Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-15 / 139. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET KERESZTURY DEZSŐ) Segítsetek! Vén fa, senkise vágta ki; hány kidőlt, ki vele nőtt! Alá gyűlhetne mind, aki árnyat keres, pihenőt. Terebélyül még koronám, kering benn nedv, erő; ki keres, termést is talál, ha van rá kedv, idő. Csak ássátok meg tövemet: ne terítsen diám bozót mind mohóbb aljnövényzetet, pióca gyökértakarót! OLÁH JÁNOS Vándor Amikor elereszt utad ölelése s eperfák állnak eléd, megpihensz alattuk, fölhúzott térdedben remeg a fáradtság. Vézna kalászok közé telepszik a füst, hamu alá a parázs, nem ismered föl, pedig arcodba süt, az ég tekintetét. LEHOCZKI KÁROLY Csavargások Feltámasztod múltam és az út szagával kotor sejtjeimbe, hátára kap vén nyűtt batyut, hajít idegen kilométerekbe és már nem is a múlt, nem is te dobogtok alattam keréken, szabad ősök láncos ösztöne tágít tüdőt ködben, télben. TAKÁTS GYULA: Mert elült a tenger Akár a sejt a zöld világban, cellám olyan a tájban ... Beépült és e négyszögű lapok tükrén lassan együtt vagyunk, akár e táblák meszébe nőve ■ lábamnál a kagylók legyezője, mert elült a tenger. S mert elszáll a nap, monstrumok várnak fáim alatt! VÁLOGATÁS HARMINC ÉV ANIMÁCIÓS MŰVEIBŐL '• A kiállítás és közönsége. Filmfotók és -plakát A Kecskeméti Animációs Filmszemléről az E5- ös út fölötti emblémás üdvözlő zászlóktól kezdve az egész város „beszél”. A városközpont a Május 1. tér fölött függő lobogókkal, a fölállított népszerű (jelenlegi megjelenésükben kétes szépségű) figurákkal; a parkoló a „Parkolni tilos!” jelzésű, a szemle emblémájával tervezett eligazító táblákkal emlékeztet a seregszemlére. Csak később derül ki, hogy mindez egységes látványként részét képezi — tágabb értelemben — az Erdei Ferenc Művelődési Központ előcsarnokában megrendezett plakátkiállításnak. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a paravánok — falak, kerítések, térválasztók — a propaganda- és reklámanyag-elárusító helyek mögött és között nagyobb nyomatékkai vannak jelen, mint maguk a plakátok, melyek elhelyezésüknél, csekély számuknál fogva az egyéb látnivalók között eredetiek, de itteni rendeltetésükhöz képest is túlságosan szerényen sorakoznak. A mai magyar animáció jeleseinek ggy-egy közismert plakátján (Vük, Ludas Matyi, Hófehér) kívül nem sok, amiről értesülhetünk. Az anyag inkább csak adalék, dekoráció, mint bármi egyéb, az animációs film kialakulásának harmincadik évfordulójához. E témáról sokkaf izgalmasabban beszél a szomszédos kamaraterem gazdag filmfotóanyaga. Az 1982-ben e formájában összeállított animációs fotótár — bár a legújabb alkotások felvonultatásával adós marad — egészében még mindig alkalmas arra, hogy rálátást nyújtson a legkitűnőbb alkotók munkáira, s menetközben— ha csak vázlatosan is — megidézze a magyar animációs film „történelmét”, párhuzamos, gyakran képzőművészeti stílushatásoktól erősen befolyásolt útjait. Macskássy Gyula, Dargay Attila, Foky Ottó, Népp József, Jankovich Marcell, az animáció magyar klasszikusainak fala mellett a többi ismerős: Ro- fusz Ferenc, Kovásznál György, Richy Zsolt, Reisenbüchler Sándor, Gémes József és Horváth Mária munkái. Ismert alkotók mellett a még ismertebbek, sikeresek mellett a még sikeresebbek figurái, évtizedes vagy csak néhány hónapos személyes, meghitt ismerősök egyformán elfogadottak és befogadottak. Egyetlen kép előtt sincs szükség közvetítőre alkotó és befogadó között, ez most olyan kiváltságos alkalom, amikor a sorozatokból, hosszabb-rövidebb filmekből kiragadott két-három jellegzetes kocka már minden részletében ismerős, sőt többnyire kellemes emlékeket idéz. A Pannónia Filmstúdió harmincadik születésnapját reprezentáló kiállítás persze még mindig csak része a hazai animációs filméletnek, népszerűségük, több rangos külföldi és hazai fesztiváldíjuk határozta meg, hogy itt és most éppen ők legyenek a kiválasztottak. Jól körvonalazzák — így egymás szoros szomszédságában — a témák, műfajok, és technikák gazdagságát, a hazai rajzfilm nyelvének mind érzékenyebbé válását, mely — példák bizonyítják — egyre inkább alkalmassá teszi a hazai animációt arra, hogy eleget tegyen az egyre fokozódó nemzetközi kihívásnak. (Talán nem mindenki tudja, hogy Hollywood és Tokio mellett elő# A legújabb hazai egész estés animációs film, a Szaffi (Dargay Attila rendezte) plakátja. • A világ szinte valamennyi országa megvásárolta minden idők egyik legnépszerűbb magyar rajzfilmjét, Dargay Attila Vük című alkotását. (Méhesi Éva felvételei) kelő helyen áll a Pannónia Filmstúdió filmgyártása.) Itt és most olyan kiállítás látható, amelyen az anyag csak „a jéghegy csúcsa”, nem értékelésre, inkább emlékeink fölidézésére hivatott. Érdeme, hogy csokorba rendezze, egymás társaságában láttassa a gyermekeink és magunk által egyaránt szívünkbe zárt figurákat, valahogyan úgy, mint Pócs Péter (a szemle minden grafikus anyagának tervezője) plakátján. Károlyi Júlia KÖNYVESPOLC Rivalda 83—84 Hihetűnk-e a megszokott, példányszámaival is bizonyítottan tömegigényeket kielégítő antológiá.- A tavaly nyáron befejeződött színházi évad adós maradt kimagasló remekművel? A Rivalda 83 84 gyűjteményben talán csak Weöres Sándor A kétfejű fenevad című történelmi panoptikuma számíthat tartós jelenlétre, állandósult időszerűségre. Jól válogatott-e Kardos György sorozatszerkesztő? Aligha beszélhetünk kínos felületességről, értéktévesztésről, noha a kötetben megjelentetett 8 színpadi mű között egyetlen vidéki kőszínházban bemutatottat sem találunk. A máiéi—két év előtti vidéki magyar premiereket emlékezetemben fölsorakoztatva nem kiált rám egyetlen, mindenképpen ebbe a kötetbe kívánkozó drámai mű sem. Bé- külékeny, az ellentmondásokat inkább elsimító, mint ütköztető korunk pihentetné a drámaírókat? Netán a bevétel növelésében egyre jobban érdekelt színházak ódzkodnak a bizonytalan kimenetelű kísérletezéstől ? Rosszul vélekedik, aki színházi állapotrajznak, drámairodalmunk minősítésének tekinti a Rivaldát. Az írott szöveg ugyanis csak egyik összetevője a látható-hallható produkciónak (Bécsy Tamás pontos megállapítása szerint: „A drámának mint irodalmi műnek egynemű közeganyaga a nyelv, míg a színjátéké az eleven emberi testekkel megformált alakok között létesült helyzet.") Az újabb, a lényegibb felfogás hadat üzen a szó-színháznak. A látvány, a gesztus, a mimika, az összhatás, a mozgás megtervezése fontosabb, mint a korábbi évtizedekben. A kötetben olvasható drámák közös nevezőjének a körülmények, a barátságtalan sors által képességeik kibontakoztatásában, többnyire indokolt igényeinek teljesítéseiben korlátozott egyes ember és áz adott történelmi viszonyok gyűrkőzését érzem. A méltatlan küzdelem többnyire a jogos érdekeiért hadakozót is eltorzítja. Vészi Endre közösségünket gyengítő, korhasztó, úgynevezett kontraszelekciót, vagyis az értékes, tevékeny, valamit akaró emberek mellőzésének mechanizmusát leplezi le a Sárga telefonban. Tipikus jellemekkel és szituációkban ábrázolja, hogy a téves kiválasztás folytán magasra került, ám tisztségében tovább nem tartható férfiú „méltó” elhelyezése közben értékes, tevékeny emberek szorulnak háttérbe, mert székük, helyük kell a volt főnöknek, aki számára persze ez csak átmeneti állomás. Ki törődik azzal, hogy közben — esetünkben — a kiváló műszaki szakember galambtenyésztésre adja a fejét. Spiró György Az imposztor című műve azt példázza, hogy a művészet átveszi a rákényszerített eszközöket. Az önállóságától megfosztott hazájában vidéki vendégszereplésre vállalkozó nagyhírű színész Boguslawskiból már-már elpárolgott minden jobbító szándék. Legjobb szerepeitől eltiltva csak azt lesi, „honnan rabolhat pénzt maradék tolvajösztönével”. Illúziók, remények nélkül tengeti életét, amikor egy váratlan alkalom kísértése felébreszti a régi énjét és a maga módján a színpadon bosszút áll az elnyomókon. Szabói Magda egy pillanatig sem titkolja, hogy Béla király című történelmi játéka napjainkhoz címzett tantörténet. Ez is annyi jellegzetesen keleteurópai indíttatású és kötődésű mű, mint A Lilla- villa titka, Az imposztor. Gyurkovics Tibor Fészekalja című „likasiratója” elmagányosodó nők sira- tása. Az egyéni tisztesség dicsérete Görgei Gábor Galopp a vérmezőn című műve, tiltakozás mindenfajta kollektív büntetés, ha'úgy tetszik, történelmi igazságtevés ellen. Weöres Sándor A kétfejű fenevad című történelmi panoptikumában is az életet tekinti a legfőbb minőségnek. Furcsa helyzetekbe került főhőse a vándorló Ambrus. A magyarok által uralt katolikus Kőszegen református létére mohamedán színjátékokat tanít. A török megszállás alatt sínylődő pékek szerint „körösztény” játékra oktatja zsidó barátnőjét. Sorsa, s a változó hadi helyzet sodorta ilyen szituációba. A szerzőnek nincs jó véleménye a történelemről. Felfogása szerint „olyan fenevad, amely, ha tojásokat rak, egyik csőrével anyai hevet lehel reájuk, másik csőrével mindig megvagdalja.” Heltai Nándor KONCZEK JÓZSEF Pár perc az egész Szalai, I az igazgató, úgy döntött, hogy legalább a nagyszünetig vár. Végig kell ezt gondolni. Nem lehet csak úgy megmondani neki, hogy a tanácselnök telefonált, „pár perc az egész!", fogod az ecsetet, 'biztos ven oíajfestéked is, hát ugorj már ki egy kis időre, aztán pingáld oda, hadd lássa, milyen gyorsan reagálunk. Mert felfogás kérdése ez. S ha kiröhögi a falu a fiút? Őszintén szólva először azt hitte, goromba tréfát hall az elnök szájából, amikor visszakérdezett, hogy „no, és, hogyan gondolod, mégis, kivel csináltassam meg?", s az úgy válaszolt, hogy „van rajztanárod, nem? Az új kis kollégád .meg tudja csinálni. Miért rendeztük meg a kiállítását az új művelődési házban, ha még ennyit sem kérhetünk tőle?" No, igen. Ezt a kiállítást ugyan nem a tanács rendezte meg, hanem a téesz, de nem. is ez a lényegHogy a megnyitó időpontjára összehívott érdeklődők tagoztával napokig senki be nem -nyitott a házba, nem volt senki kíváncsi a fiú festményeire, azt, ha nehezen is, még meg tudta magyarázni. Először is nem hagyta becsukni a termel, nem engedte bezárni a kiállítást, megakadályozta, hogy leszedje festményeit. Szombaton zsebébe dugott egy üveg barackpálinkát, és elment hozzá az albérletbe. Csak úgy lehetett vágni a füstöt, amikor belépett a kis szobába. Gallyas Feri az ágyon feküdt ruhában, majdnem lenyelte a cigarettáját, hogy egyszerre ott áll előtte az iskola- igazgató. Mire elfogyott az üveg barack, addigra már elmesélte a fiúnak, hogy neki sem volt könnyű, amikor tizenkét éve idekerült, s majd meglátja, boldogulni fognak, csak nem kell azonnal megsértődni. Ez nem a főváros. Ez itt egy falu, ahol az emberek dolgoznak, jó, jó, a megnyitóra azért jöttek el a tanács hivatalnokai, mert megyei elvtárs is érkezett, aztán ugye, ott volt az óvónő is, eljött az állatorvos, a téeszből is itt volt az egyik brigád, a szocialista címért versenyeznek, be is írattak a saját naplójukba, és a kiállítás könyvébe is beírtak ugye, hogy milyen szép a kiállítás, aztán azért voltak itt szülők is a faluból. Hát aztán az, hogy hétköznap alig-alig tévedt valaki arrafelé, ezt meg kell érteni. Végül' is, amit ő' ígért neki, amikor idehozta a testületbe, azt teljesítették is. Nem igaz, hogy a gyerekek csak az énekkar kedvéért, mert szerepelniük kellett, láthatta, hogy voltak olyanok is, akik nem énekkarosok. És a megyei laptól is voltak itt. Majd írnak is róla. De az elnök kérése most. Amilyen ideges müvésztermészet ez a fiú! Tény, hogy sablonnal is rá lehetett volna festeni arra a két ajtóra a megfelelő feliratot, de a festők levonultak, az elnök pedig úgy gondolta, hogy még elegánsabb is lesz, ha nem felirat. hanem egy női, meg egy férfifigura tudósítja az embert, melyik ajtón kell bemenni. Na, volt ezzel is elég vita. A vébén megoszlottak a vélemények, hogy végig készüljön-e el a járda, le a kispalákig, vagy inkább a buszfordulónál előbb, hát ugye, ez az illemhely, s aztán majd jövőre járdásítanak tovább, le a kispatakig. Most hát megvan az illemhely, s bár a kátrányos oldalsó rész balról mutatja, hogy az a férfiaké, mégsem jó az jelzés nélkül. Azt mondta az elnök, mindegy neki, hogy két fej lesz az, vagy pedig két figura. Szoknyával meg nadrággal. Még ha nem volna éppen piacnap. Délig a zöldségesek sem mennek el, odébb az állatvásár rók terén meg malacokat hajtottak fel ma, lesz közönsége a tanár úrnak, amint ott áll kezében ecsettel, és a vadonatúj illemhelyre pingálja a női meg a férfifigurát. Szokták jelezni úgy is, hogy kis körből jobbra föl egy nyit mutat, ez a nő, ha pedig a kis körből lefelé egy kereszt, akkor ez a férfi. Persze ez itt nem elég közérthető. Emlékszik, az Arany Ranett finom mellékhelyiségének ajtaján ilyen figurák voltak, amikor még ő járt egyetemre. Bronzból voltak öntve, és azok a világoskék csempék, a tisztaság, és valami jóillatú sprét használtak, mert az ember úgy érezte magát benne, mint egy kínosan rendben tartott fürdőszobában. Dehát ez egy falusi vécé. Jó, jó, nem klozet, nem budi, nem referált, nem ... A függönyön át kinézett a buszfordulóhoz. Jó páran várakoztak a tizenegy órai járatra. Bányászok. Divatosan öltözött lányok. Néhány asszony. Ni, az öreg Dézsák néni. Megint utazik a fiához, be a székhelyre. Persze, hétvége, holnap szabad szombat. Nézegetnek a kis építmény felé. Még nem lehet használni. Az ajtókat elég szépen lefestették. Hófehérre. Szinte idáig érződik a friss habarcs meg a mész jó szaga. ' Csöngetés után benézett a tanáriba. Gallyas nem volt ott, az osztályban akadt rái. Linóleumpadló darabjaiból bicskával meg zsilettpengével kivagdosott nyomósablonokat nézegetett a gyerekekkel. A linómetszet technikájával hozta izgalomba őket. Alig várják a rajzóráit. Nem ült le, amikor Gallyas Feri utána jött az irodába. Hely- lyél kínálta. Gallyas rágyújtott. Nem tudta, hogyan fogjon bele. Végül nagyot sóhajtva a székbe ereszkedett, és végigsimította az arcát., „Hogy vagy?" — kérdezte tőle. Gallyasnak majd leesett az álla. „Jó az albérleted?": Gallyas még mindig nem értette. Tett is a kezével egy zavart mozdulatot. „De hiszen, láttad, igazgató elvtárs ...” — mintha ezt akarta volna mondani. Szalai az ablakhoz ment. „Gyére csak!” Gallyas odalépett mellé. „No mit szólsz?" — mutatott áilával a vécé felé. Mit lehet erre szólni. Gallyas dünnyögött valamit, csak annyit lehetett hallani belőle, hogy „Há- áát.. „Szóval, épülünk, szépülünk, igaz, Gallyas tanár úr?" Elmosolyodott. Gallyas Feri most már végképp nem értett semmit. „Aztán, tudod, majd épülnek pedagóguslakások is. Ha igaz, a következő ötéves tervben." Rásandított oldalról. Gallyas a homlokát ráncolta. „Nem jó ez a vécé, ugye?" — mondta Szalai. „ ... mmm ... de, szerintem elég jó!" „Nem jó. Nem tudja az ember, hogy... fiú-e vagy lány. Rá kéne, komám, fösteni!" Gallyas összerándult. Szalai nem hagyott neki vá- lasznyi időt. „A pedagóguslakái- sok meg majd ott lesznek a domb oldalában. Látod? Nézd csak, innen egészen jól látszik. Közös nagy udvaruk lesz. Én már a terheket is láttam. Nemsokára tárgyalja a vébé.” Gallyas lehajtott fejjel állt előtte. Szalai szótlanul járt le és föl a szobában. „Szóval... lehet azt csinálni késő este is. Vagy hajnalban ..." Szalai ezen az éjszakán alig aludt. Kétszer is megnézte az öreg vekkert, amint megébredt, s előtte ott volt Gallyas szótlanul is nagyon beszédes arca. Nyolc előtt, amikor a sarkon befordulva a buszmegállóhoz ért, innen, átellenben csak vagy tizenöt lépés az iskola bejáratáig, sokáig nem tudta tekintetét a kis épületre emelni.
