Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-30 / 255. szám

1985. október 30. « PETŐFI NÉPÉ O 7 SPORT* * * SPORT • SPORT HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK MESSZI AZ ESÉLYESEK KÖZÖTT Magyar bajnokság két VB-aranyérmessel Régen fordult elő, hogy két Világbajnok is küzd a magyar súlyemelő bajnoki címért. A Szombathelyen csütörtökön, pén­teken és szombaton lezajló leg­rangosabb hazai viadalon a Sö- dertaljében aranyérmet szerzett Balázsfi Zoltán és Szanyi Andor is fellép. Balázsfi még nem nyert magyar bajnokságot. Szanyi vi­szont tavaly már győzött. A bajnokság 105 versenyzőből álló mezőnyében Ili korábbi bajnok szerepel, összesen 33 ha­zai aranyérem tulajdonosaként. Az elmúlt évi győztesek közül Juhász (60 kg), Barsi (82,5 kg) nem küzd. címe megvédéséért, míg Csengeni. Szanyi és Hlavati más súlycsoportban próbálkozik, így Csengeni 75 helyett 82.5, A totó 44. heti, november 2—3-i szel­vényén változatlanul NSZK, Bundes­liga I. és II., valamint olasz A és B osztályú mérkőzések találhatók. 1. Düsseldorf—Saarbrücken. NSZK. Bundesliga I. A hannoveri veresége után ismét sereghajtó lett a hazai csapat, és helyet cserélt mai ellen­felével. Tippünk: 1. 2. Frankfurt—VFB Stuttgart. NSZK. Bundesliga I. A stuttgartiak hazai sú­lyos ((4—14) veresége meglepetés a Bochumtól. A Frankfurt is vesztett Münchenben. Tippünk: x, 2. 3. Uerdingen—1. FC Köln. NSZK. Bundesliga I. A két együttes azonos ponlszámmal áll a középcsoportban, még a legutóbbi fordulóban Is azo­nos eredményt értek el. Tippünk: 1, x. 4. Fortuna Köln—Kassel. NSZK. Bundesliga II. Meglepetésre a Kas­sel otthonában vesztett, a Bielefeld ellen. A kölniek is pontot vesztettek hazai pályán az élen lévő Aachen el­len. Tippünk: 1, X. 5. Oberhausen—Karlsruhe. NSZK, .Bundesliga II. Az Oberhausen Bayreuthból vesztesként távozott, míg a Karlsruhe kihasználta a hazai pálya előnyét, és nyert a Stuttgar­ter ellen. Tippünk: x. /m».-» 6. Solingen—Darmstadt.. NS3K, _Bun­desliga IT. Győzelmével és jobb jgól- KüröhbíégéVé) első lett a Darmstadt együttese. A vereséget szenvedett So­lingen hazai pályán próbál javítani. Tippünk: x, 1. 7. Fiorentina—Internazionale. Olasz A osztály. A Fiorentina döntetlent játszott Atalantában. az Inter Milá­nóban győzött a Roma ellen, és már 2. a tabellán. Tippünk: X. 8. Léccé—Udinese. Olasz A osztály. Egyedül a Lecce nyeretlen még az A osztályban, és újabb vereségével utolsó helyezett. Az Udinese is vesz­tett otthonában, a bajnokságra törő Juventus ellen. Tippünk: x. 9. Napoli—i(Ju ven tus. Olasz A osz­tály. A Napoli törleszthet a Torino elleni vereségéért, a másik torinói csapat ellen, amely eddig százszáza­lékos. Tippünk: x, 1, 2. 