Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-22 / 274. szám
Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1890. november 22-én született, és 80 éves korában, 1970-ben hunyt A Charles de Gaulle francia politikus, a Francia Köztársaság elnöke. A francia hadseregben különböző beosztásokban szolgált, a második világháborúban egy páncélos hadosztály parancsnokaként harcolt, s 1940 júniusában hadügyminiszter-helyettes lett. Ugyanebben a hónapban Franciaország összeomlásakor Londonba emigrált, ahol angol támogatással megalakította a Szabad Franciaország (1942 júliusától a Harcoló Franciaország) Bizottságot, s ennek élén a francia ellenállási mozgalom vezetőjeként lépett fel. Az 1943 júniusában létrejött Francia Nemzeti Felszabadító Bizottság elnöke, s az abból 1944 nyarán megalakult Francia Köztársaság ideiglenes kormányának feje, a francia fegyveres erők főparancsnoka volt. A reakciós francia nagytőkések érdekeinek megfelelően diktatórikus rendszer létrehozására törekedett, de a demokratikus erők előretörése 1946 januárjában meghátrálásra kényszerítette. A nemzeti egység, Franciaország nagyságának helyreállítása jelszavával 1958-ban került ismét hatalomra, az Ötödik Köztársaság elnökeként hazája nemzetközi.hely- zetének megerősítésére törekedett, s az amerikaiaktól független külpolitikát alakított ki. Kiemelkedő szerepe volt a Szovjetunióval való jó viszony megteremtésében. November 22-én. pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: GYERE HA MiEKiKAMAKKA. Bérletszünet Este 7 órakor: Vőlegény. Ben oérlet. Skandináv egészségügyi küldöttség Bács-Kiskunban Finn és svéd egészségügyi szakemberek tanulmányozták tegnap megyénk üzemegészségügyi helyzetét. A Vesa Vaaranen — a finn munka- és üzemegészségügyi intézet igazgatója — és Ulf Nico- laussen — a svéd egészségügyi minisztérium munkatársa — vezette 11 tagú küldöttség a délelőtt folyamán tájékozódott a megyei kórház üzemegészségügyi szakrendelésén folyó munkájáról, s meglátogatta a foglalkozási betegek ellátására kijelölt osztályt. Ismertetőt hallgattak meg északi A Kiskőrösi Állami Zeneiskolában november 20-án egy hónapon át tartó hangversenysorozat kezdődött. A tíz koncerten a zeneiskola valamennyi hangszeres és magánének-tanszakos hallgatója pódiumra lép, az ifjú zenészek névsorából kiderül, hogy mintegy 190-en mutatják be produkciójukat. Az immár hagyományos — minden félévben megrendezésre kerülő — sorozatban öt hangversenyen dr. Fodor Katalin, dr. Pethő István, Oláh Pálné András Gyöngyi, Tüzes Ágnes, Németh Andrea és Vastagh Andrea zangoraszakos növendékei, két alkalommal Farkas Zoltán és Aliéért József fafúvó-tanszakos hallgatói, egy-egy koncerten pedig Boldoczki Sándor rézfúvós, Nagy Ferencné hegedű, és Farfcasné Szabolcsi Ildikó magánénekszakos diákjai szerepelnek. A zeneiskola nagytermeként ismert helyiségben egyszerre ötven-(hatvan szülő és növendék élvezheti gyermekei, illetve tanuló- társai produkcióját, családias, bensőséges körülmények között. Ez a koncertsorozat, amellett, hogy a pedagógusok felmérhetik eddigi munkájuk eredményét, arra is remek alkalom, hogy a növendékeket a nyilvános szerepléshez, a koncertezés légköréhez szoktassák. Különösen azoknak a hallgatóknak jó tréning ez, akik éppen nagyobb szabású versenyre készülődnek. November 28- án kezdődik ugyanis Leninváros- iban a III. Országos Fafúvós Verseny, ahol Bács-,Kiskun megyét a Kiskőrösi Állami Zeneiskola négy növendéke képviseli: Csá- nyi Gabriella oboán — felkészítő tanára Farkas Zoltán —, Jóföldi Anett fuvolán, Takács Erzsébet klarinéton, András Szabolcs pedig fagotton játszik. Ez utóbbi három versenyző Albert József tanítványa. A házi hangversenysorozat mellett ima egy huszonöt tagú hangszeres „válogatott” mutatkovendégeink Bács-Kiskun általános egészségügyi ellátásáról és a KÖJÁL tevékenységéről. A nap során ellátogattak a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságba — ahol különösen az ott folyó vibrációs szűrővizsgálatok metodikája iránt érdeklődtek valamint az Izsáki Állami Gazdaságba is. A delegációt Bács- Kiskun megyei útján elkísérte dr. Zsögön Éva, a Magyar Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézet főigazgatója. zik be a csengődi általános iskolásoknak. Noha az iskolai koncertsorozat nem verseny jellegű, a gyerekek teljesítményét házi értékelés követi. A legjobbak, a hagyományokhoz híven az év végi tanévzárán veszik majd át a megérdemelt könyvjutalmakat. H. K. E. FIATALOKNAK Kongresszusi fotópályázat A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség XI. kongresszusa tiszteletére fotópályázatot hirdet az 508. számú Tarr Imre Ipari Szakmunkás- képző Intézet és a KISZ Központi Bizottsága. Pályázni olyan felvételekkel lehet, amelyeknek témája a diákélethez, az ifjúság munkájához, a fiatalok szabad idejének eltöltéséhez kapcsolódik. Pályázhatnak a 24. életévüket be nem töltött, rendszeres középfokú oktatásban részesülő tanulók, legfeljebb négy olyan képpel, amelynek a hosszabbik oldala 24 centiméter. Nevezési lap az 508. számú Tarr Imre Ipari Szakmunkásképző Intézettől igényelhető (7601, Pécs, Postafiók 269), és erre a címre kell eljuttatni a felvételeket is. A beküldött fotók hátoldalán fel kell tüntetni a pályázó nevét, lakcímét, születési évét, iskolája névéit, valamint a kép címét és sorszámát. A beküldési határidő 1986. február 24. A nyilvános képbírálatot 1986. március 1-én rendezik meg, s az ünnepélyes eredményhirdetésre, illetve a díjkiosztásra április 4-én kerül majd sor. Új gyártósor A Videoton Elektronlkai Vállalatnál nagyarányú rekonstrukció kezdődött el, amely a VII. ötéves terv közepére fejeződik be. Elsőként a televíziógyártás végszerelde .üzemében egy programvezéreit — a készülékek gyártás utáni ellenőrzésére szolgáló —, 400 készülék tartós üzemeltetésére alkalmas szerelőszalag készült el. A berendezés a Bakony Művek gyártmánya. ÉRDEKVÉDELEM, MÜHELYÉPÍTÉS Kezdeményezések a KlOSZ-nál Bár a Kisiparosak Országos Szervezet^ csaik a jövő esztendőben tart választásokat, az előkészületeket már megkezdték. Ez volt a megyei választmány tegnapi ülésének is egyik fontos napirendi pontja; az 1986 őszén megtartandó IX. országos küldöttgyűlést megelőző helyi események menetét és a demokratikus választási rendszert Rehák László, a KIOSZ megyei titkára ismertette. Az ülésen részt vett Neményi Endre, a KIOSZ elnök- helyettese. Darabos Bálint megyei titkárhelyettes beszámolójából kitűnt, hogy a KIOSZ ebben az évben számos javaslattal, észrevétellel igyekezett emelni a kisipari szolgáltatások színvonalát, s javítani az ipargyakorlás feltételeit, elsősorban a kisebb településeken. Az országos vezetőséghez továbbították a véleményt: ha a kisközségekben dolgozó iparosok egy összeghatárig adómentességet kapnának, az kedvező hatással lenne az ottani lakosság igényeinek kielégítésére. Érdekvédelmi szerepkörének megfelelően kifogásolta a megyei vezetőség, hogy bár társadalom- biztosítási járulékot ugyanúgy fizetnek, mint a munkavállalók, ha vállalati dolgozók lesznek a kisiparosok, a magánszektorban töltött időt nem veszik figyelembe az éves szabadságuk meghatározásakor. Kérték e hátrány megszüntetését. A KIOSZ bizottságai 88 mesterlevélre pályázó szakembert vizsgáztattak le eddig az idén, 66-ot sikerrel. Sokat tett a szervezet azért, hogy korszerű műhelyek álljanak a kisiparosok rendelkezésére. Kiskőrösön például műhelyépítő szövetkezetét alakítottak; a műhelysor kivitelezése jól halad. A. T. S. Négy növendék országos versenyre készül Koncertsorozat a Kiskőrösi Állami Zeneiskolában ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT _ Délután 3 órakor: Találkozás az Elet és Irodalom munkatársaival: Vendégek: Zöldi László, Kardos G. S?M^fy,TAS*á.n*0 Pé‘er- Házigazda: Ballal József. „Pfjután 5 és este 8 órakor: LEPSÉNYNÉL MÉG MEGVOLT. A Vidám színpad előadása. Játsszák: Lorán Lenke, Verebély Iván, Horváth Gyula, Szuhay Balázs, Gyurkovlcs ZsuBl?tera°52dit.ndráS' F°rB*CS Linló‘ Előzetes 23-án, szombaton u órakor: Clróka Bábszínház. HOLLE ANYO. CSIPKE- RÓZS1KA. Bérletes. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél l, háromnegyed 6 mnf órakor: BREAK- sz„ amerikai "10zl: fél 4 órakor: VAN- OH MESÉJE. Sz., mb„ szovjet film. Háromnegyed 6 és 8 óra- retotfAD= CHATTERLEY SZERETŐJE. Sz., mb., francia—angol film. 1« éven felülieknek. Otthon mozi: Szünnap. Stúdiómozi: 8 órakor: BOCSÁSSA- NAk MEG. KÉREM. sz.. szovjet film Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: HARAPÓS KISKUTYA. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA FOSZTOGATÓI Sz., amerikai «to. 14 éven felülieknek. Központi mozi: 4 és 6 órakor- KESZTYŰBE DUDÁLNI. Sz., mb' szovjet film. 8 órakor: JÖJJÖN EL EGY KÁVÉRA HOZZÁNK. Sz., olasz film. ii6 éven felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: CSAK EGY MOZI. sz., magyar film. M éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: VÉGRE VASÁRNAP. Francia krimi. 14 éven felülieknek. tiszakecske Művelődésiház-mozi: 7 órakor: SERIFiF AZ ÉGBŐL, sz., olasz kalandfilm. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1985. november 21-i szám: Ittas gépjárművezetők bírságolása Bács-Kiskuriban. (A közrend és közbiztonság helyzetét vitatta meg szerdai ülésén Bács-Kiskun megye Tanácsa.) Kertészet és Szőlészet, 1985. 47. szám: H. S.: Töretlen pályán. (Hatvanéves Balázs Sándor, a Zölldségtermesztési Kutatóintézet Fejlesztő Vállalat főigazgatója.) — Verseny és kiállítás: december 6—8., Kecel. (A hagyományos verseny és kiállítás híre.) Magyar Mezőgazdaság, 1985. 47. szám: — forgács—: Kísérletek és ötletek. Gépbemutató Baján. (A bemutató és tanácskozás témája az őszi talajművelés.) Ifjú Kommunista, 1985. 10. szám: K. Z.: Barackszedés — önismereti játékkal. (Beszélgetés a kecskeméti középiskolásoknak szervezett kísérleti építőtáborról* 1.) — Gráner Gyula: „Mi alkalmazkodjunk a helyzethez, ne a helyzet hozzánk!” (A körkép kongresszus előtt című rovatban nyilatkozik a Bács-Kiskun me- :gyei KISZ-bizottság első titkára.) Számitógépes ügyféltalálkozó A KSH szüv Kecskeméti számító- központja ügyféltalálkozót rendezett tegnap a megyeszékhelyen, az SZiMT- székházban. Leitner László Igazgató köszöntötte a számítógépes szolgáltatásokat hasznosító vállalatok képviselőit. Beszélt a központ múltjáról és jövőjéről. Rámutatott, hogy az ügyfél- és piacigények változása folyamatos műszaki és szellemi fejlesztést követei. Kondricz József vezérigazgató elmondta. hogy a VI. ötéves tervben kitűzött műszaki fejlesztés nagy eredményének tartja az adatrögzítés korszerűsítését. A következő ötéves terv feladataként a számítógépek közötti kapcsolatteremtés kidolgozását, illetve tökéletesítését, a távadatfeldolgozás megteremtését jelölte meg. Többen szóltak hozzá az ügyfelek közül Is. így Szénást Lajos, a kecskeméti Borgazdasági Kombinát osztályvezetője elmondta, hogy az ügyviteli munkában és a munkaszervezési döntésekben hasznosítják a SZÜV szolgáltatásait. Németh Ernő, a szerszámgépipari Művek képviseletében a termelő és a számítógépes vállalat közötti bizalmat, az érdekeltségen alapuló közös cél megteremtését hangsúlyozta. A hozzászólásokat követően a SZÜV ügyfelei között egy NDK tanulmányutat sorsolt ki (természetesen számítógép segítségével). A nyertes Teket Lászlóné, a bajai ÉPFA főkönyvelője. L. Sz. L. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halálos balesetek Jaitóabszállás határában, az 54-es számú úton szerdán eddig ismeretlen személy által vezetett, ismeretlen forgalmi rendszámú gépkocsi elütötte a kerékpáron iközleíkedő Péli Antal 66 éves or- goványi lakost (Kecskemét-Alsó- járás 255.). Az idős ember olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Az ügyben a Kecskeméti Rendőrikapitányság szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. A rendőrség kéri annak a négy, egymás mögött Solt- vadkert felé haladó személygépkocsi vezetőjének, illetve mindazoknak a jelentkezését, akik a baleset időpontjában a közelben tartózkodtak, vagy az esettel kapcsolatban bármilyen felvilágosítást tudnak adni. Jelentkezni lehet: a Kecskeméti Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán (Kecskemét, Katona József tér 3.) személyesen, vagy a 21-137-es és a 21-424-es telefonszámon, illetve bármely rendőri szervnél. Kiskunhalason, a Széchenyi úton Ácsai József Tibor 18 éves helyi lakos (Botond u. 4.) motorkerékpárját figyelmetlenül vezette, nekiütközött az úttest menetirány szerinti jobb oldalán szabályosan várakozó teherautónak. A fiatalember a helyszínen meghalt. ! FELHÍVÁS! A Sonkoly János és felesége (Kiskunhalas, Gimnázium utca 14.) sérelmére elkövetett emberölés ügyében folytatott nyomozás adatai szerint az elkövető a helyszínről magával vitt egy használt, fakult, kékesszürke, olajtól és zsírtól szennyezett, a mell- és lábrészen zsebes, overál! típusú mum- kásruhát. Ezt 1985. május 23-ra virradóra Kiskunhalason, a Bercsényi és a Kárpát utca sarkán, illetve környékén levő szemeteskonténerek egyikébe dobta. A rendőrség kéri, hogy aki az említett .munkásruhát a megjelölt helyen ,vagy másutt látta, illetve tud valamit annak hollétéről, értesítse a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságot. A Kecskeméti Rendőrkapitányság lefoglalt egy kempingkerékpárt és a kormányára függesztett aktatáskát, amelyben híradástechnikai cikkek voltak. Ezeket — a rendelkezésre álló adatok szerint — 1985. november 8-án Kecskeméten, a Vadaskert bejáratának közelében lopták el. A tulajdonos a tárgyaik átvétele érdekében hivatalos órák alatt jelenjen meg a rendőrkapitányság I. emeleti, 142. számú irodájában. ■ I HÍREK . HÍREK I >• CSATTANÓ MASZLAG Régtől fogva élek a gyanúperrel, hogy nem érdemes bevenni mindenféle maszlagot. Tudtam azt is, hogy bár hatóanyaga enyhe, igencsak jellegzetes tüneteket okoz. Hogy a maszlagban van vagy nincs csattanó, azt mind ez id&Ur teljesen mellékesnek véltem. |A tegnapi lapok viszont megírták, hogy a november közepén, a fővárosban történt ételmérgezés miatt betiltották a szenv- nyezett lencse .árusítását, mivel csattanó maszlag került a lencsébe. Ez a gyomnövény azért is különösen veszélyes, mert amellett, hogy csattanó, még i— maszlag módra — hasonlít is az igazihoz. Mármint a lencséhez. Gyűjtőlencsém élességét bizonyítja, hogy emellett egy másik hírt is észrevettem a lapokban, melyre ezúton — /talán még időben —< hívom fel az illetékesek figyelmét. Megdrágult a Konzum szaloncukor ára. A forgalmazók az intézkedést — egy-két héttel a szalon cukor vásár előtt — a termelési költségek növekedésével indokolták. .Vigyázzunk, az ördög nem alszik. Utána kellene nézni, a (Cukorgyárban nincs-e jelen a maszlag. — hámori — NAPTÁR 1985. november 22., péntek Névnap: Cecília Napkelte: 6 óra 33 perc Napnyugta: 16 óra 81 perc Holdkelte: 14 óra 06 perc Holdnyugta: l óra 32 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: November 20-án Kecskeméten a kő- zéphőmérséklet 1,5 (az SO éves átlag 3,5), a legmagasabb hőmérséklet 2,3 Celsius-tok volt. A nap .nem sütött, 12,2 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 3,1, 13 órakor 7,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 2,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,0 millibar — emelkedő — volt. November 20-án Baján a középhőmérséklet 1,1 (az 50 éves átlag 4,2), a legmagasabb hőmérséklet 1,5 Celsius- fok volt. A nap nem sütött. Tegnap reggel 7 órakor 0,9, 13 órakor 5,4 Cel- alus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,1 fok, • lehullott csapadék mennyilége 4,1 milliméter, a tengerszintre átszámított légnyomás 1014,0 millibar — süllyedő — ivóit. — ELŐADÓMŰVÉSZ-FESZTIVÁL. A költészet, a versmondás népszerűsítése, az előadóművészet színvonalának emelése érdekében immár kilencedik alkalommal szervezi meg a jövő év áprilisában a Művelődési Minisztérium, a Magyar Színházművészeti Szövetség és a Magyar Rádió az Előadóművész Fesztivált. A költészet hetének programjához kapcsolódóan Győrött József Attila, Budapesten Tóth Árpád műveiből szerkesztett műsort mutatnak be. Mindkét estre színészek, illetve működési engedéllyel rendelkező előadóművészek jelentkezhetnek írás bau a Magyar Színházművészeti Szövetség titkárságán (Budapest, Gorkij fasor 38. 1068.). A jelentkezési határidő 1986. január 1. — Vásárnaptár. November 24én, vasárnap országos állat- és kirakodóvásár lesz Kalocsán, ahol autóvásárt is tartanak. Ezen kívül Kecskeméten rendeznek autóvásárt. — DRÁGA KÖNYV. Soha eddig még nem adtak annyi pénzt egy nyomtatott könyvért, mint a Sotheby’s cég szerdai, New York-i árverésen: 5,5 millió dollárt fizettek egy múlt századi könyvért, pontosabban annak 16 kötetéért, amelyek Napóleon feleségének, Josephine császárnőnek a felkérésére készültek. E művek 468 vízfestéssel készült növényillusztrációt tartalmaznak pergamenre nyomtatva, amelyeket a híres virágfestő, Pierre-Joseph Redoute 'alkotott. — Karikatúrák. Kiállítást rendeznek Kecskeméten a KISZ városi bizottsága és a Ludas Matyi szerkesztősége által közösen meghirdetett V. Országos Karikatú- rapályázat válogatott alkotásaiból. A kiállítást 23-án, szombaton 11 órakor Krenner István, a Ludas Matyi munkatársa nyitja meg a Szakszervezetek Bács-Kiskun Megyei Tanácsának Ráikóczi úti művelődési központjában. — Tűzkár. Kecskeméten Esztá- ri Béla, Felsőszéktó 195. szám alatti portáján a napokban építési hiba miatt kigyulladt a melléképület. Leégett az épület tetőzete, tönkrementek a benne tárolt gazdasági felszerelések. A kár mintegy 30 ezer forint. — Haszonbérietek a tsz-től. A kiskunhalasi Vörös Október Tsz- nek több mint háromszáz hektár, nagyüzemileg nem hasznosítható, szétszórt földterülete van. Ezt haszonbérben művelik a városlakók közül több mint nyolcszá- zan. Az utóbbi időben olyan népszerű lett ez a forma, hogy a nagyüzem nem tudja kielégíteni a bérleti igényeket. Jelenleg is harmincán várnak ilyen földterületre. TÉVEDÉS Az ezüst lakodalmon a férj bevallja a feleségének: — Tudod, Anna, hogy a házasságunk ituűaijdómképpen égy tévedés követ- kazmióniye? — Nem, Karcsi. Hogyhogy? — Amikor annak idején füittyfervtettiem, (tulajdonképpen egy taxit akartain hívni. Illyés Gyuláné kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Illyés Gyuláné dr.- nak, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola nyugalmazott főigazgatójának a gyógypedagógia területén kifejtett több évtizedes kimagasló munkássága elismeréseként a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losohczi (Pál, az Elnöki Tanács elnöke csűtörtökön adta át. Jelen volt Radies Katalin, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Kö- peczi Béla művelődési miniszter. Meteorológiai tudományos napok Meteorológiai tudományos napok kezdődtek csütörtökön az MTA nagytermében. A kétnapos konferencián a légköri savas szennyeződés okaival és következményeivel kapcsolatos kutatások legújabb eredményeit vitatják meg a szakemberek. A tanácskozást Láng István akadémikus, az MTA főtitkár» nyitotta meg. Mészáros Ernő akadémikus, a Központi Légkörfizikai Intézet igazgatója bevezető előadásában a savas ülepedés kialakulásának okait és legveszélyesebb következményeit foglalta össze. — KONCERT KECELEN. A Keceli Nevelési Központba várják a népszerű Kovács Kati és az UNIVERSAL együttest. Koncertjükre szombaton éste fél 6-kor kerül sor. — Helyesbítés. Lapunk tegnapi számában, a megyei tanács üléséről megjelent tudósításban elírás történt. A belügyminiszter neve helyesen: dr. Kamara János. Tőle és olvasóinktól is ezúton kérünk elnézést. — Szerkesztőségi ügyelet. Vasárnap 10-től 18 óráig. Hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból November 16-án, a kecs- I keméti Hunyadi-szobor avatásán Köpeczi Béla művelődési miniszter mondott beszédet, amelyet lapunk I negyedik oldalán közlünk. Emlékezünk Hunyadi Jánosra cífkmel. Ugyanitt korunk egyik legnagyobb magyar színésznőjével, Tö- | rőcsik Marival ismerkedhetünk meg születésnapja alkalmából. Az ötödik és a hatodik oldalon a rádió és I a televízió jövő heti műsorát közöljük. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 8001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv B Terjeszti a Magyar Poata Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 1Q9.— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516.— Ft. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0151—255* R. M.