Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-24 / 250. szám

1985. október 24. • PETŐFI NÉPE « 5 Életmód és művelődés a Dél-Alföldön Az életmód kulturális oldala igen összetett jelenség, melyet számos körülmény befolyásol. Kiemelkedő szerepet játszik a kulturált életmód igénylésében a társadalmi munkamegosz­táson alapuló rétegződés, amiben kifejezésre jutnak az isko­lázottsági, képzettségbeni különbségek is. Számottevően dif­ferenciálja a lehetőségeket a családok anyagi helyzete és a lakóhely településtípusa. Nem lebecsülendő a lakó- és mun­kahelyi környezetben kialakult szabadidő-eltöltési szokások és tradíciók szerepe sem. A Központi Statisztikai Hi­■'* vatal 1981—82-ben az Egy­séges lakossági adatfelvételi rendszer keretében a lakosság életmódjára, az életmód társadal­mi rétegek közötti különbségeire vonatkozó adatfelvételeket vég­zett, amely a népesség 0,5 száza­lékára terjedt ki: Bács-Kiskun- ban, Békés és Csongrád megyé­ben a 14 éven felüli népességből 6138 fő adott választ életmódjára vonatkozóan, többek között a fi­zikai és szellemi regenerálódást szolgáló szabad idő felhasználá­sáról. A Dél-Alföldön élők kulturális életmódját jellemző statisztikai mutatószámok döntő többsége el­marad a magyarországi vidéki átlagtól. A különbség mértéke szá­mottevő. Az alacsonyabb kulturá­lis színvonal kialakulásában sajá­tos dél-alföldi körülmények ját­szanak szerepet: A parasztság nagyobb arányt képvisel a népes­ségben, és a munkásság jelentős része is első generációs munkás. Magasabb a külterületen élők aránya, s a szabad idő nagyobb részét fordítják háztáji és kisgaz­daságban végzett munkára, mint a más megyékben élők. Otthon Az egyes kulturális tevékenysé­get tekintve a különböző társa­dalmi csoportok között a televí­ziónézés a legkiegyenlítettebb, a megkérdezettek 61 százaléka ül naponta a képernyő elé. Az átla­gosnál gyakoribb az egyéb szel­lemi foglalkozásúak, a szakmun­kások, továbbá- a betanított és segédmunkások, valamint a ve­zetők és értelmiségiek körében — a felsorolás sorrendjében egy­re csökkenő arányban — a min­dennapos televíziózás. A meg­kérdezettek közel egytizede egy­általán nem néz tévét. A rendszeres újságolvasás — gyakoriságát tekintve — a tele­víziónézésnél elterjedtebb: a Dél- Alföldön a megkérdezettek 65 szá­zaléka olvas naponta újságot. A vezetők és értelmiségiek 90 szá­zaléka, az egyéb szellemi foglal­kozásúak 84 százaléka, de a szak­munkásoknak is több mint há­romnegyede tájékozódik a sajtó­ból a napi eseményekről. Az át­lagnál kisebb gyakorisággal ol­vasnak újságot a betanított és segédmunkások, a mezőgazdasági fizikaiak, valamint az önállók, ugyanakkor közülük kerülnek ki az újságot egyáltalán nem olva­sók a legnagyobb arányban. A megkérdezettek egyötöde rendszeresen, mintegy négytizede esetenként olvas könyvet. Az idő­igényesebb könyyolvasás terüle­tén azonban már lényeges kü­lönbségek vannak az egyes tár­sadalmi csoportok között: a veze­tők és értelmiségiek fele, a mező- gazdasági fizikaiak mindössze hat százaléka tartozik a könyvet rend­szeresen olvasók táborába. A me­zőgazdasági fizikaiak 69. és a mezőgazdasági önállók 58, de a betanított és segédmunkásoknál is eléri a 49, a nem mezőgazdasá­gi önállóknál pedig a 43 százalé­kot azoknak az aránya, akik egy­általán nem olvasnak könyvet. Említést érdemel, hogy a Dél-Al- földön mindegyik társadalmi cso­portban alacsonyabb (1—8 száza­lékponttal) a könyvbarátok há­nyada, mint a vidéken összesen. A megkérdezett háztartások 21 