10. AS Roma—Verona. Olasz A osz­tály. A Verona otthonában győze­Szanyi 90 helyett 100, Hlavati 100 helyett 110 kilóban verse­nyez. Több súlycsoportban heves csata várható. Így 82,5 kilóban a Király—Csengeri—Kertész hár­mas csaj? össze, 110 kilóban Ja- csó és Hlavati csatázik. Szanyi- nal< Bökfi a legnagyobb ellen­fele. Orvos András, a válogatott vezetőedzője jó küzdelmeiket vár. s véleménye szerint több súlycsoportban országos csúcsra van 'kilátás. Messzi István, a Kecske­méti Spartacus versenyzője a 75. kilogrammos súlycsoport bajnoki címének esélyese pén­teken 14 órától lép a közön­ség elé. lemmel, a Roma Milánóban vereség­gel fejezte be. a legutóbbi fordulót. Tippünk: X, 1. 11. Arezzo—Sambenedettese. Olasz B osztály. A vendégek elvesztették ve­retlenségüket Pescarában, és így „te­her” nélkül léphetnek pályára, a ki­esés elöl menekülő Arezzo otthoná­ban. Tippünk : X. 12. Catania—Lazio. Olasz B osztály. A Catania hazai döntetlenjével a kö­zépmezőnyben maradt, míg a Lazio győzelmével 2. helyezett. Tippünk: x, 1. 13. Palermo—Pescara. Olasz B osz­tály. A Palermo újabb vereségével már a 19. helyen van. A Pescara győ­zött és megtartotta előző heti helyét a tabellán. Tippünk: 1, X. t 1 mérkőzés: 14. Nürnberg—Hamburg. NSZK, Bundesliga I. A Nürnberg Saarbrüc- kenben vesztett, és közel került a kieső zónához. A Hamburg döntet­lent játszott hazai pályán a Köln csa­patával. és messze került az élboly­tól. Tippünk; x, 2. A további mérkőzésekre tlppjeink: x. >• D. I. Kedden Kás/.parov kihasznál­ta harmadik halasztási lehetősé­gét a Karpov elleni sakkvilág­bajnoki döntőn, így a 21. játsz­mát .csütörtökön bonyolítják le. A kihívó 11 :9 arányban vezet. Hétfőn este a Mecsekben került sor a nemzetközi éjszakai tájfutó­viadalra, a Tungsram Kupára, mely a jövő évben első ízben Ma­gyarországon sorra kerülő Világ Kupa főpróbája volt. Az öt or­szág Svédország, Norvégia, Svájc, Jugoszlávia, Magyarország — versenyzőinek összecsapását a Közönség­csalogató Utólag derült ki, hogy a kosárlabda-szövetség régi öt­lete. a hétfőn rendezett baj­noki forduló nem is vodt olyan életképtelen, mint ahogyan azt egyesek hitték. Hétfőn nincs más esemény, s a néző is több. Így volt ez Kecske­méten. a Városi Sportcsarnok­ban. ahol a szurkolók nagyön várták — de az. eddig reme­kül szereplő Körmend ellen nem remélték a kecskemé­tiek győzelmét. Aki jó játékot, csodálatos dobóteljesítményt várt. nem csalódott, mert amit a KSC- ben Boros, a Körmendben Szlávik produkált, azt hazai pályákon ritkán látni. Az igazi izgalom a végére maradt. Már az utolsó perc­ből is eltelt 14 másodperc, 80—77-re a vendégcsapat ve­zetett. amikor Rezák edző időt kért. Hogy mit mondott? Nem volt nehéz kitalálni: kockáztatni kell, hárompon­tos kosarat dobni! A „nehéz- tüzérek", Gulyás, Horvát és Radovics húzogatták a lab­dát és az utóbbi be is talált: 80—80. A válasz nem késett. Szlávik duplájával ismét 82— 80 volt az eredményt a Kör­mend javára. Üjabb húzo- gatás, és most Gulyás 3 pon­tos kosara alakította 83—82- re az eredményi a kecskemé­tiek javára, de még' mindig maradt 11 (!) másodperc a mérkőzés végéig. Ezúttal Szlávik keze is remeghetett, mert kétszer is csak a gyűrűt találta el. Szerencséje volt a KSC-nek? Lehet. De inkábba lelkesedés és őz önbizalom diadáila volt ez a mérkőzés. nőknél a svéd Bössfall nyerte, aki a 7,8 km-en 1:13:37 órával győ­zött. A férfi elit kategóriában Ke­lemen János (PVSK) nyert, aki 1 10,5 km-en 1:21:14 órával lett első. MA: RÖPLABDA NB 1-es férfimérközés: Vasas—Kecs­keméti SC, Bp., Fáy utca. TEKE Megyei bajnokság: K. MÁV B.— MEZŐGÉP, Kecskemét, MAV-pálya, 16^ órakor. Q ASZTALITENISZ NB III-as férfimérközés: Kecs­keméti Spartacus—Makó 11—5. Makó, Gy.: Nagy 8. 4, dr. Nagy 3, Vad 3, Sinka 1. Békésen1 2 a területi korosztályos asztalitenisz-bajnokságon a Kecs­keméti Spartacus versenyzőinek eredményei: Fiúk: 1979-es szüle­tésűek: 1. Sinka Gyula. 1973-as születésűek: 3. Kara Norbert. Fiú páros: 1. Sinka, Kara. Leányok, 1973-as születésűek: 2. Tóth Szil­via. % BIRKÓZÁS __________ K is létszámú, de igen harcos mezőny gyűlt egybe vasárnap Kecskeméten a Buday D. Általá­nos Iskola tornacsarnokában ren­dezett megyei egyéni szabadfo­gású serdúlőbajnokságon. Öröm a tiszakécskei birkózók derekas helytállása, valamint a dunave- csei és kiskőrösi szakosztály „visz- szatérése ", és sajnálatos, hogy a BSK szakosztálya távol maradt a versenytől. Eredmények, 42 kg: 1. Bagó (Kalocsa), 45 kg: 1. Patyi, 2. Gajdén (mindkettő Kkfháza) 49 kg: 1. Csoknyai (KSC), 2. Hamzók (Kalocsa), 3. Kozák (Tiszakécske), 53 kg: 1. Babinszki (KSC), 2. Szabó (Kkí- háza), 3. Markó (Kalocsa). 57 kg: 1. Kovács Cs. (KSC), 2. Vén (Ka­locsa), 3. Kiss S. (Kalocsa). 62 kg: 1. Szombati (Kunszentmiklós), 2. Orlov (KSC),' 3. Bognár (Kalo­csa). 67 kg: 1. Szűcs (KSC), 2. Fürstner (Tiszakécske), 3. Bordás (Kiskőrös). 72 kg: 1. Fekete (KSC) 4- 78 kg: 1. Juhász (KSC). A pont­versenyben: 1. KSC (edzők ifj. Kovács Sándor és Kovács Zol­tán) 20 ponttal. 2. Kalocsa 10, 3. Kiskunfélegyházi Vasas 7, 4. Kun­szentmiklós 3, 5. Tiszakécske 3, 6. Kiskőrös 1 ponttal. Budapesten a junior szabadfo­gású egyéni birkózóbajnokságon az 57 kg-ban Tihanics Tibor (KSC), 16 induló közt 7 győze­lemmel, hibapont nélkül első helyezést ért el. A 68 kg-ban Ko­vács Zoltán (KSC) 3 győzelem­mel és 2 vereséggel 5. lett. ’ [3 KÉZILABDA _________ , _OJB női mérkőzés: Dutép JaQ?-. Sai-bogárd 20—12 (10—6). Kecs­kémét, árpádvárosi sportcsahhök, 200 néző. Vezette: Kerepeczki, Szrenka. Dutép SC: Csábi — Sárkány, Domokos, Oszlai 6, Szabó I., Ador­ján, Kenderes 9. Csere: Nagy I. 2, Faragó, Horváth, Nagy E. 3. Edző: Kabók József. A bajnok­ság 4. helyén álló Sárbogárd el­len remek játékkal biztosan győ­zött a kecskeméti csapat. A Du­tép kapusa. Csábi nyolc 7-est há­rított, a Dutép ezzel csoportjában 6. lett. Kiskunhalason rendezték meg a kézilabda középiskolás kupa megyei döntőit. A végeredmény: Fiúk. 1. Kiskunhalasi II. Rá­kóczi Ferenc MG. Iskola 6 pont­tal. 2. Kiskunhalasi Szilády Á. A Petőfi Népe totótanácsadója I * vi -íjH tü'RMS 1 RÖVIDEN • RÖVIDEN MAI MŰSOR TV I. MOSOK: 8.35: Tévétorna (ism.) 9.«!): Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 8. oszt.) Súrlódás, közegellenállás (FF) 9.25: Angol nyelv. Follow Me! 2. Can you help me? 9.40: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat). Az egerek gyűlése 9.55: Delta. Tudományos hiradó (ism.) 10.20: A bábu. Lengyel filmsorozat. IX 8. rész: Hölgyek és asszonyok (ism.) U.20: Képújság 14.50: Iskolatévé. Stop! Közlékedj oko­san! 3. Az országúti gyalogosköz­lekedés 14.35: Testünk. 2. A mozgás. A cson­tok és az izmok 15.10: Szórakaténusz. Olló, cipő, he­gedű. (A főnév) 15.25: Játék műalkotásokkal. 6. Tár­gyak között 15.50: Hírek; 15.55: Mcscíika unokája. NDK tévé­film (ism.) 17.10: Képújság 17.15: A nyelv világa 19. C0: Reklám 18.10: Életem szigetei. Timofy László- portréfilm 18.50: A Közönségszolgálat tájékozta­tója 18.35: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese !9.:!0: Tv-hiradó 20.00: Jogi esetek ÍO.IO: A nevem: Varga Gusztáv x 20. jO: Johann Sebastian Bach: Tévé- filmsorozat — IV 2. rész. Ha nálam vagy . . . U.20: Unokáink is látni fogják ... de hogy látja ön? 3.1.00: Tv-híradó 2. *••-0: Himnusz TV II. MOSOK: 18.33: Képújság JS.I0: Cimbora (ism.) Sorstársak. A pécsi körzeti stú- ,.a‘° rehabilitációs magazinja (ism.) • heranul Nostru. A szegedi kör­zeti stúdió román nvelvű nemzeti­éi műsora vío,nam> est — Bevezető • -<>: Vietnam ősi földje. Dokumen­tumfilm 13.05: Mese az aranyfejszérül 19.10: Kisfilm-összeállítás 20.00: „Lótuszt ringat a tó vize”. Iro­dalmi összeállítás 20.20: A madarak már visszatértek. Ismeretterjesztő film 21.00: A madarak és a vihar. Vietna­mi film 22.20: Ének a hazámról. Könnyűzenei műsor 22.40: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16,00: Korunk és a munkásmozgalom 16.30: Vidám hangjegyek 16.45: Ma a világban 17.00: Labdarúgó-világbajnokság. Se­lejtező: Szovjetunió—Norvégia A szünetben : Hírek . 18.45: Ha egészségei akarsz lenni... 19.00: Hiradó 19.33: A képernyő mesterei 21.05: Ma a világban 21.25: A nap gyermekei — film. II. rész 22.55: Hírek 23.00 : Találkozás S. M. Reisennel SZLOVÁK TV fi. MOSOK: 116.20: Hírek 16.23: Kicsinyek meseműsora (ism.) 17.03: Erdészek és vadászok — Zenés tv-müsor 17.43: A tenger modellje — tv-jáfcélk 18.43: A szlovákiai bányaipar forra­dalmi hagyományai. Dokumentum- film (ism.) 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Társadalmunk időszerű problé­mái — Magazin 20.50: November filmszemle 01.30:. Időszerű események 211:36: Időjárásjelentés 22.CO: Ez történt 24 óra alatt 02.10: Esy ember a háttérben — Jugo­szláv tv-film (ism.) ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul 17.00: Tv-napló — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-napló 17.45: Flipper — amerikai film 18.15: Zenés műsor 18.45: Az Üjvidéki RTV népi zeneka­rával 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-napló — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Belpolitika — szlovákul 21.30: Tv-napló 21.50: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Világablak — Humor és törté­nelem II. rész (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Nótacsokor 9.37: Beszélni nehéz (ism.) 9.49: Dalposta. A Csehszlovák Rádió pozsonyi gyermekkórusa énekel 10.05: Irodalmi világjárás — Luther nyomában 10.35: (Jj zenei felvételek — gyerekek­nek 10.50: Bach-művek fúvósokra 11.03: Gluck: Herkules és Hébé meny- nyegzője — Operaszerenád 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv — Balesetek út­közben 13.00: Zenekari muzsika 14.09: A magyar széppróza századai — Kemény Zsigmond: A rajongók 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika 15.30: Szüreti népdalok 15.49: Kritikusok fóruma 16.05: MR 10—14 17.00: Vesszőparipáink — Ma: Makk Károly filmrendezőé 17.30: Az új magyar zene hónapja a Rádióban — Kosa György dalaiból 19.15: Rádiósziniiáz: Sültgalambva- csora — Halidór Laxness színmű­vének rádióváltozata 20.22: Részletek az „Eper és vér” cí­mű film zenéjéből 20.45: Kamaramuzsika 21.30: Háttérbeszélgetés 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Glinka: Kamarinszkaja 22.37: Mit mutat az index? Beszélge­tés a fogyasztói árak emelkedésé­nek mértékéről 22.57: Wilhelm Furtwängler vezényel 0.10: Himnusz 0.15— 4.20: Éjfél után . . . PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05— 12.00: Napközben — Zenés délelőtt 12.10: Operettfelvételekből 12.25: Ütikalauz — üdülőknek 12.30: Népi zene 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Vándor — Barangolás a múlt és a jelen érdekességei között 15.05: Ez fantasztikus. II. rész 16.05: Szórakoztató antikvárium 17.05: Néptátrcok 17.20: Diákfoci 17.30: ötödik sebesség 18.30: Ritmus! A Chocolate Jam Co. együttes műsorából 19.05: A Budapest Ragtime Band ját­19.40: Betyárdalok 20.05: Rockföldről érkezett — A Mink de Wille együttes felvételeiből 20.50: Tükörképek. „Az ész bajjal jár” — Pethö Tibor jegyzete 21.05: A Rádió Dalszínháza: Bástya- sétány 77 — Háromfelvonásos ope­rett 23.20: Sylvie Vartan és Michel Sardou énekel 24.00— 0.13: Virágénekek 0.15— 4.20: Éjfél után . . . 3. MŰSOR: 9.08: Muzsikáról versben, prózában — Kisfaludy Sándor 9.38: Operarészletek / 10.35: Népzene sztereóban 11.05: Pillanatkép 11.10: Töltsön egy órát kedvenceivel! 12.10: Zenekari muzsika 13.05: Műhelyfőnökök — Vegyianya­gok szűrővizsgálaton (ism.) 13.25: Az új magyar zene hónapja a Rádióban — A Rádiózenekar fúvós­ötösének felvételeiből 14.14: Slágerről — slágerre — Külföl­di újdonságok 14.54: Romantikus zene vonós hang­szerekre 16.00: Európai Kulturális Fórum 1985. — Kanada. A Kanadai Filharmoni­kus Zenekar Mozart-hangversenye 17.00— 17.30: Iskolarádió 18.04: Operaáriák 18.30: V materinskom jazyku — A Ma­gyar Rádió szlovák nyelvű nemze­tiségi műsora Miskolcról , 19.05— 19.35: Iskolarádió 19.35: Zenekari muzsika 20.45: Mindenki — másként, — Fenyő Ervin összeállítása (Ism.) 21.05: Fiatalok a seregben 21.35: Zeneközeiben a magnósok 22.35: Karvézetök — XXV/3. rész Gimnázium 4, 3. Kecskeméti Bá­nyai Júlia Gimnázium 1, 4. Kis­kőrösi Petőfi Gimnázium. Lá­nyok: 1. Kiskunhalasi Szilády Gimnázium 6 ponttal, 2. Kecske­méti EÜ. Szakközépiskola, 3, 3. Kiskun.majsai Dózsa György Gim­názium 2, 4. Kiskőrösi Petőfi Sándor Szakközépiskola 1 pont­tal. Úttörő II. korcsoport: 32 kg: 2. Vékony, 179 pont. Üttörő I. korcsoport: 1. ifj. Kasza 160 (70, 90). Az úttörő korcsoport legered­ményesebb versenyzője ifj. Kasza György volt, aki elnyerte a ver­senybíróság különdíját. Valamennyien a Kecskeméti Spartacus súlyemelői. RÖPLABDA TEKE NB ll-es férfimérkőzések: Du­tép SC—Külker SC 3—1, (11, 11, —4, 13) Budapest. Vezette: Vígh. Dutép SC: Bera, Halasi, Tajti J., Karagics, Nagy L., Molnár. Csere: Szobaszlai, Nagy T., Maczák, Tóth, Plácsa, Tajti Z. Edző: Maczák György. H. Mezőfi SE—Dunaújvárosi Volán 3—0 (8, 8, 7). Kecskemét. Vezette: Sai- lói.x Mezőfi SE: Szilágyi, Nusser, Andó, Szőke, Kovács, Papes. Cse­re: Hajdú, Molnár. Edző: Galamb István. Az Izsák—Székesfehérvár NB Il-es női mérkőzés elmaradt, mert a fehérváriak nem jelentek meg a találkozó időpontjában. EH] LÖVÉSZÉT I A kecskeméti üzemek, válla­latok szocialista brigádjai szom­baton délelőtt lövészversennyel ünnepelték a város felszabadu-' lásának 41. évfordulóját. A fel­sorakozott 18 brigád csapatait Szlavitsek Endre, a Szakszerveze­tek Szakmaközi Bizottságának titkára köszöntötte. Megnyitójá­ban megemlékezett a város fel­szabadításáért harcoló hősökről. Eredmények: 1. Zrínyi Ilona I. sz. szocialista brigád (Volán 9.. sz. váll.), 2. Zrínyi Ilona II. sz. szocialista brigád (Volán 9. sz. váll.), 3. Katona József szoc. bri­gád (OTP). Férfiak: 1. Szamuely Tibor szoc. brigád (Dutép), 2. Arany János szoc. brigád (SZIM), 3. Bajcsy Zsilinszky szoc. brigád (SZIM). A Felszabadulási Kupát legjobb eredménye alapján a Szamuely Tibor szocialista bri­gád nyerte el. a ÚSZÁS Hat csapat,; részvételével ren­dezték meg az első ízben ■- kiírt Bikádi Gábor-emlékversenyt, amelynek a kecskeméti - fedett­uszoda adott otthont. A kecske­métiek eredményei. Lányok: 50 m béka hát: 1. Gyenesei 58, 2. Lesi 59, 3. Garaczi 59. 100 m ser­dülő gyors: 2. Szondi 1:05,81, 3. Naske A. 1:06,26, 100 m úttörő mell: 3. Tornyai 1:32,60. 200 m úttörő hát: 6. Katies 2:55,96, 4X 50 m-es gyorsváltó: 5. KVSC 2:38,13. Fiúk: 50 m béka hát: 1. Dánfy 49, 2. Szél 51, 3. Halász 53. 100 m gyermek gyors: 1. Gáli 59,71, 2. Balia 1:02,25, 100 m úttörő pil­langó: 2. Bognár 1:15,85, 3. Csa­tó 1:17,96, 100 -m delfin gyors: 2. Székely 1:13,62, 3. Dánfy 1:14.32. 200 m.- gyermek hát: 1. Gáli 2:24,77, 2. Bállá 2:26,83. 4X50 m gyorsváltó: 1. KVSC I. 1:58,99, 3. KVSC II. 2:00,43. A Bikádi Gábor-emlékverseny 200 méter férfi vegyesúszás sor­rendje: 1. Lukács (KVSC) 2:24,31, 2. Kripkó (Szolnok) 2:25,38, 3. Bállá (KVSC) 2:26,72, 4. Hajdú (KVSC) 2:26,72, 5. Tóth (Szeol- Délép) 2:29,83, 6. Danyi (KVSC) 2:35,33. EL KOSÁRLABDA _______ N B ll-es férfimérközés: Bajai Tanítóképző—Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK 108—56 (52—30). Baja. Vezette: Cserkúti, Váradi. Bajai TK: Karácsony^ (10), Rá­kos (8), Csátaljai (12), Kulisity (20), Nagypál (25). Csere: Módos (2), Kancsár (5), Szabó (9), Gött- linger (16). Edző: Vinkó László. Lenin Tsz SK: Csuka (4), Pó­lyák (5), Nádasdy (8), Tóth (11), Bódi (28). Edző: Bódi Sándor. NB ll-es női mérkőzés: Bajai Tanítóképző—Kiskunfélegyházi Vasas 94—27 (46—9), Baja, vezet­te: Cserkúti, Váradi. Bajai TK: Karácsonyiné (6), Kmetovics (21), Kovács (35), Bauer (3), Ormódi (19), csere: Katona (2), Likár (2), Görög (6). Edző: Schmidt Lajosné. Kkfházi Vasas: Horváth (7), Pólyák (5), Bódi <5), Rácz (2). Mátray (4), csere: Mígh (4). Edző: Bódi Tivadar. »4^4 A Békés Kupa súlyemelöver- seny eredményei: Felnőttek: 56 kg: 1. Kasza 180 (80, 100), 60 kg: 1. Marton 200 (90, 110). Ifjúsági I. korcsoport: 1. Bá­lint 230 (100, 130). Ifjúsági II. korcsoport: 67,5 kg: 2. Ölvödi 220 (100, 120), 4. Mátyás 172,5 (77,5, 95), 75 kg: 3. Tóth G. 175 (75, 100). Serdüilők: 56 kg: 1. Nagy N. 155 (65, 90), 4. Deák 130 (55, 75). SÚLYEMELÉS NB I-es női mérkőzés: Kőbá­nyai Porcelán—Kecskeméti MÁV 8—0 (2466—2218). Ifjúsági eredmény 3—1 a Kő­bányai Porcelán javára. • NB ll-es férfimérközés: Kecs­keméti MÁV—Szolnoki MÁV 3—5. (2316—2358). NB Ill-as mérkőzés: KTE— Szanki Olajbányász 6—2 (2286 —2226), Dutép SC—Gyulai SE 2—6 (2118—2356). Megyei bajnokság: Nagykőrös B—KTE B 5—1, Dutép B—Kecs­keméti MÁV B 5—1. Ifjúságiak: Nagykőrös—KTE 4—0, Dutép— Kecskeméti MÁV 4—0. a VÍZILABDA ________| K omjádi Kupamérkőzés: Bp. Honvéd—KVSC 14—9. G: Deák 7, Nagy R. 2. Mivel a KVSC csa­pata a csoportjában a Szentes és az Ü. Dózsa mögött már megsze­rezte a harmadik helyet, a Hori- véd ellen a serdülő csapatot küld­ték vízbe. A Komjádi Kupában a KVSC a 9—12. helyért folytat­ja a küzdelmet. LABDARÚGÁS Megyei II. osztály: Északi csoport (zárójelben az ifjúsági eredmény). Honvéd Mezőfi SE—Imrehegy 0—3, MFSC—Kunszentmiklós 6—0 (1—0). Kkhalasi Spartacus—Csengőd 0—3 (2—2), Helvécia—Kiskunmajsa 6—1 (2—3), Tiszaalpár—Úszód 2—1 (8—1), Hetényegyháza—H. Gábor SE 1—0. Ha rkakötöny—Kerekegyháza 2—3 (1—8). A bajnokság állása: 1. Imrehegy 11 9 2 - 53—11 20 2. Csengőd 10 6 4 - 30—8 16 3. Kerekegyháza 10 6 8 2 39—24 15 4. Helvécia 11 5 4 2 24—13 14 ö. Tiszaalpár 10 5 3 2 21—16 13 6. Hetényegyháza 11 5 3 3 18—17 13 7. Kkfházi Spartacus 11 4 4 3 24—26 12 8. H. Mezőfi SE 11 4 3 4 24—26 11 , 8, H. Gábor A. SE 11 4 2 5 39—22 10 10. Harkakötöny 11 2 3 6 19—31 7 . Hl M-FSC 10 2 2 6 22—25 6 12. Kunszentmiklós 112 18 14—42 5 10. Úszód 11 2 1 8 15—49 5 14. Kiskunmajsa 111 1 9 13—46 3 Ifjúságiak (ylcsoport): 1. Tiszaalpár 2. Kerekegyháza 3. Imrehegy 4. Helvécia 9 8 - 1 47—13 16 9 111 31—12 15 9 5 ,1 .3 18—11 11 10 5 1 4 16—10 11 Déli csoport: Fájsz—Homokmégy 1—1 (3—2), Ha­jós— Gara 5—2, Tataháza—Kelebia 0—2 (1—1), Érsekcsanád—Hercegszántó 1—5 (4—1), Tompa—Kunbaja 3—2 (2—2), Dusndk—Nagybaracska 3—1 (4—0), Katymár—B. Kinizsi 3—0 (1—3), Csá­szártöltés—Vaskút 4—0 (1—1). A bajnokság állása: ' 1. Császártöltés 2. Homokmégy 3. Katymár 4. Kelebia 5. Hercegszántó 6. Dusnok 7. Hajós 8. Tompa 9. Vaskút 10. Fájsz 11. Nagybaracska 12. Kunbaja 13. Érsekcsanád 14. B. kinizsi 15. Tataháza Ifjúságiak 1. Dusnok 2. Katymár 3. Nagybaracska 4. BSK 11 8 1 2 25—10 17 11 7 2 2 22—11 16 11 6 4 1 20—12 16 1.1 7 1 3 15—10 15 11 6 2 3x35—11 14 10 6 2 2 18— U 14 11 5 2 4 22—17 12 11 5 1 5 24—25 11 1151 3 13—14 11 11 4 2 5 13—14 11 11 3 3 5 23—23 9 10 2 4 4 22—27 8 11 3 2 6 17—24 8 11 1 2 8 10—30 4 11 - 1 10 13—39 1 (élcsoport): 10 8 2 - 41—11 18 11 9 - 2 34—14 18 11 6 - 3 59—27 16 lt 7 1 3 38—20 15 i Valódi szenzációt hozott a kecs­keméti sakkfesztivál 8. fordulója. A meglepetést az NDK két nagy­mestere — Knaak és Vogt — sze­rezte azzal, hogy egyikük sem tudta tartani állását. Knaak a prágai Mozny mester ellen kény­szerült védekezésre. Sok gondol­kodási időt használt fel, az utol­só lépésekre csak másodpercei maradtak. Végül tiszthátránnyal került ki az időzavarból és fel­adta a játszmát. Vogt nagymes­terrel szemben Perényi Béla, a szolnokiak elsőtáblása szépség­díjas ellentámadással került dön­tő fölénybe. A függőben maradt állás kilátástalan a nagymester számára. A versenyben továbbra is Hausner vezet fél pont előny­nyel. Az élenállók többsége dön­tetlennel biztosította helyét a hajrá előtt. Mától péntekig a bajnokság mindent eldöntő utolsó három fordulóját játsszák. A 8. forduló érdekesebb' ered­ményei: Arhipov (szovjet)—Ha­usner (csehszlovák) döntetlen, Pavlovié (jugoszláv)—Karsa dön­tetlen, Mozny (csehszlovák)— Knaak (NDK-beli) 1:0, Horváth J.—Horváth Cs. 1:0, Vogt (NDK- beli)—Perényi függő, Horváth Cs.—Lee htynski (csehszlovák) döntetlen, Páehtz (NDK-tbeli)— Pribyl (csehszlovák) döntetlen, Van Mii (holland)—Cejtlin (szov­jet) döntetlen. A verseny élmezőnye: Hausner 6,5, Arhipov, Pavlovié, Karsa, Mozny, Horváth J. 6—6 punt, Lechtynski, Horváth Cs., Páehtz, Pribyl 5,5—5,5, Perényi 5 (1) pont. it

Next

/
Oldalképek
Tartalom