikor a KSC vezetőedzőjét kerestük. — Láttam a szerdai mérkőzést a %fővárosban, s azt hiszem, ha a csapat így szerepel Belgiumban is, mint a Vasas ellen, akkor nem lehet különösebb baj. A hírek szerint a Lennik magas játékosokból áll, s ellenük csak a variációs játékkal lehet keresnivalónk. De megérkezett Matyi, adom neki a telefont — mondta Dunszt Ferenc. — Igaza van Frici bácsinak — mondta a kék-fehérek ifjú mestere. — A Tungsram bajnok együttese a nyáron mérkőzött a Lennikkel és 3:0 arányban alulmaradt. Így aztán vérmes reményeink nem lehetnek, de azt hiszem, ha egy játszmát sikerülne megnyernünk, akkor reménykedhetnénk a továbbjutásban. A KSC egyébként ma indul útnak és vasárnap este már ismét Kecskeméten lesz. A találkozóra szombaton este kerül sor. — ri — TÓTH LÁSZLÓ- SAKKFESZTIVÁL Az utolsó forduló dönt - * Lapzártakor még több játszma tartott a nyílt bajnokság utolsó előtti fordulójából. Az élmezőny tovább tömörödött, a helyezéseket csak a mai utolsó forduló dönti el. A 10. forduló érdekesebb eredményei : Perényi—Hausner egyenlő állásban függő, Kristiansen (dán)—Pribyl (csehszlovák) 1:0, Honfi— Hradeczky 1:0, döntetlen: Arhipov (szovjet)—Horváth Cs., Horváth J.—Karsa, Mozny (csehszlovák)— L echtynski (csehszlovák), Pavlovié (jugoszláv)—Cejt- lin (szovjet). Az élmezőny állása a befejező forduló előtt: Perényi, Hausner 7 (1), Arhipov Horváth J., Horváth Cs., Karsa, Mozny, Lechtynski, Kristiansen 7—7 pont. A nemzetközi nyílt bajnokság utolsó fordulóját ma 9 órától játsszák az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A függőjátszmák folytatására délután kerül sor a Petőfi Népe szerkesztőségében, míg a többi résztvevő benevezhet a 15 órakor kezdődő nagyszabású villámversenyre, melynek a művelődési központ lesz a színhelye. Ugyanitt rendezik a sakfcfesztivált bezáró ünnepélyes eredményhirdetést is 18 órától. Sok sikert, magyarok! A mexikói labdarúgó-világbajnokság 24-es döntőjének egyik szereplőjét láthatta hét közben a pécsi közönség. Azt a bolgár válogatottat, amelynek egy erős csoportból az Európa-bajnok franciákat is megelőzve bekerült a VB legjobbjai közé. A bolgárok szakvezetője, Ivan Gucov, a korábbi Levszki-játékos, aki mögött már áll egy világbajnoki szereplés, hiszen 1966-ban tagja volt az angliai VB-n szerepelt (és a magyarokkal egy csoportban küzdött) bolgár válogatottnak. — Őszintén szólva meglepett a magyar fiatalok kitűnő játéka — mondta. — Nem számítottam arra, hogy a magyar második vonal is ilyen teljesítményre képes. Az együttes a játékával igazolta a magyar labdarúgásról az utóbbi időben elterjedt jó jyreket. Valóban jó lehet a Mexikóba készülő csapatuk, ha a VB-részvételre csak pályázó fiatalok ilyen teljesítményre képesek. Sok sikert kívánok a magyaroknak a mexikói világbajnokságra. Elmondta a bolgár szakvezető, hogy az ismert ávközbeni események, eltiltások miatt több állandó játékos kivált a bolgár válogatottból, de a főszerepet kapott fiatalok is bizonyították a döntőbe jutással képességeiket. RÖVIDEN « X 114 férfi- és 14 női csapat nevezett megyénkben a Magyar Ifjúság Kupára, amelynek tétje a mexikói VB-re utazás. A városi és városkörnyéki selejtezők már a hétvégén megkezdődnek. X A Gamma SC Budapesten rendezett II. o. férfi asztaliteniszversenyén a kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK versenyzői közül a ' — Természetesen az a cél, hogy á színvonalasnak, minden eddiginél küzdelmesebbnek ígérkező mexikói VB-n minél jobban szerepeljünk — folytatta. — Készülünk, bár műsorunk véglegesen még nem alakult ki. Korábban már jártunk Mexikóban, s az idén szerepeltünk az Egyesült Államokban is. A csapatnak,’ rrti- ként a szerdai pécsi játék ;s mutatta, sok nemzetközi erőpróbára van szüksége. Tárgyalások folynak arról, hogy esetleg a világbajnokság előtt, a sikeres téli felkészülés érdekében is túrázzunk a tengerentúl, egyelőre azonban még csak a terveknél és a tárgyalásoknál tartunk. I Azzal kapcsolatban, hogy mely csapatok az 1986. évi világbajnokság esélyesei, Gucov kitérő választ adott: — Sok csapat készül nagy tervekkel, nincsenek jelenleg olyan kiemelkedő esélyesek, akiket a világbajnoki cím egyértelmű várományosaként lehetne emlegetni'. Különben is még nem teljes a 24-es döntő mezőnye. Előzetesen jósolgatni, a csoportbeosztás ismerete nélkül nemigen érdemes — zárta nyilatkozatát a bolgárok szakvezetője. férfiegyesben 2. Bene, 3. Szily. A férfipárosban Erdélyi, Nagy (az utóbbi H. Kilián FSE) a 3. helyen végzett. X November 12. és 22-e között rendezik meg a kézilabda minősítő osztályozókat Kecskeméten, illetve Tatán. A sorsolást november 15-én tartják. December 20— 22-én, Kecskeméten az árpvádvá- rosi sportcsarnokban lesz az OIB kézilabda országos döntője. HÉT VÉGI ELŐZETES PÉNTEK SÚLYEMELÉS Egyéni országos bajnokság: szombathely, Rohonci út, 14 órakor. 75 és 82,5 kg-os súlycsoport. A szakemberek szerint az utóbbi évek legizgalmasabb súlyemelő-bajnokságát rendezik meg szombathelyen. A küzdelem már csütörtökön megkezdődött, és a számunkra különösen érdekes súlycsoport, a 75 kg-os kategória résztvevői ma lépnek dobogóra. A bajnoki cím várományosa Messzi István, a Kecskeméti Spartacus válogatott versenyzője. Róla azt tartják, hogy csak az országos csúcs az ellenfele, s a többiek a helyezésekért küzdenek. — Ügy érzem sikerült a felkészülés, és jó formában vagyok. Azt nem Ígérhetem, hogy újabb csúcsot javítok, de többet szeretnék emelni, mint legutóbb Asszuánban. KOSÁRLABDA NB Il-es férfimérkőzés: SZEOL- DÉLÉP—Kecskeméti sC, szeged, 17 órakor. A Körmend elleni bravúros győzelem után természetesen most is sikert várnak a KSC kosarasaitól a szurkolók. Szegeden ez nem lesz olyan egyszerű dolog, mert . a SZEOL- Délép jól kezdte a bajnokságot és hazai pályán mindig nehéz ellenfele volt a KSC- nek. SZOMBAT LABDARÚGÁS Területi bajnokság: Szegedi VSE— Kecskeméti TE, Szeged, szvsE-pá- lya. Jv.: Maróti, 13 Óra. NB-s ifjúsági bajnokság: Bajai SK— Voilán, Baja, 11.30-kor. Jv.: Mészáros. NB-s serdülőbajnokság: Bajai SK—Volán, Baja, 10 órakor. Jv.: Francziskovics. Megyei II. osztály, Északi csoport: kezdés 13 órakor: Honvéd Gábor A. SE—Tlszaalpár. Megyei serdülöbajnokság, Kalocsai csoport, kezdés 13.30-kor: Kalocsa I.—Dusnok, Dunapataj—Fájsz, Császártöltés—Hajós, Miske—úszód, Homokmégy—Kalocsa II. Kecskeméti csoport, kezdés 13 órákor: KSC 1.—IKTE L, KTE II.—Lajos- mizse, Kerekegyháza—Hetényegyháza, Izsák—Helvécia. Kiskunhalasi csoport, kezdés 12.30- kor: KAC-MEDOSZ—Harkakötöny, Tataháza—Jánoshalma, Mélykút—Tompa, Kunbaja—Kelebia, Bácsalmás— Kiskunhalasi Spartacus. ' Kiskőrösi csoport, kezdés 14 órakor: Kiskőrös—Akasztó, Soltvadkert— Csengőd, Harta—Imrehegy, Tass—Kecel, Solt—Kunszentmiklós. Meglehetősen nehéz időszakot élt át a Kecskeméti TE labdarúgó-együttese. Pontvesztés hazai pályán a Gyulával szemben, majd katasztrofálisnak nevezhető vereség Békésen. Mindez nemigen egyeztethető össze egy bajnokságra törő együttes terveivel. Végül legutóbb a Lajosmizse ellen már azt nyújtotta a csapat — igaz csak a második játékrészben —, amit elvár tőle a lila—fehér szurkolósereg. A múlt heti biztos (3—0-ás) győzelem után a KTE hívei várják a folytatást. Nem minden alap nélkül, s erről dr. Molnár István, az egyesület elnöke tájékoztatott bennünket: — A napokban két átigazolási ügy végére tettünk pontot. Az egyik Meszlényi Bajáról történő visszaigazolása. A csatár a nyáron került el tőlünk a Sugovica partjára, de • nem érezte jól magát ott, s visszakívánkozott. Hegyi hosz- szas huzavona után lett végül is a mi labdarúgónk, a KSC kiadta nekünk, így Szegeden ismét lila-fehér mezben léphet pályára. Reméljük, hogy a Lajosmizse legyőzése után a csapat kijutott a hullámvölgyből, s ezután ismét győzelemmel örvendezteti meg a bajban is kitartó szurkolókat — mondta dr. Molnár István. Rájuk is férne a kecskemétiekre a győzelem, hiszen elszakadtak az éllovasoktól. ASZTALITENISZ Kecskeméti körzeti asztaliteniszcsapatbajnokság, első (összevont) forduló: Kecskemét, Spartacus-terem, 14 órától: Spartacus Hl.—Kmiklósi TEMAFORG. DUTÉP—Orgovány, Tejüzem—Kmiklós, Spartacus HL— Orgovány, DUTÉP—Kmiklós, Tejüzem—Orgovány. KOSÁRLABDA NB I-es férfimérkőzés: Zalaegerszegi TE—Bajai SK, Zalaegerszeg, 17 órakor. A ZTE a csoport talán legerősebb csapata és otthonában veretlennek tartják. A bajai csapat most nagyszerű formában van, amit bizonyít, hogy az elmúlt héten a sokszoros bajnok Honvéd is csak némi „mesterkedéssel” tudta legyőzni. A BSK győzött már Zalaegerszegen, így az esetleges bajai siker nem is lenne egészen váratlan. RÖPLABDA NB Il-es férfimérkőzés: DUTÉP SC—Ráckeve, Kecskemét, Buday D. Általános Iskola, 16 órakor. NIB Il-es női mérkőzések: Kalocsai SE—Ferroglobus, Kalocsa, városi sportcsarnok, 13 órakor. Ü. PEAC— Izsáki MEDOSZ, Pécs, III órakor. SAKK Sakkszimultán: Bácsalmáson, a Művelődési Központban Szergej Arhipov szovjet nemzetközi mester részvételével, 10 órakor. TEKE NB I-es női mérkőzés: Kecskeméti MÁV- Szegedi Postás, Kecskemét, MAV-pálya, 9 órakor. A Kecskeméti MÁV zömében fiatalokból álló női csapata gyengén szerepel és győzelem nélkül áll az NB I-es női bajnokságban. A sorozatos vereség egyik oka, hogy a kecskeméti pálya korszerűsítési munkái miatt mindeddig idegenben játszották a hazai mérkőzéseket is. A MÁV-pá- lya átépítése, az új műanyag borítású küzdőtér elkészült, s bár még felavatásra vár, eddig több edzéstfés alsóbb osztályú mérkőzést tartottak rajta. A tapasztalatok szerint az új pálya jó, talán túlságosan is „sportszerű”, ami azt jelenti, hogy nem jelent előnyt a hazaiaknak. MOTOCROSS . Szombaton délelőtt 10 órától, sorrendben a harmadik nemzetközi meghívásos motocross versenyét rendezi az MHSZ dunavecsei Péter Gyula Honvédelmi Klub motorosszakosztálya. A Duna-parti új pályán 125, 250, 500 pcm-es géposztályokban, valamint gytermekcross-futamokban mintegy 50 klub 140 versenyzője méri ösz- sze tudását-. Neveztek :a versenyre az ország legjobb együttesei, a Zalka Máté Motoros Klub -(Budapest), a Volán Surján SE (Kaposvár), a Kis- kunlacháza, valamint a szekszárdi Vízügy SE. Vendégek érkeznek Mariborból (Jugoszlávia), Stu royóból és Stra’kovlcéből (Csehszlovákia), és képviselteti magát az osztrák KTM cross csapata is. Az egész napos rendezvényen- az MHSZ motoros sárkányrepülői is bemutatót tartanak, és megtekinhetők, kipróbálhatóak lesznek az osztrák KTM-cég legújabb 80, 125 , 250 és 500 ccm-es cross-motorjai is. TÖMEGSPORT A Fémmunkás üzemi lövészversenye: Kecskemét, MHSZ-lőtér, 9.30- kor. VÍZILABDA OB I-es mérkőzés: Kecskeméti Vízmű se—Szolnoki vízmű, Kecskemét, fedett uszoda, 17 órakor. A szolnoki csapat a Kecskeméti Vízmű második vidéki ellenfele az első osztályban. A Szolnok jobb, mint a KVSC által két hete legyőzött Szentes, tehᣠnehéz mérkőzés vár a kecskeméti újoncokra. A héten úszóverseny is zavarta a KVSC felkészülését. Magó Gábor, a csapat edzője elmondta, hogy a BVSC elleni játékkal elégedett volt, s ha az együttes formája nem esik vissza, a szolnokiak számára nem lesz könnyű feladat a Kecskemét legyőzése. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB H-es mérkőzés: Salgótarján— Bajai SK, Salgótarján, 13 órakor. Területi labdarúgó-bajnokság, kezdés 13 órakor: Kecskeméti SC—Miske, jv.: Varga. Lajosmizse—Soltvadkert, jv.: Szaszák. Gyulai SE—Honvéd Kun B. ÉE, jv.: Veres. Az NB H-es Bajai sK labdarúgói újabb nehéz erőpróba elé néznek. Ezúttal az élmezőnyben tanyázó Salgótarjánhoz utaznak, s az ellenfél komolyan gondol a feljutásra. Bár az SBTC az utóbbi időben néhányszor „elhullajtott” pontokat, nem lebecsülendő ellenfél. Jelenleg a 8. helyen tanyázik Haász Sándor csapata, s legutóbb Diósgyőrben szenvedett vereséget. Am a BSK-nak csak akkor lehet esélye egy pont megszerzésére, ha azt a teljesítményt produkálja, mint legutóbb a H. szabó L. SE ellen a második játékrészben. A területi bajnokság Körös-csoportjában is élesedik a küzdelem, mind az első helyért, mind pedig a kiesés elkerüléséért. A megyei rangadók sorában a KSC—Miske és a Lajosmizse— Soltvadkert találkozó következik. Egyik kilencven perc végeredménye sem jósolható meg egykönnyen, hiszen a Miske a legutóbbi bajnoki idényben legyőzte a KSC-t, (igaz Miskén), mig a Vadkert nem mérkőzött a mizseiekkel, hiszen egy esztendővel ezelőtt még a megyei I. osztályban gyűjtögette a pontokat. A H. Kun Béla SE egy héttel ezelőtt hazai pályán szenvedett vereséget a sereghajtó Határőr Dózsától. Ez a váratlan „betű” rosszul jött a Honvéd-csapatnak, de a szurkolók remélik, hogy sikerül kiköszörülni a csorbát. Bár Gyulán senki sem mehet biztosra, a HKBSE talán elcsíphet egy pontot a fürdőváros együttesétől. Megyei labdarúgó-bajnokság, kezdés 13 órakor: Bajai Tsz SK—Kiskunhalas, jv.: szentgyörgyi. Tass—Kkf- házi TK, jv.: őrző. Kecel—(Akasztó, jv.: Dömény. Mélykút—Jánoshalma jv.: Nagy L. Honvéd Radnóti SE— Tiszakécske jv.: Nagy-Czirok. Izsák— Bácsalmás jv.: Berger. Harta—Sükösd jv.: KUltí. Kiskőrös—Kalocsa jv.: Kara. Űjabb izgalmas forduló kö- ■ vetkezik a megyei bajnokságban. A múltheti győzelmével első helyre került KAC-MEDOSZ Bajára látogat, s onnan még kevesen hoztak el pontot, Minden bizonnyal jó mérkőzés lesz a Tass—<KTK, a Mélykút—Jánoshalma, valamint a Honvéd-Radnóti SE— Tiszakécske találkozó. A Kiskőrös—Kalocsa örökrangadó érdekessége, hogy a Kalocsa általába^ idegenben nyújt jobb teljesítményt, a Kiskőrös viszont sokáig tartó gyengélkedés után éppen az utóbbi hetekben javult fel lényegesen. V Megyei II. osztály, Déli csoport, kezdés 14 .órakor: Tataháza—Császár- töltés, Kelebia—Hajós, Gara—Fájsz, Homokmégy—Katymár, Dusnok—Honvéd Kinizsi SE, Nagybaracska—Tom. pa, Kunbaja—Érsekcsanád, Hercegszántó—Vaskút. Északi csoport, kezdés 13 órakor: Imrehegy—Kkhalasi Spartacus, Kun- szentmlklós—Harkakötöny, Kerekegyháza—Hetényegy háza, úszód1— Helvécia, Kiskunmajsa—Honvéd Me- zőfi SE, Csengőd—MFSC. Körzeti labdarúgó-bajnokság, Bajai csoport, kezdés 14 órakor: Szeretnie—Dávod, Csátalja—Csávoly, Nenn esnád udvar—Bácsbokod, Bácsbor- sód—(Bátmonostor. Madaras—Felső- szentiván. ASZTALITENISZ Megyei csapatbajnokság, kezdés 10 órakor: Érsekcsanád—Soltvadkert I., Kerekegyháza—Kkfháza II., Kalocsa II.—Lajosmizse, Kiskunmajsa— Kiskunhalas, Soltvadkert II.—Tiszakécske, Kecskemét II.—Csávoly. KOSÁRLABDA NB I-es női mérkőzés: Kecskeméti SC—Tungsram SC, Kecskemét, városi sportcsarnok, -l0.3Q-kor. A KSC női csapata az elmúlt héten idegenben megszerezte első győzelmét. A Tungsram SC ellen kevés remény van ennek folytatására, bár jó hír, hogy valameny- nyi sérült rendbejött, így Király Sándor edző Pásztor játékára is számíthat. Hazai pályán bátor játékkal, és jó dobóteljesítménnyel a Tungsram SC dolgát is meg lehet nehezíteni. TEKE NB Hl-as mérkőzés: Szentesi MiV—- DUTÉP SC, Szentes, 8 órakor. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.5S: Tévétorna (ism.) 9.00: Iskolatévé. Magyar Irodalom (ált. isk. alsó tagozat) A könyvtár mindent tud (FF) 9.30: Az anyag körforgása. Levegő, tenger, kőzet 9.55: Tértervezés Amerikai dokumentummal (ism.) 10.40: A tengerszültc ország. Barangolások Kubában (ism.) 11.15: Képújság 14.40: Iskolatévé. Hogyan működik? 4. A zár 14.55: Tájak, emberek, nyelvjárások. Körösök vidéke 15.15: Beszédművelés. 4. rész 15.40: Hírek 15.55; Georglj Danyelija-sorozat. Huckleberry Finn és a csirkefogók. Szovjet film 17.25: Három nap tévéműsora 17.30: Sportmúzeum. 100 éves a Mar- clbányi lőtér 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: Ablak 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Telefere. Vitray Tamás műsora 21.15: A hét műtárgya: Goya: Korsós lány. Köszörűs 21.20: Csillogó világ. Francia film 22.50: Tv-híradó 3. 23.00: Himnusz TV II. MŰSOR: 18.40: Képújság 18.41: Finberrablók. Angol—NSZK kalandfilmsorozat XIII/7. rész: At a Felföldön (ism.) 19.10: Suomi — film — jegyzetek. Magyar dokumentumfilm (ism.) 20.00: Az utolsó zsivány. Ausztrál tv-filmsorozat VIII 2. 20.4f>: A Duna-delta a természet szentélye 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: James Last koncertje. NSZK zenés film 22.20: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.15: Élet és tudomány 16.45: Ma a világban 17.05: Az ember és a törvény 17.35: Hírek 17.45: Népdalok 16.00: A kegyelem nélküli front — sorozat. Pianínó Malagának 19.00: Híradó 19.35: Énekeljünk ... 21.05: Ma a világban 21.25: Szabadság saját költségen tévéfilm. I. rész 22.45: Hírek 22.50: Koncert 16.25: Hírek 16.30: Egy naptár lapjairól — Magazin 17.10: A rendőrség naplójából (ism.) 17.00: A Bratislava! Lyra 77. — A Nemzetközi dalfesztivál iműsonából, felvételről (ism.) M.Oiö: őrség az Aimúron — Szovjet filmsorozat 2. rész (ism.) is.10: Esti mese 119.30: Tv-híradó " LLr;: a múlt és a jelen — Ifjúsági műsor 21.00: A szlovákiai építőművészet — Dokuimentumfilm (ism.) 21.30: Időszerű események 21.96: Időjárásjelentés 22.00: Ez történt 24 óra alatt Edjio: Nekünk még a kaktusz sem ' virágzik — tv-játék 23J1I5: Zenés szórakoztató műsor ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul 17.00: Tv-napló — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-napló 17.45: Zenebona —4 zenés műsor 18.15: Tv-magazin — szlovákul 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-napló — magyarul 20.00: Pearl — amerikai sorozatfilm 20.55: Reklám 21.00: Hazai show 21.45: Tv-napló 22.05: Műsorzárás KOSSUTH: 8.25: Tanítók tanítói. Riport 8.53: Algériai népzene 9.08: Debussy: Három noktürn 9.33: Pest megyei óvodások énekelnek 9.53: Lottósorsolás 10.05: Utam — Gábor Andor versel 10.10: Hétszinvirág — Gyermekzenei magazin (ism.) 10.40: Iránytű 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Magyar Remekírók — Kosztolányi Dezső novellái 12.55: Az Új Magyar Zene hónapja a Rádióban — A Rádióban dijat nyert művek IV/2. rész 13.51: A King’s Singers együttes felvételeiből 14.10: Schubert kamarazenéjéből 15.00: Erről beszéltünk ... — Krassó László válogat 15.30: Lavotta-verbunkosok, Szentirmay-nóták 16.05: Aranyvirág — Lörincz L. László mesejátéka 17.00: Kossuth-dij korhű keretben — Tolnay Klári 17.25: Népdalfelvételekből 17.45: Emil Gilelszre emlékezünk 19.15: Magyarország ’85 — Dunaújváros 20.15: Verdi: A végzet hatalma — Leonóra áriája és a IV. felvonás fináléja 20.31): Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 21.30: Vállalkozások a vállalaton belül — Riportműsor 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Banda Ende gordomkázik Kb.: 23.30: Bigband-felvételekböl 0.10: Himnusz 0.15— > 4.20: Éjfél után ... PETŐFI: 8.05: Friml operettjeiből 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05— 12.00: Napközben 12.10: Fúvósindulók 12.25: Édes anyanyelvűnk (ism.) 12.30: Népi muzsika 13J>5: Pophullám 14.0017.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Régi nóta, hires nóta 21.05: Rádiószínház: A folyó varázsa 21.56: Hanglemez MK 22.00— 0.13: Bagoly — Éjszakai érdekes magazin 0.15— 3. MŰSOR: 9.08— 9.38: Iskolarádió 9.38: Operarészletek 13.31: Csak fiataloknak! (Ism.) 11.28: Zenekari muzsika 13.05: Rádiószínház: Vassza Zselezno- va — Gorkij színművének rádióváltozata 14.18: Lloyd—Webber zenés játékaiból 15.00: Csajkovszkij: II. szimfónia 15.33: Reflektorfényben egy operaária (ism.) 16.00: Európai Kulturális Fórum 1985. Lengyel Népköztársaság. Dzsesszfelvételek 17.00: Iskolarádió (ism.) 17.30: Az új magyar zene hónapja a Rádióban — Cscmiczky Miklós müveiből 18.25: Bemutatjuk új felvételeinket. Győré Zoltán: Pakulár-ballada 18.38: Boito: Mefistofele — Prológus 19.05: Magyar remekírók (ism.) 19.15: Zenekari muzsika 20.15: Rádiószínház: Harkály a fám — Szob'otka Tibor hangjátéka 20.52: David Bowie összes felvételei — XVII11. rész 21.33: Operaest 22.30: Szimfonikus könnyűzene. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: