Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-12 / 136. szám

1985. június 12. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT-SPORT - SPORT Száz év, dióhéjban A legeredményesebb: Csütörtökön és pénteken az alapításának 100. évfordulóját ünneplő Magyar Torna Szövet­ség rangos jubileumi rendezvé­nyekkel emlékezik a itonnasiport hazai történetének eddig meg­tett útjára. K A magyarországi tomasport „kezdő lépéseit” a múlt évszá­zad harmincas éveiben tette meg. Egger Vilmos nevéhez fű­ződik az „első nyilvános torna- ’gyakorlat" megszervezése, majd Clair Ignác 1833-ban megnyitotta a polgárság gyer­mekei számára a Pester Gym­nastische Scihuile-t, ahol lányok és fiúk tornát és vívást tanul­tak. Az 1848/49-es polgári forra­dalom és srzabaidságlharc bukása után hosszú helyben topogás következett a Hialbsiburg-önkény évei alatt. Bakody Tivadar or­vos az Orvosi Hetilapban írt cikket 1861. április 11-én, amely­ben torniaegylet létesítését sür­geti. és hangsúlyozta a torna iskolai tantervbe való felvéte­lét. 1863-ban megalakult a Nem­zeti Torna Egylel, mely a ha­Keleti és Magyar zai tornasport fejlődésének iga­zi elindítója, sőt az 1885. június 28-án megalakult Magyarorszá­gi Tornaegyletek Szövetségének létrehozásához is számos ta­pasztalatot szolgáltatott. A MOTESZ-en belül hosszú ideig folyt az ellentétes akara­tot hordozó irányzatok harca. Alapvető a toma és az atléti­ka küzdelme. Évtizedekig része a • tornaversenyeknek egy-egy atlétikai szám (futás, súllylökés, magasugrás). A szárnyait bonto­gató magyar tornasport már az első újkori nyári olimpián kép­viseltette mágát. Igaz, Athén­ben a vert mezőnyben végez­tek a magyar férfíversenyzők. Jelentős állomás a számos disztorna és az országos torna- ünnepélyek lebonyolítása. . For­dulópont az 1896-os rendezvény, amikor — már bírók előtt! — korláton, nyújtón és lovon 2—2 előírt és szabadon választott gyakorlatot kellett bemutatni. 1907. december 22-én, az NTE Szentkirályi utcai csarnokában bonyolították le az első orszá­gos bajnokságot, amelyen öt egyesület indított csapatot. Az A Petőfi Népe totótanácsadója A totó 24. heti, junius 15—16-i szel« vényén tíz olasz B osztályú, három dán I. és három dán II. osztályú mér­kőzés szerepel. Tippjeink: 1. Bari—Pescara. Olasz B osztály. A Bari döntetlenjével megtartotta 3. he­lyét. és még küzdhet az A osztályért. Tippünk: 1, x. 2. Bologna—Cesena. Olasz B osztály. A két együttes győzött legutóbb és javított. A Bologna idegenből vitte haza a pontokat, amelyek a bentma­rad ást jelenthetik számára. Tippünk: x, 1. 3. Cagliari—Catania. Olasz B osz­tály. Leccei vereségével ismét kieső­jelölt lett a hazai gárda, de a Cata­nia sem érezheti magát biztonságban. Tippünk: 1, x. 4. Campobasso—Triestina. Olasz B osztály. Campobasso vesztett Arez- zóban, míg a Triestina otthonában játszott döntetlent a Monzával. A ha­zaiak a kiesés ellen, a vendégek a fel­jutásért küzdenek. Tippünk: x. 5. Genoa—Empoli. Olasz B osztály. *g Csak;* a .presztízs a tét. - m Tippünk: 1. I H Monza—Lecce. Olasz B osztály. Győzelmével a Lecce befogta az él­lovas Pisát, és a bajnoki címre pá­lyázhat. Tippünk: x, 2, 1. 7. Parma—Sambenedettese. Olasz B osztály. Jól jött a hazai győzelem a Sambenedettesének a 37. fordulóban, mert lehet, hogy ez a bentmaradást jelenti. Tippünk: x. MA: LABDARÚGÁS Az MNK megyei selejtezőinek harmadik fordulója, kezdés 17.00 órakor: Csengőd—H. Kun B., Tiszakécske—K. Szövetkezet, Helvéciái MEDOSZ—H. Gábor Áron, Hetényegyháza—Lajosmi- zse, Kalocsa—Miske, Mélykút— Sükösd, Imrehegy—Harta, Ba­jai TSZ SK—Bajai SK, K. Spar­tacus—Tass, Akasztó—KTE, Kis­S. Perugia—Varese. Olasz B osztály. A Perugia az ötödik Jelölt a felju­tásra. A Varese kieső jelölt. Tippünk: 1, x. S. Pisa—Arezzo. Olasz B osztály. Az Empollban szerzett pont — jobb gól- különbséggel — az.első helyen tartja a Pisát, de a biztos továbbjutáshoz győzelem kell. Az Arezzo nehéz hely­zetben van. Tippünk: l, X. 10. Taranto—Padova. Olasz B osz­tály. A hazaiak már kiestek, és a vendégekre is ez a sors vér, még pontszerzés ellenére Is. Tippünk: x, 2. 11. B 93—Lyngby. Dán I. osztály. A két csapat küzdelméből a nagyobb tapasztalatú vendégek kerülhetnék ki győztesen, de a hazaiak pontszerzése is elképzelhető. Tippünk: 2, x. 12. Aarhus—Naestved. Dán I. osz­tály. Az Aarhus a ZTE első Intertotó Kupa ellenfele, amely hazai pályán mindig jól szerepel. Tippünk: 1. 13. Kastrup—Frem. Dán I. osztály. . A vendégek esélyesebbek, de A hazai ; pálya előnyét élvező Kastrup együt- jtese is nyerhet. •• -—­Tippünk: 2, 1. +1 mérkőzés: 14. B1909—AaB. Dán II. osztály. A hazai pályán játszó együttes esélye­sebb. Tippünk: 1, A további mérkőzésekre tippjeink: 1. 1. D. I. kőrös—KSC, H. Kinizsi—Katy- már, Hajós—Bácsalmás. Kérjük a pályaválasztó sport­egyesületeket, hogy az MNK- mérkőzések végeredményeit (fél­időt, esetleges hosszábbítást és 11-es rúgást is) június 13-án csü­törtökön délelőtt a sportrovathoz adják le. Telefonon a sportrovat 20-054-es közvetlen vonalán, vagy a 27-611-es központi számon a 71-es és a 20-as mellékre. Te­lexszámunk: 26-216. egyéni vetélkedésben először csak 2—3 szeren dőlt el ajz első­ségek sorsa, később a szerek száma bővült. A felszabadulást követő 4 év­tized nemcsak az eredmények vonatkozásában marad jelentős szakasz. Budapest 1934 után 1983-ban másodszor is sokáig maradandó sikerű tornász vi­lágbajnokságot rendezett A magyar fővárosban bonyolítot­ták ile 1963-ban a művészi tor­na (mai nevén: ritmikus sport- igimnasztika) első vliiliáglbajinok- ságát. sportakrabartákábain pedig az öreg kontinens legjobbjai mérték őssize tudásukat Szege­den. Az 1896-os athéni olimpia óta 96 férfi- és nőd tornász képvi­selte a magyar színeket világ- versenyeken. Kiemelkedően eredményesen szerepelt olimpiá­kon. VB-ken és EB-ken Magyar Zoltán és Keleti Ágnes. Előbbi 9 világversenyes fellé­pése során 8 arany- és ezüst­érmet gyűjtött, 79 pontot szer­zett. amivel kimagasló éllovas a hazai rangsorban. A női vá­logatottak között Keleti Ágnes három fellépésén — két olim­pián, egy VB-in — 7 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzéremmel zárt, 86 pontot gyűjtött. Átigazolás júliusban Vasárnap ért véget a küzdelem a labdarúgó NB I-ben és az MLSZ-ben már dolgoznak az augusztus 10-én rajtoló 1985—86. évi bajnokság mene -mdjén. — Még június foly .nári közzé- tesszük a NB I. sorsol; .iát — mon­dotta Csiky Károly, az MLSZ munkatársa. — Július 8-án az MLSZ-ben, a szokásos ligaérte­kezleten. a klubok képviselőinek jelenlétében egyeztetjük a részle. tes őszi műsort. A nyári holtddény izgalmas ese­ménye az átigazolás. Július 1-től 31-ig tart az átigazolási időszak Az NB I-es klubok július 8-án. az NB H-esek pedig 9-én jelentik be terveiket az MLSZ-ben a szoká­sos áfjggzqlásj „napon. A nyári ..nemzetközi Totó Kupá­ban indlilő'négy csapat (Video­ton, Zalaegerszeg, Ú. Dózsa. MTK- VM) június 29. és augusztus 3. között vívja mérkőzéseit. így ezek az együttesek már június 20. kö­rül megkezdik 'az edzéseket. A legújabb értesülés szerint elma­rad a Videoton tervezett torontói vendégszereplése. A nyári nemzetközi kupában a magyarok ellenfeled: Videoton: AIK Stockholm, Bo­hemians Prága, St Gallen. Zalaegerszeg: Gomik Zabrze. Aarhus. Young Boys. Ű. Dózsa: Valerengen, Ham- marbv. Eisenstadt. MTK-VM; Aarau. IK Start, Csemomorec Burgas. A bajnok és kupagyőztes Bp. Honvéd július 2-től az NSZK-ban készül az úi idényre. HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK * *‘f~. U ASZTALITENISZ | Befejeződtek a küzdelmek a sportág második vonalában. A Bács-Kiskun megyei csapatok közül a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK szerepelt a legjobban, de a Kecskeméti Spartacus női gár­dája is kiharcolta a bentmara­dást. Mint ismeretes, a kunszent- miklósi női együttes a rájátszás előtt visszalépett a további küz­delmektől. Férfiak, a „Gárdos” csoport vég­eredménye: 1. BVSC II. 15 1 30 2. Kiskunlacházi EGSZOV-MEDOSZ 13 3 26 3. Kkfházi Lenin Tsz SK 11 5 22 4. Bá tony tér enyei Bányász 11 5 22 5. Ceglédi VSE II. 11 5 22 6. Budapesti MMG 5 11 10 BIRKÓZÁS Mintegy 100 birkózó részvételé­vel szervezték meg Kaposvárott a felnőtt II. osztályú országos szabadfogású bajnokságot. A Bajai SK legénysége (edző: Katz Lajos) kitűnő eredményeket ért el, kettő súlycsoportban is az egyesület birkózói bizonyultak a legjobbnak. Különösen értékes a veteránnak számító Haller Já­nos aranyérme, aki a nehézsúly­ban négy tusgyőzelemmel szerez­te meg az aranyérmet. A megyebeli birkózók ered­ményei: 48 kg: 3. Guba (KSC), 4. Hidasi (BSK). 62 kg: 1. Fal- dum József (BSK), 5. ifj. Kovács (KSC). 68 kg: 6. Schwarz (BSK). 90 kg: 3. Seres (KSC), 130 kg: 1. Haller János (BSK). B KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzések: Jánoshalma SE—Taurus SE 19—18 (8—11) Jánoshalma, 100 néző. Vezette: Nagy II, Szűcs. JSE: Boncz—Romsics (3), Sza- nyi (3), Kormányos (2), Beretzki, Debella K., Szommer. Cs.: Ró­zsahegyi (7), Király (4), Debella I. Edző: Derűs Gábor. Egyenlő erők küzdelmében a jobb erőnlét döntött a jánoshal- maiak javára, akik jelenleg 4 ponttal a 11. helyet foglalják el ,a,táblázaton..... DU TÉP £G—Budaörs 2.4*—11 *ff4—8). •»» * 5 Kecskemét, 200 néző. Vezette: Méri, Szőke. DUTÉP: Kókai—Patyi (3), He­gedűs (2), Molnár (3), Oszlai, Peszmet (10), Nagy Á. (3). Cs.: Bodor (k), Takács (2), Csizmás (1), Almási. Edző: Toókos György. Magabiztos győzelmet aratott a második félidőre elfáradt el­lenfelével szemben a DUTÉP, s 11 pontjával az 5. helyre jött fel a táblázaton. NB Il-es férfimérkőzés: Dunai Kőolaj—DUTÉP SC 32—24 (13— 14). Kecskemét, 200 néző: Vezet­te: Kiss, Holmann (kiválóan). Ld.: Korsós (8), Hajba (6), Ka- nyó (4), Berta (3). Bár a gólkü­lönbség túlzott, megérdemelten vitte el a két pontot a vendég­csapat. A megyei bajnokság' eredmé­nyei, férfiak (zárójelben az ifjú­sági eredmények): Kiskunfél­egyháza—Kiskunmajsa 23—25 (20—26). Nők: Szánk—Kisszállás 20—7 (9—22), Jánoshalma II.—Harka- kötöny 19—14 (25—2), Lajosmi- zse—Nemesnádudvar 22—19 (31 —8), Kiskunmajsa—Kiskőrös 35—5 (20—11). S LABDARÚGÁS [ Megyei II. osztályú bajnokság. Északi csoport (zárójelben az if­júsági eredmények): Tiszaalpár —H. Gábor Áron 2—2, H. Mező- fi—Helvécia 5—1, KMFSC—Csá­szártöltés 2—0, Kerekegyháza— K. Spartacus 3—3 (8—2), Hetóny- egyháza—Csengőd 0—3 (2—0), Kiskunmajsa—Tiszakécske 1—3 (2—2). A bajnokság állása: 1. Tiszakécske 27 22 1 4 93—31 45 2. Csengőd 27 18 6 3 63—19 42 3. H. Gábor Áron 27 16 8 3 81—25 40 4. Imrehegy 26 14 6 6 49—30 34 5. Kerekegyháza 27 12 9 6 64—39 33 6. Tiszaalpár 27 10 7 10 49—52 27 7. K. Spartacus 27 8 8 11 43—49 24 8. Hetényegyháza 27 9 6 12 35—43 24 9. Császártöltés 27 8 6 13 40—58 22 10. H. Mezőfi SE 28 6 10 12 47—75 22 11. K. Húsos 27 9 2* 16 33—62 20 12. Kiskunmajsa 27 8 4 15 30—64 20 13, H. MEDOSZ 27 7 5 15 35—51 19 14. KMFSC 27 7 5 15 21—45 19 15. Harkakötöny 26 5 3 18 34—74 13 Az ifjúsági csoport eredményéi: 1. Tiszakécske 22 18 2 ! 2 76—20 38 2. Csengőd 21 18 ­3 84—16 36 3. Kerekegyháza 21 14 2 1 4 60—33 31 4. K. Húsos 21 12 1 8 53—27 25 Körzeti bajnokságok: Kalocsai csoport: Dunatetétlen— Dunapataj 6—3 (1—4), szakmar—öreg- csertő 3—0 (13—0), Homokmégy—Du- navecse 4—1 (2—4). A bajnokság végeredménye: 1. Homokmégy 14 11 1 2 48—13 23 2. Dunapataj 14 9 1 4 41—29 19 3. Szakmár 14 7 3 4 37—21 17 4. Dunavecse 14 6 ) 7 23—23 13 5. Szalkszentm. 14 5 3 6 27—29 13 6. Bátya 14 5 1 8 23—28 11 7. Dunatetétlen 14 5 1 8 22—32 11 8. Oregcsertő 14 1 3 10 10—46 5 A Kiskunfélegyházi csoport végered­ménye : 1. Kecskeméti MÁV 12 9 3 - 40—11 21 2. Kkfbázi Vasutas 12 5 6 1 29—11 16 3. Jakabszállás 12 6 4 2 22—12 16 4. Kunszállás 12 5 3 4 25—23 13 5. Lakitelek 12 5 1 6 20—26 11 6. Bugac 12 1 2 9 9—28 4 7. Pálmonostora 12 1 1 10 9—39 3 A megyei sérdülőbajmokság ka­locsai csoportjának eredményéit Dusnok—Kalocsai SE I. 0—4, Fájsz—Dunapataj 11—í, Hajós —Császártöltés 2—6, Miske— Úszód 13—4, Kalocsai SE II.— Sükösd 2—14, Fájsz—Dusnok 4— 1. 6: Kiskőrös 18 7 4 7 54—45 18 7. Soltvadkert 18 5 6 7 45—38 16 8. Sóit 18 5 5 8 37—44 15 9. Tass 18 3 1 14 32—66 7 10. Imrehegy 18­­18 4—155 0 A Kiskunfélegyházi cspport végered­ménye: 1. Tiszakécske 12 10 1' 1 106—12 21 2. Kkfh. szöv. SE 12 9 1 2 70—15 19 3. H. Kun B. SE 12 8 1 3 61—23 17 4. Kiskunmajsa 12 6­6 59—53 12 5. Tiszaalpár 12 5 1 6 45—30 11 6. Kkfh. Húsos 12 1 1 10 10—93 3 7. Kecském. TE 12­1 11 1—135 1 HORGÁSZÁT Az elmúlt hét végén Baján, a Sugovicán rendezték meg az or­szágos másodosztályú csapat- bajnokságot. A vetélkedőre sze­les, hűvös, esős időben került sor, ami nagyban befolyásolta az eredményeket. Az első helyezett Fejér megyei csapat hat tagja mindössze 5 kg 10 deka halat fogott. A további sorrend: 2. Ba­ranya, 3. Komárom megye. Az első kettő jutott fel az OB I-be. Három függőjálszmájából ket­tőt befejezett Grószpéter Atti­la az Elekes Dezső nemzetközi emlékversenyen. Mérlege pozi­tív: 1,5 pont. A kilencedik for­dulóban Bilek István nagymes­ter volt a Dutép SC sakkozójá­nak ellenfele, s a mérkőzés a nagymester győzelmével zárult. Grószpéter 9 mérkőzésből 5 pon­tot gyűjtött, és egy függőjátsz­mája van. Á mezőny élén há­rom fiatal NSZK-beli sakkozó áll: Bishoff 7, Lau 6 és Kinder­mann 5,5 ponttal. Grószpéter holtversenyben a negyedik és továbbra is esélyes a jó helye­zésre. SS VÍZILABDA _________I A felnőttek mellett a KVSC fiatalabb pólósai is nyertek néi hány rangadót a hétvégén. Budapesti ifjúsági bajnokság: KVSC—SZEOL AK 11—9. KVSC: Kovács—Máriáss (1), Sárkány (2), Deák L. (1), Bod­nár (2), Tassi, Loványi (3). Cs.: Nagy R., Szabó, Csillag Zs., Nyi­las, Gyenes (2). KVSC—Hódmezővásárhely 16 —7. Gl.: Deák (4), Sárkány (3), Tassi (2), Bodnár (2), Csillag Zs. -(2), "Nyilas* Szabó F., Nagy R. Budapest serdülőbajnokság: KVSC—FTC 8—4. KVSC: Koncz—Nagy R. (4), Szabó F. (1), Hegedűs O. pyenes, Deák P. (1), Loványi (2). Cs.: Vinc.ze, Mezei. A bajnokság végeredményei 1. Kalocsai SE L 2. Császártöltés 3. Hajós 4. Fájsz 5. Dunapataj 6. Sükösd 7. Dusnok 8. Kalocsai SE II 9. Miske 10. Úszód 18 15 3 - 137—18 33 18 13 3 2 117—25 29 18 12 2 4 90—27 26 18 10 2 6 97—47 22 18 8 3 7 89—62 19 18 8 3 7 75—49 19 18 7 2 9 41—37 16 18 4 - 14 32—111 8 18 4 - 14 33—116 8 18 - - 18 9—228 0 A Kiskőrösi csoport végeredménye: 1. Csengőd 2. Harta 3. Kunszentmikl. 4. Kecel 5. Akasztó 18 15 - 3 75—23 30 18 11 3 4 77—40 25 18 10 3 5 77—46 23 18 10 3 5 61—35 23 18 10 3 5 64—41 23 Q ASZTALITENISZ 70 együttes részvételével Bu­dapesten rendeztek DC-rendsze- rű újonc csapatbajnokságot. A kunszentmiklósi asztalitenisze­zők közül a Zolnai—Süch kettős a III. osztályúaknái, a Váli—Wé- ber-duó pedig a II. osztályúak­nái szerzett ezüstérmet. Az I. osztályban az Érti—Kovács ket­tős a 9—16. helyezettek között végzett. •X'NX'X'X'X’X'X'X’-^.'.'^v^'^^v.^v.v.v.v.v.v.v.v.v.vAv.v.v.vv-v-x.x.y.x-x-X'X-x-X'X’XOX'XoxoxoxoxoX’XOXOXOXOXoxvXvXvXvXOXOX’XvX'X'XvX’X'XvX'X MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Tévétoma (ism.) 8.05: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 7. oszt.) (FF) Fizikusszemmel (Össze­foglalás) 8.35: Fizikai kísérletek I. Évvégi ösz- szefoglalás (F**) — A termodinamika II. főtétele — Az abszolút 0 fok kö­zelében — A felületi feszültség 9.05: Delta 9.30: Szúnyog. Francia tévéfilm (Ism.) 10.25: Nagyon különleges ügyosztály. Amerikai filmsorozat. A félelem gyű­rűje, avagy: Frász a szőri tóban j (ism.) 10.50: Képújság 16.00: Hírek 16.05: Mlhall Solohov-sorozat. Csendes Don. Szovjet film. IIl/l. rész 18.05: Képújság 18.10: Reklám 18.15: A 25. Miskolci Filmfesztivál díj­nyertes filmjeiből — Élt negyven évet. Dokumentumfilm 18.50: A Közönségszolgálat tájékozta­tója 18.55: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-biradó 20.00: Lány a vonaton. Angol tévé­film 20.55: Színházról néhány percben. Gobbi Hilda és a Bajor Gizi Szí­nészmúzeum 21.10: Mutató. A belpolitikai főszer­kesztőség gazdasági szemléje 21.55: Amor rabjai. Angol tévéfilm- sofdzat. VI 5. rész: Nálad, vagy ná­lam? 22.20: Tv-Tükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete 22.30: Tv-híradó 3. 22.10: Himnusz TV H. MŰSOR: 19.75: Perpetuum mobile. Fény é> ár­nyék (ism.) 19.05: Képújság; 19.10: Ecranul Nostru — A szegedi kör­zeti stúdió román nyelvű nemzeti­ségi műsora 19.90: Egy afrikai víztároló. Angol kis­ülni (ism.) 19.55: Reklám 90.00: Fórü kosárlabda Európa-bajnok- ság. Közvetítés Stuttgartból 21.30: Tv-hlradó 2. 21.90: S. O. S. Gyermekfalu. A Span­dau Ralett együttes koncertje 23.19: A Scruples Divatház. Amerikai tévéfllmiorozát, VI/6. rész 23.00: Képújoág MOSZKVAI TV I. MAGYAR IDŐ SZERINT 6.00: Híradó 6.35: Filmutazások klubja 7.35: Rajzfilmek 8.05: Dok.fllm 8.55: Hírek 12.30: Híre* 12.10 : D.»k.filmek 13.30: s.Gyemján Bédnij — a forrada­lom költője'* 14.30: Hírek 14.35: NDK-beli együttesek koncert­je 15.05: Sportműsor 15.45: Mindenki stadionja 18.15: Élet és tudomány 18.45: Ma a világban 17.00: ,,A béke és az ifjúság" 18.00: Az ötödik nemzetközi balettver­seny megnyitása (A. Glazunov: Rajmonda c. balettja) 19.00: Híradó 19.35: A balett folytatása 20.45: Ma a világban 21.00: ..A szélnél sebesebben" c„ nép­szerű-tudományos film 21.20: Férfi kosárlabda Európa-baj- nokság ÚJVIDÉKI TV: 18.55: Műsorismertetés — magyarul 17.00: Tv-napló — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-naoló 17.45: Gyermekműsor 18.15: Zenés műsor 18.45: Népi zene 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-napló — magyarul 10.55: Reklám 20.00: Tv-napló 22.20: A gyermek és a kultúra 23,20: Műsorzárás KOSSUTH: 1.20: Akit i 'hatották tanították. Be­szélgetőt Romhányi György kór- boncnok-professzorral (Ism.) 1.30: Kit magyar néprajz 8.S5: Zenekari muzzlka 0.32: Beszélni nehéz (ism.) t.tl: Dalposta. Japán gyerekek éne­kelnek 10.03: „Emeld föl Hívedet, nemze­tem ,, Dorogi Zslgmond rádió- kompozíciója (ism.) 11.15: Találkozás á Hang-villában 11.31: Népdalok 12.30: XI nyer met 12.43: Közélett térkép. Riportműsor 13.00: Horusltzky Zoltánra emlékezür1- 13.40: Schubert: Szellemek éneke a vi­zek felett 11.10: A magyar széppróza századat (lim.) 14.25: Operaslágarek 13.00: Zengjen a muzsika 13.30: Fúvóazené iá.03: MR 10—16 a. 11.00: VesiiÖparlpálnk 11.30: Magyar népzene — magyar mű­velődéstörténet <YÖ. rész) 10.15: Hegedűs Géza hangjátékaiból: Htppolűtosz visszatér 20.29: Évfordulók nyomában. Száz éve született Elisabeth Schumann 21.00: Dankó Pista dalaiból 21.30: Szintézis 23.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kertngók operettekből 32.45: Egy igazgaü névjegye. Riport 23.05: Oj Melódla-Iemezetnkböl 0.10: Virágénekek PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Indonézia — 1985. I. rész. P. Sza­bó József útibeszámolója (Ism.) 9.05—12.00: Napközben. Zenés délelőtt 12.10: Operettrészletek 12.30: Nótacsokor 13.10: A tegnap slágereiből 14.00— 18.58: 139-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata 17.05: Filmzene 17.20: Diákfoci 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Tudósítás az Arany Mokka nem­zetközi kerékpáros versenyről 18.39: A Debreceni Délibáb együttes összes felvételei. XII/2. rész 19.05: Musical-hangverseny 19.39: Barangolás régi hanglemezek között 19.58: Tudósítás az Arany Mokka nem­zetközi kerékpáros versenyről 20.05: Mick Jagger felvételeiből * 20.50: Tükörképek: „A tömegtájékoz­tatás forradalma és hazánk." Pethő Tibor jegyzete 21.05: „Sem emlék, jem varázslat.'* Legkedvesebb verseiből válogat: szo- kolfjy Ottó 21.28: Elvis Presley összes felvételei. XXXll 24. rész 22.41: Szimfonikus táncok 23.20: Verbunkosok, nóták 24.00- 4.30: Éjféltől hajnalig 3. MŰSOR: 9.02: Húszéves az Ifjú Zenebarátok ‘ Központi Körusa 9.39: Operaáriák 10.00: Zgnekari muzsika Közben: 11.05: Pillanatkép 11.10: A Zenekari muzsika folytatása 12.00: Kamarazene 13.05: Régi növények — új fehérje­források. Kerek$tz!al-beszélgetés 13.25: Grleg-művék 16.01: Operaáriák 16.20: Slágerről slágerre 15.00: Zenekari mtupika 16.00: Operarészletek 11.04: Farkas Ferenc műveiből 11.46: Évszázadok mesterművei 18.30: V materlnskom Jazyku. A Ma­gyar Rádlö szlovák nyelvű nemze­tiségi műsora Miskolcról 1K05: Hangverseny olasz barokk ze­neszerzők műveiből 20.10: Fiatalok a seregben 20.40: Massenet: Thals. Háromfelvo- násos opera Közben: 22.23: Mindenki — másként. Updike — a kritikus 22.43: Az operaközvetítés folytatása X Szegeden a SZEOL AX-ból és a DÉLÉP-ből új nagy sportegye­sület alakul. — A két egyesület közgyűlése már kimondta szándékát az egye­sülésre — mondotta Dr. D. Sza­bó Árpád, a DÉLÉP ügyvezető elnöke, az előkészítő bizottság egyik tagja. — Július elején tart­juk a közgyűlést, amelyre már mind a két egyesület kijelölte 125-125 küldöttét. A júliusi közgyűlés feladata a végleges névválasztás, az alap­szabály kidolgozása és a vezetők megválasztása. X Temesvári Miklós szerződé­se június 30-án lejár az Ű. Dó­zsa labdarúgó-csapatánál, a mes­ter már szabadságát tölti. Az új­pestiek edzését kedden már Gö- röcs János, az új szakvezető irá­nyította. — Egyéves szerződést kötöt­tünk, s aztán majd meglátjuk — mondotta Göröcs János. — Ügy hiszem, nem kell különösebben hangoztatnom, mit jelent ne­kem, hogy az Ü. Dózsát irányít­hatom, azt a csapatot, amelynél felejthetetlen éveket töltöttem, s amelynél legnagyobb sikerei­met értem el. X A mexikói Taxcóban meg­kezdődött a férfi sakkvilágbaj­noki zónaközi döntő. Pintér Jó­zsef a hazaiak sportolójával, Marcel Sisniegával ült asztal­hoz. Az AP jelentése szerint a játszma függőben maradt, de a magyár sakkozó reménykedhet, mert állása előnyösebb ellenfeléé­nél. X A hét Végén a jugoszláviai Tito-Velesben rendezendő „Ma­cedónia Gyöngyszeme” elneve­zésű szabadfogású nemzetközi btrkózótontnán 6 kecskeméti ver­senyző ■(Guba, Tihanics, ifj. Kovács, Szabó D., Ignácz, Ilon­ka F.) képviseli hazánk színeit. X A Budapesti Természetba­rát Szövetség, a Hazafias Nép­front és az esztergomi Balassa Bálint Múzeum augusztus 8—14. között régészeti tábort szervez természetbarátok részére. A részt­vevők délelőttönként különböző ásatásokon dolgoznak, délutánon­ként pedig régészeti szakelőadá­sokat hallgathatnak vagy részt vehetnek kisebb helyi túrákon is. A táborozásra június 20-ig le­het jelentkezni a Budapesti Ter­mészetbarát Szövetségben. X A Vas megyei Természetba­rát Szövetség június 15-én túrá­zással egybekötött gyermekju- niálist rendez a Kőszegfalva mel­letti Hubertus-forrásnál. A nap műsarában 10 km-es gyalogos körtúra is szerepel. A résztve­vők 8.20 órakor a szombathelyi vasútállomásról indulnak. X Barátság Kupa elnevezéssel nemzetközi gyorsasági motor- kerékpáros versenyt rendeztek hét szocialista ország részvéte­lével. A magyar motorosok sike­resen szerepeltek mind a két gép­osztályban, az egyéni versenyek­ben egy arany- és két ezüstér­met szereztek, így az összesített csapatversenyben mindössze egy ponttal lemaradva a Szovjetu­nió mögött a második helyen vé­geztek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom