Petőfi Népe, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-19 / 220. szám

1985. szeptember 19. • PETŐFI NÉPE f DUSNOKON SZERETIK A GYEREKEKET Hétvégi kertekről Nem az egyke a családmodell A község tanácselnöke, Gyu- ricza Imre, beszélgetés közben, mintegy mellékesen .megemlítet­te, hogy jövőre meg kell építe­niük a 150 személyes óvodát. A jelenlegiben már 180 gyereket kellett összezsúfolni, amely nagy jóindulattal 150 személyesnek mondható. Ez a bővített mondat indította el azt az eszmecserét, amelynek során kiderült, hogy Dusnokon nincs gond a születé­sek számával, nem félnek az el­néptelenedéstől. — A község 370 főnyi lakossá­gának létszáma enyhén emelke­dik, évente 55—60 gyermek szü­letik, s jelenleg ezerre tehető a 14 éven aluliak száma. Nálunk a családideál három gyereknél kezdődik, de nem ritka a 4—5 gyermekes család sem — tudtuk meg az elnöktől. Mi lehet az oka annak, hogy itt, ebben a nemzetiségi község­ben, ahol az emberek — akik nem keresnek sem többet, sem kevesebbet, mint máshol — több ■gyermeket akarnak, nevelnek fel, mint az országos, a megyei átlag, miért nem jellemző az egyke? — Az okát én két dologban látom — folytatta a tanácselnök. — Egyrészt a hagyományban gyö­kerezik, ugyanis a múltban (a község határa a kalocsai kápta­lan birtoka volt, s a községben főleg nincsetélen zsellérek lak­tak) .nyolc—tíz gyermeket isiel- neveltek egy-egy családban. A másik ok összetettebb: a tempe­ramentum, a nemzetiségtudat, s a korábbinál valamivel nagyobb jövedelem. A .községben így vagy úgy mindenki tagja a téesznek, a háztájiban megtermelt fűszer- paprika, az 50—60 sertés, a kö­zösben, illetve a környező váro­sokban a munkahelyeken kapott fizetés, jómódúvá tette az embe­reket. Mondani sem kell, ezért nagyon meg kellett dolgozniuk. A téesz, egyben a község párt- titkára Bogárdi János — maga is gyermekszerető ember, két csa­ládja van, de mint mondta csu­pán egyelőre — a dusnoki em­berek családideálját más oldal­ról közelítette meg. — Mint az országban minde­nütt, itt is gyermek-kultusz van, de amelyik családnál nincs gyer­mek, azokat nem becsülik. El­mondok egy szomorú, de egyben emberi magatartást bizonyító példát. A közelmúltban T. János- nét, aki özvegyen neveli négy kiskorú gyermekét, üzemi baleset érte, a jobb kezét vágta le a gép. A téesz szocialista brigádjai szin­te egy emberként fogtak össze, s rövid idő alatt 80 ezer forintot 1és az öt gjft^äfbki gyűjtöttek össze a gyermekek számára. Az asszonybrigád vál­lalta, hogy a három holdnyi ház­táji fűszerpaprikát társadalmi munkában leszedik, segítenek a háztartásban, a gyermekek ellá­tásában ... Egy év múlva elkészül Dusno­kon a legkorszerűbb 150 szemé­lyes óvoda, amelynek hasznos alapterülete meghaladja az ezer négyzetmétert. Jövőre már ide járhatnak a gyerekek Jagicza Józseféktől, is, akik már kinőt­ték a lakást. Három fiú és két kislány téblábol az építkezés tör­melékei között. Az asszony or- vosimok — most gyermekgon­dozási segélyen van — családjá­ról ezeket mondta: — Mi négyen voltunk testvé­rek, a férjemék kilencen. Miért vállaltam? Már lánykoromban elhatároztam, sok gyermekem lesz. Nagyon örüKinfc nekik, fel is neúéíjufc' őicét'becsületben. Mi azt tartjuk: egy gyermek nem gyermek, az a jó, ha sokan ka­paszkodnak az asszony szoknyá­jába. Nagy a családunk is, ami­kor összejövünk 31 unoka ül le az asztalhoz, akár lakodalom­nak is beillik egy-egy családi ebéd... A dusnoki tanács nemcsak az óvoda felépítésével segíti a köz­ségben a népesedéspolitikai cé­lok elérését, de tervezik a gyer- meorvosi rendelő létrehozását, szakorvos letelepítését. Erre a következő ötéves tervben már sor kerül. Hagyomány, temperamentum, jövedelmi viszonyok? Lehet fir­tatni, mi az oka a dusnoki csa- ládmodellnek, népszaporulatnak. Az újságíró tapasztalata túlon­túl egyszerű, de mégis idekíván- c kozák: szeretik a1 gyermekeket! Gémes Gábor hét közben A közelmúltban már több íz­ben volt szó lapunkban a hob­bikertekről. Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason és Kecskemét környékén néztünk szét* az ille­tékes tanácsok szakemberei se­gítségével. Kecskeméti írásunk megjelenése óta csaknem ötve- nen érdeklődtek a városi tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán, ahol a cikkben fog­laltakról bővebb tájékoztatást — mikor és pontosan hol lesz hob­biparcellázás —, csak október után tudnak adni. Az igényeket azonban feljegyzik. Kérdésünk továbbra is: ki, hol, hogyan juthat — vagy nem jut­hat — hétvégi kerthez? Kalo­csán például már lezárult a par­cellázás, és belátható időn belül — területi gondok miatt — nem is kezdődik újra. Baján és Bács­almáson más a helyzet. Jelenleg 629 hétvégi kertben gazdálkodnak Baja környékén — tájékoztatott Bárdos Csaba, a bajai Városi Tanács termelési és ellátásfelügyeleti osztályvezető­je. Ez összesen 61 hektár nagy­ságú, különböző földminőségű területet jelent, a Szegedi és a Monostori út mellett, valamint a livodai részen. A parcellák nagy­sága nyolcszáztól ezerötszáz négyzetméterig terjed. A hobbi- kertek iránti igény — az egész­séges időtöltés, de főleg a jöve­delemkiegészítés miatt — 1984­től fokozott Baján. Száznegyven igénylőt tartanak nyilván a Su- govica-parti városban. Parcellá­zásra a Monostori úton van még lehetőség, ötvenéves tartós hasz­nálatra csaknem száz kertecskét osztanak szét. Mindössze a tanács termelési és ellátásfelügyeleti osztályára ikell egy kérvényt be­nyújtani, amelynek a lakhely, a család szociális helyzetének le­írása mellett tartalmaznia kell az indoklást, miért van szükség a területre? Hogy ki az igényjogosult, ar­ról Baján tanácstagokból és párt­tagokból álló nyolctagú bízott1 ság dönt. Bácsalmáson a háztáji és il­letményföldek mellett csak ki­egészítő szerepet töltenek be a hobbikertek — mondta Barta József né, a Bácsalmási Nagyköz­ségi Tanács V. B. titkára. Bács-Kiskun megye legdélibb nagyközségében a 70-es évek kö­zepétől idáiig 14 hektár területen 260 lakosnak jelöltek ki 200 négy­szögöles kiskertet, az Óalmásnak nevezett részen. Ezek a területek kevés kivétellel 50 éves tartós használatra kerültek új tulajdo­nosaikhoz. Ezenkívül a helyi ter­melőszövetkezet is alakított ki zártkerteket. Bácsalmáson a tanács mező- gazdasági ügyintézőjéhez kell fordulniuk azoknak, akik szeret­nének hétvégi földet. Jelenleg hatvan igényt tartanak nyilván, amelyek közül jó néhány már évekkel ezelőtti. Az újbóli hobbi­osztás előtt a tanács felméri, hogy minden igénylő fenntartja-e szándékát? — Semmiféle megállapodás nincs még, pusztán szóba került az — hangsúlyozza a vib-titkár —, hogy a tataházi Petőfi Tsz, valamint a bácsalmási Petőfi Tsz az óalmási kertekkel határos te­rületeit átengedi újabb hobbi- kertek kijelölésére. Az így kiala­kítandó parcellák csatlakoznak a már meglevőkhöz, s a villany­bevezetés is megoldható. L. Szabó László LAKÓHÁZ — EGYSÉGCSOMAGBAN Hazánkban még ismeretlen építőelem gyártását kezdte meg egy NSZK-iból vásárolt licenc alapján, és egymással társulva a sárisápi Új Elet Tsz, a dömsödi Építőipari Szövetkezeti Vállalat, valamint a Budapesti 43-as Állami Építőipari Vállalat. Az új építőanyag pe­helykönnyű, mert alapanyaga polistirolgyöngy, amelyet vegyszerrel is dúsítanak, hogy védjék a rágcsálók ellen. A különböző méretű hun­garocell-elemek a Lego-játék módjára összeilleszthetők, egymáshoz kapcsolhatók. Belsejük üreges, ahová összeállításúk után hideg be­tont kell tölteni. Az új építőelemeket egységcsomagban árusítja majd a 'gazdasági társaság. Alkalmazásukkal, miután az építkezők az alapot elkészí­tették, 2—3 nap alatt házilag összeszerelhetik új otthonukat. A hungarocell-falra ugyanúgy védőréteg szükséges, mint az egyéb építőanyagok esetében. Belül azonban elegendő az illesztési hézagok kiegyengetése, és a falfelület máris alkalmas tapétázásra. Nagy elő­nyük az ilyen „lego-házaknak”, hogy a jelenleg forgalomban lévő építőanyagok mindegyikénél jobb hőszigetelők. ÜZEMI TALÁLKOZÓ, RÉSZFALUGYÜLÉS AHOL A NAP KÉL N épfrontér tekezletek Tiszaalpáron Megkezdődtek az előkészületek a Hazafias Népfront decemberben tartandó Vili. kongresszusára. A mozgalom tiszaalpári vezetői — a nagyközségi tanács és a pártbizottság képviselőivel együtt — rend­hagyó módon, a település nagyobb üzemeiben, termelő egységeiben tartott gyűléseken, részfalugyűléseken találkoztak a lakossággal, hogy összegezzék a népfront elmúlt öt évben végzett munkáját, s meghatározzák a következő fél évtized feladatait. 1. Evőpálcikával — algalevest • A régi és az új Tokió. A csá­szári palota egyik melléképületé­nek hátterében a hivatali negyed felhőkarcolói. többi — étterem közül természe­Százharmincan gyűltek össze a hét első napján munkakezdés előtt a Tiszatáj Tsz 2. telepének udvarán. A kora reggeli röpgyű- lés résztvevői érdeklődéssel hall­gatták Németh Bélának, a nagy­községi pártbizottság titkárának beszámolóját a HNF nagyközségi bizottságának tevékenységéről. (A testület elnöke és titkára egyéb hivatalos elfoglaltsága miatt maradt távol az esemény­ről.) Az elkövetkezendő ciklus céljai közül a helyi vezető szer­vek és a lakosság további együtt­működésének fontosságát, emel­te ki. Mint mondta, minél töb­ben' vesznek részt a döntések előkészítésében, annál valószí­nűbb, hogy a tervek — köztük a településfejlesztési elképzelések a helybeliek széles rétegeinek egyetértésére, támogatására ta­lálnak, ami nélkülözhetetlen fel­tétele a kitűzött feladatok meg­valósulásának. A gyakorlatban igazolta ezt a törekvést Novák Lajos tanácsel­nök vitaindítója, a nagyközség VII. ötéves tervkoncepciójáról. A legsürgetőbben megoldandó feladatok felsorolása — mint pél­dául az iskolai komplexum be­fejezése, új orvosi rendelők ki­alakítása,' az út- és gázhálózat fejlesztése, a vízellátás minőségé­nek javítása — mellett felhívta a figyelmét arra, hogy a megnö­vekvő tanácsi önállóság a la­kosság anyagi hozzájárulásával válhat csak valóban hatékonnyá. A hozzászólók konkrét' javasla­tokkal egészítették ki a tervet — Király Imre egy szeméttelep lét­rehozásának szükségességét hang­súlyozta, Deák Rudolf az újon­nan épített utak hiányosságait kifogásolta —, majd egyhangúan megszavazták a 800 forintban megállapított településfejlesztési hozzájárulást. Így döntött aBács- épszer helyi telepének 75 fős kol­lektívája is a hétfő délutáni üze­mi gyűlésen. Ugyanezen a napon részfalu­gyűlést tartottak a Tiszatáj Tsz központjában. A település újfalui részén lakók a következő ötéves terv koncepcióját elsősorban sző­kébb környezetük fejlesztési ja­vaslataival toldották meg. Egyet­értettek abban, hogy mindezek csak az itt lakók segítségével tel­jesülhetnék, s döntöttek a tele­pülésfejlesztési hozzájárulás ösz- szegéről. A részfalugyűlés résztvevői ezt követően meghallgatták a nagy­községi népfrontbizottság tagjai­ra tett javaslatot. A jelölteket a tanácstagi körzeteknek , megfele­lő területi, üzemi egységekből vá­lasztották, hogy ezzel is megköny- nyítsék a tahácstagok, póttanács­tagok és népfrontbizottsági ta­gok együttműködését. A jelenlé­vők egyetértettek a javasolt név­sorral, s egyidejűleg döntöttek a község körzeti népfrontbizott­ság titkárának személyéről: No­vák Imrénét javasolták erre a tisztségre. A nagyközségi népfrontbizott­ság teljes tagságát az október 4- én tartandó falugyűlés választja meg a következő ötéves időtar­tamra. Szabó Klára (Munkatársunk útibeszámolója.) Mintegy tizenkilenc órás repü­lőút után, késő délután landolt az óriás Jumbó Jet a tokiói Na- rita repülőtéren. Ütközben két­szer volt alkalmunk szippantani a Távol-Kelet levegőjéből: elő­ször a szó szoros értelmében Bom- bay-ban, amíg kicserélték a sze­mélyzetet és az indiai takarítók rendbe hozták az utasteret, a gép nyitott ajtaján keresztül pillana­tok alatt ránknehezedett a sú­lyos, fülledt, a botanikus kertek trópusi üvegházait idéző leve­gő. A másik állomás a hongkon­gi repülőtér volt, ahol ugyan az Íztelen, szagtalan légkondicionált levegőt szívtuk, viszont egy röp­ke órácska elég volt ahhoz, hogy az áruböség rádöbbentsen ben­nünket, mi vár ránk Japánban. A Narita felülnézetből hatal­mas pókra emlékeztet, amely a legmesszebbmenőkig gondosko­dik az utasok kényelméről — mint később kiderült, persze nem ingyen. A meghökkenéséből ocsú­dó utasnak az az első gondolata, hogy mire megtalálja a poggyá­szát, s a kiutat, rövid tokiói tar­tózkodásából biztosan fél napot veszít. De téved, mozgójárda vi­szi az útlevélvizsgálathoz, s ha noég nem felejtette -el a járat számát, egy pillanaton belül a kezébe nyomják csomagjait is. Ez az, amit az idegen már az el­ső lépéseknél kap a japánokra oly jellemző szervezettségből és precizitásból, nem beszélve a technika csodáiról. A minket váró ifjú úriember sűrű hajlongásokkal fűszerezett üdvözlési és bemutatkozási cere­móniáját állandóan megzavartuk európai szokás szerinti kézfogá­sokkal. A névjegyváltás is ' egy­oldalúra sikeredett, mi csak szo­rongattuk-a fiatalember japán és angol nyelvű névjegykártyáját, amiből — mint kiderült — a ja­pánok a társalgás kezdeti szaka­szában a legnagyobb lelki nyu­galommal puskázzák az újdon­sült ismerős nevét. Végül a lehe­tő legrövidebbre kurtított bece­nevünk, s fényképes adatla­punk alapján próbált bennünket „nyilvántartani”, — mindhiába. > Valószínű, hogy neki is olyan egymástól megkülönböztethetet­lennek tűnt európai fizimiskánk, mint nekünk a japánoké. ■Hogy a hol óhajtunk vacsoráz­ni kérdésre adott válaszunk, mi­szerint „az” étteremben, milyen együgyű volt, s mekkora tájéko­zatlanságra vallott, arra akkor jöttünk rá, amikor a repülőtéren kísérőnk már a harmincadik ven­déglő előtt állt meg velünk, ránk bízva a választást. Végül a sok — koreai, indonéz, vietnami és a tesen egy japán mellett döntöt­tünk, s elcsigázottságunkra való tekintettel, megbocsáthatóan az asztal és a szék mellett. Ügy éreztük, elzsibbadt tagjainkkal nem tudtunk volna illendően, azaz sarkunkra támaszkodva le­telepedni a tatamin, a gyékény- szőnyegen lévő ülőpárnákra. Test­helyzetet ugyan lehet változtatni, de a legnagyobb udvariatlanság­nak számit, ha valaki az alacsony asztal alatt kinyújtja a lábát a szemben ülő orra alá. Már csak azért is, mert a tatamira termé­szetesen csak cipő nélkül lehet rálépni. Még az étlap előtt felszolgál­ták kis csészécskében a hűsítő, hideg zöldteát. A fogások kivá­lasztása — lévén japán nyelvű az étlap — a vendéglőn kívül zaj­lott. A legtöbb japán étterem ki­rakatában ugyanis ott pompázik valamennyi kapható Ínycsiklandó étel és ital, mintha éppen egy perccel azelőtt rakta volna oda a szakács. A találgatás persze nemcsak arról folyt, vajon me­lyik tálon jnilyen tengeri her­kentyű és zöldségféle lehet, ha­nem arról is, vajon a szemnek oly csodálatos ételek igaziak-e vagy sem. Mint kiderült: nem. Mindegyik a japán műanyagipar terméke. Miután kellőképpen felizgat­tuk magunkat a kirakat előtt, tempurát, az egyik legismertebb japán ételt rendeltük. Étkezés előtt hozták az elmaradhatatlan hűvös törlőkendőt, amivel fel­frissíthettük arcunkat és kezün­ket. Amellett hogy a japán ven­déglő egyike volt legnagyobb él­ményeinknek, egyben első meg­próbáltatásunk színhelyeként is számon tarthatjuk. Jóllehet a pincér egy-egy szalvétába csa­vart villát is diszkréten a tál­cánk mellé rakott, mi azért ter­mészetesen a pálcikával próbál­koztunk. Még a levesescsészéből csak-csak kihalásztuk a halkari­kákat és a spenótra emlékeztető algákat. A legegyszerűbb ezután az üres leves kiszürcsölése volt, ami ellentétben az európai eti­kettel, nem modortálanság, ép­pen ellenkezőleg. A fő fogás el­fogyasztását bonyolította, hogy a szemünk sarkából egyfolytában vendéglátónkat figyeltük, mit mi­re kell önteni, mit mibe kell már- togatni, s ugyancsak résen kel­lett lennünk, hogy a pálcikánk végén imbolygó palacsintatészta- szerűségben forgatott rákok, ne nagy csobbanással kössenek ki egyik-másik tálkában. Az első tréning végül is sikeresnek bizo­nyult: a tíz nap alatt végig ki­tartottunk az evőpálcika mellett. Kormot Emese , (Következik: 2. A japán ■ fürdő viszontagságai) • Pillantás Tokió legelőkelőbb bevásárló- és szórakozónegyedének, a Ginzának egyik „mellékutcáján".

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom