Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-08 / 133. szám

A KECSKEMÉTI GALÉRIÁBAN LÁTHATÓ _________ R óth Miksa üvegfestő alkotásai KOLOH ELEK: Veled kioltom gátlásaim tested világítja álmaimat át ha letépem rólad az éjszakát hajadba rejtett félelmeim mögé osonó boldog pillanat ledobálják szakadt gönceiket a szavak botló idő — mélybe zuhan velünk a csend' tovasodor a pirkadat csak félelem emlék s a hiányod marad FRIGYESY ÁGNES: Négysorosok FÉLTÉS Hóban fürdeni tengerben mosdani ■ fehérben megbújni harangdallal óvni VIGASZKÉNT Földbe bújt mag vagyok két gyökérszál karom - ölelve kibújik a föld alól bokrosodva befagyott folyókra hajol írószemmel 1984. • Nagy Sándor—Róth Miksa: Leányfej 1910 körül. Róth Miksa 1865-ben született és 1944-ig élt. 1884-ben vette át apja üvegfestő műhelyét Pestén, előtte európai kőrútján a gótikus katedrálisok üvegablakait tanul­mányozta. Első jelentős művét a Máriasdorf római katolikus temp­lomának felújításakor, 1885-ben alkotta. Ezek az ablakok, stílsze­rűen, az épület gótikus mintáihoz igazodtak. Historizáló stílusú üvegablakokat nemcsak műemlé­kekbe. hanem a korszak repre- zéntatív. s természetesen histori­záló épületeibe is tervezett. így a milleneumi kiállítás Mezőgazda- sági Múzeumába, a Parlament épületébe, és a Szent István ba­zilikába. L. C. Tiffany 1893-ban a chica­gói világkiállításon mutatta be „opalescens” vagy „favril” üveg­ből készült sorozatát. Róth 1897- ben a hamburgi Kari Engelbrecht- nél megnézte az újfajta üveget, s magával hozott egy kollekciót. Az 1898-as budapesti iparművé­szeti kiállításon, a monarchia te­rületén elsőként, már opalescens üvegből készült művekkel jelent­kezett s az 1900-as párizsi világ- kiállításon „Pax” és „Felkelő nap” című opálüveg mozaikjaival ezüstérmet nyert. Legjelentősebb opalescens üvegből készült mun­kája a Mexico City-i Teatro Ná­ciónál üvegkupolája, melvet Ma- róti Géza tervei alapján kivitele­zett 1910-ben. Az 1900 körüli években nagy számban készültek a Róth-műhelyben is flóreális dí- szű szecessziós üvegablakok ám ezeken sem alkalmazott tisztán opalescens üveget. Antik üveggel, domború üveglencsékkel, esetleg áttetsző üveggel kombinálta, fi­gyelembe véve az adott tér fény­igényét. Munkáinak másik cso­portját a jugendstil és a bécsi szecesszió geometrizáló törekvé­sei határozták meg. ilyen az Oszt­rák—Magyar Bank budapesti székháza, a Gresham palota, a Pesti Hazai Takarék, és a Magyar Általános Hitelbank. A mozaikművesség szintén a Róth-műhely fontos tevékenysé­gei közé tartozott, megújításában jelentős szerepet játszott. | Az 1902-es iparművészeti kiállításon például cementbe ágyazott plasz­tikus mozaikot mutatott be. Szin­tén különleges, tartós mozaikbo­rítással látta el Lechner Ödön Posta-takarékpénztárát és a Bajza ót Napraforgós üvegablak 1900 körül. utcai Léderer-palotát, melynek homlokzati mozaikjait Kernstock Károly tervezte. Kivitelezőiként együtt dolgozott a korszak más jelentős művészei­vel is. Az építészek közül Árkav Aladárral. Thoroczkai Wiegand Edével Vágó Józseffel és László­val. Rippl Rónai Józsefnek Ti- fanny-üvegből készített ablakokat az Andrássy ebédlőhöz, a Japán kávéház telefonfülkéjéhez és az Ernst Múzeumhoz. A leghosszabb ideig a gödöllői művésztelep két vezetőiével. Nagy Sándorral és Körösfői Kriesch Aladárral való együttműködése tartott. Közös munkálkodásuk eredménye a Nemzeti Szalon ma­gyaros szecessziós ablakai, a ve­lencei magyar ház üvegablaka és mozaikja. Nagy Sándorral közö­sen tervezték a szabadkai Város­háza ablakait, s az ő tervei alap­ján kivitelezte a Marosvásárhelyt Kultúrpalota tükörtermének négy székely népballadát feldolgozó ablaktriptichonját. Ezeken az ab­lakokon középkori módszerrel sű­rű ólomhálóval és erős svarzlótos kontúrozással keltette életre li­neáris, s mégis mozaikszerűen te­lített kompozícióit. 1914-ben még ezeket a nagy bel- és külföldi el­ismerést kivívó műveket is sike­rült felülmúlniuk a li pótmezei el­megyógyintézet kápolnájának hát hatalmas méretű üvegablakával. Róth Miksa Kecskemétre is ter­vezett ablakokat. Először a Vá­rosházába, melynek terveit a Kecskeméti Galéria és a Bács- Kiskun megyei 'Levéltár őrzi. Meglepő, hogy a Faragó és társa, valamint Róth Miksa pecséttel el­látott tervek mellptt. egy Kratz- mann Ede nevével jelzett soroza* is van. Kratzmannt — mint az első budapesti üvegfestő műhelv vezetőjét — a város kérte fel szakértőnek, ö azonban nemcsak felülbírálta Róthék terveit ha­nem saját tervsort is készített melyek kivitelezési költsége lé­nyegesen alacsonyabb volt ezért a közgyűlés neki adta a megbíza­tást. A Faragó- és Róth-félében a költségesebb, hagyományos üveg­technikát alkalmazták volna, Kratzmann Ede munkájában több volt a zománcfestéssel színezett, s ígv olcsóbb üveg. Róth a század első évtizedében dolgozott még a Nagytemplom, valamint a Nép­bank >(ma Sajtóház) üvegablakain. Az 1920-as években mór főkén* egyházi és állami megbízásokat kapott, stílusát a kor reprezenta­tív építészetéhez alkalmazkodva az eklektika határozta meg. Az építészeti környezetbe való szín­vonalas komponálás!, s a magas« szintű technika ötvöződik a sze­gedi Fogadalmi templom Szent Antal kápolnájának ablakain. Az üvegművességet — legalábbis sa­ját tervezésű munkái, valamint írásai alapján — alkalmazott mű­vészetnek tartotta. Róth Miksa üvegfestő-iparmű- vész kiállítását szeptember köze­péig láthatják az érdeklődők a Cifrapalota pávás termében. Simon Magdolna Nincs avittabb a tegnapi új­ságnál, mégis, az idei {részem­mel antológiát lapozgatva úgy tűnik: a minőségi írások nem esnek át az emlékezet rostáján. Talán az lehet csak a furcsa, hogy szinite már nincs is igazi, klasszikus riport, helyette vala­mi „öszvér” mutatkozott be, ke­veréke a publicisztikának, a haj­danvolt riportnak, az interjúnak, és — bármily szokatlan — a no­vellának, esetenként a szatírá­nak. Megyesi Gusztáv például (Léc- és ládaügyek, Tálalva van, Svarc) riportnovellát ír. Hihetet­len empátiával azok iránt, aki­ket főszereplőül választ — mi­közben ő maga is jelen van a történetekben, hol rezonőr, hol főhős; azt bizonyítva, hogy nincs érdektelen „téma”, szakértőnek minden „ügy” aranybánya Az olyan aprócska megjegyzések, amelyek minden írását színesí­tik, fölülemelik riportját az adott témán, s általános érvé­nyűvé tágítják. Nem véletlenül kezdtem az is­mertetést Megyesi Gusztávval. Az ő írásiad kiválóságuk okán kerültek be az ismét Raltzky Ri­ta által szerkesztett antológiába. A többieké pedig — amellett, hogy megütötték az elvárt szín­vonalat — azért, mert beleillet­tek a „koncepcióba”. Amióta pa- pírkötésűvé fokozták le az Iró­szemmelt. most először érzékek- hető igazából az a törekvés, hogy a leválogatott művek aiz elmúlt év legizgalmasabb, „legtársadal- mibb” kérdéseit járják körbe. S ha lehet is (van!) hiányérzetünk, kevés kivétellel azért magukért beszélnek az írások. Zöldségháború — Császár Nagy László, Horváth L. István, Bedő Ildikó riportjai (horribile dictu: megjelenési helyük napilap!) a frontok mögöttes hátországáról is pontos képet adnak, rávilágít­va egyrészt a spekuláció módjai­ra. másrészt pedig a növekvő agrárollóra, amely — kell-e mondani — hasonlóan árfelhajtó. Első alkalommal közöl egész­ségüggyel foglalkozó látleleteket az Irószemmel, ezzel nyilván­valóan azt is dokumentálva, az ágazatban — a társadalom felfo­gása szerint — a végletekig fe­szült a húr. Az biztos, hogy az emlékezetes orvosper óta annyi (rémtörténetet hallani — Kecs­keméten isi! — amennyinek a ti­zede .is alapos kivizsgálást érde­melne, és sürgős intézkedést. Nem elsősorban és kizárólag ar­ról van szó, hogy orvosellenes közhangulat alakult volna ki, in­kább az egészségügy ellentmon­dásai azok, amikre a közfigye­lem irányul, s ezek az ellent­mondások viselik magukon a bennük részt vevő szakemberek tulajdonságait is. Serfőző Simon (Amíg beáll a halál), Sulyok Ka­talin (Éjszakás nővérek) és Ta­nács István (öngyógyszerezés) különböző oldalról járják körbe ugyanazt — a Serfőző által el­mesélt eset bíróságért, a Sulyok­féle helyzetkép béremelésért kiált. Tanács pamfletje pedig minden szívet görcsbe rándít. Negyedik esztendeje ajánlom az olvasó figyelmébe az Író- szemmel friss köteteit. Soha ke­vesebb fenntartásom nem volt, ■mint ebben az évben. Még ak­kor is, ha — ki tudja miért — az egyszeri közölhetőség kritériu­mának is csak kínkeservesen megfelelő cikkecskék is' benne szerepelnek. Kartal Zsuzsa ösz- szecsendül két pohár című ri­portszerűsége nem hiányzott vol­na az összeállításból. Kubinyi Ferenc Megkésett reQuiem 27 fiatal ravatala fe­lett pedig jobb lett volna, ha nyolc-tíz évvel ezelőtt jelenik meg — taláin nagyobb sikerrel tudtuk volna útját állni a szi- pózásnak, a kábítószerezésnek Magyarországon. S még egy szí­vem szerinti mondandót hadd ajánljak: Nemere István Egy ország — két világ című publi­cisztikáját. Aligha kell rávilá­gítani az írás tartalmára, mely a vidék és a főváros közötti — ma már alig-alig mérhető — kü­lönbségeket veszi sorra. (Kossuth 1985) Ballai József ZÁM TIBOR: Válogatás vereségeimből Dövidnadrágos ifjúságom idején sokszor orrba­-*'• vertek, ezért aztán semmi kedvem nem (volt az ökölvíváshoz, de S. barátom unszolására egyszer ■mégis rászántam magam, hogy minden kötelezettség nélkül beleszagolok az edzőterem levegőjébe. S. ba­rátom kereskedelmibe járt, ezért becsületbeli dolog­nak tartotta, hogy az Iparosok és Kereskedők Sport­egyesületében bokszoljon, azt nem kevésbé, hogy új tagokai toborozzon a szerény keretek között mű­ködő egyesületnek, amelyben nemritkán szerzett monoklikat u szeme alá. Tartózkodóan léptem át a terem küszöbét, 'de a fiúk izzadtságszagú buzgalma, ahogy a sportág különböző gyakorlatait végezték, a szárítókban és akörül, feloldotta gátlásaimat, oly­annyira, hogy mire észrevettem volna, klottgatyá- ra vetkőzve már abban a sorban találtam magam, ahol Frici bácsi, az edző éppen az alapállás eleme­it, főleg a kéz- és lábtartást gyakoroltatta a kezdők­kel. A /későbbi edzéseken következett a mozgás, az „éltáncolás", a „rátáncolás", a „körbetáncolás" es pihentetésül a lábizmok erősítése s a ritmus be­idegzésére a „kötelezés”. Húszszor, harmincszor, öt- venszer átugrani a bokám felé csapódó kötelet, fá­rasztóbb volt, mint gondoltam; megszokásáig olyan izomlázam volt la pihentetőnek mondott gyakorlat után, hogy másnap alig tudtam lábra állni. Azután következett a homokzsák püfölése; ez iaz arctalan, minden ütésre keményen visszalendülő, soha meg nem roggyanó ellenféllel szembeni helytállás volt a leendő ökölvívók első próbája. Mire idáig jutottunk, jó néhányan lemorzsolódtak, de \akik maradtak, azokhoz Frici bácsi oda-odaállt, javítgatta a hibái­kat, diktálta az ütésformákat, vezényelte, s mód­szeresen >gyorsította a tempót. Azután megállította stopperóráját, és két-három szóval értékelte az ered­ményt, amely nem mindig volt hízelgő, de mindig igaz volt, gnert Frici bácsi tizenvalahány évig csil­logott az IKSE színeiben. Nekem nem adatott meg az öröm, hogy aktív versenyzőként lássam, gnert fénykorában taknyos kölyök voltam, kisiskolás (akit a nagyobbak gyakran orrba vertek), de hallottam, hogy a serlegek, érmek, oklevelek, amelyeket nyert, beborítanak egy falat és megtöltenek egy vitrint. Eltelt három hónap, vagy talán négy is, amikor edzőnk a szorítóban is összeeresztette egymással az újoncokat. Az első mérkőzés amolyan rangsorolás­félének is számított: nagyjából a tavaszi körmérkő­zéseken dőlt el, hogy az őszi házibajnokságon ki fog szerepelni. A csapat „veteránjai” ilyenkor körül­állták a szorítót: azt lesték, hogy súlycsoportjukban kivel kell majd megküzdeniük ... Súlycsoportomban hárman voltunk; a közel száz­hetven centis, madárcsontú fiú alig érte el az öt­vennégy kilót. Csak akkor lett volna esélye velem szemben, ha hosszú léckarjaival ügyesen és állan­dóan szurkai, Dia nem hagy kibontakozni; de mire kipróbálta volttá az egyetlen lehetséges taktikát, a karjai közé bújva megsoroztam, s egy közepes ere­jű felütéssel a padlóra küldtem. Frici bácsi rászá­molt, majd felsegítette, megvizsgálta, hogy nem tört-e csontja, aztán kiküldte a ringből. A srác fel­öltözött, és többször nem jött edzésre. Második ellenfelem volt a kemény dió. Bakos Gé­za ideális alkatú bokszolójelölt volt a maga ötven­négy kilójával a könnyűsúly felső határán. A rin­gen kívüli csetepatékban, amelyeket az egyesület kimustrált kesztyűiben vívtunk, szereztem tőle né­hány monoklit a szemem alá. Bakostól azért nem volt okom félni, mert lassúak voltak a reflexei, de technikailag ,is képzetlenebb bolt nálam. E kölcsö­nösség jegyében ő is kapott tőlem néhány monok­lit. Frici bácsi — nyilvánvalóan pedagógiai célzat­tal — egyikünknek sem adott tanácsokat. Erejének tudatában Bakos mindvégig támadott, egyenesei sorra zúgtak el a fülem mellett, vagy csattogtak a kesztyűmön, mert fejemet vállaim iközé húzva vé­gighajladoztam és táncikáltam az egész menetet. Bakos zavarászott a szorítóban, nagy ütésre ment, lefárasztotta piagát, s bizonyára feldühödött, hogy 'egyszer sem sikerült elkapnia. A második menet első másodperceiben dühe fájdalommá változott, mert a gong után két tiszta egyenessel mutatkoz­tam be nála. Erre nem számított: kaszálta körülöt­tem a levegőt, míg\rá nem jött, hogy leszorítsa a ke­zemet, a tárgyilagos szemlélők féltucatnyi tiszta ütést írhattak a javamra. Bakosnak megrendült az önbizalma, s bók végig ő támadott továbbra is, a kívülállók szerint egyáltalán nem volt meggyőző. A harmadik menet — ahogy sportnyelven mondják — kiegyensúlyozott volt. Felváltva kezdeményez­tünk, váltakozó sikerrel; n védekezésre alig gondol­va csépeltük egymást. Ha Bakos hátrált, én men­tem utána. Ha én álltam meg, fi kezdett akciót. Em­lékezetemben négy jobbegyenest őrzök érről a me­netről (amitől kétszeresére dagadt az orrom), 6 pe­dig egy balhorgot az állkapocs és a fül találkozásá­nál — amitől viszont'ő szédült meg. A fejelésbe, du­lakodásba, tenyeres ütésekbe hanyatló mérkőzésnek a gong vetett véget: mindkettőnk megkönnyebbülé­sére és elégedetlenségére — ellenfelem a „nagy ütés” után nem tudott újítani, én meg azt bántam, hogy technikai fölényem birtokában leálltam vere­kedni. Alházi selejtező utáni málnaszörpnél edzőnk hosz- szas töprengés után azt mondta, hogy „ti még meg­mérkőztök egyszer. A második találkozón dől el, melyőtök állhat ki Enyedivel szemben". Ebre a ta­lálkozóra azonban nem került sor, mert Bakos kima­radt: talán a tőlem kapott horogütést vette zokon, talán edzőnk ítéletét vélte igazságtalannak, talán attól gyulladt be, hogy neki kell az IKSE veterán, könnyűsúlyú versenyzőjével kiállnia. Enyedi civilben nyomdász volt, harmincnegyedik évében járt, és négy gyermek szólította apjának. Az IKSE kék-fehér mezében viszont az ,ország tíz leg­jobb könnyűsúlyú versenyzőiéként jegyezték mind a háború előtt, mind azután, noha ideális alkatú ök- lözőnek a legjobb indulattal sem volt mondható; úgy nézett ki, mintha éppen akkor tért volna haza Dachauból: hegyes orr, kiálló pofacsontok, éles vo­nalú horpadt arc, és még horpadtabb has az erős bordázatú mellkas folytatásaként. Szijas, inas em­ber volt Enyedi, de mindent tudott erről a kemény sportról, amit csak meg lehet tanulni. Nála gyor­sabb, robbanékonyabb, taktikusabb öklöző az idő­ben nem volt a csapatban. Igaz, hogy idősebb sem... A kis „Nyenyedi" már évek óta kérte, hogy visszavonulhasson, de méltó utód híján — a csa­pat érdekében — maradt. Más választása nem lé­vén, Frici bácsinak meg kellett kísérelnie, hogy be­lőlem képezze a méltó utódot. Miután megtudta, hogy otthonosan mozgok a tornaszereken, kedvelem a focit, a 'röplabdát, a pingpongot, felcsillant a sze­me. Rábeszélt, hogy fussak száz méteren, négyszá­zon, de teljes erőbedobással. „Utálom a rövidtávot” '—. 'mondtam őszintén. — „Majd szétpattan a tü­dőm, szúH az oldalam, és hányingerem van a vé­gén." „Megszokod” — mondta ő. — „Ha nem szokod meg, nem maradsz talpon Enyedivel szemben.”. „Ha megszokom, se maradok." „Arról majd később." „Köménymagos levesen meg főtt krumplin élek." „Enyedi sem eszik libamájat, de azért szólok a Nem­zeti Segély főnökének. Rossz bunyós volt, de párt­fogóként [talán beválik." Attól kezdve a Nemzeti Segély konyháján ettem. A rossz bunyós felesége volt a szakácsnő: jóvoltából bőséges, kalóriadús ka­jákat raktam magamba. Kondícióm a módszeresen növelt terhelés, meg az intenzivebb edzés közben is javult. A rövidtávúkat javuló idővel (bár változatlan utálattal) futottam, a „saslengés”-nek ismert karizomfejlesztő gyakorlatot a korláton megkétszereztem, a nyújtón való hú- zódzkodást úgyszintén; az edzőteremben háromszor olyan gyorsan és háromszor annyi ideig püföltem a homokzsákot, s jóval erősebben, mint az első ring- beli megmutatkozás idején. Edzőnk sokat „iskolá­zott” velem: megtanított védekezni, támadni, soro­zatot ütni, szakszerűen szürkülni, ritmust diktálni vagy váltani, eltáncolni, ha az ellenfél támad. Sportpályafutásom e szakaszának egyetlen szép­séghibája az volt, hogy a jórendűek közül az elég­ségesek közé csúsztam; egyetlen szépsége pedig az, hogy a területi bajnokságon Enyedi kikapott a ti­zennyolc éves szolnoki Molnártól; a nagyon kemény, de mindvégig sportszerű mérkőzés után meggyőződ­hettem arról, amit Frici bácsi duruzsolt a fülem­be: Enyedi már nem a régi, és nem verhetetlen, ha a saját stílusában küzdenek ellene. Egy alkalommal, amikor már csak ketten voltunk az edzőteremben, és éppen szurkálősdit játszottunk a szorítóban, (leeresztettem a karomat. „Becsületes dolog-e — kérdeztem —, hogy mi mostanában Enge­di ellen szórakozunk?” Frici bácsi lesújtó pillantást vetett rám. „Mi itt most és máskor is Engedi tud­tával és béleegyezésével szórakozunk. Sőt, ha tud­ni akarod, az ő bizalmas kérésére.” „Anngira hi- ángzik neki, hogg Molnár után tőlem is kikapjon?” „Nem hiszem, hogg kikap tőled, de utoljára lép szo- rítóba. Búcsúzóul hozzá méltó ellenféllel szeretne mérkőzni. Még akkor is, ha vereséget szenved. Le­győzőjében méltó utódot kíván az egyesületre hagy­ni. Érthető?” „Félig-meddig.” „Ha majd tizenöt évig bokszolsz a kék-fehér mezben, akkor egészen megérted ... De eleget lazsáltál. Indíts!" Számon kicserepesedik a szó, kezemben elnehezül a toll: még harmincöt esztendő távlatából - sem könnyű nekem emlékezni, és tovább folytatni a tör­ténetet. Legszívesebben azzal fejezném be, hogy a bírák közül hárman Enyedit látták jobbnak,'ketten engem, de néhány diafilmszerű képet be kell mu­tatnom. Az egyesületet fenntartó iparosok és kereskedők ünneplő ruhában jöttek el, zsúfolásig megtöltötték a termet. A diákok és tanoncok a széksorok mögött álltak, vagy a bordásfal tetején ültek, de a levegő nem a testek tömegétől tűnt forrónak, hanem a vá­rakozás izgalmától. Enyedit vastaps köszöntötte, engem dermedt csend fogadott. A gong utáni hangos nevetés annak szólt, hogy két fordított alapállású versenyző került egy­mással szembe; az .elégedetlen mozgolódás vagy morgolódás meg Frici bácsinak: hogy talán az ököl­vívást akarja velünk parodizáltatni, vagy egy ki­ütéses győzelemmel kíván Enyedinek örömet sze­rezni? ... Nagyón szoros és látványos küzdelemben kaptam ki Enyeditöl, de a nézők közül sokan engem láttak jobbnak. A szűnni nem akaró taps- és füttykoncert­ben Enyedi középre hívott, és felemelte a kezemet. Gesztusa szép volt és őszinte, de talán szomorú is. Mindenki megértette, hogy a búcsúzó bajnok ajánl­ja utódját a szurkolók figyelmébe. Elhallgattak a füttyök. A közönség felállva tapsolt. Lelkes szurko­lók vállukon vittek bennünket az öltözőbe. Másnap ágyban maradtam. Zsibbadtság, szédülés, hányinger, fülzúgás. Vizes törülközővel a fejemen nyögtem az utódavatás fájdalmait, amikor beron­tott S. barátom. „Enyedi agyvérzésben meghalt!"- Annyira már járatos voltam az illemtanban, hogy ne fogadjam el a szakosztály glyászkeretes meghívó­ját: hogy ne a csapattal menjek. A fekete ruhás tö­megben elvegyülve kísértem legyőzőmet utolsó út­jára. Mikrofonok még nem voltak akkor, és az el­lenszélben a búcsúbeszédnek csak egy-két értelmet­len foszlánya jutott el hozzám. De az özvegy jajga­tását és a göröngyök dübörgését a koporsó fedelén mindmáig hallani vélem álmatlan éjszakáimon, pe­dig azóta sok történést kihullajtott az emlékezetem, és magam is gyakorta barátkozom a gondolattal, hogy meghalok. 1948 végén már nehéz idők jártak az egyesület fenntartóira. A kereskedelmet teljes egészében álla­mosították, ugyanakkor az iparűzés feltételei is meg­nehezültek. Az IKSE egyik napról a másikra oszlott fel. Enyedi Árpád nevére ma már nagyon kevesen emlékeznek. És azok is csak feltételezik, hogy utol­só mérkőzése és hirtelen halála között lehetett va­lami összefüggés.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom