Petőfi Népe, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
8 © PETŐFI NÉPE • 1985. augusztus 18. LÓHÁTON JÁRTA A HATÁRT Az egykori párttitkár emlékezik A Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet állattenyésztő telepén. Borbáspusztán a Hé.ijas- tanyán alacsony termetű, élénk mozgású, szókimondó parasztasz- szony mustrált végig huncutkás tekintettel, Horváth Józsefné. Arcáról olvasható volt a ki nem mondott kérdés: mit akarhat tőlem ez az emibgr?: Amint jövetelem célját megtudta, sorra fölidézte küzdelmes élete emlékeit. — Apám földműves volt, sőt a ranglétra legalsó fokáról sem tudott feljebb kapaszkodni, mert hét gyermekét napszámból tartotta el, s. anyám, hogy valamivel hozzájáruljon a család fenntartásához, bejárónőként dolgozott. Hat elemit és három ismétlőt végeztem, de kijártam a cseléd- iskola valamennyi osztályát: voltam libapásztor, kanász, gulyás. Szerettem a jószágot, most is szeretem, de jól emlékszem: 13—14 éves koromban már ilóval szántottam. vetettem, aratáskor pedig markot szedtem ... vakoltak, s én beléptem a pártba. Nem sokkál később a tanyán összehívták á párttagokat, s engem választottak meg titkárnak. Akkor ilyen gyorsan ment, 'talán fel sem fogtuk, milyen felelősséget vállalunk. Nagyon telkesen, killenc éven keresztül látta el a párttitkári teendőket, a közös gazdaság második számú vezetőjének tisztét, napi munkája mellett. A kommunistákkal való foglalkozáson kívül segíteni kellett a téesz vezetőinek is. — Sokszor mondták a gyorsan változó elnökök: Ilonka, gyere, beszéljük meg; Ilonka üljél lóra, intézd el ezt vagy azt! Én meg lóháton jártam a határt, agitáltam, intéztem a téepz, az emberek ügyes-bajos gondjait... Az ellenforradalom idején rengeteg gabona volt a magtárban Jó szóval térítettem észhez néhány embert nem is hurcoltak el egy szem búzát sem, sőt hangos beszéd sem hallatszott a Héjjas-tanyán. A felszabadulás utáni első évek alig hoztak számára változást. Férjhezment, s férjével a juttatott 15 holdon akár. az állatok, úgy dolgoztak, Ihogy az ep'ről a kettőre vergődjenek. — Mintha csak ma lenne, úgy emlékszem — mondta összehúzott szemmel Horváthné —íj hét család: Busa Elek, Bosnyák János és Ernő, Földházi tiá«o$; Szálát "Mihály. Galavan.' Jákáb,és'”mi a .férjemmel 1950-ben,. éppen augusztus 20-án alapítottuk meg a Vörös Csillag Termelőszövetkezetet. Az első elnök? Ideiglenesen Lantos István lett, mert mint mondták: ért az értékesítéshez, piacbiztos volt Kecskeméten. ötszáz holdat, a fel nem osztott volt Héjjas-birtokot tudhatták magukénak induláskor. Egy tehén, egy ló volt az állatállomány, de ősszel, ha kézzel isi, elvetették a búzát. Két év múlva jelentősebb volt már a változás, az elnök Busa János lett, gyarapodott a közös, bankhitelre vettek két pár lovat, gazdasági felszerelést, s volt' már tíz tehenük. Az új belépők — akik ikorábban felesben dolgoztak a téeszben — növelték az állatállományt, meg a földterületet is. — Hallottam én; korábban is a pártokról — folytatta a visszaemlékezést —, de nem fogtam fel, mát akarnak, egyáltalán mi is az. 1951-ben kijött egyszer ide a tanyára Haianida István, aki a városi pártbizottságon dolgozott. Beszélgettünk, s eközben azt kérdezte tőlem; máért nem vagy párttag? Csak így egyszerűen, te- geződve. Nem tudtam válaszolni. Gondolkodni kezdtem a dolgon, ahogy* Haianida elvtárs beszélt a pártról, egyre inkább kedvem kerekedett belépni. Néhány nap múlva hívattak, lekádereztek, iaTanulni, küldték, A háromhó- niápos, féléves pártiskola, s az olvasás szeretete gyarapította tudását, szókészségét, látókörét. Kellett is, hiszen újabb, nem könnyű feladat hárult rá, a téesz- szervezés. — Elindultunk agitálni Ürré- ; ten. Borbason. Nem volt könnyű meggyőzni az embereket a közös előnyeiről, mert akkor nem álltunk ám ilyen jól. Volt, aki magában dunnyogott, de akadt olyan is. aki szidott, átkozott, ám később — néhány nap múlva1 — megkere-ieitt és elmondta: nem volt igaza. Akkor nehéz volt eredményeket felmutatni, gyorsan váltották egymást az elnökök, képzetlenek voltak, nem tudtak irányítaná, olykor torzsaikodtak. nem törődtek á gazdálkodással. A Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet 1962-ben alakult meg, s ezziel egyidőben létrejött az új pártailapszervezet. Nem vállalta a. ititkári tisztet, de /" tagja maradt a vezetőséginek. Az állattantó telepet nem hagyta ott, hat éven keresztül nagyon lelkiismeretesen bejárt a központba, képviselte a 3-as pártalapszerve- zetet, amelynek jelenleg — nyugdíjasként — is. tagja. A tagfelvétel előkészítésével bízták ideg, s Horváth Józsefnéban nem csa- • lódtak. — A múlt évben mentem nyugdíjba, de nem tudom itthagyni az állattartó telepet, meg a kereset is T?1 jön. A 3 ezer forintnál alig több nyugdíjaimhoz még ugyanennyit megkeresek, s itt lehetek volt m unkatársa i m között. Amíg bírom, dolgozom, munkahelyemen. s a pártban egyaránt. Nehéz, szenvedéssel teli volt' az ifjúságom, mégis, nagyon sajnálom, hogy elmúlt... Gémes Gábor Augusztus 21-től cemeittvásár Az Alföldi Tüzép Vállalat Báos-Kiskun, Békés., és Csongrád megyei telepein. A szezonárhoz képest 20 Ft mázsa árengedmény, amíg a telepi keret tart. Várja kedves vásárlóit az 1682 A LAJOSMIZSEI IFJÚMUNKÁS * Ambrusra jó szemmel néznek Nemcsak sok szakmunkásra van szükség, hanem a technikai fejlődés miatt az ipar egyre felkészültebb, egyre sokoldalúbb szakembereket is vár. Megyénkben sok fiatal készül fel jövőbeni munkájára a szakmunkás- képzőkben. Ám közülük csak kevesen bizonyítják be mindjárt az induláskor: kitűnően ismerik mesterségük alapfogásait. • Kispál János brigádvezető: — Szeret köztünk a fiú. (Straszer András felvételei.) Minek köszönheti Sz. Kovács Ambrus, hogy kezdő szakember létére, tizenhét évesen, máris népszerű ? . Az átlagosnál többet tud. Igyekvő. Jó a munkakészsége. Családjától és az iskolától pedig megkapott minden segítséget, hogy az életben és dolgozótársai között megállja a helyét. Kohl Antal neki, hogyan kell darukefét javítani — azóta hibátlanul .elvégzi ezt a feladatot is. — Ha rossz szemmel néznének rám a többiek, az nem lenne jó — így véli az újdonsült szakmunkás. Ambrusra azonban, a szorgalmas, törekvő fiatalemberre, jó szemmel néznek dolgozótársai. Azt mondják, szeret köztük lenni. Brigádvezetője, Kispál János határozott és érdeklődő srácnak nevezi, aki nem retten vissza sem- ' milyen új feladattól. Tud arról, hogy ahol nincs villamos áram — legelőkön, meg erdei tisztásokon —, az állatok itatása milyen nagy gond. Ezért szívesen vállalta, hogy májusban Szappanos János mesterével két. szélhajtású vízszivattyút készít az ilyen, ellátatlan területekre. . Kéthetes l NDK-.beli jutalom- üdülés július végén—augusztus elején a Balti-tengernél. Alig-' hogy megérkeztek autóbusszal Zinnowitzba, egy sziget öbölben hajókirándulásra indult ő is az ifjúsági tábor többi vendégével. Strandolt, napozott. Látott egy hagyományos tengeri szertartást is a szórakoztatásukra rendezett Neptun-íinnepélyen; Elkaptak egy magyar fiút és egy lányt — emlékszik vissza a történtekre —, bekenték őket valami festékkel, s aztán, zutty, mind a ketten a hűs habokban „tértek magukhoz” a ceremónia végén. A tizenhét esztendős lajosmL zsei S'z, Kovács Ambrus vas- és fémszerkezet-lakatos — -a kecskeméti 607-es Autószerelő Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet idén végzett fiatalja — nem bánta meg, hogy A szakma kiváló tanulója verseny egyik győzteseként, 1500 forint helyett inkább az NDK-beli két hetet választotta. Elismerésnek érezte ezt6 pemcsak a háromévi kitartó tanulásért és a harmadik tanév végén szerzett 5-ös bizonyítványáért, hanem azért a helytállásért is, • Sz. Kovács Ambrus, aki jutalom- úton járt az NDK-ban. amivel a szakmunkásképzők versenyén bizonyította: jól felkészült fiatal, akiben megvan a. képesség, hogy sokoldalú szakemberré váljon. Másképp aligha sikerült volna neki vizsgafeladatként, négy és fél óra alatt fémből olyan pró- ibakocka-sablont készítenie, amely mindenben megfelelt a tervrajznak. Alakhely,ességét, 150x150 centiméteres méretazonosságát és hegesztését a zsűri kifogástalannak találta. Olyannyira, hogy mindjárt tölthettek volna bele betont valamelyik építkezésen. Valójában Ifi, milyen ember, a n éves Sz. Kovács Ambrus? Száznyolcvanhárom centiméter magas, barna — ez áll róla az útlevelében. Egyénisége azonban ennél jóval gazdagabb, sokszínűbb. Gyerekkorában . barkács- szakkörbe járt. Kis kalapácsokat, kulcs- és virágtartókat, s más fémtárgyakat eszkábált kedvenc időtöltésül. Édesapjától, aki a Béke Tsz-ben dolgozik, hallott a terménydarálók működéséről. Lakatos is van a rokonságban, a keresztapja. S ha ehhez hozzávesz- szük: Ambrus nagymamája és nagypapája az idén nyáron már az unoka készítette vas állólétráról szedte a sárga- és őszibarackot, világos, hogy a „gyereket” nem kellett erőnek erejével frábeszélni a szakmára. Ambrus szereti és érti, ^mlt csinál. Munkahelyén, a Vízgépészeti Vállalat 3-as számú lajos- mizsei gyárában jó a vélemény az ifjú szakmunkásról, gém iskolai oktatójának. Mészáros Attilának, sem pedig szüleinek nem okozott csalódást. Önállóan dolgozik a gyár karbantartóműhelyében, ahol ajtókat, kapukat, gépelemeket és alkatrészeket gyártanak és szerelnek. Egyszer megmutatták „EZER SZÁLLAL KÖTŐDÜNK A SZÖVETKEZETHEZ” • A tíz éve készült kép és a legfrissebb felvétel a szülőkről és azokról a családtagokról, akik-éppen otthon tartózkodtak. Három unoka is a képre került: Miska, Tibor és Jóska. E gy régi kénykép akadt a kezembe. A vaskúti Bácska Termelőszövetkezet egyik tagjának népes családját ábrázolja. A felvétel tíz évvel ezelőtt készült egy nevezetes esemény után. A család ugyanis új házba költözött. A szövetkezet társadalmi összefogással egy ötszobás családi otthont épített a 11 gyermekes Fehér Mihályéknak. Az építkezésiben az elnök, a párttitkár, a vezetőség több tagja és a termelőszövetkezet szinte valamennyi gazdája részt vett. Emlékszem rá, hogy Fehérék •milyen boldogok voltaik. A gyerekek örömmel futkároztak a tágas helyiségekben. A szövetkezet tagsága is örült, — Rendes, dolgos emberek, megérdemelték a segítséget — mondták róluk. Tipikus esetként emlegették: az asz- szonyka mindenórás volt, mégis dolgozott a tehenészetben. Egyik este 7 óra körül érezte, hogy jön a gyerek. A férje mentőt akart hívni,' de ő ragaszkodott ahhoz, hogy vigye be motoron Bajára. Kilenckor már megszületett a második kislány, Rozália. Fehéréknél, A képet nézegetve mindezek eszembe jutottak és elhatároztam: megnézem, azóta'mi'történt a családdal. Így is történt. Szerencsém volt, mert a családfő és a felesége is éppen szabadnapos volt. a fiúk dolgoztak. A váltásokról érdeklődtem. Az apa — keménykötésű —, szikár ember — sorolni kezdte. — Ketten a feleségemmel maradtunk a tehenészetben: Váltott, műszakban dolgozunk. Én amo- lyan ''mindenes vagyok, a feleségem fejőnő, szakmunkás. A legidősebb fiú, Mihály takarmányos, szintén a szarvasmarhatenyésztésben, Jóska gyerek tehenész, Tibor szintén. Mindhárman megnősültek és mindenütt van' már egy gyerek. Sándor most tölti a katonaidőt, de ő is tehenész. Rövid szünet, maid a feleség — fiatalos, lányos külsejű asszonyka — folytatja a sort: tíz év után — Irén férjhezment Garára, a férje a Bajai Mezőgazdasági Kombinátban állatgondozó. Egy gyermekük van. i Rozália is férjhezment, fejőnő, a férje a termelőszövetkezet tehenészeti telepének vezetője. Náluk is van egy gyermek. Lajos nőtlen és természetesen ő is tehenész. Mária most végezte él a nyolc általánost, a BÁCSHŰS-nál szeretne dolgozni. Az édesapa átvette a szót: — Három gyerek,»Ferenc, István és Erzsébet még általános iskolába jár. Elmondom még, hogy Mihály Baján lakik a felesége szüleinél, Irén, mint ahogy már említettük, Garán, Tibor és családja Vaskúton, a felesége szüleinél. A többi gyerek meg a nagymama velünk van, de Jóskáék külön háztartást vezetnek. A‘fiatalos külsejű nagymamát arról kérdezgettem, hogyan osztja be a háztartási pénzt, hiszen ahpgyN hallottam, átlag összesen 25 ezer forint körül keresnek havonta a dolgozó családtagok. Mosolyogva válaszolt: — Belejöttem. A férjem is megtanult főzni, meg a nagyobbacska lányok is. Beósztjuk a pénzt, nem panaszkodhatunk, megélünk a jövedelemből. Teljesítménybért kapunk, ha jól dolgozunk, több a pénz ás. Közben arra fordult a szőj hogy milyen segítséget ad a közösség. A legtöbbet jelentett a ház: A férj Kiváló Munkáért kitüntetést kapott, a feleség jutalomüdülésen volt az NDK-ban. — Mi ezer szállal kötődünk a szövetkezethez, jól érezzük itt magunkat, szeretjük a munkát, a jószágokat. Nem véletlen, hogy az állattenyésztésben dolgozik a család legtöbb tagja. Mi már innen szeretnénk nyugdíjba menni, s ezt mondják a gyerekeink Is — bizonygatta a családfő. íme ezt hallottam Fehéréknél tíz év után. Kereskedő Sándor
