Petőfi Népe, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-13 / 189. szám
1985. augusztus 13. PETŐFI NÉPE Viták és műhelyek Napjainkban — mindannyian tapasztalhatjuk — igeit sok vita folyik a vitáról. S ne gondolja az olvásó, hogy valamiféle szójátékról van szó, sokkal inkább arról: társadalmunkban a vita fogalma még mindig meglehetősen bizonytalan. Nem kevesen emlékeznek az ötvenes évek művészeti vitáira. Ezeknek az volt a jellegzetességük, hogy noha „vitaként” indultak, valójában következményeiben messze meghaladták — rossz értelemben — a vita fogalmát. Adminisztratív intézkedések követték vagy követhették a vitát, s ezáltal a vita lényege — tudniillik szabadsága és alkotó jellege — nem juthatott érvényre. S habár azóta évtizedek teltek el, a rossz reflexek még élnek. Nyelvünkben a „vitatható” kifejezés ma is meglehetősen rosszul cseng, az elítélés .szinonimájaként' használatos. Két véglet között Könnyű lenne regisztrálni, hogy nem tudunk vitatkozni. Ha az utóbbi évek művészeti vitáira gondolunk — akár a színházi ' vitára, a kritikáról szóló vitára, s nem érdemes a fölsorolást folytatni —, ezek lényegében két véglet között mozogtak. Egyrészt a személyeskedés jellemezte őket; X jól megmondta Z-nek, Z vélt vagy valódi sérelmét Y-on 1 töltötte ki stb., vagy pedig a legnagyobb általánosság síkját céjozták, valamiféle lapos dialektika módszerével: igaz is, meg nem is, egyfelől érthető, másfelől visszautasítandó stb. S ekkor még nem beszéltem a nyilvánvaló álvitákról. amikoris mindenki elmondja a magáét, s békés egyetértés és unalom hatja át a légkört. Pedig egy fejlődő társadalomban szükség van vitákra, s magától értetődik, hogy a művészet nem fejlődhet, nem teljesedhet ki viták nélkül. Csakhogy a vitáknak — az igazán tartalmasaknak — van egy alapvető feltétele. s véleményem szerint a hiányosságok oka elsősorban itt keresendő. Közismert, hogy például a reneszánsz .művészet legna- gyobb''alakjai miképpen formálódtak- igazi- gondolkodóvá és művésszé környezetük'-‘és ■ elsősorban a műhelyek hatására. A köztudat ma is kicsit^ romantikus, s általában ápol-' gári individualisztikus hatások eredményeként mindig az úgynevezett nagy egyéniségeket, a nagy alkotókat tartja számon. Mintha a hirtelen jött tudós vagy művész zsenik a semmiből pattantak volna ki. Az igazi teljesítmények mindig egy társadalmi élet rétegzett, egymásra épülő teljesítményeinek, eredményeinek csúcsát jelentik csupán. S az, hogy egy társadalom Hégeleket, Cézanne-okat, Thomas Mannokat és József Attilákat termel ki magából -r- nem független a társadalmi lét egyes tendenciáinak kiépülésétől, s végeredmény- £ ben a műhelyektől. A közösség szerepe Éppen azért érdemes a kérdést fölvetni, mert nem csupán történelmi jellegű, hanem nagyon is aktuális. Amikor az MSZMP ideológiai határozatai a kulturális műhelyek szerepéről szólnak, midőn ilyen műhelyekként jelölnek meg tanszékeket, intézményeket, szerkesztőségeket stb., akkor a megfogalmazás mögött nem pusztán egy úgynevezett kollektivista törekvés, hanem a történelem valóságos tapasztalatai állanák. A reneszánsz, amelyről Engels oly elragadtatva beszél, mint a nagy egyéniségek és az összefoglaló, sokoldalú személyiségek korszakáról, különböző ipari műhelyekben készülődött, és Giotto éppen úgy Cimmabue műhelyének egyik mesterlegénye volt, mint ahogyan az urbinói műhelyből indult el Brabante, Piero della Francesca, valamint Raffaello Santi is.-■ Amikor- tehóh>‘Vitakut(túráiví)' hiányosságairól szólunk, - nem szabad elfeledkeznünk - arról, hogy igazi tartalmas viták alapvetően a műhelyekben jönnek létre. A szellemi teljesítmények éppen úgy megkövetelik a közös munkát, és azon . belül a gondolatok állandó cseréjét, időnkénti megoszlását és szintetizálását. min]t ahogyan az az ipari műhelyekben is történik. A szellemi műhelyek azonban abban különböznek alapvetően az ipari műhelyektől, hogy az előbbiekben legtöbbször egyének művészi vagy tudományos teljesítménye szimbolizálja a műhelymunka igazi eredményeit. Az eredmények mögött azonban igen sokak szellemi erőfeszítése rejlik, akiknek teljesítménye nélkül nem kristályosodott volna ki á névhez kötött eredmény. A laikus igen sokszor azt látja: irodalomban, filmművészetben, tudományban is félsikerek születnek, kevés az igazán nagy teljesítmény. De \ ezek a kevésbé sikeres teljesítmények alapozhatnak meg a jövő számára igazán átfogó és elismerésre méltó vívmányokat. A kevésbé sikeres alkotások azonban minden esetben egy alapvető és nagy kérdést foglalnak magukban, nevezetesen azt, hogy zsákutcába jutást jelentenek-e, vagy pedig éppen ellenkezőleg: egy még csak érlelődő eredmény kidolgozásának nehézségeit tükrözik. S nincs az az egyszemélyes kritikus, szakember, szaktekintély, aki ezt a kérdést önmaga eldönthetné. Ennek a kérdésnek megválaszolása a műhelyviták feladata. fiatalokról - fiataloknak II Hagyományok és kezdeményezések A műhelymunkák sem mindig tökéletesek persze. De a jó műhely, az alkotó viták műhelye mindig a komoly alkotások felé tör. Ezek a műhelyek alkalmasak arra, hogy figyelmeztessék magukat az alkotókat a zsákutcába jutás veszélyeire vagy esetleg té- nyére. A műhelymunkában az egyén önmagát is lemérheti, és az egyén teljesítménye egyúttal a műhelymunka mércéje is. Ez a kölcsöriös viszony teszi számunkra igen jelentőssé a műhelyek szerepének helye* megítélését, és eloszla'- ja azt a hiedelmet, hogy egy- egy szinte megváltónak tekintett egyéniség munkájára lehet alapozni a fejlődést. Nagyon örvendetes ebből a szempontból, hogy egyre több városunk, településünk vállalja magára a műhelyalakítás feladatát. Vannak hagyományokkal rendelkező műhelyek, s vannak, egészen új kezdeményezések. A tokaji, a békéscsabai képzőművészeti táborokon kívül egyre több művészeti ág talál otthont különböző városokban. S a pár hét együttalkotás jelentősége nem egy-egy kiállításon, koncerten vagy bemutatón mérhető le. Ahogy a műhelyekben a szó legszorosabb értelmében alkotó viták jönnek létre, ennek eredménye remélhetőleg közéletünk egész vitakultúrájában megmutatkozik, és bízvást elhomályosítja a tartalmatlan, sértő, üres viták emlékét. Hermann István Építkezik a kis matematikus BÍOCSÁK MIKLÓS Elátkozott sporttörténetek A színész, aki túlélte (5) — A vérét kívánjam? Mit érnék vele? Ivánt sem támaszthatom fel, és a csigolyáimat sem •varázsolná a bosszú a régivé ... Megpróbálok alkalmazkodni az új helyzethez, az új lehetőségekhez és nem adom fel a reményt. — El lehet az ilyesmit felejteni? — Azt nem, de ... A legször- nyübb esetből is lehlet tanulni. Kesernyésen felnevet. — Meg kell például nézni, hogy ki gázolja el az: embert.... De komolyra fordítva a siót: eddig azt hittem, hogy a mi pályánk a legnehezebb. Most aztán valami távoli fuvallat megérintett az életnek egy egészen más területéről. Nem vagyok biztos benne, de tartok tőle: a sportban, ha nem vigyáznak, manapság szerte a világon minden megtörténhet .. Az ügy jogilag az idevonatkozó egyezmények, paragrafusok szerint zárult. Nyugat-Németor- szágban folytatták az ügyet. Ami miatt mégiscsak foglalkoztat és nem hagy nyugodni, az nem a bűnhődés és nem pusz- . tán a szomorú és megváltoztathatatlan tény, hogy egy ember felelőtlenségének négy ember — különböző módon — áldozatául ■ esett, mint inkább az: vajon ki vagyunk-e téve hasonló tragédiák ismétlődésének, vagy csapán ugyanolyan közlekedési bűntettről van szó, amilyen bárhol előfordulhatott volna? Harsányi Frigyes beszámolója után tartók tőle: nem lehet az esemény minden mozgatórugóját a véletlen számlájára írni. Lehet, hogy isak elszabaduló fantáziámnak köszönhető, mégis valószínűnek tartón)., hogy von M. a saját hazájában nem száguldozik és nem versenyez ittasan, 160 kilométeres tempóban. Ott jobban meggondolja, mennyire „ereszti el" magát.-Pár határral arrébb viszont azt hiszi: , az ö rangja, tekintélye. a sportéletünknek nyújtott „szolgáltatásai", az általa kínált sportüzlet ér annyit nekünk, hogy többet megengedünk neki, mint más külföldi állampolgárnak. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a rangos vendégnek járó fogadtatásból következtethetett helytelenül arra: ő törvényen kívüli vendég. Mindez, mondom, csak feltételezés, lehet (s bár így lenne), egy szó sem igaz belőle. Hiszen amikor tapintatosan érdeklődöm idehaza az ügy iránt, azt is megtudom: más, rivális sportszergyártó cég, cégek is felfedezték a Magyarországon levő lehetőségeket, akár át is vennének egykét üzletágat, sőt, talán még anyagilag is kedvezőbb ajánlattal rukkolnának elő. És nehogy aztán úgy nézzen, ki a dolog — mondják —, mintha mi valamiféle ajándékot kapnánk von M- éktől. Nincs olyan bolond cég és cégvezető Nyugaton, hogy pusztán szeretetből szállítana nekünk, y'dblgoztatna velünk; mi nemcsak ' kapunk, hanem adunk is, méghozzá nem is keveset, ez az üzlet a legkevésbé kerülne veszélybe egy ilyesfajta „malőr" miatt ... Az Operettszínház színpadára a közelmúltban hosszú távoliét után mindenesetre visszatért egy énekes-színész, aki kigyógyult súlyos sérüléséből és — ahogyan a nézőtérről figyeltem — igazán fiatalosan, felszabadultan, vidáman énekelt. Volt oka rá. —' Neki — szerencséje volt. ( * Következik: Miért vállalják mégis?) Lord(ok) könyve A magyar rockzene az egyetemes rock oldalága. A vidéki rockzene ily módon az oldalág oldalágának tekinthető. Vidéken mások a társadalmi, kulturális feltételek — késve és nehezebben hódít a helyi rockzene. A vidéki rock tehát jelenség. Ezt dolgozza fel Kozma Gábor újságíró, hamarosan megjelenő könyvében. K kötet címe: LORD Rock-sztori Szombathely. Nyomon követhetjük „a" vidéki együttes útját a Vassurány- ban muzsikáló Red Fire-tól addig a nagylemezig... — de ne lőjük le a könyv poénját, ne kiabáljuk el az együttes vargabetűre kanyarodó, csalódásokkal teli (siker? Dsztori- ját. Természetesen nem csupán a Lordról és zenéjéről olvashatunk a kiadványban. Szó esik a beat-rock műfaj kialakulásának helyi eseményeiről, egy régen volt Kályhacső- koncertről, a Szaturnuszról, a Misztralról és más, lassan elfelejtendő egykori helyi beat- hősökről. A fotókkal gazdagon illusztrált könyvben elmondják emlékeiket a Lordról az egykori és a jelenlegi zenészek. Megszólal Sebők János, az ismert szakíró, Som Lajos, Schuster Lóránt, sőt a lemezgyár illetékese is. Megelevenedik a sajtóból, rádióból is közismertté vált botrányféle, amikor a feketére sikeredett karácsonyon a babérokra törő Lordot kurtán- fúrcsán kitaszították maguk közül a * „nagyok”,... OLVASÓTÁBOR I« WBSBk szakécskén, a Fáy utcában. Pörög a betonkeverőgép, sűrűn fordul a malterosvödör, dolgozik a család apraja, nagyja. Feri, a négy testvér közül a legidősebb — aki kitűnő eredménnyel végezte a gimnázium második osztályát —, a közelmúltban érkezett haza a bajai számítógépes táborból. Amíg újratöltik a gépet, a pihenés szusszanásnyi idejét kihasználva kíváncsian érdeklődöm: — Sok diák örül, hogy vége az iskolának, de van, aki alighogy befejezi, ugyanott folytatja. Hogy van ez? — Az igazat megvallva kedvencem a matek és azt hiszem, hogy az elért eredmények köteleznek. Már az általános iskolában különösebb akadályok nélkül oldottam meg a nehezebbnél nehezebb példákat és így volt ez a középiskolában is. Ezen kívül szeretem még a fizikát és a kémiát is. A múlt évben részt vettem a, fizikai versenyeken és bejutottam az országos döntőbe. Ottani szereplésem alapján meghívtak a debreceni diákolimpia előkészítőjére. Szinte minden hétvégém foglalt volt... Ezután Gyapjas László tanárom biztatására készültem a matematikai versenyekre. A tisza- kécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium selejtezője után egyedül jutottam tovább a kecskeméti Katona József Gimnáziumban megrendezett Szőkefalvi Nagy Gyula matematikai emlékversenyre, ahol több mint harminc megyei ver-, senyző közül Bács-Kiskun—Békés—Csongrád viszonylatában 14 ponttal első helyezést értem el. — Hogyan tovább a nyár hátralévő részében? — Gyakran járunk a Tiszára, és egy-két kirándulás is szerepel a programban. S persze a házépítés! Hogy ez mennyire fontos a családomnak, ahhoz azt hiszem, nem kell különösebb számítást végezni... (V.. k. f) Tíz , • nap, amely. nem rengette meg a világot, de néhányunkat alaposan megmozgatott. Ugyanis tavaly, amikor részt vettem egy könyvtárosi olvasótáborban, olyan élményt jelentett nekem, hogy elhatároztam: megpróbálom Baján megszervezni; hiszen az itteni gyerekeknek is égetően szükségük van érzelmi, gondolati támogatásra, az értékek közti eligazításra ... Álmaim legjavát igyekeztem összegyűjteni a programba, amihez azután anyagi támogatást és megfelelő munkatársakat kellett szerezni. Végre ez is megvolt, s negyven érdeklődő gyereket hívtunk meg. Délelőttönként 8—10 fős csoportokban beszélgettünk olyan dolgokról, melyek nélkülözhetetlenek életünkben, világunkban: család, kapcsolatteremtés, félelem, szenvedés, boldogság, értékek, ünnepek, döntések. S ami még belefért a „sosemelég" órába. Délután GYÖKEREINK címmel előadásokat hallgattunk 40— 50 percben nyelvünk alakulásáról, hiedelemvilágunkról, népünk zenéjéről, történetéről és helyéről, a magyar népművészetről, népszokásokról, népviseletekről. Volt, hogy szinte befejezhetetlen beszélgetés ikövette ezeket. E két sorozat adta táborunk programjának gerincét, de volt bőven ehhez kötődő játékos-alkotó foglalkozás is. Alkotókörünkben készült jegyzetfüzetekre, pólókra a táborjelkép, különös tferINTERSTENO 1985 • Késmárki Mária tanárnő munka közben.. mészet utáni! képek születtek, rongybabák, fakanálbábuk, agyagportékák, fűzfasípok ... Tanultunk népitáncos alaplépéseket, írtunk hiedelemmeséket a dávodi gyógyvíz keletkezéséről, eljátszottunk egy pünkösdikirályválasztást (kakaslövés, lovasverseny, titokzatos menyecskeválasztás ...). Többek szerint alkalmatlan ve- zetőnek bizonyultam — saját lányom js több szigort várt el tőlem! — ám a részt vevő tizenévesek csak éltek lehetőségeikkel, de nem éltek vele vissza I Aki vezetett már tábort, az tudja, mennyi gond, gyötrelem van a szervezéssel, renddel. Keveset aludtunk, nem volt egy szabad percünk sem, mégis azt mondom: a felét sem adtam a gyerekeknek ahhoz képest, amit tőlük kaptam. Hálás vagyok azoknak, akik a táborozást lehetővé tették. S a munkatársaknak, akik velem voltak, de legfőképpen a gyerekeknek a közös tevékenységek öröméért, a hitért, hogy lehet rájuk építeni, velük együtt lépni, haladni... Dr. Michna OUéné könyvtáros TT7/ > /».mmtmlm ■_EK* A gyorsírás bajnoka Nyolcszáz résztvevő gyűlt ösz- sze Szófiában az INTERSTENO- versenyen, ahol a legkiválóbb gyorsíróik, gépírók mérték össze tudásukat. Szép magyar siker született, a nyolcperces gyakorló gyorsírói versenyen az első tíz hely közül hetet szereztek meg a mieink. Az ifjúsági bajnokságot egy kecskeméti diáklány, Lestár Éva nyerte meg. A köz- gazdasági szakközépiskolában végzett, a városi tanács művelődési osztályán dolgozik. — Hogyan készültél a nagy erőpróbára? —kérdezem a gyorsírás bajnokától. — Áprilisban sikeresen szerepeltem a helyi fordulón, majd a Magyar Gyorsírók Országos versenyén figyeltek fel rám. A kecskeméti nemzetközi „összecsapáson” tizenkettedik lettem, a felnőttek között indultam. A megyei KISZ-bizottság és a megyei tanács segített abban, hogy eljussak Szófiába. A Művelődési Minisztérium engedélyét is meg ' kellett szerezni, hiszen még diák ~ voltam akkor. Dr. Saskői Ernőné, Éva tanára is bekapcsolódik a beszélgetésbe : — Nagyon bíztam Éva tehetségében. Nem kellett érettségiznie sem, hiszen az országos tanulmányi versenyen harmadik lett. Érettségi ajándékként égy útlevelet kapott tőlem kedves tanítványom, ekkor már gondoltam, hogy eljut Szófiába •... Mennyit gyakoroltál? — kérdezem Évát. — Az utóbbi időben napi három órát — válaszolja. — Hétvégeken is eljöttem Klári nénihez. Kazettára mondta a szöveget, amit önállóan dolgoztam fel otthon. — Izgultál a versenyen? — Nagyon ideges voltam, de csak addig, míg az első két-há- ram szó el nem hangzott. Utána csak a szövegre figyeltem. Az idén diktálták a legnehezebb szöveget, a fejlődő országok politikája volt a téma. A legkacifán- tosabb kifejezés számomra a védővámrendszer volt. Dr. Saskői Ernőné: — Harminckét ifjúsági versenyző közül került az élre Éva. Olaszok, németek, spanyolok, csehszlovákok gyűlték össze Szófiában. Egy hétfői napon rendezték meg a versenyt, az eredményt pedig csütörtökön hirdették ki. Addig sokat izgultunk, mindketten. Örültem a sikernek. Háromszor vittem már tanítványomat rangos versenyre, 1975-ben Budapesten Hegedűs Éva harmadik, 1979-ben Belgrádban Soós- né Fekete Erika első, s most Szófiában Lestár Éva szintén első lett. Nyugdíjasként tanítok, tehát külön boldogság volt számúmra, hogy foglalkozhattam Évával. Gyors keze van, jól rövidít, ki4ißL£. A dijak ... •' ... es nyertese. tűnőén kombinál, s ráadásul szorgalmas is. Nem utoljára hallottunk róla! — Szeretném folytatni a versenyzést — beszél terveiről Éva. — A szófiai győzelem megerősítette elképzeléseimet. Jó lenne bekerülni a magyar bajnoki csapatba. A legközelebbi INTER- STENO-verseny két év múlva Firenzében lesz. Mit tagadjam, szeretnék oda is eljutni. Addig azonban nagyon sokat kell még gyakorolni. Már* folytatjuk is * Klári' nénivel... (b. t.)