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem rendelkezik sa­ját könyvvel. A 200 kötetnél na­gyobb könyvtárral rendelkezők aránya 21 százalék volt, amely viszont alig kisebb, mint a me­gyékben átlagosan. A vezetők és értelmiségiek 67, az egyéb szelle­mi foglalkozásúak 43 százaléká­nak 200-nál több könyve van, a mezőgazdasági fizikaiak 42, a me­zőgazdasági önállók 38 százaléká­nak pedig egy sem. A megkérdezettek egyötödének 20-nál több hanglemeze van, de ez szintén nem mutat • tájegységi jellemzőt. Az értelmiségieknél jó­val gyakoribb az otthoni lemez­tár, mint más rétegeknél — bár az időmérleg-felvétel^ szerint — le­mezhallgatásra igen kevés időt fordít a lakosság, és ebben nem is mutatkozik lényeges eltérés a rétegek között. A kulturális intézményekben A különböző jellegű kulturális. intézmények (mozi, színház, mű­velődési otthon) látogatása — az ország más területeihez hasonlóan — már korántsem olyan elterjedt, mint az otthoni művelődés. Ezek az életkorral változnak, a fiata­lok körében jellemzőbb az intéz­mények programjain való részvé­tel. A megkérdezetteknek csupán öt százaléka látott hatnál több mo­zifilmet két hónap alatt, miköz­ben több mint háromnegyedük egyszer sem volt moziban. A meg­kérdezettek négyötöde nem volt színházban egy éven belül. Még a vezető és értelmiségiek közül is csak minden nyolcadik látott öt­nél több színházi előadást, ugyan­akkor 49 százalékuk egy év lefor­gása alatt egyet sem. A megkér­dezettek döntő hányada (87 szá­zaléka) az előző évben nem járt művelődési otthonban. Egy év alatt a vezetők és értelmiségiek közül minden negyedik, a mező- gazdasági fizikai foglalkozásúak köréből csupán minden tizenne­gyedik jutott el legalább egyszer művelődési házba. A Dél-Alföldön élő felnőttek húsz százaléka üdült a vizsgált évben. Egyharmaduk külföldön, a többiek belföldi üdülőhelyen töl­tötték szabadságuk egy részét. Az üdülés iránti igényeket az anya­gi lehetőségek mellett többek kö­zött a lakókörnyezet városi vagy falusi jellege, az eltérő életviteli szokások differenciálják. A leg­nagyobb gyakorisággal üdülő ve­zető és értelmiségi réteg, vala­mint a legritkábban üdülő mező- gazdasági fizikai dolgozók között a belföldi üdülésben több mint hatszoros, a külföldi üdülésben tizenegyszeres a különbség. Hétvégi időtöltés A hétvégi időtöltés módja tár­sadalmi rétegenként jelentős elté­rést mutat. A vezetők és értelmi­ségiek a magasabb iskolázottság, a nagyobb jövedelem, a lehetősé­get növelő gépkocsi és üdülőin­gatlan birtokában változatos te­vékenységi formákat választanak. Csaknem negyven százalékuk ba­rátokhoz és rokonokhoz látogat, s jelentős a kirándulásokon, a sa­ját üdülőtelken kikapcsolódok ará­nya is. Az otthonából legkevésbé kimozduló réteg a mezőgazda­ságban dolgozó fizikaiak csoport­ja, amit egyrészt az indokol, Hogy többségük természeti környezet­ben él, másrészt a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyzetükből következően keve­sebb a szabad idejük, nagyobbak a kötöttségeik. Gyakorlatilag a kirándulás és a saját üdülőtelki, hétvégi időtöltés alig fordul elő körükben. Az egészséges életmód szem­pontjából kívánatos sportkultúrá­ról hazánkban alig beszélhetünk. Rendszeres, illetve alkalomszerű testmozgást a megkérdezettek kis töredéke végez. Felnőtt korban a testedzés leginkább értelmiségi te­vékenység, a szakképzetlen mun­kások, a mezőgazdasági fizikaiak és az önállók elenyésző számban sportolnak szabad idejükben. Mind a rendszeresen, mind az al­kalomszerűen