Petőfi Népe, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-10 / 160. szám

1985. július 10. O PETŐFI NÉPE

ITT CSAK OROSZUL LEHET BESZÉLNI

jj^iÉRETTSftGlSftS (2.)

■

Ismét együtt a trojkák

Tizenegy óra előtt néhány perccel még teljesen kihaltak a tiszakécskei diákotthon folyosói. A hagyományos — immár negyedszerre megrendezett — orosz nyelvi táborról csak a falakat borító térképek, színes faliújságok árulkodnak, no meg az uzsonnára szánt meggyet porciózó konyhások. Míg a „kicsöngetésre” várok, remekül szórakozok az előző napok mulatságos eseményeit megörökítő fotókon, a szakácsverseny gasztronómiai csodái pedig még így feketefehérben is ínycsiklandó hatásúak.

Tizenegykor könyvekkel, szótárakkal, újságokkal felfegyverzett diáksereg árasztja el a kollégiumot, s a maréknyi meggyet szemezgetve vonulnak á klubba, ahol a másnapi budapesti kirándv.- lás részleteiről tájékoztatják őket. Ezután jut lélegzetvételnyi időhöz Vida Józsefné táborvezető.

9 Gál István, Szilvás!

Anikó és Nyikoláj Kasejev — elmélyttlten tanulmányoz egy orosz nyelvű kiadványt.

0 Alekszandra Lanszkájával — aki már harmadszorra vesz részt a tiszakécskei táborban — Vida Józsefné táborvezető tart szakmai megbeszélést. (Tóth Sándor felvételei)

— A tábor összetételében és programjában nem változott semmi. A már harmadik alkalommal is jól bevált módszer szerint szerveztük az ideit. Most huszonkilenc szovjet egyetemistánk és ötvennyolc magyar középiskolásunk van, ez utóbbiak zömmel második, harmadik osztályt végeztek — többen már másodszorra tanulnak itt —, de van néhány elsősünk is. A szovjet hallgatóknak a felé sem először vesz részt a munkában. A táborba jelentkező tanulókat'— többségük gimnazista — már tavasszal tá-. jékoztatjuk a napi- és 'hetirendről, a feldolgozandó témakörökről, hogy előre készülhessenek. A csoport- beosztás a felkészültség szerint történik, például a harmadikat végzettek a másodikos speciális tagozatosokkal vannak egy szinten.

— Jóllehet a diákokat főként a tanulási vágy hajtotta ide Tiszakécskére, azért a faliújságok tanúsága szerint jut idő szórakozásra is.

— Háromféle — kerámia-, batik- és néptánc----szakkörbe járhatnak délutánonként, s bár nem kimondottan szórakozás, de megemlítem, hogy a szokásokhoz híven most is fél napot dolgoznak a ■helybeli Coca-Cola gyárban. Egésznapos kirándulásokat szervezünk: már voltunk Szegeden, holnap utazunk Budapestre, s persze körülnézünk Kecskeméten is. Ezek a kiruccanások szorosan kapcsolódnak a tematikához, tulajdonképpen az elméleti anyag — ez esetben az utazás, kirándulás, pihenés, vásárlás, ruházat és divat témaköröknek — gyakorlati besulykolására adnak kiváló lehetőséget. Ugyanis ismét „trojka rendszerben” folynak a programok, azaz két magyar és egy szovjet diák alkot egy szőkébb közösséget, s a kirándulások alkalmából is a mi tanulóink gardírozzák a szovjet vendégeket.

A folyosón „leszólitunk egy trojkát. A mentor — így nevezik a vezetőt — Nyikoláj Kasejev, a moszkvai Lumumba egyetem negyedéves nyelvi-történelmi szakos hallgatója másodszor táborozik Tisza- kécskén.

— Megszerettem az országot és a tábort is. Persze, 'ilyen rövid idő alatt nem lehet megismerni az egész Magyarországot, de amit eddig láttam, nagyon tetszett. Érdekel a közgazdaságtan, s már csak ezért is izgalmas magyarországi benyomásokat szerezni. Természetesen szakmai szempontok is vezérelnek. A mi szakunkon végzők a hazánkba érkező fejlődő országokbeli diákokat fogják oroszra tanítani, vagy külföldön helyezkedhetnek el lektorként. Ennél jobb szakmai gyakorlatról álmodni sem lehet, mint a tiszakécskei.

A beszélgetésen >az egyik tolmács Szilvási Anikó, a kiskunfélegyházi Móra ' Ferenc Gimnázium másodikosa. O sem először jár itt, tavaly elsősként sikerült bekerülnie a táborba.

— A múlt nyáron még sokkal nehezebben ment a beilleszkedés, azt hiszem, nem voltam elég talpra- éSétt. Vagy két napra lebénított, hogy itt csaiäjär’o- " szül lehet beszélni. Az idén is vonzott a változatos program, és persze a tanulási lehetőség. NindSr az embernek alkalma arra, hogy hosszabb időre kimenjen a Szovjetunióba, így mindenképpen meg kell ragadni ezt a lehetőséget. A szovjet diákok nagyon kedvesek és segítőkészek. Lassabban beszélnek, nem használnak olyan bonyolult kifejezéseket, amiket nem értenénk. Eddig a legnagyobb élményünk a szakácsverseny volt, ahol két órán belül kellett valamilyen hideg ételt előállítanunk, asztalt terítenünk és tálalnunk. A feladat ezzel még nem fejeződött be: oroszul kellett előadnunk a receptet. A versenyt — a zsűri a férfitanárokból állt — mi nyertük, a „mosoly” brigád.

Kérdő pillantásomra a trojka harmadik tagja, Gál István, a bajai III. Béla Gimnázium másodikosa válaszol. Ingére egy Ulübka — mosoly — feliratú jelvény van kitűzve. Mint megtudom, hat trojkányi raj viseli ezt a megkülönböztető jelzést, amit a szovjet hallgatók hoztak nekik kedveskedésként.

— Érettségi után a külkereskedelmi főiskolára szeretnék pályázni. Ezért van szükségem arra, hogy minél alaposabban elmélyüljek az oroszban. Rengeteg új szót tanultunk, a nyelvtani ismereteink is bővültek, persze nem olyan száraz gyakorlatokon keresztül, mint az iskolában. A legjobb az egészben, hogy reggeltől estig oroszul beszélünk. Hogy a szórakozásról is mondjak valamit, néhány napja költészeti estet rendeztünk a győzelem jegyében. 'Ezen mi, magyarok szavaltunk, természetesen oroszul. Nekünk is élményt jelentett a szegedi kirándulás, amire már előre készültünk, hogy megfelelően tudjuk kalauzolni a szovjet egyetemistákat.

Az már jó ideje bebizonyosodott, hogy idegen nyelvet anyanyelvi környezetben lehet a leghatha- tósabban elsajátítani. Mgvel csekély lehetőség van arra, hogy a diákok, főleg a középiskolások hosz- szabb időt töltsenek egy-egy nyelvterületen, a legkézenfekvőbb ötlet, hogy itthon próbálkozzunk a megfelelő miliő megteremtésével. E néhány hét alatt — maguk a magyar középiskolások mondták — olykor több tudomány ragad rájuk, mint egy egész tanév alatt. A tiszakécskei orosz és a bajai angol tábor sikerein elgondolkodva, nem lenne haszontalan a lehetőségek körét tovább bővíteni.

A tanszékvezető

A Múzeum körúti egyetemi épület labirintusában aligha találtam volna meg könnyen Kovács István tanszékvezető egyetemi tanárt, ha nem ismerik oly sokan az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán.

Vizsgadrukkos, feketébe öltözött hallgatók magyarázták, hol forduljak jobbra, hol balra, ha az általános fizikai tanszéket keresem. A legtöbb szakmunkásképző iskola levegősebb, tágasabb, korszerűbb, mint a leendő tanárokat, kutatókat képző felsőfokú intézet, ez jutott újra és újra eszembe a szűk folyosókon kanyarogva.

Olvasmányaimból ifjúkoromban ilyennek képzeltem az egyetemi oktatókat, mint a szolid eleganciájú, fegyelmezetten udvarias Kovács. Istvánt.

— Gondolta-e négy évtizede, hogy a magyar tudomány egyik fellegvárában fontos feladatok várnak önre?

— 1944-ben kezdtem el a régifajta gimnáziumot. A háború miatt elvesztettem egy tanévet, édesapám is meghalt. Felismertük, hogy a család nem tud érettségiig eltartani. Ezért kereső foglalkozás után néztünk. 1947-ben elmentem lakatosinasnak a Ganzba. Három év múlva kaptam meg a segédlevelet. Mindenáron tanulni akartam. Beiratkoztam egy esti mezőgazdasági középiskolába; ez volt a gyárhoz a legközelebb. Egy év múltán jelentkeztem szakérettségis tanfolyamra. A természettudományi terület érdekelt, vegyész szakra vettek föl Kecskemétre.

— Tanárai közül kikre emlékezik?

— Szemerei Bandi bácsira mindenekelőtt. Rábeszélésére kezdtem alaposabban foglalkozni matematikával. Sokat foglalkozott velem, ő terelt a matematikus pálya felé. Az országos tanulmányi versenyen ebből a tárgyból kerültem az első tíz közé és így felvételi nélkül egyetemi polgár lehettem. Tornatanárunk kicsit testes ember volt: eszembe jut Madarász László neve. Tanított Orosz Lászlóné, férjéről is tudok. Sajnos a három évtized alatt kihullottak a hevek. Csak egyszer találkoztunk, 1962-ben.

— Hogyan telt el egy-egy tanítási nap?

— Korán keltünk, jó néhányan újra átnéztük indulás előtt a na- pi^anyagot. Tudni kell, meglehetősen eltérő képzettségű és képességű társaság gyűlt össze. Az inasiskolában hetente két délelőtt volt elméleti foglalkozás, bizony keveset tudtunk. Magam is éreztem a lemaradást, pedig én már egy osztályt kijártam az estin, mint említettem. A szorgalmasabbakat éjfélkor úgy kellett kizavarni a tanulószobából. Kevés szabadidőnk maradt. Ilyenkor többnyire a korzón sétáltunk a régi Beretvás mellett. Néha elmentünk moziba. Az - iskola sok színházlátogatást szervezett, ismertük az egész társulatot. Pénzes helyre a magunk jószántából ritkán tértünk be, mert nagyon be kellett osztani a 160 forintos ösztöndíjat.

— Az elbírálásnál előnyt jelentett-e a szakérettségis végzettség, a politikai felkészültség?

— Abban az időben természetesen kedvező volt, ha valaki munkásszármazására hivatkozhatott. A szakérettségisek többségének ez állt a káderlapján. Politikai tevékenységünk azonban eléggé formális volt. A diákok közül választották ki a szemináriumi előadókat. Sokszor bizony csak halandzsázott és nem is vettük nagyon komolyan, ha egy közepes tanuló próbálta magyarázni a marxizmus—leninizmust. Túlságosan sok volt az elfoglaltság, rövid a két év, sok a pótolnivaló ahhoz, hogy olyan erős közösségek alakuljanak ki, mint a népi kollégiumokban.

— Professzor elvtárs mikor került a tanszékre?

— Már negyedévesként meghívott Nagy Elemér egyetemi ta1 nár. 1971-ben neveztek ki tanszékvezetőnek, amikor kettéosztották a túlságosan megdvzzadt kísérleti fizikai tanszéket. A vezetésemmel működő általános fizikai tanszék fő feladata középiskolái tanárok képzése.

— Tanszékük a hazai szilárdtest-kutatás egyik fontos műhelye.

— Az egyetem alapvető követelménye a kutatás, mert csak így oktathatjuk naprakészen, a legfrissebb tudományos, szakmai értesülések birtokában tárgyaim;: í. Munkánk elsősorban alapkutatás jellegű. Megkeresnek bennünket ha az ipar) an, a gyártásban adódó problémák fizikai kutatásokat igényelnek. Természetesen olykor nem könnyű az általunk feltárt ismeretek átültetése a gyakorlatba, a technológiai folyamatokba. Még annyit: az oktatás és a kutatás arányait lehetőségeink határozzák meg.

— Külföldön is becsülik a fémek kristályhibáinak meghatározására, azok mechanizmusának leírására, a fémek tartós képlékeny alakváltozásainak törvényszerűségeire vonatkozó kutatásait.

— Külföldi tudományos folyóiratokban nyolcvan közleményem jelent meg. Már egyetemi hallgatóként elköteleztem gam a szilárdtest-fizikával területnél maradtam.

— ön szerint történelmi szükségszerűség volt-e a szakérettségis tanfolyamok szervezése?

— Feltétlenül. Harminchármán kezdtünk Kecskeméten, végül is nyolcan-tízen diplomáztunk. Vagyis esélyt, lehetőséget adott hozzám hasonlóknak képességeik kibontakoztatására. Abban bár nem vagyok annyira biztos, hogy ez a forma volt a legcélszerűbb. Sok szakérettségis később megélhetési gondok miatt hagyta abba főiskolai, egyetemi tanulmányait. Nekem is sokkal nehezebb lett volna, öcsém forintjai nélkül, önmagában tehát a szakérettségi nem volt elegendő. Heltai Nándor

ma- és e

GONDOLATOK EGY VITA KAPCSÁN

MOTTÓ: „Vegyük dolgokat mint azok vannak, és ne mint azoknak lenniük kellene.”

Széchenyi István

Közművelődés és pénz

I.

Kormos Emese gondokkal

Valóban, vonzóak, hívogatóak, otthonosak-e a közművelődés otthonai? Megvannak-e a színvonalas közművelődés elemi feltételei? A többi között ezekre a kérdésekre kerestek választ a szakemberek — népművelők, szociológusok, építészek és tanácsi pénzügyi vezetők — egy tanácskozáson, amelyet a napokban Budapesten rendeztek meg.

Annak ellenére, hogy az elmúlt tíz évben soha nem látott iramban fejlődött a közművelődési intézményrendszer, a helyzet nem mondható rózsásnak. A nyilvántartott, mintegy két és fél ezer művelődési otthon egyharmadá- nak például annyira leromlott az épülete, a felszerelése, hogy eleve üzemképtelen; fele 1950 előtt emelt épületekben működik, s bár az intézmények 36—47 százalékát közben felújították, több mint ötszáz az olyan, amely már tíz évnél idősebb, de soha még nem újították föl. Ez a probléma elsősorban a kistelepüléseket sújtja.

De a falu nincs egyedül a gondjaival. A városok új lakótelepeiben többnyire nincs művelődési otthon, könyvtár és mozi. Értékes könyvritkaságokat — nemzeti vagyonunk fontos részét — őriznek ma is nyirkos pincékben, nedves padlásokon, sok műgyűjtemény és múzeum raktározási küszködik. Tény: a

közművelődési intézmények fejlesztése és rekonstrukciója elmarad a kívánatostól.

II.

KÉPERNYŐ

V

' égre, végre kitűnő magyar vígjátékot láthatnak a nézők! — így örvendeztünk néhány esztendeje Veszprémben a Veri az ördög a feleségét bemutatója után. Jókat nevettünk a társadalmi életünk, szemléletünk ficamait elgondolkoztatóan kicsúfoló szatírán. Versengve dicsértük a leleményes történetet, a kiváló színészi alakításokat, a nagyszerű rendezést. Máig megfejthetetlen számomra: végül is miért sikkadt el András Ferenc rendező kitűnő munkája a kulturális közvéleményben ?

Arra azonban végképp nem számítottam, hogy csak minden hetedik tévénéző kéri a televízió Tessék választani! akciójában. A maga nemében A Pogány Madonna a jobbak közé számít. Ügyesen, kellemesen alkalmazza híres külföldi krimik megszokott figuráit, fordulatait, sablonjait Igazai környezetben. A Veri az ördög a feleségét tartalmasabb, jobban megcsinált, ez aligha vitatható. A ráérő nézők, s gondolom a vakációzó fiaMentőcsónak

talok a bunyós bűnügyi történetre voksoltak a pénteki közönségszavazáson.

Csodálkozom, hogy csodálkozom. A televízió efféle történetekhez, az agyat kikapcsoló, könnyen „rágható” eledelhez szoktatta a tisztelt előfizetőket. Miért kívánna jobbat, értékesebbet, mást a megszokottnál?

Bosszankodott-e valaki a vasárnapi Hell és a nők miatt 1 A kedves gügyeség miatt senki sem fog tiltakozni a tévé igazgatóságán. Az „édesbús” történet a giccs közelében csámborogva el-elvétette a határt. Nem véletlen, hogy a tévéfilm alapjául szolgáló regény hozzávetőlegesen a magyar Meseautó keletkezésének idején jelent meg.

Van ebben minden, ami a hajdani kispolgári olvasót elkápráztatta. Előkelő környezet a bajor fürdőhelyen, szívdöglesztően jóképű

férfiú, szerelmes lányok, asszonyok egész hada (kinek-kinek ízlése szerint), „társadalmi igazságtalanság" az ilyen regényektől megszokott szinten (lásd: szmoking-ügy). Mondanom sem kell, hogy a jó elnyeri jutalmát, az önfeláldozó úszóbajnok vérmérgezéses kezét sem amputálják, pedig az öreg profesz- szor már fente a kését, egymásra találtak az ifjú szerelmesek és százezreik.

A világért sem hibáztatom a Hell és a nők bemutatásáért a tévét. Végtére is ki kell tölteni a műsoridőt. A szegény főhős, a szőke dr. Urban Hell, az olimpiára készülő úszóbajnok majd belefulladt a vízbe, mert napokig nem evett, öt természetesen megmentette egy véletlenül arrafelé evezgető szende ifjú hölgy. Sokan észre sem vesszük, hogy időnként szellemi oxigénhiánnyal küszködik a tévéműsor. Persze mindenhez hozzá lehet szokni, ehhez is. Miért is intenénk magunkhoz a segítséget kínálókat?

Jobban támogathatná a közvélemény a tévé műsorjavító szándékait! H. N.

Mindez persze magától értetődően meg is látszik a teljesítményeken. Legutóbb Andrássi Mária szociológus mutatta ki egy tanulmányában, hogy az ország művelődési otthonainak egynegyede gyenge feltételek mellett gyenge teljesítményt nyújtott; egyharmada ugyanilyen körülmények között közepes teljesítményt; egyötöde közepes feltételek mellett közepes teljesítményt; s mindössze egyhuszad feltétel- rendszere és teljesítménye volt egyaránt jónak mondható.

A ráfordítások és a teljesítmények összevetése valóban érdekes téhna, amely manapság sokszor kerül terítékre kisebb-nagyobb hivatalos, félhivatalos vagy baráti fórumokon. Látni kell, hogyha bizonyos alapvető életfeltételeket, munkafeltételeket nem tudnak a fenntartók megadni a közművelődési szakemberek munkájához, akkor az intézményekben az érdemi munka lehetősége ólyany- nyira leszűkül, hogy ami pénzt adnak a fenntartók, azt is hiába adják. Vagyis százezreket ereszt szélnek a népművelők puszta „tartása”, ha azok elenyészően keveset vagy semmit sem tudnak megvalósítani abból a programból, amit több irányadó dokumentum, köztük a Közművelődési Törvény fogalmazott meg időállóan. Tehát vagy igen sürgősen visszakozzt kell parancsolni a minimális adottságokkal sem rendelkező intézményeknek (értsd: be kell zárni azokat. Az ünepségek alkalmából majd kinyit a gondnok). Vagy valóban lehetőséget kell adni a tervszerű, alapos munkához. Ez tehát a racionális szemlélet, nem pedig az, hogy annyira takarékoskodunk, hogy marokkal szórjuk világgá a pénzünket. Nem vagyunk olyan gazdagok.

A jelenlegi helyzet a támogatások terén gyakran igen egysíkúnak tűnik. Sok esetben a bibliai elv érvényesül: akinek van, annak még adnak, akinek nincs, attól még a keveset is elveszik. Ki ne látná világosan, hogy egy városi (nagyváros) mamutintézmény több és magasabb kvalifikált munkatársat tudhat magáénak, mint. egy falusi, az intézményi „lét” és „nem lét” margóján hányódó kultúrotthon. S ebből több dolog is következik. Csak egyet említek: alaposabb, aktuálisabb, tudományosan is alátámasztott pályázattal tudja ostromolni a pénzosztókat az előbbi, mint az utóbbi intézmény, s a nagykalapból könnyűszerrel toldja ■ meg az egyébként is aránytalanul magas dotációját.

Nem kerülhető meg a kérdés; mi a teendő? A probléma vizsgálatánál azonban — hangsúlyozták többen is tanácskozáson — ajánlatos a higgadtság. Elkerülendő, a hetvenes évek kiábrándulásba rántó csapdája: a valóság tényeit reálisan nem tekintő közművelődési közgondolkodás. Az ágazat beruházásait, a kulturális fejlesztés ügyét többé nem lehet elválasztani a társadalom és a gazdaság egészének valós állapotaitól, előrehaladásának ütemétől. Ezen a területen is ugyanazoknak a tendenciáknak kell érvényesülniük, mint másutt. Fontos szempont — és ma már a népművelők épp oly gyak- • ran emlegetik ezt, mint a közgazdászok —, hogy nagyobb gondot kell fordítanunk a szellemi és anyagi értékek hatékonyabb felhasználására, a gazdaságosság követelményeinek figyelembevételére. Ez az új iránymutatás pedig nem pusztán szocialista prakticizmus, hanem elemi követelmény. Ahhoz persze, hogy valós változások következzenek be a szakemberek szemléletében, jó lenne, ha egyre világosabban mutatnánk rá az „elnyűtt” programok hibáira, 'ellentmondásaira, mert változást csak újult 'Szemléletű szakemberekkel várhatunk;

IV.

A gazdasági nehézségek közepette érthető, hogy egy időre háttérbe szorulnak a hetven :s évek reménykeltő közmC elődési koncepciói. (Az elvek és a célok ugyan maradnak, de az eszközök és módszerek változnak. (De bárhogy is lesz — bármint akarják egyesek ismét leparancsolni a „csizmát” az asztalról — ne engedjünk a „hetvennégyből”. Vagyis, ne hagyjuk a közművelődést, különösen ha az, (ebben a történelmi pillanatban) nem „ragyogni”, hanem „használ- Fsrkas P. József