Petőfi Népe, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-12 / 214. szám

lm. szeptember 12. • PETŐFI NÉPE • S ! Rockzene és színház I i Másképpen: dráma és rock. Az litván, a király óta Magyarországon is eltűntek a kérdőjelek e két műfaj házassági változatai mellől. A ma­gyar színházművészet bejárta az utat a korsze­rűség egyik feltételéhez: a felgyorsult életritmu­sú mai ember felgyorsult zenei ritmusához. A mértéktartástól (Képzelt riport, Harmincéves va­gyok) a kockázatvállalásig (Sztárcsinálók, Far- •kasok) a veretes irodalmi alapműtől (Kőmíves iKelemen) az idegen rockzenedráma magyar szín­padra állításáig (Evita, Macskák) tisztességgel kipróbáltuk a rockzene és dráma lehetséges öt­vözeteit. , Szappanbuborékok i A leírt példák sora nem teljes,, de jellemző. .Nemcsak a magyar színpadi művészet európai­sága iránti igényét mutatja fel, hanem bizonyít­ja — néhány ponton elért — európai színvonalát is. A színpadi rockzene legtermékenyebb és — a Who zenekar Tommy és Quadrophaenia című rockzenedrámái mellett — legszínvonalasabb szerzőjét, Andrew Lloyd Webbert két rendkívüli egyéni előadással mutattuk be. Már az Evita öt évvel ezelőtti margitszigeti előadásain Katona Imre rendező a műnek olyan vonásait tapintotta ki és leplezte le, amit a londoni rendezés sem ér­zett ki belőle: az Évi tarkultusz — a tömeghisztéria! i— szappanbuborék-értékét. Az előadás egy pil­lanatában — világos, egyértelmű jelzésként — szívószállal másodpercnyi életű szappanbuboré­kokat hívatott a szereplőkkel a színpad fölé, a közönség felé. Korszerűségigény * Szirtes Tamás a Macskák Madách Színházbeli átvételével pedig a „keményvalutás” turistané­zők számára is megmutatta színészkultúránk sok­színűségét. Mert lehet: külföldön sok pénzt fizet­nek a hármas képességet— színészet—ének—tánc — egyaránt magukban hordozó színpadi művé­szeknek, s így azokból van elegendő. De a Ma­radiban egyes művészek eredeti műfajuktól el­térő egyéni tehetségét is felfedezhettük, például Bencze Ilonában, Tímár Bélában vagy Póka Évában, nem szólva Haumann Péterről. Aki lát­ta a Macskák külföldi előadásait is, tudja: Hau­mann szinte elszürkítette szerepének — hozzá képest ^ tényleg középszerű — londoni és bécsi alakítóit. Ilyenkor sajnálhatja a magyar színész, hogy nem beszél a színpadi játék színvonalán egy világnyelvet, s csupán emiatt nem válhat vi­lágsztárrá. Londonban a technikái erő és a rockos színpadi stílus, Becsben — híven a Theater an der Wien hagyományos zenei igényességéhez — a zenei pontosság volt a Macskák előadásának jellemzője. A Madádhban pedig a magyar bemu­tató éppen sokszínű művészegyéniségei révén vált — a külföldi produkciókkal összehasonlítva — jobbá. Így futottunk bele az István, a király színpadi változatának országos sikerébe, s leltük meg az ifjúság életérzésének, korszerűségigényünknek, nemzeti önbecsülésünknek egyik ihű tükrét. De a magyar-mű egyúttal európai igényű is. Hiszen a fogalmi bizonytalanságokat magában hordozó rockoperának — a világon eddig mindössze tíz- tizenkét — igazi értékéből, a nem az angol—ame­rikai rock zenei világában született művek álta­lában történelmi-nemzeti rockzenedrámák. Ti­zenöt éve mutatták be a párizsi Mogador szín­házban A francia forradalom című rockoperát, S öreg és fiatal francia néző egyaránt francia kokárdával vonult ki az előadásokra. .Majd 1975- ben Zágrábban a hórvátok parasztforradalmár hőséről, Gwbec Mátéról szóló Gubec bég című nemzeti-történelmi zenedráma született meg. Utóbbit egy vendégjátékon a pesti közönség is láthatta. A szerves drámát hordozó színpadi rockzene fej­lődése azonban Európában legújabb korszakába érkezett: a klasszikus drámairodalmi, sőt, opera- irodalimi művek átdolgozásához. Úgy mondják: szentségtöréshez. Nem az evangélium feldolgo­zásához, mint Andrew Lloyd Webber tette a Jé­zus Krisztus Szupersztárban. Nem is az epikai műfajban megírt történelemhez, mint a Juno és Avos című Moszkvában és Pesten bemutatott rookopera. A rock most évszázadok időálló és sértetetlen drámai műveihez nyúlt hozzá — hang­ágyúik „üvöltetésével”. A legnagyobb merészség­gel, kihívással. Bécsiben a Reinhardt-szeminá- rkwn növendékei „rockosra vették” a Rómeó és Júliát, ahol Rómeó hellóval köszönti kedvesét. A torz „punk-ikultúra” egykori hírhedt zenekara, a Sex Pistols Puccini Pillangókisasszonyát dol­gozta fel; a cselekmény helyszíne egy gőzfürdő. Fütty vagy taps Mi lesz tehát most? Dobáljuk meg kővel a .szentségtörőket? — De hiszen másfél évtizede a párizsi dzsessz-zeneszerző Jacques Loussier öt nagylemezre dolgozta át Johann Sebastian Bach sok művét. Kicsit ritmikusra, kicsit dzsesz- szesre, de valamilyen bachi orgonás fenséggel. Nem Bach-zene lett persze. De nem is felháborító. Más. Szép. Mint 1980 szeptemberében Pesten és Debrecenben hallhattuk néhány részletét. Végül ■is minden kultúra a korábbi kultúrák rétegeire épül,'ha nem egyenest azokból él. A drámai mű örökértékűsége pedig árról ismerszik meg, hogy örökké időszerűek a gondolatkötegei. Ezért in­kább talán várjuk meg a produkciókat, és ha a zenedrámai gondolatok — minden furcsa szín­padi külsőség és zene ellenére — az eredeti, „örök” gondolatokat hordozzák, akkor figyeljünk rájuk. Ha nem? — Hát akkor jöhet a kőhajítás. Vagy legalábbis a megvető füttyszó. Az utóbbi — néha egészséges — megnyilvánulás úgyis hi­ányzik színházi életünkből. F. D. • A Kőmí­ves Kelemen című rock- ballada egyik jele. nete. Sarka dl Imre be­fejezetlen művét Sző. rényi Le­vente és Bródy János alkalmazta zenés szín. pattra. A Pesti Szín. házbeli be­mutatót Marton László rendezte. FORRÁSDHATATL Ének Igor hadáról Az UNESCO kezdeményezésé­re világszerte megemlékeznek az. óorosz állam legnagyobb irodaid mi alkotásáról, a 800' éves Igor. énekről. Szerzője ismeretlen. A mű alapja megtörtént esemény: Igor Szvjatoszlavics, észak-novgorodi fejedelemnek a polovecek elleni, 1185. évi sikertelen hadjárata. A polovecek — az orosz fejedelem­ségekkel határos sztyeppéken le. telepedett nomád néptörzs. A mű mondanivalója — a hazasze­retet gondolata, a közös ellenség elleni egységes fellépés, a szabad, önálló fejlődésért folytatott harc — a mai olvasóhoz is szól. Marx, a tudományos kommu­nizmus atyja, így írt az Igor­énak hazafias szelleméről: ,,A pdéma lényege, hogy az orosz fejedelmek egységbe szólít­ják a népet a mongol hordák támadása ellen”. Mint a történe­lemből ismeretes, a több évszá­zados mongol uralom, melynek • Georgij Jakutovics, kijevi grafikus, Ukrajna érdemes művésze. Az Igor-énekhez készített illusztrációiért az Ukrán Köztársaság Állami Sevcsenko-díját kapta. o HONá 11- HA fíO.lGEliOíí ír HrOPil CEflTOCMBim, M. x '!i xu írö-fír?Jt V 0 V K 1! K " 1 IZ&O- ' ' //' ' ' , ' • Az Igor-ének első kiadásának címlapja 1800-ból. az orosz nép férfiasán ellenállt, gátolta az ország gazdasági, poli­tikai, kulturális fejlődését. Töb­bek között ez is az oka annak, hogy a Kijevi Rusz fejlődésben elmaradt a nyugat-európai álla­mok mögött. A mű hazafias szelleme mel­lett erősen művészi ihletésű. Ezért is örök értékű: tisztasága, szépsége, tömörsége, s forró ér­zelmei folytán, s a XI—XII. szá­zadi Kijevi Rusz nagy művészi kultúrájáról tanúskodik — mon­dotta Gogol. 185 év telt el azóta, hogy rá. bukkantak a jaroszlavi kolostor könyvtárában, s A. Muszin-Pus- kin történész és írástörténész ki­adatta. A nagy orosz költő, Va- szilij Zsuikovszkij (1783—1852) költői átiratának jóvoltából az orosz társadalom széles rétegei ismerkedtek meg a művel. Tu­dósnemzedékek tanulmányozták, s több tanulmánykötetet hagytak hátra az utókor számára. Mind­ezek ellenére sok titkot rejteget- még az Igor-ének, melyek meg­fejtésén filológusok, szlavisták, s az irodalom és a történelemtu­dományok művelői fáradoznak. Az irodalmi szöveggyűjtemények­ben régóta szerepel. A szovjet iskolákban először ezzel a mű­vel ismerkednék meg a tanulók. Az Igor-ének évszázadok mé­lyéről hordozza az orosz iroda­lom és művészetek humanista ha­gyományát, amelyben az ember- szeretet és a békevágy fejeződik ki; s szerepet játszik a világ szel­lemi kultúrájának formálásában. Nem véletlen, hogy amikor Ju- rij Gagarint megkérdezték, me­lyik könyvet tartja a hazafiság és a hazaszeretet legjobb példá­jának, az emberi hőstettre való törekvés legjobb kifejezőjének, az Igor-éneket említette. FILMJEGYZET Az út A török—svájci film 1982-ben a cannes-i fesztivál meglepeté­se volt. Egyrészt ez volt az az alkotás, melyet a rendező sze­mélyes biztonsága szempontjá­ból nem jelentettek be előre, számíthattak rá ugyanis, hogy a török kormány a kiadatását fogja kérni, amine néhány nap múlva valóban sor is került. (A francia hatóságok persze megta­gadták azt.) Nem kisebb meg­lepetést szerzett azóta a mű le­gendássá lett tisztaságával, szépségével. Hasonlóan rendha- gyóak voltak születésének körül­ményei isi Az út forgatókönyvét Yilmaz Güney a börtönben írta. Yilmaz Güneyt első alkalom­mal, még egyetemistaként (1959- ben) ítélték el kommunista pro­paganda vádjával. Második be­börtönzésének idején íróként, si­keres színészként, sőt rendező­ként is ismerte már országa.' A hatvanas évek végén ismét részt vett a nagyobb szabadságért és demokráciáért indított , mozga­lomban. a rendőrség által kere­sett embereket vette védelmébe, amiért tíz év börtönnel sújtot­ták „az alkotmány fegyveres erőszakkal való megváltoztatni. akarása" miatt. A börtönben Az út forgatókönyvén kívül még további négy forgatókönyv, két regény, novellák, gyermekmesék és négykötetnyí politikai írás született tollából. A rendező egy nyilatkozatá­ban pontosan elmondja, hogyan tarthatta vizuálisan is -kezében azokat a filmjeit, melyeket más rendező forgatott, míg ő a bör­tön ben, ült. „A képek írás közben termé­szetesen a fejemben voltak. Amennyire eszközeim engedték, a lehető legrészletesebben, képrőí képre leírtam őket. És megkér­tem a rendezőt, hogy több látó­szögből filmezzen le egy-egy je­lenetet, egy-egy díszletet, vidé­ket, hogy bő választékunk le­gyen vizuális szempontból. Ezek után tettem javaslatokat, jelzé­seket bizonyos személyekre, dísz­letekre vonatkozóan isi Amikor pedig a vágás készült, könyör­telen voltam. Az úthoz például hatórányi anyagot vettünk fel, mely végül egy óra ötven perc­nyire rövidült.” (A vágásra szö­kése után, Zürichben került sor.) A film öt szabadlábra helyezett rab párhuzamos története. Az el­ső rövid elbeszélés főszereplője Juszuf, aki boldogan indul haza jegyeséhez, de elveszti szabadsá­gos papírját, s ia hártralevő időt börtönben tölti. Memlüté, a má­sodik megelégeli, hogy — a szo­kások szerint — nem találkozhat kettesben menyasszonyával, igy háí leissza magát, és elmegy egy bordélyba. A kurd nemzetiségű Omer'hazatér a Szíriái határ mentén fekvő falujába. Bátyját távollétében megölték a csend­őrök, a muzulmán szokások sze­rint ő lenne sógornőjének férje, de inkább úgy dönt, hogy való­színűleg partizánként beveszi magát a hegyekbe. Szejit Alit, mire hazatért, megcsalta a fe­lesége, ő megbocsátana, de családja felszólítja, hogy bosszul­ja meg a becsületükön esett fol­tot. És nem marad más válasz­tása ... Mehmetet, akit sógorá­nak családja azzal vádol, hogy felelős annak haláláért, megölik, sőt feleségét is. Az elbeszélésekben az egyéni sors. a halál társadalmi szükség­szerűségek következménye. A film' a leghétköznapibb esemé­nyek tárgyilagos ábrázolásával mutatja be a gazdasági, kulturá­lis elmaradottságban és vallási fanatizmusban élő ország börtön­társadalmát, melyben a „szabad­ság” az emberek számára még el­viselhetetlenebb, mint a börtön. Károlyi Júlia BÓLYA PÉTER: Sarkosi, a tárcaíró, tavasszal általában megbolondult. Fel-alá rohangált a városban, bünteten­dő dolgokat müveit, lotyókba szerelmeseden, kékharisnyák­nak házasságot ígért, kocsmapul­ton állva Elvis Presley-t énekelt a törzsvendégeknek, de főként a boszorka külsejű csaposnőnek, akitől előző este szolid randevút kért... Igen, Sarkosi tavaszon­ként kiadta magából a téli füs­töt, amelyet falusi kályhája mel­lett nyeldesett le, s ki'szólhatná meg azért, hogy a szénmonoxid- gomolyok mellett néha szikrák is csaptak ki a szájából. Végül, a május megérkeztével és pénze elfogytávál Sarkosi megnyugodott, és letelepedett a Fűzfa utcai borozóban, ahol el­beszéléseket irt, az asztalterítő felhajtása után. Ugyanis nagy­anyja, akinél lakott, rendszere­sen kirúgta S.-t a reggel órákban, és csak délután engedte be újra, amikor hazatért a munkából. Hogy miért? Félt. Félt, hogy tá­vollétében Sarkosi felgyújtja a lakást, eladja a zongorát, antik­váriumba viszi a könyveket, ci- gányasszonynak ajándékozza a ruhaneműket... — Soha nem ér­tettem — mondta egy ismerősé­nek Saiikosi, két pohár között —. miért hiszik rólam az emberek, hogy züllött vagyok és gátlásta­lan. Minden disznóság, amit el­követek, széplelkem bizonyítéka. Az igazi gazemberek a földön él­nek, én pedig csak néha-néha je­lenek meg ezen a világon. Sarkosi hamarosan megismer­kedett a.Fűzfa utcai borozó sze­mélyzetével: Hédikével, a tűzről­pattant pincérlánnyal, aki hatal­mas szemekkel és arasznyi szok- nyácskával rendelkezett, s a fröccsök néha maguktól ugrottak tálcájáról a vendégek elé; Bélá­val, a komor, hajlott hátú csapos­sal, aki élete java részét /egy­házban töltötte, önmaga szerint ártatlanul, s ahogy a poharakat mosta, abban volt is valami bizo­nyíték erre nézve; Jenő nénivel, a takarítónővel, aki igazán bölcs asszony volt, soha nem szidta a vendégeket, hanem megértőén emelgette a vödröt és a rongyot. Sarkosi hamar felfigyelt az egyik törzsvendégre, akit Hédiké Páncél úrnak szólított. Ráncos, nagy orrú, görnyedten könyöklő ember volt, Sarkosi soha nem lát- ta álló helyzetben, hiszen Páncél a helyiségben ült, amikor Sar­kosi megérkezett, és még ott ma­radt, amikor S. eltávozott — egy­szóval Páncél úr nyitástól zárásig a Fűzfa utcai borozóban ült, és újságot olvasott. Csúnya és roggyantan könyök­lő ember bőven akad a világ kocsmáiban, nem is ez tűnt fel Sarkosinak. Páncél arcain vala­miféle tettrekész fáradtság ült: úgy nem érdekelte semmi, hogy minden érdekelte, úgy utálta a pincérnőt, hogy biztosan elvette volna feleségül, úgy nem nézett fel az újságjából, hogy biztosan meghatározta volna a belépő ven­dégek nyakkendőjének színét... Páncél maga volt a nemtörődöm mindennel törődő, az embergyű­lölő humanista, a végtelenül ak­tív semmittevő. Sarkosi hamar ismeretséget kö­tött Páncéllal. Szó se róla, a meg­ismerkedés körülményei még Sar­kosi praxisában is különlegesek voltak, odatelepedett Páncél asz­talához, kivette kezéből az újsá­got, és megkérdezte: — Mondja, uram, mi a véleménye a legki­sebb közös többszörös problema­tikájáról? Páncél levette a szemüvegét, és rövid gondolkodás után így szólt: — Én inkább a legnagyobb közös osztóval foglalkozom, aki elé ha­marosan kerülni fogok. — És fel­felé bökött a hüvelykujjával. így kezdődött a beszélgetés, amelynek során kiderült: Páncél egyáltalán nem hisz Istenben mint legnagyobb közös osztóban, sőt... Parasztfiúként élt egy tanyasi házban, amikor lám, véget ért a második világháború, Páncél né­pi kollégiumba került, aztán ta­nári diplomát szerzett, később já­rási párttitkár lett, ötvenhatban bujkált, ötven hétben segédmun­kásként dolgozott, hatvantól író akart lenni, nem sikerült, azóta újságíró, kéthetenként megjelenő négykolumnás lapot szerkeszt, al­bérletben lakik, napjait a Fűzfa borozóban tölti, éjszaka ír és szer­keszt, reggel leadja az anyagot, délben betelefonál a munkatársai­nak, „minden rendben?", „igen, minden rendben”, „Hédiké, még egy cseresznyét". — Ha már a matematikánál tartottunk — mondta végül Pán­cél —, mindig is az volt a véle­ményem, hogy az egyismerősös beszélgetés sokkal hasznosabb, mint a többismeretlenes fecsegés. Egy reggelen Sarkosi a Nagy­csarnokban sétált, hogy a húsfé­lék és zöldségfélék látványával vidítsa fel magát, amikor a „ga­lérián" levő büfé elől örömteli ordítást hallott: — Laci, szia, gyere fel!... — Zalai kiabált, a kiadói lektor, Sarkosi régi isme­rőse. Sarkosi kellemes társaság kö­zepén találta magát, Zalai el­mondta, hogy születésnapot tar­tottak, és most reggeli sörökkel gyógyítják magukat. Sorban be­mutatta Safrkosinak a társulat tag­jait, nem felejtve el kijelenteni, hogy Sarkosi nagy tehetségű fia­tal író, „akinek már az ösztöneit is díjazzak". Nemsokára az egész társaság a Fűzfa utcai borozóban kötött ki, Hédiké álmosan tudakolta, hány sört hozhat, „jó reggelt, Páncél úr’’, köszönt Sarkosi a sarok felé, Zalai is odanézett, „á, szevasz, Feri!”, ordította, „egy cseresznyét a szerkesztő úrnak!”... — ö volt az évfolyam DISZ- Htkára, én meg a sportfelelős — súgta Sarkosi fülébe. ... Hédiké felszolgál, Béla ko­moran mossa a poharakat, Pán­cél Ferenc egyetértőén nem ért egyet a sarokban, Zalai ünnepel, aztán Sarkosihoz hajol, történe­tet mesél... IV. Eltelt néhány hét, s egy napon Sarkosi Páncél nélkül találta a borozót. — Meghalt, tegnap haj­nalban — közölte Hédiké. — Mit hozhatók? Sarkosi leült, és maga elé kép­zelte Páncélt, amint mégiscsak felkutat magának valamiféle túl­világot, és ott... komoran vi­tatkozik a legnagyobb közös osz­tóval. Hédiké kinyitotta az ajtót, reg­geli napsütés köszönt be. Sarkosi papírlapot simított maga elé... felnézett, felmarkolta a papírjait, „jobb a sarokban" gondolta, át­ült Páncél helyére, ott írt touább.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom