Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-24 / 250. szám

Százkilencvenöt évvel ezelőtt, 1790. október 24-én született, és 65 éves ko­rában, 1855- ben halt meg Teleki József történész, a Ma­gyar Tudomá­nyos Akadémia egyik alapítója. Jogi tanulmányai után Pest vármegye, majd 1810-ben a budai helytartótanács szolgálatába lé­pett. 1812-ben hosszabb külföldi útra indult; két évig a göttingeni egyetemen tanult, majd Német­országban, Hollandiában, Svájc­ban. Eszak-ltáliában utazgatott. 1815-ben tért haza, s különböző közéleti tisztségeket töltött be; 1842-től Erdély kormányzójaként is tevékenykedett. Részt vett a Magyar Tudomá­nyos Akadémia szervezési mun­káiban, s 1830-tól haláláig elnö­ke volt a Tudományos Akadémiá­nak. A szabadságharc leverése után visszavonult a politikától, s csak a tudománynak élt. Kezdet­ben nyelvészeti kérdésekkel fog­lalkozott, majd irodalmi és törté­nelmi tárgyú tanulmányai jelen­tek meg. Negyedszázados kutató­munkája után is befejezetlen ma­radt nagy műve, A Hunyadiak kora Magyarországon. Huszonöt- ezer kötetes könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiának ado­mányozta; így alapozta meg az Akadémiai Könyvtárat. Anyakönyvi hírek Hídbrigád az út alatt Hosszadalmas kutatómunkával lehetne kideríteni, miért arra a nyomvonalra épült az a ma jobb- rosszabb út, amelyiken közleke­dünk. A Közlekedési Minisztérium felmérései bizonyítják néhol, kü­lönösen az alsóbbrendű útvona­lakon, hogy a forgalom az elmúlt évtizedekben hatványozottan megnövekedett. így van ez a Kecskemétet Ágasegyházáva.1, Izsákkal összekötő útszakaszon is. Aki ezen a héten Ágasegyháza'fe­lé jár, láthatja: az egyik feláll­ványozott hidacska, áteresz mel­lett nem kis munka folyik. A Közúti Igazgatóság kecskeméti koordinációs üzemmérnökségé­nek „híd-brigádja”. mesterkedik azon, hogy a tégla-átereszt egy betoncsővel váltsa ki. Hajdú János, a brigád vezető­je elmondta: ez egyhetes munka. A forgalom lezárása nélkül, új technológiával három, egyenként háromtonnás előregyártott be- tonhengert húznak az úttest alá. Ezután következik a betonozás, így a terhelést a sokat próbált téglától „átadják" az úgynevezett roklacsőnek. A kecskeméti koor­dinációs üzemmérnökség fenntar­tási vezető mérnöke, Borsos Sán­dor érdeklődésemre elmondta: ezen az úton, amelyet eredetileg szekér- és kocsiforgalomra készí­tettek, a térség mezőgazdasági üzemeinek fejlődése következmé­nyeként egyre jobban igénybe ve­szik az árut szállító nehézjármű­vek. így a burkolatszélesítés előtt célszerűbb elvégezni a hagyomá- nyps áteresz korszerűsítését. Cz. P. «I A brigád tagjai fáradságos munkával igazgatták helyére a roklacsövet. (Somos László fel­vételei) •i Igencsak kapaszkodni kellett a 180 lóerős Rába kerekeinek, amikor a kilenctonnás csövet behozta a híd alá. KECSKEMET SZÜLETTEK: (1933. október 11—18. között anyakönyvezettek) Kalló Ta­más és Kalló Viktória (Varga Irén), Kollár Anita és Kollár Andrea (Gu- dlcs Julianna Jolán), Harmatit Pétéi Sándor (Szabó Ágota Veronika), Lá­zár Kőinél (Szabó Katalin). Kerepesi Péter (Béres Beáta), Csordás József (Valkai Mária Terézia). Bényi Sza­bolcs Cipriún (Varga Malvin), Begya András László (dr. Gaál Éva Piros­ka), (lángol Andris (Farkas Terézia), Kovács Bernadett (Fölföldi Ilona), Mi­hályka Zsanett (Horváth Agnes), Hmváth Írén (Seregély Irén), pato- nai Melinda (Fekete Melinda Klára), Meggyes Szilvia (Túri Margit Ilona). Kosik János (Lovas Katalin). Hegyi Attila (Antal Mária Ilona). Galamb Zoltán (Rab Mária). Mogyorósi Anett (Szálas Márta). Lossó Aida (Domián Ibolya), Nagy Nikolett (Tóth Ilona). Ic ih Attila (Hazafi Ildikó Rita), Fa­lusi Gábor Zoltán (Kolerik Klára), Dezső Tamás (Juhász Erika). Borda E8r.ce (dr, Bogárdi Mária Margit), faragó Bála (Lesi Gyöngyike), Zobo- ki Zita (Kis-Prumik Marianna). Csá­kó Katalin (Nádas! Irén), Báró Lilla (Frigyessy Anna), Hegedűs Richárd (Varga Katalin), Horváth Attila Sán­dor (Dalsó Mária), Gecser Éva (Hor­nyáéi Éva), Bujdosó Janka (Nagy Márta), Horváth Katalin Erzsébet (Hévízi Erzsébet), Kökény István Jó­zsef (Kerékgyártó Julianna). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: (1983. október 19-én anyakönyvezettek) Já­nosi Imre és Varga Katalin, Kiss Fe­renc és Szabó Margit, Rihocsek József és Rioza Mária, Tóth László és Nagy Irén, Bozsik János és Szénási Vero­nika, dr. Zakupszky Endre Géza és Foltán Zsuzsanna, Simon András és Fritz Andrea Márta, Fekete Dénes és Sain Klára, Skultéti Mihály és Dóczi- Szabó Katalin. Szabó Zoltán és Var­ga Erzsébet Zsuzsana, Pintér Józsel és Nyúl Andrea, Sinkó István és Dora Erzsébet, Újvári Elek és Trungel Ka­talin, Garaczi István és Török Gab­riella Szilvia, Bene Lajos és Biczc Ágnes Erzsébet, ‘Szappanos Istvár Károly és Karazsia Edit, Morva László Jenő és Gelányi Mária Krisz­tina, Farkas Imre András és Szabc J'Udit. MEGHALTAK: (.1985. október II—2í között anyakönyvezettek) Lami Sán dór (Solt), Kun András (Orgovánv) Kerekes Péter Pál (Kecskemét), Ár va-Tóth Józsefné Holik Mária (Kecs k-c mól). Molnár Istvánná Nádas Ró zsa (Lajosmizse), Patyl Károly (Kis kunfelegyháza). Király Imréné Ko yacs Eszter (Orgovány), Király Mi liály (Kecskemét). Szomju Józse (Kecskemét), Horváth József (Lajos mizse), Bodor Margit Ilona (Kecske m:t). Trifont Jánosné Bobán Márii (Kecskemét), Mészáros Sándor (Bu gac). Kovács László (Kecskemét) Horvath Lajosné Cseh Eszter (Balló srog). Btbók Ferencné Kovács Márii (Kecskemét), Balázs József (Kecske met). Juhász Jánosné Fodor Téré (Kecskemét), Orosz Mihály (Kecske met). Faragó János (Kecskemét), Dö motor Lajosné Kovács Rozália (Kecs komét), dr. Horváth Gedeon (Kecs kémét), Baksa János (Nyárlőrinc) Molnár Erzsébet (Kecskemét), Dór János (Kiskunfélegyháza), Fodor Jó zsefné Göbecs Mária (Izsák), Nag Imre (Ágasegyháza), Kiss Sándorn Oecse Julianna (Kecskemét), Szab Lászlóné Czeglédi Katalin (Kecske mét), Róza Teréz (Lajosmizse). KISKÖRÖS HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: (198 október 14. és 19-e között.) Horvát Imre és Kothencz Katalin Ilona. SHANKÁR-DÍJ Az évente megrendezett indiai gyermekrajzpályázaton az idén kecskeméti tanuló is szép siker­rel szerepelt; Szombathy Zoltán­nak, a Zrínyi Ilona Általános Is­kola nyolcadikosának pályamun­kája ezüstérmet érdemelt ki. VÁLASZOLTAK' AZ ILLETÉKESEK Intézkedések a fogyasztók érdekében Szeptember 26-án „Fo­gyasztói érdeket és forinto­kat védenek” címmel társa­dalmi kereskedelmi ellenőrök tapasztalatairól ittunk. Cikkünk nyomán két leve­let kaptunk. Az egyikben a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz íőágazatvezető- je. Hevesi István, a gazdaság Szélmalom Csárdája felszol­gálója, Nagy János ügyében hozott fegyelmi döntésről ad tájékoztatást. E szerimt a pró­bavásárláskor bizonyított két­szer három deciliter olasz- rizling 5 forint 60 filléres túl számlázásáért és három félde- cilíter barackpálinkánál 2,2 centiliteres mennyiségi cson­kításért a kiszolgálót elbocsá­tották. Az eset mérlegelése­kor enyhítő körülményt nem találtak. Viszont megállapí­tották : olyan szakképzőit pincér, aki visszaél a vásár­lók bizalmával, azokat meg­károsítja, nem dolgozhat a szövetkezet vendéglátó egysé­gében. A másik levelet Masir Jó­zsef, a megyei Zöldért Vál­lalat igazgatója küldte. A kecskeméti Csongrádi út 49. szám alatti zöldségboltra vo­natkozó ellenőri észrevételek­re azt írja: felhívták a szer­ződéses üzemeltető figyelmét, hogy fordítson nagyobb gon­dot az árukínálatra és -mi­nőségre, a fogyasztói árak helyes összhangjára és az üz­let tisztaságára. Azóta több­ször ellenőrizték a boltot. Megállapították, (hogy az üze­meltető eleget tett a felhí­vásnak. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság. 1985. október 23-i száma: Terényi Éva: Tanyán élő öregek. (Bács-Kiskun megyét, mint az ország egyik legta- nyásabb megyéjét említik.) Népszava, 1985. október 23-i szám: —b—: Arzénedből egészsé­ges ivóviz. (Hazánk délkeleti részén, így Bács-Kiskunban is a kutak egy részének arzéntartalma határérték felett van, a VIZ- GÉPTERV kutatói kidolgozták az arzénmentesítési eljárást.) Kincskereső. 1985. 7. szám: Piptér Lajos: Rendhagyó megnyi­tó. (A költő Kecskeméten él.) — Suomi tündér. (A finn népköl­tést a kecskeméti Hideg Antal fordította.) Búvár, 1985. 10. szám: Dr. Tóth Károly: Eredmények, kudar­cok, tapasztalatok. A Kiskunsági Nemzeti Park tíz éve. (Hazánk második nemzeti parkjának igazgatója áttekinti az eddig végzett munkát.) — László Ilona: Naprózsa hintette táj. (Riport a Kis­kunsági Nemzeti Parkról, a címlapon Kapocsy György képmo­zaikjával.) Magyar Grafika, 1985. 4. szám. Baráth János Eötvös-díjas. (A Nyomdaipari Fényszedő Üzem vezetője Ladánybenén született 5 és Kecskeméten járt gimnáziumba.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Kerékpárral — szabálytalanul Kecskeméten, a Mátyás király körúton kedden Kun Lajos 53 éves helyi lakos (Halasi u. 1.) kerékpárjával irányjelzés nélkül egy őt már előző kisbusz elé ka­nyarodott, amely elütötte. A kis­buszban utazó Erdei Mihály nagyrévi lakos súlyos sérülést — csonttörést — szenvedett. Ugyanezen a napon Kiskunha­lason Kerekes Miklós tízéves he­lyi lakos kerékpárjának csomag­tartóján szállította Kolompár Fe­renc tízéves halasi lakost. A ke­rékpáros nem adott elsőbbségei; egy személygépkocsinak és össze­ütköztek. Mindkét gyermek sú­lyos sérülést szenvedett. NEMZETISÉGI ÉS SZÜRETI NAP Október 27-én, vasárnap Kis­kőrösön szlovák 'nemzetiségi és szüreti napot rendeznek. Délelőtt a Petőfi téren népművészeti vá­sár lesz, délután 2 órától pedig szüreti felvonulás. Ugyancsak a téren lép fel a Szivárvány Nép­táncegyüttes és a Düvő Népzenei Együttes. A művelődési központ­ban az ünnepi műsor főszereplői a Tótkomlósi Nemzetiségi Népi Együttes és a Liptószentmiklósi Általános Iskola együttese. Az egésznapos program a Kossuth Szakszövetkezetben, a szüreti bál­lal fejeződik be. MŰSOR Október 24-én, csütörtökön KECSKEMÉTI ' KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 19 órakor: VÖJJEOÉNY. A- • bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 83 órakor: 10 éves a Kiskunsági Nemzeti Park. A nemzeti parkokról általában. Előadó: Tóth Károly igaz­gató. 18 órakor: Mikroorganizmusok elő­fordulása a világegyetemben. Előadó: Újvárosi Antal (Phaeton-kMub ren­dezvény) . 19 órakor: a Garabonciás házban. Balázs Béla: A KÉKSZAKÁLLÚ HER­CEG VARA. Előadja a Garabonciás Stúdió. Előzetes Október 23-én, pénteken 11 órakor Hl. Szilikátipari Formatervezési Tri­ennale. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ ELVESZETT FRIGY­LÁDA FOSZTOGATÓI. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4 órakor: ELET, KCJNNYBK, SZERELEM. Sz., szovjet film. 14 éven felülieknek. Háromne- . gyed e és 8 órakor: SUTTOGÁSOK és SIKOLYOK. Sz., svéd film. 18 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: ÉRINTÉS. Sz., svéd- amerikai film. 18 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: FARKASOK ÉS JUHOK. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: AZ ELET MUZSIKÁJA. Sz., szovjet—magyar film. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: HÉT MERÉSZ KASZKADŐR. Sri, amerikai kalandfilm. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: FAN­TOM AZ ÉJSZAKÁBAN. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: BAR­MAN A SLAMl ASZTIKAlBAN . SZ.. mb., amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: KÉK HEGYEK. Sz., mb„ szovjet film. KISKUNFÉLEGYHÁZA . Petőfi mozi: fél *, háromnegyed 6 és 8 órakor: EGY ASSZONY ÉS NiÉGY PÉF8FT. Sz., szovjet film. 14 éven fe­lülieknek. TISZÁKÉ CSKE Müvelődéslház-mozl: 7 órakor: VIÉGWE VASÁRNAP. Francia krimi. 14 éven felülieknek. HÍREK HÍREK • . ' __ •' -... O ' MÁSIK NAGY LÁSZLÓ Amikor a könyvesbolt kirakatában megláttam a vaskos, szép külsejű könyvet, elismerően nyugtáztam magamban, hogy ismét megjelent Nagy Lászlónak egy poszthumusz kötete. Felfedezésem egyben kiváncsivá is tett, mert a könyv a Kard és szerelem címet viseli, s ilyen verset az elhunyt költőtől nem ismerek. Nézzük csak meg! — lapoztam a könyv­be, amely nem verseskötet, hanem próza. Tegyük hozzá, nagyon érde­kes próza, mert megtudható belőle például az, hogv milyen erkölcsök uralkodtak hazánkban a XVII. században, vagy mikor született valójá­ban Zrínyi Ilona, milyen körülmények között halt meg a „Murányi Vé­nusz”. A szerző Nagy László természetesen nem a Kossuth-díjas költő, hanem a Hadtörténeti Intézet tudományos fömunkatársa, akinek első könyve 1961-ben jelent meg. Mostani kötetében választ ad a XVII. század történelmének, illetve bizonyos epizódok homályos kérdéseire. Elismerés érte, de a Gondolat Kiadó szerkesztőivel együtt a szerzőnek arra Is gon­dolnia kellett volna, hogy — mivel a költő Nagy László korábban kezdett publikálni -> nevénél valamiképpen jelezze: a Kard és szerelem nem a költő müve. - tárnái — NAPTAR 1985. október 24., csütörtök Névnap: Salamon Napkelte: 6 óra 16 perc Napnyugta: 16 óra 40 perc Holdkelte: 15 óra 28 perc Holdnyugta: 1 óra 23 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Délen, délnyugaton gyakran, má­sutt inkább csak időnként lesz erősen felhős az ég. Kisebb eső eleinte még bárhol lehet. A több- leié erős, néhol viharos északi, északkeleti szél éjszaka mérsék­lődik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 8 és 13 fok között vár­ható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Október 22-én Kecskeméten a napi középhömérséklet 8,1 (az ötvenéves átlag 9,2), a, legmagasabb hőmérsék­let 15,4 Celsius-fok volt, a nap 7,2 órán keresztül sütött. 1 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 óra­kor 7,0, 13 órakor 11,5 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérsék­let 7,0 fok volt, a tengerszintre át­számított légnyomás 1029,6 millibar (emelkedő) volt. Október 22-én Baján a napi közép- hőmérséklet 9,9 (az ötvenéves átlag 9,9), a legmagasabb hőmérséklet 16,0 Celsius-fok volt, a nap 3,9 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 7,1, 13 órakor 9,7 Celsius-fokot mértek. 1,2 milliméter csapadék hullott. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 6,7 fok volt, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1028,6 millibar (emelkedő) volt. — TÁRLAT KECELEN. A Ke­celi Nevelési Központban holnap 17 órakor nyitják meg a képző- művészeti őszi tárlatot, amelyen Cyőrbiró Enikő kerámikus, Ba­lázs István grafikus és Iván Pé­ter festőművész alkotásait mutat­ják be. A kiállítás november 8-ig látható. — Termékbemutató. A Bács- Kiskun megyei Vendéglátó Vál­lalat holnap délelőtt 10 órától — a XXV. KPVDSZ kulturális na­pok keretében — cukrászati ter­mékbemutatót rendez Kecskemé­ten. a Mokka eszpresszóban. — BÉRES FERENC Liszt-díjas énekes lép fel Hetényegyházán a Két Oroszlán fogadóban ma este 9 órakor. A rendezvény első ré­sze egy tervezett kulturális soro­zatnak. melyben író—olvasó talál­kozókra, zenés és prózai műso­rokra kerül sor. — Ajándék, A Magyar Nemzeti Bánik megyei igazgatóságának dolgozói őszi alimabetakarítási munkában vettek részt. A mun­kadíjként kapott gyümölccsel a bank nyugdíjasait ajándékozták meg. — ÜJ KÖNYVEK: — Bronte: Vitette. — Csukás—Sajdik: Pom­pom meséi. — Und was meinen Sie I—II. — Gross Arnold emlék­könyve. — XX. századi angol drámák. — Fizikai képletgyűjte­mény. — Lakásbővítés pincével. _ Mezőgazdasági szervezéseimé­in — Micimackó mesenaptár. — Rákóczi: 101 kérdés a fogamzás- gátló tablettákról. — Sarlós: Iránytű pályaválasztásról általá­nos iskolásoknak. — Turgenyev: Tavaszi vizek. — Vajner fiv.: Or­vosság a félelem ellen. — Virrasz­tók (a Vigília 50 éve). — Télapó (kivágás kifestő). "a utöátvételi sorszámok 1985. OKTOBER 22. Trabant Limousin Hycomat Bp. 999 Trabant Hycomat Combi Bp. 193 Trabant Limousin Bp. Trabant Limousin Debrecen c28 Trabnt Combi Bp. “774 Wartburg Standard Bp. 18984 Wartburg Spectál BP. 2^476 Wartburg Speciál tolótetős Bp. 5074 Wartburg Tourist Bp. l“™ Skoda IC:- S Bp. Skoda 1C3 S Debrecen 7337 Skoda 129 L Bp. ‘“"J Skoda 12» L Debrecen 10T94 Skoda KO GLS Bp. Lada KOD Bp. 39318 Lada 1289 Debrecen 11*99 Lada 1309 Bp. Lada 1379 Debrecen 9972 Lada Combi Bp. Lada Combi Debrecen 3*49 Moszkvics Bp. Polski Fiat 126 P Bp. 28758 FBO (Polski Fiat) 150» BP. 5002 Dácia Bp. Dácia Debrecen 1883a 7.as7.t.nva Bb. 9104 NEDVES. . . — önnek csakugyan any- nyira nedves a lakása, uram, nem túloz? — Cseppet sem. Ma reg­gel példáut halat találtam az egérfogóban! Kitüntetés A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa Simon Zsuzsának, a Színház- és Filmművészeti Fő­iskola Kossuth-díjas egyetemi ta­nárának, a Magyar Népköztársa­ság Érdemes Művészének sokirá­nyú művészi tevékenysége, okta­tó-nevelő munkája elismerése­ként a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést szerdán dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Köpeczi Béla művelődési minisz­ter és Knopp András, az MSZMP Központi Bizottságának osztály­vezető-helyettese. — KÖZMŰVELŐDÉS. Az SZMT Művelődési Központban (Kecske­mét, Rákóczi út 3.) ma 13 órai kezdettel — a közművelődési sza­badegyetem keretében — Kormos Sándor, a Művelődési Miniszté­rium főosztályvezetője tart elő­adást Művelődéspolitikánk idő­szerű kérdései címmel. — Virágkötészeti tanfolyam kezdődik ma este 7 órakor — Bállá Zsuzsa kertészmérnök ve­zetésével — a kecskeméti Szalvav Mihály Úttörő- és Ifjúsági Ott­honban. A résztvevők havi egy alkalommal sajátíthatják el a vi­rágkötészet fortélyait. A foglalko­zások alkalmanként is látogatha­tók. — KUKSZLI BUMM! címmel az Al- lami Bábszínház művészei Kecskemé­ten, a Szórakaténuszban, szombaton 10 órakor előadást tartanak. — Szerkesztőségi ügye­let: Vasárnap 10-töl 18 órá­ig. Hétfőtől péntekig na­ponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es te­lefonon, valamint a 26- 216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból A Család—otthon—sza­badidő összeállításban, a 4. oldalon a horgászoknak írunk a szelidi halászati ta­pasztalatokról, a kisterme­lőknek pedig gyümölcsfák ültetéséhez adunk tanácso­kat. Ugyanitt a szakáos- könyv-gyűjtőknek muta­tunk be néhány új kötetet. Az ötödik oldalon felhívjuk az általános és középiskolás diákok figyelmét egy októ­ber 31-én induló vetélkedő­re, amelynek fődíja egy- egy Primo számítógép, írunk továbbá a bátmonos- tori ásatásokról, valamint arról a Magyar Népműve­lők Egyesülete és a Magyar Újságírók Országos Szövet­sége által Tatabányán ren­dezett találkozóról, amely - nek témája a művelődési | otthonok jövője volt. ■■■■■■■■■■■■Ml «8 1 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: . Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: 1 Preiszinger András igazgató | Szerkesztőség, íj Kiadóhivatal: Kecskemét, £ Szabadság tér 1/a. " eooi I Telefon: 27-611 E Telexszám: 26-216 bmlv h p Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető > a hírlapkézbesítő E postahivataloknál Ü és kézbesítőknél. 1 Előfizetési díj: egy hónapra: *3,— Ft. í negyedévre: 109,— Ft. t félévre: 2S8 — Ft. | egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában I ofszet rotációs eljárással E Kecskemét, ! Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 ; Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—235x

Next

/
Oldalképek
Tartalom