sportolók'aránya a Dél-Alföldön szinte valamennyi rétegnél alacsonyabb, mint a vi­déki átlag. A kulturált életmódot illetően általában levonható következte­tés, hogy a rendelkezésre álló esz­közök, intézmények és a szabad idő csak egyik — bár igen fontos tényező. A másik a művelődés iránti igény felkeltése, a tudati nevelés, példamutatás. Pálinkásné Kovács Katalin a KSH Bács-Kiskun megyei igazgatóságának csoportvezetője FILMJEGYZET »" - - - '* - J.' .XC*V ‘.VOr.''1 JV/f arg are the von Trotta, a film rendezője egyike a sokszínű nyugatnémet filmmű­vészet legérdekesebb alakjainak. Témaválasztásairól, munkáiról saját szavaival vall: „Ami a szellem ébrentartását, múltunk­ra és az emberi értékekre való emlékeztetést, a háború, az el­fojtások és a félelmek elleni küzdelmet illeti, azt hiszem, a jövőben is annál maradok.” A szavak persze még koránt­sem bizonyítják rendezői egyé­nisége eredetiségét, hiszen a leg­kisebb változtatás nélkül el­mondhatta volna az új nyugat­német film immár két éve ha­lott klasszikusa, Rainer Wemer Fassbinder, de ugyanígy megte­hetné Kluge, Hauff, vagy akár a rendezőnő férje: Volker Schlöndonftf is. Bár közösen nem alkotnak iskolát, de külön-külön eredeti kísérleteikkel annál több­féle utat mutatnak. Gyakran vet" Ólomidő tek, s vesznek részt egymás munkáiban is, Margarethe von Trotta például I960 óta színész­nőként is dolgozott Fassbinder, Hauff, Chabrol és férje filmjei­ben, sőt ez utóbbiakban 1970 óta még társforgatókönyv-írókér.it is közreműködött. A rendezőnő ná­lunk bemutatásra kerülő műveit — Ólomidő, Józan őrület —akár egy Fassbinder-jellemzéabői ki­ragadott mondat is bevezethet­né. mely szerint legárnyaltabb családi krónikái egyszerre kor- és kortörténetek. A kor: az öt­venes évek vesztes háború utá­ni Németországa többek között akár a Lolából is ismerős. Az ölomidő jelenidejét a rendezőnő az 1968-as társadalmi robbanás utáni korszakba helyezi, ' mely kiúttalanságával — filmje alap­ján — legalább olyan nyomasz­tó, mint az ötvenes évek idő­szaka. Az Ólomidő mint kortörténet is izgalmas. A jelenidő gyökerei 1977-ig, a terroriisitahu'llám tető­zésének idejéig nyúlnak. A ter­roristák első generációjának há­rom vezető tagja öngyilkosságot hajt végre, miután a kiszabadí-. tásukra indított csoportok ku­darcot vallanak. Az öngyilkosság máig is vitatott. Ä három halott temetésén találkozott először a rendezőnő az egyik alapító tag (Cudrun Ensslin) nővérével. Ez az ismerkedés nyújtotta a köz­vetlen inspirációt filmje elkészí­téséhez, melyben a terrorizmus kapcsán a jelen kérdéseire kere­si a választ. „A valóságos sze­mélyek és a jelenkori esemé­nyek csupán kiindulópontot je­lentenek, nem pedig a témát al­kotják — mondja filmjéről Trot" ta. A film nem a terrorizmusról szól, mint mindenki hiszi. Nem az ok és okozati összefüggést fej­tem ki, hanem két nővér intim, ellentmondásos kapcsolatáról szólok.” Az Ólomidő valóban nem vé­gez ofanyomozást, de nem lép a dokumentum- és a látványos ak­ciófilmek útjára sem. A két nő­vér szélsőséges életútjában, kö­zös 'gyermekkoruk és a sorsukat szembefordító felnőtt lét egymás fölé vetítésében keresi a legje­lentősebb mozzanatokat. A je­len megértését a múltban, az öt­venes években. Ezek az élmé­nyek nem idegenek a rendezőnő számára sem, így lehet a film egyszerre önvallomás, nemzedéki vallomás, és Németország kórké­pe is. A film nem mutatja a lát­ványos terroristaakciókat, még­is sokat sejtet ebből a légkörből a váratlan felbukkanásokkal, titkos találkákkal. A történetek a terroristatestvért megérteni igyekvő nővér reakciójaként ke­rülnek a vászonra. A film néző­pontja is az övé, mély egyúttal magáé a rendezőnőé is. A fel­mentés szándéka nélkül, de igye­keznek megérteni 'Mariannát. A film figyelmeztetésle tulajdon­képpen csak annyi, hogy a dol­gok megváltoztatásáért való küzdelem nem jelentheti a dol­gok megsemmisítését. Károlyi Júlia KÖNYVESPOLC Egy gazdagító évtized összefoglalása Az elmúlt másfél évtizedben, amikor a magyar természet- és környezetvédelem társadalmilag eismert és nemzetközi mércével mérten is nagykorúvá lett, rangot szereztek maguknak a természet- és környezetvédelmi munkára specializálódott intézményeink is. Mekkora a befolyásuk ezeknek a központoknak? Elég a napi saii- tót olvasni, nézni a televíziót, könnyen szemünkbe tűnik. Ma­napság egy fát nem lehét úgy ki­vágni, egy farkascsordát nem le­het súlyos kritikák vállalása nél­kül ártalmatlanná tenni. Annak, hogy ezekben a válto­zásokat megindító úttörő munká­ban égy Bács-Kiskun megyei székihelyű intézmény is részt vett, igazán minden itt élő örülhet. Ha nem is volt felhőtlen a Kis­kunsági iNémzéti Park első tíz éve, ma1 már Európa-szerte ismert és elismert. Szakemberei megte­remtették a tehetőségét a folya­matos védő- és feltáró munkának. Ennek eredményét publikálták most kötetbe gyűjtve az alapítás tizedik évfordulóján. Ha a szép kiállítású könvv tar­talomjegyzékét nézzük, láthatjuk, milyen széles körű tudományos kapcsolatai vannak a fiatal intéz­ménynek. Külön fejezetek szá­molnak ibe a szegedi József Attila Tudományegyetem Földtani és Őslénytani Tanszékének kutatá­sairól. de vizsgálatokat folytatott a területen a Természettudományi Múzeum állat- és növénytára, a Magyar Madártani Egyesület, va­lamint az MTA Talajtani és Ag­rokémiai Kutatóintézet is. Kiknek ajánlják ezt a jól szer­kesztett munkát? Az előszót író dr. Szabó Lajos •szerint: „a kiadvány a tudomá­nyos kutatás leglényegesebb hazai és nemzetközi érdeklődésre szá­mot tartó eredményeit úgy fog­lalja össze, hogy abból a szakem­berek és az oktatásban tevékeny­kedők a természetvédelmet álla­mi, politikai szinten irányítók Olyan segítséget, információt, tu­dományosan megalapozott érveket kapjanak, amelyeket mindenna­pos munkájuk során jól fel tud­nak használni. A kötet első fejezetében a KNF vezető munkatársai adnak számot az intézmény első évtizedében végzett munkáról. A kötet szer­kesztője, dr. Tóth Károly igazgató részletesen szód azokról a néha reménytelennek tűnő küzdelmek­ről. amelyeket a fennmaradásért, a befogadásért kellett vállalniuk a 'munkatársaknak a kezdet kez­detén. A hangvételre jellemzőek az alábbi sorok: „Mint hazánk második nemzeti parkját, a köz­vélemény is konyebben elfogadta a KiNP-it, hiszen még közel volt az első nemzeti park alapításából eredő lelkesedés'. Pedig a KNP létének objektív körülményei már akkor feltételezték a későbbi fennmaradásért folytatandó ke­mény küzdelem kilátásait, a .ter­mészetvédelmi munka várható nehézségeit.” A nehézségeknek — tűnik ki a tanulmányból — két főbb oka volt és részben van ma is, Az egyik az, hogy a nemzeti park területei nem összefüigigőek. A másik pedig az. hogy az esetek többségében a megalakulás és védetté nyilvánítás után is meg­maradtak az eredeti tulajdoni és TUDomonyos KummsoK fi KiSKUnSfiGI nenzsn pfiRKßfin kezelési viszonyok. A gyakorlat­ban ez azt jelentette, hogy két érdeknek is meg kellett felelni: az egyre inkább nyereségre itörő termelésnek, és a természetvéde­lemnek. A partnereik rugalmasságát, tár­gyal ólkészségét és türelmét dicsé­ri, hogy kidolgozták a mindkét érdeket szolgáló — nemzetközi­leg példaadó — együttélés elvi és anyagi feltételeit és alapjait. Az intézményi munka legfőbb eredménye, hogy a megalapítás után igen! gyorsan működőképes szervezetté tudott válni a KNP, több infrastrukturális beruházás is megvalósult (például a Farkas Gábor Yibl-díjas építész által ter­vezett kecskeméti igazgatósági épület), sikerült elkészíteni a természetvédelmi kezelési sza-' bál.yzatot. a mindennapi munka codexjqrisát. Bekapcsolódtak a nemzetközti munkába is. Az UiNiESCO jóváhagyta az MTA Ember és Bioszféra Nemzeti Bi­zottsága javaslatát, ennek alapján 1979-ben nemzetközi bioszféra-re­zervátum lett a KNP több mint kétharmada. Sikerült nagy tömegeket bevon­ni a természetvédelmi munkába. Életre híviták az intézmény baráti körét, a Madártani Egyesület he­lyi csoportját, valamint a Társa­dalmi Természetvédelmi Szolgá­latot. Sokat tettek az idegenfor­galom fejlesztéséért és a tudomá­nyos kutatások szervezésében is kimagasló munkát végeztek. A védett területek geológiájá­ról, ' flórájáról és faunájáról a terjedelemre második legnagyobb fejezetben olvashatunk. Láthatóan az volt az első és legfontosabb törekvés, hogy ismerjék meg, az eddig feltáratlan területeken mi­lyen értékek érdemesek a véde­lemre és egyáltalán: mi az. ami a tudomány száínára különösen is érdekes lehet a különböző kiala- kuilású és karakterű élőhelyeken. Egyfajta leltár is készült tehát az elmúlt tíz évben, amelyből a kö­tetben részletekét ismerhetünk meg. A számos ábrával, diagrammal és színes fotóval szebbé és tartal­masabbá tett kötet befejező ré­szében arról is tudomást szerezhet az olvasó, hogy nem öncélú, a la­boratóriumok zárt Világának ké­szülő vizsgálódások történték a KiNP területén az elmúlt évtized­ben. iDr. Tölgyesi István a kuta­tások és a természetvédelem gya- ' korlati összefüggéseit tárja elénk. Farkas P. József Gál Farkas: LESALLAS T ív. — Miért nem mondtad ezt ha­marabb? Lelőttem volna, mint egy állatot —, s öklével a távol­ba fenyegetve a fogát csikorgat­ta a fiú. — Mivel lőtted volna le, a gör­becsövű puskáddal? Te is meg­éred a pénzedet. Utálok rádnéz­ni. Csak azt ne mondd, hogy te is elvtárs vagy, mert kitaposom a beled. — Na és, ha az vagyok. Akkor se a te elvtársad, elhiheted. Majd éppen egy börtöntölteléknek. Balázs szikrázó szemmel ug­rott a fiú elé. Orruk szinte össze­ért. egymás arcába lihegtek. — Kivégezlek, te nyomorult, te áruló spicli! — sziszegte Balázs, s két keze elindult Miklós torka felé. — Üss meg. Üss meg, ha mersz! — és Miklós apró lépést tett hát­rafelé. Ebben a pillanatban fény- csóva vetődött rájuk. A kanyarból kiért egy teherautó, s az úton jött- jött a város felé tartva. — Igazoltassuk! — kiáltotta Balázs, és az árokba szaladt a puskájáért. Adigra odaért az au­tó. A vezetőfülkéből az a kala­pos, pufajkás ember ordított ki, aki délelőtt pofonvágta Miklóst. — Éberség fiúk, éberség! — és elrobogtak. Balázs elkezdett röhögni, s fel­mutatta kezében az elgörbült ka­rabélyt. Miklós nézte-nézte, az­tán ő is nevetni kezdett. A for­galom teljesen megszűnt, a te­herautó után nem jött senki. Felbontották a húskonzervet, és ettek. Komótosan, nagy nyu­galommal falatoztak mindad­dig, amíg el nem fogyott a kész­let, csak kenyerük maradt. Mö­göttük, bent a földeken talán két­száz méterre gémeskút állt. Mik­lós onnan hozott vizet. Elnehezül­tek. Fáradtak, elcsigázottak vol­tak. fáztak. Féltek. Hirtelen le­szállt a tömény este az ősz szu­rokfekete sötétségével, még a csillagokat sem látták. — Ezután váltva őrködünk. Ügyis használhatatlan az egyik puska — ajánlotta Balázs, és Miklós azonnal beleegyezett. — Ki legyen az első? — kér­dezte a fiú. — Hát te. — Én? — Persze. Ügy értve, hogy te alszor először — mondta Balázs és egy mozdulattal a vállára lök­te a sértetlen karabélyt. Miklós még elszívott egy ciga­rettát, s ezzel készlete kimerült. Aztán befészkelte magát a kö­kénybokor alá, ahol napközben a száraz fűből, gazokból kellemes fekhelyet készítettek, összeku­porodott, és hamarosan elaludt. Mély álomba merült. Nem fá­zott, nem. volt éhes, s úgy lát­szik, ezzel a marha Balázzsal is ki lehet jönni valahogy ... Iszonyatos dübörgésre ébredt, s arra, hogy remeg alatta a föld, idegesen rezegteti parányi gyü­mölcseit a bokor. Felült és körül­nézett. Balázs sehol. A száraz fű- ágy szélénél keze hirtelen meg­érezte az elgörbült fegyvert. Meg­markolta, aztán ujjait elernyesz­tette. Persze, Balázs megmondta, hogy éjszaka elmegy, itthagyja az országot. De mi ez az irgalmatlan dübör­gés? Lánccsikorgás, mellkasre- zegtető, erős motorok robbanása? Kinyújtotta a nyakát, s ekkor látta meg az úton a tempós nyugalom­mal, de határozottan gördülő tan­kokat. Először azt hitte, itt van­nak az angolok. De amint a ka­nyar felé pillantott, az egyik harckocsi oldalán észrevette a vö­rös csillagot. Sütött a nap, a tan­kok tornya nyitva, s mindegyik­ben egy-egy katona állt, lövésre készen tartott gépfegyverrel. Miklóst kiverte a verejték. Lát­ta, hogy az első tank hamarosan ideér, egyvonalba vele. Nem küld­tek váltást a rohadtak, ez a ba­rom is éppen most hagyott itt — futott át az agyán, de ezeken töp­rengeni most nem volt idő. — Megszabadulni a köpenytől, sapkától — motyogta félhangosan, s térdre ereszkedve lerántotta magáról a köpenyt, levette a sap­kát, és hirtelen mozdulattal mind­kettőt a széna alá dugta. Ekkor ért oda az első tank. Az iszonyú acélóriás csikorogva megállt. A toronyban álló kato­na határozott mozdulattal a fiú­ra irányította a gépfegyver csö­vét. Miklós az ájulás szélén volt, gondolatban keresztet vetett, majd kezét feltartva ösztönösen indult ki a gödörből.' A katona nem lőtt. Látta, hogy egy civil, megrémült fiatalember áll előt­te. — Sztoj! — ordította a katona, s a fiú megállt. Érezte, hogy há­tul, a lábaszárán valami híg, me­leg folyadék ereszkedik a bakan­csa felé. Vizeletének sem tudott parancsolni. A katona hadarva kérdezett va­lamit, de a fiú semmit nem ér­tett belőle. — Ja tovaris! — nyögte boldo­gan Miklós, és nagyon örült, hogy ez a két szó most eszébe jutott. Kezét még mindig föltartotta. — Pasli, pasli! — kiáltott rá a katona, s kezével elhárító moz­dulatot tett a fiú felé. Miklós ezt már értette, s lassan elindult az árkon túli szántóföldek irányá­ba. Nem mert hátranézni. Várta, mikor szólal meg a sorozat, mert olvasta valahol, hogy így szok­ták. A fegyvertelen embert nem szemtől szembe lövik le, hanem megadják neki a menekülés re­ményét, azután puff... Idegei pattanásig feszültek, s ekkor óriá­si dübörgéssel továbbindultak a tankok. A hirtelen robajra összeesett. Azt hitte, lőttek. Hason feküdt a fekete, felszántott földön, és sírt, sírt, mint gyerekkorában, ha valami nagy szégyen érte. Érezte a föld zsíros, fűszeres illatát, s csak annyit tudott kiszorítani re­megő torkából: — Anyám! Anyám! Pedig sose ismerte az anyját.. (Vége)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom