Petőfi Népe, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-09 / 211. szám
4 O PETÖFS NÉPÉ O 1885. szeptember 9. VÁLSÁGBAN AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS ? I. Legfontosabb _________ a biztonság megteremtése Többen javasolták, hogy a feleim kérdőmondata helyett nyu-* godtan használjak kijelentőt, sőt inkább felkiáltójelet tegyek a végére. Sok szakember szerint ugyanis válságba jutott az állat- tenyésztés, legalábbis annak két főágazata; a szarvasmarha- és sertéstartás. Mire alapozott ez a vélemény? Elsősorban arra, hogy a legutóbbi állatszámlálás szerint országosan, így Bács-Kiskun megyében is csökken a haszonállatok száma. A kistermelők közül sokan adták vágóba tejtermelő tehenüket, felhizlalták és eladták anyakocájukat. A nagyüzemek egy része pedig felszámolta, vagy éppen most számolja fel szakosított állattenyésztési telepét. Elgondolkodtató számok A számok, amelyek a csökkenést jelzik, elgondolkodtatóak, sőt aggasztóak. 1985. június 30- ig Bács-Kiskun megyében több mint 5 százalékkal kevesebb szarvasmarhát tartottak, mint egy évvel korábban. Az országos mérséklődés „csak” 3 százalék. A sertésállomány egytizedével esett vissza, de kisebb a baromfi és a juh száma is. Mindennek következménye, hogy csökken a vágósertés, a tej, a szárnyasok felvásárlása. .A sertésé mintegy 20 százalékkal, a tejé 10 százalékkal. Ma még nincsenek gondok a tejellátásban, a különféle tejtermékek széles választéka kapható, legalábbis a nagyobb élelmiszer- üzletekben, de há továbbra is ilyén ütemben csökken a tejtermelés, akkor a jövőben esetleg hiányokkal is kell számolni. Már most is a legtöbb tejüzem igencsak szorgalmasan keresi magának a fel- vásárlási piacot annak érdekében, hogy kapacitását teljes mértékben ki tudja használni. Nem lehet megtévesztő és senkit nem vezethet félre az, hogy az első félévben a vágómarha-felvásárlás 5 százalékkal volt nagyobb az előző évinél. A felvásárlásnövekedés ugyanis abból származik, hogy az értékesitési nehézségek miatt az állomány egy részét nem tavaly, év végén, ha-" nem idén, az év elején vették át. , Akkor is jelentős késéssel. Más-' részt a kiselejtezett tejelő teheneket — a korábbiaknál nagyobb létszámban — küldték vágóba. A gond elsősorban nem az, hogy egyik vagy másik állatfaj száma csökkent, hanem az, hogy a csökkenés valamennyi ágazatiban generálisan és erőteljes ütem? ben következett he. Arról sincs szó sajnos, hogy az abrakfogyasztó sertés, vagy baromfi termelésének visszaesését a kérődző állatfajok megnövekedett teljesítményükkel kompenzálni tudták volna. A kevesebb sertés helyett nincs több szarvasmarha, vagy juh. Bizonyos tendenciák mindemellett tartósnak ígérkeznek, hovatovább állandósulnak. A szarvasmarha-állomány mérséklődése évek óta — kisebb fellendülési szakaszoktól eltekintve — évtizedek óta tart. Aggasztó a sertés- tartási kedv csökkenése is. A folyamatnak, úgy tűnik, nincs vége. Változatlanul nagyon sok kistermelő hagyja abba a sertéstartást, olyanok is, akik korábban 50—100 hízót tartottak. Változásokra van szükség A képet egy árnyalattal sem kívánjuk feketébbre festeni, mint amilyen. Csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az állattenyésztés valamennyi ágában nehézségek vannak, némelyikben súlyos gondok tornyosulnak. Egyoldalú lenne a kép, ha csak a negatívumokról írnánk, mert vannak jó tapasztalatok, jól működő tehenészeti és sertéstartótelepek. . Célunk ráirányítani a figyelmet arra, hogy mielőbbi helyi és országos intézkedésekre van szükség; olyanokra, amelyek javítják az állattenyésztési ágazatok pozícióját. Szakemberek,“üzemi vezetők )körében egyre több szó esik arról;' hogy az illetékes szervek, főhatóságok komolyan foglalkoznak az' egyes állatfajok helyzetével, tartási, termelési feltételeinek javításával. Mindenki, akinek valamilyen köze van az állattartáshoz, várja ezeket a változásokat, és egyben azt, hogy megszűnjenek, sőt jó irányba forduljanak a mára kialakult kedvezőtlen folyamatok. Természetes, hogy a magyar állattenyésztés fejlesztése szempontjából is alapvetően két- tényező mérvadó; mégpedig az eladhatóság és a gazdaságosság. Csak annyit és csak olyan meny- nyiségben szabad termelni, amely itthon és külföldön jól értékesíthető. Ez azt jelenti, hogy egyikmásik állatfajnál nem biztos, hogy a termelés felfuttatására, növelésére kell törekedni. Az ága- zat^stajúlitásának megteremtésére azonban ‘mindenféleképpen. Válaszolni' kell- az aggályokra és kérdésekre, arra, hogy vajon a magyar mezőgazdaságnak mit kell fejleszfeni? Csak a növény- termesztést és az állattenyésztést nem? A válasz csak az lehet, hogy mindkét fő ágazatot egymással arányosan és szinkronban. Kritikus pontok A megyék között Bács-Kiskun- ban tartják a legtöbb sertést. Az ami itt történik, ha nem is meghatározó, de feltétlenül a jelzés erejével bíró országos szempont is. A szarvasmarhatartásban a megye pozíciója egyre rosszabbodott. Míg 1984-ben a megyék sorrendjében a másodikak voltunk, addig ez év márciusában már csak a harmadikak, júniusban pedig a 3—5. helyen álltunk. Természetesen nem az a gond? hogy a megyék közötti sorrendben helyezésünk romlott, hanem az, hogy az állománycsökkenéssel együtt a termelés, felvásárlás, élelmiszeripari feldolgozás és értékesítés, továbbá az üzemi jövedelmek, árbevételek is mérséklődtek. Mégpedig nem is jeleni téktelénül. Közgazdaságilag ugyan nem rossz, ha valamely terméket kisebb területen, kevesebb állatlétszámmal állítanak elő. Ha például növekszik a szaporaság, nagyobb az egy tphénre jutó tejtermelés. De ez ügyben is vannak gondok. A tejhozamok emelkedése ugyanis nem tudja kompenzálni a létszámcsökkenésből adódó kieséseket. Néhány kritikus pontra már itt érdemes felhívni a figyelmet. Nem lehet üfyanis szó nélkül elmenni amellett, hogy a megyében öt nagyüzemi gazdaság számolta fel szarvasmanhatelepét, további tíz csökkentette állományát, egy pedig a teljes létszámot háztáji gazdaságoknak adta ki. Sertéstartását négy üzem tervezi teljés mértékben felszámolni. A Dunántúlon miért jobb a helyzet? A külpiaci1.értékesítési nehézségek, kapacitáshiányok miatt az első félévben még átvételi gondok voltak a vágóhidalton.. A vágósertések egy részét csak néhány hetes késéssel tudták átvenni a feldolgozóüzemek. Ma viszont az állomány csökkenése miatt a kívánatosnál lényegesen kevesebb sertés érkezik a feldolgozókba. Nem növelte a sertéstartási kedvet, hogy az évek óta ismétlődő aszály miatt a keveréktakarmányok kukorica- és ezáltal energiatartalmát mérsékelték. A kistermelők aggódva gondolnak az objektív minősítés bevezetésére is, amire viszont a minőség, az eladhatóság növelése érdekében okvetlenül szükség van. Ezzel együtt'azonban igénylik azt is, hogy részükre a termelői érdekvédelem valamilyen formában megoldódjon. Az ország, a megye pedig igényli, hogy a jó, okos, jövedelmező megoldások gyorsabban terjedjenek, a tanácsok, a felvásárló vállalatok is többet tegyenek ezért. Dr. Horváth Gyula az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője Zöldség—gyümölcs exportra A Hungarofruct budaörsi hűtőházából jelenleg legnagyobb tételben vöröshagymát és őszibarackot küldenek a külföldi piacra. Szeptember végéig 15 ezer tonna — zömében makói — vöröshagymát visznek a vagonok, főleg az NSZK-ba és Angliába. Őszibarackból legtöbbet a szocialista országok vásárolnak, a hónap végéig 3000 tonna indul útnak a hűtőházból. ISMÉT A LÁDAELLÁTÁSRÓL Aminek kell, annak van Nyár elején foglalkoztunk a göngyölegellátással. Lesz-e mibe ten-' nii a termést,, ha megérkezik? — tettük-fel a kérdésit az illetékesek-* nek. A válaszok nem voltak bizakodóak. A termés megérett, s folyamatosain szedik. AZ akkor jövő időben feltett kérdés sürgetőbbé, jeleniidejűvé lépett elő! Mi a helyzet most? A HUNGAROFRUCT, a Tszker, a Zöldért szakembered szerint azoknak a partnereknek, akikkel szerződésben állnak, .tudnak csomagolóanyagot biztosítani. Az Izsáki Sárfehér Termelőszövetkezetben például már a múlt év szeptemberében • megkezdődött az előkészület az idei évre, s már most is gondolnak az 1986-os - ládaszezoinra, tudtam meg Balogh Gyula ipari és kereskedelmi osztályvezetőtől. Ez a „titka”, hogy 6000 tonna exportra szánt almának biztosítva van a .göngyöleg. A Szikrai Állami Gazdaságnak előreevártott elemekből házi bérmutn- havonta tízezer ládát állítanak össze a ir>iiiniko7ók. s jutnak í«v jó iövedelemhez. tá- iékozfatott Pancza János igazgatóhelyettes. Bara István, a Helvéciái Állami Gazdaság főkertésze elmondta, hogy náluk 'jelenleg úgymond fél szezonra elég a láda, de a hiányzó mennyiség is háma- ■ rosajn megérkezik. A ládaellátási gondok egyik oka a típusváltás. A szabolcsi láda helyett ez évitől szatmári ládában (a szabolcsinak egy megerősített változata) lehetett volna, csak almát exportálni a fő vásárlónak, a Szovjetuniónak. Az áttérés nem volt zökkenőmentes. ezért ,a szovjet féllel történő mégegye-. zés alapján az év vé-1 géiig még fogadjál^, az almát szabolcsi ládában 'is. Thurn Lászlóval, az Országos Almaexport- 'társaság elnökével telefonon beszétem. Kifejtette, hogy az alma exportját nem fenyegeti a ládahiány. Az ellátás ' ugyan feszített, előfordul, hogy azokba a ládákba történik a csomagolás, ' amit éppen akkor raknak le a teherautóról, vagy szögeinek öss^e. A ládatető- és a kötöződrót-ellátás is kezd kiegyensúlyozottá válni. v L. Sz. L. SAJTOPOSTA FOGADÓSZOBA IHSIIIHI 5.';. ...... F érjemmel — aki kevés nyugellátást kap — rendszeresen igyekszünk kiegészíteni jövedelmünket az otthoni kertben, illetve a ház körüli földön végzett növénytermesztéssel. A bőségesebb hozam érdekében öntözünk is. Ehhez szereztem be június 8-án. a helyi- szövetkezeti szakboltban egy vízszivattyút. A Seven típusú,' 380 voltos árammal üzemelő masináért 4800 forintot ‘kellett fizetnem. Már akkor feltűnt nekem, hogy a szokásos számla helyett csak afféle cetlit kaptam, azt is külön kérésre, jótállási papírt meg egyáltalán nem. Újszerű tapasztalatom kissé bosszantott, de sokkal inkább az járt a fejemben, hogy a szivaty- tyúval történő öntözés mennyivel többet hoz majd a konyhára. A következő napokban azután Kecskemétre, Szegedre és Pestre vitt utam, s egészen véletlenül mindhárom helyiség üzletében megpillantottam ugyanannak a szivattyúnak a példányait, mely a birtokomban van. Nagyot is néztem, mert az áruk egyformán 3600 forint volt. Hazaérkezve ismét felkerestem a szaküzletet, elmondtam a másutt látottakat, mire azt válaszolták: biztosan leértékelt darabokról van szó, s nyugodjak •meg, helyes árat számoltak nekem. E vérszegény magyarázattól persze nem lettem nyugod- tabb. s július 16-án elmentem az- üzlet központjába, a kiskunfélegyházi áfész igazgatóságához, ■ahol . jegyzőkönyvbe-: vetettem panaszomat. Ott találkoztam olyan személlyel, aki örömmel fogadta az általam jobbító szándékkal közölteket, de összefutottam más véleményen levő munkatárssal is. Végül 'magamat biztatva távoztam uzzal a gondolattal, ' hogy rövidesen fény derül az igazságra. , Nos, azóta élteit több mint másfél hónap, de az ügyről semmiféle értesítést nem kaptam. A napokban jártam a megyei tanácsnál, ahol kérdésemre elmondták: ' az árkülönbözetet, az 1200 forintot vissza kell kapnom. En azonban nemcsak jogtalanul elvett pénzemre tartok igényt, de a vétkesek felelősségre vonására is, meg olyan intézkedésre, mely garantálja az ilyesféle fogyasztói megkárosítás megelőzését... (Elmondta: Rá- dóczi Antalné bugaci olvasónk.) Mindezekhez hozzáfűzzük a következőket: 1 A VIDIA megyei nagykereskedelmi vállalat igazgatója érdeklődésünkre arról tájékoztatott, hogy az említett típusú és 380 voltos árammal működő vízszivattyú fogyasztói ára '3600 forint, az a szivattyú viszont 4800 forintba kerül, melyhez 220 volt szükséges. Ezek t|tán hajlamosak lennénk feltételezni, hogy a bugaci boltosok egyszerűen téves árat kértek a panaszostól. Csakhogy az ilyesmire kissé gyanús ráadás az egyedi formájú és tartalmú számla, meg a jótállási irat hiánya. Nem is beszélve arról a lelketlen ügyintézésről, mely fittyet hány a vásárlói sérelem készséges kivizsgálására és orvoslására éppen úgy, mint a 30 napon belüli válaszadás kötelezettségére. E tanulságos, de még lezáratlan történetre ezúton hívjuk fel a MÉSZÖV, a kereskedelmi felügyelőség, valamint a fogyasztók tanácsa figyelmét! ÜZENJÜK CIKKÜNK NYOMÁN Kifizették a gyermektartásdíjat Hugyl Jánosnak, Kecelre: Levelében azt *írja, hogy a Kecskeméten közlekedő egyik helyi járatú buszon 100 forint pótdíj megfizetésére kötelezte a jegyellenőr, mielőtt még érvényesíthette volna a bilétáját. Az eset kivizsgálása nyomán megállapította a Volán, hogy a szolgálatos dolgozója helyesen járt el, mert ön nem a felszállás után azonnal, hanem később, a helyfoglalását követően szándékozta kilyukasztani jegyét, ami, szabálytalan gyakorlat, hiszen feltételezi a bliccelést. Az ellenőr a vállalat részére megfelelően elszámolt a bevételezett összeggel, melyről, ha ön nem kapott nyugtát, az hiba. Az ilyesféle ellenőri mulasztások megelőzése érdekében intézkedés történt. „Idős házaspár*’ jeligére: Meglepődve olvastuk soraikat arról,. hogy albérlőjük mindössze havi 100 forint bérlői díjat fizet, holott 2 szobát, konyhát, spájzot, fürdőhelyiséget és garázst használ rendszeresen. Ezt a jóval áron alulinak tűnő összeget önök bármikor felemelhetik, mégpedig a lakásgazdálkodásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott kereten belül. Ha emiatt vitájuk támad az albérlőjükkel, kérhetik a helyi tanácsot, hogy hatóságilag állapítsa meg a bérleti díjat, melyről végérvényesen csak bíróság dönthet. K. I.-nének, Katymárra: A CSÉB 50-es biztosítás alapján kizárólag balesettel összefüggő anyagi támogatás igényelhető. Mivel a férje Is ilyen biztosítási kötvénnyel rendelkezik, ezért a betegségéből eredő megrokkanására hivatkozva csupán segélyt kaphat a biztosítótól. Javasoljuk, hogy a nehéz anyagi helyzetükét taglaló beadványban kérjék a helyi tanácsot is: részesítse önöket Ideiglenes vagy rendszeres szociális juttatásban. A kecskeméti Rendőrfalu határterülete mentén vezet a Szentgyörgyi Ferenc utca, ahonnan többek ifevé- ben fordult szerkesztőségünkhöz Kállai iBéláné. Mint közölte, a környék lakóinak életét megkeseríti a szomszédságban levő illegális szeméttelep, mely állandóan bűzlik, vonzza a rovarok sokaságát, s talán a patkányokat is. E helyen, sajnos, n\ár adottak a fertőzés feltételei. Am úgy tűnik, még nem oly mértékben, hogy azonnal intézkedjenek a tarthatatlan állapot megszüntetéséért felelős emberek. Olvasónk az egyéb közérdekű gondokról eképpen kesergett: — Csapadékvíz-elvezető csatornánk nincs', így azután, h* esik az eső — ennek nagy a valószínűsége a most következő 'őszi hetekben, hónapokban —, az utcánkban áll a víz, a sár, amit szerteszét fröcskölnek az ''áthaladó gépjármüvek. Házunk falai szinte átáznak ilyenkor. Más okból is féltjük ingatlanunk állagát. Tudniillik, korábban egyirányú volt az itteni forgalom, a Halasi úti felüljáró tnegépítése óta azonban engedélyezték — szerintünk a helyszín kellő Ismerete nélkül — a kétirányú közlekedést. Ennek pedig az a következményé, hogy nap mint nap errefelé gördülnek a nagy súlyú teherautók, sőt a kamionok Is, Augusztus 2l-i Sajtóposta rovatunkban tettük szóvá: a Baján lakó Hortobágyi Sándorné immár több mint fél éve várja, hogy végre kézhez kapja az Idén januárra esedékes gyermelctartásdíjat, melyről máig semmi hír. A volt férje munkaadója által idejében kiutalt összeg \ ugyanis eltűnt a kézbesítését vállaló posta „jóvoltából”. Ezek után sürgettük a pénz újbóli.,folyósítását. | » Írásunkra többi között ezeket válaszolt* az egyik illetékes, a Folyam-, szabályozó és Kavicskotró Vállálai bajai hajójavító üzemigazgatóságának vezetője, Tinusz Sándor: Hortobágyiné nálunk dolgozó volt házastársának januári fizetéséből hiánytalanul levontuk a 800 forint Orgovány kargalai külterületén lakik Horváth Emilné levelezőnk, aki az alábbiakat tudatta velünk: Környékünk szarvasmarha-tenyész- * téssel foglalkozó magángazdái egy' ideje furcsa dolgot tapasztalnak, nevezetesen, hogy a teheneik mesterséges megtermékenyítését sok éve tárolt spermával végzi a szolgáltató cég szakembere, az inszeminátor. Mindennek pedig az a szomorú következménye, hogy az állatok, nem lesznek könnyen vemhesek. Bőt, némelyiküket egymás után háromszor- négyszer kell inszetflinálni, s csak melyek az E 5-ős főútvonalról térnek le az 52-es út irányába, vagy onnan vissza. A keskeny utca két oldalán levő házak, valósággal beleremegnek, amikor elvonulnak mellettük a gépkocsik. Némelyik épület fala pedig már repedezik ettől a hatástól. Ha így megy tovább, megérjük, hogy ingatlanunk tönkremegy. Vajon akkor ki .téríti meg a kárunkat és kitől réihélhetühk másik otthont? Egyáltalán, a periférián mindent lehet tenni? A szerk, megjegyzése: A Kecskeméti Szemle Idei augusztusi számában részleteket tett közzé a közterület-felügyelők naplójából, s így értesültünk róla, hogy lekö|y- kezett kóbor ebet fedeztek fel nemrégen az egyik zöld dzsungelben, valamint tettenérték azt a férfit, aki a lezárt városi víztároló medencéjében horgászott. Kétség sem férhet hozzá, hogy a helyszíni Intézkedésre Is felhatalmazott .tisztségviselők említett ténykedése a közjót szolgálja. Mégis az a véleményünk,, hasznos lenne, ha olykor a lényegesen nyilvánvalóbb és kellemetlenebb^ gondokat, hibákat Is észrevennék, feljegyeznék. Ezekbe• alighanem találnának ' akár csokorra valót is — például a Szentgyörgyi utcában, meg annak térségében! gyermektartásdíjat és továbbítottuk budapesti központunkba, ahol a pénzügyi osztály február 18-án adta postára az összeget, ám a kézbesítésére ez ideig nem került sor. Hollétéről még semmilyen felvilágosítással nem szolgált a posta. Ezzel, kapcsolatosan valóban többször kértük olvasójuk türelmét, levélben. 'A .cikk megjelenéaí^WIveiádF <f kifizettük a hiányzó pénzt a nevezett részére, egyidejűleg ismételt jtuda- kozvány révén kerestetjük' alkalommal kiemelt összeget. Erre vonatkozóan ezúton üzenjük a Magyar Postának, amit a Petőfi Népe bíráló sorai cfmébén közölt: a türelemnek is vad határa ... ekkor remélhető a fogamzás. Persze az ilyen állat tulajdonosa még szerencsés ama társaihoz képest, akiknek a fejős/tehene véglegesen elapadt az inszeminálás hibája miatt. Az érintett tanyasi w-femberek eddig úgy gondolták, a rendszeresen ellő és tejelő tehenükkel való foglalatosságuk a népgazdaság számára is fontos feladatot jelent. A történtek viszont rádöbbentik őket: lényeges változás van ezen a téren, úgy- annyira, hogy ma már senkinek nem tűnik fel, ha a korábban bőséges tej- ■ hozamú állatot egyik napról a másikra átadja a felvásárlónak a gazdája. Aki persze szeretne többet, pontosabbat tudni az okkal, ok nélkül megbírált inszeminálásról. ♦ A közérdekű észrevételekkel kapcsolatosan beszéltünk a Kecskeméti Állattenyésztő Vállalat termelési . igazgatóhelyettesével, dr. Bulla Gézával, aki kérdéseinkre a következőket válaszolta: . — Legalább 20 éve már, hogy a hazai szarvasmarha-tenyésztési program sikeres végrehajtását döntően segíti az inszeminálás legkorszerűbb módja, vagyis, hogy a termékenyítés mélyhűtött spermával történik. Ezt az anyagot steril körülmények között, folyékony nitrogén segítségével hűtjük le mínusz U9i6 fokra — e technológia lehetővé teszi a korlátlan idejű eltarthatóságot —, majd a helyszínen felmelegítjük, s utána használjuk fel. Szakdolgozónk a szóban forgó orgoványi külterületen serp tért el e régóta alkalmazott szigorú szabálytól, gyakorlattól. Ami pedig a megismételt inszemi- nálást illeti, az hem megy ritkaság- számba, mi több, «statisztikai kimutatás bizonyítja, hogy csupán a tehénállomány 50—60 százaléka lesz vemhes az egyszeri termékenyítést követően, a többieknél pedig meg, kell Ismételni e műveletet. Különben a gazdagabb tapasztalatú gazdák jól tudják, hogy a bika általi termékenyítés sem mindig eredményes az első alkalommal. Végezetül annyit: a meddővé vált teheneknek régen is az volt, s ma is az a sorsuk, hogy a vágóhídra kerülnek. Szerkeszti: Telkei ArpM Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 27-811 Válasz az orgoványi tehéntartóknak: SZABÁLYOSAN VÉGZIK AZ INSZEMINÁLÁST A periférián mindent lehet?