Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-06 / 261. szám

f IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Nyugat felől lassanként min­denütt beborul az ég, előbb nyuga­ton, majd éjszakától már országszerte ismétlődő, helyenként je­lentős mennyiségű eső várható. A déli szél gyakran erős lesz. Dél­után északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, egyre többfelé szű­nik meg az eső, egyúttal a szél északira fordul és megerősödik, gyakorta viharos lesz. A hőmérséklet 5, 10 fok között valószínű. TI LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AB MMHP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XL„ évi. 261. szám Ári: 1,80 Ft 1985. november 6. szerda SZOVJET VÁLASZ CUELLAR LEVELÉRE Moszkva mindent megtesz a megállapodásokért GENF ELŐTT Gorbacsov—Shultz tárgyalás A Szovjetunió megtett és to­vábbra is megtesz minden tőle telhetőt a nukleáris katasztrófa veszélyének csökkentése, a nuk­leáris fegyvertárak bővítésének megszüntetése érdekében. Haté­kony megállapodásokra törekszik a fegyverzetkorlátozás és a le­szerelés terén, és ez a megköze­lítésmód jellemzi a szovjet felet a genfi leszerelési tárgyalásokon — hangsúlyozza az a válasz, ame­lyet a szovjet kormány Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár- nak küldött. A szovjet válasz kiemeli: Moszkva mindent megtesz az előzetes megállapodások megva­lósításáért. Genfl>en olyan in­tézkedéseket javasolt, amelyek pontosan megfelelnek az egyen­lőség, a kölcsönös biztonság el­vének és kizárnák azt, hogy bár­mely fél katonai fölényre te­gyen szert. Ezzel egyidőben a Szovjetunió egyoldalúan gyakor­lati kezdeményezéseket is tett. A Szovjetunió kitartóan küzd azért, hogy Genfben megkezdőd­jön az érdemi vita a fegyverke­zési hajsza világűrre történő ki- terjesztésének megakadályozá­sáról. Meggyőződése, ha mindkét fél kellő politikai jóakaratot mu­tat, meg lehet akadályozni a vi­lágűr militarizálását. A szovjet üzenet ugyanakkor megállapítja: az Egyesült Államok sajnálatos módon mindeddig nem adta vi­lágos jelét annak a szándékának, hogy a megoldás útjait keresné Genfben. Hétfőn az ENSZ közgyűlése megkezdte a kambodzsai kérdés vitáját. Előterjesztett beszámoló­jában Javier Pérez de Cuellar úgy fogalmazott, hogy a 'kam­bodzsai probléma megoldása fel­tételezi minden külföldi erő ki­vonását az országból, a nemzeti megbékélést, a kambodzsai nép önrendelkezési jogának elismeré­sét és az ország, függetlenségé­nek, területi egységének, el nem kötelezett státuszának tisztelet­ben tartását. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára kedden Moszkvá-. ban fogadta George Shultzot, az Egyesült Államok külügyminisz­terét. Shultz a novemberi genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozó előkészítésére hétfőn érkezett munkalátogatásra a szovjet fő­városba. A nyílt, tárgyszerű légikörben lefolyt találkozón, amelyen részit vett Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió ' külügyminisztere, a szovjet—amerikai kapcsolatok kérdéseit és a jelenlegi nemzet­közi helyzetet tekintették át. Az SZKP KB főititkára megál­lapította. hogy a szovjet vezetés nagy jelentőséget tulajdonít a kitűzött genfi találkozónak. Az a, véleménye, hogy építő, tárgy­szerű csúcstalálkozó hozzájárul­na a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok ja­vulásához, a világhelyzet szilár­dabbá tételéhez. A Szovjetunió véleménye sze­rint — mutatott rá Gorbacsov — a csúcstalálkozón a figyelmet főleg a biztonsági kérdésekre kell összpontosítani, s elsősorban a legfontosabb feladatok megol­dására, az űrfegyverföezési haj­sza megakadályzására, a földi fegyverkezési hajsza megállításá­ra kell törekedni. Lényeges, hogy mindkét részről törekedje­nek a katonai veszély csökken­tésére, a feszültség enyhítésére. Az amerikai sajtóban változat­lanul számos hírmagyarázat lát napvilágot Gorbacsov és Reagan találkozójának esélyeiről. Szá­mos ismert amerikai politikus, közéleti személyiség, szakértő megfigyelő véleménye szerint a leszerelési megállapodások útjá­ban továbbra is az amerikai űr­fegyverkezési program jelenti a legnagyobb akadályt. George Shultz, az Egyesült Ál­lamok külügyminisztere kedden befejezte tárgyalásait Eduard Se­vardnadze szovjet külügyminisz­terrel és elutazott Moszkvából. Shultzcal együtt elutazott a szov­jet fővárosból Robert McFarlane, Reagan elnök nemzetbiztonsági tanácsadója és a kíséretében levő többi külügyi szakértő is. Az amerikai vendégeket ,a re­pülőtéren Eduard Sevardnadze és más hivatalos személyiségek bú­csúztatták. KORSZERŰ REALIZMUS MAGAS SZÍNVONALON • Dr. Eleki János avatóbeszédet mond. (Méhest Kva felvétele) Szoboravatás Kecskeméten Helytállás Gabcsikovóban 3. oldal Riport a vízerőmű építkezésén dolgozó kecskeméti Volánosokrói. Szakszervezeti kezdeményezések a Bajai Mezőgazdasági Kombinátban 4. oldal Gyorsan, 5. old Hogyan újtilt meg egy év alatt a bácsalmási Vörös­marty Mihály Általános Is­kola épülete — erről tudó­sítunk szóban és képben. SPORT 7. oldal FÉLÉVES KÍSÉRLET TAPASZTALATAI Családsegítők eszmecseréje A kísérleti családsegítő központok eddigi működésének tapasztala­tait hivatott összegezni az a kétnapos tanácskozás, amely tegnap dél­előtt kezdődött Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. Ai alig több mint féléves kísérlet továbbviteléhez, a végleges modell ki­dolgozásához szükséges feltételrendszer megfogalmazását is célul tűző konferenciát dr. Geri István, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg, Társadalmunk jövője szempontjából a család intézményének sta­bilitását lejlődésünk egyik legfontosabb tényezőjének nevezte, mely ha válságban nem - is, mindenképpen átalakulóban van. Alapfunkciója azonban változatlan — hangsúlyozta —, s ennek erősítéséért sokat te­hetnek a családsegítő központok. A Kecskemétre látogatók min­dig megállapítják, hogy ez a vá­ros múltját, ibelső értékét meg­őrizve fejlődik, gyarapodik és szépül is. Most az ünnep előtt több létesítmény átadására kerül sor, mellettük pedig kulturális értékek, lelket gazdagító, város- szópítő szobrok. Tegnap ünnepé­lyes keretek között avatták föl Somogyi Árpád Munkácsy-díjas szobrászművész Pásztorok című kompozícióját a Kiskunsági Szö­vetkezetek Területi Szövetsége előtti téren. Dr. Kása Antal, a szövetség elnöke üdvözölte a meg­jelenteket, közöttük Romany Pált, a megyei pártbizottság első tit­kárát, és dr. Gajdócsi Istvánt, a megyei tanács elnökét, majd dr. Eleki János, a Termelőszövetke­A fentebb említett javaslatban újdonságként szerepel, hogy a kollégiumi versenymozgalomban • Kiskőrös, Petőfi Sándor Közép- iskolás Kollégium: modern épü­let, otthonos környezet. Az intéz, mény aranyoklevelet kapott a kollégiumok közötti versenyben. zetek Országos Tanácsának főtit­kára mondott avatóbeszédet. Az alkotó Somogyi Árpád mun­kásságát méltatva 'kiemelte, hogy műveiben jelen van az alföldi puszták, falvak atmoszférája, a „korszerű realizmus”. A népélet jellegzetességeit örökíti meg ma­gas színvonalon, amelyekben sor­sok és magatartásformák tükrö­ződnek. .Köszönetét mondott a kiskunsági szövetkezeteknek, melyek a nem könnyű gazdasági, gazdálkodási helyzetük ellenére pénzzel támogatták a város új köztéri szobrának elkészítését, amihez a TOT ugyancsak hozzá­járult. Dicséretes, hogy a művé­szet szemlélet- és 'ízlésformáló, kapcsolaterősítő erejét felismer­ték, és olyan alkotással gazdagí­részt vevőknek a kiváló cím el­nyerésére az eddigi két év he­lyett négy éven át kell kiemel­kedő eredményt elérni, továbbá négy esztendő elteltével ,a kiváló cím elnyerésére ismételten lehet pályázni. A jövőben tehát — ha a javaslatot elfogadják — több éven át kell bizonyítaniuk a diákközösségeknek, hogy intéz­ményük érdemes-e a cím viselé­sére. Bács-Kiskun megyében kiváló kollégiumi címet eddig csak a kalocsai Hunyadi János Kollé­giumnak sikerült elérni. Az 1984 —85-ös tanév sem hozott újabb babérokat. A KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága, valamint a megyei tanács művelődési osztá­lya minden esztendőben jutal­mazza a legjobbakat arany-, ezüst-, illetve bronzoklevéllel. Kik büszkélkedhetnék az idén e kitüntetésekkel? Arany oklevelet kapott a kecskeméti Táncsics Mi­hály, a bajai Radnóti Miklós, a kalocsai Hámán Kató Kollégium, a Magyar Néphadsereg szabad- szállási Gépjárműtechnikai és Tiszthelyettesképző Szakközépis­kola, a kecskeméti Széchenyi lst- (Folytatás a 2. oldalon.J tották a megyeszékhelyet, amely a falvak, községek, városok éle­tét, érzelemvilágát mindinkább közelebb hozza egymáshoz. Ezt követően dr. Kosa Antal bejelentette, hogy a városi tanács illetékeseivel egyetértésben meg­változik a tér neve. Kodály Zol­tánról méltóbb elnevezni azt a helyet, ahol a nagy magyar ze­nei géniusz született. Ismert ugyanis, hogy Kecskeméten a vas­útállomás indóházához kötődnek életének első napjai, amjt em­léktábla is jelöl. Ezért az állo­más előtti rész mától Kodály Zol­tán tér lesz, a tsz-szövetség előt­ti tér pedig a Szövetség tér ne­vet viseli. Cs. I. Tanácsülés Kiskunhalason Változatok a fejlesztésre Tegnap délután rendkívüli ülésen alakította ki a következő ötéves tervkoncepcióját a Kis­kunhalasi Városi Tanács. A tes­tület — élénk vita után — úgy foglalt állásit, hogy konkrétan egyik előre kidolgozott alterna­tívát sem fogad el, hanem gya­korlatilag az első két változat egybedolgozását tartja szüksé­gesnek. A Szabó Károly elnökle­tével tartott ülés írásos anyaga szerint öt év alatt 2 milliárd 329 millió forint áll Kiskunhalas rendelkezésére 1986—1990 között. Az összegből az intézmények működtetésére, fenntartására 2 milliárd 50 millió forint szük­séges. tehát a maradék —. 279 millió forint — szolgálhat fej­lesztési célokat. Hangsúllyal esett szó arról: a lehetőségek kü­lönböző megoldásokkal még bő­víthetők. A városi tervkoncepció fej­lesztési előirányzatai között sze­repel a Népfront-lakótelep gáz­ellátása (tanácsi támogatással). Gondoskodni kell — a Vízmű Vállalattal együtt — a II. telep vastalanítójának üzembehelyezé­séről, a III. telepen pedig új ku­takra is szükség lesz. Jó néhány célról egyelőre csak felitételes és óhajtó módban esett szó: „meg kellene kezdeni végne a meleg vizes fürdő rekonstrukcióját, a gyógyvíz kihasználását”. „To­vább kell folytatnunk a tanya- villamosítáSt”. Előrevetült né­hány gond ámvéka is a követ­kező évekből: késedelmet szen­ved a tervekhez képest a posta­fejlesztés és a felüljáró építése — ez utóbbinál többletköltségre is számítani kell. Kiskunhalason a következő öt évben befejeződik a több szintes, házgyári techno­lógiájú lakások építése a Kos­(Folytatás a 2. oldalon.) Dr. Szegedi Tamásné, az Egész­ségügyi Minisztérium szociálpoli­tikai főosztályának vezetője a kísérlet beindításának céljáról, ál­talános szempontjairól és tapasz­talatairól szólt előadásában. Mint mondotta, a rendszer kidolgozói olyan intézményhálózat kiépíté­sét tűzték célul, mely a családok szociális, mentálhigiénés gond­jaival komplex módon tud fog­lalkozni. Elsőrangú feladata nem a felszíni tünetek orvoslása, ha­nem a kiváltó okok megszünte­tése, illetve,'ha lehetséges: meg­előzése. A félidejénél tartó kísérletben Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye, valamint a fővá­ros tizenkét családsegítő köz­pontja vesz részt — megyénkben Csengődön, Kiskunfélegyházán és Lajosmizsén létesült ilyen —, s a kezdeti eredmények bizta­tóak. Számszerűen igazolja ..ezt az a tény is, hogy — bár meglé­tük még alig-alig épült be a köz­tudatba —. a tizenkét intézményt nyár végéig több mint másfél­ezren keresték fel. Természetesen vannak a rendszerben a gyakor­lat során felszínre került hiá­nyosságok — mondta az előadó —, megoldásra vár még például a központoknak a fenntartó ta­nácsi szakigazgatási szervekhez, valamint az egyéb szociális funk­ciókat ellátó intézményeikhez va­ló viszonyának tisztázása. • Hasznos lenne egy képzési cé­lú családsegítő központ létreho­zása is — mondta előadásában Ferge Zsuzsa, a Magyar Tudo­mányos Akadémia Szociológiai Kutató Intézetének munkatársa —, hiszen a már működő intéz­mények dolgozói más területek­ről kerültek a pályára, szociális gondozói ismeretek nélkül. Felszólalt még a tegnapi nap folyamán — többek között — a Művelődési és az Igazságügyi Mi­nisztérium képviselője és szót kaptak a családsegítő központve­zetők is. Ma a művelődési köz­pontban kerekasztal-vitákkal foly­tatódik a tanácskozás. Sz. K. NAGYOBB VÁLASZTÉK — KIEGYENSÚLYOZOTTABB ELLÁTÁS Az új raktárház 40 milliós árukészlettel várja a vevőket. Megnyílt a Bács-Coop Skála GT új raktárháza Ez év július 1-én alakult 25 taggal a Bács-Coop Skála Gazdasági Társaság. Tegnap a nagykereske­delmi vállalat megnyitotta — Kecskemét, Katona­telepen — új raktárházát. Az eseményen jelen vol­tak a Skála-Coop budapesti központjának vezetői, a megyei kereskedelmi szakigazgatás, a MÉSZÖV képviselői, valamint a megyei áfészek elnökei. A gazdasági társaság igazgatója Martonosi József elmondta, hogy a raktárház 3500 négyzetméter nagy­ságú és 40 millió forint értékű árukészlettel várja a vevőket. Jövőre 450 millió forint évi forgalomra számítanak. Mindenkori céljuk az eddiginél jobb áruellátás és a nagyobb választék megteremtése. A készlet 40 százaléka importból származik. A raktárház megtekintése után Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában a konfekcióáru­készletből tartottak bemutatót. Itt Pestality József, a Baja- és Vidéke Áfész elnöke, a társulás igazgató- tanácsának elnöke üdvözölte a kereskedelmi szak­embereket. A manökenek által bemutatott ruhák nagy része elegendő mennyiségben már most a vásárlók rendelkezésére áll, de bemutattak olyan fazonokat is, amelyekre előrendeléseket vettek fel. Ez utóbbiak már a jövő év divatját képviselték. DIÁKOTTHONOK, KOLLÉGIUMOK Aranyoklevél a legjobbaknak A Köznevelés október 18-i számában jelent meg az a ja­vaslat, amely a középfokú nevelési-oktatási intézmények mű­ködésének elveire és általános szabályaira vonatkozik. A ter­vezet foglalkozik a diákotthonokkal, a kollégiumokkal is. A téma azért is aktuális, mert a kollégiumi verseny 1984/85-ös időszaka véget ért, s a napokban adják át a jutalmakat a leg­jobbaknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom